Menü

Ninjutsu Önvédelem

2010 Kezdő tanfolyamok

Október utolsó hetében induló tanfolyamaink:

Újratöltés, ha a szeptemberi kezdésről lemaradtál

OKTÓBERBEN KEZDŐ nINIJUTSU TANFOLYAM INDUL

Női önvédelem Tanfolyam október 25-től

,

Nincsenek hozzászólások

„Egy végtelen történet, és ami mögötte van…” Maróti László, Ninjutsu oktató

Maróti László ninjutsu oktató, harcművészet gyerekeknek95 őszén pelyhes állú kamaszként egy osztálytársam élményei alapján láttam elérkezettnek az időt, hogy belekóstoljak eme rejtélyes világba. Igazán nem voltam tudatos, hogy mit akarok csinálni. Egyszerűen az akkor és ott jó időben és helyen voltam az információra kattanva. Elkezdtem, visszagondolva olykor komikus helyzeteket megélve egyetlen támaszom – a szó nem rossz értelmében – kérdés nélküli elfogadása a látottaknak és kitartásom volt. Állítólag meg is jegyezték párszor mestereim, milyen szorgalommal és alázattal fogtam hozzá a tanuláshoz.

Ez remélem megmaradt, bár nem mondom, hogy nem voltak holtpontok, brutális edzések és fájdalom, de mindezek ellenére kitartottam. Nagyon jó volt az időzítés. Az akkori viszonyokat tekintve igen szerencsésnek mondhatom Magam, amiért azoktól tanulhattam meg az alapokat akiktől ( Attila, Gyuri ). Nagy tisztelettel, szeretettel gondolok rájuk.

Láttam és éreztem milyen hatalom és erő birtokába kerül az ember egy hatékony harcművészet elsajátításával. Olykor ijesztő, de  mivel oly szerteágazó ez a „rendszer „, így komoly figyelmet szentel a lélek fejlődésének. A befelé figyelés, nélkülözhetetlen, hogy valódi magasságokat érhessen el az ember.

Ahogy telt- múlt az idő egyetemista lettem és mindent, amit tapasztalati úton szereztem, megalapoztam tudományos háttérrel a Magyar Testnevelési Egyetemen.

Akkor tájt komoly fordulat történt a hazai Bujinkan szervezetben, de mint legtöbbször sikerült nagyon jó irányt vetnie kis hajónknak és erős tapasztalatot szereztünk a valódi harc és a mögötte meghúzódó mentális és fizikai háttérről. Ebben Horvát barátaink háborúból hozott mentalitása sokat segített.

Időközben részfeladatokat kaptam edzéseken, ahol már oktatóként több felelősség és lehetőség állt a rendelkezésemre. Érdemes kipróbálni. Nagyon jó tanítás önmagunk megismerése felé.

Az egyetem végén jött egy hosszabb szünet, mely során bár fizikailag tán úgy tűnt eltávolodtam a Ninjutsutól, de lélekben mindig bennem motoszkált. Áthidalva rövid szünetem, mintha soha sem lettem volna távol, úgy folytatódtak az edzések és a barátokkal, edzőtársakkal élveztük a tréningeket.

Ez a távolmaradás nagyon sokat segített az elfogadás, megértése és elengedés megtanulása folyamatokban. Visszagondolva jót tett. Bár nem azt mondom, mindenki szüneteltesse, de néha jó.
Minden személy fejlődése egyedi, nem lehet sürgetni, csak és kizárólag támogatni, segíteni.
Ez ebben a roppant nyitott harcművészetben minden pillanatban megvan, és szerencsére, kik körülöttem vannak nagyon jó hozzáállással és őszintén tálalják ezt.

Ajánlani nem szeretném, azon embereknek kik pusztán erőszakosságot keresnek bármely harcművészetben vagy küzdősportban. Itt hosszas utat kell bejárni az önismeret és az önmegvalósítás útján. Ellenben ha rálépnek az útra, hihetetlen tapasztalatot szereznek és gazdagodnak. Egy fontos az idő nem számít. Nincs idő, értelmetlen foglalkozni vele.

