A múltkor már volt szó arról, hogy minden változik. Most csak érdekesség képen említeném meg, hogy a mindenbe minden bele tartozik, így az is amivel egyenlőre még hamisan azonosítjuk magunkat. Szóval jelenlegi börtönünkről a testről van szó.

Ez a test folyton változik. Méghozzá az idő, a karmánk és a vágyaink hatására. Az idő hatására öregszik, a karmánk hatására szebb, avagy csúnyább, egészségesebb, avagy betegebb lesz, a vágyaink alapján pedig át alakul.

A modern orvostudomány is egyetért azzal, hogy az egész test 7-évente az utolsó sejtig teljesen lecserélődik. Mert hát ugye csak sejtekből épül fel a szervezetünk, amik szintén élőlények és hát ők sem élhetnek örökké.

A minap Capoeira tréningen kaptam egy „tízórait”. Hát nem ez a portugál neve, de magyarul valahogy erre hasonlít. Ez egy földre vitel igazából.

Az úgy volt, hogy nem a két Brazil tréner közül valamelyik tartotta az edzést, hanem az egyik tanítványuk, aki amúgy nagyon közvetlen meg jó fej. Edzés végén Roda volt, vagyis játék. Tudod, hogy körbe állunk, mindenki énekel, bent meg ketten küzdenek…

Nagy lelkesen mentem be ugrabugrálni én is mikor rám került a sor, és végre több oktató fokozatú capoeiristával is játszhattam. A vége felé pedig úgy jött ki, hogy maga a tréner került egyszer csak elém. Ennek nagyon megörültem és főleg azért, mert nem félt, vagyis nem éreztem belőle azt amit általában tapasztalok, hogy tartanak tőlem a játékosok és ezért nagyon óvatosak és nem engedik szabadon a tudásukat, hogy úgy menjen a játék.

-

Erre persze nekibátorodtam én, is, hogy végre itt egy ember akire nem kell minden lépésnél annyira vigyázni, mert biztos, hogy le fog menni ha rúgok, meg ilyenek, sőt indultam, hogy akkor földre vigyem és néhány test csellel be is kerültem a megfelelő helyre és időbe, de ekkor jött egy gondolat amiből sokat tanultam.

-

Szóval ott voltam, hátulról meg akasztottam a lábát, elölről meg csak tolnom kellett volna a térdén egy kicsit és elesett volna (Ez a cél) de ekkor az jutott eszembe, hogy na itt van ez a fiú, aki évek óta Capoeirázik, sőt most ő az edző, én meg 10 edzés után bemegyek és felborítom, akkor az nem valami szép és tisztelettudó dolog tőlem. Így csak jeleztem, a lehetőséget és indultam volna kifelé, merthogy túl közel voltam hozzá, de ez már nem jött össze, mivel ő gond nélkül felismerte a lehetőséget és csinált egy derékkulcsot, amitől elestem.

-

Ez még nem is lett volna gond, hiszen végre valaki megcsinált rajtam e4gy ilyet, ráadásul élőben egyenesben és akkor így megtapasztalhattam, hogy ez milyen is valójában, csakhogy mivel eléggé lent voltam és mert nem ismertem ezt a fogást még, nem jól estem, illetve a lábam beragadt alám és recsegett ropogott egyet, majd teljesen vége lett a bokámnak.

