Menü

Tanmese

Béke hídja

Almás patak fahíd. tanmese, okosság

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba eg…ymással.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.

Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét. Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?”

Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát.

Erre a mester így felelt: „Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”

Nincsenek hozzászólások

A halacska

betta, sziámi harcos halacska

Egyszer élt egy halacska a hatalmas óceánban. Nagyon okos halacska volt és mindig próbált fejlődni. Az volt a kedvenc időtöltése, hogy mikor sütött a nap, fent úszkált az óceán felszínén, és élvezte, ahogy a napsugarak melengetik a testét.

Egyik nap aztán gondolt egyet és el kezdett azon töprengeni, hogy miként tudna még közelebb kerülni a naphoz, hogy még jobban érezhesse langyos érintését. Lendületet vett hát és teljes erejéből neki állt úszni az ég felé. Felgyorsult, és kiszabadult a víz fogságából. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig lebegett az óceán fölött, aztán vissza csobbant a habokba. Míg repült sokkal jobban érezte a nap sugarait, így ezután minden nap ezt csinálta, ugrált ki a vízből.

Egyik nap, mikor így ugrált, elég közel került a parthoz, és észre vette, hogy egy nagyhírű mester sétál ott éppen.  Több se kellett neki és nagy lendületet vett, hogy szólhasson neki. Ki ugrott a vízből és míg a levegőben volt, oda kiáltott, hogy -Mester!  De vissza pottyant, úgy ahogy szokott. Aztán újra ugrott, és megint kiabált, hogy -Mester!

Aztán el kezdett kiugrálni a vízből, és minden egyes ugrásnál egy egy szót kiáltott, egészen addig, míg a mester észre nem vette.

-Mester!

-Mester!

-Kérlek!

-Fogadj!

-Engem!

-Tanítványoddá!

-Ígérem!

-Nagyon!

-Szorgalmas!

-Leszek!

A mester látta a halacska nem minden napi erőfeszítéseit és úgy döntött, hogy elfogadja tanítványának. Be ment hozzá a vízbe és tanítani kezdte…

A halacska, ahogyan ígérte, nagyon szorgalmas volt és hamarosan ki tudott jönni a partra sőt, rövid időn belül már nem is kellett vissza mennie a vízbe, hanem tudott élni a parton. Mikor eljutott erre a szintre, megkérte a mestert, hogy had menjen vele és éljen vele a házában. A mester nagyon elégedett volt a szorgalmas tanítványával, így megengedte, hogy a halacska is ott lakjon vele a házában a többi tanítványával együtt.

A halacska a ház kertjének egy nedvesebb részében húzta meg magát és bárki jött a csodájára, vagy csak bárki jött a házba, mindig nagy lelkesedéssel dicsőítette tanítóját, hogy milyen nagyszerű mester is ő, hiszen még egy halat is meg tudott tanítani arra, hogyan éljen a szárazföldön…

Tellt múlt az idő, s ők így éldegéltek, mikor is egy hatalmas vihar kerekedett egyik éjszaka. A mester háza körül magas kő kerítés volt és egy hatalmas erős kapu tartotta távol a hívatlan látogatókat. Most, hogy a vihar még soha nem látott hevességgel ontotta magából az esőt, a föld nem bírta elnyelni úgy, ahogyan az az égből alá szállt és a kerítés között szépen összegyűlt a víz, és reggelre mindent ellepett…

A halacska pedig megfulladt…

A történet tanulsága pedig az, hogy jó, hogy fejlődsz és tanulsz egy mestertől, de soha ne felejtsd el azt, hogy honnan jöttél, vagy amit egyszer már megtanultál…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam.

Gouranga

, ,

Nincsenek hozzászólások

A hal, a fa, és a tigris esete a mindentudó mesterrel.

Élt egyszer egy földműves egy faluban és sehogy sem tudott beletörődni viszontagságos sorsába, ezért elhatározta, hogy ha törik, ha szakad ő bizony sikeres lesz. Sokat gondolkodott azon, hogy hogyan is tudna sikeres lenni, mígnem egy nap hírét vette, hogy a  közeli faluba érkezett egy híres, mindent tudó mester. Több se kellett neki, hát gondolta el megy a mesterhez és megkérdezi tőle, hogy miként lehetne sikeres…

tiger, tigris, japan artÚt közben, mindjárt ahogyan beért  a dzsungelbe, találkozott egy tigrissel, aki nagyon jámbornak és vékonykának tűnt.
Kérdzi tőle a tigris:
-Üdvözöllek, Hová, merre tartasz.
-Megyek a mindent tudó mesterhez, hogy megtudjam tőle hogyan lehetnék sikeres.
-Ó tényleg, -válaszolta neki megörülve a tigris-  megkérdeznéd tőle, hogy én miért vagyok ilyen vékony és jámbor, mikor a többi tigristől retteg az erdő és nagyon erősek is?

