Menü

NEM Tehetsz róla, DE tehetsz ellene! 6 Viselkedési Tipp ami megmentheti az életed!


Nem tehetsz róla, de tehetsz ellene. Nők elleni erőszak, női önvédelem!

Pár hónapja nagy port és visszhangot keltett a rendőrség bűnmegelőzési videója a Selfie.

Sokan értettek vele egyet, sokan nem. A filmeket azóta eltávolították minden videó megosztóról, így lejátszani nem tudom neked. De azt el tudom mondani, hogy  Magyarország leghatékonyabb női önvédelem oktatójaként (Mert 5 éve tanítok, és akik elvégezték a 4 hónapos női önvédelem tanfolyamunkat, megtanultak így gondolkodni, azok mind helyt álltak az életben és meg tudták védeni magukat bármilyen szituációban.) mit gondolok arról a kampányról ami végső soron sikeres lett. Sikeres, hiszen szinte az egész világ beszélt róla, az emberek elő vették a nők elleni erőszak témáját, még ha a rendőrséget az üzenet miatt meg is hurcolták kissé.

Szerintem a videó és a kampány is zseniális volt, és a videó is teljesen rendben volt, csak én még hozzá tettem volna az alap üzenethez két szót, egy NEM és egy DE kiegészítéssel lett volna az ami, úgy viszont könnyen elképzelhető, hogy nem ért volna el ennyi embert…

Ezt a kis videót, amit a Pécsi rendőrök csináltak, hogy valahogy ellensúlyozzák az ottani helyzetet. Hiszen az elmúlt években Magyarországon ott került a nyilvánosságra a legtöbb nők elleni erőszakos bűncselekmény. Elég csak a Bándi Kata halállal végződő, vagy a polgármester Páva Zsolt lányával esett média által felkapott „szerencsésebb” kimenetelű ügyre gondolnunk.

Selfie Magyar rendőrség bűnmegelőzési videó

Na de elmondanám, hogy ez a két ügy csak a jéghegy csúcsa volt, mert Magyarországon is minden 5. nő esik egy bizonyos statisztika szerint áldozatul élete folyamán nemi erőszaknak. Vagyis akarata ellenére nemi aktusra kényszerítik. Persze ez csak a felderített ügyek száma, hiszen a statisztikák a hivatalos adatokból táplálkoznak. Viszont nagyon sok nő ha túl is élte a támadást, akkor sem tesz feljelentést, mert fél, vagy szégyelli ami vele történt.

Magyarországról évente kb. 2000 (csak a bejelentések alapján) ember tűnik el nyomtalanul, és ezeknek az embereknek nagyobb hányada nő. Azt, hogy velük mi lesz, senki sem tudja. Csak annyit mondhatok, hogy mielőtt szerzetesnek álltam 8 évre, előtte az éjszakában dolgoztam, és ott bizony volt lány kereskedelem, prostitúcióra való kényszerítés, szexuális rabszolga tartás, és szerv kereskedelem is. Az ilyen jellegű bűncselekményeknek a nagy százaléka soha nem kerül nyilvánosságra, hiszen általában halállal végződnek.

A Nővédő aktivisták, Női szervezetek pl NANE, akiknek a munkáját én is nagyra értékelem és  volt amikor még együtt is tudtunk működni természetesen fel vannak háborodva, és lázadnak a videó ellen, ami az ő szemszögükből teljesen érthető is. Csak azt ne felejtsük el, hogy ők csak azokkal a „szerencsés” áldozatokkal foglalkoznak akik életben maradtak egy ilyen támadás után, és volt erejük a rendőrséghez, vagy hozzájuk fordulni segítségért. Nekem viszont meggyőződésem, hogy a megelőzés amiről ez a videó is készült, sokakat menthetne meg azok közül is, akik  nemi erőszak vagy más nők ellen elkövetett halálos kimenetelű bűncselekmény áldozataivá válnak.

Ezek olyan jelenlévő adatok, és problémák, amik reális világképet adnak arról, hogy hol is élsz valójában. Tehát a Pécsi Rendőrség videója nagyon is életszerű helyzetet vázol fel, és nagyon is reális az a probléma amire szeretnék felhívni a figyelmet!

Elmondom azt is, hogy mik ezek a dolgok, és miért!

KIHÍVÓ ÖLTÖZET:

Minél erotikusabb a kisugárzásod, annál nagyobb valószínűséggel fognak nem csak azok a férfiak kiszemelni maguknak akiket te is akarnál magadnak, hanem bizony azoknak is meg fog akadni rajtad a szemük, akik elveszik amit akarnak. Igazából a videóban szereplő lánynak még mázlija is volt, hiszen sokkal rosszabb is történhetett volna vele:

  • Meg is ölhette volna az aktus végén a támadó.
  • Egy egész „baráti” társaság is lehetett volna az elkövető.
  • El is vihették volna amikor egyedül maradt, és rabszolgaként tarthatták volna, esetleg értékesíthették volna külföldre hasonló célokból. (Mielőtt jó útra léptem volna, 2000-környékén, egy csinos lány piaci értéke kb 200 euró volt. Vagyis azok, akik nőket rabolnak el és árusítanak külföldre, ennyi pénzt kapnak emberenként. (Nem, én sosem csináltam ilyet, csak tudom és tudtam, hogy miként mennek ezek a dolgok.))
  • Mivel fiatal egészséges, ezért esetleg elrabolhatták volna szerv kereskedők is, és akkor megint csak soha többet nem került volna elő, hiszen akkor aztán mindenét kiveszik, és eladják.

A további ötleteket mindenkinek a fantáziájára bízom. Azt azért még el kell mondanom, hogy ezek a dolgok biztosan nem a legdurvább lehetséges befejezések, mert ilyen történetekről filmeket is csináltak, és a filmek soha nem olyan durvák mint a valóság!

Mit csináljak, ha szeretek kihívóan, csábítóan nőiesen öltözködni?

Amikor egy szamuráj hadsereg nem tudta át verekedni magát a sógun hadseregén, hogy megöljék, akkor oda küldtek egy 5 fős elit kommandót. (A világ első Speciális elit kommandója a Ninják alakulata volt.) Ahol pedig ők is kudarcot vallottak, oda küldtek egy Kunoichit, egy női ninját. A női ninják legfőbb erőssége a kihívó öltözékük, és a csábító nőies viselkedésük volt. De soha nem jutottak volna el a Sógunig, ha mindezt már a kapuban elsütik, vagy a palota más részein, hiszen már az őrökön sem jutottak volna túl, mert azok is magukévá tették volna őket.

Tehát ha egy Kunoichi anélkül szeretett volna eljutni a Sógunig, hogy szexuális aktust létesítsen az útját álló összes őrrel, akkor meg kellett tanulnia, hogy miként jusson be másképp a Sógun közelébe, hogy végre hajthassa a küldetését. Ez pedig a női fondorlat volt, vagyis annak a művészete, amivel mindig mindenkinek épp annyira volt csak kacér és kihívó, hogy beljebb tudjon jutni egy következő ajtóhoz.

Na most ha azt nézem, hogy felveszel valami kis falatnyi szexi és kihívó ruhát, és elmész benne a diszkóba, hogy ott kellesd magad, az körülbelül olyan, mintha a kunoichi úgy akart volna bejutni a Sógunhoz, hogy széthúzza a ruháját a palota udvarán és arra vár, hogy majd a Sógun le jön érte…

Tehát ha szeretsz kihívóan öltözködni, akkor mindig tudd, hogy kinek öltözöl fel és hová, na meg milyen alkalomból. Vagyis a megfelelő hely idő és körülmény tekintetbe vétele rendkívül fontos!

Ne feledd, hogy az igazi férfiak amilyenre te is vágysz, nem a formára mennek, hanem a kisugárzásra. Az igazi férfi szeret vadászni, és a jó vadász a nehéz prédát kedveli. Az éhes vadász a könnyű prédára hajt, de ő igazából csak minél hamarabb enni akar. A türelmes vadász csapdát állít, amibe bele sétál a vad. A gonosz, ostoba és türelmetlen vadásznak pedig teljesen mindegy, hogy hogyan, csak valahogy legyen préda. Ez utóbbi még attól sem riad vissza, hogy a többi vadászt ölje meg zsákmányért. Persze egy jó vadász tudja ezt, és fel van rá készülve, hogy bizony az ő trófeája, a nehéz vad, az bizony majd kelleni fog a pancsereknek is.

KIHÍVÓ MAGAMUTOGATÓ VISELKEDÉS:

Egy másik statisztika szerint, amit a nővédő egyesületek is gyakran hangoztatnak a nemi erőszakot elkövetők 70%-a ismerős. Vagyis a videón bemutatott alkalmi erőszak tevő, igazából csak az esetek jóval kisebb része. A nagyobb rész az amikor egy ismerős már régóta fantáziálgat, mert esetleg kacérkodtál vele, vagy félre érti a szándékaidat a felé irányuló impulzusokat amiket küldtél.

Persze itt most lehet azt mondani, hogy a NEM AZ NEM, és értse meg az erőszak tevő, hogy te nem akarod. De az a helyzet, hogy nem fogja… Vagyis lehet, hogy be van drogozva, piázva, vagyis nem józanul ítéli meg a helyzetet, ez egyébként enyhítő körülmény még a bíróságon is a legjobb tudásom szerint. Na meg ha már évek óta rád maszturbál és úgy be van gerjedve attól, hogy egy házibuliba (Vagy más szituációban) kettesben maradtatok, akkor szintén elég valószínű, hogy nem fog tudni uralkodni magán. Mert nem is akar, hiszen izgatva volt, és ennek az eredménye megfogant a gondolataiban, és alig várja, hogy valósággá váljon a képzeletének szüleménye…

„A szexuális energia „legyőzésében” elvezetésében főleg férfi oldalról viszonylag komoly tapasztalataim vannak, hiszen 8 évig éltem cölibátusban, és kb 2 évig tartott, mire sikerült teljesen fölé emelkednem ennek a késztetésnek úgy, hogy szerzetesként éltem egy kolostorban, ahol minimálisra volt csökkentve a nőkkel való érintkezés lehetősége. Na most akkor egy átlagos hétköznapi életet élő potenciális elkövetőnek, akit ráadásul minden nap húzol, vagy régebb óta kacérkodsz vele, egy kis alkohol hatására sokkal kevesebb a reális esélye arra, hogy meg tudja állni és türtőztetni önmagát.” –amitől még ugyan olyan elítélendő és rothadékság amit csinál, de ettől még ez fog történni a fejében-

Mivel erősebb nálad, így erőfölényben van, és csak olyan trükkökkel és módszerekkel tudod megállítani, melyeket jó előre begyakoroltál és megtanultál. Ha nincsenek ilyen módszereid, akkor 70%esélyed van rá, hogy meg fogsz halni. Hiszen a halálos kimenetelű nemi erőszakolások ennyi %-át követi el ismerős. Ez érthető is, hiszen az elkövető, miután kitisztult az agya, szembesülni fog azzal, hogy ismered, vagyis azonosítani tudod ezért, hogy csökkentse a felelősségre vonásának esélyeit meg fog ölni. Legalábbis a rendelkezésre álló statisztikák szerint 70%-ban meghozza ezt a döntést.

