Menü

„Az edzéseken nemcsak a fizikai erőnlétünket növelhetjük meg, mellette a szellem és a lélek is „felüdül”.” Richárd és a ninjutsu önvédelem edzés


Az edzéseken nemcsak a fizikai erőnlétünket növelhetjük meg, mellette a szellem és a lélek is „felüdül”. ricsi és a ninjutsu edzésMiért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?

Azt mondhatom, hogy elsősorban a kíváncsiság hajtott a Ninjutsu megismerése felé és bármilyen furán hangzik ebben az interneten való kutatás segített. Kezdetben nem tudhattam mire számíthatok, olyan kérdések fogalmazódtak meg bennem, hogy: Vajon tetszeni fog-e nekem? Képes leszek-e végigcsinálni illetve helytállni az edzéseken? Előjáróban elárulhatok annyit, hogy nem csalódtam benne, sőt minden várakozásomat felülmúlta. Minden akkor kezdődött mikor egy nagyon jó barátommal közösen kipróbáltuk az első „ajándék” hetet, ami olyan jól sikerült, hogy azóta az életemet úgy alakítom, hogy az edzéseken jelen legyek.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?

A Ninjutsu edzések alkalmával elsősorban sok jó embert és barátot kaptam és egyben egy csapat tagja lehetek, ahol közösen edzünk, szenvedünk és nevetünk. Emellett megtanulhatom azt, hogyan védjem meg magam és másokat, hogyan éljem túl az engem ért támadásokat és konfliktusokat és végül de nem utolsó sorban megtanít arra hogyan álljak helyt az életben.

Erre számítottál-e?

Az elején nem tudtam mire számítsak, de mint azt már korábban említettem nem csalódtam az edzésekben, sőt minden várakozásomat felülmúlta és a kezdeti vívódásokat és kérdéseket követően tudom, hogy jó helyen vagyok.

Miért ajánlanád másoknak?

Feltétlenül ajánlom másoknak is. A Ninjutsu edzéseken barátokra lelhet az ember és érezheti azt, hogy tartozik valahova. Az edzéseken nemcsak a fizikai erőnlétünket növelhetjük meg, mellette a szellem és a lélek is „felüdül”.

Mi neked a Ninjutsu?

Minden edzés alkalmával megfogalmazódik bennem és megerősítést nyer, hogy a Ninjutsu az életre készít fel és segít nekem abban, hogy megismerjem önmagamat és megtaláljam az „egyensúlyt” az életemben.

Az edzéseken fontos, hogy stabil lábakon álljunk és őrizzük meg az egyensúlyunkat, ez az életre is igaz.

Nekem az „egyensúlyt” jelenti.

Richárd