-Persze. -felelte neki az ember.
fa, japán artAztán ahogyan folytatta útját, egy fa tövében pihent meg a déli forróságban, és ahogyan letelepedett, a fa is megszólította:
-Üdvözöllek, hová, merre tartasz?
-Megyek a mindent tudó mesterhez, hogy megtudjam tőle hogyan lehetnék sikeres.
-Ó tényleg, -örült meg a hírnek a fa- ha találkozol a mesterrel megkérdeznéd tőle, hogy miért zsibbad az egyik oldalam folyamatosan?
-Persze. -felelte neki a földműves.

hal fish japan artMajd tovább ballagott, és egy gyönyörű tó partján épp rá tört a szomjúság. Ahogyan a víz fölébe hajolt, hogy szomját enyhítse, egy hatalmas hal emelkedett ki a tóból és megszólította.
-Üdvözöllek, hová, merre tartasz?
-Megyek a minden tudó mesterhez, hogy megtudjam tőle hogyan lehetnék sikeres.
-Ó tényleg, -lelkendezett a hal.- Ha találkozol a mesterrel megkérdeznéd tőle, hogy miért sajog folyton a hátsó uszonyom?
-Persze. -felelte neki a földműves.

Folytatta útját, mígnem el is érkezett a faluba, ahol a mindentudó mestert vendégül látták. Sokan jöttek el még hozzá rajta kívül, hogy feltegyék neki kérdéseiket, de szépen lassan ő is sorra került.

Mikor a mesterhez jutott, feltette neki a kérdéseket, amiket útközben kapott és megkérdezte saját vágyát is, hogy miként lehetne sikeres…
Erre a mester azt felelte neki, hogy minden ami a sikerhez kell, ott van ahol élsz, csak tudnod kell észrevenni… Aztán még válaszolt a másik 3 kérdésre is és mikor a földműves megkapta a válaszokat, akkor elindult vissza haza, nagy örömmel, hogy igazából a siker már otthon várja…

Hazafelé mikor oda ért a tóhoz, megint találkozott a hatalmas hallal, aki érdeklődött, hogy megtudta-e a kérdésére a választ.
-Igen megtudtam. -felelte neki az ember.- Valami be van ékelődve az uszonyod tövébe, de ha közelebb jössz, akkor ki tudom venni neked. A hal közelebb úszott, a földműves meg benyúlt az uszonya alá, kicsit tapogatózott és egy hatalmas gyémántot húzott ki onnét. A hal ránézett és nagyon megköszönte, hogy segített neki, mert valóban ez nyomta neki ott. Hálája jeléül mondta az embernek, hogy megtarthatja a gyémántot, mert ő úgy sem veszi semmi hasznát. A földműves egy darabig nézegette a kezében lévő drágakövet, aztán behajította a tóba, hogy neki nincs szüksége a gazdagságra, mert ő sikeres szeretne lenni…

Aztán tovább ballagott, egészen a fáig, ahol meg az kérdezte, hogy megtudta-e a kérdésére a választ?
-Azért zsibbad a bal oldalad, mert van valami a gyökereid között, ami nyomja őket és ezért nem túl jó a keringésed.
-Tudnál rajtam esetleg segíteni? -kérdezte a fa-
-Persze. -Azzal el kezdett ásni ott, ahol a mester mondta neki. Ahogy egyre lejjebb haladt, egyszer csak valami keménybe ütközött az ásója. Kis kapirgálás után egy vasláda került elő a fa gyökerei közül, ami tele volt arannyal.
-Na akkor ez nyomta a gyökereidet, de most már nem lesz gond vele.
A fa hálája jeléül felajánlotta a földművesnek, hogy tartsa meg nyugodtan, hiszen ő úgy sem tud mihez kezdeni vele. A földműves egy darabig gondolkodott, aztán ott hagyta az aranyat a fa tövében, hiszen a mindent tudó mester azt mondta neki, hogy a siker otthon várja, akkor meg nincs is szüksége semmire hozzá…

Végül mikor ismét átvágott az erdőn, megint találkozott a vékonyka tigrissel, aki kíváncsian kérdezte, hogy milyen választ kapott a kérdésére a mestertől.
-Azt mondta a mester, hogy azért vagy ilyen vékony és gyenge, mert nem ragadsz meg minden alkalmat arra, hogy egyél.
Erre a tigris megköszönte a választ és széttépte az embert, majd megette, hogy akkor ezentúl minden alkalmat megragadjon arra, hogy egyen…

A történet tanulsága pedig az, hogy bizony meg kell válogatnunk, hogy kinek segítünk, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a jó szándékunk a saját végzetünk lesz…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam.

, ,

Nincsenek hozzászólások

Varázsmagok…

A varázs magok története

Egyszer egy nagy tudású mester úgy döntött, hogy elutazik 2 hétre pihenni a városból vidékre. Persze ahogy híre ment a dolognak, a földművesek versengeni kezdtek a kegyért, hogy ők láthassák otthonukban vendégül. A mester nem variált, hanem az első földművesnek, aki elé járult és felajánlotta neki vendégszeretetét, elfogadta a meghívását és oda költözött hozzá 2 hétre.

Mikor letelt  a két hét és eljött a búcsú ideje, a mester kifejezte elégedettségét és a földműves invitálására, aki felajánlotta neki, hogy jöjjön el hozzá legközelebb is, megígérte, hogy jövőre is el jön hozzá. Búcsúzóul egy zsák gabonát adott neki és azt mondta, hogy ezek nagyon különleges gabona magok és egy külön földterületre ültesse el őket, ne a többi közé és különös gonddal gondozza őket.

A földműves megfogadta a tanácsot és egy külön parcellára vetette a mestertől kapott varázs magokat. Egy év múlva, mikor a híres mester ismét pihenni jött hozzá, nagy örömmel újságolta, hogy az összes földjén jó volt a termés, de azon, ahová azokat a magokat ültette, amit tőle kapott ott tízszerese lett a szokásosnak. A mester örömmel hallgatta a földművest és mikor ismét eltelt a két hét, és ismét búcsúzkodni kezdtek, megint egy zsák gabonát adott neki ajándékba és megint ugyan azokat az instrukciókat hagyta hátra a földművesnek, aki természetesen ismét meghívta, hogy legközelebb is nála szálljon meg.

Ez így is ment legalább tíz évig. A mester minden évben eljött, eltöltött a vendégszerető földművesnél 2 hetet, majd mikor elment, búcsúzóul adott neki egy zsák „varázsmagot”. A földműves, a nagy hozamnak hála persze nagyon meggazdagodott és egyre szebben tudta vendégül látni a mestert. Gazdagsága és terményei messze földön híresek lettek, olyannyira, hogy a környékbeliek is mind hozzá kezdtek el jönni vetőmagért…

Szóval a tízedik látogatása után a földműves mikor búcsúzkodtak és ismét kapott egy zsák „varázsmagot” nem bírta tovább és így szólt  a nagy tudású mesterhez:

– Mester kérlek engedj meg nekem egy kérdést!
A mester mosolyogva biccentett, hogy kérdezhet, mire a földműves így szólt:
– Kedves mester! Most már tízedik esztendeje jössz és áldod meg jelenléteddel házamat és annak népét és nagy kegy nekünk jelenléted a sorstól. Nem is beszélve a felbecsülhetetlen ajándékról, amit minden évben kapunk tőled, és amitől gazdagság lett a jutalmunk. De áruld el kérlek, hogy honnét szerzed ezeket a csodálatos varázs-magvakat?

Erre a mester így szólt:
– Tudod, pihenni jövök ide hozzád minden évben két hetet. Nekem a legjobb pihenés az az, hogy sétálhatok a természetben. Ezen sétáim során gyakran jártam a gabona földjeiden és szemléltem a termést. Mikor egy-egy különlegesen szép kalászt találtam, akkor annak a magjait leszedtem és egy zsákban gyűjtöttem neked össze. Tehát ezek a magvak nem „varázs-magvak”, hanem a te földed és munkád eredménye. Én csak kiválogattam belőle a legszebbeket és aztán oda adtam neked, hogy azzal gazdálkodjál…

A történet tanulsága, illetve mondani valója pedig az, hogy igazából mindannyian rendelkezünk minden tudással. Hiszen a lélek örök, tudással és boldogsággal teli. Mikor tanulunk egy mestertől, akkor nem új dolgok kerülnek a birtokunkba, hanem elfeledett, vagy eltakart tudás kerül a felszínre…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam a hétvégi szemináriumon.

, ,

Nincsenek hozzászólások

A szobrász mester tanítása, avagy ne másolj, hanem érts!

Egyszer élt egy nagyon különleges alkotásokat készítő szobrász mester. A szobrai majdnem megmozdultak és rengetegen jártak alkotásainak csodájára messze földről.

A szobrász mester példázata, avagy ne utánozd a mestert, hanem tanulj tőle.

Ahogy az már ilyenkor csak lenni szokott, néhányan nagyon szerették volna megtanulni ezt a művészetet és könyörögtek neki, hogy fogadja őket tanítványaivá. A mester egy ideig gondolkodott, de aztán, nehogy tudása vele szálljon a sírba, úgy döntött, hogy elfogadja a jelentkezőket.

Először csak pár tanítványa volt, akikkel teljesen az alapoknál kezdte. Első lépésként megtanította nekik, hogyan kell jó drótvázat csinálni a leendő szoborhoz, aztán azt, hogy miként kell rátapasztani erre az agyagot, és így tovább…

Telt múlt az idő és szép lassan egyre több tanítványa lett, mivel igen sokan megszerették kedves modoráért és különleges alkotásainak készítését egyre többen szerették volna magukévá tenni.

Aztán egy nap, sok-sok év tanítás után a mester úgy érezte, hogy már minden tudását át adott tanítványainak és azt mondta, hogy akkor mától nem tanít többet, hanem vissza vonul és úgy ahogyan kell, elkészíti élete fő művét.
Így is tett.

Mikor elkészült, egy valóban monumentális és különleges szobrot készített el, ami méltán volt életének fő műve. Mikor befejezte, érezte, hogy akkor már mindent megtett ebben a világban, és pár napra rá eltávozott. Meghalt.

A tanítványai nagyon sajnálták, hogy szeretett mesterük nincs már velük ebben a világban és jó ideig szomorkodtak emiatt… Viszont mivel sokan voltak, kezdett a csoport a fejetlenség sűrű erdeje felé tévedni, így arra az elhatározásra jutottak, hogy választaniuk kell maguk közül egy utódot a mester helyére.
Azt találták ki, hogy a mester összes tanítványa készítsen egy alkotást, és akkor azok elbírálása alapján választanak maguk közül vezetőt.

Minden tanítvány nagyon kitett magáért és végül el is készült az összes mű.
Némelyik nem sikerült olyan jól, lettek közöttük teljesen átlagosak, de kiváló is készült szép számmal.
Volt azonban köztük kettő, amelyek nagyon különlegesre sikerültek és végül minden tanítvány ezen két szobor közt gondolkodott.

Az egyik tökéletes mása volt a mester életének fő művének, a legapróbb részletekig megegyezett azzal és ugyan olyan fantasztikus élmény volt rátekinteni.

A másik viszont egészen mást ábrázolt, de nagyon aprólékosan el volt készítve, a mester tanította elvek alapján és a szobrászat összes csínját-bínját alkalmazta készítője megalkotásánál. Erre is nagyon fantasztikus volt rá nézni.

A tanítványok egy ideig vacilláltak, aztán végül úgy döntöttek, hogy azt a tanítványt választják meg, a utódnak, aki a tökéletes mását készítette el a mester fő művének…

Ekkor a másik versenyben maradt tanítvány így szólt:

– „Mindannyian ostobák vagytok és semmit nem értettetek meg a mester tanításaiból. A mester nagyon sokáig tanított bennünket, hogy kiváló művészekké válhassunk. Nagyon sokat tanította az elveket és rengetegszer hangsúlyozta azoknak az elsajátításának, megvalósításának fontosságát.  Erre most azt választanátok meg utódjául, aki tökéletesen lemásolta őt. De a mester nem tanított egyikünket sem arra soha, hogy utánozzuk őt, vagy bárki mást.”

Azt tanította, hogy önálló és valódi művészekké váljunk, ne pedig tökéletes másolókká…

Hát körülbelül a tanulság is ennyi. Nem utánoznunk kell a mesterünket, hanem megérteni és megvalósítani a tanításait, majd a saját életünkben alkalmazni a megszerzett tudást…
Persze ha egy mester azt várja el, hogy tanítványai őt utánozzák és mindent pontosan úgy csináljanak, mint ahogyan ő, akkor érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon valóban jó mestert választottunk-e magunknak…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam.

, ,

Nincsenek hozzászólások