Menü

Ninjutsu Önvédelem

Álmomból ébredve, hogy védjem meg a házam és a családom?

Valaki szerint paranoia fegyverrel aludni. Szerintem meg könnyelműség anélkül.
Egy jó gyakorlat, ha nem akarod, hogy álmodban vágják át a torkod:

Hogyan védjem meg a házam és a családom este?

Egy kedves jó barátom, akivel együtt edzünk már egy ideje, küldött egy levelet egy érdekes kérdéssel, ami felvet jó néhány további kérdést, felvetést és ötletet…

„Szia Ádám, már többször akartam kérdezni a véleményed egy dologban csak elfelejtettem megírni eddig. Aztán most mesélte egyik ügyfelem hogy éjjel be akartak törni a házukba és ez eszembe juttatta.

Szóval a helyzet: kertes ikerházban lakunk, 2 szintes. Amikor aludni megyünk mindig beriasztom nyitás és mozgásérzékelővel az alsó szintet. Mivel egyszer egy nagy lepke már rászállt éjjel az érzékelőre tudom milyen az éjjeli riasztás, és nagyon szar. 😀

Az jutott eszembe ennek kapcsán hogy az a gáz, ilyenkor én is annyira felijedek a riasztó hangjára hogy ez erősen levesz a harci értékemből 🙂 , hiába van a szobában a katana. Lent nem tartunk semmi értéket de ha ne adj Isten feljönnének akkor én is kábult vagyok néhány percig. Lehet ilyenkor valamilyen légzésgyakorlattal vagy bármi módszerrel “lenyugtatni magam”? „

A Rövid válaszom az, hogy a riasztó berendezésnek pontosan ez a lényege, hogy úgy visítson, hogy a rablóban is vigyázzba álljon az ürülék. Tehát a riasztó hangjára teljesen normális, hogy neked a tulajnak is meg fagy az ereidben a vér, hiszen ha megszólal a házad riasztója, akkor okkal remeghetsz, hogy ez valami rosszat jelez.

Ráadásul kikísérletezték, hogy a riasztó melyik frekvencián visítson, hogy minél inkább félelmet keltsen, és ez az érzés ébredjen az emberben, illetve leginkább a tolvajban, hogy menekülnie kell. Nyilván ezért is hívják Riasztónak, mert Riasztó hatással kell lennie mindenkire aki csak meghallja.

Személy szerint azt javasolnám, ha mindenképpen te szeretnéd védeni a házat, és nem egy biztonsági céghez bekötött cuccról van szó, hogy legyen a riasztó 2 funkciós.

  1. Az egyik ez, amiről írtál, de ezt csak akkor használd, ha nem vagy otthon, hiszen akkor kell riasztani, viszont akkor nem baj, ha egy biztonsági szolgálathoz is be megy a riasztás, és kiérkezik valaki megnézni, hogy mi újság van a háznál amit otthagytál.
  2. A Másik funkció, viszont legyen egy otthonalvós, vagyis egy nem visítós, hanem vészjelzős, vagyis az ágyad mellett legyen egy valami kis ébresztőóra szerű csipogó, ami nem ilyen agresszív hangú, viszont mindenképpen felébreszt. De csak téged, vagy titeket, nem az egész környéket, meg a gyerekeket is. Persze legyen rajta egy kapcsoló, amit aztán ha megnyomsz, akkor megint csak el kezd visítani, de ezt már csak akkor kell bekapcsolni, ha meggyőződtél róla, hogy valakik jöttek a házadba, és ezzel szeretnéd elijeszteni őket.  Persze ebben az esetben 2 visító kell, amik egymástól függetlenek, hiszen a családi házakra szakosodott betörők előszeretettel célozzák meg elsőként a külső falon elhelyezett villogós-visítós dobozokat, amit nemes egyszerűséggel csak le kell tépni a falról, és egy vödör vízbe dobni pl, és máris hiába csipog, senkit sem fog zavarni. (Meg még van pár módszer, de ez most nem egy erről szóló post, ezt majd személyesen.) A másik visító dobozt pedig el kell rejteni, hogy ne láthassák. Egy profi biztonságtechnikai cég, egyébként alapból kettőt szerel fel, hiszen az egyik elriasztja a piti tolvajokat, akik nem is próbálkoznak mert látják a külső falon a cuccot, a másikat meg a profik ellen, akik különféle módszerekkel trükkökkel működés képtelenné tudják tenni ezeket a készülékeket.

Így hirtelen ezt tudom javasolni a probléma kezelésére, hiszen ha felébreszt a csipogó, akkor még mindig van időd gatyába rázni magad, megnézni halkan, hogy mi újság, anélkül, hogy bárki rá jött volna, hogy értesültél a behatolásról.

Utána pedig még mindig tudod robbantani a komoly visítást, ha tényleg baj van, vagy magad tudod ártalmatlanítani a betörőket, ha eléggé fel vagy készülve… (Persze ehhez nem elég egy katana az ágy mellé, nem árt megtanulni bánni is vele. Nekem van még egy Cobra11 nevű 80fontos nyílpisztolyom is az ágy mellett a biztonság kedvéért, hogy ha nem muszáj, ne kelljen közelharcba keverednem a támadóval.

A másik módszer egy kicsit munkásabb, hiszen változtatni kell egy két dolgon az életedben hozzá, és csak akkor javaslom az elolvasását, ha érdekel az „Őrzöm a házamat, és ezzel önmegvalósulok is” téma.

 

Őrzöm a házamat, és ezzel ön megvalósulok is

Egy saját történettel kezdeném az életemből, aminek a fényében talán könnyebb lesz elfogadni azokat az ötleteket és módszereket amiket kikísérleteztem a gyakorlati tapasztalataim alapján és amiket megoldásként javasolni is fogok.

Történet:

8 éven keresztül éltem szerzetesként, több templomban is, és mivel mindemellett folyamatosan gyakoroltam és tanulhattam a Ninjutsut is, így kézenfekvőnek tűnt, hogy ezekben az intézményekben, én leszek az éjszakai őr, aki vigyáz a templom értékeire. (Nem beszélve arról, hogy természetemből fakadóan mennyire élveztem ezt a szolgálatot.)

Na de ugye éjszakai őr munkakör nem létezik általában a békés szerzetes rendekben, így nagyrészt én is úgy éltem az életem mint szerzetes társaim. Hajnali kelés, korareggeli meditáció, aztán egész nap a szentírások terjesztése nagyvárosok forgalmas helyein a járókelőknek. Mivel viszont ez egy eléggé szociális munka, hiszen szerzetesi ruhában kell megállítani vadidegen embereket, majd beszélni nekik Istenről, így nem engedhettem meg magamnak, hogy szétcsúszva, nem harcra készen, és kedvesen mosolygósan, táskás szemekkel menjek ki az utcára.

Ezzel párhuzamosan meg akkor ott volt még a feladat, hogy valakinek vigyáznia kéne a templomra, legfőképpen a templomban lévő értékekre. Így aztán az lett a megoldás, hogy este amikor vége volt a programoknak, mikor az utolsó hívő is elhagyta az épületet, akkor magam zártam be minden ablakot, ajtót. Mivel ezek a közösségek nem voltak gazdagok, így mellőzni kellett a mozgásérzékelőket, és akkoriban még kamerák sem voltak felszerelve, így mindent manuálisan intéztem.

Vagyis az összes ablakot miután bezártam, leeresztettem a redőnyt, majd ugyan így tettem az ajtókkal. De persze ahol a legmagasabb szintre fejlesztettem azokat a dolgokat amikről mesélni fogok, az egy több épületből álló komplexum, így ki volt zárva, hogy mindenre oda tudjak figyelni.

Ezért az energiáimat főleg a templomszobára fókuszáltam. Első lépésként mindenhonnan el lettek vittük azokat a doglokat amik mozdíthatóak és értékesek voltak. (Ugyan úgy, ahogy gondolom te is átgondoltad, hogy a földszinten nem tartasz értékeset, mert oda könnyen be tudnak jönni.)

Az egész éjszakai őrség nevű szolgálatom úgy nézett ki, hogy vittem egy kis matracot, és azon aludtam hálózsákban, a kedvenc szent képem alatt, szintén egy katanával a templomszobában, a függöny előtt, ami mögött az oltár volt, és jól becsukott ajtók mögött beállítottam ébresztést az elmémben, hogy minden neszre riadjak fel.  (Igen, ha elalvás előtt erősen koncentrálsz arra, hogy fel akarsz ébredni mondjuk 4-kor, akkor fel fogsz, és ez ennek a továbbfejlesztett változata, amikor meg tudsz határozni egyéb körülményeket is, amik visszahoznak az álomvilágból.)

Rengeteg mindenre felébredtem, így aztán egy manuális riasztó rendszert építettem ki, aminek a telepítése 5 másodperc volt nyílás zárónként, de leginkább főleg az ajtókon alkalmaztam, hiszen az ablakoknál ott volt a nehezítés, a redőny, meg még az üveget is át kellett volna törni a bejutáshoz.

Ezek többnyire horgászboltban megvásárolt csilingelős kapásjelzők voltak, amit a fenekezéshez használnak a pecások, és az volt a módszer, hogy a becsukott ajtó kilincsére tettem egyensúlyba, hogyha bárki egy kicsit is lenyomja a kilincset, vagy megmozdul az ajtó, akkor ezek a kis csengettyűk egy határozott hanggal koppanjanak a márvány padlón.  (Ugyan ezt a módszert lehet az otthonokra alkalmazni kis csengettyűkkel, vagy szélcsengőkkel, amiknek a hangja amúgy is elűzi a gonosz szellemeket, de jelzi azt is, ha megmozdul az ajtó. Egyszer kell telepítened, és utána csak “ráállnod”…)

Úgy voltam vele, hogy ha nem ébredek fel arra, hogy valaki felerőszakolja kívülről a redőnyt, meg betöri az ablakot, hogy bemásszon, akkor simán megérdemlem, hogy átvágják a torkomat, de a fekete övemet mindenképpen vissza adtam volna, erre a csilingelésre meg mindig képben voltam.

Igazi támadás amíg ott éltem, soha nem volt a templom ellen, de ettől még rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, hiszen ébredtem macskára az ablakpárkányon, turbékoló galambokra, alvajáró szerzetes társamra, eltévedt és bent ragadt hívőre, korán kelő szerzetesre, huzatra, vagy csak vak lármára, amikor „magától” esett le a riasztó a kilincsről stb……

Volt olyan is amikor némelyik viccesebb társam próbált be, és akart bejönni és megviccelni, de a módszer mibenléte és működési mechanizmusa abban rejlik, hogy mindenkit és mindent kivont karddal, harcra készen tudtam fogadni, és nem találtak ágyban az éjszakai meglepetések soha…

Na de amiket írni fogok, ahhoz nem kell egy dan sem semmilyen irányzatból, hanem csupán a józan paraszti ész, meg a gyakorlás elkezdése, mert én sem így kezdtem a dolgot, hanem pontosan úgy, ahogy te írtad a levelébe, hogy utáltam felkelni, és ha meg is ébredtem, zsibbadt aggyal, beragadt szemekkel tudtam volna csak fogadni a támadót, ami azért nem olyan jó…

Hogyan álltam neki a friss ébredés elsajátításának?

Az első módszer amit tanulmányozni kezdtem, az a filmekben is szereplő klasszikus szamuráj alszik a kardjával módszer. Feltűnt, hogy egy filmben sem alszik soha az ilyen szituációban szereplő szamuráj nővel, vagy nyál csorgatva hason fekve, vagy bármilyen más pózokban pihe-puha süppedős ágyban, hanem mindig hanyatt fekve a kardjával a keze ügyében, és a földön.

Ez már önmagában is egy jó módszer, mindenféle filozófiai és univerzális magyarázat nélkül, de mivel tökéletesen ki kellett pihennem magam a napközbeni munkához úgy, hogy közben még néhányszor fel is kelek éjjel, így azért egy kicsit aggódtam, hogy fáradt leszek napközben, ezért utána is olvastam a dolgoknak a Védikus Jógaszentírásokban, és ezeknek az információknak a tudatában dolgoztam ki ezt a módszert.

1. Kelj fel, mert meg akarnak ölni!

A Legfontosabb, hogy el kell döntened, hogy te márpedig meg fogod védeni a házadat, a betörőktől, akár az életed árán is. Persze inkább az ő életük árán, de fontos, hogy nem szabad hagyni, hogy a félelem megbéklyózzon bennünket, főleg az ébredés utáni pillanatokban.

Ezt úgy lehet gyakorolni, hogy eldöntöd, hogy mától kezdve, bármire is ébredj fel, felkelsz, előveszed a kardodat, és körbemész a házban, megnézed minden rendben-van-e. Ez eleinte egy nagyon kényelmetlen dolog, hiszen lehet, hogy egy este 10-szer is meg fogsz ébredni, és az első 2 hétben, biztos, hogy olyan fáradtabb leszel napközben, de egy kis délutáni pihenő beiktatásával átvészelhető ez az időszak.

Július elseje óta, amúgy is a megváltozott jogszabályok vonatkoznak arra, ha bárki bejön a házadba, pláne este, hiszen feltételezheted, hogy az életedet akarja elvenni.

(Szintén egy jó módszer a hirtelen ébredés fejlesztésére a délutáni pihenő oly módon történő kivitelezése, hogy egy fém poharat veszel a kezedbe, amit tartasz egy minimális erővel, mondjuk egy széken ülve, és így pilledsz el. Abban a pillanatban amikor elernyedsz, kiesik a fém pohár, és ha nem vastag szőnyegre esik, akkor a hangos csörömpölésre egyből visszatérsz, tökéletesen kipihenve és harcra készen. Ráadásul néhány alkalom után megszokod, és a riasztó sem fog problémát okozni. Ezt a módszert egy indiai szerzetestől hallottam.)

Ha nehéz eleinte ezt kivitelezni, vagyis felkelni minden neszre, és körbejárni a házat kivont kardal, hogy ellenőrizd minden rendben van-e, akkor gondolj nyugodtan arra, hogy igazából egy gyilkos csapat jön azért, hogy megerőszakolja a feleségedet a szemed láttára (meg téged is.), hogy utána megöljenek mind a kettőtöket és rátok gyújtsák a házat. (Így sokkal könnyebb lesz ígérem.)

Erre persze csak az első pár alkalommal van szükség, amíg kialakul benned az, hogy márpedig te harcra készen ugrasz ki az ágyból karddal a kezedben.

Én a magam részéről mostanság úgy rendezem be a lakást ahol nyugovóra térek, hogy egy állig felfegyverzett minimum 5fős kommandós csapat akar rajtam ütni, és legyen esélyem még így is legalább egyet ártalmatlanná tenni… (Persze ez egy elég infantilis elképzelés, de ennél rosszabbat nem nagyon tudok elképzelni egyenlőre, bár ma este pont azt álmodtam, hogy ketten jöttek be fényes nappal, és karddal tessékeltem ki őket)

2. Hogyan csökkentsd minél rövidebbre azt az időt, amíg harcra készen kiugrasz az ágyból?

Tanulmányaim és kutatásaim folyamán amit a hanyattfekvő szamurájok inspiráltak, akik a filmekben pontosan képesek voltak arra amit én szerettem volna, hogy álmukból felriadva is harcra készen fogadják az ellenséget, ismertem meg el a Védikus jóga szentírások alvással kapcsolatos titkait.

A Védák szerint 3 kötőerőbe soroljuk az embereket, az emberek tulajdonságait, tetteit és képességeit. Ezeknek az eredeti neve, Tamas, Rajas, és Sattva Guna. Magyarul, a Tudatlanság, a Szenvedély és a Jóság kötőereje.

Tama Guna – Tudatlanság Kötőereje:

  • Tisztaság: A tudatlanság kötőerejébe azok az emberek tartoznak, akik nem fürdenek legalább naponta kétszer, vagyis koszosak, büdösek, és mindez egy cseppet sem zavarja őket. A sötétet és a sötét helyeket szeretik, ahol szintén kosz és bűz veszi körbe őket.
  • Rend: Nem zavarja őket a körülöttük lévő rendetlenség és sok szemét.
  • Táplálkozás: Ezek az emberek gyakran esznek húst, vagyis döglött állatok tetemeit. Illetve kedvelik azokat az ételeket, amiket nem frissen készítenek el, hanem állottak, esetleg több naposak, erjesztve, vagy rothasztva vannak.
  • Drogok: Gyakran fogyasztanak kábító mámorító szereket, és ezek ködén át léteznek, általában a belassító cuccokat részesítik előnyben. (Drognak számít minden ami függőséget képes kialakítani, a cigarettától a kávén és a kólán át a heroinig.)
  • Gondolkodás: Gondolkodásmódjukra jellemző, hogy mindig a múlton rágódnak. Milyen jó volt ez, vagy az, illetve mindig sopánkodnak, hogy a dolgok már elmúltak, és soha nem jönnek vissza már. Ettől általában negatívak és kiábrándultak.
  • Mozgás: Lassú és tompa mozgás jellemző rájuk
  • ALVÁSMÓD: Ezek az emberek általában hason alszanak, és sokat 10-12 óra. Minél több jellemző rájuk a fenti pontokból, annál nehezebben ébrednek, és kelnek fel, kaparják össze a tudatukat egy esetleges szituációban, vagy csak reggel amikor menni kéne. Ők azok akik az ébresztő órára sem ébrednek fel, sőt nem is emlékeznek arra, hogy lenyomták a csipogót, és átfordultak a másik oldalukra.

Minél több a jellemző rád ezek közül, annál valószínűbb, hogy nem fogod tudni megvédeni a házadat és az életedet és a családod életét.

Rajas Guna – Szenvedély kötőereje:

  • Tisztaság: Legalább egy nap egyszer fürdenek, mert többre nincs idejük
  • Rend: Szét van szórva a holmijuk és kedvenc mondásuk az, hogy a zseni a káoszt is átlátja.
  • Táplálkozás: Igyekeznek mindenféle egészségesnek mondott dolgot magukba tolni, közelebb állnak a vegasághoz, mint a sok hús jellemezte táplálkozáshoz, nagyon szeretik a pikáns, extrém és új szokatlan ízeket is.
  • Drogok: Nem biztos, hogy gyakran, de főleg a pörgetős partysabb cuccokat kedvelik, hogy jól tudjanak bulizni és élvezni az életet.
  • Gondolkodás: Mindig pörögnek, valamilyen nagy ötleten, projekten, kampányon dolgoznak, ritkán visznek véghez valamit, mert olyan csapongó és szeleburdi az elméjük, hogy képtelenek fókuszálni, lezárni, befejezni dolgokat. Könnyen kezdenek el valamit, de végig ritkán csinálják, mert az első problémáknál feladják. Mindig a jövőn gondolkodnak, hogy milyen jó lesz, ha ez, vagy az meglesz. Általában nagyon, szinte már túlzottan is pozitívak, jellemző rájuk a szentimentalizmus.
  • Mozgás: Gyorsak, energikusak, villámkezűek, de gyorsan fáradnak, kiégnek, hirtelen dolgaik olyanok csupán, mint a fellobbanó gyufaláng, amit az első szellő egyből el is olt.
  • ALVÁSMÓD: Ezek az emberek az oldalukra fordulva szeretnek aludni. 8-10 óra alvás elég nekik, képesek hirtelen felébredni is, de általában valamilyen álom rabságából próbálnak a „valóságban” magukhoz térni, így az érzelmeik rettenetesen befolyásolják őket ébredés után, és egész napi életükben is.

Minél több a jellemző rád ezek közül, annál valószínűbb, hogy ijedten, rémülten fogsz reagálni egy erőszakos szituáció folyamán.

Sattva Guna – A jóságminősége

  • Tisztaság: Minden nap tiszta ruhát vesznek és legalább napi kétszer fürdenek, ebből az egyik reggel felkelés után, ha lehet, hideg vízzel.
    (A hidegvízben való fürdés egyébként bármilyen tudat állapotból egyből ebbe az állapotba ránt. Sokat alkalmazták pszichiátriai intézetekben is az őrjöngő betegek kezelésére, de a hisztériás rohamot kapott gyereket (szenvedély kötőereje) is elég be rakni a hideg zuhany alá, ő is egyből lenyugszik, vagy magához tér, ha nagyon nyegle és tunya. (Tudatlanság kötőereje))
  • Rend: Mindig minden szépen rendben van körülöttük.
  • Táplálkozás: Nem esznek húst, mindig csak frissen készített és egészséges ételeket fogyasztanak.
  • Drogok: Nem használnak semmilyen tudatmódosító szert, maguk irányítják a gondolataikat a vágyaikat és az érzékszerveiket, vagy erre törekszenek
  • Gondolkodás: Nyugodt, kiegyensúlyozott, bölcs gondolkodás és helyzetmegoldás jellemzi őket. Nem zavarja őket a múlt, és a jövő, a jelenben léteznek. Képesek bármilyen kihívást kezelni, bármilyen problémát kezelni, mert átlátják a körülöttük lévő világot.
  • Mozgás: Kiegyensúlyozott, harmónikus, tudatos mozdulatok. Nem túl gyors, és nem túl lassú, mindig a megfelelő irányú és sebességű a cél eléréséhez és a körülményekhez igazítva.
  • ALVÁSMÓD: Ezek az emberek hanyatt fekve alszanak. 6-8, vagy még kevesebb óra alvás is elég nekik. Alvásuk nyugodt, álomtalan, vagy jövőbe látó, esetleg tanító jellegű. Elkerülik őket a rémálmok és a stressz. Magasabb szinten az alvás már nem alvás, hanem tudatos álmodás, illetve tudatos meditáció. (De erről majd bővebben a meditációs tanfolyamon.)

Minél több a jellemző rád ezek közül, annál valószínűbb, tudatosan felelősség teljesen tudsz reagálni egy szituációban, és képes leszel, illetve vagy megvédeni magadat, a házad és a családod.

 –

Persze a rendszeres gyakorlás és képességfejlesztést, és edzést sem szabad kihagyni a képletből, hiszen hiába van tökéletes tudatállapotban valaki, ha csak mosolyogni képes meg a karmáról beszélni amikor ütnie-vágnia kéne.

De alapvetően ez a 3 kötőerő jellemez és mozgat mindent ebben a világban. Na persze nagyon kevesekre jellemző a tiszta tudatlanság, szenvedély, vagy jóság, álltalában a 3 kötőerőben leírt dolgok keveredve vannak jelen az életünkben. Na meg körülbelül minden dolog leírható a három minőség szerint ami jelen van az életünkben.

Hiszen mindent lehet A tudatlanság kötőerejébe tartozóan rosszul, unottan odafigyelés nélkül csinálni, meg lehet a Szenvedély kötőerejében, kapkodva, szeleburdin, összecsapva. Na meg persze teljes oda-adással és odafigyeléssel a mesteri munkára törekedve.

Egy apró kiegészítés még a Védikus jóga szentírásokból:

Aki a Tudatlanságban van, neki az életének a célja, semmi más, minthogy a szenvedélybe lépjen, aki pedig a szenvedélyben van, az ő életcélja, hogy a jóságba fejlődjön. Aki a Jóságban létezik, ő neki a Tiszta Jóság megvalósítása a cél, mert csakis és kizárólag innen lehet fellépni a spirituális szintre. Minden más, csak illúzió, képzelgés, hallucináció.

Amikor eljutunk a tiszta jóság minőségébe, és életünket a tökéletes megértés, szeretet és elfogadás lengi be, akkor igazából már nem lesz majd szükségünk arra, hogy harcoljunk, hiszen nem is akar senki sem ártani majd a közelünkben a másiknak, és csupán szemünk egy rebbenésével képesek leszünk megváltoztatni mások szándékát.

Persze ahhoz elég sokat kell gyakorolni, és csak nagyon kevés szent jut el erre a szintre, az úgynevezett Buddha szintre. Így, hogy gyakorlásunk ne érjen csúfos véget, nem árt megtanulnunk megvédeni magunkat. Nem véletlenül fejlesztettek ki oly sokféle harcművészetet a szeretet és béke útját járó szerzetesek. Mert amíg viszont gyakoroltak és próbáltak a megvilágosodás útjára eljutni, addig mindig jöttek sokan mások, akik meg nem ezt az utat járták, és igyekeztek elvenni a jámboroktól azt amijük van, netán rabszolga sorba hajtani őket…

Remélem segítettem ezzel a pár gondolattal, nem csak Neked, hanem mindenki másnak is aki szeretné megvédeni magát, és a családját.

Ha tetszett a cikk és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válhat amit itt olvastál, oszd meg az ismerőseiddel!

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató

2013.09.07

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Ninjutsu Ritmus Edzés Hozzá állás

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató, ZenShiatsu terapeuta, Reiki tanár és avató

“Nincs legjobb stílus, nincs legjobb harcos, csak emberek vannak. Mindig a gyakorló, az egyéni lélek  számít, nem a rendszer, amelyet tanulmányoz. Egy konfliktus esetén az ember – fizikailag, szellemileg, lelkileg – kifejlesztett egyénisége, szabadsága dönt.”

Az emberek beszélnek a harcművészetről, különböző vicceket gyártanak róla, esetleg megpróbálják utánozni a mozdulatokat. Azonban csak az igazán kitartók és aktív tanulmányozók értik meg a harcművészet valódi jelentését.

Alapja: Fölé emelkedni az erőszaknak és az erőszakosságnak. Ez a fajta gyakorlás képes arra, hogy a bennünk rejlő hatalmas energiákat alkotó, építő  jellegű tréningeken használjuk fel. Segítve ezzel önmagunk fizikai, szellemi és lelki fejlődését.

Ninjutsuban alapelveket tanulunk, gyakorlunk, nem pedig technikákat, és gyakorlatsorokat. Olyan elveket, melyek az életet is működtetik. Ezen elvek megértése, megvalósítása, a hely idő és körülmény szerinti megfelelő alkalmazása maga a harcművészet.

“Háromféle Budoka (harcművészetet gyakorló) létezik: egyesek erősnek akarnak látszani, mások a technikáikat akarják tökéletesíteni, végül azok, akiknek céljuk, hogy „jó szívük” legyen.”- Hatsumi Masaaki

“Az elvek ismerete az a tudás, vagyis intellektus. Az elvek alkalmazása pedig az a művészet…”

Mindenkinek önszántából, saját akaratából kell, hogy gyakoroljon. Az edzéseken keményen meg kell dolgozni a sikerekért, nem jön magától.

Az élet nem egy számítógépes játék, mint a Tekken, vagy a GTA, vagy akár a WOW. És nem is egy rajzfilm, mint a Naruto. Az élet a maga valóságosságában egész más mint hősökről hallani, vagy nézni őket a tévében. Ahhoz, hogy sikereket érhessünk el különféle területein, sok erőfeszítést kell tennünk.

Ezek a sikerek akkor jönnek, ha saját magunk teszünk érte, nyitott gondolkodásmóddal, fejlődni akarással, szorgalmasan és kitartóan.

Senki se gondolja, hogy ha befizeti az edzés pénzt , meg eljön az edzésekre az elegendő ahhoz, hogy tudjon is valamit.

Az oktató csak az utat mutatja, de mindegyikünknek saját magunknak kell azon haladni.

Az edzésekre alapvetően a fokozatosság elve a jellemző. Ez igaz minden egyes edzésre és magára a tanulás hosszabb folyamatára is.

A kezdő fokozatosan kapja a terhelést és az ismereteket edzésről-edzésre. Mindegy, hogy valaki pl. fiú vagy lány, sovány vagy kövér, alacsony vagy magas, erős vagy gyengébb fizikumú Mindenki önmagához képest kell, hogy teljesítsen ninjutsu edzésen.

A hagyományos értelemben vett edzések:

Ezek olyan tréningek, amiket “sima” hétköznapokon gyakorlunk az edző teremben. Itt általában a pusztakezes küzdelemmel ismerkedünk, a harcművészet alapjaival, hogy aztán a későbbiek folyamán el tudjunk kezdeni gyakorolni fegyverekkel, illetve megismerhessük azokat az elveket melyekkel az után érdemes megismerkedni, ha az ember elsajátította az alapokat. Ezek az edzések 3 Fő részből állnak:

Az első rész a bemelegítés.

A bemelegítésnek két része van.

  1. Egy általános gimnasztikai rész (futások, gimnasztika, erősítés). Célja, egy jó közérzet, egy emelt pulzusszám elérése a sérülések elkerülése érdekében.
  2. A másodikban pedig a Ninjutsu alap mozdulatait végezzük. (ütések, kitérések, stb.). Célja, az alapmozdulatok gyakorlása és egy ráhangolódás a következő részre.

A második rész a főrész.

A főrész elején Taihen Jutsut tanulunk (esések, gurulások). Ezt követően az aktuális technikákon keresztül haladunk az elvek gyakorlásában. Célja, új technikák megtanítása és azokon keresztül az elvek gyakorlása. Eleinte ezek csak mozdulat sorok, de ahogy az ember egyre többet gyakorol, úgy válnak szeme előtt láthatóvá az elvek, amiknek a megfelelő alkalmazása hely idő és körülmény szerint a harcművészet.

A harmadik részben

Állóképességi és erőn lét gyakorlatok illetve nyújtás van, illetve itt foglalkozunk a gyógyítással és a yogával is.

A Speciális, nem hagyományos edzések:

Vannak még egyéb foglalkozások is. Ilyen a sziklamászás, siklóernyőzés, búvárkodás, lovaglás, túlélési technikák gyakorlása,  airsoft, közös meditációk, zenélés, esetleg más művészetekkel való foglalatoskodás. Évente 2 tábort szervezünk általában, egy kényelmeset, meg egy nem olyan kényelmeset, és több szemináriumot is, amik témája általában egy-egy fegyver használatának, elvének a megismerése elsajátítása. Legnépszerűbb tanfolyamaink a a Kés, Kard, Bo szemináriumok stb…

Jelentkezz a harcművészet titkos elvei tanfolyamra, és értesítünk arról is amikor a következő Speciális tréningünk indul…

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Gyakran ismételt kérdések

Hol és mikor van az edzés?

A kezdő edzések Budapesten az Iskola Művelődési és Kultúrális Központban vannak Cím: 1061 Budapest, Hegedű utca 3.  Ha BKV-vel jössz, A Király  utcánál kell leszállni, és ott bejönni a nagy sárga templom felé. a Hegedű utca a második jobbra. könnyen ide találsz. (Az Oktogon megállótól is ugyan olyan messze van, kb 2 perc.)

Itt találod a címes, térképes, egyéb infós pontos választ.

Jó, ha 10 perccel az edzés előtt ide érsz, hogy legyen időd átöltözni és lélekben is ráhangolódni a tréningre, valamint ha lehet 2 órával edzés előtt már ne egyél.

Milyen ruhában jöjjek?

Eleinte megfelel bármilyen hosszú ujjú melegítő alsó-felső, amit nem sajnálsz (Lehetőleg fekete színű) . Cipőt nem nagyon használunk érdemes valami strapabíró zoknit hoznod, amit már szintén nem sajnálsz. Ha jártál valamilyen más irányzat edzéseire és van oda ruhád, akkor jöhetsz abban is. Ha lány vagy, sima pólóban gyere, semmiképpen ne legyen kivágás, dekoltázs, vagy vállkivágás, esetleg pántos.

A 4. hónaptól az edzéseken való részvételhez fekete edző gi-re és az övfokozatnak megfelelő színű övre van szükség.

Ezen kívül még nem árt beszerezned,  térdvédőt, esetleg csukló, vagy alkar védőt.

Mikor jöhet­nek kezdők?

Bármikor el kezdheted, mivel mindig mindenkinek a saját képességei szerint oktatjuk a Ninjutsut. Mindannyian különálló személyiségek vagyunk, különféle tulajdonságokkal, így mind más és más szinten vagyunk a tudás terén is. Ninjutsuban ezért igazából nincsenek kezdők és haladók. Az egészséges szemlélet az, ha mindenki kezdőnek tekinti magát, mert így nyitott tud maradni az új még nem ismert dolgokra.

Szóval egész évben bármikor jöhetsz, sok szeretettel várjunk!

Minden kezdő, egy hétig ingyen járhat edzésre, vagyis nem kockáztatsz semmit. Ha nem tetszik, legfeljebb nem jössz többet, és még mindig el tudsz járni máshová edzésre. Mi pedig megköszönjük, hogy adtál magadnak, meg nekünk a Bujinkan Bhima Dojonak egy esélyt.

Van Korhatár?

Az edzéseken bárki részt vehet, kortól, nemtől függetlenül. De ajánlott a 14.életév betöltése. Megfelelő szellemi érettséggel kell  rendelkezni. A fiatalabbaknak 5-7-éves kortól gyerek edzéseket tartunk.

18 év alatt szülői írásos engedély, illetve hozzájárulás szükséges.

Milyen felszerelés kell?

Ninjutsuban használunk mindenféle fegyvert, hiszen az élet bármilyen szituációt szülhet, ezért idővel érdemes beszerezni edző fegyvereket, mint bo, (bot) Hambo (rövid bot), Boken (Fakard), Tanto (fakés) stb. Ezek szintén a 4. hónaptól aktuálisak.

Testalkat, testsúly, tehetség?

Természetesen teljesen mindegy, hogy milyen testi adottságokkal rendelkezel, hiszen bárki gyakorolhatja a Ninjutsut. Mindegy, hogy vékony, vastag, dundi, kövér-e valaki, hiszen a test úgy is átalakul a folyamatos tréningeken. Csak egy fontos dolog van, a kitartás. Nem baj, ha nem vagy izmos, nem baj, ha gyenge vagy, mert ezek csak olyan adottságok, amik fejleszthetőek, de nem mérvadó a meglétük, mivel Ninjutsuban mindig az intelligenciánkat és a szívünket használjuk. “A kard az élével, a ninja a szívével harcol”.

Ezenkívül elveket gyakorlunk és nem technikákat, vagyis úgy is szembe kerülhetsz egy kisebb, vagy egy sokkal nagyobb ellenféllel is és akkor mind a kettő ellen egészen másképp kell harcolnod, hiszen ami jó az egyik ellen, az nem biztos, hogy működik a másik ellen. Sun Ce azt mondta, soha nem használd kétszer ugyan azt a stratégiát.

Milyen gyakran kell gyakorolnom, hogy fejlődjek?

Ninjutsu nem küzdősport, hanem egy harcművészet. Ilyen formán inkább egy életszemléletnek, egy életmódnak éljük meg mi akik gyakoroljuk. Ez azt jelenti, hogy mindig minden pillanatban edzés van. Hiszen mindig minden pillanatban történhet valami. Ez persze nem azt jelenti, hogy paranoiásak vagyunk, hanem sokkal inkább azt, hogy az egyéni gyakorló minden pillanatban készen álljon a harcra, vagyis ne lepődjél meg, ha arra kerül a sor. Sokkal inkább fontos, hogy az ellenfél lepődjön meg. De ehhez mindig minden pillanatban készen kell állni. Mikor állsz a zebrán, vagy fogmosás közben, vagy a boltban a bevásárlószatyorral stb…

Eleinte ez persze sok erőfeszítést igényel, hiszen alapvetően nem ezt tanultuk eddigi életünkben. De egy kis gyakorlással könnyen elsajátítható a folyamatos jelenlét, a folyamatos tudatosság állapota, amiből könnyű reagálni a körülöttünk történő különféle eseményekre…

Ahhoz, hogy fejlődj, meg kell értened, hogy neked kell fejlődnöd, neked kell edzésre járnod és gyakorolnod, hiszen senki más nem fogja ezt megtenni helyetted. Ugyan úgy mint mikor az élet egy olyan szituációba hoz ahol helyt kell állnod, akkor sem fog senki sem ott lenni helyetted, hanem akkor dől el, hogy mi az amit megtanultál magadévá tettél.

Fejlődnöd mindig saját magadhoz képest kell, nem másokhoz képest. Saját magadat kell legyőznöd, vagyis azt, akit magadnak gondolsz.

Heti két-három edzést tartunk, amin ajánlott részt venni, de eleinte a legtöbbet akkor fejlődsz, ha egyedül gyakorlod otthon azt, amit az edzések során tanultál.

Eddig még semmilyen harcmű­vé­sze­tet nem gya­ko­rol­tam, így is elkezd­he­tem?

Ter­mé­sze­te­sen, nem jelent hát­rányt, ha nincs sem­mi­lyen „elő­kép­zett­sé­ged”. A ninjutsuhoz nem szük­sé­ges sem­mi­lyen elő­ze­tes gya­kor­lás, vagy külön­le­ges tudás.

Mi tör­té­nik az első edzé­se­ken?

Az első edzéseken meg­ta­nulsz állni, járni, léle­gezni, lépni, gurulni, ütni, rúgni stb vala­mint alap­vető táma­dá­so­kat és véde­ke­zé­se­ket, illetve a támadások és védekezések elveit. Meg fogsz tanulni különböző talajokon mozogni  tata­min, betonon, füvön, meg még sokféle máson, hiszen az élet bármit hozhat.

Aztán ezzel párhuzamosan meg­ta­nulod  az udva­ri­as­sági és visel­ke­dési sza­bá­lyo­kat a Dojoban, hogy később biz­ton­sá­go­san edz­hess. A kezdő­khöz mindig nagy odafigyeléssel és türelemmel fordulunk.

Milyen egy edzés?

Minden edzés más és más. Hiszen az élet is mindig más és más. Általában minden tréningen bemelegítéssel kezdünk, aztán gyakoroljuk az eséseket, gurulásokat, majd pedig különféle technikákon keresztül a harcművészet elveit tanuljuk a gyakorlatba átültetni. A szisztematikusság a lényeg, meg az, hogy senkitől nincs elvárva, hogy olyan dolgot kelljen megtennie amire nem képes. De Hatsumi sensei oktatási szisztémájának hála úgy van felépítve a Ninjutsu, hogy szépen lépésről lépésre mégis folyamatosan egyre többre legyél képes.

Olvass el egy pár véleményt azoktól akik már járnak edzésre egy ideje.

Milyen fegyverekkel edzetek Ninjutsu edzésen?

Ninjutsuban minden játszik. Vagyis tényleg mindennel. A tradicionális szamuráj és ninja fegyverektől egészen a pisztolyok puskákon át a napjaink mindennapi használati tárgyaiig mindent használunk.

Mert nem külön szedjük, hogy ez egy bot, az meg egy kard, az meg egy fakanál, hanem a fegyverek elveit tanuljuk meg és utána azokat gyakoroljuk, majd az alkalmazásukat sajátítjuk el, hogy nem legyen gond hely idő és körülmény szerint cselekedni egy az élet által könnyen kreált szituációban.

Természetesen eleinte pusztakézzel gyakorlunk, hogy a test irányítása és kontrollálását elsajátítsd és mikor már meg van egy két mozdulat, akkor utána térünk rá a fegyverekre.

Megsé­rül­he­tek a Ninjutsu gya­kor­lása köz­ben?

A Ninjutsuban keve­sebb sérü­lés tör­té­nik, mint egy átla­gos kosárlabda-, vagy foci­meccsen a bará­ta­id­dal. A Ninjutsu  alap­elve a túlélés, aminek minden alá van rendelve. Ez azt jelenti, hogy nincsenek szabályok, ezért nagyon fontos, hogy megtanulják a gyakorlók kontrollálni a mozdulataikat, tetteiket. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy minimális sérüléssel meg lehet úszni a dolgot. Természetesen apró horzsolások előfordulhatnak, hiszen mégis csak harcművészetet tanulunk. de nem cél, hogy megsérülj. Sőt pont az a cél, hogy elkerüljük a sérülést.

A gya­kor­la­tok álta­lá­ban páro­san, az oktató köz­vet­len irá­nyí­tása alatt foly­nak, ahol mind­két fél vigyáz a másikra. A  sérü­lés álta­lá­ban kap­ko­dás­ból, vagy figyel­met­len­ség­ből, fölös­le­ges erő­sza­kos­ság­ból tör­té­nik, ám ez nem jel­lemző a Ninjutsu-edzésekre.

Meg fogom tudni védeni magam, ha Ninjutsuzom?

Az Ninjutsu egy harcművészet. Az edzések elve az, hogy ha már valaki csak egyetlen egy edzésre is el jön, akkor is tanuljon valamit, amit hatékonyan alkalmazni tud az életében. Általában azt gyakoroljuk, hogy miként legyünk nyitottak a körülöttünk lévő világra, és hogyan kerüljük el az erőszakot. És mivel a valóságban leggyakrabban nem csak  egy támadóval találod magad szemben, így felkészülünk a több ellenféllel szembe kerülés lehetőségére is. A gya­kor­lott harcmű­vész fel­is­meri azo­kat a hely­ze­te­ket, ame­lyek­ben muszáj meg­vé­de­nie magát, de önmaga sosem idézi elő és lehető­leg min­dig elke­rüli az erő­sza­kot.

“Vere­kedni, bunyózni” nem fogsz meg ­ta­nulni (bár az ismerőseid azt fogják látni és mondani, hogy jól verekszel és bunyózol), ha Ninjutsuzol. De túlélni bármi áron, azt igen. Ez nem azt jelenti, hogy agyon fognak verni, és túléled, hanem azt, hogy képes leszel minél gyorsabban, minél kevesebb energia befektetéssel megoldani egy szituációt, ahogy azt a körülmények megkövetelik. A nyitott és kreatív gondolkodás nagyban javítja a túlélési esélyeket

Önmegvalósítás? Filozófia?

A harcmű­vé­sze­tek között az Ninjutsu ren­del­ke­zik a leg­át­fo­góbb filo­zó­fiai hát­tér­rel, mely közép­pont­jába a tudatosságot állítja. Az edzé­se­ken biztos fogsz filozofikus esz­me­fut­ta­tá­so­kat  hal­lani, hiszen legjobban hallás útján tanul az ember. Ezt viszont nem visszük túlzásba, mert min­den­nek meg­van a magya­rá­zata és a helye. A filozófiát leginkább edzéseken kívül gyakoroljuk tanuljuk, illetve a különféle táborokba, leckéken.

Ha eljössz egy edzésre, békés és erő­szak­men­tes filo­zó­fia vár, természetesen a mai világban reális valóságképpel összhangban, amely elő­se­gíti saját magad legyő­zé­sét, a túl­lé­pést saját korlátaidon.

Kik jár­nak az edzé­sekre? Lányok-fiúk? Idősek-fiatalok?

Általában sok a fiatal, 16-20 év közötti fiú, de van idősebbek, pl 40 év körül is előfordulnak  Na meg persze kedvet kapó nagypapák. Ninjutsu harcművészet, szóval 5 éves kortól a halál pillanatáig bárki elsajátathatja, a saját testfelépítésének és adottságainak megfelelően. Néha-néha hébe-hóba megfordul egy-egy lány is.  A Ninjutsu olyan harcmű­vé­szet, amely idővel hozzá ­ idomul az ember alka­tá­hoz, mindenki el sajátítja, megvalósítja a saját Ninjutsuját. Ezért igazából teljesen mindegy, hogy ki milyen alkatú, vagy fizikai erővel rendelkezik. Azt mondják, ha erőt kell alkalmaznod, az már nem Ninjutsu. Sokkal inkább fontos az intelligencia, illetve az alkalmazott intelligencia használata.

Egyszerűen mondva, a felnőtt edzésekre felnőttek járnak, fiúk lányok vegyesen. A Női önvédelem tanfolyamra hölgyek járnak, a gyerek edzésekre meg gyerekek.

Mi az ami garantálja, hogy folyamatosan, érezhetően sikerrel fejlődjek a harcművészetben?

Mivel sokféle harcművészetet kipróbáltam és tanulmányoztam én is, meg belekeveredtem életem folyamán néhány szituációba, ezért látom, hogy mik azok a dolgok amik működnek és mik azok amik nem.

Nagyon szerencsés voltam, hogy 1998-ban megismerkedhettem a Ninjutsuval, ami egy olyan harcművészet ahol elveket gyakorlunk és nem technikákat. Olyan elveket tanulunk és alkalmazunk, melyek az élet minden területén megállják a helyüket. Ezekről az elvekről olvashatsz a “Ne higgy nekem, próbáld ki magad!-tanfolyamon, mely a HARCMŰVÉSZET TITKOS ALAPELVEIRŐL  szól, És még ajándékba megkapod mellé Sun Ce a Háború művészete c. könyvet is.

Továbbá folyamatosan járunk szemináriumokra, tréningekre, nagy tudású oktatókhoz (külföldön, Magyarországon egyaránt.), valamint a Dojoban is rendezünk speciális fegyveres képzéseket, ahol kifejezetten ezekre specializálódva fejlődünk.

Mi is igazából az a Ninjutsu?

Ninjutsu egy ősi, tradicionális harcművészet. Ha nagyon gyorsan szeretném neked elmondani, akkor azt mondanám csak, hogy A Ninják harcművészete.

De nem akarok gyors lenni. Mert sokkal több annál mint amit a filmeken láthatsz. A Nyugati mozi világ megfogott egy részt a ninjutsuból és eladhatóvá tette, filmek, rajzfilmek és még ki tudja miféle módokon csinált pénzt ebből a különleges rendszerből.

Ninjutsu egy tradicionális japán harcművészet. Eredetileg egy mitikus nép, a Tenguk tanították a harcművészet alapjait a hegyekben élő szerzeteseknek és így szállt alá ez a tudás, másik verziók szerint pedig különféle más országok harcművészeteiből állt össze. Igazából úgy gondolom, hogy mindenki elfogadhatja azt a történetet ami neki a legszimpatikusabb, vagy amit a gyomra leginkább bevenni képes. Mert ez nem egy fontos kérdés.

Azért nem mert a lényeg az, hogy mi most ez a harcművészet? Ninjutsu mindig az elvekről szólt. Az összes többi harcművészet is így épült fel valaha, de manapság sokuk verseny, vagy küzdő sporttá alakult. Ami nem jó vagy rossz, csupán egész egyszerűen egy olyan átalakulás mint ahogyan a filmesek is próbálták kivenni a Ninjutsuból a látványos és megkapó részeket a szellemiség és filozófia nélkül.

Ninjutsu elvekre épül és elveket tanít. A harcművészet alap elveit, melyeket a tréningeken igyekszünk megismerni, elsajátítani, hogy aztán a való életben, vagy igazi küzdelmekben hely idő és körülmények között tudjuk alkalmazni őket. Az első számú alap elv az a túlélés…

Ki lehet-e pró­bálni ingyen? Mennyibe kerül­nek az edzé­sek?

Ez egy manapság általános kérdés, mivel minden a pénz körül forog a világban. Szerencsére Ninjutsuban ezt igyekezzük elkerülni. Ezért azt mondom, hogy gyere el egy edzésre, próbáld ki, lásd meg, nézd meg, tapasztald meg, éld át, milyen egy edzés, és utána kérdezd ezt meg. Az első hét , ingyen van. Ennyi idő alatt bőven rá tudsz jönni, hogy ez kell-e neked.

Ha ez eddig tetszett,  akkor jelentkezz:

“Ne higgy nekem, próbáld ki magad!-tanfolyamon,mely a

HARCMŰVÉSZET TITKOS ALAPELVEIRŐL szól,

És még ajándékba megkapod mellé Sun Ce a Háború művészete c. könyvet is.

 


Válaszd ki a neked megfelelő tanfolyamot:

Nincsenek hozzászólások

Mi az a Ninjutsu?

Ninjutsu egy harcművészet. Harcművészet azt jelenti, hogy harcolunk, vagyis a harcot tanuljuk gyakoroljuk. A Harc az nem bunyó, hírig, vagy verekedés, hanem élet – halál küzdelem. Ezt tanuljuk és ennek az elveit igyekszünk megvalósítani művészi szinten. Ninjutsu 9Iskolát, Ryu-t foglal magában, melyek közül 3 Ninjutsu iskola, 6 pedig tradicionális Szamuráj Iskola. A szamurájok harcművészete, pedig általában a csataterekre készült, ahol abszolút nem ideális körülmények között és főleg nem egy ellenfél ellen kellet helyt állni. Ezeket a Budo alap elveire épülő tanításokat igyekszünk elsajátítani a Ninjutsu tréningeken. Természetesen ezen elveket másképp gyakoroljuk a felnőtt, a női, illetve a gyerek edzéseken is.

Ninjutsuban nincsenek szabályok, vagyis bármi megengedett, éppen ezért nincs verseny sem ebből a stílusból, hiszen nem sok értelme lenne. 

kenjutsu7

A  Budō Taijutsu a Ninjutsu egy másik neve, ez tradicionális ninja és szamuráj hagyományokat tanít, ölel magába. Leginkább az különbözteti meg a ninjutsut a többi japán stílustól, hogy nem a győzelem, hanem a túlélés a fő mozgató rugója és a motiváció minden mögött. Ahhoz, hogy megtanulhassuk, magunkévá tehessük elengedhetetlen, hogy az emberi lét három alapelemét: a testet, a szellemet és a lelket harmóniába hozzuk és folyamatosan csiszoljuk. Így válhatunk végül igazi harcossá.

A ninjutsu egy másfajta életmód, élet szemlélet. A megszokottól eltérő de nagyon megfelelő és pozitív hozzáállást ad a helyes életvitelhez. Kizökkent a komfortzónából, túl léptet a megszokott kényelmi határainkon, így segít felismerni a problémás helyzeteket, átlátni a lehetséges megoldásokat. Mozgáskultúrája teljesen természetes, egyszerű, mondhatni velünk született, úgyhogy csak újra fel kell idézni őket magunkban ott legbelül, hogy felszínre hozhassuk és le tudjuk vetkőzni a megszokások korlátait, melyeket a társadalomban támasztanak velünk szemben. A Ninjutsu megtanít nyitottá válni az élethez, más élőlényekhez, és ezen a nyitottságon keresztül érthetjük meg ennek az ősi harcművészetnek a legbenső mélységeit.

„A taijutsu /a ninjutsu pusztakezes technikái/ nem szabad, hogy a győzelemről vagy vesztésről szóljon, az életet és a létünket kell, hogy szolgálja. Máskülönben könnyen a forma rabjává válhatunk.„  Soke Masaaki Hatsumi

Mit Jelent a Ninjutsu?

Nin: Első szinten a NIN kitartást, álló és tűrőképességet, béketűrést jelent, mind fizikai, mind lelki téren. Második szótári jelentése: rejtőzködés, lopakodás, titokzatosság, túlélés. A NIN Japán írásképe két részből áll: külön-külön azt jelent: penge és szív. Szélesebb értelemben a NIN azt jelenti, hogy az ember uralkodik testén és elméjén, meg tudja különböztetni a helyest a helytelentől, a jót a rossztól…

Jutsu: Művészet, képesség.

“Az elvek ismerete az a tudás, vagyis intellektus. Az elvek alkalmazása pedig az a művészet…”

Így ebből a két szóból áll össze a Ninjutsu szó, mely a sokféle értelmezésben talán így a béketűrés művészetét is jelenti, szellemiségében legalábbis mindenképpen, de ami az edzéseket, a harcot illeti, ott elsősorban a Túlélés Művészeteként gondolunk rá.

Ninjutsu  egy tradicionális harcművészet, így elég sok tradicionális tanítást foglal magában. Eredetileg rengeteg féle Ninjutsu létezett, melyeket Ryuknak (iskoláknak) neveznek. Ezeknek a száma ismeretlen, de jelenleg a Bujinkanon belül 9 Ryu-t gyakorlunk. Ezen 9 Ryu tartalmazza az összes csatatéri mentalitást amivel csak találkozhatunk egy küzdelem során. Ezek a dolgok így voltak a régi, és így vannak a mai időkben is az utcán.  (Itt találod a 9 ryu leírását: A 9 Ryu)

Ninjutsu 18 fő Jutsu-t tanít

A Ninja Juhakkei a Togakure Ryu 18 alapvető művészetét, technikai csoportját tartalmazza. Ez a Ninja Juhakkei, a szamurájok tizennyolc alap ismeretanyagának, a Bugei Juhappan megfelelője (ami pedig a kínai 18 alap wushu fegyver mintáját követi), nagyjából meg is egyezik azzal, de vannak különbségek is. Összességében a ninjutsu számtalan kisebb-nagyobb jutsu-ból, művészetből, technikai csoportból áll, de ez a 18 kiemelt fontosságú. (Itt találod a 18 fő jutsu leírását: A 18 Jutsu)

Ninjutsu egy olyan harcművészet, ahol a filozófiával is foglalkozunk. Ez a Túlélés filozófiája, mely elveken alapszik. Olyan elveken, mint az önvédelem elve, mások védelmének az elve, a szeretet és erőszak nélküliség elve stb. Rengeteg könyv és cikk jelent már meg ezekben a témákban.

Sok cikket írtak már a Ninjutsu gyakorlói különböző harcművészettel és mindennapi élettel kapcsolatos témákban, melyeket elolvasva szembesülhetünk azzal, hogy a Ninjutsu valóban nem csupán egy harcművészet, önvédelem, vagy küzdősport a sok közül, hanem egy olyan rendszer, élet, vagy gondolkodás mód, mely az egyén egész életét, személyiségét megváltoztatja, jobbá teszi…

Ninjutsu Története:

A ninjutsu több mint 1400 éves múltra tekint vissza. A rendelkezésre álló források szerint a ninják őseinek egyik csoportja a yamabushik, harcos hegyi szerzetesek voltak. Ők a világtól elszigetelve, a távoli, eldugott hegyvidékeken éltek zárt közösségekben. Szemben álltak a feudális urakkal, saját törvényeik szerint éltek, és mesterei voltak a harcművészeteknek. Saját erődrendszereikben védték az érdekeiket a tartományurakkal szemben, akiknek közel kétszáz évbe telt, hogy letörjék, megsemmisítsék őket. Ez a harc a híres hadvezér és shogun, Oda Nobunaga idején volt a legpusztítóbb. Szinte tökéletesen kiirtották őket, mára csak egy-két szekta maradt fenn.

Tengu-madárember, Japán Démonok, akiktől a Ninjutsut származtatják:

A ninjutsu több mint 1400 éves múltra tekint vissza. A rendelkezésre álló források szerint a ninják őseinek egyik csoportja a yamabushik, harcos hegyi szerzetesek voltak. Ők a világtól elszigetelve, a távoli, eldugott hegyvidékeken éltek zárt közösségekben. Szemben álltak a feudális urakkal, saját törvényeik szerint éltek, és mesterei voltak a harcművészeteknek. Saját erődrendszereikben védték az érdekeiket a tartományurakkal szemben, akiknek közel kétszáz évbe telt, hogy letörjék, megsemmisítsék őket. Ez a harc a híres hadvezér és shogun, Oda Nobunaga idején volt a legpusztítóbb. Szinte tökéletesen kiirtották őket, mára csak egy-két szekta maradt fenn.

Az elődök másik csoportjának a bushikat (harcosokat) tekinthetjük, akik szintén a hegyekben éltek, viszont rendszeresen teljesítettek katonai szolgálatot a helyi daimyo-nál (földesúrnál).
Így némelyikük összekötőként is működött a két kaszt, a yamabushik és a szamurájok között. Többen közülük később egy-egy nindzsa klán vezetői lettek.

Az ősök harmadik csoportjáról a régi, kézzel írott densho-k (iratok) tesznek említést. Ezekben az áll, hogy a Tang-kori Kínából több esetben is vándoroltak vagy menekültek Japánba tudósok, papok, bölcsek, katonai vezetők és harcosok, akik többnyire Ise és Kii vadonjaiban telepedtek le. Ezek az emberek magukkal hozták a korabeli tudományok számos ágát (orvostudomány, kalendáriumkészítés, asztrológia, geográfia, hadművészet, mágia, láthatatlanná válás) tartalmazó densho-kat is, valamint vallásukat, filozófiai rendszerüket (Taoizmus, Konfucianizmus, Buddhizmus) is. Tanaikat kezdetben csak saját társadalmukban terjesztették. Ebből a körből lépett ki később a Zen-Buddhizmus, és Japán legelterjedtebb vallása lett.

Tengu-madárember, Japán Démonok, akiktől a Ninjutsut származtatják:

Azok az emberek, akiket ma ninja-ként ismerünk, sokáig nem is használták magukra ezt a kifejezést. Ehelyett a shinobi névvel illették magukat, amelynek jelentése “politikai, vallási, harci startégia gyakorlója”. A ninják közössége a szamuráj kaszttal ellentétes kultúraként volt jelen a feudális Japánban. Ugyanakkor sok ninja “hivatalosan” szamuráj volt, aki valamelyik nagyúr szolgálatában állt. Így megismerték a szamurájok harci technikáit és harcművészeteit, s egyszersmind ellentechnikákat alakíthattak ki.

A ninják önmagukat a tenguktól, mítikus madáremberektől származtatják. A tenguk a harcművészet, különösen a kardforgatás híres mesterei voltak. Sok vívótechnika, amelyeket a tenguktól származtatnak, még ma is titkos. A ninják ősei idővel kialakították saját hierarchikus rendjüket, amelynek legalján a genin-ek, a “közkatonák”, a közninják álltak. Felettük álltak a chunin-ok, akik 20-30 genin parancsnokai voltak. Ők közvetítették a geninek felé a csak általuk ismert klán-vezetők, jonin-ok utasításait.

Az első feljegyzés olyan személyekről, akiket nindzsáknak nevezhetünk, egy a 700-as évek elején keletkezett történelmi feljegyzésben, a Nihongi-ben található, ahol egy 587-ben megtörtént csata leírásában találkozhatunk velük..

Mint a Távol-Keleten szinte minden, a ninjutsu is erős kínai kötelékekkel rendelkezik. Számos titkos tan, titkos könyv, harci technika, mágia, stb. is Kínából került át Japánba, ott pedig először, vagy kizárólagosan a nindzsák birtokolták. Például a lőporkészítés titkát – több egyéb tekerccsel együtt – egy kínai herceg palotájából lopta el egy nindzsa. A Gyokko Ryu Kosshijutsu-t is egy kínai személytől eredeztetik.

A nindzsák Japán legvéresebb korszakában, az 1500-as években voltak a legaktívabbak. Ez időtájt a ninjutsu sokat fejlődött, de az egymást követő háborúk miatt jó néhány ryu örökre eltűnt.

Élvezhették a szamuráj előjogokat, tájékozódhattak azokban a társadalmi körökben, ahová másként nem juthattak volna be, nem utolsó sorban pedig bővíthették saját ismeretanyagukat, akár a harcművészet terén is.

A ninjutsu iskolák (ryu-k) mintegy hetven család harcművészetének csiszolása, finomítása által váltak egyre erősebbé és jól elkülöníthetővé. Néha előfordult, hogy egy akció kivitelezéséhez létrehoztak egy új ninjutsu iskolát, amit azután nem ritkán meg is szüntettek, de néha egy-egy ilyen iskolát tovább éltettek. Sok ryu csak egy, esetleg néhány családon belül élt vagy él még ma is.

 Szamurájok a Tokugava sógunátus idelyén

Tokugawa-shogunátus (1603-1867) idején a titkosrendőrség állományának jelentős részét nindzsák alkották, a II. világháborúban pedig mint a különleges alakulatok tagjai harcoltak.

A ninjutsu az 1960-as években “nyitott a nagyközönség felé”. Napjainkban – talán 20-30 – olyan ryu van, amelyik létezéséről lehet tudni, és esetleg még dojo-ja is van. A jelenleg létező iskoláknak ez talán a fele, és az “ismert” iskoláknak is vannak olyan technikái, amelyeket csak a legjobbaknak, vagy csak japánoknak tanítanak meg. A ninjutsu számos ország katonai szerveinek kiképzési anyagának részét képezi. Tanítják rendőröknek, katonáknak és különleges alakulatok tagjainak is.

Szervezetek:

Eredetileg a Ninjutsut nem tanították fehér embereknek. Egészen 1980-ig, amikor is nyitott a stílus a világ felé. Az addigi legelismertebb és legnagyobb tudású mester Takamatsu Toshitsugu volt, aki több Ninjutsu és Samurai ryunak is a soron következő Menkyo-ja, vezetője, nagy mestere volt. Több nagytudású tanítványa is, mind létre hozott egy-egy saját szervezetet.  Ezek közül a 3 legismertebb

  • Bujinkan

vezetője: Dr Masaaki Hatsumi sensei

  • Jinenkan

vezetője: Manaka Unsui sensei

  • Genbukan

vezetője: T. Shoto Tanemura sensei

Mindegyik szervezet több magas rangú oktatóval, Sihannal rendelkezik, és ők rendszeresen tartanak szemináriumokat, oktatásokat az egész világon, civileknek,  katonai és rendfenntartó szerveknek is. Különféle speciális alakulatok a világ minden táján, a mai napig a ninjutsuból fennmaradt, illetve átültetett elveket és stratégiákat tanulják gyakorolják, és nem egyen közülük a Ninjutsu rendszeres gyakorlói is.

A Ninjutsu Felépítése:

A Ninjutsu alapja a Tai jutsu. A Tai testet jelent, a Jutsu művészetet. Ez azt jelenti, hogy a Ninjutsuban, minden mozgást úgy hajtunk végre, hogy a mozgás alatt az egész testet használjuk. Ha egy ütést veszünk alapul az ütés alkalmával nem csak az erőnket használva ütünk, hanem a váll, a csípő, a lábak, még a lábujjak is részt vesznek az ütés kivitelezésében. Ez az elv érvényesül minden technikára, függetlenül, hogy van e nálunk valamilyen eszköz, vagy nincs.

A Ninjutsuban nem technikákat, hanem elveket tanulunk. Nem a jó technikáért gyakorlunk, hanem az elvek helyes értelmezéséért, végrehajtásáért. Az elvek helyes alkalmazásának eredménye a jó technika.

A Tai Jutsunak három része van:

Daken Tai Jutsu amely az ütéseket, rúgásokat, védéseket tartalmazza. Ezeket bármely szögből, irányból végezhetjük. Az a cél, hogy az adott szituációban a lehető leghatásosabb technikát alkalmazzuk. Bármely testrészünkkel végezhetjük a technikákat. Mivel az egész testünk energiáját használjuk, nem szükséges, hogy erősek legyünk. Nem a támadó ellen, fizikuma ellen harcolunk. A tudatán keresztül hatunk a testére. Ehhez megfelelő helyekre elhelyezett támadásokat, védekezéseket alkalmazunk.

Ju Tai Jutsu, mely tartalmazza a különböző csavarásokat, feszítéseket, kulcsokat, dobásokat, és az ezekre történő kontratechnikákat.

Taihen Jutsu a Ninjutsu mozgásanyagát tartalmazza. Ide tartoznak a kitérések, lépések, ugrások, esések, zuhanások, gurulások.

A három rész alkotja a Ninjutsut. Ezek kiegészítik egymást. A tanulónak mind a három területnek az alapelveit meg kell értenie ahhoz, hogy a Ninjutsut alkalmazni tudja.

Mivel a Ninjutsu egy harcművészet, a technikákat reális támadásokra, életszerű helyzetekre gyakoroljuk. Ide tartozik például, hogy a tanulónak a betonon is kifogástalanul kell esnie, hiszen az utcán ritkán van tatami (szőnyeg).

Mikor értette meg valaki a Ninjutsut, hogy alkalmazni tudja?

A megértésnek három szakasza van:

Első szakasz: Amikor a tanuló megérti az elveket. Igazán még nem tudja alkalmazni, csak edzésen gyakorolja, de tudja és felismeri azokat.

Második szakasz: Amikor tanult, technikákban tudja ezeket az elveket alkalmazni, egyre könnyedebben, spontánabb módon, természetesebben.

Harmadik szakasz: Amikor spontán helyzetekben, váratlan szituációkban is képes helyesen dönteni, mondhatni készség szintjén elsajátította az elvet és annak alkalmazását.

Visszatérve a kérdéshez a válasz mindig és soha. Mindig, hiszen minden szinten alkalmazzuk a tudásunknak megfelelően és soha, mert egy élet is kevés ahhoz, hogy mindent megérthessünk, és minden szituációra felkészülhessünk.

Milyen fegyvereket használ a Ninjutsu?

Ennek a három résznek a további megértését segíti elő az eszközök (kard, kés, botok, pisztoly, stb.) használata. Első ízben a tradicionális eszközök használatával ismerkedünk meg, majd a használati tárgyak (mobiltelefon, sapka, toll, ruhadarabok, táska, szíj, stb.) alkalmazásai következnek.  (A Fegyverekről itt olvashatsz.)

Kata, Gata.

Ez a két szó azonos jelentésű. Formagyakorlatot jelent. A Japán nyelvtan miatt van eltérés az írásban. Ez egy összetettebb koreografált mozgás, lehet egyéni, vagy páros, pusztakezes és eszközös. Ezek arra szolgálnak, hogy a gyakorló ezeken keresztül gyakorolja és értse meg az elveket.

Az első a Sabaki Kata. Ez a kitéréseket tartalmazza.

A legfontosabb Kata, a Ninjutsu alapja a Kihon Happo. A Kihon-alaptechnikákat a Happo-nyolc utat, lehetőséget jelent.

Hatsumi Soke úgy tartja, hogy a Kihon Happo tartalmazza a Ninjutsu összes alapelvét. “Ha megértettük a Kihon Happot, megértettük a Ninjutsut”. Ebben tanuljuk meg az elveket.

Ez két részből áll a Koshi Kihon Sanpo (Ichiminji, Hicho, Jumonji no Kata-k), illetve a Koshi Kihon Goho (Omote Gyaku, Ura Gyaku, Ganseki Nage, Musha Dori, Oni Kudaki no Kata-ból).

Vannak olyan kata-k, melyeket a tanuló hoz létre az általa addig megismert anyagból, ezeket Henka-nak nevezzük

A Ninjutsu gyakorlásnak 3 fő szintje van:

Lassú gyakorlás: Többnyire így telnek a kezdő edzések, illetve az új technikák elsajátítása minden szinten ebben a fokozatban történik, hogy le tudjuk győzni, az eredmény orientált gyakorlást, és inkább a megértésnek és megtapasztalásnak a fényében gyakoroljunk.

Shinken gata: gyors támadásra történő gyors végrehajtás. Ebben az esetben a támadó a lehető leggyorsabban támad. A védekező, egy már begyakorolt mozgást végez. Célja, hogy a védekező gyorsan végre tudja hajtani a megbeszélt technikát az elvek alkalmazásával. Ezt inkább haladó szinten gyakoroljuk, ahol az uke, aki fogadja a támadást képes kivitelezni a technikát úgy, hogy nem okozzon maradandó sérülést a támadónak.

Randori: Ez még eggyel magasabb szint mint a Shinken gata. Ez egyfajta küzdelmet jelent. A támadó gyorsan és úgy támad ahogy csak akar. A védekezőnek az a célja, hogy spontán reakciókkal megnyerje a harcot. Ennek egy magasabb szintje a többemberes küzdelem, vagy fegyveres küzdelem. (Randorit csak nagyon kevés dojoban gyakorolnak.)

,

Nincsenek hozzászólások

“A magam számára csak magam jelentem a korlátokat.” Tóth Attila Ninjutsu önvédelem tanfolyam

"A magam számára csak magam jelentem a korlátokat." Tóth Attila Ninjutsu önvédelem tanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Önvédelem edzésre járni?

Azért kezdtem el Ninjutsu edzésre járni, mert a harcművészet és a fegyverek szinte már gyermekkorom óta érdekelnek. A különböző harcművészeti ágakról sokat olvastam és egy-egy ismerőstől élménybeszámolót is hallgattam, de ezek alapján egyiket sem éreztem igazán a magaménak. A tanulmányaim és a munkám miatt vidékről kerültem a fővárosba, ahol viszont végre lehetőségem nyílt arra, hogy „élőben” is kipróbáljam mindezeket. A Ninjutsuban megtaláltam, amit kerestem.

Mit kaptál, mit tanultál a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamon?

Az edzéseken felismertem, hogy a magam számára csak magam jelentem a korlátokat. Ezeken felülemelkedni, ezeket legyőzni nagy szó, mind testileg, mind lelkileg. Gyakorlatilag az éles helyzetekre készülünk fel az edzések alkalmával. Olyan elveket tanulunk mozdulatsorokon keresztül, amelyeken egy adott helyzetben, egy adott pillanatban akár az életünk is múlhat. A derűs hangulatban eltöltött délutánok és az edzőtársak pedig már csak az „extrákat” jelentik 🙂

Erre számítottál-e?

Részben igen. Azonban az, hogy részletes magyarázatot kapunk arra, hogy mi a mozdulatok valódi háttere, értelme és célja, hogy megbeszéljük a feltett miértekre a választ, kellemes és hasznos meglepetést okozott.

Miért ajánlanád másoknak?

Azért ajánlanám másoknak, mert szerintem nagyon jó hatással van a testi és lelki fejlődésre. Segít megismerni önmagunkat. Rendkívül érdekes és egyben tanulságos élményt nyújt, amellett, hogy egy remek közösséghez tartozhatsz.

Mi neked a Ninjutsu?

Nekem a Ninjutsu elsősorban önmagam megismerése, fejlesztése. Ezenkívül az edzések hangulata és az edzőtársak miatt egy remek kikapcsolódás is.

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Még több vélemény a Ninjutsu Önvédelem edzésekről!

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

“Egy olyan gondolkodásformát és életformát ismerhettem meg, ami mindeddig ismeretlen volt előttem” Gitta Ninjutsu Női Önvédelem

"Egy olyan gondolkodásformát és életformát ismerhettem meg, ami mindeddig ismeretlen volt előttem" Margit Ninjutsu Női ÖnvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?
Az utóbbi években egyre gyakrabban jártam egyedül haza, késő este általában (vagy csak egyszerűen, télen, sötétben), és elkezdtem aggódni, hogy tehetetlen vagyok, és nem is tudom, hogy mit kéne vészhelyzetben csinálnom, ha arra kerülne sor. Egy barátnőm, aki már egy ideje járt tanfolyamra, többször ajánlotta, hogy menjek, ha esetleg kedvem szottyan rá. Szerencsére pont akkor indult új tanfolyam (amire fel is hívta a figyelmem), és egy hét késéssel csatlakozhattam.

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem Tanfolyamon?
Figyelmet, összeszedettséget, önfegyelmet. Emellett, egy olyan gondolkodásformát és életformát ismerhettem meg, ami mindeddig ismeretlen volt előttem. Természetesen a stressz tűrés is egy fontos pont, de ebben, ahogy minden másban is, még van mit tanulnom, és hova fejlődnöm. Talán a határaimat is megismertem, és új célokat tudtam kitűzni magam elé. Ha a lehető legjobban meg akarnám fogalmazni, azt mondanám, hogy az esti edzéseken rengeteget tanultam önmagamról és a világról alkotott nézeteimről.

Erre számítottál-e?
Nem egészen, bár a barátnőm elég lelkesen mesélt, szóval, valamennyi fogalmam mégis csak volt róla. De amíg részt nem vettem az első órámon, valahogy úgy tekintettem rá, mint egyfajta sportra, ami csak a testet mozgatja meg. Kiderült, hogy tévedtem, de ez végső soron egy kellemes csalódás volt.

Miért ajánlanád másoknak?
Egy-egy alkalom nemcsak testi erőfeszítést kíván, hanem lelkit is. Emellett kikapcsol, az órák jó hangulatúak, eltűnik a versenyszellem, és nem az a lényeg, hogy szebb ívben hajlítsd a lábad, mint a melletted álló, hanem magadhoz képest kell fejlődnöd és a lehető legjobban dolgoznod. Ez felszabadít, és amellett életformát kínál, megismertet önmagad néha egészen meglepő rétegeivel, és természetesen jó alakformáló. Ami még nagy előnye szerintem, hogy nem kell hozzá borzasztóan jó fizikai erőnléttel rendelkezni, és hamar hozzá lehet szokni az edzések ritmusához.

Mi neked a Ninjutsu?
Fejlődés. Egy új gondolkodás elsajátítása. Előfordult már, hogy félbehagytam dolgokat, de talán ezek az órák adták meg azt, hogy ne rettegéssel és szorongással nézzek szembe a kihívásokkal és a felmerülő nehézségekkel. A képességeim fejlesztése.

A már korábban ide járó barátnőm segítségével jöttem el az edzésre, nagyon örülök neki, hogy kibillentett a bizonytalanságból, és biztatott, hogy a kezdeti szorongásomat (abból eredt, hogy valami egészen újat kell elkezdeni, ami ráadásul testmozgást is tartalmaz) leküzdve elmenjek az első edzésemre.

Szeretettel,
Sereg Margit (Gitta)

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

, , ,

Nincsenek hozzászólások

Bulizz Balhé mentesen! ISKOLA Disco Szeminárium.

Bulizz ésszel, tudatosan és biztonságosan!

Ha szeretsz ésszel szórakozni,  meg azt is szereted, ha a barátaid is jól érzik magukat veled, ráadásul még biztonságban is, akkor mindenképpen itt a helyed!

Bulizz Balhé Mentesen! Önvédelmi Disco Szeminárium!

(Ha szereted magad hullarészegre inni, vagy nyálcsorgatósra drogozni, akkor szerintem ne olvass tovább, mert neked nem tudunk segíteni.)

Iskola DISCO SZEMINÁRIUM

 

Mikor lesz

2013.11.02.

10:00-16:00

Hol lesz?

Iskola Művelődési és Kultúrális Központ

Cím: 1061 Budapest, Hegedű utca 3.


View NinjutsuBudapest.com Önvédelem edzések in a larger map

   

 

 

Mi lesz a program?

  • Megérkezés a szórakozó helyre
  • Terepszemle gyakorlattal. Miként építsd fel, a vésztervet, ha egyszer csak minden a feje tetejére állna.
  • Szituációs gyakorlatok a buli helyen: Kanapén ülök és iszogatok, Pultnál ülök és iszogatok, Táncparkett, ezek egyedül, és párosan illetve csoportosan is.
  • Belém kötnek szavakkal gyakorlat: amikor nem tetszik az arcod, a ruhád, vagy csak az, hogy fiúval, lánnyal vagy, vagy éppen az, hogy van, vagy nincs rajtad sapka…
  • Egyszerűen nekem jönnek, fellöknek szavak nélkül gyakorlat: A fenti verzió, csak már egyből a tettlegességgel indítva, hogy kierőszakolják egyből a harcot.
  • Minden előzmény nélkül megtámadnak: Összekevernek valakivel, vagy csak emlékeznek rád, le akarnak húzni, el akarják szedni a nődet, vagy rosszkor vagy rossz helyen.
  • Küzdelem és küzdelem elkerülése: bárpultnál, asztalnál, kanapén. Bárhol belekeveredhetsz bármibe, így minden helyszínen, ami általában minden szórakozóhelyen előfordul gyakorolni fogunk.
  • Klasszikus Disco fegyverek használata, és az ellenük való védekezés pl: sörösüveg, szénsavas üdítő, asztal, székláb, bárszék, hamutál stb…
  • Úriember Stratégia megismerése: Avagy mi alapján döntsd el, hogy kivel mibe menj bele. Mert az éj sötét, és tele van mindenféle emberekkel.
  • Nem kell hősnek lenned: Szituációk, hogy miként gyűrd le a késztetést, hogy hős legyél. Nem kell hősnek lenned, főleg nem egy ilyen helyen. elég, ha sérülés mentesen, de legalábbis mindenképpen életben ki jössz egy ilyenből.

Mit kell hoznom?

Magadat, meg valami ruhát amit nem sajnálsz. Ha lehet, utcai ruha. Ne a legjobb bulizós hacukádba gyere, mert lehet, hogy baja lesz. Mármint vigyázunk egymásra, meg minden, de ettől még ez egy edzés lesz, vagyis nem divat bemutató.

Ki jöhet?

A Tréningen bárki részt vehet, nem szükséges semmilyen előképzettség, vagy különleges erőnléti állapot. Ha szoktál szórakozó helyekre járni, akkor gyere bátran, mindenképpen hasznát fogod venni annak amit itt hallasz és látsz.

Hogy tudok jelentkezni?

Erről Lecsúsztál! 

Ha lemaradtál, és legközelebb nem szeretnél, akkor iratkozz fel a harcművészet elvei tanfolyamra,  mert a tanfolyam résztvevői elő regisztrációt élveznek minden rendezvényünkre,.

 

Olvasd el a Balhé Mentes Bulizás Alapszabályait

, , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

“Megdöbbentőnek tartom, hogy a ninjutsu sokkal többet képes kihozni belőlem, mint hittem” Árlen Ninjutsu Önvédelem.

"Megdöbbentőnek tartom, hogy a ninjutsu sokkal többet képes kihozni belőlem, mint hittem" Árlen Ninjutsu Önvédelem.Miért kezdtél el Ninjutsu Önvédelem edzésre járni?
Azért kezdtem el ninjutsuedzésre járni, mert harcművészet által el tudom érni nagy célomat. Amikor már jártam egy ideje, eldöntöttem, hogy a ninjutsut választom a harcművészetek “tengeréből”.
Mit kaptál, mit tanultál a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamon?
Az edzéseken első lépésben megtanultam legyőzni magamat, és folyamatosan azért edzek, hogy korlátaimat szűkítsem, és növeljem a tűréshatáraimat. Valamint edzéseken energiához jutok, mert ott van az, hogy “NE ADD FEL, CSINÁLD, EL KELL ÉRNED A CÉLODAT!”
Erre számítottál-e?
Számítottam, hogy a ninjutsu, mint harcművészet, tele lesz tudással, bölcseletekkel, de ezen felül kellemeset csalódtam. Megdöbbentőnek tartom, hogy a ninjutsu sokkal többet képes kihozni belőlem, mint hittem.
Miért ajánlanád másoknak?
Mert rám nagy hatással van, úgy gondolom, lehet, hogy másra is nagy hatással lesz. A ninjutsuban mindenki rátalál valamire, és hogy az ember igazán megismerje magát, erre is jó a ninjutsu.
Mi neked a Ninjutsu?
Nekem a ninjustu a boldogság, az ösztönzés, a kitartás, az élet, és egy nagyon fontos dolog: önmagam és mások igazi megismerésének segítője. A ninjustu által egyre közelebb jutok a nagy célomhoz. A ninjutsu megtanított arra hogy ne másokban, hanem magam hibáira figyeljek. Szerintem ha ezt az elvet mindenki megérti, megérti a yin-yang elvet is, és bölcsebben fog áll a világhoz, és legyőzi az “egót”.

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Önvédelem Vs. Küzdősport Vs Harcművészet, avagy az ezen az úton terjedő 10 leggyakoribb betegség:

Önvédelmet, küzdősportot, vagy harcművészetet tanuljak, ha szeretném megvédeni magam?

Annyi mindent mondanak és tanítanak önvédelem címén manapság, hogy elég nehéz kiválasztani mi az ami valóban működő képes, és mi az ami nem. Sokféle a stílus, rengeteg a “mester” egyre több az iskola. Vannak köztük valóban olyanok amiket érdemes tanulni, és vannak olyanok amikre azoknak van szüksége, akik nem akarnak túl nagy áldozatot hozni, de kell az önbizalmuknak, hogy “Lejártam edzésre és tanultam pár fogást”. Ez stílustól és irányzattól teljesen független, hiszen mindenhol vannak olyanok akik tényleg arra tanítanak meg, hogy miként védd meg magad, meg vannak olyanok ahol nem.

önvédelem-küzdősport-harcművészet

Sokszor olvasni hallani ráadásul még az önvédelmet, küzdősportot és  harcművészetet megkülönböztető és egymással szembe állítani próbáló publikációkat. De igazából az érettség, a motiváció és a tudás különböző szintjeiről van szó, amit azok akik nem akarják megfizetni az önvédelem és a harcművészet valódi árát, soha nem fognak megérteni.

Önvédelem-Küzdősport-Harcművészet?

  1. Mert az önvédelem nem más, mint amivel minden kezdődik, hiszen majdnem mindenki azért kezd el edzeni, hogy meg tudja védeni magát.
  2. Aztán amikor már eddz egy ideje és szert tett némi tudásra (alapok, ütések, rúgások, esések, gurulások), akkor fellángol az érzés, hogy szeretné megtudni mennyivel lett erősebb, keményebb, mint amikor elkezdte, és hirtelen lehetőséget, visszaigazolást kezd keresni, és erre a különféle küzdősportok tökéletes lehetőséget adnak.
  3. Majd amikor kiverekedte, magát és rá jön, vagy megérti, hogy nem sok értelme volt szétrúgatnia magát, vagy neki nem sok értelme volt szétvernie másokat, akkor elkezdi a mélyebb lényeget és értelmet keresni a dolgok mögött, így válik egy valódi harcművésszé.

A veszélyes mindig az, amikor:

  • Valaki alapból harcművészetet tanít csak, és aki tanulni akar tőle, az “harcművészetet” kaphat  anélkül, hogy az elején kezdené, az önvédelemmel, aztán a küzdő-sporttal, majd a harcművészettel. Ilyenkor a filozófia és a technikák, mert ki marad belőlük a tapasztalat, mondjuk úgy, hogy egyfajta harcbűvészetté, vagy harci szentimentalizmussá degradálódnak.
  • Amikor valaki csak a küzdősportot kezdi el tanulni, de ki marad belőle az első lépés az ÖNvédelem, vagyis nem tanul meg esni, meg kelni, állni, járni, gondolkodni, lélegezni, mert az oktatója “nem tartja fontosnak, hiszen a ringben a bíró úgy is lefújja a szabályrendszer szerint, ha valaki le kerül a földre, úgyhogy ez nem olyan fontos”. A Harcművészeket, meg bűvészeknek és tapasztalat nélküli balerináknak gondolja, mert a filozófiát sem sajátítja el, vagy gyakorolja, hiszen “abban majd fejlődik mindenki maga, meg arra majd az élet tanít meg”.
  • A harmadik pedig az önvédelmi gyorstalpalók, ahol hirdetve vannak a 3-4-10 alkalmas önvédelmi tréningek, azzal az ígérettel, hogy ennyi idő alatt megtanulhatod megvédeni magadat. Az ilyen helyek és oktatók mindent tanítanak neked, csak önvédelmet nem. 3-4, vagy 10 alkalom arra sem elég, hogy belekóstoljál abba, hogy milyen is ez a világ, hiszen amint bele lendülnél, már vége is a tanfolyamnak, ahol gyorsan átvettél “minden” szituációt, de megtanulnod és begyakorolnod nem sikerült, így valszeg végre hajtanod sem érdemes megpróbálni egy valódi szituációban. (Ugyan ide tartoznak a mindenféle előképzettséget nem igénylő 2-3 hónapos, meg négy hétvégés Önvlédelem oktatói programok…)

Természetesen minden irányzatban, önvédelemben-küzdősportban-harcművészetben meg vannak a jó oktatók, akik ismerik és tanítják is mind a 3 szintet, meg vannak azok is, akik csak az egójukat fényesítik, hogy tündökölhessenek egy harci tanító szerepében, megkapva így a tiszteletet attól a kis magtól, akik csodálják, és követik őket. Én magam is találkoztam már nem egy olyan küzdősport edzővel, aki azt is tanítja, hogy miként kell felkelni gyorsan, ha elesel, meg milyen úgy ütni, ha nincs bandázs, meg kesztyű a kezeden, Valamint olyan harcművészet oktatókkal is volt szerencsém találkozni, akik bár azt az elvet vallják, hogy nincs szükség a harcra és a verekedésre, sőt el kell kerülni azt ahol csak lehet, de tisztában vannak vele, hogy az edzéshez, gyakorláshoz, igen  is szükség van rá… (Na meg az ellenkezője is előfordul, sőt igazából mindegyikből az ellenkezője van sokkal többen, és csak kevesen értik a lényeget.)

Összegyűjtöttem néhány pontot, ami alapján könnyebben választhatod ki, hogy milyen irányzatot, hol és mikor kezdj el tanulni, illetve mik azok a szempontok, amiknek a hiányában nagy valószínűség szerint nem fogod megtanulni megvédeni magad:

1. A Harcművész / Mester egó:

A fekete öv, vagy oktatói fokozat megszerzésének első próbája a büszkeség csapdája, amit innentől fogva folyamatosan kezelni kell. Ez akkor alakul ki, amikor egy erős egóval megáldott ember eljut a harcművészetek ezen szintjére, és el hiszi, hogy megérkezett valahová és vannak akik alatta vannak, meg vannak akik felette. A harcművészeti elvekkel és keménységgel megtámogatott “Terminátor” egó le zárja a további fejlődés lehetőségét. Akik előszeretettel írják ki, hogy ők ilyen meg olyan mesterek, ők általában ebben a betegségben szenvednek.

A szerep néha teljesen elkülöníti a “Mestert” a hétköznapi halandóktól és sokszor  nem is képes normális emberi hangon és személyességgel kommunikálni másokkal. Bezár egy kaput, ahol érkezhetne ugyan úgy a tanítás, hiszen az utcán egy élet halál küzdelemben nem hogy szabályok, de rangok és fokozatok sincsenek. Ez azért veszélyes, mert nehezen fogad el visszajelzéseket, melyek egy valódi harcban, akár könnyen az életébe is kerülhetnek. Nem beszélve arról, hogy az ilyen mentalitással tovább adott tudás ugyan ilyen mentalitást és tudást fog eredményezni.

Ez az úgynevezett „Én már megérkeztem!” halálos vírusból fakad:  Hiszen egy mesternek már nincs mit tanulnia, ő kész és tökéletes és teljes. De ezzel és ezzel a gondolkodással be zárhatunk egy kaput, ami egész eddig jelentett valamit. Méghozzá a fejlődni akarás kapuját.

Ahol ezt tapasztalod, ott nem az örök változás misztériumát tanítják és gyakorolják, hanem a laboratóriumi körülmények közé szorított mozgás művészetet. Hiszen a harc maga a változás. Nem tudhatod, hogy hol, mikor, ki, vagy kik ellen kell majd harcolnod, ahogyan azt sem, hogy ők mennyire lesznek képzettek, vagy milyen lesz az időjárás. Az örök változás az amit ismer egy mester, és tudja, hogy annak a fényében ő bizony nem mester.

2. Nem tanítunk támadást mert…

Ahol ezt hallod, vagy mondja neked az oktató, ott mindent meg fogsz tanulni, csak megvédeni magadat nem. Szép-szép a nem bántunk senkit elv, sőt alapvető hozzá állás kell hogy legyen, hogy nem akarok harcolni, verekedni és bántani senkit. De amikor az élet úgy hozza, hogy oda kell állnod, akkor bizony, lehet, hogy támadnod kell védekezésként. Persze az önvédelem, és a saját testi épségünk megvédéséhez valóban nincs szükség támadásra, hiszen elég, ha ki tudunk térni, meg tudjuk érezni, el tudunk szaladni a támadás elől. De amikor ez mondjuk a párunk társaságában történik, vagy a gyermekeink körében, akkor már elég nehéz lesz jól kijönni a szituból. Hiszen a moziból hazafelé, ha mondjuk ki akarnak rabolni bennünket a szerelmesen andalgó mátkánkkal az oldalunkon, mert könnyű prédának tűnünk, akkor nem szaladhatunk el, hiszen lehet, hogy szívünk választottja nem tudja megvédeni magát úgy mint mi. És ugyan ez igaz a gyerekekkel, vagy csak egészen egyszerűen a gyengékkel kapcsolatban is.

Mert egyszerűen aki járatos bármilyen önvédelemben-küzdősportban-harcművészetben és valódi tudásra tett szert állhatatos munkával és gyakorlással, egy egészséges szemléletű edzőtől, az nem fog elmenni egy pár mellet szó nélkül amikor a hajánál fogva rángatja a fiú a lányt, vagy amikor néhányan körbe vesznek egy gyengébbet.

Nem, nem azt mondom, hogy hősködjél, vagy hősködést kell tanulnod. Csupán azt, hogy ha valóban harcművészetet, és önvédelmet tanulsz, akkor nem fogod elfordítani a fejedet és füled-farkad behúzva átsunnyogni a másik oldalra és annak örülni, hogy nem téged akarnak bántani, hanem legalább kihívod a rendőröket…

3. Nincs küzdelem, mert…

Vannak helyek, ahol különböző érvekkel meg van támogatva, hogy miért is nincs küzdelem, vagy miért nem gyakorolnak néha reálisan, rendes sebességgel, kicsit életszerűbben, mint a gyakorlás folyamán. Ez általában azokon a a helyeken van, ahol az oktató nem rendelkezik azzal a fajta magabiztossággal és tudással, hogy legalább a hozzá járóknál jobban tud verekedni.

Na meg persze így védi meg magát, hogy nehogy valamelyik tanítványa neki menjen tiszta erőből, indulatból, lendületből. Mert tudja, hogy hézagos tudása nem nagyon védené meg. Az ilyen helyen elég ritka, hogy olyan tudáshoz juthatsz aminek hasznát veszed az utcán, egy szabályok nélküli küzdelemben. Hiszen azon a helyen is valószínűleg azért nincs küzdelem, mert a küzdelem kiszámíthatatlan és ezt a kockázatot nem meri vállalni az oktató.

Egyébként érdemes megkérdezni az edzőt, hogy kellett-e már valaha verekednie, harcolnia életében, vagyis ütött-e már meg egyáltalán valakit a puszta öklével, mindenféle védőfelszerelés nélkül, úgy, hogy vállalnia kellett a következményeket. Mert ha még soha (Sajnos sok ilyen van) akkor nagyon sokszor fogalma sem lehet arról, amit tanítani szeretne. Hiszen mi ellen fog felkészíteni, ha még őt sem ütötték meg soha, meg ő sem ütött meg soha senkit, amikor az ütés egy alap támadás és nem nagyon van olyan szituáció, ahol nem fordul elő?

Természetesen egy oktató sem fogja neked bevallani, hogy verekedett-e már életében. de egy önvédelem oktató a tréningjein azért néha el-el mesél egy-egy történetet. Ha ez nincs, akkor gyanakodhatsz bátran.

4. Nem használhatod a klubbon kívül amit itt tanulsz:

Ez egy klasszikus. Akkor szokták mondani, ha amit tanítanak, annak valójában nagyon kicsi a valódi harci értéke. Egy igazi önvédelem-küzdősport-harcművészet oktató nem fogja azt mondani, hogy nem használhatod soha, mert tudja, hogy akkor semmi értelme megtanulnod. Ha nem tudja neked olyan szinten átadni a tudását, hogy megértsd, hogy mikor milyen körülmények között használhatod, és mikor nem, hanem egészen egyszerűen csak megtiltja, akkor valószínűleg ez azért van, mert nem akarja, hogy rá jöjj arra, hogy igazából amit kaptál tőle azzal nem sokra fogsz menni egy éles harcban ahol akár az életed is a tét lehet.

5. Önjelölt Önvédelem tanítók:

Egyre több a felkapott marketing szisztémákkal megtámogatott klub, ahol mindenféle “mesterek” tanítanak és állítják, hogy ez itt a leghatékonyabb rendszer. Persze nem biztos, hogy ez az ő hibájuk, hiszen rengeteg akárhonnan felbukkant nagyon magas fokozatú és önbizalmú “igen csak nagymesterrel találkozhatunk, akik gond nélkül adnak nekünk pénzért és némi csodálatért rangokat, fokozatokat. Sokszor akik tanítanak, ők már csak ezeknek az embereknek az áldozataik.

Ezek az iskolák általában nem a harcművészet valódi eszenciáját, vagyis kezdeti lépésnek az önvédelmet tanítják, hanem néhány látványos megoldást kínálnak néhány szerintük veszélyes szituációra. Ami persze akár még hatékony is lehet bizonyos esetekben. Csak az élet sokszor más, és rengeteg olyan dolgot kell elsajátítani a túléléshez, amire a Dojoban a Laboratóriumi körülmények között nem, de az utcán igen is szükséged lesz. Pl: Csúszós-Kemény talaj (Az utcán nincs tatami), Több ellenfél (Naná, majd egyedül lesz nem?) Fegyveres támadó (Kés-Vipera-sörösüveg akármi…) stb…

Ahol azt olvasod, hogy xy “több harcművészetből”, és rendszerből is oktatói fokozatot ért el, de nincs ki írva, hogy ugyan milyen rendszerből, és milyen fokozatot kapott és kitől, meg meddig tanulta gyakorolta, akkor bátran gyanakodhatsz. Ugyan ilyen másik gyanús jel, ha az van ki írva, hogy ide járt ennyi ideig, meg oda annyi ideig, hiszen az ilyen ember nem volt elég kitartó, türelmes, és alázatos, hogy valóban megtanulja az adott stílust és eljusson az oktatói minőségbe, amit komoly rendszereknél nem lehet 1-2 év alatt megszerezni. Vagyis ez azt jelenti, hogy  lejárogatott mindenhova amíg neki kényelmes volt, utána meg kinevezte magát stílus alapítónak, meg tapasztalt harcművésznek, mert több stílus edzéseire is lejárogatott…

6. Harcművészeti gőg: 

Akkor következik be, amikor valaki eddz már egy ideje, lett egy kis izma, meg néhány zöld foltja, és az újaknál már jobbnak meri gondolni magát mert megszerzett néhány fokozatot, esetleg megnyert néhány meccset. Ezzel tulajdon képpen minden szinten találkozhatunk, sőt nekünk magunknak is meg kell küzdenünk vele. Sokszor ezek az emberek csak úgy maguktól kikiáltják magukat “mestereknek”. Kicsit hasonlít az előző ponthoz, annyi a különbség, hogy akár csoportosan is kialakulhat más irányzatokkal, vagy esetlegesen stíluson belül más iskolákkal szemben is a lenéző, vagy magunkat felsőbbrendűnek gondoló nézetek.

7. Instant önvédelem:

Ahol gyorsan fejlődsz és hamar szerzel és viszonylag könnyedén rangokat, titulusokat, ott valószínűleg bár biztos jól megizzadsz és fitt leszel, de nem egy utcai küzdelemre készítenek fel, ahol a te vagy mások élete a tét. Ha úgy érzed néhány hónap után, hogy bárkinek neki mernél menni, akkor valószínűleg csak az egód és agressziód lett felpumpálva amitől nagyon Hírónak érezheted magad. De ezzel a lendülettel ne nagyon keveredj bele semmibe, mert körülbelül az ilyen edzéseknek annyi a hatása, mint megnézni egy jó akció filmet, ami után körülbelül ugyan ezt éreztük gyerekkorunkban mindannyian.

Az önvédelem megtanulása nem 5 és 10 alkalmas tanfolyamokon fog megtörténni. Mire elsajátítod az alapokat és újra programozod a beidegződéseidet, az hosszú, hónapok, akár évek munkáját veszi igénybe. Ahol választ tudnak adni arra a kérdésedre, hogy hány hónap edzés után fogsz tudni verekedni, ott Instant önvédelmet tanítanak.

Igen, persze, nálunk is 4 hónapos egy Alapfokú önvédelem tanfolyam, de ez nem azt jelenti, hogy 4 hónap után bárkit legyőzhetsz, hanem annyit, hogy megtanulod ennyi idő alatt megvédeni magad. Ami azt jelenti, hogy végig megyünk a legtöbb szituáción, és ki tudsz jönni belőle, megtanulsz elmenekülni úgy, hogy nem halsz bele. Az, hogy mennyi idő alatt tanulsz meg valamit, az attól függ, hogy mennyi időt fordítasz a gyakorlására, és ott mennyire vagy képes fókuszálni, és főleg mennyire mered megtanulni az adott dolgokat. A 4 hónap alatt jogot szerzel arra, hogy kezdőnek mondhasd magad, és ha sikeresen levizsgázol, akkor hordhatod a fehér övet.

8. Hamis harcművészet-önvédelem:

Úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy harcművészt elképzelünk. Természetesen az utánzás a hízelgés legmagasabb szintje, és megtisztelő is tud lenni, de nem érdemes azt gondolnod, hogy ha neked is olyan fejpántod, vagy tetkód lesz mint az edzőnek, akkor már annyival hatékonyabban tudod megvédeni magad. Persze a harci tudás és tapasztalat öltözködéssel és viselkedéssel imitált kisugárzásnak egy valódi szituációban igazi ütések és rúgások ellen nagyon kevés hasznát veszed, mégis lehet elrettentheted, vagy csodáltathatod magad azokkal, akiknél amúgy is erősebb lennél és úgy sem akarnak bántani.

9. Zavart motiváció:

A cél persze mindig az, hogy elérjük azt, amiért lementünk az első edzésre. Ez leggyakrabban az, hogy megtanuljuk megvédeni magunkat. De ez a tiszta és eredetileg követendő és elérendő célunk, gyakran keveredhet össze olyan szükségletekkel, mint a szeretet és elismerés utáni vágy, vagy csak az, hogy szeretnénk tartozni valahová, esetleg a belső ürességet szeretnénk kitölteni valamivel. Gyengeségünk érzésének a leküzdése gyakran párosul a szeretnénk jobbak, vagy különlegesebbek lenni másoknál érzésekkel, ami nem segít abban, hogy valóban megtanuljuk megvédeni magunkat.

Hiszen ezekből fakadóan nem fogunk maximálisan törekedni a reálisan átgondolt és meglépett szituációk kivitelezésére, hiszen hagyjuk magunkat levinni a földre, hogy utána nekünk is hagyják magukat. Ami természetesen rendben is lenne, hiszen a tanulás első szakasza az a lassú gyakorlás, amikor engedem, hogy megtanulja rajtam a partnerem a “technikát”. De ha közben nem törekszünk neki megmutatni az apró hibákat, ahol ki tudnánk törni, vagy meg tudnánk ütni, rúgni, harapni stb…, akkor csak egy “rossz házasság” lesz a gyakorlásunkból, mint ahol “Elmosogatok, ha leviszed a szemetet” (Direkt nem írtam sokkal vulgárisabbat.)

10. Azonosulás a harcművészeti élménnyel:

Mikor meg tudunk csinálni valamit amit gyakorolni kellett egész edzésen, akkor gyakran van siker élményünk, ami tök jó. De nem szabad elhinni, hogy valóban meg tudjuk csinálni, hiszen a partnerünk, edzőtársunk nem akarta az életünket, vérünket venni, hanem ő is ugyan azért kezdett el edzésre járni, hogy megtanulja megvédeni magát. Ahol nem hívják fel erre a figyelmedet, hanem csak dicsérve vagy és annak örülsz, akkor valószínűleg nagy meglepetés lesz egy igazi ellenfél, aki nem hagyja csak úgy magát.

Ezek a gondolatok természetesen egyáltalán nem biztosak, és nem kell egyet érteni velük, sőt… Vannak ezeken kívül más izgalmas kihívások az ezen az úton járóknak. Lehet néhány év múlva magam is másként fogom látni, de eddigi tapasztalataim szerint ez a 10 a leggyakoribb. Elgondolkodni viszont minden képen érdemes mindenkinek, főleg aki önvédelemmel-küzdősporttal-harcművészettel foglalkozik, vagy szeretne foglalkozni a jövőben…

Szeretettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és jóga oktató

önvédelem-küzdősport-harcművészet

, , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

“Elkezdtem legalább megpróbálni odafigyelni minél több részletére az életemnek” Kummer Gergő Ninjutsu Önvédelem Tanfolyam

"Elkezdtem legalább megpróbálni odafigyelni minél több részletére az életemnek" Kummer Gergő Ninjutsu Önvédelem TanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Önvédelem edzésre járni?
Az én döntésem mögött nem áll semmilyen különleges történet vagy hatalmas tapasztalat, pusztán szerettem volna valamilyen sportot elkezdeni, a rendszeres testmozgás végett és úgy gondoltam hogy a mai világban nem árt ha megtanulom megvédeni is magam, mert a jó erőnlét esetleg nem lesz elég. Persze mindig szerettem volna megismerni valamelyik távol-keleti harcművészetet, mert hát ki ne szeretne egy ninja lenni (főleg ha már látott a Ninja Assassin-hoz hasonló filmet) és ez is befolyásolta a döntésemet.

Mit kaptál, mit tanultál a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamon?
A legfontosabb dolog amit tanultam (legalábbis szerintem) az, az hogy mennyire nem vagyok ura alapból a saját testemnek és az elmémnek. Nem állítom hogy most már teljesen tudatos vagyok az életem minden egyes döntéséről, sőt még mindig nagyon sok dolog csak úgy megtörténik körülöttem, de elkezdtem legalább megpróbálni odafigyelni minél több részletére az életemnek. Fogmosás közben, vagy a buszmegállóban ácsorogva odafigyelek a gerincem helyes tartására, a buszon próbálok minden egyes utast “észrevenni”, figyelni éppen ki mit csinál, nem csak bámulok kifele a busz ablakán és bosszankodok hogy megint rossz idő van.
Az edzéseken pedig mindennek csak az elveit tanuljuk meg, nem kész “recepteket” amik egy-egy helyzetre jelentenek megoldást, hanem próbálunk mindenre készen állni.Erre számítottál-e?
Nem egészen. Sejtettem hogy többet jelent annál hogy egymást módszeresen püföljük minden edzésen 2 óráig, és korábbi ismereteim alapján azt is gondoltam hogy nagy különbség van a “keleti” és “nyugati” gondolkodás között, ennek ellenére minden edzésről úgy jövök el hogy lenyűgöz mennyire másképp látjuk a világot, mennyire mást tanultam a szüleimtől, tanáraimtól mint amit ott nap mint nap látok.

Miért ajánlanád másoknak?
Mert úgy gondolom az általam itt látottak, hallottak alapján hogy az alapfokú önvédelem tanfolyamot elvégezve valóban képes lehet bárki megvédeni magát. Félreértést elkerülendő nem azt mondom hogy 4 hónap alatt bárkiből szuperninja gyilkológép lesz aki bárkit bármikor képes leverni, de talán képes lesz TÚLÉLNI szinte minden helyzetet. Hiszen minden edzés erről szól, hogy felkészülünk a váratlanra.

Mi neked a Ninjutsu?
Eleinte heti 3 alkalom testmozgás volt, a testem egészsége érdekében, de ennél jóval többet kapunk minden edzésen, mert a testünk mellett a szellemünket és a lelkünket is fejlesztjük.

Egyre inkább kezdi az életem szerves részét alkotni, próbálom minél több helyzetben alkalmazni a látottakat-hallottakat.
Kummer Gergő
Környezet Mérnök

, , , ,

Nincsenek hozzászólások