Menü

Posts Tagged ninjutsu

Hősök vagy orvgyilkosok voltak a legendás ninják a Ninjutsu gyakorlói?

Rengeteg legenda, film, történet kering a világban a legendás ninja harcosokról. Megítélésük más és más társadalmi rétegenként. Horváth Ádám ninjutsu önvédelem oktatót, a Bhima Dojo vezetőjét kértük meg, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre.

1237015_217765598419094_19611717_n.jpg
Kik voltak a ninják – „jók”, vagy „rosszak”?

A jó és a rossz fogalma mindig értékrendtől függ. Valószínűleg a Ninjutsu gyakorlóinak a ninjáknak is ezért kétes a megítélésük. Hiszen nem mindegy, hogy melyik oldalon állunk, vagy álltunk a történelem folyamán.

Valahogy ugyan úgy, mint ahogyan alakult a tankönyvek tartalma Magyarországon az Oroszokkal kapcsolatban. Én például emlékszem, hogy a rendszerváltás előtt még úgy tanultuk, hogy a felszabadító hadsereg, aztán a rendszer váltás után már megszálló hadseregként, és csak az Isten tudja, hogy épp most melyik nézetet tanítják az iskolában róluk.

Ugyan így voltak a Ninják is. A feudális Japánban olyan szinten elfajultak a dolgok, hogy a hétköznapi embereket a szamurájok sokszor nem is vették emberszámba. Szamuráj természetesen pedig általában csak születés útján lehetett valaki és nem ártott, ha volt pénze is finanszírozni ezt a létezést. Hiszen szamurájnak lenni nem volt olcsó mulatság. Kellett hozzá egy jó minőségű páncél, egy jó minőségű kard, kiváló mesterek, akik megkérték az árát a tanításuknak, na meg egy ló. De ha csak az első három közül valami hiányzott, akkor nem sokáig szamurájkodhatott az ember, hiszen jó páncél, jó kard, és tudás nélkül könnyen ott hagyta a fogát egy-egy szituációban. Éppen ezért a szamurájok is mindent megtettek, hogy minél többet tanulhassanak és gyakorolhassanak, vagy minél több katonájuk legyen aki megvédi őket. Néhányan közülük elcsúsztak abba az irányba, hogy sanyargatták az uralmuk alá esőket, hogy minél több pénzt szerezzenek maguknak, amivel minél több befolyást, tudást, vagy katonát vehettek maguknak és ebből konfliktus helyzetek alakultak ki.

Ráadásul a szamurájok is folyton háborúztak, vagy párbajoztak egymással. De akkor mi alapján döntjük el, hogy melyik szamuráj volt a jó, és melyik volt a rossz?

Szóval voltak olyan emberek, akik szegények voltak, nem voltak születési kiváltságaik, jó minőségű fegyvereik, de nem hagyták magukat meggyalázni, sanyargatni, és a rendelkezésükre álló eszközökkel harcoltak elnyomó uraik ellen, hogy megvédjék a saját tulajdonukat, családjukat, szeretteiket. Tulajdon képpen azokról az emberekről beszélünk, akik sima polgárok voltak egy zsarnoki uralom alatt, de harcoltak az igazukért és az elnyomás ellen. Ők voltak azok akiket Ninjaként emlegetünk. De természetesen voltak olyan szamurájok is, vagyis nemesek akik ismerték és gyakorolták a ninjutsu művészetét, de nem ők voltak többségben.

Az eszközeik meg ebből kifolyólag, hogy általában nem tudtak drága kardokat és páncélt venni maguknak, inkább a kreativitás és a hétköznapi használati tárgyak voltak. (Erre a végén még visszatérünk.) Ezekkel az eszközökkel pedig ostobaság lett volna neki menni szemből egy jól képzett, jól felfegyverzett és jól felkészült szamurájnak, hiszen valószínűleg alul maradtak volna a küzdelemben. Ezért megkeresték azokat a pillanatokat amikor a szamuráj gyenge volt, és valamilyen fondorlatos módon csalták tőrbe.

Természetesen ezek a módszerek nem tetszettek a szamurájoknak, a hatalmon lévő rétegnek, mert nem mindegyikük volt olyan jó ember, hogy ne lett volna mitől tartaniuk, vagy ne lett volna mindegyiküknek olyan ellensége aki meg akarta volna ölni, ölteni. De hát hol van arra példa a történelem folyamán bárhol a világban, hogy egy diktátor szereti a szabadság harcosokat?

Ninjutsu egy olyan harcművészet, ami a gyengeségből kovácsol erőt, és a hátrányból előnyt. Ezt a művészetet használták a Ninják, és ugyan ezt használjuk ma a Ninjutsu önvédelem gyakorlása közben. Természetesen köztük is biztos akadt olyan akit megrészegített a hatalom, vagy a gazdagság utáni vágy, vagy más helyzet miatt arra kényszerült, hogy úgy használja a ninjutsut ahogy nem kéne, de ugyan úgy ahogy voltak jó és rossz szamurájok, ugyan így voltak jó és rossz ninják is. Mert a Ninjutsu nem jó vagy rossz. Az emberek jók és rosszak…

Sokkal fontosabb az, hogy ez egy ősi harcművészet, mely folyton változik és újra és újra megújul, átalakul, alkalmazkodik hely és idő körülmény szerint. Így ma már a Ninjutsu Önvédelem gyakorlói nem használják rosszra a tudásukat, sőt nagyon sok helyen a világban különböző katonai, vagy rendfenntartó egységeknél szolgálnak, hogy a jót és értékeset védjék meg.

HatsumiSensei a jelenlegi nagymester szavaival élve „A Ninjutsu nem azt tanítja, hogyan ölj, hanem azt, hogy hogyan élj.”

Volt-e szerepük a japán történelem „alakulásában”?

Természetesen volt szerepük a Japán történelemben. Tulajdon képpen a világ első hivatalosan ismert és fent maradt speciális katonai egységéről beszélünk. Hiszen a Ninják egyszerre voltak katonák, kémek, vagy bármi más aminek álcázniuk kellett magukat egy-egy küldetés folyamán. Úgy is mondhatnánk, hogy ahova nem jutottak be a Szamurájok, oda bejutottak a Ninják.

Nem túl sok történelmi feljegyzés maradt a Ninjáknak nevezett harcosok ténykedéseiről, és ezek is csak egy bizonyos korszakban említik őket mint ninják. Hiszen manapság már nem fekete gí-ben és maszkban működik ez a harci stílus, hanem továbbfejlődött. De az alapelvet átvették a világ számos országában működő speciális katonai egységek. Leginkább a Kommandósok, akik ugyan úgy speciális fegyvereket, technikákat használnak és eltakarják az arcukat, hiszen nem akarják, hogy felismerjék őket és így veszélybe kerüljön a családjuk.

Azt, hogy mekkora szerepük volt a Ninjáknak a történelemben, konkrétan felmérni elég nehéz, hiszen akik Ninjaként tevékenykedtek és jók, mármint ügyesek voltak, róluk nem derült ki soha, hogy ninják voltak. De tudjuk például, hogy azok a nagymesterek akiken keresztül fenn maradt a Ninjutsu, ők hol mikor milyen háborúkban harcoltak, hiszen saját tapasztalataikat adták tovább a tanítványaiknak.

Takamatsu Toshicugu sensei, aki a jelenlegi Soke oktatója volt, egy híres és elismert harcművész volt, de csak nagyon kevesen tudták róla, hogy ő számos Ninjutsu iskola utolsó nagymestere is.

ninja3.jpg
Mik voltak a különbségek a ninják harcművészetének és a tradicionális szamuráj, katonai stílus alakulásában?

A legnagyobb különbség az volt, hogy általában a Ninják megtanulták a szamurájok harcművészetét, hogy aztán azt továbbfejlesszék és az ellentechnikákat is elsajátítsák-kidolgozzák, meg még sok érdekes dolgot mellé, hiszen a Ninjutsu 18 művészetből áll. Ezeket így egyben hívták ninjutsunak. Tehát a ninják általában harci stílusukat tekintve szamurájok is voltak, ugyan úgy mint ahogy napjainkban. Ma a Bujinkan szervezete a legnagyobb Ninjutsuval foglalkozó iskola a világon, 3 tradicionális szamuráj Ryut, 3 tradicionális Ninjutsu Ryu-t, és még 3 olyan Ryu-t tartalmaz, melyben szamurájok és ninják is edzettek.

Az is különbség még, hogy a Ninjutsu mint ahogy a nevében is benne van, a Túlélés Művészete, így ez a legfőbb alap elv, nem pedig az, hogy ragaszkodjunk a dogmákhoz. Így például Takamatsu sensei nem tanított lőfegyveres küzdelmet Hatsumi senseinek, hiszen abban a korban még nem voltak olyan elterjedtek ezek a fegyverek. De Hatsumi sensei már tanított ilyen dolgokat, mert a harcművészet ősi alap elveit tanulta és gyakorolta, amit alkalmazott egy fegyveren ami pedig már a modern kor szülötte.

Ugyan így alakul és változik folyamatosan hely idő és körülmény szerint a ninjutsu. Folyamatosan megjelennek új eszközök, új fegyverek. Például az egyik oktatónk DeanRostoharShihan (Aki egyébként harcolt a Szerb-Horváth háborúban) kifejlesztett egy zseniális harci kést, amiben ötvözött 3 rendkívül hatékony tradicionális kést, a Kukrit, a Karambitot, és a döfő kést. Ezt a kést (SpecwogKnife) kifejezetten katonai és rendőri egységeknek tervezte, stílustól függetlenül. Viszont ha én egy ilyennel szaladgálnék Magyarországon, akkor egy a Közbiztonságra Különösen Veszélyes Eszközzel könnyen kerülhetnék bajba a törvények miatt, hiszen a szúró és a vágó éle is hosszabb mint 8cm. Ezért mi meg éppen azon dolgozunk, hogy a Magyar törvényeknek megfelelően átalakítsuk, de közben hozzávetőlegesen megmaradjanak a harci értékei.

Aztán közben jött az ötlet, hogy akkor miért ne készítenénk egy olyan önvédelmi kést, amit a hölgyek is nyugodtan maguknál hordhatnak, és megcsináltuk a méretekre szigorúan ügyelve, műanyagból, 3D technológiával nyomtatva. Így nem nehéz, tehát nem kell cipelni, futás, kocogás közben is nálunk lehet, mert jelentéktelen a súlya, kis helyen elfér, vízálló így több helyre lehet rejteni stb… Így kaptunk egy Közbiztonságra Különösen Veszélyesnek NEM Minősülő Taktikai Önvédelmi kést (Egyébként ezt ajándékba adjuk a 4 hónaposNinjutsu Önvédelem (felnőtteknek) és Női Önvédelem (hölgyeknek) Tanfolyamaink mellé.)

Aztán kifejlesztettünk egy Önvédelmi Kulcstartót, ami szintén egy tradicionális fegyveren alapszik a manrikin. Ebben is az a jó, hogy modern, nem nehéz, könnyen magunknál hordható, rendkívül erős, és egy olyan hétköznapi használati tárgy, ami tulajdon képpen mindig nálunk van, de közben egy rendkívül hatékony önvédelmi eszköz.

Azt hiszem ez az a gondolkodás mód ami a legnagyobb különbséget jelentette és jelenti a szamuráj és a Ninjutsu stílusok között. A Tradicionális Szamuráj iskolák a mai napig csak az ősi fegyverekkel és az ősi katákat gyakorolják, a Ninjutsu viszont megőrizte aktualitását egy folyamatosan dinamikusan fejlődő irányzat maradt. Természetesen nálunk is vannak ősi katák, formagyakorlatok, amik a mai napig ugyan olyan létjogosultsággal rendelkeznek, mint amivel sok ezer évvel ezelőtt rendelkeztek, de még mindig az a fontos bennük, hogy megértsük rajtuk keresztül a Mit? Mikor? Miért? elveket, és nem az, hogy gyönyörűen leutánozzuk…

1551613_10152029147873183_2090647261_n.jpg

A legtöbb harcművészetben nincs szignifikáns különbség a férfi és női harcosok „működésében”, a ninjutsunál hogy van ez?

Egy szempontból nincs különbség a Ninjutsuban sem a Női és Férfi technikák között, hiszen mindannyian elveket tanulunk meg alkalmazni. Viszont anatómiai okok miatt vannak olyan elvek amiket egy nőnek másképp érdemes csinálni. Ebből kifolyólag kicsit másképp tanulják már meg alapból.

Nálunk a Ninjutsu Női önvédelem edzéseken figyelembe vesszük azt, hogy a lányok nők, nem pedig férfiak. Sőt erre építjük az alap védekezési stratégiát, hogy egy nőnek nem kell férfiként harcolnia, hiszen annyi mindent használhat ami mással rendelkezik. Például, hogy visszatérjünk az egyik előző kérdéshez, ha valamit nem tudtak elintézni a szamurájok, akkor hívták a ninjákat, és amit nem tudtak elintézni a ninják, oda küldtek egy Kunoichit, egy női ninját. A lehetőségek a kreativitásnak köszönhetően végtelen számúak egy nőnek is a Ninjutsuban.

A legfőbb különbség abban van, hogy egészen másképp érzékel, érez, gondolkodik egy női harcos. Ninjutsu nem erőlteti, hogy egy nőnek férfi harcosként kelljen megállnia a helyét, de azt igen, hogy akár férfi harcosok ellen is. Viszont semmi képpen nem úgy mint egy férfi harcos, egy másik férfi harcos ellen. A Nők testfelépítése nem olyan erős fizikailag, és mentálisan sem bírják úgy általában a terhelést (Tisztelet természetesen a kivételnek!). Viszont sokkal jobbak a mentális képességeik, sokkal érzékenyebbek a finom fizikai dolgokra, és ez viszont olyan előny amire már érdemes alapozni, főleg ha önvédelemről beszélünk.

Mint minden olyan irányzatban, legyen az vallás, harcművészet, vagy más önmegvalósítási folyamat, ahol fontos, hogy az ember fejlődjön minden tekintetben, érdemes a harmóniára és az egyensúlyra törekedni. A jing-és a jang kiegészítik egymást az egyénben ugyan úgy mint a dojoban, vagy a csatatéren, akár az utcán. Aki jobban érti, érzi ezt, ő van előnyben. Ha egy nő férfiként akar harcolni férfiak ellen, akkor férfibbá kell válnia mint az ellenfele. Ez pedig egy komoly kihívás. Ha valaki erősebb ellenfél ellen harcol, akkor vagy úgy győzheti le, hogy ő még erősebb lesz, vagy lágysággal, amivel az erő nem tud mihez kezdeni. Aztán ha ninjutsut tanul az ember akkor megtanulja ötvözni a kettőt a megfelelő mennyiségben.

A Női ninják és a harcművészetük sem csak a lágyságon alapszik, hanem ezeknek a megfelelő váltásáról és kombinációjáról. De ez ugyan így igaz a Ninjutsu Férfi gyakorlóira is. A Különbség csupán annyi, hogy ezt az elvet mind a két nem, sőt minden ember kicsit másképp alkalmazza testi adottságainak megfelelően, egyénre szabva…

Ugyan akkor a férfi Ninják harcművészete is tartalmaz más irányzatokhoz képest „nőies” elemeket. Például nálunk ugyan úgy tanulnak harapni és karmolni a férfiak, mint a nők, amire azt mondhatnánk, hogy nőies dolog, de közben meg csak simán harc a túlélésért, ez is az önvédelem része, hiszen könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nem marad más lehetőségünk, mint harapni karmolni stb.

Az utcán nincs ring bírók, súlycsoportok és a fokozat sem számít, ráadásul nem tudjuk, hogy mikor lesz a küzdelem, és azt sem, hogy ki ellen, vagy kik ellen kell majd harcolnunk, így ha arra szeretnénk felkészülni, hogy megvédjük magunkat, vagy mások életét, akkor a legrosszabb eshetőségekre is érdemes gondolni. Hatsumi Sensei szavaitidézném újra:

„Nem az ellenféllel harcolsz, hanem magával az ismeretlennel.”

Ha lennének ma ninják, akkor hogyan „dolgoznának”? Milyen eszközökkel? Egyáltalán vannak-e ma ninják?

A Ninjutsuból rengeteg foglalkozás adoptált magának elemeket. Mint fentebb már említettem az összes titkos szolgálat, rendőrség, nyomozó iroda, ügynökségek, vagy akár a kommandósok, ők mind-mind azokat az elveket alkalmazzák amikre a ninjutsu épül, amiket a ninjutsu tanít és tanított.

De ettől függetlenül bárki gyakorolhatja a Ninjutsut. Ma már nem feketeruhás, maszkos alakok a ninják, ez annak a kornak a jellemzője volt. Ma már mindenkinek elérhetők ezek az elvek és bárki alkalmazhatja az élet bármely területén. Vannak orvosok, programozók, tanárok, grafikusok, fényképészek, filmsztárok, gyári munkások, modellek, iskolások stb., akik mind-mind a ninjutsut alkalmazzák az életükben, és sokkal jobban képesek így ellátni a feladatukat, vagy teljesíteni a munkájukat, nem beszélve arról, hogy sokkal tudatosabbak, így nagyobb biztonságot tudnak biztosítani a maguk és a családjuk számára.

Ninjutsu azt is tanítja, hogy próbáld meg úgy élni az életedet, hogy boldog legyél és jól érezd magad. Ne csinálj semmit kényszerből. Ha például festőművész szeretnél lenni, akkor fess képeket, és semmi képpen ne ülj egy íróasztal mögött, mert nem leszel boldog. De ugyan így lehetne mondani bármi mást is. Megtalálni a legbensőbb békénket azt jelenti, hogy megtalálni az életfeladatunkat, az élet hivatásunkat. Így aztán mindenféle területen dolgoznak emberek akik ilyen vagy olyan formában de kapcsolatban vannak a Ninjutsuval.

Az alapvetően támadó, megsemmisítő, rejtőzködő technikákra épülő stílus mennyire lehet hatásos, mint önvédelem?

Ez az alapvetően „támadó, megsemmisítő” meghatározás egy sztereotípia, ami nem volt régen sem és nem igaz ma sem. Ninjutsu a Túlélés, az Önvédelem művészete. Természetesen vannak benne támadó és megsemmisítő technikák is, hiszen néha a védekezés során támadnunk kell.

Elég itt csak a több emberes küzdelemre gondolni. Például, ha mész a barátnőddel, és 4-5-en úgy döntenek, hogy ők bizony téged megvernek, lefognak amíg megerőszakolják a barátnődet, akkor bizony nem érdemes arra várni, hogy majd támadnak. Lehet ketten csak le akarnak fogni, amíg a másik 3 azt csinál amit csak akar. Ebben az esetben nyilván való, hogy minél hamarabb harcképtelenné kell tenni a két támadódat, majd a másik 3-at is, akik téged nem is támadtak meg, csak a barátnődet.

Vagy vehetjük azokat az eseményeket amikor nőket bántalmaznak, vagy gyengébbeket az utcán. Lehunyt szemmel odébb mehetünk ha ilyet látunk, mint ahogy a legtöbb ember igyekszik is tenni, de ha érezzük magunkban a lélekjelenlétet, akkor ismét csak támadólag kell fellépnünk a támadók ellen.

Ilyen és még sok más szituáció előfordulhat az utcán napjainkban, és bizony amikor nem tudunk elszaladni, mert olyan a szituáció, akkor néha támadni kell, ami tulajdon képpen nem támadás, hanem védekezés.

Természetesen ugyan így tanuljuk a védekező stratégiákat alkalmazni, illetve a tudatosságunkat egy olyan szintre fejleszteni, hogy mindig képben legyünk, hogy mi történik körülöttünk az utcán, a buszon, vagy akár hol ahol élünk.

Ninjutsu a túlélés művészete, és ilyen formában a túlélni bármi áron a fő elv minden gyakorlat mögött. ebbe kezdő szinten természetesen főleg a saját testi épségünkre való ügyelés tartozik, ez az önvédelem, de már az alapokat úgy tanuljuk, hogy kitartó gyakorlással képesek legyünk megvédeni másokat is. Tehát az önvédelem és mások védelme a legfontosabb a Ninjutsuban. Ninjutsu az életet védi!

Az meg, hogy ki mit vél tudni a ninjákról, mert megnézett 100 „ninja” filmet az mindenkinek a saját dolga. Attól, hogy egy filmben fekete pizsamás alakok vannak csuklyában és ninjáknak mondják magukat, attól még egyáltalán nem biztos, hogy ők valóban ninjutsut gyakorolnak. Sőt sajnos azt kell mondanom, hogy azok közül a filmek közül amik megjelennek a világban, csak minden 10-ik tartalmaz hitelesnek mondható valóban ninjutsu technikákat és gondolkodás módot. De ettől függetlenül az emberek mindent elhisznek amit a tv-ben, vagy a moziban látnak és sajnos egyre jobban ebbe az irányba megy a világ. Csak kevesen veszik a fáradtságot, hogy eljöjjenek egy edzésre, és kipróbálják, még akkor is, ha egy hét teljesen ingyen van…

ninja22.jpg

A ninják nagy túlélők voltak. Hogyan alkalmazkodott, változott a stílus a mai kornak megfelelve és milyen irányba változhat még?

A Ninjutsu ma leginkább elterjedt formája az önvédelem, de természetesen tanítják rend fenntartó és katonai egységeknek is. Nagyon fontos, hogy az alap elvek ugyan azok maradtak mint régen, hiszen az embereknek nem nőtt több kezük, vagy lábuk, és az ízületeik is ugyan úgy hajlanak. Az emberi test működését tekintve ugyan úgy működik ma is mint régen is, és ugyan olyan könnyű megsérülni mint régen, tehát az ősi tanítások teljes tökéletességgel megállják a helyüket mind a mai napig.

Na meg persze változott egy csomó minden, hiszen sokkal agresszívabb lett a világ, az emberek egyre őrültebbek, és rengeteg új fegyvert is találtak fel, amikre természetesen ugyan úgy lehet alkalmazni a harcművészetek ősi elveit, mint a „régi” eszközökre. Ma leginkább önvédelemre használjuk a Ninjutsut, ez a legelterjedtebb formája.

Itt szeretném lerántani a leplet néhány egyszerű tényről a legendás ősi titkos ninja fegyverekről is:

Ninjutsuban minden fegyvernek számított régen is és ma is. Vagyis mivel nem hordhatunk magunknál fegyvernek, vagy közbiztonságra különösen veszélyesnek minősülő eszközöket, így azokkal a tárgyakkal kell tudnunk megvédeni magunkat amiket használhatunk a mindennapokban.

Régen ilyen volt például a Shuriken, a Ninják nem véletlenül elhíresült dobó csillagja, ami tulajdon képpen nem volt más, mint a japánban fából készült házak tartó szerkezetének az összeillesztésére szolgáló elem. Magyarul a neve ácskapocs lehetne, csak nem olyan a formája mint a nálunk elterjedtnek, mert ezt belülre verték a két gerenda közé, és úgy tartotta össze őket.

Aztán a Kunai, vagyis a Ninják legendás kése, ami tulajdon képpen a rizs ültetvényeken használt kis eszköz, amivel a palántáknak szúrtak lyukat a földbe, hogy így ültessék el.

Vagy ugyan így a rizs ültetvényekről származó Kama, vagyis a sarló, amit pedig az aratásnál használtak. Nálunk Európában is ezt használták régen a földeken, majdnem teljesen tökéletesen ugyan az a formája.

Aztán bár nem tradicionális Ninja fegyver, de érdemes még megemlíteni a Nunjakut, ami Magyarul cséphadaró, és arra használták, hogy a learatott és kiszárított gabonát a földön ezzel ütve, hozzá jussanak az értékes gabonaszemekhez.

Szóval mint láthatjuk ezek a legendás eszközök mind-mind olyan hétköznapi használati tárgyak voltak, amiket a hétköznapi emberek is maguknál hordhattak, senki nem szólhatott érte, hiszen munka eszközök voltak. Napjainkban ugyan ez a jellemző. Csak mivel ma már nem úgy építik a házakat, és a rizst és a gabonát sem úgy termelik, ezért ezek az eszközök megmaradtak mint fegyverek a köztudatban. Ezért is nem lehet őket az utcán hordani, és önvédelemre használni.

Ma viszont vannak más eszközök amiket használhatunk ugyan így önvédelemre, és senki sem gondolhatja azt, hogy a fél literes ásványvizes palack, vagy egy kulcstartó stb. veszélyes eszköz volna.

Valahogy így változik és alkalmazkodik a Ninjutsu. Persze ez inkább egy gondolkodás mód, és egy tudat állapot, nem pedig csak egy önvédelem, vagy harcművészet. Hatsumi sensei azt mondja, hogy: „A Ninjutsu maga az élet”

Mindent egybevetve, a Ninjutsu egy ma is élő, és létező harcművészet, ami mindig is volt, és mindig is lesz. Persze lehet, hogy az idők folyamán, majd más neve lesz, de az alap elvek teljesen tökéletesen ugyan azok lesznek, mint amik mindig is voltak. Nálunk a BhimaDojoban és jórészt a világ minden táján, ezeket az alap elveket tanuljuk és gyakoroljuk alkalmazni hely idő, és körülmény szerint. Természetesen a Dojo vezetőjének életstílusától, gondolkodásmódjától, társadalmi helyzetétől nagyban függ, hogy az ő iskolájában milyen Ninjutsut tanít, de aki a ninjutsut választja, az körülbelül ilyesmikre számíthat a legtöbb helyen.

Az eredeti cikk megjelent a Budomagazin.hu-n.

ninjutsubudapest.com

, , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Szamuráj fejvadászok:

Egy érdekes dokumentum film a szamurájok világáról. Aki azt gondolja, hogy a szamuráj mindig tökéletes és jó és makulátlan, az semmi képpen ne nézze meg.

, ,

Nincsenek hozzászólások

Ninjutsu és vallás

Ninjutsu és vallás

Úgy gondolom, hogy a Zen-nek a rejtélyesebb, kézzelfoghatatlanabb részei szószerint csodálatosak. De nem kell sokat aggódnod ezekmiatt a vallások miatt; s én magam nem érzem, hogy a Zen vagy Mikkyo például, túl sok figyelmet érdemelne. Könnyedén láthatod a rosszpontjaikat. Végülis, a budouka egyik jellemvonása, hogy rögtön a gyengeségre céloz, a nyitásokra.

Meghívtak a múltkor, hogy tartsak egy beszédet valamiféle Buddhista papok előtt. Az egyik dolog, amit mondtam nekik az az volt, hogy meg tudom érteni Oda Nobunaga érzéseit. Most (már) elhiszem, hogy világszerte megromlottak a vallások. Senki se gondolja, hogy a Zen vagy a Mikkyo a szégyenen felül állnak. Az embernek a saját szemével kéne a világra tekintenie. Senki sem képes tisztán látni, vagy ítélni, ha meghajtja a fejét és a kezdetektől fogva abban hisz, amit valaki más mond.

Hogy párhuzamot vonjak; úgy gondolom, hogy a nyugati kézfogás szokásának a pszichológiája kiváló – egymás szemébe nézni, s összekötni a tekintetet. A japánok meghajolnak, s a szemeiket is leszegik, kiváltképp, ha a személyt felsőbbrendűként/elöljáróként üdvözölnek, így hát a látásuk korlátozásra kerül. Ez ott is igaz, ahol vallásról van szó, mind szószerint, mind metaforikusan, pszichologikusan.

– Masaaki Hatsumi, A Ninja edzés nagymester-könyve

„I happen to think that the more mysterious side of Zen, the intangible aspects of it, are really wonderful. But you don’t need to worry much about these religions; and I myself don’t feel that Zen or Mikkyo, for example, deserve much attention. You can easily see their bad points. After all, it is one characteristic of the budoka to home in immediately on the weaknesses, the openings.

I was invited to make a speech before some Buddhist priests at Mount Hiei the other day. One thing that I told them was that I could understand the feelings of Oda Nobunaga. Now, I believe that there is corruption in religion all over the world. Nobody should consider that Zen and Mikkyo are beyond reproach. A man should look at the world with his own eyes. No one can see or judge clearly if he bows his head down and believes what somebody else says right from the start.

To make an analogy, I think that the psychology of the Western custom of shaking hands is excellent—looking into each other’s eyes and linking hands. The Japanese bow and lower their eyes, especially when the person being greeted has seniority or authority, so that their vision is limited. This is true where religion is concerned, also, both literally and metaphorically, or psychologically.”

– Masaaki Hatsumi, The Grandmaster Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A „Soke” jelentése a Ninjutsu-ban

A "Soke" jelentése a Ninjutsu-ban

„A „Soke” annyit jelent, mint semmi, nulla, üresség, űr. Valami ami létezik, de ugyanakkor mégsem. A Soke az egyszerűen csak egy átlagos személy, azonban, valahogy egy olyas valaki is, aki valamiféle láthatatlan, Isteni irányításnak megfelelően éli az életét.

Tudod, én nem a tudatos elmém szerint élek, egyáltalán nem; úgyhogy bármi, amit egészen idáig kigondoltam a fejemben az hírtelen megváltozhat – habár ez nem egy tudatosan előidézett változás. A Bujinkan is megváltozott, nem igaz? Sokféle dolog történt az évek során, s ezek mind leckék voltak mindannyiunk számára, engemet is beleértve. Ezért van, hogy a fejlődés töretlenül folytatódik.”

– Masaaki Hatsumi, A Ninja edzés nagymester-könyve

„”Soke” signifies nothingness, zero, emptiness, void. Something that exists, and yet does not. The Soke is just an ordinary person, and yet, somehow, he is someone who is living his life according to some invisible divine command.

You see, I do not live by my conscious mind, not at all, so that whatever I have thought up till now can just suddenly change in my mind, though it is not a consciously engineered change. The Bujinkan has changed, too, right? And because it can change, it can improve—as I think it does with every change—right? All sorts of things have happened over the years, and all of these have been lessons for all of us, including myself. That’s why progress continues constantly.”

– Masaaki Hatsumi, The Grandmaster Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Ninjutsu Ritmus Edzés Hozzá állás

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató, ZenShiatsu terapeuta, Reiki tanár és avató

„Nincs legjobb stílus, nincs legjobb harcos, csak emberek vannak. Mindig a gyakorló, az egyéni lélek  számít, nem a rendszer, amelyet tanulmányoz. Egy konfliktus esetén az ember – fizikailag, szellemileg, lelkileg – kifejlesztett egyénisége, szabadsága dönt.”

Az emberek beszélnek a harcművészetről, különböző vicceket gyártanak róla, esetleg megpróbálják utánozni a mozdulatokat. Azonban csak az igazán kitartók és aktív tanulmányozók értik meg a harcművészet valódi jelentését.

Alapja: Fölé emelkedni az erőszaknak és az erőszakosságnak. Ez a fajta gyakorlás képes arra, hogy a bennünk rejlő hatalmas energiákat alkotó, építő  jellegű tréningeken használjuk fel. Segítve ezzel önmagunk fizikai, szellemi és lelki fejlődését.

Ninjutsuban alapelveket tanulunk, gyakorlunk, nem pedig technikákat, és gyakorlatsorokat. Olyan elveket, melyek az életet is működtetik. Ezen elvek megértése, megvalósítása, a hely idő és körülmény szerinti megfelelő alkalmazása maga a harcművészet.

“Háromféle Budoka (harcművészetet gyakorló) létezik: egyesek erősnek akarnak látszani, mások a technikáikat akarják tökéletesíteni, végül azok, akiknek céljuk, hogy „jó szívük” legyen.”- Hatsumi Masaaki

“Az elvek ismerete az a tudás, vagyis intellektus. Az elvek alkalmazása pedig az a művészet…”

Mindenkinek önszántából, saját akaratából kell, hogy gyakoroljon. Az edzéseken keményen meg kell dolgozni a sikerekért, nem jön magától.

Az élet nem egy számítógépes játék, mint a Tekken, vagy a GTA, vagy akár a WOW. És nem is egy rajzfilm, mint a Naruto. Az élet a maga valóságosságában egész más mint hősökről hallani, vagy nézni őket a tévében. Ahhoz, hogy sikereket érhessünk el különféle területein, sok erőfeszítést kell tennünk.

Ezek a sikerek akkor jönnek, ha saját magunk teszünk érte, nyitott gondolkodásmóddal, fejlődni akarással, szorgalmasan és kitartóan.

Senki se gondolja, hogy ha befizeti az edzés pénzt , meg eljön az edzésekre az elegendő ahhoz, hogy tudjon is valamit.

Az oktató csak az utat mutatja, de mindegyikünknek saját magunknak kell azon haladni.

Az edzésekre alapvetően a fokozatosság elve a jellemző. Ez igaz minden egyes edzésre és magára a tanulás hosszabb folyamatára is.

A kezdő fokozatosan kapja a terhelést és az ismereteket edzésről-edzésre. Mindegy, hogy valaki pl. fiú vagy lány, sovány vagy kövér, alacsony vagy magas, erős vagy gyengébb fizikumú Mindenki önmagához képest kell, hogy teljesítsen ninjutsu edzésen.

A hagyományos értelemben vett edzések:

Ezek olyan tréningek, amiket “sima” hétköznapokon gyakorlunk az edző teremben. Itt általában a pusztakezes küzdelemmel ismerkedünk, a harcművészet alapjaival, hogy aztán a későbbiek folyamán el tudjunk kezdeni gyakorolni fegyverekkel, illetve megismerhessük azokat az elveket melyekkel az után érdemes megismerkedni, ha az ember elsajátította az alapokat. Ezek az edzések 3 Fő részből állnak:

Az első rész a bemelegítés.

A bemelegítésnek két része van.

  1. Egy általános gimnasztikai rész (futások, gimnasztika, erősítés). Célja, egy jó közérzet, egy emelt pulzusszám elérése a sérülések elkerülése érdekében.
  2. A másodikban pedig a Ninjutsu alap mozdulatait végezzük. (ütések, kitérések, stb.). Célja, az alapmozdulatok gyakorlása és egy ráhangolódás a következő részre.

A második rész a főrész.

A főrész elején Taihen Jutsut tanulunk (esések, gurulások). Ezt követően az aktuális technikákon keresztül haladunk az elvek gyakorlásában. Célja, új technikák megtanítása és azokon keresztül az elvek gyakorlása. Eleinte ezek csak mozdulat sorok, de ahogy az ember egyre többet gyakorol, úgy válnak szeme előtt láthatóvá az elvek, amiknek a megfelelő alkalmazása hely idő és körülmény szerint a harcművészet.

A harmadik részben

Állóképességi és erőn lét gyakorlatok illetve nyújtás van, illetve itt foglalkozunk a gyógyítással és a yogával is.

A Speciális, nem hagyományos edzések:

Vannak még egyéb foglalkozások is. Ilyen a sziklamászás, siklóernyőzés, búvárkodás, lovaglás, túlélési technikák gyakorlása,  airsoft, közös meditációk, zenélés, esetleg más művészetekkel való foglalatoskodás. Évente 2 tábort szervezünk általában, egy kényelmeset, meg egy nem olyan kényelmeset, és több szemináriumot is, amik témája általában egy-egy fegyver használatának, elvének a megismerése elsajátítása. Legnépszerűbb tanfolyamaink a a Kés, Kard, Bo szemináriumok stb…

Jelentkezz a harcművészet titkos elvei tanfolyamra, és értesítünk arról is amikor a következő Speciális tréningünk indul…

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Mi az a Ninjutsu?

Ninjutsu egy harcművészet. Harcművészet azt jelenti, hogy harcolunk, vagyis a harcot tanuljuk gyakoroljuk. A Harc az nem bunyó, hírig, vagy verekedés, hanem élet – halál küzdelem. Ezt tanuljuk és ennek az elveit igyekszünk megvalósítani művészi szinten. Ninjutsu 9Iskolát, Ryu-t foglal magában, melyek közül 3 Ninjutsu iskola, 6 pedig tradicionális Szamuráj Iskola. A szamurájok harcművészete, pedig általában a csataterekre készült, ahol abszolút nem ideális körülmények között és főleg nem egy ellenfél ellen kellet helyt állni. Ezeket a Budo alap elveire épülő tanításokat igyekszünk elsajátítani a Ninjutsu tréningeken. Természetesen ezen elveket másképp gyakoroljuk a felnőtt, a női, illetve a gyerek edzéseken is.

Ninjutsuban nincsenek szabályok, vagyis bármi megengedett, éppen ezért nincs verseny sem ebből a stílusból, hiszen nem sok értelme lenne. 

kenjutsu7

A  Budō Taijutsu a Ninjutsu egy másik neve, ez tradicionális ninja és szamuráj hagyományokat tanít, ölel magába. Leginkább az különbözteti meg a ninjutsut a többi japán stílustól, hogy nem a győzelem, hanem a túlélés a fő mozgató rugója és a motiváció minden mögött. Ahhoz, hogy megtanulhassuk, magunkévá tehessük elengedhetetlen, hogy az emberi lét három alapelemét: a testet, a szellemet és a lelket harmóniába hozzuk és folyamatosan csiszoljuk. Így válhatunk végül igazi harcossá.

A ninjutsu egy másfajta életmód, élet szemlélet. A megszokottól eltérő de nagyon megfelelő és pozitív hozzáállást ad a helyes életvitelhez. Kizökkent a komfortzónából, túl léptet a megszokott kényelmi határainkon, így segít felismerni a problémás helyzeteket, átlátni a lehetséges megoldásokat. Mozgáskultúrája teljesen természetes, egyszerű, mondhatni velünk született, úgyhogy csak újra fel kell idézni őket magunkban ott legbelül, hogy felszínre hozhassuk és le tudjuk vetkőzni a megszokások korlátait, melyeket a társadalomban támasztanak velünk szemben. A Ninjutsu megtanít nyitottá válni az élethez, más élőlényekhez, és ezen a nyitottságon keresztül érthetjük meg ennek az ősi harcművészetnek a legbenső mélységeit.

„A taijutsu /a ninjutsu pusztakezes technikái/ nem szabad, hogy a győzelemről vagy vesztésről szóljon, az életet és a létünket kell, hogy szolgálja. Máskülönben könnyen a forma rabjává válhatunk.„  Soke Masaaki Hatsumi

Mit Jelent a Ninjutsu?

Nin: Első szinten a NIN kitartást, álló és tűrőképességet, béketűrést jelent, mind fizikai, mind lelki téren. Második szótári jelentése: rejtőzködés, lopakodás, titokzatosság, túlélés. A NIN Japán írásképe két részből áll: külön-külön azt jelent: penge és szív. Szélesebb értelemben a NIN azt jelenti, hogy az ember uralkodik testén és elméjén, meg tudja különböztetni a helyest a helytelentől, a jót a rossztól…

Jutsu: Művészet, képesség.

“Az elvek ismerete az a tudás, vagyis intellektus. Az elvek alkalmazása pedig az a művészet…”

Így ebből a két szóból áll össze a Ninjutsu szó, mely a sokféle értelmezésben talán így a béketűrés művészetét is jelenti, szellemiségében legalábbis mindenképpen, de ami az edzéseket, a harcot illeti, ott elsősorban a Túlélés Művészeteként gondolunk rá.

Ninjutsu  egy tradicionális harcművészet, így elég sok tradicionális tanítást foglal magában. Eredetileg rengeteg féle Ninjutsu létezett, melyeket Ryuknak (iskoláknak) neveznek. Ezeknek a száma ismeretlen, de jelenleg a Bujinkanon belül 9 Ryu-t gyakorlunk. Ezen 9 Ryu tartalmazza az összes csatatéri mentalitást amivel csak találkozhatunk egy küzdelem során. Ezek a dolgok így voltak a régi, és így vannak a mai időkben is az utcán.  (Itt találod a 9 ryu leírását: A 9 Ryu)

Ninjutsu 18 fő Jutsu-t tanít

A Ninja Juhakkei a Togakure Ryu 18 alapvető művészetét, technikai csoportját tartalmazza. Ez a Ninja Juhakkei, a szamurájok tizennyolc alap ismeretanyagának, a Bugei Juhappan megfelelője (ami pedig a kínai 18 alap wushu fegyver mintáját követi), nagyjából meg is egyezik azzal, de vannak különbségek is. Összességében a ninjutsu számtalan kisebb-nagyobb jutsu-ból, művészetből, technikai csoportból áll, de ez a 18 kiemelt fontosságú. (Itt találod a 18 fő jutsu leírását: A 18 Jutsu)

Ninjutsu egy olyan harcművészet, ahol a filozófiával is foglalkozunk. Ez a Túlélés filozófiája, mely elveken alapszik. Olyan elveken, mint az önvédelem elve, mások védelmének az elve, a szeretet és erőszak nélküliség elve stb. Rengeteg könyv és cikk jelent már meg ezekben a témákban.

Sok cikket írtak már a Ninjutsu gyakorlói különböző harcművészettel és mindennapi élettel kapcsolatos témákban, melyeket elolvasva szembesülhetünk azzal, hogy a Ninjutsu valóban nem csupán egy harcművészet, önvédelem, vagy küzdősport a sok közül, hanem egy olyan rendszer, élet, vagy gondolkodás mód, mely az egyén egész életét, személyiségét megváltoztatja, jobbá teszi…

Ninjutsu Története:

A ninjutsu több mint 1400 éves múltra tekint vissza. A rendelkezésre álló források szerint a ninják őseinek egyik csoportja a yamabushik, harcos hegyi szerzetesek voltak. Ők a világtól elszigetelve, a távoli, eldugott hegyvidékeken éltek zárt közösségekben. Szemben álltak a feudális urakkal, saját törvényeik szerint éltek, és mesterei voltak a harcművészeteknek. Saját erődrendszereikben védték az érdekeiket a tartományurakkal szemben, akiknek közel kétszáz évbe telt, hogy letörjék, megsemmisítsék őket. Ez a harc a híres hadvezér és shogun, Oda Nobunaga idején volt a legpusztítóbb. Szinte tökéletesen kiirtották őket, mára csak egy-két szekta maradt fenn.

Tengu-madárember, Japán Démonok, akiktől a Ninjutsut származtatják:

A ninjutsu több mint 1400 éves múltra tekint vissza. A rendelkezésre álló források szerint a ninják őseinek egyik csoportja a yamabushik, harcos hegyi szerzetesek voltak. Ők a világtól elszigetelve, a távoli, eldugott hegyvidékeken éltek zárt közösségekben. Szemben álltak a feudális urakkal, saját törvényeik szerint éltek, és mesterei voltak a harcművészeteknek. Saját erődrendszereikben védték az érdekeiket a tartományurakkal szemben, akiknek közel kétszáz évbe telt, hogy letörjék, megsemmisítsék őket. Ez a harc a híres hadvezér és shogun, Oda Nobunaga idején volt a legpusztítóbb. Szinte tökéletesen kiirtották őket, mára csak egy-két szekta maradt fenn.

Az elődök másik csoportjának a bushikat (harcosokat) tekinthetjük, akik szintén a hegyekben éltek, viszont rendszeresen teljesítettek katonai szolgálatot a helyi daimyo-nál (földesúrnál).
Így némelyikük összekötőként is működött a két kaszt, a yamabushik és a szamurájok között. Többen közülük később egy-egy nindzsa klán vezetői lettek.

Az ősök harmadik csoportjáról a régi, kézzel írott densho-k (iratok) tesznek említést. Ezekben az áll, hogy a Tang-kori Kínából több esetben is vándoroltak vagy menekültek Japánba tudósok, papok, bölcsek, katonai vezetők és harcosok, akik többnyire Ise és Kii vadonjaiban telepedtek le. Ezek az emberek magukkal hozták a korabeli tudományok számos ágát (orvostudomány, kalendáriumkészítés, asztrológia, geográfia, hadművészet, mágia, láthatatlanná válás) tartalmazó densho-kat is, valamint vallásukat, filozófiai rendszerüket (Taoizmus, Konfucianizmus, Buddhizmus) is. Tanaikat kezdetben csak saját társadalmukban terjesztették. Ebből a körből lépett ki később a Zen-Buddhizmus, és Japán legelterjedtebb vallása lett.

Tengu-madárember, Japán Démonok, akiktől a Ninjutsut származtatják:

Azok az emberek, akiket ma ninja-ként ismerünk, sokáig nem is használták magukra ezt a kifejezést. Ehelyett a shinobi névvel illették magukat, amelynek jelentése „politikai, vallási, harci startégia gyakorlója”. A ninják közössége a szamuráj kaszttal ellentétes kultúraként volt jelen a feudális Japánban. Ugyanakkor sok ninja „hivatalosan” szamuráj volt, aki valamelyik nagyúr szolgálatában állt. Így megismerték a szamurájok harci technikáit és harcművészeteit, s egyszersmind ellentechnikákat alakíthattak ki.

A ninják önmagukat a tenguktól, mítikus madáremberektől származtatják. A tenguk a harcművészet, különösen a kardforgatás híres mesterei voltak. Sok vívótechnika, amelyeket a tenguktól származtatnak, még ma is titkos. A ninják ősei idővel kialakították saját hierarchikus rendjüket, amelynek legalján a genin-ek, a „közkatonák”, a közninják álltak. Felettük álltak a chunin-ok, akik 20-30 genin parancsnokai voltak. Ők közvetítették a geninek felé a csak általuk ismert klán-vezetők, jonin-ok utasításait.

Az első feljegyzés olyan személyekről, akiket nindzsáknak nevezhetünk, egy a 700-as évek elején keletkezett történelmi feljegyzésben, a Nihongi-ben található, ahol egy 587-ben megtörtént csata leírásában találkozhatunk velük..

Mint a Távol-Keleten szinte minden, a ninjutsu is erős kínai kötelékekkel rendelkezik. Számos titkos tan, titkos könyv, harci technika, mágia, stb. is Kínából került át Japánba, ott pedig először, vagy kizárólagosan a nindzsák birtokolták. Például a lőporkészítés titkát – több egyéb tekerccsel együtt – egy kínai herceg palotájából lopta el egy nindzsa. A Gyokko Ryu Kosshijutsu-t is egy kínai személytől eredeztetik.

A nindzsák Japán legvéresebb korszakában, az 1500-as években voltak a legaktívabbak. Ez időtájt a ninjutsu sokat fejlődött, de az egymást követő háborúk miatt jó néhány ryu örökre eltűnt.

Élvezhették a szamuráj előjogokat, tájékozódhattak azokban a társadalmi körökben, ahová másként nem juthattak volna be, nem utolsó sorban pedig bővíthették saját ismeretanyagukat, akár a harcművészet terén is.

A ninjutsu iskolák (ryu-k) mintegy hetven család harcművészetének csiszolása, finomítása által váltak egyre erősebbé és jól elkülöníthetővé. Néha előfordult, hogy egy akció kivitelezéséhez létrehoztak egy új ninjutsu iskolát, amit azután nem ritkán meg is szüntettek, de néha egy-egy ilyen iskolát tovább éltettek. Sok ryu csak egy, esetleg néhány családon belül élt vagy él még ma is.

 Szamurájok a Tokugava sógunátus idelyén

Tokugawa-shogunátus (1603-1867) idején a titkosrendőrség állományának jelentős részét nindzsák alkották, a II. világháborúban pedig mint a különleges alakulatok tagjai harcoltak.

A ninjutsu az 1960-as években „nyitott a nagyközönség felé”. Napjainkban – talán 20-30 – olyan ryu van, amelyik létezéséről lehet tudni, és esetleg még dojo-ja is van. A jelenleg létező iskoláknak ez talán a fele, és az „ismert” iskoláknak is vannak olyan technikái, amelyeket csak a legjobbaknak, vagy csak japánoknak tanítanak meg. A ninjutsu számos ország katonai szerveinek kiképzési anyagának részét képezi. Tanítják rendőröknek, katonáknak és különleges alakulatok tagjainak is.

Szervezetek:

Eredetileg a Ninjutsut nem tanították fehér embereknek. Egészen 1980-ig, amikor is nyitott a stílus a világ felé. Az addigi legelismertebb és legnagyobb tudású mester Takamatsu Toshitsugu volt, aki több Ninjutsu és Samurai ryunak is a soron következő Menkyo-ja, vezetője, nagy mestere volt. Több nagytudású tanítványa is, mind létre hozott egy-egy saját szervezetet.  Ezek közül a 3 legismertebb

  • Bujinkan

vezetője: Dr Masaaki Hatsumi sensei

  • Jinenkan

vezetője: Manaka Unsui sensei

  • Genbukan

vezetője: T. Shoto Tanemura sensei

Mindegyik szervezet több magas rangú oktatóval, Sihannal rendelkezik, és ők rendszeresen tartanak szemináriumokat, oktatásokat az egész világon, civileknek,  katonai és rendfenntartó szerveknek is. Különféle speciális alakulatok a világ minden táján, a mai napig a ninjutsuból fennmaradt, illetve átültetett elveket és stratégiákat tanulják gyakorolják, és nem egyen közülük a Ninjutsu rendszeres gyakorlói is.

A Ninjutsu Felépítése:

A Ninjutsu alapja a Tai jutsu. A Tai testet jelent, a Jutsu művészetet. Ez azt jelenti, hogy a Ninjutsuban, minden mozgást úgy hajtunk végre, hogy a mozgás alatt az egész testet használjuk. Ha egy ütést veszünk alapul az ütés alkalmával nem csak az erőnket használva ütünk, hanem a váll, a csípő, a lábak, még a lábujjak is részt vesznek az ütés kivitelezésében. Ez az elv érvényesül minden technikára, függetlenül, hogy van e nálunk valamilyen eszköz, vagy nincs.

A Ninjutsuban nem technikákat, hanem elveket tanulunk. Nem a jó technikáért gyakorlunk, hanem az elvek helyes értelmezéséért, végrehajtásáért. Az elvek helyes alkalmazásának eredménye a jó technika.

A Tai Jutsunak három része van:

Daken Tai Jutsu amely az ütéseket, rúgásokat, védéseket tartalmazza. Ezeket bármely szögből, irányból végezhetjük. Az a cél, hogy az adott szituációban a lehető leghatásosabb technikát alkalmazzuk. Bármely testrészünkkel végezhetjük a technikákat. Mivel az egész testünk energiáját használjuk, nem szükséges, hogy erősek legyünk. Nem a támadó ellen, fizikuma ellen harcolunk. A tudatán keresztül hatunk a testére. Ehhez megfelelő helyekre elhelyezett támadásokat, védekezéseket alkalmazunk.

Ju Tai Jutsu, mely tartalmazza a különböző csavarásokat, feszítéseket, kulcsokat, dobásokat, és az ezekre történő kontratechnikákat.

Taihen Jutsu a Ninjutsu mozgásanyagát tartalmazza. Ide tartoznak a kitérések, lépések, ugrások, esések, zuhanások, gurulások.

A három rész alkotja a Ninjutsut. Ezek kiegészítik egymást. A tanulónak mind a három területnek az alapelveit meg kell értenie ahhoz, hogy a Ninjutsut alkalmazni tudja.

Mivel a Ninjutsu egy harcművészet, a technikákat reális támadásokra, életszerű helyzetekre gyakoroljuk. Ide tartozik például, hogy a tanulónak a betonon is kifogástalanul kell esnie, hiszen az utcán ritkán van tatami (szőnyeg).

Mikor értette meg valaki a Ninjutsut, hogy alkalmazni tudja?

A megértésnek három szakasza van:

Első szakasz: Amikor a tanuló megérti az elveket. Igazán még nem tudja alkalmazni, csak edzésen gyakorolja, de tudja és felismeri azokat.

Második szakasz: Amikor tanult, technikákban tudja ezeket az elveket alkalmazni, egyre könnyedebben, spontánabb módon, természetesebben.

Harmadik szakasz: Amikor spontán helyzetekben, váratlan szituációkban is képes helyesen dönteni, mondhatni készség szintjén elsajátította az elvet és annak alkalmazását.

Visszatérve a kérdéshez a válasz mindig és soha. Mindig, hiszen minden szinten alkalmazzuk a tudásunknak megfelelően és soha, mert egy élet is kevés ahhoz, hogy mindent megérthessünk, és minden szituációra felkészülhessünk.

Milyen fegyvereket használ a Ninjutsu?

Ennek a három résznek a további megértését segíti elő az eszközök (kard, kés, botok, pisztoly, stb.) használata. Első ízben a tradicionális eszközök használatával ismerkedünk meg, majd a használati tárgyak (mobiltelefon, sapka, toll, ruhadarabok, táska, szíj, stb.) alkalmazásai következnek.  (A Fegyverekről itt olvashatsz.)

Kata, Gata.

Ez a két szó azonos jelentésű. Formagyakorlatot jelent. A Japán nyelvtan miatt van eltérés az írásban. Ez egy összetettebb koreografált mozgás, lehet egyéni, vagy páros, pusztakezes és eszközös. Ezek arra szolgálnak, hogy a gyakorló ezeken keresztül gyakorolja és értse meg az elveket.

Az első a Sabaki Kata. Ez a kitéréseket tartalmazza.

A legfontosabb Kata, a Ninjutsu alapja a Kihon Happo. A Kihon-alaptechnikákat a Happo-nyolc utat, lehetőséget jelent.

Hatsumi Soke úgy tartja, hogy a Kihon Happo tartalmazza a Ninjutsu összes alapelvét. “Ha megértettük a Kihon Happot, megértettük a Ninjutsut”. Ebben tanuljuk meg az elveket.

Ez két részből áll a Koshi Kihon Sanpo (Ichiminji, Hicho, Jumonji no Kata-k), illetve a Koshi Kihon Goho (Omote Gyaku, Ura Gyaku, Ganseki Nage, Musha Dori, Oni Kudaki no Kata-ból).

Vannak olyan kata-k, melyeket a tanuló hoz létre az általa addig megismert anyagból, ezeket Henka-nak nevezzük

A Ninjutsu gyakorlásnak 3 fő szintje van:

Lassú gyakorlás: Többnyire így telnek a kezdő edzések, illetve az új technikák elsajátítása minden szinten ebben a fokozatban történik, hogy le tudjuk győzni, az eredmény orientált gyakorlást, és inkább a megértésnek és megtapasztalásnak a fényében gyakoroljunk.

Shinken gata: gyors támadásra történő gyors végrehajtás. Ebben az esetben a támadó a lehető leggyorsabban támad. A védekező, egy már begyakorolt mozgást végez. Célja, hogy a védekező gyorsan végre tudja hajtani a megbeszélt technikát az elvek alkalmazásával. Ezt inkább haladó szinten gyakoroljuk, ahol az uke, aki fogadja a támadást képes kivitelezni a technikát úgy, hogy nem okozzon maradandó sérülést a támadónak.

Randori: Ez még eggyel magasabb szint mint a Shinken gata. Ez egyfajta küzdelmet jelent. A támadó gyorsan és úgy támad ahogy csak akar. A védekezőnek az a célja, hogy spontán reakciókkal megnyerje a harcot. Ennek egy magasabb szintje a többemberes küzdelem, vagy fegyveres küzdelem. (Randorit csak nagyon kevés dojoban gyakorolnak.)

,

Nincsenek hozzászólások

„A magam számára csak magam jelentem a korlátokat.” Tóth Attila Ninjutsu önvédelem tanfolyam

"A magam számára csak magam jelentem a korlátokat." Tóth Attila Ninjutsu önvédelem tanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Önvédelem edzésre járni?

Azért kezdtem el Ninjutsu edzésre járni, mert a harcművészet és a fegyverek szinte már gyermekkorom óta érdekelnek. A különböző harcművészeti ágakról sokat olvastam és egy-egy ismerőstől élménybeszámolót is hallgattam, de ezek alapján egyiket sem éreztem igazán a magaménak. A tanulmányaim és a munkám miatt vidékről kerültem a fővárosba, ahol viszont végre lehetőségem nyílt arra, hogy „élőben” is kipróbáljam mindezeket. A Ninjutsuban megtaláltam, amit kerestem.

Mit kaptál, mit tanultál a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamon?

Az edzéseken felismertem, hogy a magam számára csak magam jelentem a korlátokat. Ezeken felülemelkedni, ezeket legyőzni nagy szó, mind testileg, mind lelkileg. Gyakorlatilag az éles helyzetekre készülünk fel az edzések alkalmával. Olyan elveket tanulunk mozdulatsorokon keresztül, amelyeken egy adott helyzetben, egy adott pillanatban akár az életünk is múlhat. A derűs hangulatban eltöltött délutánok és az edzőtársak pedig már csak az „extrákat” jelentik 🙂

Erre számítottál-e?

Részben igen. Azonban az, hogy részletes magyarázatot kapunk arra, hogy mi a mozdulatok valódi háttere, értelme és célja, hogy megbeszéljük a feltett miértekre a választ, kellemes és hasznos meglepetést okozott.

Miért ajánlanád másoknak?

Azért ajánlanám másoknak, mert szerintem nagyon jó hatással van a testi és lelki fejlődésre. Segít megismerni önmagunkat. Rendkívül érdekes és egyben tanulságos élményt nyújt, amellett, hogy egy remek közösséghez tartozhatsz.

Mi neked a Ninjutsu?

Nekem a Ninjutsu elsősorban önmagam megismerése, fejlesztése. Ezenkívül az edzések hangulata és az edzőtársak miatt egy remek kikapcsolódás is.

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Még több vélemény a Ninjutsu Önvédelem edzésekről!

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A ninjutsu-ban nincs helye kétségnek

A ninjutsu-ban nincs helye kétségnek

„Ha kételkedsz a technikádban vagy képességedben, akkor jobb lenne, ha egyszerűen csak távoznál.”

– Noguchi Shihan

Az önbizalom az egyik legfontosabb aspektusa a harcművészetnek és a harcnak. A „Shin Gi Tai” az elme, test és lélek 3 aspetusára utal, illetve közvetlenebb fordításban elmére, technikára és testre. Mind 3-nak összhangban kell lennie. Az önbizalom nélküli tudatot a másik kettő sem fogja követni.

Ha egy igazi konfliktusban vagy, akkor 100%-osan biztosnak kell lenned benne, hogy győzni fogsz, máskülönben hátráltatod magadat, egy potenciális élet-halál helyzetben. A shinkengata-ban(közelharc) nincs helye a kétségeknek. Győzni kell, ez ilyen egyszerű.

“If you doubt your technique or ability, then you should just leave.”

– Noguchi Shihan –
Confidence is one of the most important aspect of martial arts and combat. “Shin Gi Tai” refers to the 3 aspects of mind, body and spirit or a more direct translation of Mind, technique and body. All 3 must be in alignment. Without the confidence of mind then the other two will not follow.
If you are in a real conflict, you have to be 100% sure that you will succeed or you are handicapping yourself in a potential life or death situation. In shinkengata, there is no room for doubt. You must win, it is that simple.

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A balhé mentes Bulizás alapszabályai:

Olvasd el figyelmesen, aztán oszd meg, had jusson el minél több emberhez!

Hétvége van, felpezsdül a véred, meg hívnak a haverok is nem beszélve a szórakozó helyekről, akik szintén mindent megtesznek, hogy a nyári buli szezonban is minél jobban érezhesd magad náluk. De ha együtt vannak a haverok, a buli, meg a kanna, vagyis a pia, esetleg kinek-kinek más segéd eszközök, tudtod, vagy tudtod nélkül, még nem biztos, hogy minden jól fog elsülni.

