Menü

Posts Tagged harcos

„Ennyi véletlen egybeesés egyszerre már eléggé ösztönzött arra, hogy ezt bizony ki kell próbálni.” Radics Gergely Ninjutsu Önvédelem

"Ennyi véletlen egybeesés egyszerre már eléggé ösztönzött arra, hogy ezt bizony ki kell próbálni." Radics Gergely Ninjutsu Önvédelem

Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Szerettem volna egy kicsit aktívabb mozgást vinni az életembe és ha már, akkor azt is pozitívnak gondoltam, hogy ha meg tudom ezzel védeni magam. A kung-fu pár fajtáját nézegettem, valamilyen keleti harcművészet érdekelt, mert nem árt szerintem ha van filozófia is a mozgás mögött. Aztán ráakadtam a Ninjutsura, majd arra, hogy ez a dojo konkrétan a munkahelyemhez képest a szomszéd utcában van, ráadásul épp nem sokkal később indult új csoport és az edzések időpontja is pont jó volt. Ennyi véletlen egybeesés egyszerre már eléggé ösztönzött arra, hogy ezt bizony ki kell próbálni.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Sok hasznos elvet, amit a minden napokban is tudok alkalmazni, új barátságokat és ismertségeket rendes emberekkel és gyakran izomlázat. Bár még jelentősen kell fejlődnöm ezt tudom, de most is érzem, hogy magabiztosabb vagyok és ez is egy pozitív dolog.
 –
Erre számítottál-e?
Igen, bár azt reméltem, hogy kicsit jobban fogom bírni a megterhelést. De ez is csak idők kérdése, van amit már most érezhetően jobban bírok, mint az elején.
 –
Miért ajánlanád másoknak?
Mert egy teljesen más mozgáskultúrát próbálhat ki az ember, ráadásul közben megismerkedhet a miértekkel is. Na meg persze, mert a ninják menők. Gyere, legyél te is az!
 –
Mi neked a Ninjutsu?
Szívesen mondanám, hogy egy életstílus, de még ott nem tartok. Inkább egy újfajta életfelfogás és eszme rendszer, ami egy hasznos mozgáskultúrával párosul. Később ebből még lehet életstílus is, majd meglátjuk.
 –

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A macska hátborzongató képessége

A macska hátborzongató képessége
„Van egy titkos harcművészeti Dansho, a „Neko no Myojutsu” („A macska hátborzongató képessége”), amit Issai Chozan írt, s a következő tanmesét tartalmazza: „Egy harcos megbetegedett a házában élő nagy patkánytól. Próbálta rávenni a házimacskáját, hogy fogja meg, de az vesztett az ütközetben, s tépetten tért vissza. Ezután a szomszédságból eresztett el néhány macskát, mind különösen marcona benyomást keltett, mégis, mind futva tértek vissza; farkukkal a lábaik közt.
Végül eszébe jutott, hogy hat vagy hét házzal odébb, élt egy szokatlan, vén macska, úgyhogy elment érte, hogy kölcsönkérje. Ez a macska igencsak lazán, nyugisan cammogott be, de mégis a kemény patkány megrettent tőle, s minden probléma nélkül el lett fogva.” Hogy megértsük ezt a történetet, fontos, hogy észrevegyük, hogy a macska nem egyszerűen csak könnyed volt: rendelkezett a Heijoshin-nal, tökéjre fejlesztette az élet és halál tanát, s tudta hol van a halál helye(eredetileg dying spot, azaz szószerint halálozó pont szerepel az angol szövegben).”
– Masaaki Hatsumi, A ninja útja, Titkos technikák
„There is a secret martial arts Densho called “Necko no Myōjutsu” (“The Cat’s Eerie Skill”), written by Issai Chozan, which contains the following fable. A certain swordsman was plagued by the presence of a large rat in his house. He tried to get his pet cat to catch it, but it lost the confrontation and returned in tears. Next he released some cats from the neighborhood, each of which gave the appearance of being exceptionally tough, but they all came running back with their tails between their legs.
Finally he recalled that some six or seven blocks away their lived an unusual, aged cat, and went to borrow it. This cat strolled in at quite a leisurely pace, yet the strong rat cowered and was caught without any difficulty. In order to understand this story, it is important to realize that the cat was not simply light on its feet: it had Heijōshin, it had mastered the principle of life and death, and it knew where the dying spot was.”
– Masaaki Hatsumi, The Way of the Ninja Secret Techniques

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások