„Ez egy csodálatos nézőpontja az életnek és a világnak, amiben élünk” Ninjutsu Önvédelem

Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?

Nemes egyszerűségből azért, mert szerettem volna január elsejével az egyik újévi fogadalmamat – miszerint legalább heti kétszer mozgok valamit a futás mellett – betartani.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?

Erre a kérdésre, hogy az első hónap után milyen változásokat tapasztalok, bemásolom azt a levelet, amit pár napja küldtem köszönetképpen a senseinek is. Nem túl rövid, de minden benne van:

–

• A fizikai hatások közül a legelső, aminek nagyon örülök, hogy sokkal gyorsabban futok itthon és jobban bírom a futást. Átlagosan egy-másfél perccel rövidebb időbe telik adott távot lefutni, illetve a levezető gyors gyaloglás is átlag kettő perccel rövidebb kilométerenként. Ez óriási számomra, tekintve, hogy eddig csak pár másodperccel sikerült javítani a szintidőket.

• A másik, nem kevésbé fontos hatás, hogy terhelhetőbb vagyok, többet bírok és tovább tart az erőm.

• A harmadik, hogy jobban alszom. Ezt mondjuk nem értem, miért, mert éppen hogy kevesebbet alszom a folytonos utazások miatt, de lényeg, hogy nagyon jól alszom és ennek örülök.

• Jobbak a reflexeim és gyorsabb vagyok.

Valamelyik este, mikor sétáltam az edzés után a metróhoz és a tanultakon gondolkodtam, jött velem szembe egy férfi, telefonált, én a fülemet piszkálva kikerültem, ekkor azonban ő valamiért hirtelen visszafordult és megnézte az óráját éppen akkor, mikor elment mellettem, de én csak a szemem sarkából láttam a mozdulatot és azt hittem, hogy valami egészen másra készül és olyan rövid időn belül ráfordultam és mögé kerültem, hogy fel se fogtam, mit csinálok.
Nem ütöttem meg vagy ilyesmi, csak villámgyorsan a háta mögött találtam magam. Ő pedig szemmel láthatóan semmit nem vett észre az egészből, mert nyugodt szívvel elsétált onnét és közben folyamatosan beszélt. Még én is megijedtem magamtól.

A lelki hatásai is legalább ennyire értékesek.

• Jobban figyelek, több mindent észreveszek még akkor is, ha nem szólok vagy ez nem úgy tűnik külső szemlélő számára.

• Valahogy jobban megértem az emberek bizonyos cselekvéseinek mélyén megbújó okot és nem amiatt idegeskedem, hogy miért pont én vagyok már megint a célpontja az éles nyelvüknek, hanem azon gondolkodom, hogy mi történhetett velük, amiért idegesek. Mert nem rám mérgesek, csak felhúzta őket valaki. És ez – most, hogy alaposabban figyelek rájuk – nagyszerűen kivehető a szidalmaikból is, hogy tényleg nem rám haragszanak, csak valaki elintézte a hangulatukat, én meg pont kéznél voltam, hogy levezessék. Mikor pedig meg is kérdezem, hogy mi történt és nem pedig rájuk vágom az ajtót, hogy főjenek a saját levükben egyedül, meglepetten elmesélik és megnyugszanak pár percen belül.

• Sokkal szervezettebb vagyok, jobban kihasználom a szabadidőm és néhány hónap kihagyás után újra rendszeresen olvasok könyvet is, mert tudok rá időt szakítani.

• Magasabb lett a toleranciaküszöböm az élet szinte minden területén az első két hét után, tekintve, hogy hatalmas mennyiségű káromkodást hallok, amihez eddig abszolút nem voltam hozzászokva (és mivel a sensei szájából hangzanak el, nem megyek oda, hogy na ezt most gyorsan fejezd be…), és emiatt az edzések óta rendesen tudom fegyelmezni magam, hogy mások idegesítő szokásaira se úgy nézzek, mint idegesítő szokásokra és nem bosszantom magam miattuk, csak elengedem őket a fülem mellett. Lehet, hogy inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy nagyobb lett az önkontroll a kezemben magam felett.

• Általánosságban véve boldogabb vagyok, bár ez sem csak a ninjutsu miatt van, de ez is sokban hozzájárul.

• Ahogy figyelem a többieket, akikkel találkozom minden alkalommal és látom rajtuk a lelkesedést és az egymás iránti tiszteletet, a kedvességet, amit tanúsítanak felém is, mindig erős elhatározás tölt el, hogy én is legyek jó és kedves és azt adjam vissza én is, amit tőlük kapok. Zoli senpai ninjutsu iránti alázatossága és szeretete, illetve ahogy a mozdulat lényegét át tudja adni, mikor párban vagyok vele, mindig hatalmas adag őszinte csodálattal, lelkesedéssel és motivációval tölt el és megtisztelve érzem magam minden pillanatban, mikor valamelyik haladóval állok párban.

Összességében véve azt mondanám, hogy a ninjutsu hatására egészen biztosan elindultam valamilyen úton a mélyebb megértés és a még nagyobb egymás iránti figyelem felé, ami miatt már most rendkívül hálás vagyok és hatalmas adag köszönettel tartozom. Tényleg nagyon köszönök mindent! És persze alig várom a folytatást.”

Erre számítottál-e?
Néhány hónapja tudom, hogy az élet sokkal egyszerűbb és pláne boldogabb, ha nem várok el senkitől semmit és nem is számítok senkitől semmire, éppen ezért az első edzésre is úgy mentem, hogy lesz ami lesz, én örömmel és nyitott szívvel fogok részt venni rajta, majd úgyis alakulnak a dolgok valahogy, hiszen olyan nincs, hogy semmi sem történik.

És mivel nem számítottam semmire, ezért aztán óriási meglepetésként ért, mikor a Sensei szájából a saját gondolataimat hallottam vissza majdhogynem szó szerint idézve. Nem tudom még most sem hova tenni ezt az egészet, mert eddig soha senki a környezetemben nem osztotta ezeket a gondolatokat (illetve éppen hogy megcáfolni voltak csak hajlandóak), erre most itt egy fickó, aki ugyanúgy azt gondolja például az emberről, hogy egy mikrokozmosz, egy kis egyedülálló univerzum a makrokozmoszban. Az edzés végén az államat a padlóról összeszedve, a lelkesedésemet pedig a plafonon kergetve egyértelműen tudatosult bennem, hogy ez egy olyan valami, amit régóta kerestem.

Miért ajánlanád másoknak?
Ez egy csodálatos nézőpontja az életnek és a világnak, amiben élünk, s bár nekem abszolút nem új ez a fajta szemléletmód, hiszen ebben élek én is elég régóta, szerintem nagyon-nagyon nagy többsége az embereknek újként, ‘más’-ként tekintene rá. Szerintem erről az edzésről az első alkalom után kétféleképpen lehet eljönni: az egyik a „soha többet nem jövök ide” hozzáállás, a másik pedig a „soha többet nem megyek el innen” attitűd. Nekem az utóbbi.

Mi neked a Ninjutsu?
Egy olyan időtöltés, amikor teljesen kiürül az agyam és csak a pillanatban élek, nem gondolok se arra, hogy mi fog történni holnap, mi történt tegnap, mi lesz a vacsora vagy lekésem-e a buszt, se arra, hogy ki vagyok, miért vagyok itt és egyáltalán mikor kapom meg végre, amit annyira nagyon szeretnék. Az edzés eleji és végi seiza közti időben mindig csak az aktuális pillanat vagyok: a lépés, a mozdulat, az esés és a törekvés, hogy jó legyek. És ez az állapot egy különösen jó érzés.

-nevnelkul-