Menü

Nem titok, hogy az MMA a ketrecbe a Ninjutsu pedig az utcára és csataterekre készít fel. Azt is elmondom, hogy miért:


Ninjutsu Vs. MMA Avagy a 15 fő  különbség a Ninjutsu és az MMA között

Avagy a 15 fő különbség a Ninjutsu és az MMA között.

A minap volt szerencsém elmenni Nagycirkuszba, és megnézni egy MMA gálát. Az MMA, egy rövidítés. Mixed Martial Arts, vagyis kevert harcművészetek. Azonban azt kell mondanom, hogy ez a név meglehetősen csalóka, illetve könnyen össze zavar másokat. Hiszen az én értelmezésemben semmi köze az MMA-nak a harcművészethez azon kívül, hogy ezen a néven futtatják. Persze bárki indulhat bármilyen harcművészeti stílusból, és igazából erre vonatkozik a név, de igazából egy küzdősport rendszerről van szó, ami az eddig ismert küzdősport rendszerektől eltérően nem csak állóharc, vagy csak földharc elemeket enged, hanem a kettőt egyben. És mivel eddig ilyen még nem volt, ráadásul tényleg össze is van keverve benne a föld és az állóharc, így valóban viselheti a kevert harcművészet elnevezést, de csak abban az esetben, ha elfogadjuk harcművészetnek a különböző szabályok betartása szerinti küzdelmet, ahol a cél a másik feladásra kényszerítése.

Mielőtt elmentem erre a rendezvényre, hogy élőben lássak MMA mérkőzést, megnéztem néhány riportot és videót is, hogy még jobban tisztába legyek a látottakkal. Ott többen is kifejezték, hogy ez a csúcsok csúcsa, mert itt aztán tényleg mindent lehet, és szinte szabályok nélkül lehet küzdeni. Aztán elkezdtem utána olvasni, hogy tényleg nincsenek szabályok? Na meg megnéztem a rendezvényt.

Szóval tényleg egy rendkívül kemény és az eddigiekhez képest nyitott és sokkal nagyobb teret engedő küzdelmi rendszerről van szó, és minden tiszteletem azoké akik ilyen edzéseket csinálnak, és ki mernek állni a ringbe és ott küzdeni egymással. De ettől még ennek a stílusnak vagy rendszernek nagyon kevés köze marad a valóságos élet-halál szabályok nélküli küzdelmekhez, vagyis az olyan éles szituációkhoz, ami a valóságban történhet meg veled, ahol az életed a tét.

Napjainkban a marketinggel megtámogatott feltörekvő rendszerek gyakorlói, és azok akik ebből élnek, igyekeznek mindent megtenni, hogy minden fórumon cikkben megemlítsék, hogy a „régi Keleti” harcművészetek, már elavultak és nem alkalmasak arra, hogy megvédjük magunkat velük, hiszen idejét múlt dolgokat tanítanak. És természetesen van is benne némi igazság. Ami viszont fontos, hogy azt hiszem ezek az emberek soha nem voltak még nálunk Ninjutsu edzésen. Ráadásul azt gondolom, hogy itt is iskolánként és oktatónként más és más a helyzet. Leginkább attól függ, hogy milyen az adott iskola vezetőjének a habitusa, valamint mennyi tapasztalatot szerzett igazi olyan szituációkban ahol nem voltak szabályok.

A Harcot, úgy határozzuk meg, hogy küzdelem életre halálra. Ha nem élet-halál küzdelemről van szó, akkor az nem harc. Az bunyó, balhé, verekedés, mérkőzés, küzdelem. Persze ezeket a dolgokat is harcosok csinálják, de fontos megértenünk, hogy ha valaki szeretné megvédeni magát az utcán éles helyzetben, akkor ezeknek a „szabályok nélkülinek” kikiáltott rendszerek gyakorlásával épp azt írtja ki magából amire szüksége lenne és ami ösztönösen elő is jönne belőle egy valódi élet-halál küzdelem során.

Mi a különbség a Ninjutsu és az MMA között?

Szabályok nélküli küzdelem?

