Menü

Posts Tagged nő

Intenzív Női Önvédelem nap

Nem kell áldozatnak lenned!

Nincs aki megvédjen? Védd meg magad. Nem kell áldozatnak lenned. Ninjutsu Női önvédelem nap budapesten

Egyre többet hallani eltűnt fiatal lányokról, vagy meggyilkolt hölgyekről. Ilyenkor óhatatlanul is elgondolkodik az ember, hogy mi lett volna ha ő van ebben a helyzetben. Persze nem kell paranoiásan élned és folyton rettegni, hogy mi lesz ha a következő sarkon megtámadnak, de igen is fel tudsz készülni arra, hogy felismerd és elkerüld a veszélyes szituációkat!

Most egy egynapos szemináriumot szervezünk olyan hölgyek számára, akiknek:

  • nincs idejük részt venni egy hosszabb kurzuson, vagy
  • nem Budapesten élnek és így nem tudnának rendszeresen eljárni az edzésekre.

Évek óta készítünk fel hölgyeket arra, hogy meg tudják védeni magukat és szeretteiket. Budapesten először a Bhima Dojoban indult Női önvédelem oktatás, hiszen a Ninjutsu az a harcművészet, ahol külön foglalkozunk a hölgyekkel. Hiszen nekünk fontos az, hogy te mint nő teljesen más értékrenddel, gondolkodás móddal, és test felépítéssel rendelkezel. ezért másképp is fogod tudni megvédeni magad mint egy férfi. (Itt találod azoknak a hölgyeknek a véleményeit akik kipróbálták a Női Önvédelem oktatásunkat)

Az intenzív női önvédelem napon olyan speciális technikákkal fogsz megismerkedni, melyek nem részei a legtöbb Női Önvédelem alaptanfolyamnak. Csupa olyan megelőzési gondolkodásmódot és trükköt, önvédelmi lehetőséget sajátíthatsz el, amiknek nagy hasznát veszed nem csak akkor, ha megtámadnak, hanem a hétköznapi életben is.

Mit fogsz tanulni?

  • Egy, vagy több támadóval szembeni megoldások. Legfőképp menekülés
  • Egyszerű könnyen érthető támadások – ütés és rúgáskombinációk nőknek. Nem kell hatalmas muszkli ahhoz, hogy meg tudj ütni, rúgni valakit, de még csak a hajadat sem kell leborotválnod,
  • Lélektani rákészülés, pszichológiai felkészülés. Hogy ne blokkolj le amikor mozdulni, cselekedni kell
  • Szituációs feladatok. Konkrét és a leggyakoribb szituációk átbeszélése, gyakorlása, felkészülés a „klasszikus” támadások ellen. (pénztárca ra
  • Támadható felületek, gyenge pontok megismerése: Ideg pontok alkalmazása a támadó kedvének lelohasztására.
  • Speciális helyzetek – fojtásból való szabadulás, kézleszorítás, kéz fogásból való szabadulás
  • Utcai vészhelyzetek – táska lopás, pénztárca, telefon elvétele elleni szituációs gyakorlatok
  • Ha már a földre kerültél – védekezés a padlóról, visszatámadás földről, megerőszakolás elleni trükkök technikák.
  • Önvédelmi “fegyverek” a táskában: Hogyan harcolj a kulcsoddal, pénztárcáddal, sprayel, vagy bármivel ami a táskádban lapul

Az intenzív Női önvédelem nap neked való, ha:

Elgondolkodtál már azon, hogy mi lenne,ha valaki megtámadna.„Hétköznapi veszély helyzetekre” általában már gyerekkorban megtanulunk reagálni. Olyan szituációk ezek amikről nem is gondoljuk, hogy valaha el kellett sajátítani őket, mert bennünk vannak és teljesen természetesnek tűnnek. Például: ha tűz üt ki, el tudod dönteni, hogy eloltsd-e , vagy tudni fogod merre menekülj, hogy ne ess pánikba és kapj sírógörcsöt, meg kezdj el rohanni, ha egy felhergelt kutya ugat meg, hogy ha le nyel valamit a gyerek, és fuldoklik, akkor a bokájánál fogva fejjel lefelé kell lógatni és megütni a hátát, vagy csak ha le lép egy gyalogos eléd az útra, akkor fékezni kell. Ezek olyan beépített automatikus cselekedetek, amik működnek amikor elő kell jönniük.

