Menü

A hal nem él meg a forrásban, ha a víz túl tiszta


A hal nem él meg a forrásban, ha a víz túl tiszta
“Egyszer, Takamatsu sensei harcos neve “Chosui” volt (tiszta víz), s nagy gondot fordított rá, hogy a szíve, s lelke olyan legyen mint a tiszta víz. Ez a harcos név összecseng a gondolattal ami ebben a japán közmondásban rejlik “Mizu kiyokereba uo sumazu”, ami annyit tesz: “a hal nem él meg a forrásban, ha a víz túl tiszta”.
A mesterem nagyon jól gondját viselte a természet szent patakjának, azaz; a tiszta víz folyásának. A hal, mely nem hajlandó ebben a szent forrásban élni, avagy az emberek, akik elveszítették a budouka tudatosságát, elvesztik a Budou útját is. Van egy másik mondás is Japánban: “San jyaku sagatte shi no kage wo fumazu”, ami azt jelenti, “három lépéssel maradj le, s ne lépj a tanítód árnyékára”.
Úgy tűnik, hogy az átlag ember csak azt az értelmezést fogadja el, mely a tanonc hozzáállására vonatkozik a tanár/mester kapcsolatban. Azonban, hányan realizálják azt, hogy valójában a mester az, aki három lépéssel a tanítvány előtt áll, védelmezve azt a támadásoktól, saját árnyékát használva fel pajzsként? Továbbá, a tanár egy olyasvalaki, aki egyidőben őrzi a tradíciót, s elöl is áll a jövőbe tekintve.”
– Masaaki Hatsumi, Japán kardvívás, A samurai titka
“At one time Takamatsu Sensei’s martial name was ‘Chosui’ (clear water) and he took great care that his heart and mind were like clear water. This martial name overlaps with the idea in the Japanese proverb “Mizu kiyokereba uo sumazu,” meaning, “fish will not live in a stream if the water is too clean.”
My master took very good care of the divine spring of nature, that is, the flow of clear water. Fish that oppose living in this divine spring, or you might say people who have lost the awareness as Budoka, lose the way of Budo. There is another proverb in Japanese: “San jyaku sagatte shi no kage wo fumazu,” meaning “walk three feet behind and do not step on the shadow of your teacher.”
It would seem that the average person would only accept that this relates to the attitude of the student within the student/teacher relationship. However, how many people realize that it is the master that stands three feet in front of the student protecting the student from an attack from the enemy by using his own shadow as a shield? Furthermore, a teacher is someone that defends tradition. They stand in front, and also look into the future.”
– Masaaki Hatsumi, Japanese Sword Fighting-Secret of The Samurai

, , , , , , , ,