„A valódi harc, az szabályok, erkölcs, tisztesség, és becsület nélküli, ráadásul rendkívül mocskos és igazságtalan is általában.” -HAN-

Ninjutsu Vs. MMA Avagy a 15 fő  különbség a Ninjutsu és az MMA között

1.Az MMA porondon 1-1 elleni küzdelemről beszélünk,ahol tulajdonképpen kerítéssel vagy körbe véve és még rád is zárják az ajtót, valamint biztonsági őrök veszik körbe a ketrecet, hogy nehogy valaki bele tudjon avatkozni a bírón kívül. NINJUTSU: Ezzel szemben azt mondja, hogy sose az ellenféllel legyél elfoglalva, hanem mindig a következővel. Tapasztalataim szerint az utcán sokkal nagyobb esélye van, hogy többen támadnak meg, és nincs idő percekig fetrengeni a földön és a megfelelő kulccsal elérni, hogy az ellenfél feladja, miközben maga is fogást keres rajtunk. Ha van vele valaki, akkor az a legvalószínűbb, hogy jó esetben úgy fejbe leszünk rúgva, hogy elájulunk, rossz esetben le is szúrnak bennünket amíg birkózunk. Véleményem szerint az aki csak ezt gyakorolja mélyebb filozófia nélkül, könnyen esik abba a hibába az utcán, hogy beszűkül a tudata, látása és figyelme és csak egy támadóval tud egyszerre foglalkozni, arról nem is beszélve, hogy a feltuningolt egóval egyáltalán nem azon fog gondolkodni, hogy miként fusson el.

2. A Bíró semleges? A Ketrecben rajtad kívül csak két ember lehet, oda senki más nem jöhet be. A bíró pedig semlegesnek tűnik. Bár az ő dolga, az, hogy amikor olyan dolgot csinálnál, vagy az ellenfél veled, amit nem szabad, akkor közbe avatkozzon. NINJUTSU: Harcközben általában egyedül vagy, de ha nem egyedül vagy, akkor is csak magadra számíthatsz, vagyis folyton körbe, azaz gömbbe kell tudatosnak lenned a körülötted lévő világról, és készen kell állnod mindig arra, hogy a legközelebb álló ember, vagy valaki más a következő pillanatban az életedre tör és nem a segítségedre siet.

Ninjutsu Vs. MMA Avagy a 15 fő  különbség a Ninjutsu és az MMA között

3. Nincs tökön rúgás, torok ütés, szemszúrás! A legszembetűnőbb az, hogy természetesen érthető okokból mindenki visel lágyék védőt, és tilos a tökön rúgás. Ebből kifolyólag olyan mozdulatokat és felállásokat gyakorolnak be, amik egy igazi éles küzdelemben, nagy veszélyt jelentenek a férfiasságra nézve, hiszen nincsenek hozzá szokva, hogy lehet, hogy ezzel az aljas trükkel fog próbálkozni az ellenfél. Arról nem is beszélve, hogy megmarkolni, meg ütni sem szabad. Ugyan így tilos a torkot támadni, vagy a szemet. NINJUTSU: Ezzel szemben a Ninjutsu alapból ezekkel indít, hiszen szeretnénk olyan jó emberek lenni, hogy soha ne kelljen harcolnunk, de ha mégis bele keveredünk, akkor el tudjunk szaladni, és ha nincs erre lehetőségünk, akkor a lehető leggyorsabban kiiktassuk az agresszort. És nem azért kell a lehető leggyorsabban kiiktatni, mert szeretjük a brutalitást, hanem azért, mert feltételezzük, hogy nincs egyedül, vagyis vannak további ellenfelek még azon kívül akivel éppen harcolunk. Ninjutsu a csatatereken maradt fent, ahol végtelen mennyiségű ellenség volt, és azok akik életben maradtak és akiken keresztül el jutott ez a tudás és szemlélet mihozzánk, ők így gondolkodtak és harcoltak, különben nem menetek volna haza a csataterekről és tudták volna tovább adni a tudásukat.

4. Nincs kapaszkodás a felszerelésben! Vagyis ha valakit a rácshoz nyomtak, vagy a földre kényszerítettek, csak korlátozott mennyiségben használhatja fel a ring szélét biztosító elemeket. NINJUTSU: Ezzel szemben azt mondja és gyakorolja, hogy minden a kezed ügyébe eső dologgal legyél képes harcolni, és mindent használj fel arra, hogy ártalmatlanná tedd a támadódat. Vagyis nyugodtan verd a fejét a kerítésbe, a falba, fojtsd meg a saját gatyájával, zoknijával stb…

5. Tilos a Gerincet támadni! Vagyis szintén érthető okokból nem szabad az emberi test azon fő vezetékét támadni, amin egy kis sérülés okozásával már le KO-zod az ellenfelet. Ez természetesen tök normális dolog, hiszen valahogy meg kell védeni a versenyzőket, és nem az a cél, hogy az MMA-ban induló harcosok életük végéig tolókocsiban üljenek. NINJUTSU: Ezzel szemben támadja a gerincet, sőt igazából minden technika, ősi kata, formagyakorlat lényege az, hogy megtörjük, el csavarjuk, meghajlítsuk a gerincet, hiszen azon keresztül az egész test irányítható. Nem beszélve arról, hogy milyen könnyű és nehéz is benne egyszerre kárt tenni. Na meg az a puszta tény, hogy a gerincen elő idézett akármilyen apró kis sérülés általában azonnal elveszi a harci kedvét és a mozgási képességeit is a támadónak.