Mikor támadás ér, akkor ugyan ilyen előre beépített „programok” szerint működünk. Ezért nagyon fontos a gyors helyzet felismerés, és hogy megtanítsuk az agyunknak, hogy ilyen helyzetben a beáramló információkat miként egyszerűsítse le. Például ha késsel szúrnak felénk, akkor nem biztos, hogy a szivárványt kell néznünk az égen, hiszen az életünk került veszélybe, és ebben a pillanatban a legfontosabb az, hogy kitérjünk a támadás elől, és a kitéréssel egy olyan pozícióba kerüljünk ahol egy jobb stratégiai helyzetben vagyunk mint a támadás előtt, hogy el tudjunk menekülni, esetleg vissza tudjunk támadni.

Ezeket a mozdulatokat előre be kell programozni, ugyan úgy mint az autóvezetésénél is egyből satuféket nyom az ember, ha valaki elé ugrik az útra. Ezt sem gyakorolta soha sehol, hiszen a jogosítvány megszerzéséhez nem feladat, hogy elénk ugráló gyalogosokat kerülgessünk. Szükség esetén, helyes gyakorlással viszont kialakul egy ilyen reflex.

Szoktál félni sötétben, összerezzenni zajokra. Megtanulhatsz tudatosan figyelni a környezetedre. A körülmények amik néha illesztőnek tűnhetnek, nem feltétlenül jelentenek veszély helyzetet. De azért jó, mert legalább figyelsz a dolgokra körülötted és tudatos vagy arról, hogy mi történik. Persze a félelem és a kiszolgáltatottság érzése nem kellemes, de ha megtanulod ezeket a körülményeket kezelni, uralkodhatsz a félelmeiden, sőt a barátaiddá teheted őket, hogy ne forduljanak át rettegéssé.

Igazi nő vagy, aki az is szeretne maradni. Rengeteg reklámban, filmben szerepelnek már, majdnem férfi testű nők, akik verik a rossz fiúkat. Nálunk ez nem így megy. Szerencsére nem azon múlik, hogy meg tudod védeni magad, hogy férfiszerű muszklikra teszel-e szert, vagy úgy tudj sikítani mint egy harcos amazon. Olyan alap elveket sajátíthatsz el, melyekkel felül emelkedhetsz egy akár kétszer erősebb támadón is. Megtanulhatod, milyen idegpontok és lágy részek vannak, amivel egy hatalmas fájdalmat nem érző támadó is könnyedén irányítható. Persze nem lesz egyszerű és könnyű, hiszen nem csak jó helyre kell nyúlni és ott csipni karmolni, hanem ezzel egy időben neked is a megfelelő irányba kell mozdulnod.

Nem vagy elég magabiztos, de szeretnél azzá válni. A hölgyeknek a lélekjelenlét megőrzése a legnehezebb egy támadás során. Néha előbújik belőlük az anyatigris, de ez csak a kisebb százalék. A Jó hír viszont az, hogy ez a tigris benned is ott szunnyad. Néhány egyszerű gyakorlattal megtanuljuk ezt a szunnyadó energiát előhozni, aminek aztán majd az élet más területein is nagy hasznát veszed majd. (Egyszer volt egy tanító néni aki néhány hónap edzés után örömmel újságolta, hogy eddig a gyerekekkel elég sok problémája volt, mert nem tisztelték. De aztán ahogy változott az önbecsülése, és a világképe, úgy változott a gyerekekkel való kapcsolata is. Most már nem kell eltűnie, hogy a gyerekek rosszalkodnak az órán és észre sem veszik, ha be megy a terembe, hanem ahogy meglátják, egyből mindenki a helyére ül és várja a feladatot)

Sok mindent hordasz a táskádban és nem szeretnéd, ha elvennék tőled. Ma már egy női táska a végtelen kincsek tárháza tud lenni. sokszor elég értékes dolgok lapulnak benne, amiktől nem biztos, hogy szeretnél megválni. Éppen ezért megtanuljuk a Női táskát és tartalmát felhasználni mint fegyver. Mindegy, hogy spray, parfüm, öngyújtó, tárca, kulcscsomó, telefon, vizes palack, vagy csak egy egyszerű notesz. Ha elsajátítod az alap elveket, akkor bármit fel tudsz használni a védelmed érdekében.

Ha jó társaságban eltöltenél egy pozitív napot, csupa-csupa olyan emberekkel akik ebben a világban élnek és tisztában vannak vele, hogy bármikor bármi megtörténhet, de ettől nem paranoiásak és mániákusok, hanem sokkal inkább nyitottak az újra és az örök változásra. Megismerheted önmagad egy kicsit közelebbről, találkozhatsz a saját korlátaiddal, sőt túl léphetsz azokon.

Ezen kívül megtanulhatod, hogyan legyél képes fájdalmat okozni a támadódnak. Mert ez is egy sarkalatos pontja az önvédelemnek. A Legtöbbször a jó kislányok szoktak áldozatul esni a rossz fiúknak. Úgyhogy elsajátíthatod azt, hogy miként legyél „Rossz kislány”, hiszen a támadód is rossz lesz. Valamint elsajátíthatod azokat az elveket amikkel könnyedén tudsz majd kezelni egy szituációt. Mert nincsenek biztos technikák és megoldások, de ha az elveket sikerül elsajátítanod, akkor ezeknek az alkalmazása könnyedén megmentheti az életedet.

Mikor lesz ?

November 24. Szombat

10:00-18:00

Mi lesz a program?

09:00-10:00 Regisztráció

10:00-13:00 Edzés/előadás

13:00-14:00 Ebédszünet

14:00-17:00 Tréning/Speciális technikák

Ki jelentkezhet a szemináriumra?

  • A szemináriumra csak nők jelentkezhetnek. Korhatár, 12+
  • Nem szükséges semmilyen előképzettség, vagy különleges állóképesség, erőnlét.

Ki tartja a Női Önvédelem napot?

A Női önvédelem Nap oktatója Horváth Ádám a Bhima Dojo vezető oktatója:

Hol lesz ?

BhaktiKutir Életmód központ. Budapest VII. Barcsai u.10

Térképet, és egyéb információt itt találsz a helyszínről

Milyen felszerelés kell?

Melegítő, kényelmes ruházat, zokni. Minden speciális eszközt biztosítunk a helyszínen.

Hogy tudok jelentkezni?

Erről Lecsúsztál! 

Ha lemaradtál, és legközelebb nem szeretnél, akkor iratkozz fel a harcművészet elvei tanfolyamra,  mert a tanfolyam résztvevői elő regisztrációt élveznek minden rendezvényünkre,.

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

„Kitartóbbnak, magabiztosabbnak és nyugodtabbnak érzem magam mióta járok edzésre.” Havasi Niki Ninjutsu, Női önvédelem

Havasi Nikoletta és a Ninjutsu női önvédelem tanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Női Önvédelem edzésre járni?
Először általános iskolában találkoztam a judoval.  De nagyon gyorsan abba hagytam (nem tudom már miért). Ezután 10 évig kézilabdáztam és elérkezett a középiskola, amikor is beleszerettem Japánba. Nagyon sok könyvet olvastam róla így (a leírások alapján) megismerkedtem az aikidóval,   ju-jutsuval, a kenpoval és persze a ninjutsuval. Az összes harcművészet közül (amiről olvastam) a ninjutsu fogott meg a legjobban, ezért úgy döntöttem kipróbálom (aminek nagyon örülök, hogy megtettem

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem Tanfolyamon?
Kitartóbbnak, magabiztosabbnak és nyugodtabbnak érzem magam mióta járok edzésre. Emellett elveket és technikákat is tanulhatok, amikre bármikor szükségem lehet az életben.

Erre számítottál-e?
Nem voltak konkrét elképzeléseim az edzésről.

Miért ajánlanád másoknak?
Mindenkinek, aki szeretne megismerni egy titokzatos japán harcművészetet és fejleszteni szeretné önmagát, mind szellemileg, mind fizikailag.

Niki

 

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

 

, , ,

Nincsenek hozzászólások