Menü

NINJUTSU HIKETSU BUN


„… Minden harcművészet, és katonai stratégia lényege az önvédelem, és a veszélyek elhárítása. A ninjutsu a harci tréningen keresztül foglalja magába a legteljesebb önvédelmet. De a ninja e művészetben nem csak a testét használja, hanem ugyanúgy az agyát és a szellemét is.

Takamatsu Sensei Wallpaper

A ninja útja a kitartás, fennmaradás, állhatatosság, a túlélés útja. Több mint puszta ütések és csapások tömkelege, mélyebb értelmű, mint az ellenfél eszén való túljárás; a ninjutsu annak a megvalósításának az útja, melyre szükségünk van, hogy a világot jobbá tegyük. Minden harcművészet tanulásának kezdetén a helyénvaló motiváció a fontos. A helyes lelkiállapot nélkül a harci technikáknak való kiszolgáltatottság, önépítés, önfejlesztés helyett önpusztításhoz vezethet. De vegyük hozzá azt is, hogy bármely kellemes dolog az életben is könnyen túlzásba vihető. Az önvédelem művészete, mely gondoskodik a belső békéről és biztonságról a harcművész számára, nem fejlődik a személyiség egyensúlya nélkül. Így csak szakadatlan konfliktusba, küzdelmekbe jut az ember, melyek végső fokon el is pusztíthatják.

Ha valaki tanulmányozza a ninjutsu lényegét, mentesül az „Én” vágyaitól, fokozatosan szert tesz a legyőzhetetlenség titkára; „isten lelkére és személyére”.

A harcosnak, ha győzni akar, harmóniában kell lennie a mindenséggel és így egy intuitív tudással a sors játékait elkerülheti. A mennyei gondviseléssel összhangban és az elfogulatlan természeti törvényekkel, valamint egy tiszta bizalommal teli szívvel a ninja megszerzi magának az éleselméjűséget, és ez vezeti őt sikerre a csatában, ha hódítania kell, vagy elrejtőznie ellenségei elől, ha szükséges.

A hatalmas – és az ő hideg személyes egészében gyönyörű – univerzum tartalmazza mindazt, amit mi jónak és rossznak nevezünk, és az összes választ azokra a paradoxonokra, melyeket látunk magunk körül.

A ninja szemét és agyát nyitva tartva rugalmasan követi az évszakok és a sors változásait, mindig csak annyit változik, amennyit szükséges, de mindig alkalmazkodik, úgy hogy már végül nincs semmi, ami meglepetésként érhetné…”

Toshitsugu Takamatsu

A Togakure-ryu Ninjutsu 33. nagymestere


Ha jobban is érdekelnek a harcművészet elvei! Iratkozz fel a Harcművészet ősi titkos elvei tanfolyamra!


, ,