Menü

„40 évesen is szerettem volna megfelelő kondíciót fenntartani, párosítva az igen hatékony önvédelemmel” Vijaya Ninjutsu önvédelem


 

Gyerekkorom óta érdekeltek a harcművészetek, de pár könyv- és filmélményen túlra nem jutottam. Valahogy nem volt a környezetemben olyan lehetőség, vagy személy amihez kapcsolódni tudtam volna.

Ez 2009 elején változott meg. Ekkor kezdtünk többet beszélgetni és együtt dolgozni Kisora prabhuval (Horváth Ádám). Először csak nekem tartott edzést, majd mikor többen érdeklődni kezdtek megalakult a Dojo, aminek azóta is aktív tagja vagyok.

Kezdeti időben a motivációm főképp a rendszeres testmozgás hasznos eltöltése volt. 40 évesen is szerettem volna megfelelő kondíciót fenntartani, párosítva az igen hatékony önvédelemmel. Lehet focizni járni, kondi termezni, de ezek nem túl tudományosan felépített rendszerek és a gyakorlati használhatóságuk szinte nulla.

Azóta egy kicsit jobban megismerve a Ninjutsut kibővült és megerősödött az érdeklődésem. Bár korom és családi elfoglaltságok miatt nem mindig tudok ugyanolyan intenzitással részt venni, de az eltökéltségem és elkötelezettségem töretlen. Tervem, hogy az örökmozgó fiam is aktív tagja legyen a csapatnak.

Csak ajánlani tudom mindenki. Sohasem késő (vagy korai) elkezdeni!

VGD


A többiek véleménye is érdekel? KATT ide

Próbáld ki egy hétig ingyen: