Menü

Harcművészet-Önvédelem

Hogyan alakul át a test fegyverré?

Emberi test átalakulásaMindig minden változik. Most csak érdekesség képen említeném meg, hogy a mindenbe minden bele tartozik, így az is amivel egyenlőre még hamisan azonosítjuk magunkat. Szóval jelenlegi börtönünkről a testről van szó. Ez a test folyton változik. Méghozzá az idő, a karmánk és a vágyaink hatására. Az idő hatására öregszik, a karmánk hatására szebb, avagy csúnyább, egészségesebb, avagy betegebb lesz, a vágyaink alapján pedig át alakul. A modern orvostudomány is egyetért azzal, hogy az egész test 7-évente az utolsó sejtig teljesen lecserélődik. Mert hát ugye csak sejtekből épül fel a szervezetünk, amik szintén élőlények és hát ők sem élhetnek örökké.

Miért mondom ezt?
Néhány éve Capoeira tréningen kaptam egy “tízórait”. (Igen eljártam erre is, mert rendkívül jó állóképességet csinál és nagyban növeli az akrobatikus képességeket.) Hát nem ez a portugál neve, de magyarul valahogy erre hasonlít. Ez egy földre vitel. Az úgy volt, hogy nem a két Brazil tréner közül valamelyik tartotta az edzést, hanem az egyik tanítványuk, aki amúgy nagyon közvetlen meg jó fej. Edzés végén Roda volt, vagyis játék. Tudod, hogy körbe állunk, mindenki énekel, bent meg ketten küzdenek…
Nagy lelkesen mentem be ugrabugrálni én is mikor rám került a sor, és végre több oktató fokozatú capoeiristával is játszhattam. A vége felé pedig úgy jött ki, hogy maga a tréner került egyszer csak elém. Ennek nagyon megörültem és főleg azért, mert nem félt, vagyis nem éreztem belőle azt amit általában tapasztalok, hogy tartanak tőlem a játékosok és ezért nagyon óvatosak és nem engedik szabadon a tudásukat, hogy úgy menjen a játék.
Erre persze nekibátorodtam én, is, hogy végre itt egy ember akire nem kell minden lépésnél annyira vigyázni, mert biztos, hogy le fog menni ha rúgok, meg ilyenek, sőt indultam, hogy akkor földre vigyem és néhány test csellel be is kerültem a megfelelő helyre és időbe, de ekkor jött egy gondolat amiből sokat tanultam.
Szóval ott voltam, hátulról meg akasztottam a lábát, elölről meg csak tolnom kellett volna a térdén egy kicsit és elesett volna (Ez a cél) de ekkor az jutott eszembe, hogy na itt van ez a fiú, aki évek óta Capoeirázik, sőt most ő az edző, én meg 10 edzés után bemegyek és felborítom, akkor az nem valami szép és tisztelettudó dolog tőlem. Így csak jeleztem, a lehetőséget és indultam volna kifelé, merthogy túl közel voltam hozzá, de ez már nem jött össze, mivel ő gond nélkül felismerte a lehetőséget és csinált egy derékkulcsot, amitől hanyatt vágódtam.
Ez még nem is lett volna gond, hiszen végre valaki megcsinált rajtam egy ilyet, ráadásul élőben egyenesben és akkor így megtapasztalhattam, hogy ez milyen is valójában. Csakhogy mivel eléggé lent voltam és mert nem ismertem ezt a fogást még, nem jól estem, illetve a lábam beragadt alám és recsegett ropogott egyet, majd teljesen vége lett a bokámnak.

Persze egyből álltam fel, hogy akkor megyek rá vissza, de mikor ráléptem, akkor a kínként belém hasító fájdalom jelezte, hogy lehet jó lenne inkább leülni vele… És mivel nem életre halálra ment meg mivel egy lábon semmi olyat nem tudtam volna csinálni ami a Capoeira szabályai szerint megengedett, így kezet fogtunk és vége lett. Csak a körön kívül üldögélve meg gyógyítgatva vártam meg az edzés befejezését, mikor többen is oda jöttek megkérdezni, hogy jól vagyok-e meg mi történt…

Aztán másnap mikor reggel felkeltem annyira fájt, hogy rosszul lettem és ki kellett feküdnöm a ház elé a hideg lépcsőre egy pár percre, hogy el ne ájuljak. És itt is mindenki nagyon sajnált meg aggódott…

Én ezt meg nehezen viselem…
Persze tudtam, hogy nincs komolyabb baja, hiszen saját lábamon jöttem haza, csak elfeküdtem meg túl szorosan raktam rá a fáslit és az bizony egy éjszaka alatt megvisel egy friss sérülést, azért csak elmentem a balisebire megröntgeneztetni… Semmi baja, csak egy durva rándulás. Kaptam egy levehető műanyag sint, amit a doki szerint 2 hétig hordanom kell, de ő is mondta, hogy amit ebben bírok csinálni azt csinálhatom nyugodtan…
Tanulság:
A szervezetünk folyamatosan változik és alakul. Viszont vannak olyan alakulások amiknek annyira nem örülünk. Például mikor mondjuk eltörik egy csont, vagy zúzódik, akkor annak általában nem szoktunk örülni. Vagy másfajta sérüléseknek. Mint például ez a bokasérülés volt nekem… De én már egy pár éve örülök ezeknek, mivel “ha valami nem öl meg, akkor keményít”.
Szóval ez nem egy maradandó sérülés, hanem egy át alakító dolog… Nem elég erősek a bokaszalagjaim, és most ezt érzékelte a szervezet, mivel megsérültek, szóval most azon van, hogy megerősítse őket a gyógyulás folyamán…Azok akik harcművészetekkel foglalkoznak, nekik gyorsan meg kell ezt érteniük, hogy ez nem egy rossz dolog, hanem ez egy átalakulás. Mikor a test építi önmagát a még nagyobb terhelés elviselése érdekében. Persze ha valaki versenyből csinál valamit, akkor ezt sosem fogja felfogni, hiszen csak annyit lát, hogy most nem tud edzeni, csak pihenni és így degradálódik a tudása. De ha valaki életforma szerűen éli meg a harcművészeteket, akkor tudja, hogy időnként a test ilyen állapotba kerül, hogy még erősebb legyen…Csakhogy néhány konkrét példát említsek például a seiken. Az ököl első két bütyke, amivel az ütést kivitelezzük. Ezt minden valamire való harcosnak edzenie kell és ez bizony úgy néz ki, hogy ezzel üt valami keményet, de néha az is elég, hogy csak ezen nyomja a fekvő támaszt. Mert a bütykök ettől először bizony szét mennek. Emlékszem, mikor nekem kezdtek el átalakulni, egyenként a négy bütyök majd fél évig gyógyult, és folyamatosan sajgott és fájt. De most megnagyobbodtak és már nem nagyon történik velük olyan ami sérülést okozna nekik. Megvastagodott a csont, és a bőr is jócskán megvastagodott rajtuk. (Kérd meg élőben és megmutatom milyen. )

Ugyan ez például a sípcsont, amit szintén nem árt erősíteni, hiszen ezzel rúgunk, illetve ezt rúgják. Ennek a csontnak hosszúkás és szivacsos alapból a szerkezete, de ahogyan edzi az ember, ami igazából úgy néz ki, hogy üti vágja és igazából így folyamatosan zúzódik, a szervezet egyre több kalciumot nyom bele, amitől ez a gerendás szerkezet egyre sűrűbb lesz és a csont egyre keményebb…

Sípcsont törés és gyógyulás.

És akkor ugyan ez a helyzet az izmokkal, inakkal, szalagokkal. Bizony „sérülniük” kell, hogy erősödjenek. Minden így működik…

Hatsumi sensei mestere, Takamatsu sensei például úgy edzett, hogy fák kérgeit tépkedte le puszta kézzel, meg még volt egy két extrém gyakorlat, aminek következtében átalakultak a kezei és lábai, méghozzá így:

 Takamatsu Sensei keze Takamatsu Sensei lába.
Persze ez ma már nem olyan fontos, és nem erről szól leginkább a Ninjutsu gyakorlása. De egy természetes átalakulásra mindenképpen szükség van, ha valaki fejlődni szeretne a harc művészetében. Szóval végül is én örültem a boka reccsnek, mert bár kellemetlen volt, ahogy felgyógyult sokkal erősebb lett, ráadásul rengeteget tanultam azokból a szituációkból, amiket átéltem rajta keresztül.
Például ahogy hazafelé sántikáltam, a Keletinél a Metró aluljáróban rám jött egy 4-fős kis csapat, akik valszeg áldozatokra vadásztak, és megkérdezte egyikük, hogy fáj-e a lábam. Mire rá néztem és csak jeleztem, hogy igen, miért meg tudja gyógyítani? De a hanglejtésemből inkább úgy döntöttek, hogy nem is próbálják meg elvenni a telefonomat, vagy a tárcámat, hanem nagyon gyorsan tovább mentek…
A másik meg amit megtanultam, hogy soha ne hagyjak ki egy lehetőséget sem a győzelemre csak azért, “mert akkor hogy fognak nézni rám”, mert annak bizony ilyen következményei lesznek.
Bhagavad-Gita:
dehino ‘smin yathá dehe      kaumáram yauvanam jará
tathá dehántara-práptir      dhíras tatra na muhyati

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.
És még egy rövid rész a magyarázatból:
„  Minden élőlény egyéni lélek, ezért minden pillanatban változtatja testét, s néha mint gyermek, néha mint fiatal, néha pedig mint öreg nyilvánul meg. Ám minden esetben ugyanarról a szellemi lélekrõl van szó, amely semmilyen változáson nem megy keresztül. Ez az egyéni lélek végül a halál beálltával elhagyja a testet, s egy másikba vándorol. „

Ne félj a változástól, ne félj a fájdalomtól!

szeretettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató, ZenShiatsu terapeuta.

, , ,

Nincsenek hozzászólások

Tradicionális Ninjutsu régen és ma

Néha találkozok olyan emberekkel akik azt kérdezik tőlem, hogy egy ezer éves tradíciókon alapuló harcművészet hogyan képes megállni a helyét a “modern” korban “modern” fegyverek ellen? Ők azok akik nem tudják, hogy az elvek amik a harcművészet mögött vannak, ugyan úgy érvényesek napjainkban, mint akár több ezer évvel ezelőtt. A művészet pedig ezen elvek alkalmazásában rejlik hely idő és körülmény szerint…Valahogy így:

tradícionális Ninmjutsu régen Tradícionális Ninjutsu ma

tradícionális Ninjutsu régen 2 Tradícionális Ninjutsu ma 2

Tradícionális ninjutsu régen Tradícionális Ninjutsu ma

Képforrás:Specwog

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Jiyu Kokoro “A harcos szív”

kokoro kanjiHétvégén ismét Zágrábba látogattunk Dsensivel meg Ákival a Seijin Dojoból, hogy Dean Rostohar 15dan sihantól tanulhassuk a harcművészet csínját-bínját. A szeminárium neve:
“JIYU KOKORO” SHINKEN GATA szeminárium

A harcművészetek régen nem tagolódtak ennyire határvonalasan el egymástól, hanem sokkal közelebb voltak egymáshoz az egyes irányzatok. Illetve ez ma is így van, csak ugye az egyes irányzatok tagjai nem akarják így látni. Régen úgynevezett Ryuk-ként voltak ismertek az egyes irányzatok, illetve stílusok, aztán az utóbbi 100 évben ezekből csináltak Aikidót, meg Karatét stb…, meg miegymást. Ezeket az irányzatokat szigorú, szerintem már-már dogmatikus határok közé szorították mára, sőt szabályokat hoztak bennük létre és így elvesztették eredeti mivoltukat, a harcművészeti eszenciáikat és ma már csak mint mozgási rendszerek maradtak fent.