Persze egyből álltam fel, hogy akkor megyek rá vissza, de mikor ráléptem, akkor a kínként belém hasító fájdalom jelezte, hogy lehet jó lenne inkább leülni vele… És mivel nem életre halálra ment meg mivel egy lábon semmi olyat nem tudtam volna csinálni ami a Capoeira szabályai szerint megengedett, így kezet fogtunk és vége lett. Csak a körön kívül üldögélve meg gyógyítgatva vártam meg az edzés befejezését, mikor többen is oda jöttek megkérdezni, hogy jól vagyok-e meg mi történt…

Aztán másnap mikor reggel felkeltem annyira fájt, hogy rosszul lettem és ki kellett feküdnöm a ház elé a lépcsőre egy pár percre, hogy el ne ájuljak. És itt is mindenki nagyon sajnált meg aggódott…

Én ezt meg nehezen viselem. Persze tudtam, hogy nincs komolyabb baja, hiszen saját lábamon jöttem haza, csak elfeküdtem meg szorosan raktam rá a fáslit és az bizony egy éjszeka alatt megvisel egy friss sérülést, azért csak elmentem a balisebire megröntgeneztetni… Semmi baja, csak egy durva rándulás. Kaptam egy levehető műanyag sint, amit a doki szerint 2 hétig hordanom kell, de ő is mondta, hogy amit ebben bírok csinálni azt csinálhatom nyugodtan…

Na és akkor innen főleg azoknak szól a bejegyzés akik most aggódnak, meg sajnálnak, meg ilyesmi dolgokat éreznek.

Mert:
A szervezetünk folyamatosan változik és alakul. Viszont vannak olyan alakulások amiknek annyira nem örülünk. Például mikor mondjuk eltörik egy csont, vagy zúzódik, akkor annak általában nem szoktunk örülni. Vagy másfajta sérüléseknek. Mint például ez ami most van…

De én már egy pár éve örülök ezeknek, mivel ha valami nem öl meg, akkor keményít.
Szóval ez nem egy maradandó sérülés, hanem egy át alakító dolog… Nem elég erősek a bokaszalagjaim, és most ezt érzékelte a szervezet, mivel megsérültek, szóval most azon van, hogy megerősítse őket a gyógyulás folyamán…

Azok akik harcművészetekkel foglalkoznak, nekik gyorsan meg kell ezt érteniük, hogy ez nem egy rossz dolog, hanem ez egy átalakulás. Mikor a test építi önmagát a még nagyobb terhelés elviselése érdekében. Persze ha valaki versenyből csinál valamit, akkor ezt sosem fogja felfogni, hiszen csak annyit lát, hogy most nem tud edzeni, csak pihenni és így degradálódik a tudása. De ha valaki életforma szerűen éli meg a harcművészeteket, akkor tudja, hogy időnként a test ilyen állapotba kerül, hogy még erősebb legyen…

Csakhogy néhány konkrét példát említsek például a seiken. Az ököl első két bütyke, amivel az ütést kivitelezzük. Ezt minden valamire való harcosnak edzenie kell és ez bizony úgy néz ki, hogy ezzel üt valami keményet, de néha az is elég, hogy csak ezen nyomja a fekvő támaszt. Mert a bütykök ettől először bizony szét mennek. Emlékszem, mikor nekem kezdtek el átalakulni, egyenként a négy bütyök majd fél évig gyógyult, és folyamatosan sajgott és fájt. De most megnagyobbodtak és már nem nagyon történik velük olyan ami sérülést okozna nekik.

Ugyan ez például a sípcsont, amit szintén nem árt erősíteni, hiszen ezzel rúgunk, illetve ezt rúgják. Ennek a csontnak hosszúkás és szivacsos alapból a szerkezete, de ahogyan edzi az ember, ami igazából úgy néz ki, hogy üti vágja és igazából így folyamatosan zúzódik, a szervezet egyre több kalciumot nyom bele, amitől ez a gerendás szerkezet egyre sűrűbb lesz és a csont egyre keményebb…

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

És még egy rövid rész a magyarázatból:
„  Minden élőlény egyéni lélek, ezért minden pillanatban változtatja testét, s néha mint gyermek, néha mint fiatal, néha pedig mint öreg nyilvánul meg. Ám minden esetben ugyanarról a szellemi lélekrõl van szó, amely semmilyen változáson nem megy keresztül. Ez az egyéni lélek végül a halál beálltával elhagyja a testet, s egy másikba vándorol. „