6. Tilos a tarkót ütni! Ezt sajnáltam a legjobban, hiszen a legtöbb mérkőzésen kialakult egy ilyen földön birkózós patt helyzet, ahol viszont a lent lévőnek az lett volna az egyetlen esélye, ha könyökkel üti a másiknak a tarkóját, a kis agyat. Persze nyilván valóan a maradandó sérülés veszélye miatt ez is tilos. NINJUTSU: A ninjutsuban viszont teljesen alap, hogy könyökkel ütjük azokat a részeket például a kisagyat és a tarkót, amit máshogy nem érünk el. Pláne, hogy ez egy szintén komoly sérülés veszéllyel járó dolog amit ugye érthető okból a ketrecben nem lehet csinálni, de az utcán egy élet halál küzdelemben, nem azon kell gondolkodnod, amikor leszorítottak a földre, hogy hogyan legyél humánus, hanem azon, hogy ha nem csinálsz valamit nagyon gyorsan, akkor az könnyen az életedbe kerülhet.

7. Tilos harapni karmolni! Szintén a durva sérülések elkerülése végett ezek a támadások is tiltottak. NINJUTSU: Ezzel szemben gyakran használja a körmöket, marásokat, harapásokat. Shizen-Ken-nek hívja ezeket a támadás formákat, és már a legelején megtanulja mindenki aki például hozzánk jön egy 4 hónapos önvédelem tanfolyamra. Hiszen simán kerülhetünk olyan szorult helyzetbe, amikor már semmi mást nem tudunk, csak harapni. Akkor viszont minél nagyobbat és erősebben kell, hogy egy jókora darabot akár ki is tudjunk harapni az ellenfélből, komoly fájdalmat és vérveszteséget okozva ezzel.

8. 1 nap maximum 2 meccsed lehet! Az MMA szabályrendszere szerint egy napon nem küzdhetsz meg két ellenfélnél többel. NINJUTSU: Arra tanít, hogy miként legyél képes addig harcolni amíg muszáj, hiszen az utcán nincs fair küzdelem, és az ellenfél mindig túlerőben van, nem beszélve arról, hogy egymás után következnek a különböző méretű, képzettségű és habitusú támadók (Vagy épp egyszerre jönnek.). Így azt is meg kell tanulnod, hogy ha nem tudsz elszaladni, akkor miként határozd meg a vezért, vagy a fő hang adót, hogy őt tedd minél hamarabb ártalmatlanná, hogy így a legnagyobb esélyt biztosítsd annak a lehetőségnek, hogy a gyengébb és képzetlenebb ellenfelek, látva a vezér végét, megfutamodnak. Vagyis stratégiát is fel kell állítanod akkor és ott, hiszen több ellenfél ellen nem lehet csak a klasszikus ütéseket, rúgásokat alkalamzni, az sem mindegy, hogy milyen sorrendben mikor és ki ellen harcolsz. Ráadásul gyakran egyszerre több embert is „kezelned” kell.

9. 3-szor, vagy 2-szer 3-4-5 perces egy küzdelem és adott időpontban kezdődik, de ha a bírók nem tudnak dönteni, könnyen lehet egy extra menet is. Ennek persze már sokkal több köze van a valósághoz, hiszen a legtöbb rendszerben 2 perces egy menet. NINJUTSU: A régi csatákban és küzdelmekben nem voltak időpontok. És az a helyzet, hogy ilyen ma sincs az utcán, vagy az életben. Vagyis bármelyik pillanatban kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy az életedért kell küzdened. Nem lesz időkorlát, és nem tudsz majd taktikázni sem mint ahogy láthattam ezt a gálán, hogy amikor valaki elfáradt, akkor már csak lefogni akarta a támadóját bízva abban, hogy le fújják a meccset és nem szégyenül meg, hogy le- KO-zák. A Ninjutsu arra törekszik, hogy a lehető legrövidebb úton lezárj egy szituációt, és ha elhúzódik, akkor se add fel, vagy várd a végét, hanem arra készülj, hogy ahogy múlik az idő, úgy egyre rosszabb lesz, ezért harcolj ájulásig, vagy halálig.

