Gyakori Kérdések
-Mi az a Ninjutsu?
Ninjutsu egy harcművészet. Harcművészet azt jelenti, hogy harcolunk, vagyis a harcot tanuljuk gyakoroljuk. A Harc az nem bunyó, hírig, vagy verekedés, hanem élet – halál küzdelem. Ezt tanuljuk és ennek az elveit igyekszünk megvalósítani művészi szinten.
Nin: Első szinten a NIN kitartást, álló és tűrőképességet, béketűrést jelent, mind fizikai, mind lelki téren. Második szótári jelentése: rejtőzködés, lopakodás, titokzatosság, túlélés. A NIN Japán írásképe két részből áll: külön-külön azt jelent: penge és szív. Szélesebb értelemben a NIN azt jelenti, hogy az ember uralkodik testén és elméjén, meg tudja különböztetni a helyest a helytelentől, a jót a rossztól…
Jutsu: Művészet
“Az elvek ismerete az a tudás, vagyis intellektus. Az elvek alkalmazása pedig az a művészet…”
Így ebből a két szóból áll össze a Ninjutsu szó, mely a sokféle értelmezésben talán így a béketűrés művészetét is jelenti.
Ninjutsu egy tradicionális harcművészet, így elég sok tradicionális tanítást foglal magában. Eredetileg rengeteg féle Ninjutsu létezik, melyeket Ryu-k nak neveznek. Ezeknek a száma ismeretlen, de jelenleg a Bujinkanon belül 9 Ryu-t gyakorlunk. Ezen 9 Ryu tartalmazza az összes csatatéri mentalitást amivel csak találkozhatunk egy küzdelem során. Ezek a dolgok így voltak a régi, és így vannak a mai időkben is az utcán.
Ninjutsu tanít 18 Jutsu-t
A Ninja Juhakkei a Togakure Ryu 18 alapvető művészetét, technikai csoportját tartalmazza. Ez a Ninja Juhakkei, a szamurájok tizennyolc alap ismeretanyagának, a Bugei Juhappan megfelelője (ami pedig a kínai 18 alap wushu fegyver mintáját követi), nagyjából meg is egyezik azzal, de vannak különbségek is. Összességében a ninjutsu számtalan kisebb-nagyobb jutsu-ból, művészetből, technikai csoportból áll, de ez a 18 kiemelt fontosságú.
-Hol és mikor van az edzés?
Hála Istennek egyre több helyen az országban, sőt az egész világon. De a lényeget ismét megragadva általában nem laboratóriumi körülmények között edzünk, hanem igazi az élet által is könnyen kreált helyszíneken.
Természetesen a kezdő oktatás általában szőnyegen történik, de mivel az utcán sincs tatami, így egy bizonyos szint után már a parketta, járólap, sima fű, vagy még a beton sem jelent akadályt.
A NINJUTSU edzések helyét és idejét ezen az oldalon találod.
A NŐI ÖNVÉDELEM edzések helyét és idejét ezen az oldalon találod.
A GYEREK EDZÉSEKről bővebb információt pedig itt találsz.
Jó, ha negyed órával az edzés előtt ide érsz, hogy legyen időd átöltözni és lélekben is ráhangolódni a tréningre. Valamint, ilyenkor van lehetőséged kicsit jobban bemelegíteni, ha igényeled..
-Mikor jöhetnek kezdők?
Bármikor el kezdheted, mivel mindig mindenkinek a saját képességei szerint oktatjuk a Ninjutsut. Mindannyian különálló személyiségek vagyunk, különféle tulajdonságokkal, így mind más és más szinten vagyunk a tudás terén is. Ninjutsuban ezért igazából nincsenek kezdők és haladók. Az egészséges szemlélet az, ha mindenki kezdőnek tekinti magát, mert így nyitott tud maradni az új még nem ismert dolgokra.
Szóval egész évben bármikor jöhetnek kezdők, sok szeretettel várjunk téged is.
Minden újonnan érkező, a következő ajándékokat kapja a Dojotól:
1.) 1 Hétig INGYEN JÁRHATSZ EDZÉSRE, hogy az ezen idő szak alatt lezajló 3 tréningen meg tudd , hogy milyen is a Ninjutsu, és ki tudd próbálni meg eldönthesd ennyi edzés alatt, hogy tetszik-e?
2.) 1 HÓNAP DOJO TAGSÁG-ot biztosítunk az első hónapra vagyis újoncként az összes joggal/lehetőséggel élhetsz, amivel a Dojo tagjai rendelkeznek. (havidíj, extra hétvégi tréningek stb)
Gyere el bátran és próbáld ki magad, mindenféle kötelezettség nélkül!
Ha nem tetszik, legfeljebb nem jössz többet, és még mindig el tudsz járni máshová edzésre. Mi pedig megköszönjük, hogy adtál magadnak, meg nekünk a Bujinkan Bhima Dojonak egy esélyt.
-Van Korhatár?
Az edzéseken bárki részt vehet, kortól, nemtől függetlenül. De ajánlott a 14.életév betöltése. Megfelelő szellemi érettséggel kell rendelkezni. A fiatalabbaknak 6-7-éves kortól gyerek edzéseket tartunk.
18 év alatt szülői írásos engedély, illetve hozzájárulás szükséges.
-Milyen ruhában jöjjek?
Eleinte megfelel bármilyen hosszú ujjú melegítő alsó-felső, amit nem sajnálsz. Cipőt nem nagyon használunk érdemes valami strapabíró zoknit hoznod, amit már szintén nem sajnálsz. Ha jártál valamilyen más irányzat edzéseire és van oda ruhád, akkor jöhetsz abban is.
A 3. hónaptól az edzéseken való részvételhez fekete edző gi-re és az övfokozatnak megfelelő színű övre van szükség.
Ezen kívül még nem árt beszerezned, térdvédőt, esetleg csukló, vagy alkar védőt.
-Milyen felszerelés kell?
Ninjutsuban használunk mindenféle fegyvert, hiszen az élet bármilyen szituációt szülhet, ezért idővel érdemes beszerezni edző fegyvereket, mint bo, (bot) Hambo (rövid bot), Boken (Fakard), Tanto (fakés) stb. Ezek szintén a 3. hónaptól aktuálisak.
-Testalkat, testsúly, tehetség?
Természetesen teljesen mindegy, hogy milyen testi adottságokkal rendelkezel, hiszen bárki gyakorolhatja a Ninjutsut. Mindegy, hogy vékony, vastag, dundi, kövér-e valaki, hiszen a test úgy is átalakul a folyamatos tréningeken. Csak egy fontos dolog van, a kitartás. Nem baj, ha nem vagy izmos, nem baj, ha gyenge vagy, mert ezek csak olyan adottságok, amik fejleszthetőek, de nem mérvadó a meglétük, mivel Ninjutsuban mindig az intelligenciánkat és a szívünket használjuk. “A kard az élével, a ninja a szívével harcol”.
Ezenkívül elveket gyakorlunk és nem technikákat, vagyis úgy is szembe kerülhetsz egy kisebb, vagy egy sokkal nagyobb ellenféllel is és akkor mind a kettő ellen egészen másképp kell harcolnod, hiszen ami jó az egyik ellen, az nem biztos, hogy működik a másik ellen. Sun Ce azt mondta, soha nem használd kétszer ugyan azt a stratégiát.
-Milyen gyakran kell gyakorolnom, hogy fejlődjek?
Ninjutsu nem egy sport, hanem egy harcművészet. Ilyen formán inkább egy életszemléletnek, egy életmódnak éljük meg mi akik gyakoroljuk. Ez azt jelenti, hogy mindig minden pillanatban edzés van. Hiszen mindig minden pillanatban történhet valami. Ez persze nem azt jelenti, hogy paranoiásak vagyunk, hanem sokkal inkább azt, hogy az egyéni gyakorló minden pillanatban készen álljon a harcra, vagyis ne lepődjél meg, ha arra kerül a sor. Sokkal inkább fontos, hogy az ellenfél lepődjön meg. De ehhez mindig minden pillanatban készen kell állni. Mikor állsz a zebrán, vagy fogmosás közben, vagy a boltban a bevásárlószatyorral stb…
Eleinte ez persze sok erőfeszítést igényel, hiszen alapvetően nem ezt tanultuk eddigi életünkben. De egy kis gyakorlással könnyen elsajátítható a folyamatos jelenlét, a folyamatos tudatosság állapota, amiből könnyű reagálni a körülöttünk történő különféle eseményekre…
Ahhoz, hogy fejlődj, meg kell értened, hogy neked kell fejlődnöd, neked kell edzésre járnod és gyakorolnod, hiszen senki más nem fogja ezt megtenni helyetted. Ugyan úgy mint mikor az élet egy olyan szituációba hoz ahol helyt kell állnod, akkor sem fog senki sem ott lenni helyetted, hanem akkor dől el, hogy mi az amit megtanultál magadévá tettél.
Fejlődnöd mindig saját magadhoz képest kell, nem másokhoz képest. Saját magadat kell legyőznöd, vagyis azt, akit magadnak gondolsz.
Heti két edzést tartunk, amin ajánlott részt venni, de eleinte a legtöbbet akkor fejlődsz, ha egyedül gyakorlod otthon azt, amit az edzések során tanultál.
-Eddig még semmilyen harcművészetet nem gyakoroltam, így is elkezdhetem?
Természetesen, nem jelent hátrányt, ha nincs semmilyen „előképzettséged”. A ninjutsuhoz nem szükséges semmilyen előzetes gyakorlás, vagy különleges tudás.
-Mi történik az első edzéseken?
Az első edzéseken megtanulsz állni, járni, lélegezni, lépni, gurulni, ütni, rúgni stb valamint alapvető támadásokat és védekezéseket, illetve a támadások és védekezések elveit. Meg fogsz tanulni különböző talajokon mozogni tatamin, betonon, füvön, meg még sokféle máson, hiszen az élet bármit hozhat.
Aztán ezzel párhuzamosan megtanulod az udvariassági és viselkedési szabályokat a Dojoban, hogy később biztonságosan edzhess. A kezdőkhöz mindig nagy odafigyeléssel és türelemmel fordulunk.
-Milyen egy edzés?
Minden edzés más és más. Hiszen az élet is mindig más és más. Általában minden tréningen bemelegítéssel kezdünk, aztán gyakoroljuk az eséseket, gurulásokat, majd pedig különféle technikákon keresztül a harcművészet elveit tanuljuk a gyakorlatba átültetni. A szisztematikusság a lényeg, meg az, hogy senkitől nincs elvárva, hogy olyan dolgot kelljen megtennie amire nem képes. De Hatsumi sensei oktatási szisztémájának hála úgy van felépítve a Ninjutsu, hogy szépen lépésről lépésre mégis folyamatosan egyre többre legyél képes.
Olvass el egy pár véleményt azoktól akik már járnak edzésre egy idelye.
-Milyen fegyverekkel edzetek Ninjutsu edzésen?
Ninjutsuban minden játszik. Vagyis tényleg mindennel. A tradicionális szamuráj és ninja fegyverektől egészen a pisztolyok puskákon át a napjaink mindennapi használati tárgyaiig mindent használunk.
Mert nem külön szedjük, hogy ez egy bot, az meg egy kard, az meg egy fakanál, hanem a fegyverek elveit tanuljuk meg és utána azokat gyakoroljuk, majd az alkalmazásukat sajátítjuk el, hogy nem legyen gond hely idő és körülmény szerint cselekedni egy az élet által könnyen kreált szituációban.
Természetesen eleinte pusztakézzel gyakorlunk, hogy a test irányítása és kontrollálását elsajátítsd és mikor már meg van egy két mozdulat, akkor utána térünk rá a fegyverekre.
-Megsérülhetek az Ninjutsu gyakorlása közben?
A Ninjutsuban kevesebb sérülés történik, mint egy átlagos kosárlabda-, vagy focimeccsen a barátaiddal. A Ninjutsu alapelve a túlélés, aminek minden alá van rendelve. Ez azt jelenti, hogy nincsenek szabályok, ezért nagyon fontos, hogy megtanulják a gyakorlók kontrollálni a mozdulataikat, tetteiket. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy minimális sérüléssel meg lehet úszni a dolgot. Természetesen apró horzsolások előfordulhatnak, hiszen mégis csak harcművészetet tanulunk. de nem cél, hogy megsérülj. Sőt pont az a cél, hogy elkerüljük a sérülést.
A gyakorlatok általában párosan, az oktató közvetlen irányítása alatt folynak, ahol mindkét fél vigyáz a másikra. A sérülés általában kapkodásból, vagy figyelmetlenségből, fölösleges erőszakosságból történik, ám ez nem jellemző a Ninjutsu-edzésekre.
-Meg fogom tudni védeni magam, ha Ninjutsuzom?
Az Ninjutsu egy harcművészet. Az edzések elve az, hogy ha már valaki csak egyetlen egy edzésre is el jön, akkor is tanuljon valamit, amit hatékonyan alkalmazni tud az életében. Általában azt gyakoroljuk, hogy miként legyünk nyitottak a körülöttünk lévő világra, és hogyan kerüljük el az erőszakot. És mivel a valóságban leggyakrabban nem csak egy támadóval találod magad szemben, így felkészülünk a több ellenféllel szembe kerülés lehetőségére is. A gyakorlott harcművész felismeri azokat a helyzeteket, amelyekben muszáj megvédenie magát, de önmaga sosem idézi elő és lehetőleg mindig elkerüli az erőszakot.
Verekedni, bunyózni nem fogsz megtanulni, ha Ninjutsuzol. De túlélni bármi áron, azt igen.
-Önmegvalósítás? Filozófia?
A harcművészetek között az Ninjutsu rendelkezik a legátfogóbb filozófiai háttérrel, mely középpontjába a tudatosságot állítja. Az edzéseken biztos fogsz filozofikus eszmefuttatásokat hallani, hiszen legjobban hallás útján tanul az ember. Ezt viszont nem visszük túlzásba, mert mindennek megvan a magyarázata és helye. A filozófiát leginkább edzéseken kívül gyakoroljuk tanuljuk, illetve a különféle táborokba, leckéken.
Ha eljössz egy edzésre, békés és erőszakmentes filozófia vár, természetesen a mai világban reális valóságképpel összhangban, amely elősegíti saját magad legyőzését, a túllépést saját korlátaidon.
-Kik járnak az edzésekre? Lányok-fiúk? Idősek-fiatalok?
Általában sok a fiatal, 16-20 év közötti fiú, de van idősebbek, pl 40 év körül is előfordulnak. Néha-néha hébe-hóba megfordul egy-egy lány is. A Ninjutsu olyan harcművészet, amely idővel hozzáidomul az ember alkatához, mindenki el sajátítja, megvalósítja a saját Ninjutsuját, ezért igazából teljesen mindegy, hogy ki milyen alkatú, vagy fizikai erővel rendelkezik. Azt mondják, ha erőt kell alkalmaznod, az már nem Ninjutsu. Sokkal inkább fontos az intelligencia, illetve az alkalmazott intelligencia használata.
-Mi az ami garantálja, hogy folyamatosan, érezhetően sikerrel fejlődjek a harcművészetben?
Mivel sokféle harcművészetet kipróbáltam és tanulmányoztam én is, meg belekeveredtem életem folyamán néhány szituációba, ezért látom, hogy mik azok a dolgok amik működnek és mik azok amik nem.
Nagyon szerencsés voltam, hogy 1998-ban megismerkedhettem a Ninjutsuval, ami egy olyan harcművészet ahol elveket gyakorlunk és nem technikákat. Olyan elveket tanulunk és alkalmazunk, melyek az élet minden területén megállják a helyüket. Ezekről az elvekről olvashatsz a “Ne higgy nekem, próbáld ki magad!-tanfolyamon, mely a Harcművészet alapelveiről szól.
-Mi is igazából az a Ninjutsu?
Ninjutsu egy ősi, tradicionális harcművészet. Ha nagyon gyorsan szeretném neked elmondani, akkor azt mondanám csak, hogy A Ninják harcművészete.
De nem akarok gyors lenni. Mert sokkal több annál mint amit a filmeken láthatsz. A Nyugati mozi világ megfogott egy részt a ninjutsuból és eladhatóvá tette, filmek, rajzfilmek és még ki tudja miféle módokon csinált pénzt ebből a különleges rendszerből.
Ninjutsu egy tradicionális japán harcművészet. Eredetileg egy mitikus nép, a Tenguk tanították a harcművészet alapjait a hegyekben élő szerzeteseknek és így szállt alá ez a tudás, másik verziók szerint pedig különféle más országok harcművészeteiből állt össze. Igazából úgy gondolom, hogy mindenki elfogadhatja azt a történetet ami neki a legszimpatikusabb, vagy amit a gyomra leginkább bevenni képes. Mert ez nem egy fontos kérdés.
Azért nem mert a lényeg az, hogy mi most ez a harcművészet? Ninjutsu mindig az elvekről szólt. Az összes többi harcművészet is így épült fel valaha, de manapság sokuk verseny, vagy küzdő sporttá alakult. Ami nem jó vagy rossz, csupán egész egyszerűen egy olyan átalakulás mint ahogyan a filmesek is próbálták kivenni a Ninjutsuból a látványos és megkapó részeket a szellemiség és filozófia nélkül.
Ninjutsu elvekre épül és elveket tanít. A harcművészet alap elveit, melyeket a tréningeken igyekszünk megismerni, elsajátítani, hogy aztán a való életben, vagy igazi küzdelmekben hely idő és körülmények között tudjuk alkalmazni őket. Az első számú alap elv az a túlélés…
-Ki lehet-e próbálni ingyen? Mennyibe kerülnek az edzések?
Ez egy manapság általános kérdés, mivel minden a pénz körül forog a világban. Szerencsére Ninjutsuban ezt igyekezzük elkerülni. Ezért azt mondom, hogy gyere el egy edzésre, próbáld ki, lásd meg, nézd meg, tapasztald meg, éld át, milyen egy edzés, és utána kérdezd ezt meg. Az első hét tréning ingyen van, ami 3 kezdő edzést tartalmaz. Ennyi idő alatt bőven rá tudsz jönni, hogy ez kell-e neked.
És ha ez eddig tetszett, akkor jelentkezz:
“Ne higgy nekem, próbáld ki magad”
ingyenes online tanfolyamra, ami a Harcművészet alapelveiről szól.
A NINJUTSU edzések helyét és idejét ezen az oldalon találod.
A NŐI ÖNVÉDELEM edzések helyét és idejét ezen az oldalon találod.