Menü

“A Rendőrségnél nem árt ha az ember fejleszti az erőnlétét és nem utolsó sorban az önvédelmi képességeit.” Andi és a Ninjutsu


Andi a Női ninja, a ninjutsu edzéseken.Már egész kicsi korom óta a  röplabdától a teniszezésen át egészen a társas táncig különböző sportokban volt szerencsém kipróbálni magam, de egyik mellett sem sikerült lehorgonyozni. Ezt nagyon bántam és mindig irigyeltem azokat az ismerőseimet, akik elhivatottan űztek valamilyen sportot.

A ninjutsuval 2010. áprilisában volt szerencsém megismerkedni, mikor is a kedvesem arra a kérdésre, hogy mi a hobbija és mivel tölti a szabadidejét, azt a választ adta, hogy ninjutsuzik 😀 Először azt mondtam, hogy “egszségedre szivem” mert azt hittem tüsszentett, de aztán elmagyarázta, hogy miről is szól ez a harcművészet. Annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy rögtön kíváncsiskodni kezdtem, hogy hogyan, mikor és hol lehet jelentkezni, de mivel a párom is csak áprilisban kezdte el és már javában folytak az edzések nem ajánlotta, hogy csak úgy beessek a tréningekre, nem beszélve arról, hogy akkor még csak 1 lány volt közöttük. Később viszont örömmel újságolta, hogy szeptember elején indul egy kezdő tanfolyam amire már bátran beiratkozhatok. Nagyon megörültem a jó hírnek, ugyanis az újdonsült munkám miatt pont jól jött, hogy kissé formába hozzam magam. A Rendőrségnél nem árt ha az ember fejleszti az erőnlétét és nem utolsó sorban az önvédelmi képességeit.

Az első edzés nem tagadom, iszonyú megerőltető volt, főleg, hogy a főiskolai éveim alatt roppant mód eltunyultam, de szerencsére Gábor sensei, Ádám sensei és Laci senpai lelkiismeretesen gondoskodott arról, hogy ez mielőbb megváltozzon. Most már többen voltunk lányok de a fiúkhoz képest még mindig elenyésző mennyiségben. A tréningek során azonban a fiúkkal egyenrangúaknak tekintenek minket.

Ugyanúgy meg kell csinálnunk 100 fekvőtámaszt ha éppen az a feladat, vagy ugyanúgy ki kell bírnunk egy ütést, mint a srácoknak. Lehet, hogy egy közelharcban nem lenne nagy előnyünk, de a ninjutsu erre a problémára is megoldást nyújt. Számos olyan technikát gyakorlunk, amik segítségével a lehető legminimálisabb erőkifejtéssel is a földre vihetjük az ellenfelet, nem beszélve a különféle menekülési és figyelemelterelő megoldásokról.  Én csak ajánlani tudom mindenkinek, akár fiú vagy lány az illető, mert itt a seiijin dojoban egy rendkívül sokoldalú harcművészetet sajátíthat el, ami teljes mértékben a mindennapi életünk mozzanataira épül. 🙂

 

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT