Menü

Posts Tagged női önvédelem

„Fejlődés, tanulás, nyugalom és persze szórakozás, ez a Ninjutsu” Szentiványi Ádám Ninjutsu Önvédelem tanfolyam

"Fejlődés, tanulás, nyugalom és persze szórakozás, ez a Ninjutsu" Szentiványi Ádám Ninjutsu Önvédelem tanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Önvédelemre járni?
Azért kezdtem el Ninjutsu-ra járni, mert régi vágyam, hogy valamilyen harcművészetet csináljak. Mindig lenyűgözött a harcművészek nyugodtsága és hogy milyen tisztában vannak a körülöttük lévő világgal és döntéseikkel. Nagyon tetszik a harcművészetek szelleme is ami inkább arra nevel, hogy élj békében, mint háborúzz de tartsd a tested és lelked karban. Ja és persze imádom a harcművész filmeket is 🙂

Mit kaptál, mit tanultál a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamon?
Hogy mit tanultam,kaptam ? Még csak 1 hónapja járok le, de már nagyon sokat. Az első az, hogy nekem a seiza rettentően fáj és hosszú vitákat folytatok le ülés közben magammal. Megpróbálom a fájdalomküszöbömet kitolni minél messzebbre és egyre jobban sikerül. Sikerélmény!! 😀 Természetesen idővel megtanulom megvédeni is magamat, de a legfontosabb dolog amit elértem, hogy kihúzom magamat. Kicsi korom óta görbe vagyok, állandóan rám is szólnak és szégyelltem is magam emiatt. Most már nem szégyellem, hanem inkább kihúzom magam egyre többször még ha fáj is és elhiszem, hogy valamikor egyenes leszek 🙂

Erre számítottál?
Hasonlóra számítottam bár elképzelni más mint csinálni.

Miért ajánlanád másoknak a Ninjutsu önvédelmet?
Azért ajánlanám, mert szembenézhetnek a saját félelmeikkel a saját gyengeségükkel, megmozdulhatnak, élhetnek. Kiszakadhatnak az anyagi világból pár órára, vagy akár egy életre megtanulhatják(remélem), hogy miért ne aggódjanak, féljenek ebben az életükben.

Mi neked a Ninjutsu?
Ez egy harcművészet ami egyelőre nagyon összetettnek látszik. Egy szellem amit követhet az ember az élete során. Fejlődés, tanulás, nyugalom és persze szórakozás. Már amikor nem az Ádám mutat be valamit az emberen mert, akkor a fájdalom leküzdése haha :)Szentiványi Ádám
Egy vérbeli bringás

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Még több vélemény a Ninjutsu Önvédelem edzésekről!

, ,

Nincsenek hozzászólások

Ölni vagy Élni? Lágy vagy kemény stílus a Ninjutsu? Avagy a harcművészet és önvédelem alapja.

Komoly vitákat vált ki a harcművészet különféle gyakorlói között, hogy miről is szól a harcművészet. Egyesek szeretik a művészeti oldaláról megközelíteni a dolgot és a harci részét csak mint valami régi múltbéli ősi emlék, vagy tradíció szemlélni. Szeretik felvenni a szépen vasalt makulátlan ruhájukat és a formákat gyakorolni.

lágy vs kemény, ölni, vagy élni, ölni és élni, harcművészet, önvédelem.

Na meg van egy ritkább, és kevesebb emberből álló csoport, akik úgy álnak hozzá, hogy a harc az semmi más, mint küzdelem életre halálra, és ezt igyekeznek egyre mélyebben, egyre hatékonyabban művészi szinten csinálni.

A kettő között a különbség pedig nem más mint a kényelem és a fájdalom. Hiszen ha a harcművészetből kivesszük a fájdalmat, akkor egy kényelmes mozgás formát kaphatunk. A kérdés viszont az, hogy vajon melyik az amelyikkel elérjük azt a célt amiért eredetileg lementünk edzésre.
Mindkettő jó valamire, de egyik sem létezhet a másik nélkül.

Gyakorlás közben nem öljük meg egymást, nem nyomjuk ki a másik szemét, vagy szabjuk le a heréjét valakinek, és a nyakát gerincét, karját sem törjük el. De ugyan így az inakat sem szabjuk el, vagy az izmokat sem tépjük, vágjuk szét stb…

Viszont nagyon fontos, hogy elmenjünk azokra a határokra, ahol mondjuk még nem tört el, de már majdnem, és utána ezen a határon gyakoroljunk folyamatosan, vagyis a technika kezdetétől olyan kontrollt tartsunk fel, vagy igyekezzünk fenntartani, amitől az ellenfélnek nincs más választása, mint megadni magát.

Ezt tapasztalataim szerint egyetlen egy módon lehet harcközben kivitelezni, méghozzá úgy, hogy olyan helyzetbe hozzuk, ahol érzi ő is, hogy bizony ha nem adja meg magát, akkor meg fog halni. Ráadásul, ha tényleg nem akarja fel adni a harcot, akkor nekünk is rendelkeznünk kell azzal a képességgel, hogy akár az életét is képesek vagyunk elvenni valakinek a legvégső esetben.

És itt a hangsúly mindig a legvégső eseten van. Hiszen egy valódi harcművésznek, olyan jó és erényes embernek kell lennie, hogy soha senki ne akarja bántani. Ha erre az életre törekszik, akkor viszont minden joga meg van ahhoz, hogy végszükség esetén valóban öljön. És nem azért mert megkapta a képességet, hiszen azt manapság a legtöbb helyen bármilyen bűnözőnek oda adják. Sőt nem is kell elmenni semmilyen harcművészetet tanulni, egyszerűen elég egy kés, vagy pisztoly és már meg is van a tudás, nem kell hozzá éveket edzeni és gyakorolni.

Ez persze egy rendkívül erőszakos és agresszív hozzá állásnak tűnhet a másik oldal gyakorlói számára, akik inkább a fájdalommentes és kényelmes gyakorlást választották. De ott általában olyan emberek vannak, akik az akció filmeken kívül nem sok valódi küzdelmet láttak, nemhogy részt is vettek volna ilyenben. Amitől ők nem lesznek se többek, se kevesebbek, sőt némelyikük még büszke is rá, hogy egész életében soha nem kellett verekednie, mindig el tudta kerülni valahogy.

A szentimentális harcművészetek, illetve inkább úgy mondom, hogy szentimentális harcművészet oktatók és gyakorlók, hiszen ez nem irányzat függő, mert ismerek komoly Aikidóst is, meg Ninjutsust is például, akik az élet-halál harcot gyakorolják és tanítják, vagy ugyan így ismerek olyan Karatést is akit az ovisok közé sem mernék beküldeni, szóval ez inkább tényleg ember függő. A magam részéről azokat kultiválom a társaságomban, akik a harcművészetet, mint élet halál küzdelmet gyakorlják, mert meggyőződésem, hogy ez az egyetlen olyan forma amitől fejlődik a lélek a szellem és a test is. A fájdalommnetes gyakorlás, csak az egót erősíti. Azt viszont az egekig képes felemelni.

A Harcművészetek nem ölni tanítanak, hanem élni. (Egy régi edző társam után szabadon.) Az eredeti mondat úgy hangzik, hogy „a Ninjutsu nem ölni tanít, hanem élni”. Ezt sokan félre értelmezik, és azt gondolják, hogy akkor nem is kell gyakorolni az ölést. Mert ölni nem jó. Ami természetesen igaz is. elvenni valakinek az életét, az valóban nem jó és törekedni kell rá, hogy soha nem kelljen ölnünk. De ettől függetlenül az ölésen keresztül tudunk fejlődni az életben. Pláne akkor, ha valaki valóban az életünkre tör. Hiszen ha valaki meg akar ölni, akkor ott elég szentimentális dolog úgy harcolni, hogy de mi életben szeretnénk hagyni őt, hiszen az általa adott energiát fordítjuk felé vissza, így ha meg akar ölni, akkor meg fog halni, ha jól csinálom. (Ez nem csak az Aikido egyik alap elve, hanem minden valamire való csatatereken fentmaradt harcművészet, ahol tudták, hogy az emberi erő véges és órákon, napokon át folyamatosan harcolni csak úgy lehet, ha nem a saját energiánkat használjuk fel a harchoz.)