Tehát azzal, hogy kihívóan viselkedsz, és kacérkodsz egy ismerősöddel, vagy egy ismerősöd előtt valaki mással, akkor tulajdon képpen ennek a szituációnak a lehetőségével is kacérkodsz, mert lehet, hogy akivel flörtölni szeretnél, az nem is foglalkozik veled, de közben valaki más, akivel meg te nem szeretnél foglalkozni, mindent lát, és csorgatja a nyálát. Éppen ezért témája a 4 hónapos Ninjutsu Női Önvédelem tanfolyamnak nálunk a konkrét megerőszakolás előtti, és közbeni technikák is. (Ezek egyébként a legdurvábbak, hiszen itt nem kérdés, hogy az életed-e a tét.)

Mit csináljak, ha szeretek kihívóan kacéran viselkedni?

Ugyan azt mint a fenti történetben Gésának álcázott Kunoichi. Tudd, hogy mikor hova kinek adod meg azt a jutalmat, hogy így láthat. Ha bárhol, bármikor, bárkinek, akkor olcsónak fognak gondolni, és jogosan, hiszen semmit nem kell tenniük azért, hogy téged úgy lássanak, ahogy más nem. Az, hogy még nemi aktusra is sor kerül, az a férfiak szemszögéből már csak egy mellékes dolog, hiszen a viselkedéseddel azt sugalmaztad, hogy bármire kapható vagy, akkor könnyen jöhet valaki, akinek a bármibe a nemi erőszak is bele tartozik.

Ismerek olyan nőket, akik nem úgy öltözködnek mint a ribancok, mégis van egy olyan erotikus kisugárzásuk, ami inkább tiszteletet parancsol, mint ellenállhatatlan vágyat gerjeszt. Meg kell tanulnod ilyen magabiztos, erős nővé válni, aki nyakig felöltözve is annyira tudatosan képes ezt a hangulatot képviselni, hogy amikor csak rá néz egy potenciális elkövető, a szeme egyetlen villanásával képes rendre utasítani. Persze az ilyen okos nőknek már meg van az a képességük is, hogy nem is sodorják magukat olyan helyzetekbe ahol veszélybe kerülhetnek, hiszen rendelkeznek az éleslátás, emberismeret, helyzetfelismerés képességével, és vannak megoldásaik vészhelyzet esetére is. Nem árt, ha ezeket te is elsajátítod, kezdésnek mondjuk elolvasol néhány könyvet a témában.

ALKOHOLOS KÁBÍTÓSZERES BEFOLYÁSOLTSÁG.

Amikor egy nőt eladnak, vagy elrabolnak szexuális rabszolga munkára, akkor állandó bódult állapotban tartják a tudatát, hogy ne ellenkezzen. Saját magunkon is megfigyelhetjük, hogy alkoholos befolyásoltság alatt sokkal bátrabbak, vakmerőbbek vagyunk. De ami a legfontosabb, hogy valami ami részegen jó ötletnek tűnik, az józanul förtelmes és el nem követendő tett lehet. Szerintem mindenkinek van olyan esemény az életében, amit részegen csinált, de amúgy soha nem tenne olyat. A nemi erőszak is ilyen.

Az elkövető minden esetben bűnös, és a magam részéről aki ilyet tesz, azt kasztrálással jutalmaznám, mint ahogyan jutalmazták régen is néhány ősi kultúrában. Hiszen a legtöbb ősi kultúrában a nők tisztelete és a nők védelme egy alap momentum. Persze sok helyen elfajzottak ezek a tanítások, de az alapvető tézis, hogy a nők gyengébbek a férfiaknál fizikailag (egy-két kivételtől eltekintve) az nem változott az idők folyamán. Különben ugye lehet, hogy olyan bűncselekményekről is lehetne hallani, hogy nő erőszakolt meg a férfit.

Persze óriási nagy ostobaság volna azt gondolni, hogy nem történik ilyen a világban. Az egyetlen dolog amiért nem létesülnek férfiakat védő szervezetek, vagy nincs nagy hangjuk, hogy a világ minden részén kimondatlanul is nevetségesnek számít az a férfi akit nők bántalmaznak.

Ebből kifolyólag minden normális társadalomban vigyáznak a nőkre. Amíg gyerekek, addig az apjuk, aztán a férjük, majd az idős fiai kötelessége, hogy vigyázzanak a nőre.

És akkor arról ne is beszéljünk, hogy te is többet ittál a kelleténél és esetleg már a szalonspicc állapotánál tartasz, ahol sokkal több őrültségre vagy kapható, és esetleg máshogy fejezed ki magadat mint józanul. A még ennél is lejjebb való részegedést már ne is taglaljuk, mert lehet nem is fogsz rá emlékezni, hogy mi történt veled, nemhogy küzdeni ellene. Ha így tudod csak jól érezni magad, akkor neked is ugyan olyan komoly problémáid vannak, mint azoknak a férfiaknak akik ezt csinálják. Csak őket nem fogja megerőszakolni senki, max. az értékeiktől fosztják meg őket, és ugyan úgy elhagyva ébrednek majd fel valahol amikor kitisztul a szesz belőlük. De nekik csak annyi lesz a tanulság, hogy többet ne igyanak annyit, mert kirabolják őket, míg egy nőnek ez mellé társul még az is, hogy megerőszakolják önkívületi állapotban. (És akkor azt már nem is mondom, hogy mi van ha egy ilyen este teherbe esel egy ismeretlen erőszak tevőtől? Akkor majd mit csinálsz? elpusztítod a saját méhedben a gyermeked?)

Mit csináljak, ha szeretek néha piázni a barátaimmal?

Tartsd a mértéket. Egy lerészegedő nő, nem csak nem szép látvány, de sokkal könnyebben válik olyan cselekmények áldozatául, amit nem szeretne. Akár tetszik, akár nem, voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik az ilyen állapotban lévő nőket, így lehet pont téged szemelnek majd ki áldozatuknak.

Ha minden áron hulla részegre szeretnéd inni magad, akkor azt csak a tényleg régi és jól ismert barátaid körében tedd, de ez egy eleve rossz döntés és a gyengeség jele, ha erre az állapotra van szükséged ahhoz, hogy jól tudd érezni magad. Nyilvános helyen, soha ne fogyassz többet az enyhe becsiccsentés állapotánál, tartsd azt a szintet, ha minden áron így szeretnéd érezni magad. (Egyébként fiúknak is ugyan ezeket tanácsolom.)

ISMERKEDÉS

Sosem tudhatod, hogy kibe szaladsz bele. Sosem tudhatod, hogy milyen ember az aki ki kezd veled, sosem ismerheted a hátsó szándékait.

Járt hozzám egy modell, aki azért jött el, mert be Ginázták, és rá ébredt, hogy mennyire kiszolgáltatott. Persze neki volt annyi lélek jelenléte, hogy egyedül még amíg képben volt, betámolygott a mosdóba és bezárkózott, amíg elmúlt a hatás. De azt mesélte, hogy csak egy hangra emlékszik, ami nagyon be akart jönni segíteni neki, de nem tudná megmondani, hogy ki volt az, mert annyira nem volt képben.

De mit csináljak, ha szeretnék ismerkedni, hiszen épp azért megyünk buliba, mint a lányok a filmen?

Mindig csinálj felvételt a telefonoddal az új barátaidról, azokról meg pláne, akik itallal kínálnak. Hiszen a piával való manipulálás az egyik legrégebbi trükk szórakozó helyeken, így nemi erőszaknál is előfordul. Pláne, hogy olyan szerek vannak már közkézen, amitől nem leszel teljesen ájult, viszont semmire nem fogsz emlékezni. Bele kevernek egy kis Ginát a piádba, aztán kisegítenek a mosdóba, vagy a kocsihoz, mert ellenkezni azt nem fogsz tudni, és ott azt csinálnak veled amit akarnak.

Szóval a képet amit csinálsz az új „barátaidról”  egyből továbbítsd valahová, ahonnan nem tudja letörölni senki, ha megszerzi a telefonod akkor sem. Ez azért fontos, hogy ha esetleg mégis eltűnnél, akkor valaki legalább elindulhasson valamilyen nyomon utánad. Ráadásul ha így teszel, az elkövető is tisztában lesz vele, hogy meg van neked és valaki másnak is még a fényképe, így sokkal kisebb lesz rá az esély, hogy bántani fog.

NŐI MEGÉRZÉS

Számomra a legkülönlegesebb motívum a filmben, a történet folyása alatt végig felbukkanó megerőszakolt női alak. Persze efölött sokan elsiklanak, de akik egy kicsit legalább foglalkoztak a spiritualitással, azok tudhatják, hogy mennyire fontosak a megérzések. A női megérzések, meg aztán pláne. 

Csak gratulálni tudok a film megalkotóinak, hogy ezt a vonalat is feltüntették. Hiszen az erőszak, vagy bármilyen másféle bűncselekmény áldozatai 90%-ban beszámolnak arról, hogy legbelül végig érezték, és tudták, hogy valami nincs rendben. Ezt egyébként könnyű ellenőrizni, hiszen ha olvasod ezt, akkor biztosan te is voltál már úgy, hogy jó előre tudtad, hogy valami nem lesz rendben. És később átkoztad magad, hogy nem hallgattál a megérzésedre, a hangra aki figyelmeztetett.

A filmben is ez történik, hiszen mind a három lánynak megjelenik a rossz előre jelzés, ugyan úgy, ahogy általában mindenkinek megjelennek az ilyen ómenek. De  különböző okokból nem akarunk figyelni rájuk, elhessegetjük ezeket a gondolatokat és cseppet sem törődünk a saját biztonságunkról szóló előre jelzésekkel. Persze csak addig amíg konkrétan nem történik valami velünk, és meg nem tanuljuk a magunk kárán, hogy bizony nem olyan rossz dolog az, ha valaki súg onnan fentről. Nálunk a Ninjutsu Női és Férfi Önvédelem tanfolyamokon is külön gyakorlatok vannak ezeknek a megérzéseknek a fejlesztésére, melyek rendkívül régre vissza nyúló egyszerű, bárki által elsajátítható, ám mégis misztikus dolgok. Persze a nőknek ez sokkal könnyebb, hiszen ők már alapból úgy születnek, hogy vannak ilyen jellegű intuícióik. A fiúknak ezt külön ki kell fejleszteni, meg kell tanulni, mert az ő velük született képességeik kicsit más jellegűek.

Hogyan tanulhatok meg hallgatni a megérzéseimre, és honnan tudhatom, hogy nem csak paranoiás vagyok?

Egy kis gyakorlással természetesen. Ha valaki megőrzi a józanságát, gyakorolja az önmegvalósítást, és elkezdi figyelni a gondolatait, akkor egy idő után könnyen meg tudja különböztetni majd a félelemből és rettegésből táplálkozó paranoiás kényszer képzeteket az életmentő megérzésektől.

Vagyis kezd el figyelni magadat! Vizsgáld mindig a gondolataidat és az érzéseidet külön-külön. Vagyis legyél tudatos az érzéseid és a gondolatok szétválasztásáról. Ez az első lépés. Az, hogy meg tudd különböztetni a félelemből fakadó gondolataidat azoktól amiket maga Isten súg a füledbe, hogy ha most így csinálsz, akkor bizony ez meg ez fog történni.

Persze az is lehet, hogy nem hiszel Istenben, vagy legalább valami felsőbb erőben, és nem hiszel a régi, elavult szent írásokban javasolt ősi módszerekben sem, mert te felvilágosult, modern tudományosan gondolkodó Homo-Sapiens vagy. De akkor meg ne aggódj azért, hogy meg fognak erőszakolni, meg kinyírnak. Mert akkor nem teremtés, hanem evolúció van, és abba meg tökre simán bele fér, hogy az erős lenyomja, kihasználja, kinyírja, megerőszakolja  a gyengét. Természetesen ha ebben hiszel, akkor meg talán még nagyobb szükséged van arra, hogy megtanuld megvédeni magad, hiszen csak a legerősebbek maradhatnak talpon!

HAZAFELÉ AZ ÚT VESZÉLYES

Egyedül soha ne indulj haza. Tulajdonképpen a rendőrség kisfilmje is erre hívja fel a figyelmet, hogy bizony, ha egyedül maradsz, kihívó ruhában, bepiázva valahol, akkor könnyen találhatod magad ilyen helyzetben. De az is nagyon fontos, hogy vállalj felelősséget a társaságotok többi tagjára. Vagyis mindig legyen valaki aki tyúkanyó a csapatban, és józan marad annyira, hogy szemmel tudja követni a csapat tagok mozgását. Ez azt jelenti, hogy ha valaki kezd nagyon lerészegedni a társaságból, akkor haza viszi, ha valaki eltűnik, elkezdi keresni, és végül senkit nem hagy egyedül, ha vége a bulinak.

Normális baráti társaságokban egyébként ez tök alap. A SELFIE film olyan szitut mutat be, amikor a két másik barátnőt nem érdekli, hogy mi van a többiekkel, meg a lovagokat sem érdekli, hogy mi van az új csajuk barátnőjével, és így ő egyedül marad, kihívó ruhában, részegen az utcán.

Persze lehetett volna szerencséje is, de a film arról szól, hogy ez a felállás nem olyan szerencsés, és könnyen előfordulhat, hogy meg találja egy rossz és gonosz vadász. Az erőszak tevő, várhatott lesben állva, vagy ki jöhetett utána a buliból, stb.

Mit csináljak, ha mégis egyedül maradtam?

Semmi képpen ne indulj el haza gyalog egyedül! Hívj taxit! Tegyél mindig félre taxira pénzt!

Na de mi van, ha nincs már elfogyott a pénzem, és valahogy haza kell jutnom?

Ha az élet mégis úgy hozza, hogy egyedül maradtál, és úgy kell átvágnod a sötét városon, akkor menj forgalmas útvonalon, legyen valami fegyver a kezedben, aminek értesz a használatához, legyél nagyon figyelmes és körültekintő. Kerüld a kapualjakat, sötét utcákat, parkolókat, autókat, ahová beránthatnak.

Mit csináljak, ha mégis csak kinézett valaki, követ, kerget, elkapott stb…

Kiabálj segítségért és fuss, fújd le gázspay-vel!

Mi van ha ez is kevés, gyorsabban fut nálam?

Akkor jön az a tudás, ami a feljebb említett Kunoichinek is segített be és kijutni az akció végén a Sógun palotájából, hogy utána elmesélhesse és tudását tapasztalatait tovább adhassa a jövő női harcosainak. Azoknak a női harcosoknak, akik nem akarnak áldozattá válni, és úgy akarják megtanulni megvédeni magukat, hogy közben a nőiességüket is megőrzik, valamint tudják, hogy:

NEM TEHETNEK RÓLA, DE TEHETNEK ELLENE!

Szeretettel:

Horváth Ádám ninjutsu és jóga oktató

HA EGYET ÉRTESZ OSZD MEG, HAD JUSSON EL MINÉL TÖBB EMBERHEZ!

Ha valamit kihagytam, vagy van még ötleted, szólj hozzá bátran!

4 Hónapos Ninjutsu Női Önvédelem Tanfolyam
PRÓBÁLD KI EGY HÉTIG INGYEN!

Ninjutsu Női Önvédelem Új év Új élet!

, , , , ,