soke Takamatsu Toshitsugu
1887.III.10. – 1972.IV.2.
Takamatsu Toshitsugu sensei 1887 március 10-én, a Meiji-korszak 23-ik évében, Hyogo prefektúra Akashi városában született Jutaro Hisatsugu néven. (A Toshitsugu-t ugyanazzal a kanji-val írják, mint a Hisetsugu-t.) Nehéz gyermekkora volt. Az apja nagyon szigorú volt, mondhatni erőszakos. Kilenc nő töltötte be az anyja szerepét az idők folyamán és beteges is volt. A legfontosabb nő az életében Nao, a nagyanyja volt, akit nagyon szeretett. A családjának anyagi és élelmezési problémái is voltak. Élete folyamán sok nevet kapott, úgymint Yokuou, Chosui, Kikaku, Shojuken, Garakuta Bujin, Kozan és Kyosha. Fiatal korában Jutaro-ként ismerték, halála után a Junshokakuju Zenjomon nevet kapta.
A szülei valószínűleg az Amatsu Templom nevű szekta tagjai voltak, és Fujiwara Toshihiro kezéből kapták meg az Amatsu Tatara papiruszt (makimono-t). Az apja, Takamatsu Yasaburo (Takamatsu Gishin), a Shugendo Kumano (egy buddhista szekta) tanára azt akarta, hogy a fia lépjen be a hadseregbe, de mivel beteges, gyenge gyerek volt, ezért az apja letett erről a szándékáról. Az iskolatársai gyakran bántották és „Síró Babának” hívták. (Később, miután az iskola minden nagy verekedőjét és szumósát megverte vagy legyőzte, már nem hívták így…) Az apja beszélt az ifjú Takamatsu nagyapjával, Toda Shinryuken Masamitsu-val, hogy tanítsa, eddze Toshitsugu-t. Toda úgy érezte, hogy a budo segíteni fog Toshitsugu-n, erősebbé és egészségesebbé fog válni általa.
Így hát Toshitsugu elkezdett tréningezni a nagyapja dojo-jában. (Eleinte egyáltalán nem akart edzeni, de később megszerette a budo-t.) Iskola után minden délután és este a nagyapjától Shindenfudo Ryu-t tanult. Az idős Toda a Shinden Koto Ryu Karate-t is oktatta, amely később beleolvadt a Koto Ryu Koppojutsu-ba, a Gyokko Ryu Kosshijutsu-ba, a Kumogakure Ryu Ninpo-ba, a Gyokushin Ryu Ninpo-ba és a Togakure Ryu Ninpo-ba. Kivételes helyzetben volt, mert nem idősebb budoka-któl, hanem közvetlenül a nagymestertől tanulhatott. Az első technikákat egy évvel azután tanulta meg, hogy elkezdett járni a dojo-ba. Ez alatt az egy év alatt általában uke (védekező, megtámadott) volt, a nagyapja pedig rendszeresen dobásokat csinált vele a fapadlón, mielőtt egy év múlva megtanulta volna a Shindenfudo Ryu első kata-ját. Később, hogy még erősebb legyen, vízzel teli vödröket vitt fel a vállán az apja hegyen álló gyárába – egyszerre négyet. Így nagyon erősek lettek a lábai és a csípője.
13 évesen a Shindenfudo Ryu mestere lett. Akkoriban ez nem volt túl szokatlan, többen is kaptak mesteri fokozatot hasonlóan fiatalon. Persze csak azok, akik megfeletek a velük szemben támasztott magas követelményeknek. És itt igazán magas követelményekere kell gondolni. Ezután a nagyapja más stílusokat is tanított neki. Még 13 évesen, 1900-ban beiratkozott George Bundow Angol Iskolájába és a kobe-i Kínai Klasszikus Iskolába. Ekkortájt kezdett el tanulni Takagi Yoshin Ryu-t, aminek akkor Mizuta Tadafuse Yoshitaro volt a 15. nagymestere.
A nagyapja, Toda egy csontkovács klinika, egy budo dojo tulajdonosa Kobe-ban és a Shindenfudo Ryu nagymestere volt. Iga tartománybéli szamuráj család leszármazottja volt, maga is szamuráj. Elődei közül néhányan Iga hegyes-völgyes részéből, Takao tartományból származtak (más források szerint Matsugashima városból, Ise-ből származtak), és ismerték a ninjutsu-t. Toda mester a Királyi Katonai Akadémia számára könyveket is írt a katonai taktikákról. Hamar felismerte, hogy a budo nagy ajándék volt Toshitsugu számára. Eldöntötte, hogy mindent megtanít az unokájának. Ez sikerült is neki, így Toshitsugu 1908-ban megkapta a következő stílusokból a Menkyo Kaiden-t: Shindenfudo Ryu Dakentaijutsu, Koto Ryu Koppojutsu, Gyokushin Ryu Ninpo, Kumogakure Ryu Ninpo, Gyokko Ryu Kosshijutsu.
1909-ben Toda Shinryuken Masamitsu, a Togakure Ryu 32. nagymestere és Takamatsu nagyapja, meghalt, így Takamatsu lett az új nagymester, a 33-ik a sorban.
Fiatalkorában Mizuta Tadafuse Yoshitaro sensei dojo-jában tanulta a Takagi Yoshin Ryu-t, 1906-ban megkapta tőle a Menkyo Kaiden-t. Ugyanebben az évben találkozott a család barátjával és rokonával, Ishitani Matsutaro Takekage-val, aki őrként dolgozott Takamatsu apjának gyufagyárában. Ishitani-t egész Japánban ismerték a harcművészete által, pedig már bottal járt. A gyárban kialakított egy kis dojo-t, ahol Kukishinden Ryu Happo Hikenjutsu-t, Hon Tai Takagi Yoshin Ryu-t, Gikan Ryu Koppojutsu-t, Kuki Happo Biken no Jutsu-t és Shinden Muso Ryu-t tanított Toshitsugu-nak. Ezeknek a stílusoknak ő volt a nagymestere. Ishitani 1910-ben meghalt, így Toshitsugu lett a Gikan Ryu és a Kukishin Ryu nagymestere. (Takamatsu soke még számtalan harcművészeti stílus mestere is volt, mint például Hontai Yoshin Takagi Ryu Ju-Jutsu, Kukishin Ryu Bo-Jutsu, Tenshin Hyoho Kukishinden Bujutsu, Gikan Ryu Koppojutsu, Shinden Tatara Ryu Taijutsu, Kusshoragi-den Dakentaijutsu, Tenshin Tatara Kangi-den Bo-jutsu. Több koreai és kínai harcművészeti rendszert is jól ismert.)
Kínába, ahol ekkor még mindig háború volt, először körülbelül 15 évesen ment el. Kínába Koreán keresztül jutott el, ahol Kim Kei-Mei mestertől is tanult harcművészetet. Mikor visszatért első kínai útjáról, a nagyanyja házában élt. Takamatsu ekkor egy tüdőbetegségben és a beriberi nevű betegségben is szenvedett. Mivel a betegsége gyógyíthatatlannak tűnt és nem akarta, hogy teher legyen a nagyanyja számára, 1910 kora őszén felment a Maya hegyre, a Kame no Taki (Kame-no-o) vízesés közelébe, hogy egyedül legyen, vagy talán hogy meghaljon. Itt, a természetben csak azt a pár kilogramm rizst ette, amit magával vitt, illetve bogyókat, gyümölcsöket és egyéb ehető magvakat és terméseket. A magával vitt rizst a közeli folyóban megmosta, megáztatta, majd egy kőre rakta, ahol a Nap hevétől kicsattogtak – így is ette meg, sütés vagy főzés nélkül. Ezen az étrenden, a friss hegyi levegőn próbált meg erőt gyűjteni, meggyógyulni. Takamatsu, miután ide érkezett, ideje nagy részét háton fekve töltötte, közlekedni is már csak csúszva-mászva tudott. A közelben élt az aszkéta hegyi szerzetes, Tamaoki, az Aggastyán is, aki a földön fekve talált rá. Azt mondta Takamatsu-nak, hogy galandférgek vanak benne. „Meg kell szabadulnunk tőlük!” – mondta, és elkezdett egy ráolvasást kántálni. Takamatsu-nak meg volt a véleménye ezekről a dolgokról, így azt kérdezte: „Ugyan már, öreg ember, csak nem arra számítasz, hogy ez segíteni fog?”. Ekkoriban nem nagyon érdekelte, hogy meghal-e vagy sem. Egy héttel később egy igazán nagy galandféreg jött ki belőle. Nemsokára újra tele volt életenergiával. Újra elkezdte a budo-t gyakorolni, köveket, fákat és minden egyebet felhasználva. Tamaoki-tól spirituális, belelső szellemi tanokat is elsajátított, ezzel is fejlesztve testi és szellemi erejét. Körülbelül egy év múlva jött le a hegyről. Addigra hosszú, bozontos szakálla nőt, és több különös képessége és érzéke is kifejlődött. Például meg tudta mondani a hozzá közeledők nemét és életkorát, mielőtt meglátta vagy meghallotta volna őket.
Nem sokkal a hegy elhagyása után ismét Kínába ment, egyebek között azért, hogy kipróbálja önmagát és a tudását. Kínában és Mongóliában 10 évig élt, ahol „Moko No Tora”, „A Mongol Tigris” néven emlegették. Erre a harcművésztével és párbajaival szolgált rá. 1914-ben létrehozta a Sino-Japán Harcművészeti Közösséget. Amíg Kínában volt, számos harcot vívott az akkori idők mestereivel és harcosaival, nem ritkán életre-halálra. Egyszer sem veszített. Kínában megnyert egy viadalt is, amelynek az volt a célja, hogy az újonnan alakított Nippon Minkoku Seinen Butou-kai (Japán Harcművészeti Szövetség Kínában) elnökét kiválasszák.
1919-ben visszatért Japánba, majd csatlakozott a Tendai szektához, a Kyoto környéki Kiei hegyek harcosaihoz. 1921-ben jó barátságot alakított ki a Kuki család 21. családfőjével, Kuki Takaharu-val. Már Toshitsugu apja is jó barátságban volt a Kuki családdal, így ő sem volt idegen köztük. Később megengedték neki, hogy elolvassa és lemásolja a Kuki család titkos iratait, a Kuki Nakatomi-t. A belső titkok másolása és megértése iránti áhítatossága segített neki az Izumo Hiki, egy másik titkos Tatara tekercs utáni kutatásban. A Kuki család ekkorra már elfelejtette a saját stílusuk, a Kukishin Ryu tanainak értelmezését, így felkérték Takamatsu-t, hogy magyarázza el nekik azokat. Takamatsu eleget tett ezen kérésüknek, bár sok mindent nem mondott el nekik, mert haragudott rájuk amiért elfelejtették a tanokat.
Több olyan szabályt is felállított önmagának, amelyekről úgy gondolta, be kell tartani a megfelelő élet eléréséhez.
– Kerülni kell a haragot és a dühöt, mert az erő és energiavesztéssel jár, és túlzott erőkifejtésre sarkall. Így védve lesz a személyiség.
– Kerülni kell az idegeskedést, nem szabad túl sokat gondolkodni jelentéktelen dolgokon. Így védve lesznek az idegek. Ezáltal kevesebb gond lesz, és erősebb lesz az idegrendszer. Másképp bizonytalan lesz az ember.
– Kerülni kell a sok beszédet. Így védve lesz a lélek. Az ismételgetés, fecsegés, gyengíti a lelket.
– Kerülni kell a vágyakozást, ezáltal védve a szívet. Az elme problémái rendszerint a vágyak és az akarás. Én akarom ezt; azt; vagy gazdag akarok lenni, stb. Próbáljunk meg kemények lenni, és elkerülni az ilyen gondolatokat, vágyakat. Helyette inkább érezzünk és gondolkodjunk a jóra koncentrálva.
A Teisho-korszakban feleségül vette Tane-t. Soha nem született gyerekük, így örökbe fogadtak egy lányt, Yoshiko-t. Idős korában egy kis teaházat és egy hotelt vezetett Kashibawará-ban, Nara régióban. Ezeken felül volt egy ninjutsu dojo-ja Sakushin néven, ahol válogatott tanítványoknak oktatta a ninjutsu-t.
1957-ben egy új tanuló jelentkezett nála, Hatsumi Masaaki, aki akkor 26 éves volt. Takamatsu a halála előtt pár évvel már kiválasztotta Hatsumi-t örököséül, és megtanított neki mindent, amit csak tudott. 80 éves koráig aktívan tréningezett, de még azután is rendszeresen látogatta és ellenőrizte Hatsumi tréningjeit.
A Nippon Minkoku Seisnen Butoku-kai elnöke, népszerű Jujutsu és Bo-jutsu mester, a Shobu iroda tagja volt. Mindenki ismerte, mint budo- és karatemestert, de csak kevesen tudták, hogy a ninjutsu gazdag hagyományainak egyik utolsó élő képviselője. Mindenki meglepődött, amikor megtudták, hogy ő egy nindzsa volt. Ez a tény is hozzájárult az Isteni Harcos Mongol Tigris legendáinak kialakulásához.
Hatsumi soke Takamatsu emlékére nevezte el a dojo-ját Bujinkan Dojo-nak, amely jelentése : „Ahol Az Isteni Harcos Gyakorol”.
Hogy legyen egy kis fogalmunk Takamatsu sensei és a Budo kapcsolatáról, álljon itt néhány példa. Takamatsu sensei kéz- és lábujjain a körmök 3-4 mm vastagok voltak, ugyanis haláláig úgy edzette a kezét, hogy egészséges, nyers fákról tépkedte le a fakérget, vagy például nagy köveket ütött meg teljes erejéből shako-ken-nel. Egyszer egy támadója egy késsel felvágta Takamatsu sensei hasát, méghozzá úgy, hogy a beleit a bal kezével kellett visszanyomnia, hogy ne forduljanak ki a hasüregéből. Mindezek mellett a jobb kezével a támadóját verte, aki ettől megijedt és elszaladt. Takamatsu sensei éveket töltött Kínában és Mongóliában, ahol sokszor kényszerült életre-halálra menő harcot vívni. Azt az elvet vallotta, hogy ha egy eszköze benne maradt az ellenfelében (kés, tőr, kard, stb.), akkor azt nem vette ki belőle, mert egy később arra tévedő embernek – vagy őneki – még szüksége lehet rá. Kínában a császárnak is megmutatta a harcművészetét, akit lenyűgözött, hogy alig több mint egy perc alatt legyőzte a császári udvar legjobb harcművészét. Ugyancsak Kínában esett meg, hogy legyőzte Zhang Zi Long-ot, a Shaolin Kung-Fu egy kiváló mesterét. Később jóbarátok lettek.
Kano Jigoro valószínűleg Gyokushin Ryu-t, míg Ueshiba Morihei valószínűleg Kukishin Ryu-t tanult Takamatsutól. Mindhárman ismerték egymást és barátok voltak.