Természetesen sok-sok év gyakorlás után el lehet jutni arra a szintre, hogy nem feltétlenül kell megölnünk az életünkre törő agresszort, de ez már nem a kezdő szint. Ennek ellenére elvétve akad olyan Dojo, bármilyen irányzatról is beszélünk, ahol ezt így ebben a formában gyakorolják, vagy tanítják. Mindenhol a haladó szintet igyekeznek átadni, hiszen most béke idő van, és béke időben a békés embereknek nem túl jó érzés, ha a halállal, vagy az öléssel kell foglalkozniuk. Ettől természetesen rendkívüli hír értékre, és nagyon sok követőre tud szert tenni egy-egy irányzat, és ők meg nem átallanak az embereket tele pumpálni bizonyos összegekért különböző fokozatokkal, rangokkal, akik ettől elhiszik, hogy harcosokká váltak fájdalom nélkül.

Ezek az emberek utána pedig rendszerint büszkék lesznek, hogy milyen nagy tudásuk van, mert már 20 éve edzenek, és most már legalább 10 danjuk van…

Az az egy apró probléma van ezzel, hogy ezek az emberek általában hobbi harcosok, vagyis van egy munkájuk, aminek a legtöbb esetben semmi köze a harchoz, és 20 éve heti 2 edzésen részt vesznek, és már csak a kitartásukat értékelik a rangokkal.

Csak a ninjutsun belül ismerek olyan oktatókat, akik nem „vicceskedik, meg csinosgatják el a technikákat, mert esetlegesen olyan a munkájuk, ahol rendszeresen használniuk kell a harcművészetüket is. Vannak testőrök, Rendőrök, Katonák, Kormányőrök, és még a titkos szolgálatnál is olyan emberek akik ezzel foglalkoznak, és természetesen nem csak Magyarországon. Ezek az emberek, általában rendkívül csendesek és szerények, és csak szem lesütve hallgatnak, amikor a magasrangú „Hobby Ninják” neki állnak leszólni a harcművészetüket, hogy bizony ezt a világ más részein, nem így csinálják, hanem sokkal kecsesebben és finomabban.

Régen haragudtam ezekre az emberekre, és engedtem, hogy a düh mételye rágcsálja szívem. Nem, nem azért haragudtam, mert irigyeltem a rangjukat, vagy a tanítványaikat. Egészen egyszerűen azért, mert sajnáltam azokat az embereket, akik le mentek hozzájuk, hogy megtanulják megvédeni magukat, ők elődták a nagy dumájukat, a laikusok meg elhitték, hogy akkor amit kapnak az az amit szerettek volna kapni.

De az igazság az, hogy mindenki, minden motiváció arra az egy puszta vágyra alapszik, hogy ha élet-halál szituációba kerülünk, akkor mi legyünk azok akik túléljük.

A magam részéről, hogy a jógát is gyakorlom és tanulmányozom, sokszor taláélkozok szörnyülködő emberekkel, akik egyszerűen nem tudják össze egyeztetni, hogy a jóga és a ninjutsu miként fér meg egymás mellett. Pedig ha tudnák, hogy a jóga olyan mélységeiben tartalmazza az élet energiáknak az áramoltatásának a tudományát mint semmi más, amit ugye manipulálunk harc közben is, akkor nem lennének ezirányú kétségeik.

Az agresszió, nem jó vagy rossz. Az agresszió egészen egyszerűen itt van bennünk, és itt van körülöttünk ebben a világban. Hol megnyilvánul, hol elbújik. De igazából, ha egy épeszű ember tanulmányozza mondjuk meditáció révén a létezését, akkor szembesül vele, hogy a testünkön belül is rengeteg agresszív folyamat zajlik egyszerre, hiszen a baktériumok, és kórokozók folyamatosan harcolnak az immunrendszerünk alkotóival, és mi magunk is minden lélegzet vételünkkel milliárdnyi apró élőlényt pusztítunk el. Hogy a táplálkozásról már ne is beszéljünk. Persze tök jó, hogy ha kedvesek meg aranyosak tudunk lenni, meg a körülöttünk lévők is kedvesek és aranyosak, viszont nagyon fontos tény, hogy amikor egy olyan szituációba kerülünk, ahol akár a mi, vagy mások élete a tét, akkor ott senki sem lesz kedves meg aranyos, meg finom és lágy velünk.

Természetesen nem azt mondom, hogy csak azok a dojok a jók, ahol minden edzésen rommá szarrá verik egymást az emberek, hiszen annak sincs túl sok értelme.

A magam részéről abban hiszek, hogy lassan, finoman és lágyan tanulunk, aztán az így megtanult dolgokat elkezdjük alkalmazgatni szépen finoman, mígnem egyszer csak gyakoroljuk a harcot is, rendesen úgy ahogy az van, szabályok és védőfelszerelés nélkül, és akkor meg kiderülhet számunkra és az oktató számára is, hogy ért-e valamit a gyakorlásunk vagy nem.

Mi a helyes arány? Gyakorlás közben mi más lenne a helyes arány, mint az 50-50%. Harcközben viszont fontos tudnunk, hogy mikor mire lesz szükségünk. Hiszen ott a cél a minél több lágy alkalmazás, hiszen nem tudhatjuk, hogy hány elleféllel kell megküzdenünk még, és a lágy technikák nem olyan fárasztóak. Viszont ha valaki sosem gyakorolt keményen, akkor soha nem fogja tudni érezni azt ami a túlélés alapvető feltétele, hogy el tudja dönteni, hogy mikor melyiket érdemes alkalamzni.

Hiszen, lehet, hogy az ellenfél olyan erős, hogy nemhogy lágy technikákat nem tudunk, de még ha az erőnket használnánk sem kerekedhetnénk felül rajta. Ilyenkor pedig furfanghoz kell folyamodni, vagyis érdemes elővenni egy fegyvert, hogy valamivel több esélyünk legyen. A hangsúly itt pedig az esélyen van.

Na meg persze ne felejtsük el, hogy „a legbiztosabb módja annak, hogy túléljünk egy küzdelemt, az, ha kimaradunk belőle.” Persze amikor a feleségünket akarják megerőszakolni, vagy a gyerekünket felgyújtani, akkor elég ostoba dolog így dönteni, pláne ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi is egy férfi, egy családfő kötelessége. Na meg persze azokat a szituációkat se felejtsük el, amikor barátaink, vagy egyéb más rokonaink szorulnak segítségre.

Van egy ősi mondás:

„Ha a jó tétlen, akkor a gonosz győz…”

Végkövetkeztetésként pedig annyit mondanék, hogy:

„Nem a lágyság és a keménység között kell választanunk hanem azt kell tudnunk eldönteni, hogy mikor melyik pillanatban melyiket alkalmazzuk, és mikor kell váltanunk.” -HAN-

Szívemből kívánom, hogy soha ne kelljen egyetlen harcművésznek sem élesben alkalmaznia azt amit tanult. (Pláne amit nálunk) De azt is szívemből kívánom, hogy ha mégis alkalmaznia kell, akkor valóban képes legyen rá.

szeretettel:
Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató.

, , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Paranoia Vs Tudatosság. Avagy mi a különbség a veszélyforrások keresése és a rettegés között?

Mostanában több fórumon is téma lett az önvédelem, illetve az önvédelem alap elveinek gyakorlásának hatása az életünkre. Ezek közül is főleg az az elv, hogy „Mindig legyél harcra készen” vagyis mindig nézd, keresd a veszélyforrásokat.

ninjutsu önvédelem

A női önvédelem tanfolyamon szokott főleg elő kerülni, hogy azzal, hogy az ember egyfolytában figyel, és kiélezett érzékekkel közlekedik az utcán, nem épp bevonza-e magának a bajt, mivel ezen meditál?

Illetve nem paranoia-e az, hogy valaki az utcán egyfolytában azt nézi, hogy minden rendben van-e körülötte?

A válasz természetesen olyan mint a rózsa lekvár. Amíg nem kóstoltad, addig halvány elképzelésed sincs arról, hogy milyen lehet. Ráadásul ha megkóstoltad sincs semmi garancia rá, hogy jó rózsa lekvárt ettél.

Sosem fogom elfelejteni a Nagymamám Rózsa lekvárját, amit vajas kenyérre kenve adott nekünk, és a konyhája ablaka alatt álló hatalmas rózsabokorról leszedett virágokból főzött. Isten nyugosztalja, magával vitte a sírba a receptet. (Tudott egyébként ibolya lekvárt is csinálni…) Mindig csak kis üvegekbe csinált, hiszen a virágokból főzött lekvár az a kevés virág miatt mindig is kuriózumnak számított.

Aztán pár éve egy török boltban találtam rózsa lekvárt, és egyből össze futott a nyál a számban. Persze a borsos ára ellenére megvettem, és nagy elánnal nyitottam ki otthon, hogy akkor újra érezhetem azt a különleges ízt. De persze az üvegben valami enyhén rózsa illatú egészen más állagú dolog volt.

aluljaro ninjutsu önvédelem

Szóval ugyan így amiről írni fogok, az csak egy olyan dolog amit csak az érthet meg, aki kipróbálta és meglépte az életében azokat a kapukat amiket meg kell…

Amikor valaki a rózsaszín kis életében szembesül azzal, hogy bizony az erőszak itt jár közöttünk, sőt megérti, hogy ebben a világban minden élő, csak egy másik élő létezésének a kioltásával tarthatja fent magát, akkor először megfogalmazódik benne a gondolat, hogy lehet, hogy nem tudná magát megvédeni, ha esetleg valaki megtámadná.

Persze mindentől nem lehet megvédeni magunkat, és minden támadásra nem lehet felkészülni, például atom támadás esetére nem rég cseréltem le apukám verzióját, hogy ha atomfelhőt és villanást látok, akkor fehér lepedőben kezdjek el kúszni a temető felé, hogy jusson nekem is még hely. Most már inkább meditációba merülnék, hogy a megfelelő tudat állapotban hagyjam el ezt a testet…

aluljaro ninjutsu önvédelem

Viszont a legtöbb eset ellen igen is fel lehet készülni, illetve a legtöbb esetet el lehet kerülni. Természetesen azok akik rablásból és fosztogatásból tartják fent szánalmas kis életüket, így is meg úgy is fognak maguknak prédát találni, de a legtöbb ember számára a lényeg az, hogy ne ő legyen az áldozat. Ez egy nagyon önző és rossz mentalitás, és tulajdon képen ez az a közöny, amivel mostanában több videó is foglalkozik, hogy az emberek simán végig nézik, ahogy kirabolnak, vagy agyon vernek másokat.

Ez a közöny persze legtöbbször félelemből és rettegésből táplálkozik, de ez rajtunk nem segít és persze lehet, hogy rajtuk sem, hiszen a rabló, lehet következőnek hozzájuk is oda megy ha látja, hogy épp csak a nyál nem csorog ki a szájukból ahogy nézik, hogy mi történik. A legtöbb esetben nemhogy nem fognak a körülötted lévő emberek beleavatkozni és a segítségedre sietni, hanem inkább fej elfordítva fognak elhúzni onnan, hogy nehogy nekik is bajuk legyen. Ha valaki legalább odáig eljut, hogy a rendőrséget hívja, akkor az már egy nagyon különleges embernek számít. De persze ettől még egy komolyabb veréstől, vagy szurkálástól nem fog megvédeni ez sem, hiszen mire a rendőrség oda ér, addigra már vége a történetnek, és talán még nem a te történetednek…

Ebből az következik, hogy érdemes elkerülni az ilyen szituációkat, a feltételezhetően ilyen embereket, és azokat a helyeket ahol ilyen dolgok történnek.

Ehhez viszont figyelni kell. A figyelés pedig egy komoly munka, és rendkívül fárasztó tud lenni eleinte, nem beszélve arról, hogy az ismerőseink és barátaink könnyen gondolhatják, hogy paranoiásak vagyunk. Sőt az is lehet, hogy ha elkezdünk figyelni, és potenciális veszélyforrásokat keresni, akkor olyan dolgokra leszünk figyelmesek a környezetünkben, baráti körünkben, ami cseppet sem fog tetszeni, és könnyen előfordulhat, hogy más típusú emberekhez kezdünk el vonzódni, és bennünket is más fajta látásmóddal rendelkező emberek kezdenek el érdekelni. Szóval tovább csak akkor olvasd, ha nem félsz a változástól, az egyetlen biztos dologtól ebben a világban…

Mi az előnye annak, hogy ha figyelek?

Az első előnye az, hogy a hiedelmekkel ellentétben, ez csak pár hónapig fárasztó, egy idő után automatikus készséggé válik és nem kell erőfeszítést tenni rá, hanem ösztönösen figyelni fogunk a zajokra, tekintetekre, mozdulatokra, na meg arra, hogy kit és milyen közel engedünk magunkhoz-stb. .

