Önvédelmet, küzdősportot, vagy harcművészetet tanuljak, ha szeretném megvédeni magam?

–

Annyi mindent mondanak és tanítanak önvédelem címén manapság, hogy elég nehéz kiválasztani mi az ami valóban működő képes, és mi az ami nem. Sokféle a stílus, rengeteg a „mester” egyre több az iskola. Vannak köztük valóban olyanok amiket érdemes tanulni, és vannak olyanok amikre azoknak van szüksége, akik nem akarnak túl nagy áldozatot hozni, de kell az önbizalmuknak, hogy „Lejártam edzésre és tanultam pár fogást”. Ez stílustól és irányzattól teljesen független, hiszen mindenhol vannak olyanok akik tényleg arra tanítanak meg, hogy miként védd meg magad, meg vannak olyanok ahol nem.

Sokszor olvasni hallani ráadásul még az önvédelmet, küzdősportot és  harcművészetet megkülönböztető és egymással szembe állítani próbáló publikációkat. De igazából az érettség, a motiváció és a tudás különböző szintjeiről van szó, amit azok akik nem akarják megfizetni az önvédelem és a harcművészet valódi árát, soha nem fognak megérteni.

Önvédelem-Küzdősport-Harcművészet?

1. Mert az önvédelem nem más, mint amivel minden kezdődik, hiszen majdnem mindenki azért kezd el edzeni, hogy meg tudja védeni magát.
2. Aztán amikor már eddz egy ideje és szert tett némi tudásra (alapok, ütések, rúgások, esések, gurulások), akkor fellángol az érzés, hogy szeretné megtudni mennyivel lett erősebb, keményebb, mint amikor elkezdte, és hirtelen lehetőséget, visszaigazolást kezd keresni, és erre a különféle küzdősportok tökéletes lehetőséget adnak.
3. Majd amikor kiverekedte, magát és rá jön, vagy megérti, hogy nem sok értelme volt szétrúgatnia magát, vagy neki nem sok értelme volt szétvernie másokat, akkor elkezdi a mélyebb lényeget és értelmet keresni a dolgok mögött, így válik egy valódi harcművésszé.

A veszélyes mindig az, amikor:

• Valaki alapból harcművészetet tanít csak, és aki tanulni akar tőle, az „harcművészetet” kaphat  anélkül, hogy az elején kezdené, az önvédelemmel, aztán a küzdő-sporttal, majd a harcművészettel. Ilyenkor a filozófia és a technikák, mert ki marad belőlük a tapasztalat, mondjuk úgy, hogy egyfajta harcbűvészetté, vagy harci szentimentalizmussá degradálódnak.
• Amikor valaki csak a küzdősportot kezdi el tanulni, de ki marad belőle az első lépés az ÖNvédelem, vagyis nem tanul meg esni, meg kelni, állni, járni, gondolkodni, lélegezni, mert az oktatója „nem tartja fontosnak, hiszen a ringben a bíró úgy is lefújja a szabályrendszer szerint, ha valaki le kerül a földre, úgyhogy ez nem olyan fontos”. A Harcművészeket, meg bűvészeknek és tapasztalat nélküli balerináknak gondolja, mert a filozófiát sem sajátítja el, vagy gyakorolja, hiszen „abban majd fejlődik mindenki maga, meg arra majd az élet tanít meg”.
• A harmadik pedig az önvédelmi gyorstalpalók, ahol hirdetve vannak a 3-4-10 alkalmas önvédelmi tréningek, azzal az ígérettel, hogy ennyi idő alatt megtanulhatod megvédeni magadat. Az ilyen helyek és oktatók mindent tanítanak neked, csak önvédelmet nem. 3-4, vagy 10 alkalom arra sem elég, hogy belekóstoljál abba, hogy milyen is ez a világ, hiszen amint bele lendülnél, már vége is a tanfolyamnak, ahol gyorsan átvettél „minden” szituációt, de megtanulnod és begyakorolnod nem sikerült, így valszeg végre hajtanod sem érdemes megpróbálni egy valódi szituációban. (Ugyan ide tartoznak a mindenféle előképzettséget nem igénylő 2-3 hónapos, meg négy hétvégés Önvlédelem oktatói programok…)

Természetesen minden irányzatban, önvédelemben-küzdősportban-harcművészetben meg vannak a jó oktatók, akik ismerik és tanítják is mind a 3 szintet, meg vannak azok is, akik csak az egójukat fényesítik, hogy tündökölhessenek egy harci tanító szerepében, megkapva így a tiszteletet attól a kis magtól, akik csodálják, és követik őket. Én magam is találkoztam már nem egy olyan küzdősport edzővel, aki azt is tanítja, hogy miként kell felkelni gyorsan, ha elesel, meg milyen úgy ütni, ha nincs bandázs, meg kesztyű a kezeden, Valamint olyan harcművészet oktatókkal is volt szerencsém találkozni, akik bár azt az elvet vallják, hogy nincs szükség a harcra és a verekedésre, sőt el kell kerülni azt ahol csak lehet, de tisztában vannak vele, hogy az edzéshez, gyakorláshoz, igen  is szükség van rá… (Na meg az ellenkezője is előfordul, sőt igazából mindegyikből az ellenkezője van sokkal többen, és csak kevesen értik a lényeget.)

Összegyűjtöttem néhány pontot, ami alapján könnyebben választhatod ki, hogy milyen irányzatot, hol és mikor kezdj el tanulni, illetve mik azok a szempontok, amiknek a hiányában nagy valószínűség szerint nem fogod megtanulni megvédeni magad:

1. A Harcművész / Mester egó:

A fekete öv, vagy oktatói fokozat megszerzésének első próbája a büszkeség csapdája, amit innentől fogva folyamatosan kezelni kell. Ez akkor alakul ki, amikor egy erős egóval megáldott ember eljut a harcművészetek ezen szintjére, és el hiszi, hogy megérkezett valahová és vannak akik alatta vannak, meg vannak akik felette. A harcművészeti elvekkel és keménységgel megtámogatott „Terminátor” egó le zárja a további fejlődés lehetőségét. Akik előszeretettel írják ki, hogy ők ilyen meg olyan mesterek, ők általában ebben a betegségben szenvednek.

A szerep néha teljesen elkülöníti a „Mestert” a hétköznapi halandóktól és sokszor  nem is képes normális emberi hangon és személyességgel kommunikálni másokkal. Bezár egy kaput, ahol érkezhetne ugyan úgy a tanítás, hiszen az utcán egy élet halál küzdelemben nem hogy szabályok, de rangok és fokozatok sincsenek. Ez azért veszélyes, mert nehezen fogad el visszajelzéseket, melyek egy valódi harcban, akár könnyen az életébe is kerülhetnek. Nem beszélve arról, hogy az ilyen mentalitással tovább adott tudás ugyan ilyen mentalitást és tudást fog eredményezni.

Ez az úgynevezett „Én már megérkeztem!” halálos vírusból fakad:  Hiszen egy mesternek már nincs mit tanulnia, ő kész és tökéletes és teljes. De ezzel és ezzel a gondolkodással be zárhatunk egy kaput, ami egész eddig jelentett valamit. Méghozzá a fejlődni akarás kapuját.

Ahol ezt tapasztalod, ott nem az örök változás misztériumát tanítják és gyakorolják, hanem a laboratóriumi körülmények közé szorított mozgás művészetet. Hiszen a harc maga a változás. Nem tudhatod, hogy hol, mikor, ki, vagy kik ellen kell majd harcolnod, ahogyan azt sem, hogy ők mennyire lesznek képzettek, vagy milyen lesz az időjárás. Az örök változás az amit ismer egy mester, és tudja, hogy annak a fényében ő bizony nem mester.

2. Nem tanítunk támadást mert…

Ahol ezt hallod, vagy mondja neked az oktató, ott mindent meg fogsz tanulni, csak megvédeni magadat nem. Szép-szép a nem bántunk senkit elv, sőt alapvető hozzá állás kell hogy legyen, hogy nem akarok harcolni, verekedni és bántani senkit. De amikor az élet úgy hozza, hogy oda kell állnod, akkor bizony, lehet, hogy támadnod kell védekezésként. Persze az önvédelem, és a saját testi épségünk megvédéséhez valóban nincs szükség támadásra, hiszen elég, ha ki tudunk térni, meg tudjuk érezni, el tudunk szaladni a támadás elől. De amikor ez mondjuk a párunk társaságában történik, vagy a gyermekeink körében, akkor már elég nehéz lesz jól kijönni a szituból. Hiszen a moziból hazafelé, ha mondjuk ki akarnak rabolni bennünket a szerelmesen andalgó mátkánkkal az oldalunkon, mert könnyű prédának tűnünk, akkor nem szaladhatunk el, hiszen lehet, hogy szívünk választottja nem tudja megvédeni magát úgy mint mi. És ugyan ez igaz a gyerekekkel, vagy csak egészen egyszerűen a gyengékkel kapcsolatban is.