Ja és kérdezték: Mit kaptál a Ninjutsutól?
Válaszom: minden pillanatban mást: amikor kellett erőt, mikor kellett józan észt . Olykor szerelmet. Talán a legtöbbet az mond el, ha azt mondom: életvezetőmet. Tükröt.

Mindenkinek jó edzést, játékot!

Maróti László ninjutsu oktató, a gyermek oktatás vezetője.

Itt találsz bővebb információkat a gyermek harcművészet oktatásról.

Itt pedig mások véleményét olvashatod a Ninjutsuról.

,

Nincsenek hozzászólások

„Ez most minden. Elválasztja a lényegeset a lényegtelentől, keretbe foglal, életben tart.” Csillag Dóri, Ninjutsu Női önvédelem

Miért kezdtél el Női önvédelemre járni?

Női önvédelem oktatás Budapesten Csillag VéleményeMert  valami odabenn felfelé törekszik, fejlődni akar és ez a fejlődési igény ebben a formában jutott kifejezésre. De hogy miért pont ebben a formában?

Erre igazából nincs határozott válaszom.. meg tudnám indokolni legalább tízféleképpen, de a legpontosabb válasz még mindig a CSAK lenne..merthogy éppen akkor jutott eszembe megnézni egy blogot – amit fél éve nem láttam (és még csak rendszeres olvasójának sem mondhatom magam), amikor fel lett téve, hogy lesz női önvédelem. Azonnal arra gondoltam hogy nekem oda KELL mennem. Ennyi. És olyan erős volt a késztetés, hogy elmentem az első edzésre.

Mit kaptál Női önvédelem tanfolyamon?

Ez a legjobb kérdés…a legkedvesebb.

Négy hónap alatt: lett izom az alkaromon (ilyen eddig még nem volt), egy számmal kisebb ruhákat kell(ene) hordanom, fáradtság nélkül hazacipelem az 5 kg-s kutyakaját 😀 (ezt csak azért, hogy látszódjék, honnan is indult az ember :D)

Lettek lila foltjaim, amikre -csodálkozva mások elszörnyedésén- mondhattam, hogy de hát ez nem fáj és egyébként is elmúlik. Voltak fájdalmas és fárasztó edzések, de a test utólag ezekért mindig hálásnak bizonyult. Lelkileg rengeteg érdekes szituációt kellett feldolgozni, ami által az ember gondolkodásmódja rugalmasabbá vált.

Nagyszerű emberekkel találkoztam. Kaptam remek edzőtársakat, lett igazán jó edzőbarim.

Én személy szerint az első két hónapban nem tudtam aludni rendesen, mert annyi pozitív energiát kaptam a többiektől. Biztatást, ha kellett vigasztalást, megtapasztalhattam az összetartást, a kitartást, mindenki igyekezett segíteni a másiknak, ha mással nem egy jó szóval.

Rendkívül hálás vagyok, hogy láthattam, hogy mások is a gyengeségeiket leküzdve eljönnek edzésre és túllépnek saját magukon. Ez hatalmas tiszteletet ébresztett bennem irántuk.

Sokat tanultunk egymástól, egymásról, magunkról, mindeközben sokat nevettünk – szívből, igazán.

Az edzőnknek, Kisordasnak itt szeretném megköszönni azt a rengeteg türelmet amivel tanított minket. Fogalmam sincs hogyan bírta végig nézni azt a rengeteg bénázást és idétlenkedést (csak a saját nevemben természetesen) úgy, hogy egyszer sem vágott ki óráról 🙂 Biztos nagy próbatétel volt ez neki is 🙂

Erre számítottál-e?

Erre nem tudok válaszolni. Teljesen nyitottan érkeztem első órára és igyekszem azóta is úgy járni. Egyáltalán nem számítottam semmire, nem volt semmilyen elképzelésem, elvárásom.

Úgy voltam vele, hogy akármilyen is lesz, nekem úgy lesz megfelelő, ahogy van.

Miért ajánlanád másoknak, illetve kiknek ajánlanád?

Mindenkinek aki egész nap az irodában ül és hiányzik neki a mozgás.

