Menü

Női önvédelemről:

“Itt megtanulok a félelmeimmel szembenézni. Kőkemény leckék ezek az élettől.” Erzsébet B.Vigh Ninjutsu, Női önvédelem

ninjutsu Női önvédelem ErzsiMiért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?

Talán a mozgás “szükségessége” volt az, ami a látómezőmbe terelte a harcművészetnek ezt a fajtáját. Annak idején versenyszerűen vívtam (az elért eredményeimből származó érmeket, újságcikkeket a szüleim a mai napig büszkén mutogatják). A sportolási kényszer hatása alól kikerülve hosszú évekig élveztem, hogy elég csupán azt csinálnom, amit én akarok: futkostam egyik programról a másikra, majd később a gyerekek kötöttek le teljesen.

Egy depressziós időszak után rátaláltam a hastáncra, aminek egy stroke vetett véget, hiszen ezután hosszú ideig küzdöttem azzal, hogy egyáltalán lábra tudjak állni, majd a kezemet is úgy tudjam használni, ahogy szükséges. Tavaly ismét rátaláltam a hastáncra, ahol örömmel fedeztem fel, hogy a “régi” mozdulatok szépen visszajöttek. Ezután egy érdekes dolog történt: Egy masszírozás közben hívták fel a figyelmemet, hogy a hátamban található csomók a Himalájával vetekednek, célszerű lenne harcművészettel foglalkozni, ez jó stressz-csökkentő. Jót nevettem, majd miután hazamentem jelentkeztem a Női önvédelmi tanfolyamra, amivel már napok óta szemeztem, csak nem éreztem a jelentkezéshez elég erőt magamban.

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem Tanfolyamon?

A tartás a legelső, ami az eszembe jut. Már a tartás egy része a hastáncnál is megvolt, de a fej tartásával mindig gondom volt, sokkal jobban szerettem a magam előtti parkettát lesni, mint a tükörben önmagamat. A második, ami a tartás mellett megjelenik, hogy itt megtanulok a félelmeimmel szembenézni. Kőkemény leckék ezek az élettől, ami egy “tökéletesen maximalista” beállítottságú személynél felér egy katasztrófával. És amikor éppen feláll ebből az ember, akkor – merő kedvességből 🙂 – szembe kapja a következő kemény feladatot 🙂

Aztán következhet a kitartás. 40 felett már az emberek igen nagy része elkényelmesedik. Ez alól én sem voltam kivétel annak ellenére, hogy azért a heti mozgás a hastáncnál megvolt. Az más jellegű mozgás. Ott futni nem kell, itt igen. És én már 5 éve egyáltalán nem futottam, még a busz után sem (bár ha belegondolok, akkoriban annak is örültem, hogy menni tudok). Nagyon jól esik, amikor már úgy érzem, hogy egy lépést nem tudok megtenni, akkor biztatást kapok és sikerül végig csinálnom a feladatsort. 🙂 Persze az sem hátrány, hogy az elmúlt egy hónapban számtalanszor megállítottak, hogy mit csinálok, mert nagyon jól nézek ki 🙂 Tehát a testalkatomon végbement változások is kedvezőek 🙂 A sort pedig lehetne folytatni az önbecsülés növekedésétől, a rengeteg AHA-élményig nagyon sok minden megtalálható.

És még a feszültség miatt keletkezett csomókat is sikerült a hátamban szelídíteni 🙂

Erre számítottál-e?

Őszintén: NEM. A hétköznapi világban a harcművészet a különböző csihi-puhik, talán emiatt is ódzkodtam jó darabig ettől az egésztől. Teljesen mást kaptam, emberibbet, mint amire számítottam. Olyan szemléletmódot, amit el tudok fogadni – bár még mindig nehéz akként gondolkodni, hogy fájdalmat okozzak a másik embernek. De a tudatosság nagyon sokat segít ennek elfogadásában. Az pedig külön tetszik, hogy egyetlen egy szabály van, az, hogy nincsen szabály. Mondhatnám úgy is, hogy a tanult mozdulatok alkalmazásának szabadsága nagyon tetszik.

Miért ajánlanád másoknak?

A sok AHA-élmény, a “meg tudom csinálni :)” érzése miatt mindenképpen ajánlom. Nagyszerű, amikor megérzem azt, hogy ismét sikerült egy korábban általam generált határt ledöntenem – ezt az érzést mindenkinek meg kell tapasztalnia.

Mi neked a Ninjutsu? Saját magam megismerésének lehetősége (hiszen képes vagyok végigcsinálni az edzéseket, és jellemzően sajnálom, hogy az edzés véget ér). A mozgás lehetősége (más jellegű mozgás, mint amit a hastánc ad). Az Élet lehetősége.

Erzsi

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

 

,

Nincsenek hozzászólások

Ninjutsu, Nem csak Női Önvédelem Videó:

Ezt tanuljuk. Köszönet a Videóért a Tendo Dojonak Berlinben. 🙂

Ha érdekel a női önvédelem edzések heti témálya, jelentkezz a tanfolyamra (Még ha nem is szeretnél 4 hónapig járni) és mindazon túl, hogy így egy hétig ingyen kipróbálhatod, hetente küldünk neked az épp aktuális hét témájából egy leírást, hogy el tudd dönteni szükséged van-e erre:

 http://ninjutsubudapest.com/noionvedelem/

Nincsenek hozzászólások

“Sok olyan dolgot kaptam, amire nem számítottam, utána már nem mertem találgatni.” Krózser Anna Ninjutsu Női önvédelem

"Sok olyan dolgot kaptam, amire nem számítottam, utána már nem mertem találgatni." Krózser Anna Ninjutsu Női önvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu Női önvédelem edzésre járni?
Miután általános harmadik óta nem ültem ennyit fogalmazáson, és már behúzott nyakkal mászkálok a Dojoban, hogy ne vágjanak nyakon (miket lehet ott tanulni!), úgy döntöttem, azért mégsem lehet olyan nehéz négy kérdésre válaszolni. Pedig az:)

Már régóta fontolgattam, hogy kellene valami fajta önvédelmet tanulnom, mivel az állatvilágban én lennék az a prédaállat, aki már az oroszlánbőgéstől szívrohamban elpusztul (ha elpusztulni nem is sikerült azóta ordibálástól, de hisztirohamot kapni igen… de még nem pontozódtam ki:). Így a tavaly nyári guglin felfedezett sokkterápiás női önvédelem tanfolyam után – azóta szerencsére kicsit jobban igazodik a női lelkülethez a női önvédelem edzések menete -, talán inkább az a kérdés, hogy mit keresek még itt. Ezt én is gyakran megkérdezem magamtól, de választ még nem találtam rá. Nem vagyok különösebben sportos alkat, alsós korom óta nem is verekedős:), mozgáskoordinációm sem egy fejlett egyedé, meg nyávogok is. Tehát most tulajdonképpen azon kísérletezem, hogy eljutok-e prédaállatból a vérnyúlig:)

Mit kaptál, mit tanultál a Női önvédelem edzésen?
Hát sok mindent, sok “edzőbarit”:), tapasztalatot,  élményeket. Kék foltot, amin a barátok szörnyülködnek, az öltözőben meg méregetjük, kinek van nagyobb:D Mivel méretemet tekintve a küszöb alatt rohangálok, valószínűleg nem én leszek az, aki a vérmes támadómat (remélem, nem talál meg:) egy hatalmas jobb egyenessel leterítem, ezért nagyon figyelnem kell a technikára, ami tekintve a kezdetleges kéz-láb-szem-agy koordinációmat többnyire nem sikerül elsőre, másodszorra, de még harmadszorra sem:) Na de szerencsére rohadtul makacs is vagyok, ezért megpróbálom sokadszorra is.

Erre számítottál-e?
Hát a nyári önvédelem tanfolyamon sok olyan dolgot kaptam, amire nem számítottam, utána már nem mertem találgatni.

Miért ajánlanád másoknak?
Én nem másoknak ajánlom, hanem alacsony prédaállat lányoknak, hogy ne legyünk mi ott páran egyedül:D Próbáld ki, azt jó lesz, na.

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

Nincsenek hozzászólások

“Még csak másfél hónapja járok, de már most sokkal magabiztosabb a járásom” Nóri és a ninjutsu női önvédelem

Még csak másfél hónapja járok, de már most sokkal magabiztosabb a járásom nóri és a ninjutsu női önvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?
Az egyetem óta nagyon keveset mozogtam és keresni akartam valami olyan sportot ami kellőképp felkelti az érdeklődésemet. Próbálkoztam a jógával, de nem tudott annyira lekötni. Gondoltam rá, hogy ki kéne próbálni valami harcművészetet, így találtam rá a dojo honlapjára, ahol megláttam, hogy női önvédelem tanfolyam indul januártól.

 

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem Tanfolyamon??
Egy teljesen más szemléletmódot, több önbizalmat. Még csak másfél hónapja járok, de már most sokkal magabiztosabb a járásom.

Erre számítottál-e?
Jobb mint amire számítottam, nem gondoltam, hogy ennyire jól fogom magam érezni az edzéseken.

Miért ajánlanád másoknak?
Mert  kikapcsolódást nyújt az agynak, az ember teljesen kívül hagy közben minden mást, és a testre is nagyon pozitív hatása van már pár alkalom után is.

 

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

Nincsenek hozzászólások

“Lányok szempontjából fontos az alakformálás kérdése, tanúsíthatom én is, hogy a ninjutsunak jótékony hatásai vannak e téren is” Mészáros Ágnes és a Ninjutsu Női önvédelem.

Ági és a ninjutsu női önvédelem tanfolyamMindig is a képzeletbeli ,,az életben egyszer ki kellene próbálni” listámon szerepelt egy önvédelmi tanfolyamon való részvétel terve, így amikor egyik barátnőm tavaly nyáron említette, hogy az interneten talált egy a hétvégén induló önvédelmi tanfolyamot, rögtön rávágtam, hogy oké, benne vagyok, menjünk. És hogy mi volt a motiváció? Szerencsére sosem volt támadásban részem, nagyon remélem, hogy nem is lesz, de ezt sosem lehet előre tudni ugye, így gondoltam jobb előre felkészülni a váratlanra.

Továbbá terveim között szerepel, hogy a közeljövőben újra külföldön éljek egy ideig, ezért hasznosnak gondoltam, hogy némi önvédelmi ismerettel vágjak bele a majdani kalandba, mivel több külföldi országban és nagyvárosban jóval rosszabb a közbiztonság, mint például Budapesten. A ninjutsuról korábban sosem hallottam, az első edzés előtt épphogy csak átolvastam a kurzus honlapon szereplő leírását, de azt hiszem egyáltalán nem tudatosult bennem, hogy harcművészetet fogunk tanulni (tehát ebből a szempontból nekem minden újdonság volt a mozgásformától kezdve, az edzések előtti meditáción át a harcművészet filozofikus hátteréig).

A nyári rövid tanfolyam után szeptembertől folytattam újra szintén a lányok edzésén, és január óta a fiúk ninjutsu edzésére járok. Eredetileg ninjutsus pályafutásomat nem terveztem ,,ilyen hosszúra”, azt hittem, hogy az első tanfolyam után le lesz tudva az önvédelmi ismeretek elsajátításának projektje. Igazából sokat gondolkodtam rajta, hogy miért is maradtam, mert nem érzem azt, hogy ,,rákattantam volna” a ninjutsura (a harc és ,,verekedés” részére), de mivel számomra sok pozitív hozadéka volt, ezért nagyon értékes és hasznos mozgásformának tartom.

Például már a női önvédelmi tanfolyamon hallottak alapján sikerült a mentalitásomat megváltoztatni az éjszakai, vasútállomástól a házunkig tartó negyedórás sétával kapcsolatban: régebben, ha különböző programok miatt csak az utolsó vonatok valamelyikével mentem haza, mindig utáltam egyedül haza gyalogolni (nem mintha különösebb okom lenne a félelemre, mert relatíve elég biztonságos környéken lakom). Paradox módon pont a női önvédelmi tanfolyam későn véget érő edzései miatt heti több alkalommal meg kellett tennem ezt a nem kedvelt sétát, de ezt manapság már nyugodt lelki állapotban, higgadtan, a ,,terepet figyelve” és nem magamba fordulva, a ,,nem lesz gáz, mindjárt otthon vagyok” szöveget mondogatva teszem.

Ezen kívül az edzéseknek köszönhetően pozitív fiziológiai változásokat is tapasztaltam, a korábban, 8 év versenysport során elhasználódott ízületeim (recsegő térdek, műtött bal csukló, kétszer törött jobb csukló:) javultak, a kötött izomzatom sokat lazult, hajlékonyabb lettem. Az intenzív sportolást követő egyetemi évek alatti semmittevés után jó érzés volt újra fizikailag elfáradni, és ismét megtapasztalni a sport jótékony hatásait, a gondolatokat, problémákat másfél órára kiűzni a fejemből, az agyam napi munka során robotoló részét kikapcsolni.

Ezzel párhuzamosan a hétköznapokban kevésbé fejlesztett mozgáskoordinációért felelős agyfélteket aktivizálni, hiszen bár azt gondolnánk, hogy egy harcművészet leginkább a testi erőről szól, de a ninjutsu szerintem sokkal inkább mentális kihívást jelent, hogy az adott technikát sikerüljön ,,ráérzéssel” kivitelezni, és ha mégsem, akkor kreatívan másképp megoldani a szituációt. Ezen a téren kifejezetten nem érzem magam tehetségesnek, de a ninjutsu szerintem nagyon alkalmas az ügyesség fejlesztésére, esetemben nem éppen rohamléptekkel, de mondhatni mínuszból indulva is sokat lehet fejlődni:).

És hogy kinek ajánlanám a ninjutsut? Fiúknak, akik gyúrás és mindenféle tömegnövelő szerek szedése nélkül szeretnének maguknak kiállást szerezni. És ugyan a ninjutsu fiús sport, de lányok számára is sok szempontból hasznos és ajánlott:). A női önvédelmi tanfolyam nagyon jó a ninjutsu kipróbálására, az alapok begyakorlására, már ott is meg lehet tapasztalni, hogy milyen érzés az, ha megütnek, falhoz vágnak, fojtanak vagy lelöknek a földre.

Egyik sem kellemes, és nem elrettentésképpen mondom, de fájnak is, viszont ezt fokozatosan meg lehet tanulni feldolgozni – csupa olyan dolgot, amivel az ember szerencsés esetben korábban nem szembesült. A lányok edzésével összehasonlítva a fiú edzésen több az erősítés, kicsit gyorsabban is haladunk az új technikák elsajátítása terén, és azt már nem nagyon lehet megúszni lila foltok nélkül, de attól nem kell tartani, hogy a fiúk sokkal durvábbak lennének, mint a lányok, sőt!

Másik oldalról nézve, szerintem ,,lelkileg” sokkal könnyebben megy megütni egy fiút, mintegy egy lányt, akiről feltételezed, hogy neki is ugyanúgy ,,fáj” mint neked, a fiúkat nem kell annyira kímélni:P velük reálisabban lehet edzeni. Lányok szempontjából pedig fontos lehet még a korábbi bejegyzésekben szóba került alakformálás kérdése, tanúsíthatom én is, hogy a ninjutsunak valóban jótékony hatásai vannak e téren is, viszont további pozitívumként azt is megemlíteném, hogy bár sokat erősítünk, nem lesz senki látványosan kigyúrt, a lányok izomzata is csak nőies keretek között változik.

A többiek ninjutsuról írott véleményét olvasgatva szerintem jól látszik, hogy mindenkit más fog meg ebben a kinek mozgásformában, kinek harcművészetben. Ha valaki kicsit is érdeklődik a dolog iránt, akkor érdemes kipróbálni. És még akkor is, ha elsőre nem is érzi magát valaki ügyesnek vagy nem szeret bele a ninjutsuba már az első edzésen, szerintem érdemes hosszabb távon esélyt adni az edzéseknek és magadnak is.

Mészáros Ágnes

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

Nincsenek hozzászólások

“Nem azt kaptam amire számítottam, hanem azt amire vágytam.” Betti és a Ninjutsu

betti és a ninjutsu, női önvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?
Egy kedves barátom egy nyári szabadság alkalmával (otthon vidéken) elvitt magával egy kravmaga edzésre, azt mondta, ha már a nagyvárosban élek, feltétlenül meg kell tudnom védeni magam. Jó bulinak tűnt, elmentem. Alig egy óra alatt a kezdő csoportban egy nálam 1 fejjel alacsonyabb lány kékre-zöldre vert úgy, hogy 3 hét alatt múltak el csupán a vér aláfutásaim, és 1 hétig alig tudtam dolgozni. Ez döbbentett rá, hogy valójában rettenetesen védtelen vagyok, és ha valaki ártó szándékkal akarna tőlem bármit, abszolút tehetetlen lennék. Ezért.

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem Tanfolyamon?
1: rendszeres testedzést
2: önön határaim feszegetését
3: önbizalmat
4: egy olyan kultúrába bepillantást, melybe sehol máskor nem lett volna alkalmam
(pólót eddig még nem 🙂 )

Erre számítottál-e?

Őszintén szólva nem igazán erre számítottam. Azt hittem, hogy sokkal inkább “edzőtermi” lesz, semmint családias hangulatú tanítás.

Miért ajánlanád másoknak?
Mert nem azt kaptam amire számítottam, hanem azt amire vágytam.

Betti

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

Nincsenek hozzászólások

“Kitartóbbnak, magabiztosabbnak és nyugodtabbnak érzem magam mióta járok edzésre.” Havasi Niki Ninjutsu, Női önvédelem

Havasi Nikoletta és a Ninjutsu női önvédelem tanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?
Először általános iskolában találkoztam a judoval.  De nagyon gyorsan abba hagytam (nem tudom már miért). Ezután 10 évig kézilabdáztam és elérkezett a középiskola, amikor is beleszerettem Japánba. Nagyon sok könyvet olvastam róla így (a leírások alapján) megismerkedtem az aikidóval,   ju-jutsuval, a kenpoval és persze a ninjutsuval. Az összes harcművészet közül (amiről olvastam) a ninjutsu fogott meg a legjobban, ezért úgy döntöttem kipróbálom (aminek nagyon örülök, hogy megtettem

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem Tanfolyamon?
Kitartóbbnak, magabiztosabbnak és nyugodtabbnak érzem magam mióta járok edzésre. Emellett elveket és technikákat is tanulhatok, amikre bármikor szükségem lehet az életben.

Erre számítottál-e?
Nem voltak konkrét elképzeléseim az edzésről.

Miért ajánlanád másoknak?
Mindenkinek, aki szeretne megismerni egy titokzatos japán harcművészetet és fejleszteni szeretné önmagát, mind szellemileg, mind fizikailag.

Niki

 

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

, , ,

Nincsenek hozzászólások

“Szembe kell nézni egyszer a félelmekkel.” Farkas Móni Ninjutsu, Női önvédelem

Farkas Móni és a Ninjutsu edzésMiért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?
Szerintem a lélek ápolása mellett a testet is karban kell tartani, előtte karatera jártam,amit nagyon szerettem, de úgy éreztem,hogy nem elég. Volt szerencsém ahhoz, hogy mennyire esetlen tud lenni egy ember, amikor már a földön fekszik. Nagyon szeretem a japán kultúrát, ezért csak a japán harcművészet jöhetett szóba nálam.

Mit kaptál, mit tanultál a Nöi Önvédelem Tanfolyamon?
Nagyon sok energiát, ellustultam 2év alatt, de az erőnlétek kezdik visszahozni az elfeledett energiáimat. Megtanultam, hogy a kezemmel védjem a fejem, akármikor orrbavághatnak. :)Örülök neki, hogy a fiúk már nem félnek tőlünk és meg mernek ütni.

Erre számítottál-e?
Nem,szerencsére keményebb,mint gondoltam. De néha sikerül elfelednem,hogy nő vagyok és meg tudok csinálni gyakorlatokat! És nem sajnálom sem az arcom,sem,hogy piszkos leszek.

Miért ajánlanád másoknak?

Nagyon jó a légkör, barátságosak az edzőtársak és segítőkészek a sensei-ek. Szembe kell nézni egyszer a félelmekkel.

 

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

, , ,

Nincsenek hozzászólások

“Egy új életet kaptam, de legalábbis kiszakított az addigi életemből, abszolút pozitív értelemben.” Flóra Ninjutsu, női önvédelem

 Flóra és a Női önvédelem tanfolyam a NinjutsuBudapest.com-on.  önvédelem mindenkinekMiért kezdtél női önvédelem edzésre járni?
Eddigi életem során a sportolás valamilyen formában mindig meghatározó volt, az utóbbi pár évben azonban teljesen kimaradt a napjaimból, és ez nem csak fizikailag, de szellemileg is komolyan megviselt. Ezért határoztam úgy, hogy változtatnom kell, különben beleőrülök, és mindenképp valami olyat szerettem volna csinálni, amit úgy igazán szeretnék, amely nem csak testileg, de lelkileg is valami változáshoz, fejlődéshez vezethet.

Gyerekkorom óta különösen érdeklődtem a harcművészetek iránt, azonban lányként ez kiskoromban még fel sem merült, mint opció, ahogy nőttem pedig magamnak kezdtem a kifogásokat gyártani, hogy gyenge vagyok hozzá, és egyébként is már túl öreg vagyok ahhoz, hogy elkezdjem.

Aztán felnőttem, és sose próbáltam ki magam. Most viszont nagyon erős volt bennem az elhatározás, hogy márpedig én ezt akarom csinálni, és ezért nekiálltam megkeresni a legszimpatikusabb irányzatot. A másik igen erős tényező pedig az volt, hogy itthon is és utazásaim során is többször kerültem olyan helyzetbe (igaz komolyan még szerencsére nem), hogy megéreztem a “gyengébb nem” kiszolgáltatottságát, és nem fizikai, sokkal inkább pszichés szinten.

Viszont tudom, hogy mindkettő fejleszthető, az elhatározás is megvolt hozzá, úgyhogy már csak kombinálni kellett ezt a két tényezőt, és a kettő összegéből kijött a Ninjutsu. Amikor pedig megláttam, hogy a dojo hirdet kifejezetten “női önvédelemnek” nevezett edzéseket, akkor már biztos voltam benne, hogy csodák csodájára megtaláltam pontosan azt, amit kerestem – ugyanis a félsz továbbra is bennem volt, hogy huszonévesen, pár év kihagyás után meg fogom-e állni a helyemet az edzéseken.

A női önvédelem viszont remek rávezetőnek bizonyult látatlanban is, és ha esetleg mégsem tetszene a ninjutsu mint olyan, akkor is legalább tanulok valami hasznosat. Így hát megjelentem az első edzésen, és szerelem lett első látásra. 🙂

Mit kaptál az edzéseken?

Leginkább egy új életet, de legalábbis kiszakított az addigi életemből, abszolút pozitív értelemben. Azon túl, hogy megerősödtem, sőt ismét kialakult bennem a mozgás iránti fizikai függőség, a pszichém is izmosabb lett, ha mástól nem is, de legalább attól, hogy most már tudom, mi az amit fejlesztenem kell, mik azok a gátlások, amelyeket le kell vetkőzni, mi az a sok-sok minden, amit tovább és tovább kell tanulni, gyakorolni.

Imádok új dolgokat tanulni, és itt az edzéseken csupa olyan dolgot mondanak a sensei-ek, amit még soha senkitől nem hallottam, és ennél szebb dolog azt hiszem nincs is. Úgyhogy a fejlődni akarás, az új dolgok iránti vágy azért, hogy valami jobb legyen, rengeteg sok energiát ad, amely belülről melegíti az embert.

A négy hónapos tanfolyam alatt megtanultam, hogy mi az, amit nem tudok, úgyhogy itt az idő, hogy lassan, de biztosan elkezdjem a fiú edzéseken megtanulni azt is, hogy hogyan tegyek ellene. Ezeken kívül pedig egy remek társaságba csöppentem, igazán vidám hangulatú edzésekkel, és nincs is annál szebb látvány, amikor végignézek a többieken, akik hiába hulla fáradtak az egész napos munka után, és épp fizikai korlátaikat feszegetik egy-egy gyakorlat közben, mégis mosolyognak, mert bennük is ott dolgozik a tanulás öröme.

Erre számítottál-e?
Titkon reméltem, de hogy őszinte legyen egyáltalán nem erre számítottam. Ez annál milliószor jobb. Ez nem sport és nem csupán önvédelem. Ez egy új életfelfogás. 🙂

Miért ajánlanád másoknak?
Ajánlom azoknak, akik csak mozognának valamit, mert már az összes ízületük tönkrement a sok asztal előtt üléstől, mert majd ha lemennek edzésre, úgyis rájönnek, hogy nem csak a mozgás miatt érdemes lejárni. Ajánlom azoknak is, akik félnek, akármitől, akiknek nincs magukba vetett bizalmuk (mint nekem sem volt), akik úgy érzik, hogy nem elég, hogy fizikailag nem birkóznának meg a problémákkal, de valószínűleg leblokkolnának, mielőtt oda jutnának, hogy azt egyáltalán használni kelljen.

Azoknak is ajánlom, akik állandóan keresik az új ismereteket, mert itt garantáltan más szemszögből fogja meglátni a világot, és ez mindig izgalmas. És végül azoknak, akik úgy érzik egy ponton megrekedt az életük, és elérkezettnek látják az időt, hogy változtassanak rajta.

Köszönök nektek mindent, Gábor, Ádám és Laci.

 

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

Nincsenek hozzászólások

“Mert kitöltheti az űrt. Mert ez lehet az, amit keresnek, de nem találnak.” Tátrházi Petra Ninjutsu, női önvédelem

Tátraházi Petra a kunoichi, Ninjutsu, női önvédelem.Miért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?
Mert szükségem volt egy kis mozgásra, és szimpatikusnak tűnt az egész. Azzal, hogy még nem volt kész a dojo, és mégis mennyire jó volt az első edzés. Másrészt nagyon szeretnék fogyni, és úgy gondoltam a rendszeres mozgás sokat segíthet ebben.

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem Tanfolyamon?
Nehéz lenne mindent leírni. Nem is biztos, hogy érdekes másnak az, ami nekem. Egyrészt sokat tanultam az emberekről. Hogy nem minden fekete és fehér. Hogy nem egy öv teszi az embert. Hogy az, aki feljebb van egy bizonyos ranglista szerint ugyanúgy visszatér az alapokhoz, és érdemes is, mindig (minden körülmények között) visszatérni ahhoz, ahonnan indultunk és nem elfelejteni azt, ami velünk megtörtént. Mert a jó egy kellemes emlék, a rossz pedig építheti a jellemet.

Erre számítottál-e?
Nem, pozitívan csalódtam.

Miért ajánlanád másoknak?
Mert többnek érzem magam tőle. Mert kitöltheti az űrt. Mert ez lehet az, amit keresnek, de nem találnak.

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

 

, ,

Nincsenek hozzászólások