Gyerekkorom óta érdekeltek a harcművészetek, de pár könyv- és filmélményen túlra nem jutottam. Valahogy nem volt a környezetemben olyan lehetőség, vagy személy amihez kapcsolódni tudtam volna.

Ez 2009 elején változott meg. Ekkor kezdtünk többet beszélgetni és együtt dolgozni Kisora prabhuval (Horváth Ádám). Először csak nekem tartott edzést, majd mikor többen érdeklődni kezdtek megalakult a Dojo, aminek azóta is aktív tagja vagyok.

Kezdeti időben a motivációm főképp a rendszeres testmozgás hasznos eltöltése volt. 40 évesen is szerettem volna megfelelő kondíciót fenntartani, párosítva az igen hatékony önvédelemmel. Lehet focizni járni, kondi termezni, de ezek nem túl tudományosan felépített rendszerek és a gyakorlati használhatóságuk szinte nulla.

Azóta egy kicsit jobban megismerve a Ninjutsut kibővült és megerősödött az érdeklődésem. Bár korom és családi elfoglaltságok miatt nem mindig tudok ugyanolyan intenzitással részt venni, de az eltökéltségem és elkötelezettségem töretlen. Tervem, hogy az örökmozgó fiam is aktív tagja legyen a csapatnak.

Csak ajánlani tudom mindenki. Sohasem késő (vagy korai) elkezdeni!

VGD

A többiek véleménye is érdekel? KATT ide

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Én azért kezdtem el járni mert már régóta szerettem volna kipróbálni egy harcművészetet, és mivel előtte hallottam már a ninjutsuról ezért gondoltam, hogy megnézem milyen. Elkezdtem keresgélni az neten dojokat és amikor megláttam a honlapot, rögtön valahogy magával ragadott, az egész olyan lélekemelő volt. Aztán ki is próbáltam, és itt ragadtam.

Ez nem csak egy egyszerű testedzés, ez egy egész filozófia, egy életstílus. Olyan dolgokat tanít amit semmilyen más irányzat nem. Szerintem Kisora nagyon jó edző (tiszteletet parancsoló de mégis teljesen közvetlen) , sokszor rettenetesen kimerít, de mégsem vérszomjas. Nagyon sokat tanultam tőle fizikai és szellemi szinten is.

Az edzések mindig mások, úgyhogy hiába próbálnék meg leírni egy edzésmenetet, nem tudnék, mert mindig mást csinálunk. A legjobban az eszmeisége tetszik a Ninjutsunak az, hogy sok más hellyel ellentétben nem csak azt tanítja hogy mit, hanem a miértet is. Nem arra tanít, hogy lezúzz vele mindenkit akit szembe kerül veled. Sokkal inkább arra (meglátásom szerint), hogy ha már minden kötél szakad és tényleg harcolnod kell akkor élve tudj kikerülni a helyzetből.

Nem fogok hazudni, sokszor elég fájdalmas tud lenni egy-egy edzés, de ez is fontos része az egésznek, hogy képes legyél uralkodni a testeden és hogy növeld a saját határaidat.

Ahogy Kisor szokta mondani, és valóban nagyon igaza van „Saját magadat kell legyőznöd”. Ez a legnehezebb az egészben, áttörni a saját kötöttségeidet. Viszont ha nagy nehezen sikerül az felemelő érzés. És arra ösztökél , hogy áttörd a többi határaidat is, minden fájdalom ellenére.

Itt el kell engedned mindent amit eddig gondoltál a harcművészetekről, mert olyan helyzetekbe kerülsz amikre nem is gondolsz (nekem a legmeglepőbb az volt, hogy körülbelül egy-két hónap után már voltak dolgok amiket nekem kellett elmagyarázni).

Habár a csapat sokszor cserélődik már vannak egy páran akik régebb óta itt vannak, és nem akarok a nevükbe beszélni de szerintem kijelenthetem hogy az edzőtársak között is jó légkör van, (legalábbis én jó érzem itt magam )).

Ha őszinte akarok lenni, nem nagyon tudom szavakkal leírni azokat az érzéseket amiket átélek az edzéseken, de szerintem felesleges is mert ezt nem megbeszélni kell hanem kipróbálni.

Wolfi

A többiek véleménye is érdekel? KATT ide

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Pár hónapja arra a rendkívüli felismerésre jutottam, hogy mindenképpen szükségem van valami testmozgásra. Engem történetesen a harcművészetek jobban érdekelnek a labdajátékoknál, úgyhogy amikor lehetőségem adódott, hogy ninjutsut tanuljak, elkezdtem járni az edzésekre. Az első benyomásom az volt, hogy az edzések rendkívül fárasztóak. Ez aztán később sem változott, és talán ezt szeretem benne a legjobban.

Ahogy azt el is lehet várni egy harcművészettől, tanulunk harcolni. Egyfelől ütéseket-rúgásokat, másfelől az ellenfél ill. ellenfelek padlóra helyezését. Az ilyen jellegű ismeretek még akkor is kellemes érzéssel tudják eltölteni az embert, ha nem tervezi, hogy a közeljövőben megtámadják.

A dolog azonban nem ér véget a fekvőtámaszozással és bunyózással. Van mindenféle kúszás-mászás, lopakodás, vaksötétben való edzés, jól felszerelt szabadtéri létesítményünkben (a parkban) pedig árokugrás, kerítésen átmászás, egyensúlyozgatás csöveken. Kétségtelen, hogy kitartó gyakorlással elérhetővé válnak a bérgyilkosi másodállások, a legjobb nindzsahagyományok szerint.

A varázslatos japán kultúra kellemesen áthatja az edzéseket. Rövid meditációval indítunk, minden alkalmat megragadunk a meghajlásra, és jól összeverjük egymást. Mivel a különféle technikákat japánul emlegetjük (vagyis egyelőre inkább csak az edző), további hosszútávú előnynek tetszik, hogy japán ismerőseinkkel anyanyelvükön tudunk majd társalogni mindenféle gyomorszájon vágásról, kézkicsavarásról és csuklótörésről.

Egyszóval az edzések minden igényt kielégítenek. Változatosak, érdekesek, és az ember érzi, hogy erősödik, és jelleméből gyökerestül kiirtódik minden puhányság. Látszólag a testünkkel foglalkozunk, de a lényeg, hogy a lelkünk fejlődik.

Mukunda