Mindenkinek, aki, aki hajlandó azon dolgozni, h rossz szokásaitól megszabaduljon.

Mindenkinek, aki nem akar, vagy nem tud beilleszkedni valahová, hogy elég ereje legyen véghez vinni saját elképzeléseit. (persze ez egy vitatható mondat, nyilván nem arra gondoltam, h ide csak renitens, a társadalomba beilleszkedni nem tudó bunkók járnak- mintahogyan nem is ilyenek járnak..)

Mindenkinek, aki azt gondolja, hogy nem elég edzett (én a nulláról kezdem) és tart attól,hogy nem lesz elég erős és azoknak is, akik azt hiszik magukról, hogy bénák (mint én), mert ezen lehet változtatni.

És azoknak, akik szeretnének harmóniába kerülni önmagukkal – a világgal és szeretnék megőrizni a hitüket-bármi is legyen az.

Mi neked a Ninjutsu?

Ez most minden. Elválasztja a lényegeset a lényegtelentől, keretbe foglal, életben tart.

üdv:Dóri

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

 

,

Nincsenek hozzászólások

„Pár edzés után, már annyi önbizalmad lesz, hogy rájössz, egyáltalán nem fontos milyen az alakod, mert a továbbiakban nem a külső megjelenésedből fog az önbizalmad táplálkozni.” Bea Ninjutsu, Női önvédelem.

Női önvédelem oktatás Budapesten Bea véleményeMindig is szerettem volna valamilyen harcművészetet (akkor még nem tudtam, mi a különbség a küzdősport, és a harcművészet között), tanulni. Kisordas Sensei blogjának rendszeres olvasója vagyok, és nála mindig nagy örömmel olvstam a ninjutsuról szóló írásokat. Mindig bennem volt, hogy „dejólenne….”.  Úgy alakult, hogy pont mielőtt a tanfolyam indult, találkoztunk elsőre személyesen. Kisordas említette, hogy fog indulni ez a program, volna-e kedvem hozzá?. …aztán egyszer csak ott álltam egy csapat lánnyal, egy terem közepén, talpig feketében…:)

Sok remek embert ismerhettem meg, és azt gondolom, igaz barátokra leltem. Egy fantasztikus kis csapat verődött össze a tanfolyamon. Érdekes (mert hiszen nőkről beszélünk ha-ha), de köztünk soha nem volt pletykálás, (negatív értelemben vett) kibeszélés, áskálódás, utálkozás. És ahogy telt az idő, a közösen átélt élmények, fájdalmak, félelmek, és kicsiny győzelmek, még közelebb hoztak minket egymáshoz.

Hitet kaptam önmagamban. Kisordas Sensei megtanított arra hogy a határaim nem ott vannak ahol eddig gondoltam őket. Türelemmel, néha keménységgel vezetett rá szépen fokozatosan olyan gyakorlatok elvégzésére is, amit a tanfolyam előtt, még gondolatban sem mertem volna megtenni.

Ami lányoknak fontos infó lehet:
a ninjutsu jól formálja az alakot. És az benne a legfantasztikusabb, hogy ez csak egy hozadék. Mert nem azért mész oda, hogy formálódj, erősödj, izmosodj, hanem  pár hét edzés után, ez egyszerűen csak megtörténik, miközben egy csodálatos és hasznos dolgot tanulsz. Aztán még pár edzés után, már annyi önbizalmad lesz, hogy rájössz, egyáltalán nem fontos milyen az alakod, mert a továbbiakban nem a külső megjelenésedből fog az önbizalmad táplálkozni.

Mint azt már említettem, mielőtt indult a tanfolyam már beszéltem  erről Kisordassal, így tisztában voltam vele, hogy itt a ninjutsu  alapjait fogjuk tanulni, csak egy kicsit könnyedebb verzióban, hogy a női elme, és test számára is befogadható legyen, és ne „ajtóstul törjünk a házba”. Úgyhogy a válaszom arra a kérdésre, hogy erre számítottam-e, igen, én pont erre számítottam.

Mindenkinek ajánlanám. Főleg azoknak akik úgy érzik félősebbek, gyengébbek, hogy megtanulják legyőzni a félelmeiket, és erősebbek legyenek. Azoknak akik úgy érzik bátrak és erősek, hogy megtanulják, mindig van náluk erősebb meg bátrabb. Mindenkinek aki szeretné fejleszteni a testét és az elméjét.. Mindenkinek aki szeretne alázatot, tiszteletet, és önfegyelmet tanulni. Mindenkinek aki szeretne pozitív irányban változtatni az életén, és ezért hajlandó tenni is.

üdv:Bea

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

,

Nincsenek hozzászólások

Fegyver és ló harcművészeti tábor

A Bujinkan Bhima Dojo Nyári táborába hívlak meg sok szeretettel:http://ninjutsubudapest.hu/wp-admin/post.php?action=edit&post=1318

Mikor lesz?

Időpont: A Tábor 2010 augusztus 11-15 szerda délutántól vasárnap délig  fog tartani.

Hol lesz?

Helyszín: A négy napos tábor Magyarország  egy eldugott településén, Nógrádban lesz. Hegyek közt egy völgyben húzódik meg a falu, és festői a környezet (Durván szép. :)). Van egy vár rom, ami rengeteg csatát látott és ott fogunk fent edzeni a hegy tetején a romok között.

Hol fogok aludni?

Szállás: A szállás annak hegynek a tövében lesz amin a vár van, egy Iskolában. Az egész tornaterem a miénk, és ott leszünk, egyik végében a fiúk, másikban a lányok. Eső esetén így bent tuduk edzeni.

Mit fogok enni?

Étkezés: A tábor alatt napi 3-szori étkezést biztosítunk. Egy szerzetes barátom lesz a szakács, aki éveken át tanulmányozta az indiai konyhaművészetet, és jelenleg külföldön egy templomban Istennek főz. Szóval mennyei dolgokat fogunk enni.

Mi lesz a program?

Program: Mivel ez egy edző tábor lesz, ezért leginkább fejlődni megyünk oda mindenféle téren. A táborban a tervek szerint napi három edzés lesz. Reggel egy kis erőnlét, délelőtt Taijutsu (Alap mozgások), délután pedig trükkök, technikák minden mennyiségben.

Az edző táborban főleg fegyverekkel fogunk gyakorolni, mivel erre városi körülmények között nincs olyan sok lehetőség. Saját magunknak fogunk fegyvert készíteni, nagyon egyszerű dolgokból, majd azzal fogunk gyakorolni.

Valamint egy napot lovakkal fogunk tölteni, aki még nem ült lovon, az most fog. Délelőtt megtanuljuk hogyan kell, aztán ki lovaglunk a környékre, tapasztalt oktatók társaságában. (nagyon jámbor lovaik vannak). Megismerkedünk az érzéssel, hogy milyen együtt mozogni egy másik élőlénnyel. 🙂

Mit kell hoznom?

Felszerelés: Főleg magadat kell hoznod, meg 4 napra elég tiszta alsóneműt. Ha vannak gyakorló fegyvereid azokat, de ha nem, akkor ott is tudsz majd szerezni, hiszen ki fogunk menni az erdőre és mi magunk fogunk elkészíteni egy két egyszerű eszközt. Nem árt elemlámpa, esőkabát (vízhatlan ruha) meleg ruha (pulóver ilyesmi). Olyan ruha amit nem sajnálsz, de ha van, akkor természetesen gí, vagy terepszínű katonai ruházat esetleg, ha azt gondolod kényelmesebbnek. De ez nem túlélő tábor lesz, szóval olyan túl sok mindenre nem kell felkészülni, főleg azért, hogy ne a körülményekkel, hanem a tanulással a fejlődéssel legyél inkább elfoglalva.

Lesznek szivacsok, de nem árt ha esetleg hozol rá egy pokrócot, vagy lepedőt, valamint hálózsákot takarózni. A földön fogunk aludni, egyszerű körülmények között.

Ki jöhet?