Mert egyszerűen aki járatos bármilyen önvédelemben-küzdősportban-harcművészetben és valódi tudásra tett szert állhatatos munkával és gyakorlással, egy egészséges szemléletű edzőtől, az nem fog elmenni egy pár mellet szó nélkül amikor a hajánál fogva rángatja a fiú a lányt, vagy amikor néhányan körbe vesznek egy gyengébbet.

Nem, nem azt mondom, hogy hősködjél, vagy hősködést kell tanulnod. Csupán azt, hogy ha valóban harcművészetet, és önvédelmet tanulsz, akkor nem fogod elfordítani a fejedet és füled-farkad behúzva átsunnyogni a másik oldalra és annak örülni, hogy nem téged akarnak bántani, hanem legalább kihívod a rendőröket…

3. Nincs küzdelem, mert…

Vannak helyek, ahol különböző érvekkel meg van támogatva, hogy miért is nincs küzdelem, vagy miért nem gyakorolnak néha reálisan, rendes sebességgel, kicsit életszerűbben, mint a gyakorlás folyamán. Ez általában azokon a a helyeken van, ahol az oktató nem rendelkezik azzal a fajta magabiztossággal és tudással, hogy legalább a hozzá járóknál jobban tud verekedni.

Na meg persze így védi meg magát, hogy nehogy valamelyik tanítványa neki menjen tiszta erőből, indulatból, lendületből. Mert tudja, hogy hézagos tudása nem nagyon védené meg. Az ilyen helyen elég ritka, hogy olyan tudáshoz juthatsz aminek hasznát veszed az utcán, egy szabályok nélküli küzdelemben. Hiszen azon a helyen is valószínűleg azért nincs küzdelem, mert a küzdelem kiszámíthatatlan és ezt a kockázatot nem meri vállalni az oktató.

Egyébként érdemes megkérdezni az edzőt, hogy kellett-e már valaha verekednie, harcolnia életében, vagyis ütött-e már meg egyáltalán valakit a puszta öklével, mindenféle védőfelszerelés nélkül, úgy, hogy vállalnia kellett a következményeket. Mert ha még soha (Sajnos sok ilyen van) akkor nagyon sokszor fogalma sem lehet arról, amit tanítani szeretne. Hiszen mi ellen fog felkészíteni, ha még őt sem ütötték meg soha, meg ő sem ütött meg soha senkit, amikor az ütés egy alap támadás és nem nagyon van olyan szituáció, ahol nem fordul elő?

Természetesen egy oktató sem fogja neked bevallani, hogy verekedett-e már életében. de egy önvédelem oktató a tréningjein azért néha el-el mesél egy-egy történetet. Ha ez nincs, akkor gyanakodhatsz bátran.

4. Nem használhatod a klubbon kívül amit itt tanulsz:

Ez egy klasszikus. Akkor szokták mondani, ha amit tanítanak, annak valójában nagyon kicsi a valódi harci értéke. Egy igazi önvédelem-küzdősport-harcművészet oktató nem fogja azt mondani, hogy nem használhatod soha, mert tudja, hogy akkor semmi értelme megtanulnod. Ha nem tudja neked olyan szinten átadni a tudását, hogy megértsd, hogy mikor milyen körülmények között használhatod, és mikor nem, hanem egészen egyszerűen csak megtiltja, akkor valószínűleg ez azért van, mert nem akarja, hogy rá jöjj arra, hogy igazából amit kaptál tőle azzal nem sokra fogsz menni egy éles harcban ahol akár az életed is a tét lehet.

5. Önjelölt Önvédelem tanítók:

Egyre több a felkapott marketing szisztémákkal megtámogatott klub, ahol mindenféle „mesterek” tanítanak és állítják, hogy ez itt a leghatékonyabb rendszer. Persze nem biztos, hogy ez az ő hibájuk, hiszen rengeteg akárhonnan felbukkant nagyon magas fokozatú és önbizalmú „igen csak nagymesterrel találkozhatunk, akik gond nélkül adnak nekünk pénzért és némi csodálatért rangokat, fokozatokat. Sokszor akik tanítanak, ők már csak ezeknek az embereknek az áldozataik.

Ezek az iskolák általában nem a harcművészet valódi eszenciáját, vagyis kezdeti lépésnek az önvédelmet tanítják, hanem néhány látványos megoldást kínálnak néhány szerintük veszélyes szituációra. Ami persze akár még hatékony is lehet bizonyos esetekben. Csak az élet sokszor más, és rengeteg olyan dolgot kell elsajátítani a túléléshez, amire a Dojoban a Laboratóriumi körülmények között nem, de az utcán igen is szükséged lesz. Pl: Csúszós-Kemény talaj (Az utcán nincs tatami), Több ellenfél (Naná, majd egyedül lesz nem?) Fegyveres támadó (Kés-Vipera-sörösüveg akármi…) stb…

Ahol azt olvasod, hogy xy „több harcművészetből”, és rendszerből is oktatói fokozatot ért el, de nincs ki írva, hogy ugyan milyen rendszerből, és milyen fokozatot kapott és kitől, meg meddig tanulta gyakorolta, akkor bátran gyanakodhatsz. Ugyan ilyen másik gyanús jel, ha az van ki írva, hogy ide járt ennyi ideig, meg oda annyi ideig, hiszen az ilyen ember nem volt elég kitartó, türelmes, és alázatos, hogy valóban megtanulja az adott stílust és eljusson az oktatói minőségbe, amit komoly rendszereknél nem lehet 1-2 év alatt megszerezni. Vagyis ez azt jelenti, hogy  lejárogatott mindenhova amíg neki kényelmes volt, utána meg kinevezte magát stílus alapítónak, meg tapasztalt harcművésznek, mert több stílus edzéseire is lejárogatott…

6. Harcművészeti gőg: 

Akkor következik be, amikor valaki eddz már egy ideje, lett egy kis izma, meg néhány zöld foltja, és az újaknál már jobbnak meri gondolni magát mert megszerzett néhány fokozatot, esetleg megnyert néhány meccset. Ezzel tulajdon képpen minden szinten találkozhatunk, sőt nekünk magunknak is meg kell küzdenünk vele. Sokszor ezek az emberek csak úgy maguktól kikiáltják magukat „mestereknek”. Kicsit hasonlít az előző ponthoz, annyi a különbség, hogy akár csoportosan is kialakulhat más irányzatokkal, vagy esetlegesen stíluson belül más iskolákkal szemben is a lenéző, vagy magunkat felsőbbrendűnek gondoló nézetek.

7. Instant önvédelem:

Ahol gyorsan fejlődsz és hamar szerzel és viszonylag könnyedén rangokat, titulusokat, ott valószínűleg bár biztos jól megizzadsz és fitt leszel, de nem egy utcai küzdelemre készítenek fel, ahol a te vagy mások élete a tét. Ha úgy érzed néhány hónap után, hogy bárkinek neki mernél menni, akkor valószínűleg csak az egód és agressziód lett felpumpálva amitől nagyon Hírónak érezheted magad. De ezzel a lendülettel ne nagyon keveredj bele semmibe, mert körülbelül az ilyen edzéseknek annyi a hatása, mint megnézni egy jó akció filmet, ami után körülbelül ugyan ezt éreztük gyerekkorunkban mindannyian.

Az önvédelem megtanulása nem 5 és 10 alkalmas tanfolyamokon fog megtörténni. Mire elsajátítod az alapokat és újra programozod a beidegződéseidet, az hosszú, hónapok, akár évek munkáját veszi igénybe. Ahol választ tudnak adni arra a kérdésedre, hogy hány hónap edzés után fogsz tudni verekedni, ott Instant önvédelmet tanítanak.

Igen, persze, nálunk is 4 hónapos egy Alapfokú önvédelem tanfolyam, de ez nem azt jelenti, hogy 4 hónap után bárkit legyőzhetsz, hanem annyit, hogy megtanulod ennyi idő alatt megvédeni magad. Ami azt jelenti, hogy végig megyünk a legtöbb szituáción, és ki tudsz jönni belőle, megtanulsz elmenekülni úgy, hogy nem halsz bele. Az, hogy mennyi idő alatt tanulsz meg valamit, az attól függ, hogy mennyi időt fordítasz a gyakorlására, és ott mennyire vagy képes fókuszálni, és főleg mennyire mered megtanulni az adott dolgokat. A 4 hónap alatt jogot szerzel arra, hogy kezdőnek mondhasd magad, és ha sikeresen levizsgázol, akkor hordhatod a fehér övet.

8. Hamis harcművészet-önvédelem:

Úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy harcművészt elképzelünk. Természetesen az utánzás a hízelgés legmagasabb szintje, és megtisztelő is tud lenni, de nem érdemes azt gondolnod, hogy ha neked is olyan fejpántod, vagy tetkód lesz mint az edzőnek, akkor már annyival hatékonyabban tudod megvédeni magad. Persze a harci tudás és tapasztalat öltözködéssel és viselkedéssel imitált kisugárzásnak egy valódi szituációban igazi ütések és rúgások ellen nagyon kevés hasznát veszed, mégis lehet elrettentheted, vagy csodáltathatod magad azokkal, akiknél amúgy is erősebb lennél és úgy sem akarnak bántani.

9. Zavart motiváció:

A cél persze mindig az, hogy elérjük azt, amiért lementünk az első edzésre. Ez leggyakrabban az, hogy megtanuljuk megvédeni magunkat. De ez a tiszta és eredetileg követendő és elérendő célunk, gyakran keveredhet össze olyan szükségletekkel, mint a szeretet és elismerés utáni vágy, vagy csak az, hogy szeretnénk tartozni valahová, esetleg a belső ürességet szeretnénk kitölteni valamivel. Gyengeségünk érzésének a leküzdése gyakran párosul a szeretnénk jobbak, vagy különlegesebbek lenni másoknál érzésekkel, ami nem segít abban, hogy valóban megtanuljuk megvédeni magunkat.

Hiszen ezekből fakadóan nem fogunk maximálisan törekedni a reálisan átgondolt és meglépett szituációk kivitelezésére, hiszen hagyjuk magunkat levinni a földre, hogy utána nekünk is hagyják magukat. Ami természetesen rendben is lenne, hiszen a tanulás első szakasza az a lassú gyakorlás, amikor engedem, hogy megtanulja rajtam a partnerem a „technikát”. De ha közben nem törekszünk neki megmutatni az apró hibákat, ahol ki tudnánk törni, vagy meg tudnánk ütni, rúgni, harapni stb…, akkor csak egy „rossz házasság” lesz a gyakorlásunkból, mint ahol „Elmosogatok, ha leviszed a szemetet” (Direkt nem írtam sokkal vulgárisabbat.)

10. Azonosulás a harcművészeti élménnyel:

Mikor meg tudunk csinálni valamit amit gyakorolni kellett egész edzésen, akkor gyakran van siker élményünk, ami tök jó. De nem szabad elhinni, hogy valóban meg tudjuk csinálni, hiszen a partnerünk, edzőtársunk nem akarta az életünket, vérünket venni, hanem ő is ugyan azért kezdett el edzésre járni, hogy megtanulja megvédeni magát. Ahol nem hívják fel erre a figyelmedet, hanem csak dicsérve vagy és annak örülsz, akkor valószínűleg nagy meglepetés lesz egy igazi ellenfél, aki nem hagyja csak úgy magát.

Ezek a gondolatok természetesen egyáltalán nem biztosak, és nem kell egyet érteni velük, sőt… Vannak ezeken kívül más izgalmas kihívások az ezen az úton járóknak. Lehet néhány év múlva magam is másként fogom látni, de eddigi tapasztalataim szerint ez a 10 a leggyakoribb. Elgondolkodni viszont minden képen érdemes mindenkinek, főleg aki önvédelemmel-küzdősporttal-harcművészettel foglalkozik, vagy szeretne foglalkozni a jövőben…

Szeretettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és jóga oktató