A ninja to, mint a nevéből is kiderül, a nindzsák kardja. Általános tévhit, hogy csak egyenes pengéjű kardot használtak, hiszen olyan kardot használtak, amilyennel éppen rendelkeztek, míg maga a ninja to is többnyire ívelt pengéjű volt, csak rövidebb mint a katana. Főleg azok kardok voltak íveltek, amelyeket csataterekről, vagy a kardkovácsok kidobott, selejtes kardjai közül gyűjtöttek be. A nindzsa kardja egyszerű, díszítés nélküli. A markolatvédő (tsuba) is többnyire csak egy négyszög vagy kör alakú vaslemez. Ez szöges ellentéte a szamurájok díszes katana-jának. Ennek a fő oka, hogy a nindzsa számára a kard csak egy fegyver a többi mellett, még ha kiemelt is a szerepe, azonkívül egy titkos éjszakai akcióban kifejezetten hátrányos a díszes, csillogó-villogó kard.

Nem övezték akkora tisztelettel, mint a szamurájok, hiszen ez egy eszköz volt. Lehetett vele ásni, ajtót veszíteni, létrafokként használni, satöbbi. Az eltérő alakú és méretű penge, valamint az eltérő küzdelmi szemlélet a szamuráj kardvívástól jelentősen eltérő vívási stílust eredményezett. Jellemző nindzsa trükk lopakodáskor, hogy a teljes sötétben a kard végén egyensúlyozták a tokot, így amikor az beleakadt egy őrbe, a nindzsa már a kard előrántása nélkül vághatott.

Elterjedt tévhit, hogy a ninja to csak az utókor találmánya, valójában nem is létezett, nem eredeti, igazi nindzsa fegyver. Ez nem igaz. Ezt az egyenes pengével próbálják magyarázni, ami nagy hiba. A japánok is használtak egyenes pengéjű kardokat – ezek neve a ken és a to. Sőt, az első japán kardok egyenes pengéjűek voltak, de ez a típus soha nem tűnt el, csak háttérbe szorult, nagyon megritkult. Néha a szamurájok is használtak egyenes pengéjű kínai vagy koreai kardot, kínai vagy koreai bőrpáncélt, stb. ha éppen divatosan vagy egyéniek akartak lenni.

A naginata a yari-hoz hasonló, de annál nehezebb, többnyire ovális nyelű, egyélű fegyver. Gyakorlatilag egy kard pengéjével meghosszabbított bot, de a penge kiindulási pontjánál gyakran volt tsuba (markolatvédő) is. A bot hossza többnyire a gazdája testmagasságával egyenlő, amelyre általában két vagy három shaku (60-90 cm) hosszú, nehéz, ívelt pengét erősítettek. A legkülönfélébb méretben és pengével készítették. A penge készítési módja többnyire megyegyezett a kardok készítési módjával. A nyél másik végéhez néha ellensúly volt erősítve, ami előfordult tüske alakúban is. A technikák egy része megegyezik a yari-jutsu és a bo-jutsu technikákkal, de a nagyobb tömeg sok eltérő technikát is eredményezett. Régen szinte az összes harcos szerzetes (sohei, yamabushi) nem csak kardot, hanem naginata-t is hordott magával, majd népszerű lett a bushi-k körében is.

A naginata a Heian-periódusban a haba nevű fegyverből alakult ki, de már a Kojiki-ben (“Régi események leírása”, 712) is feltűnik. A Tengyo no Ran (936) ideje alatt készített harcteret ábrázoló festményeken küzdelem közben is látható naginata. A Kamakura-periódusban kiemelkedett azoknak az iskoláknak a jelentősége, amelyek tanították a naginata használatát. A Muromachi-periódus háborúi idején a fegyverkészítés addig nem látott minőségi szintre emelkedett. A nagy Onin-háború a hosszú eszközök, köztük a naginata újjászületését is eredményezte. Az összes akkori naginata-típust bevetették a harcokban. A Tokugawa-periódusban a naginata pengéje rövidebb lett, a háztartás elsőszámú hosszú fegyverévé vált és elvárták minden lánytól, hogy 18 éves korára mesterien használja azt.

Hamar a szamuráj nők kedvenc fegyvere lett. A szerepe a szamuráj férfiak távollétében a ház és a család védelme volt. Ma is Japánban a nők között a legnépszerűbb harcművészet a naginata-do, amely a naginata-jutsu leszármazottja.

A Takagi Yoshin Ryu-hoz kapcsolódó Yoshin Ryu is tanítja a használatát, méghozzá nők számára, teljes kimonó viselésekor. A Togakure Ryu használja a bisento nevű fegyvert, amely egy különösen nagy és nehéz naginata.

A metsubishi (“szemlecsukó”) az ellenség látásának zavarása. Volt villanó, vakító, durranó, füstképző, irritáló és még nagyon sokfajta változata. Többnyire rizsport vagy lisztet használtak, de lehet homok, hamu, por, őrölt bors, só, sár, por vagy sóder a földről, csalánszőr, olaj, víz, irritáló vagy mérgező folyadék vagy füst is. Alapvetően figyelemelterelésre használták és használják manapság is, többnyire könnygáz-, füst- és fénygránát formájában. Régen dióhéjba, kifújt tojásba, vagy egyszerűen papírba csomagolva használták. Előfordult, hogy a port a kard hüvelyébe vagy a kusari-gama üreges súlyába rejtették el, és a kard előrántásakor vagy a súly célzott dobásakor szórták azt ki belőle. A metsubishi célba juttatásának eszköze a fukiya és a sokutoku.

Az is metsubishi, amikor az esőcseppeket összegyűjtik a kard felületén, pl. a vércsatornában, és azt csapják az ellenfél szemébe. Az is metsubishi, ha fénnyel (tükör, lámpa, vaku, polirozott penge), az ujjakkal vagy valamilyen tárggyal zavarjuk az ellenfél látását illetve támadjuk a szemét. De az is metsubishi, ha az ellenfél orrát támadjuk, ezzel idézve elő könnyezést, vagy ha megvágjuk az ellenfél szemhéját vagy homlokát, hogy a vér onnan a szemébe jusson. A szem közvetlen támadása is metsubishi.

Sokan azt gondolják, hogy ez egy elaggott, egyszerű trükk volt már régen is, mégis széleskörűen alkalmazták, ugyanis a meglepetésszerű használatra nem igazán lehet felkészülni. A metsubishi alkalmazása keltette életre azt a hiedelmet is, hogy a nindzsa képes valamiféle titokzatos füstben eltűnni.

A kute egy igazán hasznos eszköz a közelharcban, és kialakítani sem nagy ördöngösség. Az ujjakra húzható, drótból hajlított gyűrű, aminek a két vége nincs összeforrasztva, hanem ki vannak hegyezve és a tenyér belső oldala felé néznek. A tenyérhát irányából nézve egyszerű kialakítású gyűrűnek tűnhet, ellenben a kiálló tüskék igen jó szolgálatot tehetnek az ellenfél megmarkolásakor, vagy akár ha csak egy pofont kell vele adni valakinek. Hasonlít a kakute nevű eszközhöz, de ez még annál is egyszerűbb.

Ez a fegyver egy sarlóból, annak nyeléből és 2,5 – 5 m hosszú láncból, kötélből vagy zsinórból áll, nehezékkel a végén (kusari = “kötél”, gama = “sarló”). Eredetileg paraszti találmány, de annyira elterjedt, hogy a szamurájok is elő-elővették, összemérték ellene a tudásukat, kardjukat. Miyamoto Musashi – a híres szamuráj és a “Go Rin No Sho – Öt kör könyve” című mű írója – egy ízben legyőzött egy kusari-gama művészt, ami figyelemre méltó teljesítmény. A hosszú lánccal vagy kötéllel hasonlóan lasszóztak, mint a csikósok vagy a cowboyok, azután a közelre rántott áldozattal végzett a sarló. A nehezék alkalmas ütésre és dobásra, de az üregéből robbanószer, méreg vagy vakítópor is vágódhat az ellenfél arcába. A lánccal fojtani és kardcsapást hárítani is lehet. A sarló és a nyele a legkülönfélébb kivitelben és méretben is előfordult, tenyérnyitől a csataváltozatig. A kisebb fajtát könnyű elrejteni, a nagyobbal lovakat is fel lehet buktatni. A kisebb kusari-gama nehezéke mellé néha viperát is kötöttek, hogy igazán halálos legyen.

Ez egy eléggé speciális eszköz, csak nagyon kevesen értettek-értenek igazán hozzá. Alkalmazása és külleme hasonlít egy másik fegyveréhez, a kyoketsu-shoge-hoz.

A Takagi Yoshin Ryu-hoz kapcsolódó Yoshin Ryu is tanítja a kusari-gama használatát.

A kusari-fundo, más néven manriki-gusari vagy csak manriki egy 30 cm – 4 m hosszú lánc a két végén nehezékkel. A kusari vagy gusari jelentése “lánc”, a manriki-é “tízezer”, a fundo pedig “súly”-t jelent. A manriki-gusari (= tízezer erő/lehetőség lánca) egy elterjedt fegyver volt. A nehezékek kör, hatszög vagy nyolcszög keresztmetszetűek. A lánc természetesen kardcsapás hárítására és fogások, folytások kivitelezésére alkalmas, a nehezékkel le lehet ütni az ellenfelet illetve súlyos sérüléseket lehet okozni, vagy el lehet törni a kardpengét, illetve természetesen a legyőzött ellenfél megközötésére is alkalmas.

Ezt az eszközt Masaki Dannoshin Toshimitsu, az Edo-kastély őrparancsnoka fejlesztette ki az 1700-as évek elején, vagyis ez egy szamuráj eszköz. A legenda szerint a fölösleges vérontás elkerülésésnek igénye vezette rá Masaki-t ezen eszköz létrehozására. Később a rendőrök és segédeik is alkalmazásba vették, de leginkább a nindzsák alkalmazták. A szamurájok az övükbe fűzve hordták.

A kunai egy fémből készült, igazi nindzsa eszköz, amelyet ásásra, feszítésre, kalapácsként vagy mászáshoz is használtak. Eredetileg paraszti eszköz volt, egy kis kézi ásó-féleség. Mivel hegye és éle is volt, így alkalmazták fegyvernek is. Bo-shuriken-ként dobhatták, de kitűnően megfelel ízületek feszítésére, leszorításra illetve bőr- és izomfogásra is. Ha a nindzsa tehette, bo-shuriken helyett kunai-t vitt magával, mert a nagyobb tömege miatt nagyobb távolságra lehetett hatásosan dobni. Sokkal inkább munkaeszköz, mint fegyver, de természetesen ennek a használatára is megvan a kidolgozott taktika és mozgásanyag. Elég erős “pengéje” van akár egy kardcsapás kivéséhez is. A markolat vége át volt fúrva, és abba egy rövid kötélkarika volt belefűzve, hasonlóan, mint napjainkban a modern túlélő késeken, de a kunai kötelét nem a csuklóra, hanem a hüvelykujjra fűzték.

A keibo a jutte és a sai modern kori változata. Lényegében egy teleszkópos fém bot, gyakran markolattal és csuklópánttal is ellátva. A bot végén általában egy gomb is van, ugyanis miután “kinyitották”, kicsapták, szúrni is lehet vele (az összecsukásához kemény felületet, például betont kell vele nagyon erősen megszúrni). Kitűnő közelharcfegyver, a rosszfiúk kedvence. Néhány különleges egységet is felszereltek vele. Kitűnően lehet vele ütni, szúrni, feszíteni, szorítani. Az angol neve baton (= “bot, pálca”), nálunk vipera néven ismert. A gombnyomásra nyíló, automata változata a tokushu keibo.

A 20. század elején a japán rendőrség is modernizáláson esett át, ami a jutte alkalmazásának a végét is jelentette. Az 1960-as években viszont kifejlesztették a modern változatát, ez lett a keibo. A hozá fűzött reményeket a rossz konstrukció és a felhasznált gyenge anyagok miatt nem váltotta be teljesen, nem volt kellően megbízható, de azért eltejedt, mert a rendőrök így is jó hasznát vették. Az 1980-as években pár amerikai fegyvergyártó is felkarolta az ötletet, de ők már a fegyvergyártásból vették hozzá az anyagokat és a konstrukciót. Ezek már nagyon megbízható fegyverek voltak.

A jó fajta keibo természetesen ma is acélból készül, de mivel az eléggé nehéz, így nagyot lehet vele ütni, vagyis nagyon könnyű vele súlyos sérülést, sőt, halált is okozni. Készítenek könnyű változatokat is ötvözött alumíniumból és műanyagból, bár ezek inkább gagyik mint praktikusak.

A japán rendőrségnél a keibo-jutsu a taiho-jutsu (test lefogás, letartóztatás) részét képezi. A keibo-jutsu technikáinak jelentős része a Shindo Muso Ryu Ikkaku Ryu Juttejutsu technikákon alapszik.

A kama a japán sarló harci változata, a nevének jelentése is sarló. Jellemzően kobudo eszköz. A 30-50 cm-es nyélből és az egyik végén a nyélre 90 fokban erősített, ívelt, de nem köríves egyélű pengéből áll, vagyis sokban különbözik a mi sarlónktól. A viszonylag hosszú nyél nagy kerületi sebességet biztosít a pengének, így nagyon komoly vágóerőt képvisel. Gyakran párban alkalmazzák. A híres Hattori nindzsa klán címere egy fehér körben keresztbe tett két kama volt.

A legenda szerint a kínai Chen Yuan Bin mester honosította meg Japánban a XVII. század folyamán, más források szerint a középkor nindzsái már a XV. században használták, megint mások szerint a XV-XVI. századi rendőrök fejlesztették ki. Vannak akik szerint az okinawai sai az alapja, míg mások szerint pont fordítva, a jutte a sai elődje.

Maga a jutte kanji két részből áll, a ju (tíz) és a te (kéz) írásjeleiből, így a jelentése “tíz kéz”, ami arra utal, hogy a használójának tíz kéz erejét adja. Ezen kívül még számtalan néven említették: igaz kéz, tíz emelőkar/fogantyú, ügyes kéz, tíz ütés, csont fejsze, fém kard, fém alabárd, stb. Néhány japán megnevezése: jutsute, jutto, jitto, tetsu-shaku, tetsu-ken, tekkan, tetsu-mu, tetsu-hoko, tetsu-boko, tetto, honeono, kotsukin, tebo.

A gyakorló jutte fából, míg az igazi acélból készült. Egy elterjedt nézet szerint egy furcsa harctéri fegyverből, a jittéből alakult ki, amit állítólag Goro Nyudo Masamune, egy visszavonult fegyverkovács fejlesztett ki. Az eredeti fegyvert megváltoztatták, hogy rendszerbe állíthassa a Tokugawa-rendőrség, és alkalmazható legyen szamurájok katana-i ellen, ugyanis ezeknek a rendőröknek nem állt jogukban megsebesíteni egy szamurájt. A jutte egy régi fegyverből, a jitte-ből, egyfajta csatabárdból alakult ki. A jitte tulajdonképpen egy nehéz penge két vaspengével kereszt formában. Alkalmazása hasonló a sai-hoz. Első ismert iskolája, az Ikkaku Ryu, Shimizu Takagi nagymester vezetése alatt működött.

Miyamoto Musashi, a Go Rin No Sho (Öt gyűrű könyve) írójának és a Nito Ryu alapítójának az apja, Miyamoto Munisai is híres és kiváló harcos volt. Ő az alapítója a Jittetori Ryu-nak, amit gyakran Tori Ryu Kenjutsu néven is említenek. Az iskola számos eszközt használ: a két kardot (nito-ken), lándzsát (yari), és a jutte-t. A jutte használatát a Bujinkan-ban a Takagi Yoshin Ryu tanítja.

A Tokugawa-sógunátus viszonylagos békéje idején is a rendőröknek számtalanszor kellett megvédeniük magukat, illetve élve elfogniuk bűnözőket. Viszonylag gyorsan több különleges eszközt és hozzájuk tartozó kezelési módot is kifejlesztettek. Ezek közül az egyik a jutte (vagy jitte) nevű eszköz, amely idővel viselője hivatali státuszát is jelölte. Habár alapvetően védekező és lefegyverző eszköz, emberölésre is alkalmas. Még manapság sem ritka, hogy egy épület alapjainak ásásakor betört koponyájú csontvázat találnak. A koponyasérülés általában egy jutte nyoma.

Több stílusa is kialakult, amelyek méretben és formában egyaránt különböztek. Ilyen például a hachiwari.

kagi A villa (kagi, goku) lehetett kicsi, nagy, tompa, hegyes vagy ritkán éles is (egy rendőr nem sebesíthetett meg egy szamurájt vagy magas rangú személyt, de lehet, hogy az ellenált vagy rátámadott). A villa “szája” lehetett szűk vagy tág, attól függően, hogy csuklófogásra is használták-e vagy sem. A hosszú szár vége lehetett lekerekített, enyhén hegyes, de “gomb” is lehetett a végén. Némely stílusa díszített volt, vagy rendelkezett tsuba-val. Néha arannyal vagy egyéb drága fémmel díszítették.

yoriki (rendőrhivatalnok) jutte-val Mivel ez az eszköz viszonylag rövid, így nagyon közel kell kerülni az ellenfélhez, hogy használni lehessen. Acélból készül, így lehetővé teszi még a kardcsapások kivédését is. A jutte villa-részével meg lehetett “fogni”, de akár el is lehetett törni a kard pengéjét. De arra is lehetett használni, hogy kicsavarják vele a kardot az ellenfél kezéből. Használható továbbá csuklófogásra, leszorításra, a ruha leszorítására, az ujjak feszítésére, ütésre, csapásra és döfésre is.

A jutte néhány rendőri egységnél a 20. század elejéig rendszerben maradt. Ekkor a rendőrség is modernizáláson esett keresztül, ami a jutte alkalmazásának a végét is jelentette. Az 1960-as években viszont kifejlesztették a modern változatát, a keibo-t, ami egy teleszkópszerűen összecsukott fém bot (nálunk vipera a neve, angolul baton, vagyis bot, pálca). A hozzá tartozó keibo-jutsu a taiho-jutsu (test lefogás, letartóztatás) részét képezi. A keibo-jutsu technikáinak jelentős része a Shindo Muso Ryu Ikkaku Ryu Juttejutsu technikákon alapszik.

Forrásként szolgált Don Cunningham cikke a www.e-budokai.com oldalról, a szerző engedélyével.