Ninjutsu ezzel szemben megőrizte a kreatív-szabályok nélküliségét, ahol nem a mozdulat, hanem a mozdulat mögötti elv maradt a központban. Így napjainkban ez az egyetlen bárki számára elsajátítható életképes rendszer. 9Ryu-ból épül fel, vagyis 9 fő mozgás, illetve küzdelmi mentalítást foglal magába, melyek igazából tartalmazzák az összes többi más irányzat stílusát, vagyis magába foglalja az összes létező harcművészetet és hozzá állást, az Aikido már-már szentimentálisnak tűnhető lágyságától a Kungfu összetett kulminálásán át a Karate pusztító mindent elsöprő energiáiig. (Természetesen léteznek olyan harcosok az egyes fentebb említett irányzatokból akikre nem igaz a dogmatikus és az adott irányzatra jellemző mentalítás, de mivel nem konkrétan ezt tanítják, így csak nagyon kevés ilyennel találkozhattam eddig.)

Életre-halálra
Odafelé az úton hosszasan beszélgettünk a megfelelő hozzá állásról egy küzdelemben. Dsensivel egyazon véleményen voltunk, hogy nem szeretjük, sőt kerüljük az erőszakot, de ha mégis odáig fajulna a helyzet, akkor úgy állunk hozzá, hogy bizony megöljük azt, vagy azokat akik ellen küzdeni kell.
Áki ezzel szemben felhozta, hogy ő jár meccsre, meg ott sok a balhé, meg nem lehet így hozzá állni, mert utána örökre lemeszelnek, meg elítélnek, mert ilyenek meg olyanok a törvények és különben is micsoda elborult agy kell ahhoz, hogy valakinek mondjuk tényleg felnyissuk az ereit egy késsel…

Aztán Dean sensei hosszasan beszélt arról, hogy bizony aki rendőrnek megy, vagy katonának, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy ez bizony egy veszélyes műfaj és akár meg is halhat egy-egy összetűzés közben. A harcművészet pedig erre a szituációra készít fel. Mármint legalábbis a Ninjutsu erre készít fel. Hiszen a Harc az életre halálra van, nem pontokra. Harcközben bizony nem jobb meg balhorogról, tiszta szabályokról, meg egyhangú pontozásról van szó, amit bírák csinálnak, hanem életről és halálról. Ha valaki nem ebben a tudatban edz, vagy csak áll hozzá az esetleges küzdelemhez, akkor az nem harcos, hanem csak egy bunyós. A ringben a helye és ott mehet és üthet vághat ahol ér, még kockáztathat is, hátha szerencséje lesz, de ha veszít akkor sincs semmi gond, hiszen bedobják neki a törölközőt és már vége is. De az igazi harc az nem ilyen. Az igen is brutális, könyörtelen és senki sem dobja be a törölközőt, ha rosszra fordulna a helyzet és senki sem tapsol meg, ha esetleg te éled túl.

Igazából ha úgy állsz hozzá egy esetleges küzdelemhez, hogy te bizony meg fogod ölni, el fogod pusztítani az ellent, akkor már csak ez a mentalítás elég sokszor, hogy az visszakozzon és ne akarjon harcolni. (Főleg, ha van némi tudás is ehhez  a háttérben) És ez nem attól függ, hogy ki mennyire vicsorog, vagy fújtat meg ordít meg hörög, hanem ez csak egy érzés, amit kisugároz az illető. Ha belenézel a szemébe egy ilyen embernek, akkor láthatod, hogy „hol van” ilyen téren és akkor tudhatod, hogy ő bizony egy olyan, akit ha le is győzöl az egyik füledet legalább le fogja szabni. Ilyen hozzá állással az ember nem lenyomni, megszégyeníteni, vagy fájdalmat okozni akar, hanem csak egészen egyszerűen a legkevesebb energia befektetésével megölni azt aki rátámad.
Éppen ez az ami miatt az ember mindent megtesz, hogy elkerülje a küzdelmet, vagyis hajlandó elviccelni, kidumálni, elszaladni ,vagy bár mit, csakhogy ne kelljen ezt tennie. De edzésen azt gyakoroljuk, hogy mikor viszont olyan helyzetbe kerülünk, hogy nincs más, és nem lehet kidumálni, elviccelni meg elszaladni, mert mondjuk akkor a családot, vagy a barátainkat…, ölik meg, akkor készen kell állnunk a küzdelemre, méghozzá életre halálra.

Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenkit kinyiffantunk aki csak ránk-köt, hanem azt jelenti, hogy bizony ha már bele megyünk egy küzdelembe, akkor úgy állok hozzá, hogy megölöm, de mivel azt gyakorlom, hogy miként tudom kontrollálni saját magamat is, így az adott szituációban dönthetek úgy, hogy meghagyom az életét, vagy nem okozok neki akkora sérülést. Magyarul minél tudatosabb vagyok, annál több esélyem van felmérni az adott szitut, hogy itt most elég csak odatennem egy leszorításnál a kés életlen felét a nyakához és akkor érti, hogy vége, vagy esetleg bizony el kell vágnom, hogy a 15 cimborája lássa, hogy nem viccelek és bármit megteszek ellenük.
A kérdés nem az, hogy miért ölöm meg, hanem az, hogy miért támadt meg. Felnőtt emberek vagyunk és mindent meg lehet beszélni. Ha valaki mégis az erőszakot választja, amit igyekszem elkerülni minden eszközzel, akkor viszont így kell hozzá állni, hiszen vagy ő, vagy én…

Az edényekről
Aztán egy nagyon jó hasonlatot is elmesélt Dean sensei. A tudásunkat vízhez hasonlította, amit egy edényben gyűjtögetünk. Kezdetben van egy kis edényünk és abba töltjük az alapokat. De aztán eljön az idő, mikor egyre jobban tele lesz ez az edény és akkor úgy érezzük, hogy eltelünk a tudással és nagyon jó meg minden, hiszen már sok mindent tudunk. De ilyenkor fogni kell az edényünket és le kell cserélni egy nagyobbra, szépen áttöltve bele az eddigi tudásunkat és akkor ami eddig úgy tűnt, hogy már nincs tovább kiderül, hogy még negyedéig sem tölti meg azt a nagyobb edényt…
Aztán persze ezt is elkezdjük tanulással gyakorlással tölteni és egy idő után ez is kezd tele lenni és akkor megint úgy érezhetjük, hogy nagyon jók vagyunk és tudunk egy csomó mindent és mi vagyunk azok akik így meg úgy és sokan bele is ragadnak ebbe a csapdába és nem fejlődnek tovább. De ha van intelligenciánk, akkor mikor elkezdünk így érezni, akkor megint szerzünk egy még nagyobb edényt, amibe áttöltjük az eddigi tudásunkat, ami ebbe a nagyobba megint csak úgy néz ki, mintha az alján lötyögne csak valami. És így tovább és egyre tovább… Ninjutsuban így állunk hozzá és így tudunk tanulni bármilyen irányzattól. Viszont a legtöbb irányzat, vagyis a legtöbb edény bekorlátozza magát és nem cserélnek edényt… (Tisztelet a kivételnek)

Ha ezt a hasonlatot átveszem az életbe, akkor bizony ott is simán megállja a helyét. Hiszen sokan esünk bele a büszkeség csapdájába, mikor eljutunk valami kitűzött célhoz és akkor azt gondoljuk, hogy ez az megcsináltuk mennyivel jobbak vagyunk másoknál, hiszen mi vegetáriánusok vagyunk, meg nem használunk semmilyen kábító mámorító szert, vagy minden nap hajnalban kelünk és 2órát meditálunk, vagy csak simán van lakásunk, házunk, vagyonunk, diplománk, vagy akár kettő stb…
Ez az edényes példázat egy nagyon jó rávilágítás arra, mikor valaki megreked egy szinten mert neki ott kényelmes, meg mert annyi tudással épp kiemelkedik már az általános tömegekből és annyian amivel ő már elégedett még csodálják, vagy követik is tudásáért. Ekkor úgy érezheti, hogy ő aztán, meg neki aztán… De ez nem más mint egy csapda, mert nem nyitott a további tudásra, hiszen a tanítás jön, de az edény már színültig telve és csak locsog mellé a drága kincs, mert az ember túl büszke ahhoz, hogy lecserélje egy nagyobbra az edényét.

Kokoro, harcos szív avagy a gyöngyfűzés művészete.
Az idei év témája, hogy nincs téma.
Vagyis az úgy van, hogy mint feljebb említettem Ninjutsuban 9 Ryu van, ami szimbolizálja a csatatéren megtalálható 9 féle harcost. A trükköstől, a fanatikuson át, brutális gyilkosig. Hatsumi Sensei a soke, minden évben egy-egy ilyen Ryut vett alapul az év témájának. Mindegyik Ryunak megvannak a maga speciális technikái. Viszont sokan estek a Bujinkanon belül is abba a hibába, hogy nem a Ninjutsu eszenciáját gyakorolták, hanem ezeket a katákat, meg denshokat (tekercsek amikre le van jegyezve egy-egy Ryu) gyűjtötték. Hatsumi sensei egy zseniális oktató, mivel az idei évre azt mondta, hogy idén nincs téma.
Vagyis gyakoroljuk a harcos szívet. Ezt japánul Kokoronak hívják.

Szóval egy rendhagyó szemináriumon lehettem a hétvégén, ahol nem technikákat és mozdulatokat gyakoroltunk, hanem technikai csoportokat mutatott a mester és azokat kellett hely idő és körülmény szerint alkalmazni, mindig kiválasztani azt, amelyik akkor és ott a legpraktikusabb megoldás volt.
Ebben pedig a művészet az, hogy nem előre kellett kitalálni, hogy most mit fogok csinálni, hanem ami épp jött.
Úgy mondják, hogy akció-reakció, vagyis amit az ellenfél ad, arra reagálsz. Szinte magam is elcsodálkoztam, hogy mik ki nem jöttek, milyen technikák elő nem bújtak a sok gyakorlás barlangjából néhány embernél…

Ennek köszönhetően olyan brutálisan elfáradtam a két nap alatt, hogy ma egész nap csak aludtam. Mert ugye akkor volt mindenkitől minden, ami épp eszébe jutott és ha épp én voltam a támadó, akkor gyakorolhattam azt is, hogy miként éljem túl a különféle földhöz-vágásokat, meg leszorításokat stb….
Ninjutsu egy végtelenül kreatív harcművészet, mivel elveket és nem technikákat kombinálunk össze. Dean sensei ezt tanította nekünk ezen a szemcsin. Amink van, amit eddig megszereztünk abból tudunk akkor és ott harcolni.
De ha már oda került az ember, akkor nem szabad azon gondolkodni, hogy mit meg hogyan, hanem csak érezni és cselekedni. Persze mindezt mindig tanították, meg mondták és igyekeztünk is, de most kifejezetten erről szólt az egész szemcsi.

Az eddigi szemináriumokon gyöngyöket mutatott, meg gyöngyfaragásra okított bennünket, és most pedig konkrétan csak arra, hogy miként kell ezeket a gyöngyöket szépen felfűzni és milyen fonálra érdemes…

Gouranga

, , ,

Nincsenek hozzászólások