Bulizz balhé mentesen. Ninjutsu önvédelem Disco szeminárium

Ha megkérdeznénk azoknak az embereket akiket buli közben, előtt, vagy után ért atrocitás, biztos vagyok benne, hogy azt mondanák, hogy ők nem készültek arra, hogy bármi baj lesz. Sőt 100%-uk lehet, hogy el sem ment volna aznap este, ha előre tudja, hogy mi fog történni.

Ez a cikk nem azért íródik, hogy elrettentsen a szórakozástól, hanem csupán azért, hogy felhívjam a figyelmedet néhány olyan dologra, amivel ha képben vagy, nagyon sok kellemetlen helyzetet meg tudsz előzni.

Téves elképzelések a szórakozó helyekről:

Ha drága, elit helyre megyek szórakozni, akkor nem lehet semmi baj!
Ez azért nem állja meg a helyét, mert a drága elit helyeken is csak emberek szórakoznak, legfeljebb drágábban. a Különféle tudatmódosító szerek hatására, alkohol, drogok, stb, viszont bárki átváltozhat valaki mássá, mint akinek eddig ismerted.

Ha ismerősökkel megyek szórakozni nem lehet semmi baj!

Ez is csak addig állja meg a helyét, amíg valaki túl nem lépi a mértéket, és el nem kezd úgy viselkedni, ahogy nem kéne. Például hiába akarsz te vigyázni a barátodra, vagy barátnődre, ha csap részegen fetreng a wc-ben, vagy a hely mögött hány a parkolóban.

Szeretnék veled megosztani néhány stratégiai lépést, amiknek a betartásával elkerülheted, hogy egy jó buli kellemetlen véget érjen:

Minden szituációt, így a szórakozást is 4 fő részre osztunk, ha biztonságosan akarjuk kivitelezni:

Nem árt tudnod hogy:

  1. Hol lesz a buli
  2. Kivel mész oda, és hogyan
  3. Mitől-meddig leszel ott
  4. Hogyan fogsz haza jutni

Erre persze most azt mondhatod, hogy hát ezt mindig tudod, vagy természetes, hogy ezekre felkészül az ember, de néhány pohár után, könnyen alakul át az este a menjünk valahová, és csak induljunk el bulizni aztán majd lesz valami koncepcióvá.

Amivel nincs is semmi baj, ha olyan emberekkel vagy akik összetartóak, megbízhatóak, mértéktartóak, jól kezelnek konfliktus helyzeteket. Ami azt jelenti, hogy nem fogják engedni ha lány vagy például, hogy egyedül menj haza. De erről később kicsit, először jussunk el oda.

Hogyan induljak el, mi legyen nálam?

Teljesen mindegy, hogy fiú, vagy-e vagy lány, az alábbi eszközök nagyon hasznosak tudnak lenni, ha nálad vannak.

  • Telefon, amivel tudsz telefonálni, ha egységes, akkor legyen rajta egység. Az sem baj, ha van rajta gps, és fénykép funkció.
  • Taxi Pénz: Külön pénz félre téve a hazaútra. Akkor is, ha hoznak visznek a felállás, hiszen bárhogy alakulhat az éjszaka. Ököl szabály, hogy ehhez nem nyúlsz akkor sem, ha kifogytál. Hiszen, ha kifogytál a pénzből, akkor valszeg már ittál, és ha a hazafelé útra félre tett taxipénzt is elköltöd, akkor komoly kockázatot vállalsz. De erről is később…

Buli Alapozás valahol, valakinél:

Az odajutás viszonylag egyszerű, de ha sötétedés után indulsz, akkor semmi képpen ne menj egyedül! Hívj ismerőst, vagy taxit!

Sokan indulnak egy találkozó helyről bulizni úgy, hogy már alapoznak valahol valakinél, ami még viszonylag biztonságosnak mondható dolog, hiszen itt még nem szokta magát hazavágni teljesen senki, mert akkor nem engedik be a helyre… Innen lehet együtt menni, és megérkezni.

Megérkezés a buli helyszínére:

Egy szórakozó helyen általában sokan vannak. Sok ittas, vagy más hatás alatt lévő ember pedig könnyen megvadul, ha nem várt stressz helyzet alakul ki. Például, egy verekedés, vagy tűz üt ki, rosszul lesz valaki stb. (Erre láthattunk példát nem is olyan régen.)

Ezért a legfontosabb, hogy megérkezés után mindig mérd fel a terepet:

  • Ismerkedés: Ez nem nagy dolog, legalább megnézed a helyet, meg hogy kik vannak, egy kis ismerkedés, vagy akár véletlen találkozások régi ismikkel. (terepbejárás)  Ha körbementél és belenéztél néhány embernek a tekintetébe, gyorsan le tudod szűrni, hogy  jobban érzed-e magad, vagy rosszabbul. Ha túl sok a „rossz” arc, akkor lehet érdemes tovább menni egy másik helyre minél gyorsabban. Ez nem paranoia, hanem egészen egyszerűen a belső ösztön, amire ha okos vagy hallgatsz, ha meg nem, akkor lehet olyan lesz az este amilyenre nem szeretted volna semmi képpen. Például ha van egy olyan társaság akik már azért vannak ott, hogy intézzenek valami balhét, akkor az ott lóg a levegőben, amit bárki képes lehet érzékelni, még te is. Bízz az ösztöneidben!
  • Menekülési lehetőségek: De ami ettől sokkal fontosabb, hogy megnézd, merre vannak a kijáratok, vészkijáratok, ablakok amiken ki lehet mászni veszélytelenül. Mert ha mégsem hallgattál a megérzésedre, vagy meggyőztek a többiek, hogy nincs semmi gond, és ott kell maradnod, akkor ezek a legfontosabb célok ha ki tör a káosz.
  • Biztonságiak: Nézd meg kik a biztonságiak, hányan vannak, és merre állnak körülbelül. Mindig posztok vannak nekik beosztva általában, és ha szükséged van rájuk, nem baj, ha tudd hol keresd. Na meg legalább tudod, hogy mire számíthatsz egy rövid szemvillanásból, ha mégis baj lenne.

A pultnál:

Egy sarkalatos pont, hogy mit iszol, meg kivel. Vannak olyan helyek, ahol alapból a pultosok is benne lehetnek a dolgokban.

Milyen dolgokban?

Prostitúció-Szervkereskedelem-Nemi erőszak: 

Sokan járnak vadászni, és csak egy menetre kell nekik egy hölgy, és képesek bármit megtenni, hogy ő erre hajlandó legyen. Ma már elég sok olyan drog létezik, amit az italodba kevernek és úgy fogod érezni, hogy te is akarod azt, amit amúgy nem akarnád.

Egyel rosszabb, amikor szervezett a dolog, és direktbe így visznek el lányokat külföldre dolgozni, úgy, hogy amikor magadhoz térsz, akkor valahol vagy és nem tudod, hogy hol, és olyan dolgokat kell csinálnod, szintén valami vegyszer hatására, amiket amúgy nem tennél. Manapság  az ilyen csoportok már nem kifejezetten csak a szórakozó helyeken vadásznak, hanem inkább a hazafelé úton próbálják megszerezni azokat akik egyedül indulnak neki az éjszakának, hogy „kiszellőztessék” a fejüket, vagy kicsit egyedül lehessenek.

Az éjszaka nem az a hely ahol az utcán egyedül lenni érdemes!

Akár elhiszed, akár nem, ma Magyarországról is több embert tűntetnek el különböző csoportok, azért, hogy eladják a szerveiket (Főleg fiatal és jó erőben lévő egészséges sportos alkatú fiúk lányok vannak veszélyben.), Prostitúcióra kényszerítsék (Leginkább egyedül mozgó fiatal csinos lányok vannak veszélyben.), vagy csak egy alkalmi nemi erőszakra legyél partner, ha akarod, ha nem. (Szintén fiatal csinos lányok vannak ennek a veszélynek is kitéve.)

Ma Magyarországon egy nem hivatalos felmérés alapján évente több mint 2000 ember tűnik el nyomtalanul!

Persze egy komoly mixer, vagy pultos nem fog ilyeneket csinálni, de azért érdemes megnézned, hogy:

Bontatlan palack: Ha van lehetőséged, olyan dolgokat fogyassz csak, amik gyári csomagolásban vannak, és ott előtted nyitják ki.

Kevert italok: Mindig kövesd végig, hogy mit csinál a pultos, vagy mixer, és ha eltűnik akár csak egy pillanatra is a szemed elől amit neked kever, ne idd meg, kérj másikat. Egy valamire való pultos, úgy is képben van, és előtted készíti el a cuccot.

Meghívhatlak egy italra? Ez persze mindenkinek imponál, de ha akkor és ott már készen kapod nyitva, vagy bekeverve a cuccot a kezedbe, ráadásul egy vadidegentől. (Vadidegennek számít, akinek nem tudod a teljes nevét, meg azt, hogy hol lakik, vagy dolgozik, vagyis hol találnád meg ha másnap valamit szeretnél tőle.) Ebben az esetben kérdezd meg, hogy mit hozott, és szépen utasítsd vissza, és mond neki, hogy te inkább most valami mást kérnél. Menj el vele a pulthoz és ott kérd ki, vagy kéresd ki amit innál, és nézd végig, hogy mi van benne.

Pia az asztalon: Soha ne téveszd szem elől az italod, vagy hagyd őrizetlenül. A legjobb mindig ha csoportosan mentek táncolni és egy ember mindig az asztalnál, vagy a pultnál marad. Persze ezért, hogy ő is szórakozhasson veletek érdemes látótávolságon belül maradni, vagy ott táncolni az asztalnál. Ilyenkor érdemes még a csapatotok összes poharát egy kupacba tenni, mert úgy könnyebb szemmel tartani. Ha nem sikerült az őrzés, akkor inkább már ne fogyaszd el, mert nem tudhatod nem tettek-e bele valamit. (Ez a módszer egyébként akkor is jó tud lenni, ha nem szereted, ha lenyúlják az italodat, a szesz vadászok, akik csak felkapnak valami őrizetlenül hagyott dolgot, mert ők meg így szórakoznak és tesznek szert „potya önbizalomra.”

Ezek mind azért fontosak, mert ha képben maradsz, akkor könnyebben tudod megvédeni magadat, könnyebben érzed meg, veszed észre azt, ha valami nincs rendben, amire figyelmeztetheted a többieket, vagy a biztonsági embereket is.

Biztonsági őrség

Szerencsére ma már kezd kultúrája lenni a „Kuherozásnak” is és egyre kevesebb az olyan hely, ahol csak amolyan nagydarab kopasz mogorva no-name harcosokat alkalmaznak, akik bárkik lehetnek. Egy olyan helyen, ahol egy konkrét cég a felelős a biztonságért, minden bizonnyal sokkal kevésbé kell aggódnod azért, hogy bármi történhet, mint ott, ahol csak néhány „civil” kirakat ember örködik.

Valószínűleg biztonságosabb a hely, ha valamilyen Securiti, vagy csoport egyenruhában őrködik, vagyis ugyan az a felségjelzés  látható az egyenruhájukon, mert büszkén hordják, és mert egy cégnek a hírneve múlik azon, hogy mit csinálnak és hogyan kezelik a kritikus helyzeteket. Ezenkívül ezek a komplett cégek általában kulturált öltözetben jelennek meg, vagyis ing, nyakkendő és általában kultúráltak és jól képzettek az alkalmazottaik is.

Ha viszont a biztonsági őrök alapból kommandós nadrágban vannak, szemmel láthatóan olyan ruhában amit valószínűleg nem sajnálnak, meg mindenféle dolgok lapulnak a zsebükben, az övükre aggatva, akkor az nem biztos, hogy a legjobb hely az önfeledt szórakozásra. Nem, itt nem azokat a harcosokat húzom le akik az ajtóban állnak, hanem csupán arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy aki egy szórakozó helyen ilyen ruhában vigyázza a rendet, az bármire készen áll, vagyis azért kapja a pénzét, hogy ha bármi történne, akkor minden eszközzel megőrizze a rendet. Na és azért van ilyen ruhában, és azért van nála ennyi minden, mert valószínűleg ezen a helyen bármi elő is fordulhat…

Egy olyan helyen, ahol kulturált a közönség, és kulturáltan szoktak szórakozni, ráadásul jól képzettek a biztonsági őrök, nincs szükség arra, hogy úgy nézzen ki a biztonságis, mint egy kommandós, hanem egy úriember benyomását képes kelteni inkább, akinek már a jelenléte és a fellépése, pláne a technikai tudása is általában elég ahhoz, hogy rendet tartson a helyen.

Aztán érdemes még figyelned a többi embert, és a velük való kapcsolatukat. Mert minden buliban van olyan aki nem ismerte a mértéket, és ha nem is agresszív, de már elvesztette az önkontrollját, vetkőzik, burogat stb. Ha ezt hagyják a biztonsági emberek, akkor nincsenek a helyzet magaslatán, és lehet érdemes indulni haza, hiszen ebből hamarosan könnyen lesz valami szitu. Elég ha csak valakit meglök, akit nem kellett volna, vagy leborítja valamivel…

Ha viszont a biztonsági őrök odamennek és kezelik a helyzetet, mondjuk kedvesen kitessékelik a friss levegőre, akkor lehet komoly emberek. Na persze ez is elfajulhat és a helyzetet nem túl képzetten kezelő kuherok elkezdhetnek arcoskodni, és még le is szedhetik az áldozatot, mert már egész este viszketett a tenyerük. ebben az esetben is érdemes másik hely után nézni… (Régi rossz szokás a képzetlen biztonsági őröknél, hogy az új kuherok úgy szereznek maguknak „hírnevet”, hogy leszednek embereket. Persze nem az ellenfeleket gyűjtik, hanem a könnyű prédát, vagyis az illuminált állapotban lévő szerencsétleneket pumpálják meg, hogy lássák, ők kemények, meg nem félnek ha ütni kell. Egy komoly cég alkalmazottai ilyet nem csinálnak, csak a viszkető tenyerű, éjszakába hirtelen becuppant ifjak próbálnak így tekintélyt szerezni. Persze szerencsére ebből is egyre kevesebb van, de attól még ha beleszaladsz egy ilyenbe, akkor az el tudja rontani az estét rendesen.)

Tippek, ha szeretnél ismerkedni, de a biztonságod is fontos!

Normális esetben valamelyik ismerős ismerősével fogsz megismerkedni, ami működhet is, bár a nemi erőszakok közül 5-ből 3 végződik gyilkossággal, és a gyilkosságokkal végződőek közül 5-ből négyet ismerős követ el. (Legalábbis azon statisztikák alapján amik napfényre kerültek, hiszen akik nyomtalanul eltűntek, ők nem szerepelnek ezekben a nyilvántartásokban.) A vadidegen téma, lehet, hogy izgalmas, de ha mellé nyúlsz, csúnya véget érhet és akkor itt most nem példálóznék…

Fotózkodj bátran és töltsd fel a netre!

Vagy legalább küld el egy haverodnak, vagy barátnődnek, esetleg az otthoni tartalék telefonodra, vagy emil címedre. Van fényképezős telefonod, ezért egy közös kép az új ismerőssel mindenképpen jól jöhet, akkor is, ha jól sikerül az este, és akkor is ha nem. A képet töltsd fel a netre, vagy küld át egy barátodnak, az sem baj, ha névvel. A legfontosabb, hogy ne csak a te telefonodon maradjon a kép, mert ha esetleg elvisznek valami trükkel, akkor a telefonodat is el fogják venni. Ha viszont van arckép, akkor az könnyen elképzelhető, hogy a rossz szándékkal közeledőket el fogja riasztani.

Ha az új ismerősöd nem hajlandó fényképezkedni neked, akkor lehet nem érdemes vele foglalkoznod, mert vajon mit akarhat tőled, ami miatt nem akarja, hogy legyen egy ilyen kellemes emlékképed róla… (Főleg azért, mert ha bántani akar, akkor nem akarja, majd, hogy legyen egy kép róla nálad, vagy neked, mert nem szeretne valószínűleg lebukni.)

Hazafelé az út veszélyes!

Aztán ha vége a bulinak, és haza indulsz, vagy valakivel valahova máshova, fontos, hogy mindig tudasd az ismerőseiddel, hogy kivel és hova mész. Ha csak lelépsz titokban egy idegennel, akkor olyan kockázatot vállalsz a saját testi épségeddel kapcsolatban, amit nem feltétlenül érdemes, még egy kellemes este ígéretének a kedvéért sem.

Ha fiú vagy:

Mindig vigyázz a társasághoz tartozó hölgyekre, ha férfi vagy, akkor az sem baj, ha meggyőződsz arról, hogy mindenkinek van hogyan haza jutnia, van hol aludnia az nap este. Ha csak lepiálod magad és majd lesz valami, akkor csak egy mama kedvence vagy igazából, akinek apa meg anya, vagy a jó sors a segge alá rakott mindent és felelőtlenül éled az életed. Ha egy társaságból egy hölgy nemi erőszak áldozata lesz, akkor az elég nagy százalékban a társaság fiú tagjainak is a hibája. Hiszen a férfi dolga az, hogy vigyázzon a lányokra.

Persze ezt nem szabad erőszakosan és tolakodóan tenni, vagyis ennek az ürügyén félrészegen minden áron erőszakoskodni, hogy márpedig te haza fogod kísérni. Az is bőven elég, ha meggyőződsz róla, hogy nem egyedül megy, vagy hívsz neki egy taxit, vagy más módon oldod meg, hogy biztonságban haza érjen, és lehetőleg ne egyedül menjen. Ráadásul sokkal férfiasabb az utolsó pár ezer forintodat egy lány haza taxijára költeni, mint inni még belőle néhány sört…

Ha lány vagy!

Bármekkora a szád, vagy bármilyen talpra esett  és magabiztos is vagy, soha ne indulj egyedül, pláne ne gyalog. Kísértesd magad haza a barinőddel, vagy a fiúkkal, vagy menj taxival. FONTOS hogy ne beülj egy taxiba amit fogsz, hanem rendelj taxit, hogy maradjon nyoma annak, hogy elindultál.

Ha mégis a gyalogos haza utat választod egyedül az utcán, akkor sok szerencsét kívánok neked, de azt javaslom, hogy mindenképpen gyere el egy női önvédelem tanfolyamra, ahol megtanulod megvédeni magad, vagy azt, hogy miért is nem jó illuminált állapotban egyedül az utcán kódorogni egy csinos hölgynek hajnalban.

Persze a lehetőségek és szituációk száma kb. végtelen és ebben a cikkben nem tértem ki arra, hogy na de mi van, ha akkor ott a szituáció, nem tudsz elszaladni, segítséget hívni!

Ha érdekel a gyakorlati része is, akkor sok Gyere el a Ninjutsu Önvédelmi Disco Szemináriumra:

Bulizz Balhé Mentesen! Önvédelmi Disco Szeminárium!

KATT ide a Balhémentes Buli Ninjutsu Önvédelmi Disco Szeminárium részleteiért!

Hallgasd meg az R6 Rádió Riportját a témában Horváth Ádám Ninjutsu Oktatóval:

 

Végezetül pedig azt szeretném kérni tőled, hogy oszd meg ezt a cikket az ismerőseiddel, hiszen nem veszítesz vele semmit, csak nyerhetsz te is és ők is azzal, ha ezek az alap elvek eljutnak hozzájuk is. Hátha következő bulinál már hasznát is vennétek az itt hallottaknak/olvasottaknak!

, , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Harcművészet és Jellem

Harcművészet és Jellem

„Az olyan emberek, akik pörlekedők, romlásba zuhannak. Törekedj a harmóniára, a békére. Az igazságosság szívével a Bu harcos útja kifejleszt egy józan karaktert, s képessé tesz bármilyen akadály áthidalására, így válva az önvédelem művészetévé.”

– Masaaki Hatsumi, A budo esszenciája

„People who are contentious fall to ruin. Strive for harmony, for peace. With the heart of justice, the martial ways of Bu cultivate a commonsense character and are able to overcome all obstacles, thereby becoming the art of self-defense.”

– Masaaki Hatsumi, The Essence of Budo

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások