Menü

Adj


Maga a lehetőség, hogy Uke-ja légy a Soke-nak megtiszteltetés

– Nagato Sensei.

Duncan Stewart, Shugyou 15 Dan, Bujinkan Shihan, Hatsumi senei. "Give"

Gyakori, hogy úgy érzem, hogy soha nem fogom megérteni tanításait, és hogy sosem fog a lelkembe ívódni, amit átad nekem.

A Soke által tartott edzések mindig kellemes testi és szellemi fáradtsággal érnek véget számomra,  miközben magamban tétován mosolygok a tapasztalatok belső zűrzavarán. Számomra az Uke szerepe az “önmagunk kiszolgáltatásának művészete”. Mint uke, a szerepkörünk nem más, mint hogy egyenesen belesétálunk a halálba. Az igaz lélek megérti, hogy ez egy lecke a Sutemiben és fejleszti a harcos merszét, bátorságát. Uke-nak lenni azt jelenti, hogy átadod magad a tori-nak.Láthatjuk, hogy ez egy adok-kapok kapcsolat, mert cserébe mi is leckét kapunk az önzetlenségünktől. Azok, akik nem tudnak megszabadulni az önzőségüktől, és nem képesek megengedni az edzőtársuknak, hogy elhajítsa, megüsse, megrúgja őket vagy fájdalmat okozzon, tulajdonképpen hátat fordítanak a tanulásnak.

Az első lépés, hogy túllépj az egód, az önzőséged határain az, hogy tudomásul vedd, beismerd annak létezését! Eztán kell a bátorság és elszántság, hogy átlépjük az önzőségünk határait, és olyanná váljunk, mint egy üres csésze tea, hogy a közvetlenül a testtől, szívtől-lélektől és a szavakáltal sajátítsuk el a tanításokat. Ezek épp olyanok, mint egy Sanshin (Három szív).Érzem, hogy mennyire fontos a Sanshin szívének fejlesztése. Ez a szív olyan, mint egy három éves gyermek szíve. Azt mondják egy hároméves szíve olyan, hogy azzal százévig is elélhetne. Így hát bármi áron meg kell próbálnunk ezt az igaz szívet “fogjul ejteni”, hogy lehetőségünk legyen a helyes élet művészetének eltanulására. Egyszerű idegessé, és frusztráltá válni, ha nem vagyunk képesek azonnal, elsőre megérteni a Soke tanításait. Azt hiszem, fontos beismerni a tényt, hogy tanításai nem valók bárkinek.

Még azok sem, akik a Soke rendszeres tanítványai, sem garantált, hogy meg fogják érteni, ?Mindenki a saját Shugyo-ján van?

A művészet elsajátítása, az alapelvek egy leckéje is egyben – TÁVOLSÁG, MEGFELELŐ SZÖG és IDŐZÍTÉS.  (Kérlek úgy tekints ezekre az alapelvekre, mint egy emberi kapcsolatra vagy a társadalom módjaira és arra, ahogy az emberek és társadalmak növekednek.) (??)

Az én szemeimben az Uke lét nem más, mint felkészülés a jövőre. Én csupán megpróbálok annyira nyitottá válni, amennyire csak lehetséges. Végeredményül, remélem, hogy természetesen fogom a tudatalattimba és a “hara”-mba vésni a tanításokat. Ettől kezdve, már csak edzenem kell. Úgy hiszem, hogy az, aki túl elmélkedi, annak a tudata olyan dolgokat fog kreálni, amelyek valójában nem helyénvalóak. Az idő előrehaladtával, ezen embereknek a mozgása eltérő irányba fog fejlődni, mint azt a tanítások meghatározzák. Fontos, hogy megértsük, a Taijutsu a test művészete. Tanulj gyakorlással, és ne gondolkodással. A dojoban az elmélkedő tanítványok taijutsu-ja meg fog rekedni, beszűkül a látókörük és elméjük, miközben azt képzelik, hogy ezzel a megfelelő módon járnak el. < ?The proof is in the pudding? >.

Ezzel nyitottá válhatunk a Rokkon Shojou eszméjére, a hat érzék élesítésére, megtisztítására. Az edzésünk, mindig e körül forog. Célunk, hogy megtisztítsuk érzékeinket, hogy képessé váljunk látni a valóságot. Végeredményül, helyes döntéseket fogunk hozni, tudni fogjuk mikor cselekedjünk, és mikor ne. A tanulás kezdeti stádiumában a tanítványoknak másolniuk kell. Ez egy létfontosságú képesség, amelyel bírnunk kell. Aki nem tud utánozni, az nem tud tanulni. Erre utal a Sainou Kon KI-: Tehetség, Lélek és Kapacitás. A legnagyobb bók a tanulás kezdeti szakaszában, hogy úgy próbálsz mozogni, mint a tanítód.  Ezzel azt mutatod a tanítódnak, hogy nyitott vagy a tanulásra és az oktatásra. Talán nem ez az, amire minden tanár vágyik? Minél tisztább a tanuló szíve, annál nagyobb a “kapacitása”. A tanuló képes elsajátítani a tanításokat, a “figyelem elterelő zűrzavart” kizárva elméjéből, azzal együtt, amiről azt hiszi az agya, hogy látja, hallja és érzi. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy az öntisztulási gyakorlatok a Ryha edzés elejére vannak sorolva. Ha a harcművész tanítvány nem bír igaz, tiszta szívvel, végül elborult ítéleteket fog és bajt fog hozni. A Budo alapja a béke. Először azonban magunkkal kell békét kötnünk. Végül talán szerencsések leszük, hogy “Isten szemével és elméjével lássunk.” – Kanjin Kaname

A Soke nemrégiben nevezte meg Gan Shi Nankotsut, a múlt év témájaként. Kapcsolatban áll a hölgyek önvédelmével, amelyet közvetlenül Takamatsu Sensei tanított neki. Ez éppen anynira alkalmazható férfiak és nők esetén is. Ahogy a férfiak öregszenek, úgy öregszik az erejük is. Ha az illetőnek meg kellene védie magát az öreg évei során, egészen valószínű, hogy veszítene erősebb, fiatalabb támadójával szemben. Ez általános érvényű. ?A budo edzés előrehaladása az évek során szintén logikus.? Csupán annyit kell tennünk, hogy figyeljük a Soket. Soke oktatta a 15. danosokat, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tanítványai értik a taijutsut, mielőtt megtanítja az ujjakal kapcsoaltos technikákat. Ha nem, a tanítványok, félre fogják érteni a tanításokat és csak az ujjak erejét fogják használni, nem pedig a Taijutsut. Valójában, az ujjak tehetséges használata, jó eséllyel a Shin Gi Tai elsajátításához vezet, amely egyesíti a lélek, a test és a technika hármasát. Shin Gi Tai mindennek ott van a hátterében, mindennek alapjául szolgá,l amit teszünk. Valószínűleg azt is beismerjük, hogy a Godan teszt, valójában ezen egyesített képességek tesztje.

Gyakran láttam magas rangú oktatókat lefogni a Soke által, akik megpróbálták megfékezni őt abban, hogy fájdalmat okozzon a test különböző részein. Ez szörnyű. Ha belegondolunk, az az ember, aki elutasítja a fájdalmat, elutasítja a tanításait. Fontos, hogy átadd magad, és megbízz Soke-ban. Soke a legmagasabb szintű leckéket nyújtja számodra. Már maga a tény is megtiszteltetés, hogy Ő okoz neked fájdalmat.

Soke azt mondta egyszer, miután rendkívül erős fájdalmat okozott nekem: ” Ezt be tudom mutatni Duncan-en, mert ő megbízik bennem.” Tapasztalatból beszélek. Nem magamat próbálom mások elé helyezni ezzel, csak az álláspontomat szeretném hangsúlyozni, hogy mit jelent Uke-nak lenni a Bujinkanban. Talán nem érted, miért vagy felkérve Uke-nak, vagy, hogy éppen mi történt veled. A legfontosabb, hogy elfogadd a tanításokat. Végül, úgyhiszem, amikor eljön az ideje, a tudást megszerzed, vagy a választ kapsz a kérdéseidre. De, ha abbahagyod az edzést, nem fogsz! Edzened kell tovább! Ne a fejeddel kérdezz, hagyd, hogy a válasz a testeden keresztül érkezzenek. Ez az, amikor a válasz belülről érkezik, és tudni fogod, hogy

ez az igazság és hogy most  igazán megértetted. Ezt a választ soha nem fogod elfeledni, mert ezt a Shin Gi Tai-on kereszül tan ultad meg, nem pedig az agyad által. Ezért nevezik Tai-jutsunak, nem pedig Atama-jutsu -nak!

 

Írta:

Duncan Stewart, Shugyou

15 Dan, Bujinkan Shihan

Eredeti forrás:

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=316070555077927&set=a.270199189665064.71254.270196676331982&type=1&theater

 

Fordította: Benőcs Tamás (Bujinkan Főnix Dojo)