Menü

Ninjutsu Önvédelem

„Elegem lett az áldozat szerepéből, és úgy döntöttem, szeretném megtanulni megvédeni magamat.” M Ninjutsu Női Önvédelem.


Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?

Évekkel ezelőtt szenvedő alanya voltam egy utcai támadásnak. Az illetőt elkapták és lecsukták ugyan, de az eset eléggé megtépázta az önbizalmamat. Már ekkor gondolkodtam rajta, hogy nem ártana valami önvédelmet tanulnom, de akkor nem tettem lépéseket az ügy érdekében. Idén ismét az áldozat szerepébe sodródtam, mivel betörtek az albérletünkbe, amiben az a legijesztőbb, hogy vélhetően pontosan kifigyelték, mikor nem vagyunk otthon. Na és akkor itt elegem lett az áldozat szerepéből, és úgy döntöttem, szeretném megtanulni megvédeni magamat. Ezért jelentkeztem a Ninjutsu női önvédelmi tanfolyamra.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Azt eddig is tudtam fejben, hogy milyen fontos a fellépés, hogy nem mindegy, hogy a földet bámulva vagy határozott tekintettel lépek be egy terembe. A Ninjutsu edzések alkalmat kínálnak arra, hogy mindezt az elméleti tudást gyakorlati síkon is alkalmazni tudjam. Az elvek tanulása, elletve a konkrét mozdulatok gyakorlása azt gondolom, mindenképp segít a magabiztosságom erősítésében. Plusz nagyon jó fej emberekkel ismerkedhettem meg az edzéseken, akikkel egyébként talán sosem találkoztam volna.

Erre számítottál-e?
Igen, ilyesmire számítottam.

Miért ajánlanád másoknak?
Szerintem ez nagyon különböző, hogy ki mit talál meg a Ninjutsuban, mi az, amit be tud belőle építeni a személyiségébe, így nagyon konkrét ajánlást én nem tudnék mondani. Amiben nekem segít az a magabiztosság, a fizikai erőnlét javítása. Biztos van ezen kívül sok minden más is, de jelenleg ennyit tudok határozottan megfogalmazni.

Mi neked a Ninjutsu?
Ha lehet, ezt a kérdést kicsit pszichológiai szemszögből közelíteném meg. Mivel hét éve hastáncolok, úgy érzem azzal a női lélekrészemet „ápolom”, fejlesztem. A Ninjutsu segít nekem abban, hogy az Animuszomat is kicsit „felgyúrjam” mert azt hiszem, eddig igencsak el volt hanyagolva.

M

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

, , ,

Nincsenek hozzászólások

„Nekem egy mankó ez élethez” Adri a Ninjutsu NőiÖnvédelem tanfolyamról.

Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?

Olyan ember vagyok aki, nem tud egy helyben maradni, mindig kell valami új dolgot csinálnom, emellett szeretnék minél több dolgot megismerni a világomból. Már régebben is szerettem volna valamilyen harcművészetet gyakorolni, de soha sem szántam el magam igazán. Aztán nemrégiben az interneten egy közösségi oldalon találtam egy képet ehhez kapcsolódóan, ami nagyon megfogott, és hallgatva az érzéseimre jelentkeztem a Női önvédelmi kurzusra. Röviden ennyi…

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?

Kaptam egy jó pár ütést de emellett rengeteg mosolyt is. 🙂  Aztán tanulni azt, hogy hogyan éljek harmóniában önmagammal a világgal, embertársaimmal. Azt, hogy minden valamiért van, mindennek oka van. (Kata) Ezek mellett tanulom, hogyan legyen több önbizalmam, hogyan járjak egészséges tartással és hogy mit jelent önfegyelmezetten viselkedni.  És ami a legfontosabb számomra, hogy tanulom azt, hogy hogyan győzzem le önmagam, testem lelkem egyaránt…

Erre számítottál-e?

Nem erre számítottam…  azt gondoltam, hogy sokkal több gyakorlati részből fog állni..

Miért ajánlanád másoknak?

Mert egyrészt rengeteg dolgot lehet itt tanulni, a világból az emberekről és legfőképpen önmagadról, másrészt sajnos elég csúnya világot élünk és szerintem senkinek sem árt, ha pl. belekerül egy „veszélyes szituációba”, akkor ne ott kezdjen el pislogni, hanem tudatosan próbálja kezelni a helyzetet.

Mi neked a Ninjutsu?

Nekem egy vidám kikapcsolódás, szellemi és testi fejlődési lehetőség és egy mankó ez élethez.

Adri

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

, ,

Nincsenek hozzászólások

Horváth Ádám tényleg Ninjutsu önvédelem és jóga oktató? Avagy az internetes szájkarate mélységes bugyrai.

VÁLASZAIM AZOKNAK A TROLLOKNAK AKIK KÜLÖNBÖZŐ FÓRUMOKON IGYEKEZNEK ARC ÉS NÉV NÉLKÜL MAGUK ALÁ GYŰRNI, SŐT ODÁIG SÜLLYEDNEK, HOGY PRIVÁT ÜZENETEKET KÜLDENEK AZ ISMERŐSEIMNEK.

Like-old és Oszd meg ha egyet értesz!

Az internetnek hála gyorsabban terjed az információ manapság mint pár évvel ezelőtt, így gyorsabban, könnyebben találhatunk meg információkat mint az internet előtt, azonban éppen ebből kifolyólag a csalók, trollok és szélhámosok is könnyebben vernek át és csapnak be másokat.

Pár napja hívták fel a figyelmemet arra, hogy valaki a nevemben van beregisztrálva különböző harcművészeti fórumokon, és ott nagyon alja és lekezelő stílusban osztja az észt a ninjutsu mindenek felett állóságáról és a többi rendszerről. Valamint emberek álnév mögé bújva szintén különböző fórumokon hazugságokat terjesztenek rólam. ( Olyan is van ahol muzulmán hadvezér álneve mögé bújva… Biztos ezért a videómért.)


NEM VAGYOK REGISZTRÁLVA EGYETLEN FÓRUMRA SEM.

Az igazság az, hogy semmilyen fórumra nem vagyok és soha nem is voltam regisztrálva, mert nincs időm az  ott álnéven és alpári stílusban gyűlölködő, mindenkit és mindent lehúzó és fikázó emberek hozzászólásait olvasni, pláne válaszolni rájuk, vagy bármilyen formában komolyan venni őket. Viszont ez a csaló, aki visszaélt a nevemmel és az arcommal, na meg a tevékenységemmel kapcsolatban mintegy direkt élvezve, hogy rám haragíthat embereket, egyre komolyabb problémákat okoz tevékenységével. Ez odáig fajult, hogy különböző harcművészeti iskolák vezetőit annyira sikerült megtévesztenie, hogy úgy elborult az agyuk, hogy már az ismerőseimnek irkálnak privát üzeneteket arról, hogy miket hazudozok magamról, és mekkora szélhámos vagyok…
no comment…

Mióta tanítom a ninjutsut 2009 óta sajnos több embert is el kellett tanácsolnom a dojóból, mert pszichopaták voltak és sajnos simán ki tudom nézni ezekből az emberekből, hogy ily módon próbálnak meg bosszút állni. De persze az is lehet, hogy nem olyan sikeres trénerek próbálják meg besározni tevékenységemet, hátha így több ember jár majd hozzájuk, vagy akár csak egy sima hülye is bohóckodhat aki ilyeneket csinál és utána élvezi a háborút.

Nem tudom ki vagy mi áll a tevékenység mögött, és igazából nem is érdekel, hiszen csak „egy bizonyos színvonalú és képességű” emberek próbálnak harcművészeti tudásra szert tenni az internetről és internetes fórumokról… Hozzánk pedig egy teljesen más réteg jár. Olyan értelmiség, akik maguk döntik el, hogy mire van szükségük és nem névtelen, arctalan, megmondó profiloktól várják a megváltást vagy azt, hogy megmondják nekik mit gondoljanak rólam, a ninjutsuról, vagy egy másik edzőről, másik harcművészetről.

Nem fogok neveket és irányzatokat írni, hiszen a csalóknak sajnos bárki áldozatul eshet, inkább szeretném lerántani azokról a hazugságokról a leplet, melyeket ezek a felforgató emberek, vagy az általuk megtévesztettek terjesztenek, mert erre izgulnak fel gondolom.


NEM SZOKTAM TROLLOKKAL FOGLALKOZNI, DE MOST TÚL MESSZIRE MERÉSZKEDTEK:

Amúgy nem szoktam reagálni az efféle dolgokra, hiszen ezek a vesztes pszichopaták akik mások lehúzása által próbálnak felsőbbrendűnek tűnni épp a reagálást, vagy válasz lépést próbálják kiprovokálni, hogy utána tovább höröghessenek. Most viszont kivételt teszek, mert odáig fajult a helyzet, hogy az ismerőseimnek irkálnak már privát üzeneteket, melyeket természetesen ők tovább küldenek nekem hatalmas sírva nevető szmájlik társaságában.

Szóval itt volnának a válaszaim a béke, a szeretet és a tisztelet hangulatában néhány ilyen levél tartalmára, és néhány fórumos marhaságra, tisztán, a józan paraszti ész jegyében. Ezen a bejegyzésen kívül nem fogok többet foglalkozni ezzel a témával, csak azért írom meg ezt a bejegyzést, hogy linkelhető legyen minden helyre a későbbiek folyamán, ahol előkerülök mint téma.