A Táborba természetesen bárki eljöhet, ha betöltötte 16.-életévét, kortól, nemtől, vallási, faji, vagy bármiféle más megkülönböztetéstől függetlenül. (18 év alatt írásos szülői hozzájárulás kötelező)

Hogy tudok jelentkezni?

Jelentkezés: Vagy edzésen tudsz jelentkezni, tréning után, vagy emilben a ninjutsubudapest@gmail.com emailcímen.

Szóval Sok szeretettel várlak Magyarország egyik leggyönyörűbb falujában, ahol a fegyverek és a ló használatával fogunk megismerkedni egy kedves és jóindulatú csapattal, ahol te is értékes vagy.


Kisordas
Bujinkan Bhima Dojo

http://ninjutsubudapest.hu/


Erről Lecsúsztál! 

Ha lemaradtál, és legközelebb nem szeretnél, akkor lájkold a facebook oldalunkat, vagy iratkozz fel a harcművészet elvei tanfolyamra, hogy legközelebb


, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

„Itt egy tradicionális harcművészettel foglalkozunk, ami segít minket abban, hogy ha harcra kerül a sor, akkor azt túléljük.” Dani Ninjutsu önvédelem

dani a ninjaNinjutsu? A ninják harcművészete? Eleinte kétkedéssel vegyes érdeklődéssel álltam a dologhoz. Első hallásra kissé talán misztikusnak tűnt.

21 éves vagyok és egész életemben sportoltam valamit. Többnyire valamilyen ‘harcművészet’ vagy küzdősport volt. Ezek állnak közel hozzám, eredeti és hirdetett mentalitásuknál fogva. Sajnos (bár most már úgy gondolom, hogy szerencsére) sokszor változott a kiválasztott sport. Leginkább költözésből adódóan, de volt hogy csak azért mert nem tetszett a kiválasztott irányzat, vagy éppen a mester nem volt szimpatikus, meggyőző. Közel négy hónapja járok ninjutsuzni és egyre jobban érzem magamat, ahogy egyre komolyabb dolgokat tudunk meg.

Kisora Prabhu azonosul azzal amit tud és ezt nagyon magas színvonalon adja át. Olyan dolgokat tanulunk, amik nem csak harc közben hasznosak, hanem ami a mindennapi életünkben is pozitív változásokat idézhetnek elő, ha azokat az ember magáévá teszi. Szembesülünk azzal, hogy mennyire, vagy éppen mennyire nem vagyunk tudatosak. Szintén nagyon jónak tartom, hogy arra vagyunk sarkallva, hogy folyamatosan fejlődjünk és minduntalan legyőzzük önmagunkat. Sok más irányzattal ellentétben itt nem kizárólag egy-egy technikát tanulunk meg egy-egy adott helyzetre, hanem (mint azt nagyon sokszor halljuk is) az elvét tanuljuk meg annak amit csinálunk: hogy miért csináljuk és miért pont úgy csináljuk, illetve milyen lehetőségeink vannak. Minden új dolog amit tanulunk nagyon szorosan kötődik az alapokhoz, amiket az első edzéseken megtanulunk és szerencsénkre minden új jövevény érkezésekor újra és újra megismételünk, hogy hogyan kell állni, járni, ülni… Minden erre épül rá.

Minden mozgás amit ninjutsu közben végzünk természetes és ezért egyszerű, hatékony.

Aki ide jön edzeni, nem azért teszi mert filmsztár akar lenni, vagy a környezetének akar villogni. Itt egy tradicionális harcművészettel foglalkozunk, ami (ha kellő akarattal és kitartással gyakoroljuk) segít minket abban, hogy ha harcra kerül a sor, akkor azt túléljük.

Akár a buszmegállók harcát, akár a mindennapok harcát. Az Élet harcát.

Dani

Nézd meg mit mondanak a többiek a Ninjutsuról!

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Nincsenek hozzászólások

Próbáld ki a Ninjutsut!

2010 május-tól új kezdő csoportot  indítunk.

Minden tavasz az újrakezdést szimbolizálja az életben. Mi is elhagyjuk a tél elől menedéket nyújtó edző termet és a szabadban folytatjuk, illetve kezdjük újra a tanulást. Áprilistól az edzések lágy időben helyszíne lesz az érvényes.

A Neked szóló tavaszi ajándékaink:

1.)  2 Hétig  INGYEN JÁRHATSZ EDZÉSRE, hogy az ezen idő szak alatt lezajló 4 tréningen meg tudd , hogy milyen is a Ninjutsu, és ki tudd próbálni meg eldönthesd ennyi edzés alatt, hogy tetszik-e?

2.)  1 HÓNAP DOJO TAGSÁG-ot biztosítunk az első hónapra vagyis újoncként az összes joggal/lehetőséggel élhetsz, amivel a Dojo tagjai rendelkeznek. (havidíj, extra hétvégi tréningek stb)

Gyere el és próbáld ki  magad, mindenféle kötelezettség nélkül!

Ha nem tetszik, legfeljebb nem jössz többet, és még mindig el tudsz járni máshová edzésre. Mi pedig megköszönjük, hogy adtál magadnak, meg nekünk a Bujinkan Bhima Dojonak egy esélyt.

További részleteket az edzésről itt találsz:

Nincsenek hozzászólások

„40 évesen is szerettem volna megfelelő kondíciót fenntartani, párosítva az igen hatékony önvédelemmel” Vijaya Ninjutsu önvédelem

 

Gyerekkorom óta érdekeltek a harcművészetek, de pár könyv- és filmélményen túlra nem jutottam. Valahogy nem volt a környezetemben olyan lehetőség, vagy személy amihez kapcsolódni tudtam volna.

Ez 2009 elején változott meg. Ekkor kezdtünk többet beszélgetni és együtt dolgozni Kisora prabhuval (Horváth Ádám). Először csak nekem tartott edzést, majd mikor többen érdeklődni kezdtek megalakult a Dojo, aminek azóta is aktív tagja vagyok.

Kezdeti időben a motivációm főképp a rendszeres testmozgás hasznos eltöltése volt. 40 évesen is szerettem volna megfelelő kondíciót fenntartani, párosítva az igen hatékony önvédelemmel. Lehet focizni járni, kondi termezni, de ezek nem túl tudományosan felépített rendszerek és a gyakorlati használhatóságuk szinte nulla.

Azóta egy kicsit jobban megismerve a Ninjutsut kibővült és megerősödött az érdeklődésem. Bár korom és családi elfoglaltságok miatt nem mindig tudok ugyanolyan intenzitással részt venni, de az eltökéltségem és elkötelezettségem töretlen. Tervem, hogy az örökmozgó fiam is aktív tagja legyen a csapatnak.

Csak ajánlani tudom mindenki. Sohasem késő (vagy korai) elkezdeni!

VGD


A többiek véleménye is érdekel? KATT ide

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Nincsenek hozzászólások

„Itt el kell engedned mindent amit eddig gondoltál a harcművészetekről, mert olyan helyzetekbe kerülsz amikre nem is gondolsz” Wolfi Ninjutsu önvédelem

Én azért kezdtem el járni mert már régóta szerettem volna kipróbálni egy harcművészetet, és mivel előtte hallottam már a ninjutsuról ezért gondoltam, hogy megnézem milyen. Elkezdtem keresgélni az neten dojokat és amikor megláttam a honlapot, rögtön valahogy magával ragadott, az egész olyan lélekemelő volt. Aztán ki is próbáltam, és itt ragadtam.

Ez nem csak egy egyszerű testedzés, ez egy egész filozófia, egy életstílus. Olyan dolgokat tanít amit semmilyen más irányzat nem. Szerintem Kisora nagyon jó edző (tiszteletet parancsoló de mégis teljesen közvetlen) , sokszor rettenetesen kimerít, de mégsem vérszomjas. Nagyon sokat tanultam tőle fizikai és szellemi szinten is.

Az edzések mindig mások, úgyhogy hiába próbálnék meg leírni egy edzésmenetet, nem tudnék, mert mindig mást csinálunk. A legjobban az eszmeisége tetszik a Ninjutsunak az, hogy sok más hellyel ellentétben nem csak azt tanítja hogy mit, hanem a miértet is. Nem arra tanít, hogy lezúzz vele mindenkit akit szembe kerül veled. Sokkal inkább arra (meglátásom szerint), hogy ha már minden kötél szakad és tényleg harcolnod kell akkor élve tudj kikerülni a helyzetből.

Nem fogok hazudni, sokszor elég fájdalmas tud lenni egy-egy edzés, de ez is fontos része az egésznek, hogy képes legyél uralkodni a testeden és hogy növeld a saját határaidat.

Ahogy Kisor szokta mondani, és valóban nagyon igaza van „Saját magadat kell legyőznöd”. Ez a legnehezebb az egészben, áttörni a saját kötöttségeidet. Viszont ha nagy nehezen sikerül az felemelő érzés. És arra ösztökél , hogy áttörd a többi határaidat is, minden fájdalom ellenére.

Itt el kell engedned mindent amit eddig gondoltál a harcművészetekről, mert olyan helyzetekbe kerülsz amikre nem is gondolsz (nekem a legmeglepőbb az volt, hogy körülbelül egy-két hónap után már voltak dolgok amiket nekem kellett elmagyarázni).

Habár a csapat sokszor cserélődik már vannak egy páran akik régebb óta itt vannak, és nem akarok a nevükbe beszélni de szerintem kijelenthetem hogy az edzőtársak között is jó légkör van, (legalábbis én jó érzem itt magam )).

Ha őszinte akarok lenni, nem nagyon tudom szavakkal leírni azokat az érzéseket amiket átélek az edzéseken, de szerintem felesleges is mert ezt nem megbeszélni kell hanem kipróbálni.

Wolfi

A többiek véleménye is érdekel? KATT ide

Próbáld ki egy hétig ingyen:


Nincsenek hozzászólások

„Változatosak, érdekesek, és az ember érzi, hogy erősödik, és jelleméből gyökerestül kiirtódik minden puhányság” Mukunda Ninjutsu önvédelem

Pár hónapja arra a rendkívüli felismerésre jutottam, hogy mindenképpen szükségem van valami testmozgásra. Engem történetesen a harcművészetek jobban érdekelnek a labdajátékoknál, úgyhogy amikor lehetőségem adódott, hogy ninjutsut tanuljak, elkezdtem járni az edzésekre. Az első benyomásom az volt, hogy az edzések rendkívül fárasztóak. Ez aztán később sem változott, és talán ezt szeretem benne a legjobban.

Ahogy azt el is lehet várni egy harcművészettől, tanulunk harcolni. Egyfelől ütéseket-rúgásokat, másfelől az ellenfél ill. ellenfelek padlóra helyezését. Az ilyen jellegű ismeretek még akkor is kellemes érzéssel tudják eltölteni az embert, ha nem tervezi, hogy a közeljövőben megtámadják.

A dolog azonban nem ér véget a fekvőtámaszozással és bunyózással. Van mindenféle kúszás-mászás, lopakodás, vaksötétben való edzés, jól felszerelt szabadtéri létesítményünkben (a parkban) pedig árokugrás, kerítésen átmászás, egyensúlyozgatás csöveken. Kétségtelen, hogy kitartó gyakorlással elérhetővé válnak a bérgyilkosi másodállások, a legjobb nindzsahagyományok szerint.

A varázslatos japán kultúra kellemesen áthatja az edzéseket. Rövid meditációval indítunk, minden alkalmat megragadunk a meghajlásra, és jól összeverjük egymást. Mivel a különféle technikákat japánul emlegetjük (vagyis egyelőre inkább csak az edző), további hosszútávú előnynek tetszik, hogy japán ismerőseinkkel anyanyelvükön tudunk majd társalogni mindenféle gyomorszájon vágásról, kézkicsavarásról és csuklótörésről.

Egyszóval az edzések minden igényt kielégítenek. Változatosak, érdekesek, és az ember érzi, hogy erősödik, és jelleméből gyökerestül kiirtódik minden puhányság. Látszólag a testünkkel foglalkozunk, de a lényeg, hogy a lelkünk fejlődik.

Mukunda


Nincsenek hozzászólások