10. Ismered az ellenfeled. Az MMA-rendszerében a hivatalos meccseken nem csak azt tudod, hogy mikor, hanem azt is, hogy kivel fogsz verekedni. Van lehetőséged rákeresni az interneten, megnézni a videóit, megtudni, hogy mi a kedvenc étele, van-e barátnője, na meg persze, hogy mik a gyenge pontjai. NINJUTSU: „ Nem csak az ellenséggel harcolsz, hanem magával az ismeretlennel.” Vagyis nem tudod, hogy ki lesz az, mekkora, hány kiló, mennyire képzett, mennyire részeg, mennyire érzi a fájdalmat , fiú lesz-e vagy lány stb. Arra készülünk fel, hogy a megfelelő tudat állapotban és kondícióban tartsuk a testünket, hogy bármikor, akár álmunkból ébredve is képesek legyünk harcolni az életünkért.

11. Az MMA-ban súly szerint vannak kategorizálva a harcosok. Vagyis meg van, hogy ki milyen súlycsoportban indulhat. Ami kézen fekvő is, hiszen ilyen szabályokkal nagyon sokat számít a súly. Hiszen egy 65 kilós ember nem biztos, hogy sok eséllyel indulna egy 85 kg-ossal szemben. NINJUTSU: Ezzel szemben a ninjutsu azt mondja, hogy a legnagyobb valószínűség szerint a támadód sokkal nagyobb és erősebb lesz nálad, ezért nem érdemes csak hasonló méretű partnerekre felkészülnöd, hiszen könnyen meglepődhetsz, amikor egy 120 kilós hatalmas medve ugrik rád. Na most ugye éppen ezért gyakoroljuk sokat, azokat a dolgokat amik az MMA rendszerében tiltottak. Mert egy 65 kilós embernek egy 85 vagy 120 kilóssal szemben már hatalmas nagy hátránya van, és csak olyan „aljas” meglepetésekkel tud ő élve kikerülni egy támadásból, amikkel valószínűleg maradandó sérüléseket okoz a támadónak.

12. Az MMA-ban nincsenek fegyverek. Ez tök evidens semmi értelme nem lenne az egésznek, ha lennének. Hiszen egy szúrással, vágással lövéssel gyorsan véget érnének a meccsek, és elfogynának a harcosok. NINJUTSU: Bármi lehet az ellenfélnél is, és neked is képesnek kell lenned bármit fegyverként használnod, sőt mindig legyen is nálad valami amivel ha kell nagyobb eséllyel védheted meg az életedet, vagy szeretteid életét. Ha az ellenfélnél van valami fegyver, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy meg fog ölni, mintha pusztakézzel jön. De ha pusztakézzel jön, akkor is lehet a zsebében, övében gatyaszárában stb. bármilyen fegyver elrejtve, tehát minél hamarabb tedd ártalmatlanná, hogy ne jusson eszébe elővenni, ha eddig nem tette.

13. Neked szurkolnak a barátaid, szüleid, az edződ a rajongóid stb. Az MMA egy cirkusz. Arra lett kitalálva mint annak idején a gladiátor viadalok, vagyis főleg az a lényeg, hogy a nép nézze és akarja és beszéljen róla és élvezze és megvegye a jegyeket, meg nézze közben a reklámokat. Akik jók, őket szeretni foglya a közönség, és drukkolni fog nekik. NINJUTSU: Senki sem fog neked drukkolni, sőt mindenki az ellenséged lesz amikor harcolnod kell majd. Senki sem akarja majd, hogy te győzz, mindenki téged fog gyűlölni, és téged akarnak majd mind megölni. Nem lesz rivalda fény, nem megy végig a tangás lány a számmal, hogy füttyögjenek nekik a haverok, nem jelzi duda a kezdést. Egyszer csak ott fogsz állni egyedül, és vagy harcolsz, vagy meghalsz. Nem fognak biztatni, az edződ sem fogja tudni mondani az okosakat. Csak te leszel egyedül körbe az ellenséggel.

14. Az MMA-ban címeket szerezhetsz és pénzt kapsz ha győzöl. Főleg ha jó vagy, meg jó a mérleged, akkor egyre komolyabb ellenfeleket hívhatsz ki, vagy egyre komolyabbak hívnak majd ki téged, és ha győzöl, egyre több öved lesz, egyre híresebb leszel és egyre több pénzt kapsz. NINJUTSU: Rangok és elismerésekre persze szert tehetsz nálunk is, de a legtöbb dojoban ezek a munkásságodnak és a tudásodnak járnak. Viszont semmit nem fogsz kapni ha győzöl. Semmit, csak egy érzést, mely a tapasztalatból jön ott legbelül, meg egy elismerő vállveregetést esetleg, ha elmeséled valamelyik edzésen a többieknek, hogy hogyan mentette meg az életedet ez a tudás egy szituációban. Nem kapsz pénzt azért, hogy harcolsz. Azt kapod, hogy képes legyél harcolni, ha úgy hozza az élet, bárhol bármikor. Nem a magad, vagy mások örömére, hanem csak egészen egyszerűen harcolni fogsz a harc kedvéért. Mert nem lesz más választásod. Ez lesz a te jutalmad, hogy harcosként tudsz majd helyt állni, és nem pedig meghalsz.

15. A Kesztyűt és a fogvédőt azt már nem is említem. Gondolom elég kevesen hordják az edzéseken vagy meccseken kívül. (A hajhúzással és fültépéssel pedig nem próbálkozott senki szóval gondolom azok sem engedélyezettek.)

Mindezektől függetlenül természetesen minden tiszteletem mindenkinek aki a ringbe lép. Csodálatos az, ha valaki ki mer állni és mer így harcolni mindenki előtt, meg meri mutatni ezt az arcát is. Főleg minden tisztelet annak a fiúnak, aki az egyik meccsre beugrósként állt be, mert aki küzdött volna, az motorbalesetben elhunyt.

A fent említett különbségek ellenére egyébként nagyon sok közös van az MMA-ban és a Ninjutsuban. Hiszen nálunk sem lehet probléma, ha elesünk, vagy földre kerülünk, ott nem ér véget a küzdelem, sőt…

Jó volt látni, hogy Magyarországon is egyre közelebb kerülnek a harcművészetek gyakorlói a valósághoz, és betört ide is ez a küzdősport stílus és rendszer. Ugyan egyenlőre nem sokan vannak az ebben a rendszerben is szerencsét próbáló harcosok, sőt többnyire más irányzatokból átigazolt embereket láthattunk, de hamarosan biztos vagyok benne, hogy egyre nagyobb teret fog hódítani azok körében, akik szeretnék kipróbálni és megmérettetni magukat, hogy mennyire jók másokhoz képest és bele menni mélyebben az eddig tanult stílusukon kívüli világba. Jó volt látni, hogy karatésok, thai bokszosok próbálkoznak a földön harcolni, és jó volt látni, hogy a birkózók is kiegészítették a repertoárjukat ütésekkel és rúgásokkal. De ez a műfaj még gyerek cipőben jár Magyarországon. Viszont azt gondolom, hogy rengeteg tehetséges sportolónk lesz hamarosan.

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy de akkor ha a ninjutsu ennyire más, miért nem mutatja meg senki a ringben, esetleg épp az MMA szabályok szerint, hogy ez milyen hatékony. A válasz pedig egyszerű. Épp a fent említett 16 különbség miatt. Mert mi épp azt gyakoroljuk amit még az MMA-ban sem lehet. Ninjutsuból ezért nincs is verseny. Hiszen nem lenne neki értelme. Ha pedig bevállalná valaki, hogy mégis csak indul a fenti szabályok szerinti küzdelemben, akkor már nem ninjutsut csinálna, hanem MMA-t.

Így tulajdonképpen nincs értelme azon rágódni, hogy mi lenne ha, meg melyik a jobb és kik a keményebbek. Hiszen a Ninjutsu egy sok ezer csatát, háborút, harcost és halált látott ősi harcművészet, az MMA pedig egy viszonylag fiatal modern szabály rendszer szerint működő versenysport.

Szóval csak edzünk és gyakorlunk tovább, a sok-sok ezer éves tradíciók szerint, amik segítettek eddig fent maradni és életben maradni azoknak a harcosoknak akik Ninjutsu útját járják, az utcákon a magánéletben vagy a csata tereken. Védjük az életünket, vagy a szeretteink életét, mindent ami jó, és harcolunk ha kell, de leginkább saját maguk ellen…


Ne felejtsd, amit gyakorolsz, és ahogy gyakorlod, azt fogod tudni, és nem többet…

-HAN-

Sok szeretettel:
Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató.

 

, , , , , , ,