ITT VANNAK AKKOR A KONKRÉT IDÉZETEK A TROLLOK LEVELEIBŐL:

„Horvát Ádám az híreszteli magáról, hogy Ninjutsu oktató, jóga oktató, gerincterápiás oktató,stb.stb.stb. Az általánosan elfogadott, hogy ha valaki ennyi mindenhez ért az semmihez sem ért. Már magában a jóga és a Ninjutsu párosítása is nagyon sántít. Ádám a rettenthetetlen egy engedély nélküli oktató. Olyan mint a többi ellenőrizhetetlen, magukat ilyen olyan mesternek tituláló csaló… becsapja a felhasználókat nincs meg a megfelelő végzettsége abban a „szakmában” amiben tevékenykedik önjelölt, valós tudást felmutatni nem tudó oktató.”

(Az idézet szó szerint van egy „ismert” küzdősport és harcművészeti iskola vezetőjének leveléből, amit egy ismerősömnek írt. Igen, én is sajnálom, hogy ilyen korlátolt gondolkodású emberek ma bármit taníthatnak ebben az országban, pláne gyerekeknek.) 

Akkor szeretném mindjárt ide az elején feltenni azokat a papírokat melyek alapján úgy érzem, hogy teljesen jogosan vagyok, lettem ninjutsu és jóga oktató, valamint szeretném felhívni arra az egyszerű tényre a kedves figyelmet, hogy az egyes mozgásformák egyáltalán nem állnak olyan távol egymástól sőt, mióta jógával, sőt a ZenShiatsuval egészítettem ki a Ninjutsuról alkotott képemet, elég sok minden a helyére került és nagyon sok módszert, elvet, technikát látok jóval mélyebben. Főleg mert a jóga oktatásához jóval alaposabb anatómiai ismeretekre van szükség normális esetben, mint bármilyen magas harcművészeti végzettség megszerzéséhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy én jobban értenék az anatómiához mint bárki, csupán azt, hogy nem egy jógával,  gyógyítással is foglalkozó harcművész ismerősöm és barátom is van, aki hasonló élményekről számolt be.

Ez az összes papírom ami talán elég ahhoz, hogy tanítsak. A képen szerepel a két danos diplomám, a ninjutsus Nemzetközi oktatói engedélyem, van rajta két jógaoktatói diploma, az egyik egy Magyarországon államilag akkreditált, a másik pedig egy Nemzetközileg Akkreditált Diploma, valamint a legelső vizsgám oklevele is 2003-ból, ha jobban is érdekel, hol szereztem meg, akkor olvasd el a bemutatkozásomat, ahol fel van tüntetve, hogy egészen pontosan kitől és mit tanultam. Ezt erre a linkre kattintva teheted meg.

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató végzettségei papírjai

„Kitől tanult, mikor tanult, hol tanult arról persze semmi.”
Igazából évek óta fel van tüntetve a hivatalos honlapjaimon és az életrajzaimban több helyen is, hogy kitől és hol tanultam, de biztos nehéz lenne megtalálni és könnyebb hinni a gyűlöletet és ellenségeskedést szító trolloknak, akiknek se nevük, se arcuk, se fokozatuk. Szóval belinkelem ide az idevágó életrajzomat, ahol fel van tüntetve a szakmai pályafutásom, mert több is van fent a neten, hiszen fontosnak tartom, hogy az emberek tisztában legyenek vele, hogy nem megvettem a különböző oktatói végzettségeket melyeket pár százezer forintért bárki megszerezhet magának manapság néhány hétvége alatt, hanem bizony hosszú évek kitartó munkájának eredményeként kezdhettem el tanítani mind a ninjutsut és a jógát is.

Segítek, erre kell rá kattintani: 

Hol, mikor és kitől tanult Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató?

Jelenlegi mesterem Shihan Dean Rostohar, akihez 2006-óta járok rendszeresen különböző képzéseire Magyarországra és külföldre is, a dojonk is az ő támogatásával és engedélyével működik. De évente több más magas rangú oktatóhoz is elmegyek, valamint más irányzatok képzéseire is igyekszem ellátogatni ahogy időm engedi.

„Csak az ügyes kommunikációjukkal tud érvényesülni.”
Bizony itt lenne az ideje rá jönni, hogy 2016-van és az emberiség jó ideje feltalálta az internetet, aminek hála a világ talán egyre jobb hellyé változhat. Hiszen a bűnöző mentalitású edzőtermek és edzők szépen lassan kiszorulnak mert azon, hogy „üsd-vágd nem apád, nem anyád”, vagy esetleg a különböző etnikai alapú gyűlöleten kívül mást nem tudnak átadni. Erre viszont ma már az embereknek nincs szüksége, illetve ennél sokkal többre van szüksége az embereknek, ezért természetes, hogy azokat az irányzatokat választják, ahol tudnak kommunikálni az oktatók. (Mert ugye egy oktató 2016-ban hadd tudjon már kommunikálni, ha át akarja adni a tudását.)

Sajnálom, hogy fáj az, hogy értékes tartalmat tudok adni az embereknek ráadásul ingyen például ezen a honlapon is a önvédelem, harcművészet témájú cikkek formájában. Ha valaki tud kommunikálni és sokan kedvelik és értik, sőt értékelik is amit csinál, akkor természetes, hogy a nem olyan sikeres, vagy okos emberek neheztelni, netán irigykedni kezdenek rá. (Hiszen akinek egy csepp esze van az a saját világát teszi jobbá és nem másokat gyűlöl. ) Ezenkívül a trollok által terjesztett hazugságokat a különféle fórumokon nem nevezném ügyes kommunikációnak, bár kétség kívül a negatív reklám is reklám és körülbelül duplájára nőtt a megkeresések száma amióta rossz híremet keltik.

Ha valaki szeretné megtanulni tőlem az ügyes kommunikációt, van rá lehetőség. Mert az a helyzet, hogy senki sem kommunikál helyettem, én írom a cikkeket, magam csinálok minden kommunikációt (Kivéve a véleményeket az önvédelmi edzésről, mert azt azokat azok írják, akik a nevüket és az arcukat is adják hozzá.), mert szerintem az internet is egy fegyver, amit lehet jóra és rosszra használni. Szerencsére Magyarországon vannak más típusú, igazi harcművészek is, és már nem egyszer kerestek meg, hogy adjak tippeket nekik…

De, hogy láthassátok bizony lehet egyszerre érteni a Ninjutsuhoz, Önvédelemhez, Jógához, és még az Online Marketinghez is, ennek a cikknek a végén például adok teljesen ingyen egy kommunikációs tippet azoknak a magukat harcművészeti szakértőként feltüntetni kívánó különböző fórumokon álnéven más rendszereket fikázó embereknek, akiknek köszönhetjük ennek a bejegyzésnek a születését is.

„Valós tudás nincs a birtokában.”
Minden bizonnyal hülyeségeket beszélek, ha több független szakmai oldal, magazin kér meg, hogy had osszák meg a cikkeimet. Sőt minden bizonnyal a televíziós műsorokban való megjelenésekre is azért kérnek fel, mert nincs valódi tudásom.

Egyébként hadd mondjam el, hogy egyetlen egy online, televíziós, vagy más médiumokban való megjelenésért sem puncsoltam, vagy fizettem soha, mindig ők keresnek meg, mert értékelik amit csinálok, én pedig nagyon szívesen ingyen és bérmentve válaszolok a kérdéseikre, hátha valakinek az életét menthetik meg azok az információk amiket a mestereimtől tanultam.

Hatalmas megtiszteltetés számomra például, hogy:

Több más írásommal egyetemben a FIGHTER MAGAZIN-on szerepel több cikkem, sőt a stílus bemutatásoknál is az általam írt NINJUTSU leírás szerepel. Gondolom ezek után sem fogják őket letörölni, mert ők is szeretik az értékes tartalmakat.

Aztán szintén váratlan megtiszteltetés számomra, hogy bár a magam részéről a SZÉLSŐSÉGES KÖZÉP ideológiáját vallom, a jobboldali SZENTKORONA RÁDIÓ is leközölte néhány cikkemet, ami szerintem azért fontos, mert a jobboldali gondolkodású emberek között sokkal több az ütőképes és stratégiailag megfelelően gondolkodó, mint a másikon. Sőt az utóbbi években a szélsőséges jobb oldal is sokat közeledett a közép irányába.

Ezenkívül még más oldalakon is vannak cikkeim, de mivel ezek között van mindenféle, ezért nem linkelem őket, ha utána szeretnél nézni a GOOGLE A BARÁTOD.

Ha pedig a riportokra vagy kíváncsi amiket a MAGYAR TELEVÍZIÓ, vagy egyéb kereskedelmi csatornák, TV2, RTL, VIVA, ATV stb. készítettek velem, akkor kis kereséssel ezeket is végignézheted, vagy a NINJUTSUBUDAPEST.COM hivatalos YOUTUBE csatornáján is megteheted. (Nincs minden fent, mert néha azért edzeni is kell, de folyamatosan dolgozok rajta.)

Ezek közül a legnagyobb megtiszteltetés természetesen az volt amikor maga Erdei Zsolt (Madár) a Magyar Box legenda készített velünk riportot az MTV4-nek a CHI BELSŐ ERŐ című harcművészeti magazinjába.

[youtube id=”zvAujJRAJZ0″ mode=”lazyload” maxwidth=”1000″]


„A legnagyobb probléma hogy még pénzt is kér azért a szolgáltatásért amivel becsapja a hozzájuk járó tanulókat.”

Nem kérek pénzt és ez nem egy szolgáltatás. Lehetőséget adok, hogy aki teheti és értékesnek tartja amit tanítok, az járjon az edzésekre hozzám, és ha úgy érzi, adományozzon a dojo működésére. Alapból ingyenes az első hét, és senkitől nem vagyok hajlandó pénzt elfogadni amíg le nem járta az ingyenes próba hetet, ahol 3 edzésen vehet részt és ez idő alatt maga tudja eldönteni, hogy ez kell-e neki? Ha valaki nem jön, lelke rajta, legalább megtudta, hogy nem ez az útja és mehet más irányzathoz és más oktatókhoz, vagy sakkozni inkább.

Amikor pedig valakinek nincs lehetősége adományozni mert éppen olyan élethelyzetbe került, akkor teljesen ingyen és bérmentve járhat a foglalkozásokra, mert nálunk sokkal fontosabb, hogy jó emberek jól érezzék magukat együtt, minthogy sok pénzre tegyünk szert.


„Horváth Ádám egy számító rohadék, aki ebből akar meggazdagodni.”
2009 óta tanítok, akkor sem volt semmim, és most sincs. Egy rozoga albérletben élek Budapest legpatinásabb környékén a 8. kerületi gettóban, nincs saját lakásom, autóm, csak egy egyszerű és olcsó alkatrészekből összeszerelt biciklivel rendelkezek. (Ezt lent merem hagyni az udvaron és nem lopják el.) Még annyit sem sikerült félre raknom belőle, hogy legalább egyszer ki jussak Japánba a Hatsumi Senseihez a Sokéhoz.

De nem aggódok ezek a dolgok miatt, mert általában azok az emberek vádolnak ezzel akik maguk szeretnének ebből meggazdagodni, hiszen általában mindenki a saját hibáit és gyengeségeit projektálja másokra, mert könnyebb a másik szemében a szálkát meglátni, mint a magukéban a gerendát.

„Anyukám azt mondta, hogy mindig az a hülye aki mondja.”
Forrest Gump

„A saját bevallása szerint is saját maga alapította a Magyar Ninjutsut.”
Szemöldök felhúzva mosolyodok el az efféléken. Hiszen soha sehol nem állítottam ekkora sületlenséget. A Magyarországi Ninjutsut Szabó Pál Sensei kezdte el, és a fentebbi két első övvizsgámat magam is nála tettem le, ahogy az az aláírásoknál is látszik, utána pedig az ő tanítványaitól és más külföldi mesterektől tanultam, ahogy a fentebb linkelt cikknél le vagyon írva. (Ez az első vizsgám 2003-ban, amit 5 év Ninjutsu gyakorlás után végeztem el. Ha érdekel miért 5 évig tartott a nekem a fehér öv megszerzése, írtam róla egy cikket.)

Szabó Pál Shihan első 10kyu-s fokozata Horváth Ádámnak.

„Ugyanakkor ha valaki kérdést intéz hozzá akkor azt agresszíven másokat leszóló módon reagálja le.”
Ha valaki kérdést intéz hozzám, igyekszem legjobb tudásom szerint tisztelet tudóan válaszolni. Leginkább a facebookon a hivatalos facebook profilomnál (Kövessetek bátran.) szoktam nyilvánosan beszélgetni és válaszolni ha valaki kérdést intéz hozzám. Van lassan 4000 ismerősöm, és bizony sok érdekes beszélgetés és filozófiai eszme csere helyszíne ez. Nyilván vannak olyanok, akik amikor nem értenek egyet valamivel, vagy felhúzzák magukat egy-egy logikai érvelésemen, azok kibuknak meg hisztizni kezdenek, és akkor letiltom őket, vagy ők engem, de hát komoly felnőtt emberek társaságát keresem, nem hisztis, elkényeztetett, agresszív gyerekekét. Az alpári, vagy tiszteletlen beszólásokat pedig élből törlöm, mert csak úriemberekkel vagyok hajlandó kommunikálni.

Amikor valaki nem a megfelelő hangnemben és stílusban teszi fel a kérdéseit, akkor minden bizonnyal cirkuszozni érkezik az eddig amúgy bárki által nyilvánosan kommentálható bejegyzéseimhez, és nyilván megsértődik, ha nem azt hallja amit hallani szeretne. Ezeket az embereket néhány gondolatváltás után letiltom. (Vagy ők engem, de ez szerintem tök rendben van így. Én örülök, ha valaki letilt, mert az azt jelenti, hogy nem szívja tovább el az energiámat a negatív gondolataival. Több mint 5000-en olvassák a leveleimet és fb-n is van lassan 4000 ismerősöm. Szóval egy-egy kibukás simán belefér.)

Sajnálom, hogy a különböző fórumokon különböző alpári stílusú és lekezelő válaszokat melyeket a valótlan személyazonosság mögé bújó trollok osztottak meg mint az én szavaimat, elhiszi valaki és áldozatul esik az ilyen agresszoroknak, akik abban lelik örömüket, hogy veszélyt és vitát szíthatnak mások között.

Én azt az utat választottam, hogy nem fórumozok, és igazából minden nagy tudású oktató megtehetné ezt (Meg is teszi, hiszen aki komoly annak nincs sem ideje, sem energiája efféle időpocsékolásra.).

Adom is az első kommunikációs tippemet teljesen ingyen, amit fentebb ígértem:

Minden nap csak egy bizonyos mennyiségű karakter begépelésére képes az ember. Ha a bölcsességeit és tudását névtelen arctalan fórumokon pazarolja el, akkor sajnos csak az idejét vesztegeti, hiszen ezek a nagyon ritkán (Mert a nagy többség csak fröcsögés meg gyalázkodás és uszítás meg kötözködés, amit a trollok egyébként imádnak. ) akár szakmailag értékes kommenteket a honlapján összeszedett cikként jelenítené meg, akkor az utána ott lenne amíg internet az internet. Mert a fórumokra begépelt hozzászólások (Amúgy az alpáriságuk és rohadékságuk miatt hála Istennek!) mennek a levesbe, hiszen azok olvassák csak el, akiket akkor éppen ott érdekel az efféle téma. De pár nap, vagy hét után már tovább is pörög a topic, és soha többet senki nem fogja elolvasni a néha egészen hosszú, már-már cikk szerű „okosságokat”. A magam részéről ezért nem fórumozok…

Egyébként lehet épp ezért van kevés olyan irányzat amelyik értékes cikkeket képes feltenni a honlapjára, mert az oktató inkább a fórumokon és akkor nyilván az edzéseken is gyaláz meg leszól más irányzatokat ahelyett, hogy ki merné írni a megvalósításait, megértéseit, hogy lehessen velük vitatkozni, vagy egyet lehessen érteni velük.

SZÓLJ HOZZÁ KOMMENTBEN ARCCAL NÉVVEL, NE TITKOS FÓRUMOKON SUMÁKOLJÁL!

Például itt a honlapunkon minden cikkhez hozzá lehet szólni, mégis inkább titkos privát fórumokon zajlanak nagy egyetértésben a viták úgy, hogy akiről beszélnek, vagy a cikk szerzője az nehogy véletlenül hozzászóljon, vagy elmondja a véleményét, mert akkor lehet kiderülne mégsem ő a hülye. Aztán abban az illúzióban, hogy az ezeken a titkos fórumokon az a 10 rosszindulatú sumák… mennyire egyet ért, azt gondolja ez a 10 ember, hogy bárkinek is számít bárhol az ő véleménye, sőt mert ők 10-en egyet értenek, akkor az már soknak, vagy mindenkinek számít.

Ezért pedig nem is levelezek komoly témákban privátban:

De mondok jobbat, levelezni sem szoktam ismeretlenekkel szakmai, vagy más kérdésekben, mert egy levélben adott válasz is rengeteg időt elvesz, viszont csak egy ember olvassa el. Ha ugyanazt a dolgot többen is megkérdezik, akkor abból írok egy cikket és felteszem az oldalra, majd a cikket küldöm el a levél írójának, hiszen általában ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk mindannyian.

Szóval az agresszív és másokat leszóló valaki az nem én vagyok, hiszen tisztelek minden embert, minden irányzatot, minden élőlényt ezen a földön. Még azokat is próbálom szeretni és megérteni, akik gyűlölködést szítanak akár mások, akár ellenem. HISZEN A SZERETETNÉL NINCS ERŐSEBB FEGYVER A VILÁGON!

Őszintén, tiszta szívemből remélem, hogy a különböző fórumokon magukat arctalanul és álnéven ilyen, meg olyan komolynak feltüntetni igyekező „mesterek”, ha valóban komoly tudással rendelkeznek, akkor ezt olvasva megértik, hogy a fórumozás nem nekik való, és a különböző topikokban vívott szópárbajok helyett az idejüket a szakmai tartalmak generálásába fektetik ezentúl és én is olvashatok és tanulhatok tőlük az írásaikból.

MEGLEPETÉS:

Csak csendben jegyzem meg, hogy a mindenféle rendszerben olyan népszerű napimafláson olvasható cikkeket is egy Budapesten tevékenykedő Ninjutsu oktató barátom írja. Remélem, hogy nem csak a mi irányzatunkra jellemző az, hogy értékes és szerethető tartalmakat írunk Magyar nyelven és a valóban komoly harcművészektől egyre több értékes cikket olvashatok én is. Szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat tudnék tanulni belőlük.

A KOMMUNIZMUSNAK VÉGE!

Ma már nincs kommunizmus és nincsenek tiltva a harcművészeti oktatások, ezért nem kell titokban tartani, hogy ki, hol, mikor, mit tanít. Van internet, ahol az emberek hozzájuthatnak azokhoz az információkhoz amikkel nagyobb eséllyel védhetik meg az életüket. Mivel vannak akik nem tudnak eljönni hozzánk edzeni, ezért sok mindent leírunk, bemutatunk itt is, ami persze nem ér fel egy valóságos hús vér edzéssel, de mégis több mint a semmi. Sőt tavaly sikerült megoldani, hogy élőben és TELJESEN INGYENESEN közvetítettük az edzéseinket amit a kis eldugott falvakban élőknek javasoltam követésre, ahol nincsen semmiféle önvédelmi oktatás.

Ez a Nemzeti Önvédelem Projekt amit azért hoztam létre, hogy azoknak is legyen esélye lehetősége megismerni a Ninjutsut, akik nem tudnak eljönni hozzánk. Természetesen nem állítom azt, hogy felér az élő tréninggel, de van olyan emberünk, aki sikerrel vizsgázott le az első 10kyu-s fokozatra. (Jelenleg szabadtéren edzünk és nincs közvetítés.)

„Ezzel a ki ha én nem ( nagyon nem mesterhez méltó) stílussal sokakat magára haragított. Arról még nem is szólva hogy nagyon kevés évet tudhat maga mögött, hogy mesternek titulálja magát.”
A ki ha én nem stílus valóban nem mesterhez méltó, és sajnálom, ha ilyennek tűnök. Viszont nem gondolom, hogy az a 10-20 hangulatkeltő, gyűlölködő troll akik ezt az egészet gerjesztik sokaknak számítana ahhoz képest, hogy hány ember a barátom, hányan tanulnak az iskolámban. Akik ismernek nyilván nem gondolnak ilyennek, akik meg nem ismernek azok fantáziálhatnak irigykedhetnek és kereshetnek okot, hogy most miért pont engem gyűlöljenek.

Ez a tipikus „Legalja Suttyó Magyar” mentalitás akiket az IGAZI MAGYAR emberekkel, akik az együttműködés és barátság jegyében gondolkoznak szépen lassan kiszorítunk a pástról, mert nem tudnak labdába rúgni, pláne most, hogy lejárt az 1000 éves átok és népünk nemzetünk lassan felnyitja a szemét és olyan tiszta szívű és józan gondolkodású harcosok születnek meg, akik a szeretet és egyetértést hirdetik.

A nevemben trollkodó akárki „ki ha én nem” stílusáért pedig sajnos nem vagyok hajlandó és nem is tudok felelősséget vállalni, csak annyit, hogy jelzem ezzel a cikkel, hogy nem fórumozok sehol, mert időpocsékolásnak tartom.

Mesternek pedig egyáltalán nem titulálom magam sehol. 10 évig tanultam amikor mestereim úgy látták jónak, hogy taníthatok, de attól, hogy taníthatok, attól nem lettem mester. Erről írtam már több helyen is. Igazából nagyon sajnálom azokat az embereket akik mestereknek gondolják, vagy hívják magukat, de nyilván hozzájuk képest sehol sem vagyok, ezért is nem néznék jó szemmel, ha én is mesternek hívnám magam.

1998-óta tanulom a ninjutsut, mindenki döntse el maga, hogy ez az idő mire elég egy élet halál-harcot gyakorló harcművészetben. 2009 óta tanítok, körülbelül 200 ember végezte el nálam a 4 hónapos alapképzésemet. Ezek az emberekkel mind jó kapcsolatban vagyunk a mai napig, és mind életben van, sőt különböző szituációkban sikerült életben maradniuk, elkerülniük a harcot, vagy győzniük. Vannak köztük rendőrök, katonák, orvosok, programozók, tanárok, grafikusok, lakberendezők, de vannak diákok, vagy gyerekek stb. is, akiknek nap mint nap segít a ninjutsu mint életforma jobbá tenni az életüket.

„Ezek után ne csodálkozzon ha bajba kerül.”
Ez a mondat pedig az igazi legalja. Folyamatosan bajban vagyok. Egész életemen keresztül elkísér és megtalál a baj. 20 éves koromban döntöttem úgy, hogy nem menekülök előle tovább, hanem szembe nézek vele és  megoldom. Aztán 23 évesen döntöttem úgy, hogy a jó útjára lépek és a gonosz ellen fogok harcolni. Vagyis segíteni fogom az embereket. Persze a különféle feladatok az élettől az utcán így is megtalálnak (már csak a lakókörnyezetemnek köszönhetően is.), amiket nem gondolok egyáltalán ma már bajnak. Viszont rettenetesen alacsony szintűnek tartom és nehezen viselem azokat az embereket akik interneten fenyegetőznek vagy próbálnak lejáratni másokat, hogy saját magukat erősebbnek, vagy magasabb rendűnek tüntessék fel.

Ez a legalja, az igazi bűnözői mentalitás amit ezek a gyűlölködő magukat harcművészként azonosító trollok csinálnak és szégyen és gyalázat, hogy ilyen emberek akik fenyegetőznek, sőt telefonon életveszélyes fenyegetéseket intéznek hozzám embereket, sokszor gyerekeket taníthatnak.

Ezért szerintem nem én vagyok bajban, hiszen a magam útját járom és ebben nem zavar kicsit sem az, hogy vannak nálam sokkal erősebbek, ügyesebbek és sikeresebbek. Sőt örülök nekik, a barátságukat keresem és próbálok tanulni tőlük. Na meg hordok önvédelmi eszközöket, hiszen a fegyveres harc az a gyengék esélye.

„Nem harcolt még senkivel senki nem látta verekedni, nincs fent róla egy videó sem.”
Először azt akartam írni poénból, hogy már senki sincs aki látott harcolni, de aztán úgy döntöttem, hogy csak megemlítem ezt a poént, hogy oldjam kicsit a feszültséget…

Sajnos volt néhányszor szemtanú, sőt felvételek is vannak, volt több rendőrségi ügyem is, és bár teljesen jogos volt amit csináltam, ettől még az igazság szolgáltatás nem az én érzéseim és értékrendem alapján működik teljesen érthetően és jogosan Magyarországon. Ezért aztán kerülöm a harcot amikor csak tudom, mert az a tapasztalatom, hogy főleg itt Magyarországon az ember könnyen járhat pórul még akkor is, ha teljesen jogos önvédelem volt amit csinált. Meg azt is tapasztalom, hogy baj és erőszak van bőven, mert a bűnözők folyton tevékenykednek én meg nem az a típus vagyok aki elfordítja a fejét és át sumákol a másik oldalra, ha például azt látom, hogy egy férfi rángat egy nőt stb… Mivel az utcán járok, gyalog és bringával, így többet látok és tapasztalok az utcából.

Bizonyítani meg már rég nem akarok senkinek semmit ezzel kapcsolatban, mert úgy próbálok élni, hogy minden pillanatban harcra kész legyek.

„Csak 10 millióért hajlandó kiállni bárkivel szabályok szerinti küzdelemre.”
Ez így van!  Sajnos elég sok sérülést szedtem össze az évek alatt. Ezért is tanítom azt, hogy kerüljük el ahol csak tudjuk a harcot. Ha pedig nem tudjuk akkor ügyeljünk rá, hogy nálunk hosszabb, vagy nagyobb ható erejű fegyver legyen mint az ellenfélnél. Ez egyébként a ninjutsu alaptanítása is, hiszen a túlélés érdekében bármi engedélyezett, sőt ajánlott, vagyis amikor nem lehet elkerülni a harcot, mert az ellenfél olyan gonosz, akkor bármi engedélyezett. A magamfajta rozoga embernek pedig nincs más esélye egy jól képzett  tiszta izom harcossal szemben, mint a fegyver használat. Persze ez a „kihaénnem” emberek szemében gyávaságnak tűnhet, szerintem viszont fontos a túléléshez, hogy az ember első lépésként tisztában legyen a saját képességeivel és korlátaival.

„HASZNÁLJ FEGYVERT ÖNVÉDELEMRE HA ERŐSEBB AZ ELLENFÉL!”

A ninjutsu  egy fegyvert használó harcművészet, és a hozzánk járóknak ez az első amit megtanítunk, hogy mindig legyen náluk valami amivel javíthatják a túlélési esélyeiket.

Ha valaki szeretné, hogy az ő rendszere szabályai szerint küzdjünk meg, akkor elég valószínű, hogy alul fogok maradni. Pl. egy Thaiboxost tisztelek annyira, hogy valószínűleg jobb nálam álló harcban, ha meg MMA-s, akkor a földön is ügyes, ezért az ilyen ellenfél ellen a gázsprayt, ha kevés, akkor a kést tartom a legjobb önvédelmi eszköznek, mert azzal van a legnagyobb esélyem arra, hogy megússzam azt, hogy megöljön. Ezt is tanítom. Hiszen ez a Ninjutsu.

Ahogy egy bokszolót sem fogok tudni lebokszolni, ugyan úgy nem fogok tudni egyetlen egy embert sem legyőzni a saját rendszerében a saját stílusában a saját szabályai szerint. De szerencsére nem is kell!

Sőt a Ninjutsu pont azt tanítja, hogy miként találjuk meg a megfelelő ellenszert egy bizonyos stílus ellen, ne pedig jobbak akarjunk lenni  nála. Mi a megfelelő stratégia melyik mozgás ellen. Hiszen elég valóságtól elrugaszkodott lenne azt mondanom, hogy én ninjutsuzok és simán lenyomok egy MMA-st MMA-ban, vagy KungFust Kungfuban, lebirkózok egy birkózót, vagy jiujitsust stb. Mert ez bizony nem így van. Ha viszont nincsenek szabályok, akkor nagy eséllyel tudom a nálam lévő eszközökkel megvédeni magamat tőlük. (Legalábbis eddig így van és muszáj hinnem ebben, hiszen ez a túlélés egyik legfontosabb momentuma.)

Például alapból hordok gázsprayt, kést, egyéb dolgokat amik azért vannak nálam, mert amikor megtalál a baj, akkor ezeket bizony bátran kell használni.

Az sem érdekel, ha ezért gyávának vagy gyengének tartanak. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal nagyobb és erősebb emberek is vannak nálam. Viszont mivel nagyon sok hozzám hasonlóan előrelátó  ember él a földön, így nekik tökéletes a Ninjutsu, amit tanítok és a vissza jelzések alapján működik is.

Ha valaki mindezek ellenére ragaszkodik hozzá, hogy letegyem az esély javító eszközeimet és ne támadjam azokat a dolgokat amik amúgy a legtöbb rendszerben alapból tiltva vannak egy becsületes küzdelemben, akkor ennek 10 millió forint az ára. Ennyiért kiállok akár így is.

Nekem nincs szükségem arra, hogy összeméregessem a nemi szervemet másokéval, meg abból is kinőttem már, hogy úgy próbáljak magamnak hírnevet szerezni, hogy leszedek másokat. Ninjutsu az intelligencia harcművészete, ahol esélyt sem adunk az ellenfélnek arra, hogy támadjon, ha lehetőségünk van rá.

Ha valaki mindezek ellenére velem akar harcolni, akkor azt az életem elleni támadásnak fogom venni, és akkor és ott minden idegszálammal, kreativitásommal és tudásommal és a rendelkezésemre álló eszközökkel azon leszek, hogy én éljem túl a küzdelmet.

Erre a harcra készülünk, ez a Ninjutsu ez a Budo az én értelmezésemben.

KÉRDÉSEK A CIKKEL KAPCSOLATBAN:

Akkor most mindenki hülye, és csak te vagy az okos?
Nem. Azok akik a feszkót csinálják azok a valódi harcművészeknek csak elenyésző még talán 1%-a sem. Ráadásul nem is a prémium, vagyis magasan képzett és komoly tudással rendelkező emberek, hiszen nekik nincs ideje ilyenekre. Ráadásul ilyen vagy olyan módon jó részüket ismerem és jóban vagyunk. (Mert ugye miért is lennénk ellenségek amikor egy nép fiai vagyunk, és ugyanaz a célunk, hogy segítsünk az embereknek megtanulni megvédeni magukat?)

Ha nem írtál konkrétumot, akkor honnan tudjam, hogy hova ne menjek mert ott ilyenek az oktatók?
Tervezem hamarosan kiírni minden irányzatból azoknak az iskolákat akikkel jóban vagyunk és jó szívvel merem ajánlani, mert jó szíve van az ottani oktatóknak, de igazából ha használod a Google-t akkor az is segít.

Viszont mivel ezeket a vastag és dőlt betűs idézeteket privát levelezésekből vágtam ki, így nehogy megsértsem a trollok személyiségi jogait, ezek titokban maradnak. (Mert hála Isten ma Magyarországon olyanok a törvények, hogy bárki mondhat konkrét személyekről bármilyen hazugságot, de a személyes jogaira hivatkozva nem lehet nyilvánosan felelősségre vonni.)

Hiszen általában azok acsarkodnak, trógerkodnak fórumokon, akiknek még egy jó helyen lévő honlapjuk sincsen, vagy nincsenek magas fokozataik, vagy komoly eredményeik.

Keresd minden irányzatból a legjobb iskolát, és nem érhet csalódás. Hiszen a legjobbak minden irányzatból azért a legjobbak általában, MERT EMBERILEG IS RENDBEN VANNAK!

Te vagy a legjobb?
Nem.

Én csak egy egyszerű vasi parasztgyerek vagyok egy kis faluból, aki megjárta a hadak útját. 1998-óta ninjutsuzok, és 36 évesen 2 dannal és a mestereim támogatásával továbbadom amit kaptam.

Cikkeket pedig azért írok, mert szeretek írni és mert azt gondolom, hogy a gondolataimmal szebbé és jobbá tudom tenni a világot és hozzá segíthetem az embereket, hogy megvédjék magukat és a családjukat a gonosztól. Azoktól, akik nem ismerték fel és nem is akarják magukban legyőzni a kéjt, dühöt, mohóságot, irigységet, büszkeséget.

Te már legyőzted ezeket magadban?
Nem, még nem.

Ez talán egy, vagy akár több élet munkája lesz. De azon vagyok, hogy legyőzzem, és azok társaságát keresem, akik szintén szeretnének tisztán és józanul látni és azon vannak, hogy legyőzzék magukban ezeket.

UTÓSZÓ:

Véleményem szerint éppen a harmadik világháború zajlik, amit sokan nem mernek beismerni, felismerni, mert a kis privát szférájukban még nem tapasztaltak meg ebből semmit. De ha valaki nyomon követi a világ eseményeit és van egy kis intelligenciája és stratégiai érzéke, vagy tudása, akkor ez nem kérdés  és nyilvánvaló számára, hogy felkészüljön erre. Vagyis hamarosan Népünk Nemzetünk is olyan kihívások elé fog nézni, ahol elválik, hogy mennyire erős a Magyar, mennyire tud összefogni és együttműködni, együtt harcolni az egész világot ellepni próbáló gonosszal szemben. Ilyen időkben pedig nem vagyok hajlandó a jövőben efféle szájkaratés fórumhuszárok trollkodásával foglalkozni, mert addig amíg ez a cikk is készült, eltelt majdnem egy teljes hét, amit felkészüléssel, vagy mások felkészítésével is tölthettem volna.

Like-old és Oszd meg ha egyet értesz!

Szeretettel
Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga Oktató, ZenShiatsu terapeuta.

Nincsenek hozzászólások

Tarjányi Péter önvédelmi tippjei hölgyeknek:

tarjanyipeter tippjei hölgyeknek önvédelem céljából

Egy nem olyan régen történt pécsi gyilkossággal kapcsolatban, ahol egy fiatal hölgyet öltek meg miután buliból elindult haza felé, többen is elgondolkodtak azon, hogy a nők elleni erőszak igen is valóság, itt ma Magyarországon. Az alábbiakban Tarjányi Péter rendőrségi szakértő tanácsait olvashatjátok. A pécsi történettel kapcsolatos cikkeket pedig itt.

„Többen kérdeztétek mit lehet tenni, nőként egy ilyen támadás kapcsán ami Pécsen történt…

Először, rendőrökkel ilyen támadásokat megakadályozni nem lehet. Az aberrált támadok fejébe nem lát bele a rendőr és nem lehet minden elhagyatott helyszín mellé zsarukat állítani. A szörnyű az, hogy ilyen támadások bárhol előfordulhatnak…parkoló házban, utcán, kisbusz mellett elhaladva és sajnos sokszor közvetlenül a lakásunk, házunk környékén vagy az ajtó előtt.

A támadás általában gyors és arra irányul, hogy a megtámadott ellenállását megtörje… a támadó rá akarja kényszeríteni az akaratát a másik félre fizikai erőszakkal, fenyegetéssel.

  • A legfontosabb a menekülés, kiabálás egyáltalán a támadás megtörténtére való felhívása a többi embernek.
  • Az együttműködés rablási eseteknél ajánlott, szexuális indíttatású bűnözőknél ez csak olaj a tűzre!!!!!
  • A lakásunk előtti támadás esetén SOHA, ismétlem SOHA ne működjünk együtt abban, hogy a lakásba velünk bemehessen a bűnöző. Ő pontosan tudja, hogy egyedül vagyunk és bent már sokkal több ideje van „mindenre”…
  • Nyílt térben igyekeznek lehetőleg rövid időt tölteni ezért egy egyszerű kiáltás négyzetesen növeli a túlélési esélyeket.
  • Ha ismerős a szexuális támadó nem lesz érdeke életben hagyni a másik felet hiszen azonnal tudja, a támadás után le fog bukni…és ha eljön a legrosszabb küzdeni, küzdeni, küzdeni….Beszéltem anno, olyanokkal akik átéltek ilyen támadást sőt meg is sérültek a támadó által… DE TÚLÉLTÉK…. SOHA NEM SZABAD FELADNI ÉS ELFOGADNI AMIT A TÁMADÓ AKAR!!!!!!!!SOHA!!!!!!
  • Bulizás: sok hölgy bulik után lesz támadás áldozata… lehetőleg hölgyeim ne engedjenek senkit egyedül hazamenni… Hívni kell egy taxit összedobni a pénzt és hangosan elmondani, hogy otthon mindenkinek első dolga legyen a másikat felhívni… Egyszerű tanácsok érdemes megfogadni…

NEM pánik keltés miatt írtam le ezeket a sorokat…nekem is vannak gyermekeim(lányok is) és alap dolog, hogy információik legyenek egy vészhelyzet elkerülése vagy megúszása végett…Több könyv is foglalkozik ilyen helyzetek kezelésével de ezeket később osztom meg mert nincs előttem pontosan a címük…

Még egyszer részvétem a családnak és szurkolok a rendőrségnek, hogy meg találják az elkövetőt….

( Ha gondoljátok adjátok tovább a fentiekben leírtakat szóban, telefonon, bárhogyan…)”

További ajánlott olvasni való:

10 Önvédelmi tipp tisztességes lányoknak

,

Nincsenek hozzászólások

„Sokkal jobban érzem magam, magabiztosabb vagyok. Emellett a filozófiája is nagyon tetszik.” Baracsi Gábor Ninjutsubudapest.com önvédelem edzés

"Sokkal jobban érzem magam, magabiztosabb vagyok. Emellett a filozófiája is nagyon tetszik. Baracsi Gábor Ninjutsuönvédelem edzés.Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Bevallom, engem régebben nem nagyon érdekeltek a küzdősportok/harcművészetek, mindig másban gondolkoztam. Kiskoromban sovány, gyenge, görnyedt, alacsony kis béna gyerek voltam, így elég nagy önbizalomhiánnyal indítottam az életem. Aztán 12 év úszás, néhány félév kondizás és falmászás után sikerült vállalhatóra alakítanom a testem, de az önbizalmam emellett csak nagyon lassan fejlődött, ráadásul sosem edzettem elég keményen, sokszor elhagytam magam, így mindig elégedetlen voltam magammal. Nem olyan rég hirtelen sok változás következett be az életembe, így gondoltam ha csavarok rajta még egy nagyot, akkor jobb lesz :), így rátaláltam a ninjutsubudapest.com-ra. Tetszett, hogy a honlapon nagyon sok információt megtudhattam, hogy mire számítsak, milyen öltözékben menjek, a filozófiájának egyes alapjait, hogy ez nem egy küzdősport, hanem harcművészet stb. Úgy éreztem, ha ebbe belevágok, akkor kitartóbb, bátrabb, célirányosabb leszek, fejlődni fog a koncentrációképességem, állóképességem. A beígért szellemi fejlődést pedig bónusznak gondoltam :).

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Számomra a legfontosabb és legjelentősebb változás a testtartásom fejlődése. Edzéseken és az utcán is igyekszem figyelni erre, így sokkal jobban érzem magam, magabiztosabb vagyok. Emellett a filozófiája is nagyon tetszik, hogy nem a másikat leverni tanuljuk meg, hanem megvédeni magunkat, nem mozgássorozatokat, hanem elveket.

Erre számítottál-e?
Hasonlóra számítottam, de azt hittem, hogy jobban fog menni. Azt gondoltam, hogy a fizikai erőnlétemmel lesz baj, és hogy az ütéseket, a fájdalmat nem fogom jól viselni, amihez hozzá lehet edződni. Ehelyett a gyakorlatok kivitelezésével akad legtöbb problémám. Edzéskor testben, lélekben, szellemben is „lazának” kell lenni, uralni az érzéseket, állandóan kontrollálni az ellenfelet, minden egyes mozdulatunkra, környezetünkre figyelni kell, ami nem is olyan könnyű. Egy-két hét alatt be kellett látnom, hogy sokkal több türelemre, alázatosságra van szükség a tényleges fejlődéshez.

Miért ajánlanád másoknak?
Nekem sem ajánlotta senki, csak az életem olyan fázisába jutottam, hogy úgy döntsek, belevágok. Több ismerősömnek is meséltem már az edzésekről, tetszett is nekik, de senkiben sem láttam megfoganni a gondolatot, hogy ő is akarja csinálni. Szerintem felesleges ajánlani, mint mondjuk az egészséges táplálkozást, ha belül nincs meg ez az érzés, akkor nem fog menni, a Ninjutsu ennél több.

Mi neked a Ninjutsu?
A fejlődésem egy mankója, egy általam még nem járt akadályokkal teli ösvény :):).

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Miért éri meg a BhimaClan tagjának lenni?

TheBhimaClan Magyarország első Ninja Klánja Ninjutsu, önvédelem oktatásA BhimaClan, egy olyan közösség, melynek tagjai a közös tréning mellett, egymással is jó kapcsolatot tartanak az életben az edzésen kívül is. Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten segíteni és támogatni egymást, testileg, lelkileg, szellemileg egyaránt. Sok közös programot csinálunk, ahol mint emberek is jól együtt tudunk működni a „magánéletben” is. 

A jó közösségre, és a közösség jó erejére természetesen sokféle támogatást is kapunk olyan emberektől, akik látják, hogy a BhimaClan tagjainak törekvései jók, és ezért munkájukkal, szolgáltatásaikkal segítik az életünket. Így a Dojo által felkínált dolgok, lehetőségeken felül még plusz szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a Clantagok:

Dojo által kínált lehetőségek:

  • Kedvezményes havi díj
  • Kedvezményes 1, vagy több alkalmas bérlet
  • Kedvezményes Reiki tanfolyam
  • Kedvezményes Szemináriumokon és egyéb képzéseken való részvétel
  • + Ajándék póló jár minden egy éves Dojo tagság regisztrálásakor.
  • Megkapod a Bhima Dojo oktatási anyagát pdf-ben, amiben le van írva minden állás, név, japán szó, amit el kell sajátítanod a sikeres övvizsgához, vagy amiket edzéseken hallani szoktál.

A Dojo támogatói által felkínált szolgáltatások a Tagoknak:

  • 25% kedvezmény a Legjobb magánfogorvos csapatánál, akit csak Pesten találtunk. Dr Csermák Balázs és profi fogorvosokból álló csapata, Budapest legjobb fogorvosai, akik érzéstelenítő nélkül is úgy húznak fogat, hogy végig nevetés van.

Hogyan Lehetek a BhimaClan tagja?

A BhimaClannak bárki a tagja lehet, aki egyetért a dojo irányelveivel, és minimum 10000Ft adománnyal támogatja a Dojot.

Gyerek, 15-év alatti személyek esetében  a szülőkre is vonatkoznak a kedvezmények.

El kell olvasnod a Bujinkan szabályzatát, valamint a Dojo szabályzatát, azt el kell fogadnod, az adataid megadásával, majd követni és megtenni a további lépéseket.

A további teendőkért katt ide.

Nincsenek hozzászólások

„A világ már nem az, mint régen, veszélyesebbé vált, így minden nőnek szüksége lenne arra, hogy meg tudja védeni magát. Kata és a ninjutsu Női Önvédelem Tanfolyam

"A világ már nem az, mint régen, veszélyesebbé vált, így minden nőnek szüksége lenne arra, hogy meg tudja védeni magát. Kata és a ninjutsu Női Önvédelem Tanfolyam

Miért kezdtél el ninjutsu (női önvédelmi) edzésre járni?

Az igazat megvallva először csak időkitöltésnek szántam. Február elején a munkahelyem csődbe ment (egyik napról a másikra szárnyakat adtak vágyaimnak…), viszont a felmondás hónapokig elhúzódik, így rengeteg szabadidőm keletkezett. Nagyon kényelmes dolog otthon lenni, de én ezt az időt valami értelmesebbel szerettem volna eltölteni. Már csak azért is, mert egy munkahely (ilyen szintű) elvesztése nagyon meg tudja viselni az embert, amitől lelkileg eléggé mélypontra zuhan, és ilyenkor, az élet más területét érintő problémák is felerősödnek, amitől ez a zuhanás még nagyobb lesz. Emiatt döntöttem úgy, hogy muszáj kiszakadni, elmenekülni ebből a lelki káoszból, mintsem otthon ülni és rágódni a vélt vagy valós gondjaimon. Ami egy egyszerű időkitöltésnek indult, mára jóval túlhaladt ezen. Ami kezdetben egy üres pohárhoz volt hasonlatos, az mára már kezd megtelni tartalommal.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?

Még csak 2 hónapja járok, így kicsit korainak érzem, hogy arról írjak, hogy mit tanultam.

Arról többet tudok mondani, hogy mit kaptam. Elsősorban a mozgás szeretetét. Ez azért fontos az én szempontomból, mert gyerekkorom óta utáltam a testnevelés órákat, a későbbiekben is a sport volt az, amivel a világból ki lehetett üldözni, de rendesen.

A sors iróniája viszont, hogy életem nehéz időszakaiból mindi a mozgás mentett meg – akarva-akaratlanul is (inkább akaratlanul…) ennek eredménye lett, hogy kétszer sikerült megtennem az El Caminót, amit azóta is életem legnagyobb teljesítményének tartok.

Kaptam még egy teljesen új szemléletmódot, egy másfajta világképet, ami az amúgy is háborgó lelkemben további felfordulást okozott. Itt rá kellett jönni, hogy az ember mennyire vakon és burokban él, és hiába hiszi el, hogy ezek vagy azok a dolgok léteznek a való világban, de valahogy mégsem tudja igazán.  Itt kénytelen szembesülni velük és átértékelni addigi hozzáállását a dolgokhoz.

A legfontosabb, hogy kaptam még nagyszerű embereket, akikkel együtt törjük át (el, -össze, meg- …)magunkat a nehézségeken. Igazi „ninja tündérkék” ők. És végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem a fő „tündérünket”, „aki nélkül ez a műsor nem jöhetett volna létre”: Ádámot. Bár tündérnek kicsit szárnyatlan, külsőre kicsit férfias, a szoknya sem biztos, hogy jól állna neki és viszonylag kevés hajzattal rendelkezik, de ezeket a hiányokat bőven kárpótolja az a mennyiségű tudás , amivel rendelkezik, és amit lelkesen és jó szívvel próbál átadni nekünk.

Erre számítottál?

Nem. Pontosabban nem tudom mire számítottam, mert annyira lekötöttek a problémáim, hogy ezen már nem volt időm gondolkodni. E

zért aztán nem kis meglepetés ért, amikor elkezdtem.

Futás, csúszás, mászás, fekvőtámasz (a gimiben csináltam utoljára, az pedig nem tegnap volt…), izomláz ( terminátoros mozgás legalább 2 hétig…) Kék, zöld,majd lila foltok. Újabb foltok (azóta menetrend szerint jönnek..). Személyi szabadságom és emberi jogaim korlátozása fülletépés, hasbarúgás és falhozvágás  keretei között az edző által. Azután ezek ismétlése a szaktársakon nem kevesebb vehemenciával…És újabb foltok. Újabb falhoz vágás by Ádám újra. Néha kiabál is, de embert nem eszik.( hál’ Istennek vegetáriánus…J) Csak üt. Vagy rúg. Ahogy kijön. De azért szokott kedves is lenni… 🙂

Megjegyzés: amire viszont végképp nem számítottam, hogy a tripla trippbergert a la van Damme, a mátrixos – megállok –a- a levegőben – és rendezem –soraimat formációt valamint az 5 pontos szívrepesztő ütést nem tudja megtanítani – sajnálatos tudáshiányra utal a részéről…Kedvességnek annyi… :


Miért ajánlanád másoknak?
)

A fentebb írottak ellenére, igen ajánlanám. Elsősorban közhelyeket tudok mondani, hogy miért: a világ már nem az, mint régen, veszélyesebbé vált, így minden nőnek szüksége lenne arra, hogy meg tudja védeni magát,. Az emberek jó része nem segítene, ha baj van – inkább a be nem avatkozás biztonságosnak hitt struccpolitikáját választja.  És sajnos ez az a pont, ahol már csak önmagunkra lehet számítani. A tudásra, a fellépésre, az önmagunkba vetett hitre, amit egy ilyen tanfolyam adhat. És azon túl még sokkal többre is. Hogy másként lásd a világot, mint előtte.

Mi neked a ninjutsu?

Útkeresés. Öröm. Bánat. Kérdések. Válaszok, amelyeket kapok. Ha nem, újabb kérdések sora.

Kétségek. Harc. Harc önmagammal, harc a világgal. Harc, ahol a csatamező a test, az elme, a lélek. Harcosnak lenni. Harcosnak lenni? Azzá válni? Vagy mindig is az voltam, de soha nem láttam?

Talán Paulo Coelho szavai segíthetnek a választ meglelni:

„ A fény harcosai megőrzik szemük csillogását. Itt vannak közöttünk, részt vesznek az életünkben, olyanok, mint mi, ők is üres kézzel jöttek a világra. Sokszor gyávák. Nem mindig cselekszenek helyesen. Ostobaságok miatt szenvednek, kicsinyesek, és néha úgy érzik, képtelenek fejlődni. Gyakran érzik méltatlannak magukat Isten áldására és a csodára. Sokszor nem is értik, mit keresne ezen a világon. Éjszaka álmatlanul forgolódnak, és nem találják életük értelmét. Éppen ezért harcosok ők. Mert hibáznak. Mert kérdeznek. Mert keresik az élet értelmét. Bizonyára meg is találják egyszer.”

Talán ezért van itt mindenki.

Kata

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

, , ,

Nincsenek hozzászólások

„A ninjutsu által egy szilárd és tökéletesített tudásra teszel szert, ami felbecsülhetetlen értékű és az élet minden területén használhatod.” Selmeci Gábor ninjutsu önvédelem

"A ninjutsu által egy szilárd és tökéletesített tudásra teszel szert, ami felbecsülhetetlen értékű és az élet minden területén használhatod." Selmeci Gábor ninjutsu önvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Gábor barátommal azon gondolkodtunk, hogy kéne harcművészetet tanulnunk, hogy a jövőben biztonságban tudjuk magunkat érezni az utcán, ahol sok veszélyes alak van. Én hallottam a ninjutsuról az egyik filmben, amit láttam régen, és abban azt mondták hogy a legkeményebb harcművészet, ez megfogott minket és gondoltuk kipróbáljuk. Annyira megtetszett nekünk, hogy ottragadtunk.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Az edzésen nagyon sok mindent kaptam, eleinte azt hittem csak harcolni tanít meg, de gyorsan kiderült hogy ez több annál. Tetszenek az elvek, amiket tanulunk és nagyon hasznosak.

Erre számítottál-e?
Nem erre számítottam, pozitívan csalódtam. Nem hittem volna, hogy ennyire jó.

Miért ajánlanád másoknak?
Mert a ninjutsu által egy szilárd és tökéletesített tudásra teszel szert, ami felbecsülhetetlen értékű és az élet minden területén használhatod. Az edzések mindig mások, jó hangulatban folynak le és sok barátot találhatsz azokon.

Mi neked a Ninjutsu?
Nekem a ninjutsu egy tökéletes és egyenes út a célom felé: hogy meg tudjam védeni azt akit szeretek és

,

Nincsenek hozzászólások

Selbstverteidigungskurs

Selbstverteidigungskurs für Anfänger auf den Grundlagen des Ninjutsus

( beim Blaha Luijza Platz im Bhakti Kutir Centrum des Lebenswandels + im Freien)

( 3 Mal die Woche 1,5 Stunden , Ninjutsu Selbstverteidigungstraining)

Beim unteren Teil der Webseite kannst du dich jeder Zeit anmelden. Die erste Woche ist KOSTENLOS

Wenn du schon lange daran denkst, Selbstverteidigung, Kampfkunst zu lernen, dich oder andere zu beschützen, bist du hier genau an der richtigen Stelle.

Lerne mit traditionellen Waffen  und mit alltäglichen Gegenständen besser um zu gehen, damit du jederzeit dich und andere zu verteidigen weißt!

Komm nur dann zum Training! Wenn du dich körperlich, geistig und selig entwickeln möchtest. Unter diesen Umständen erwarten wir dich gerne zum Training, wo wir Bujinkan Ninpo Taijutsu lernen, eine traditionelle japanische Kampfkunst. Die Großartigkeit der Kampfkunst besteht darin, dass keine Bewegungen einstudiert, sondern die Prinzipien dieser angeeignet werden.

Es gibt stätige Anmeldungsmöglichkeit, in dem Fall, dass du Anfänger bist. Schließlich muss jeder irgendwo anfangen, somit werden zuerst die Grundlagen verinnerlicht, damit später auf diese feste Basis weiter gebaut werden kann. Du brauchst keine Angst zu haben, schwach oder unbeweglich zu sein. Als Erstes werden wir das Stehen, Gehen und Sitzen lernen, danach das Rollen, Fallen und Aufstehen, anschließend werden parallel in die Bewegungskultur Tritte und Schläge eingebaut.

Beim Training übt jeder die Übungen, die seinem Niveau  entsprechen, denn jeder ist ein selbstständiges Individuum mit variierendem Bildungsstand. So brauchst du dir keine Sorgen zu machen, verprügelt, verletzt zu werden oder den Schmerz nicht aushalten zu können. Natürlicherweise wird ständig  das Stehvermögen und die Reizschwelle erweitert. Diese weiter zu entwickeln ist nicht das primäre Ziel, sie sind nur Nebenerzeugnisse, Folgenerscheinungen des Trainings.

Was erwartet dich beim Ninjutsu Training?

  • Wir legen großen Wert auf die Aneignung der  gesunden Lebensart und – Haltung, weil Ninjutsu nicht nur ein Sport, ein Kampfsystem ist, sondern eine Lebenseinstellung, deren vollkommene Okkupation sogar ein ganzes Leben in Anspruch nimmt, dies bedeutet, dass ein  strapazierfähiger Körper von Nöten ist.
  • Wir beschäftigen uns auch mit der Heilung und schenken dem Schützen und Instandhalten der Wirbelsäule große Aufmerksamkeit, denn sie dient dem ganzen Körper zur Grundlage. Während des Trainings beschäftigen wir uns auch mit japanischem Yoga, mit dem DoIn.

Was geschieht beim  ersten Training?

Beim ersten Training lernst du zu stehen, gehen, atmen, rollen, schlagen, treten usw.… grundlegende Angriffe und Verteidigung, beziehungsweise die Prinzipien des Angreifens und Verteidigens. Du wirst lernen, dich auf verschiedenen Böden zu bewegen, auf Tatami, Beton, Gras und noch auf vielen anderen Oberflächen, denn man weiß nie was das Leben so bringt. Hauptsächlich werden wir auf harten Untergrund trainieren, zurzeit üben wir auf Linoleumboden, denn auf den Straßen befindet sich auch kein Teppich…

(Wenn du noch Anfänger bist, kannst du auch auf der Turnmatte mit dem Üben beginnen)

Du wirst die Dojoetikette und Höflichkeitsformen lernen, damit du in Geborgenheit trainieren kannst. Wir nehmen große Rücksicht auf die Anfänger, denn wir wurden auch dergleichen behandelt, als wir mit dem Training begannen.

Wie sieht ein Training aus?

Jedes Training ist verschieden. Denn das Leben ist auch nicht immer gleich. Für gewöhnlich

  • Beginnen wir mit dem Aufwärmen, danach
  • Üben wir das Fallen und Rollen, anschließend
  • üben wir, durch verschiedene Techniken, die Prinzipien der Kampfkunst in die Praxis umzusetzen

Das Wesentliche ist die Planmäßigkeit und dass von niemanden Dinge erwartet werden, wozu er nicht fähig ist. Dank Hatsumi Sensei ist der Aufbau des Lehrstoffes so erstellt, dass man Schritt für Schritt seine Fähigkeiten weiterentwickelt.

 

„Im Ninjutsu gebrauchen wir nicht nur unsere Kraft, sondern bedienen uns unserer Intelligenz, unserer Kraft des Geistes“

 

Wenn du eine alte, auf traditionellen Prinzipien beruhende, dennoch dem Geist dieser Zeit entsprechende Kampfkunst ausprobieren möchtest, wo du dir den Entwicklungsweg von Körper, Geist und Seele aneignen kannst, bist du hier an der richtigen Stelle!

Wenn du dich jetzt anmeldest, bekommst du folgendes im BONUS:

1.)  1 Woche lang kostenloses Training, damit du während der 3 Trainingssitzungen erfährst was eigentlich Ninjutsu ist, beziehungsweise um es auszuprobieren und später die Entscheidung treffen zu können, ob es dich anspricht.

2.) 1 Monat lange Gewährleistung der Mitgliedschaft, dass heißt du kannst von allen Rechten und Möglichkeiten Gebrauch machen, über das ein vollwertiges Dojomitglied verfügt.

Komm und probier es aus ohne jede Verpflichtung!

Wenn es dir nicht gefällt, kommst du höchstens nicht mehr und kannst dich anderweitig umschauen. Wir werden uns dafür bedanken, dass du dir und uns, dem Bujinkan Bhima Dojo, eine Chance gegeben hast.

Wo finden die Trainings statt?

Sie finden in Budapest im VII. Bezirk, an der Ecke der Barcsai und Hársfa Straße, im Bhakti Kutir Centrum des Lebenswandels statt.

Wenn du öffentliche Verkehrsmittel nutzt, musst du bei der Wesselényi Straße von der Straßenbahn absteigen und entlang der Barcsai Straße bis zur Kreuzung der Hársfa Straße gehen.

Auch wenn du mit den Waagen kommst, findest du leicht dorthin, obendrein gibt es etliche Parkplätze.

Eine Stadtkarte und weitere Informationen findest du hier.

Wann?

Dienstag:18:00-19:30 (im Freien + es kann sein, dass wir bis zum Dunkelwerden bleiben)

Mittwoch: 18:00-19:30

Freitag: 18:00-19:30

 

Wie kann ich mich anmelden?

Gib deinen Namen und deine E-Mail-Adresse an. Somit wirst du berechtigt, eine Woche lang kostenlos das Training auszuprobieren, damit du entscheiden kannst, ob du hierher gehörst. (Bevor sich die Damen anmelden sollten, schlagen wir vor, erst den Selbstverteidigungskurs für Frauen zu absolvieren.) Selbstverteidigungskurs für Frauen


 Wie viel kostet das?

Die erste Woche ist kostenlos, das beinhaltet insgesamt 3 Trainingssitzungen. (Achtung, 3 Trainingssitzungen können nur an einer Woche in Anspruch genommen werden) Da du im ersten Monat die Mitgliedschaft zum Geschenk bekommst, gelten auch für dich die dojomitglieds Preise.

 

Sie waren schon  zum Ausprobieren gekommen und sie denken darüber so 

Ninjutsu önvédelem tanfolyam Budapesten 2011 előtte-utána

 

Wenn du am Ende des vier Monate langen Kurses, erfolgreiche 10 Kyu Prüfung ablegst, darfst du an den fortgeschrittenen Kurs teilnehmen.

 

Nincsenek hozzászólások

„Tízezer Erő lánca a Vízben és a parton” Ninjutsu Edző tábor 2012


Mikor lesz?

2012 augusztus 8-12

Szerda délután megyünk, és vasárnap délután jövünk haza.

"Ezer Erő lánca a Vízben és a parton" Ninjutsu Edző tábor 2012

Hol lesz?

Helyszín: Az 5 napos tábor Velencén lesz. Egy szép kis tábort sikerült találni, ahol nagy terek vannak a tréningekhez, valamint maga a Velencei Tó is viszonylag közel van a szabad strandjával, ahol a vizes edzéseket fogjuk csinálni. (Na meg persze strandolni)

Hol fogok aludni?

Szállás: A szállás a  4-6 ágyas fürdőszobás és fürdőszoba nélküli szobákban történik. A fürdőszoba nélküli elhelyezésnél a közös fürdők a szobák közelében találhatóak. A tábor fele rönk házakból, a másik fele pedig egy kőépületből áll, hogy hol kapjuk a szobákat, valszeg akkor és ott fog eldőlni. de ágyban fog aludni mindenki, szép kultúrált körülmények között.

"Ezer Erő lánca a Vízben és a parton" Ninjutsu Edző tábor 2012

 

Mit fogok enni?

Étkezés: A tábor alatt napi 3-szori étkezést biztosítunk. A meglepetés, hogy ezek vegetariánus ételek lesznek, vagyis nem lesz bennük hús, hal, tojás, csak tejtermék. (A tábor szervezői nem szeretnék maguknak azt a karmát, ami egy állat lemészárlásával jár, amíg el jut a tányérodig, ezenkívül sokkal egészségesebb is) Persze okosan lesz összerakva az étlap, és fel sem fog tűnni, hogy nem ettél húst. (Az eddigi táborainkban is így volt)

Mi lesz a program?

Program: Mivel ez egy edző tábor lesz, ezért leginkább fejlődni megyünk oda mindenféle téren. A táborban a tervek szerint napi három edzés lesz.

Alap programok:

1.) Reggel egy kis erőnlét a természet lágy ölén, teljesen naturális edzési feltételek között, fákkal és egyéb tereptárgyakkal fogunk barátkozni közben, meg amit találunk.

2.) Délelőtt Taijutsu (Alap mozgások) Vagyis főleg olyan dolgokat fogunk gyakorolni, amik az alapokhoz kellenek.

3.) Délután pedig trükkök, technikák minden mennyiségben. Fegyverrel történő mozgás, ismerkedés, barátkozás. Alap elvek, melyek a fegyver forgatásához szükségesek. Speciális módszerek, hogy a tradicionális fegyvert és annak használatát hogyan lehet napjainkban használni, alkalmazni. (Hiszen nem biztos, hogy van nálad kusarigama, vagy lánc, de egy sál, vagy kendő, esetleg egy kötél bárhol előfordulhat.)

Az edző táborban főleg kusari fundo-val és kötéllel fogunk gyakorolni, mivel erre városi körülmények között nincs olyan sok lehetőség. Saját magunknak fogunk fegyvert készíteni. Mivel ez egy egyszerű fegyver, így kötélből fogjuk elkészíteni a gyakorló változatát, valamint egyéb hurkolási, csomózási technikákat is fogunk gyakorolni.

JAVASLAT: (Ha a jelentkezésnél jelzed igényed, akkor hozunk neked a gyakorláshoz megfelelő kötelet, ami elég vastag, elég erős, elég rugalmas és nem vág)

Ennél jobb videót nem találtam, de hasonlókra lehet számítani a kusari-fundo terén:

Speciális programok:

a.) Valószínűleg Pénteken, éjszakai tréninget fogunk tartani, ahol főleg játékosan fogunk fejleszteni különböző érzékelési képességeinken

b.) Utolsó este, Szombaton  közös mantra meditáció lesz, ahol lesz lehetőségünk teljesen feltöltődni és átélni, megtalálni a lelki önvalónk mibenlétét, fölé emelkednünk a test hívságainak. Ez közös program lesz, ahol nem a testtel, hanem a lélekkel fogunk csak és kizárólag foglalkozni- Amolyan kikapcsolódás képpen, megerősítve, össze harmonizálva mindazt amit addig tanultunk.

c.) Ha lehet csónakot, vízibiciklit szerezni (Márpedig valószínüleg lehet) akkor fogunk csónakos, illetve egyéb vízi járműves mozgásokat is tanulni gyakorolni. Járműbeszállás vízben, jármű elhagyása minél kevesebb feltűnéssel, illetve minél gyorsabban biztonságosan stb… Valamint megismerkedünk a vízben vívott harc körülményeivel és praktikumaival.

Továbbá tervezzünk, tábor tüzet, csapat játékokat, egymás kicsit jobban megismerését, naplementenézést, Strandolást stb…

Mit kell hoznom?

Felszerelés: Főleg magadat kell hoznod, meg 5 napra elég tiszta alsóneműt. Ha vannak gyakorló fegyvereid azokat. Nem árt elemlámpa, esőkabát (vízhatlan ruha) meleg ruha (pulóver ilyesmi). Olyan ruha amit nem sajnálsz, de ha van, akkor természetesen gí, vagy terepszínű katonai ruházat esetleg, ha azt gondolod kényelmesebbnek. De ez nem túlélő tábor lesz, szóval olyan túl sok mindenre nem kell felkészülni, főleg azért, hogy ne a körülményekkel, hanem a tanulással a fejlődéssel legyél inkább elfoglalva. Legyen nálad olyan ruházat aminek nem árt a víz, mert a vízi edzések minimum pólóban fognak történni, de ha szeretnéd jobban érezni, akkor egy nadrág, esetleg cipő is legyen nálad, amiben be mész a vízbe. (szandál esetleg. Nekem az lesz) Na meg persze fürdő ruha törölköző, és tisztálkodáshoz szükséges egyéb eszközök.

Ráadásul, ha nagyon ramaty idő lesz, akkor bent tudunk edzeni egy fedett teremben.

Ki jöhet?

A Táborba természetesen bárki eljöhet, ha betöltötte 16.-életévét, kortól, nemtől, vallási, faji, vagy bármiféle más megkülönböztetéstől függetlenül. (18 év alatt írásos szülői hozzájárulás kötelező)

Mivel tudok menni?

Megy busz, vonat, kb 1000Ft a jegy. De ha össze jön annyi autó, akkor tudunk azzal is menni, majd ezt leegyeztetjük.

 

Hogy tudok jelentkezni?

Erről Lecsúsztál! 

Ha lemaradtál, és legközelebb nem szeretnél, akkor lájkold a facebookoldalunkat, vagy iratkozz fel a harcművészet elvei tanfolyamra, hogy legközelebb időben tudj dönteni…

 

Naplemente a Velencei tavon:

“A tízezer Erő lánca a Vízben és a parton” NinjutsuBudapest.com Edző tábor 2012

képforrás
(A tábor előlegét nem áll módunkban visszafizetni, mert lefoglaljuk a szállásodat belőle.)

, , ,

Nincsenek hozzászólások