A Második előny az, hogy igazából hacsak foglalkozásunkból kifolyólag nem vagyunk tényleges veszélynek kitéve nap mint nap, akkor elég kevés esélye van annak, hogy valóban támadókat veszünk észre. Ellenben egy csomó minden mást is észre fogunk venni, ami meg jó és szép. Sokkal jobban ki tudjuk használni a lehetőségeinket akkor, ha a megfelelő tudatossággal körültekintővé válunk, mintha a telefonunk képernyőjére tapadva zombulunk az utcán.

Például, ha a mesterlövészeket keresed a tetőkön, vagy az ablakokban, akkor mivel elég ritka, hogy mesterlövészek vannak tényleg a tetőkön, észre veheted, hogy milyen szép az ég, vagy a házak homlokzata. Budapest például kifejezetten gyönyörű város ilyen szempontból. (Ha ezt olvastad, írd meg kommentben, hogy hol melyik városban szépek még a homlokzatok, hátha egyszer arra járok, és majd eszembe jut, hogy itt érdemes sétálni az utcán, mert gyönyörű épületek vannak.)

De ez csak egy elég szélsőséges példa, igazából ránk mezei halandókra sokkal jobb hatással van, ha mindig bezárjuk az ajtót, teljesen mindegy, hogy milyen kerületben és körülmények között lakunk. Mindig nézzük, hogy ki mit vesz elő a zsebéből, falnak vetett háttal utazunk a bkv-n stb…

Figyeljük a figyelőket, vagyis keressük azokat az embereket, akik szemmel láthatólag vadásznak. Ezt egyébként egy idő után akkor is képesek leszünk megérezni, ha ők leplezik a vadászatukat.

Ha egy kisebb csoport jön akkor át megyünk a túloldalra, főleg, ha hangoskodnak, vagy részegek, de ugyan így érdemes tenni, ha csak ketten vannak és vagánykodnak. Persze a legtöbb esetben a turisták csoportjai és a különböző csoportok is békések és barátságosak. De ettől függetlenül érdemes kikerülni őket, és nem közöttük elmenni, mert elég, ha csak egy hülye van köztük…

Persze ez sem mindig igaz, hiszen ha van lélek jelenlétünk, akkor épp az ilyen tudatos figyelésünkkel akadályozhatunk meg, előzhetünk meg bűncselekményeket, méghozzá a rendőrség értesítésével.

Pár éve például a Népszínház (8ker) utcában kért tőlem tüzet egy részeg, majd amikor közöltem vele, hogy nem dohányzom, akkor megőrült, el kezdett ordibálni, elővett egy kést, és az ingét hátra tűrve egy tokba bújtatott pisztolyért nyúlt. Szerencsére olyan részeg volt, hogy nem tudta kivenni, és amíg le pillantott a pisztolyra, beugrottam a mellettünk lévő busz mögé, majd körbe futottam, hogy szemmel tarthassam, és hívjam a rendőrséget.

Főleg mert ha velem ilyen kötözködő, akkor valaki más sokkal rosszabbul is járhat. Persze elővette a stukkert, és jött volna utánam, de már a busz mögül láttam, hogy szemmel láthatóan azt gondolta, hogy megijedtem és elszaladtam a másik utcába.

Aztán hívtam a rendőröket, hogy van itt egy részeg, aki késsel meg pisztollyal fenyegetőzik. Mivel nem értek oda a helyszínre, így a megfelelő távolságból követtem. Villamosra szállt, és a Nyugati aluljáróban fogták el a rendőrök. Szerencsére csak játék pisztoly volt nála, de a kés az azért igazi volt. Végig forródróton beszélgettem a diszpécserrel, hogy éppen merre vagyunk.

Azóta kérdezték páran, hogy ennyi év Ninjutsuval a hátam mögött, miért nem tettem ártalmatlanná, és persze fejben én is újra játszottam az eseményeket. De mivel ez volt a leg kockázat mentesebb megoldás, azért ez volt a helyes. Ha bántani akart volna valakit az utcán, az más helyzet lett volna, akkor muszáj lett volna tennem valamit, még akkor is, ha a régi törvények voltak érvényben, mert ez a jogos védelem törvény megváltoztatása előtt volt, ahol valószínűleg engem is letartóztattak volna és a bíróság azon morfondírozott volna, hogy vajon tudtam, hogy játékpisztoly van nála, vagy nem mielőtt eltörtem a kezét-lábát…

De ilyen nagyon ritkán van. Olyan viszont rendszeresen, hogy gyönyörű helyeket veszek észre, azért, mert elnéztem arra is, hogy nincs-e ott éppen veszélyforrás. Szoktam találni dolgokat amik olyan helyeken hevernek ahova senki más nem fordul. Észreveszek boltokat, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, és könnyebben veszem észre az ismerőseimet az utcán, mint ha csak a saját fejembe, vagy a telefonomba zombulva léteznék. Egyszóval, mivel sokkal több a jó ember és a kedves dolog ebben a világban, így könnyebben veszem észre ezeket a pozitív dolgokat.

A mindig harcra készen jelmondatnak ráadásul az az előnye is meg van, hogy mindig egyenesen kihúzom magam, javul a tartásom, sokkal egészségesebb vagyok, mert nem nyegléskedek el egyetlen pillanatot sem, hanem mindenhol határozottan mozgok és viselkedek.

Aztán ezeknek a következménye az is, hogy az élet más területein is sokkal körültekintőbb és megoldás orientáltabb munkára vagyok képes, ráadásul minden évben van két olyan eset amikor többen bántanak valakit, vagy egy fiú rángat egy lányt. Ezekben az esetekben már csak elég oda mennem és pár mondattal elintézni a dolgot, hogy ne egy legyek a sok hétköznapi járó kelőből, akik mind elmennek az erőszak mellett az utcán anélkül, hogy megpróbálnának tenni ellene valamit.

Egyszóval bár eleinte paranoiának tűnhet, hogy keresed a veszélyforrásokat és tudatos vagy a nálad lévő eszközökről, sőt úgy válogatod össze magadnak a felszerelésedet, hogy nem baj, ha tudsz a kulcstartóddal is verekedni, van nálad egy 8cm-nél rövidebb kés is, meg egy gázspray biztos ami biztos, amikor szituációba kerülsz, ezek a dolgok akkor lesznek fontosak.

A szituáció, pedig jöhet bármikor bármelyik pillanatban. Ha választhatok, hogy felkészülten érjen, vagy felkészületlenül, akkor én a felkészültet választom, hogy ne az én családom legyen az aki hiába vár haza…

, , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

„A Ninjutsu egy kiapadhatatlan kút, amiből erőt és kitartást meríthetek” Fejes Anett Ninjutsu Női Önvédelem

"A Ninjutsu egy kiapadhatatlan kút, amiből erőt és kitartást meríthetek" Fejes Anett Ninjutsu Női ÖnvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu Női önvédelem edzésre járni?

A jógán keresztül érkeztem ide, még pedig Ádám egy barátja által, aki ajánlotta őt az egyik jógaóra után. Nincsenek véletlenek 🙂  Úgy gondolom, hogy olyan dolgokat érdemes tanulni amit az ember akkor is tud hasznosítani ha holnaptól eltűnik ez a gépesített, „modern” világ és amiben fejlődik az ember lelkileg is. Többek közt ezért is kezdtem el Ninjutsura járni, mert véleményem szerint az önvédelem kifejezetten ilyen dolog, amivel szerintem mindenkinek foglalkoznia kellene.

Mit kaptál, mit tanultál a Női Önvédelem edzésen?

Olyan használható és értelmes, értékes tudást kapok az edzéseken, ami az életről szól, közelebb visz önmagamhoz, a belső békéhez és fejleszti az önuralmat, magabiztosságot.

Erre számítottál-e?

Mivel tudtam, hogy egy bhakta (hisz Istenben, erényes életet él) tartja az edzéseket, gondoltam, hogy olyan értékrendet és tudást képvisel amivel azonosulni tudok és ez valóban így is lett.

Miért ajánlanád másoknak?

Azon felül, hogy önvédelmet tanulsz, tehát meg tudod magad és másokat is védeni, ezzel az is együt tjár, hogy tudatos leszel magadról, a környezetedről és ez rendkívül jó a mai rohanó világban, mert ez az amire általában nagyon kevés időt szánnak az emberek. Tehát az önvédelem és a sport részén kívül ez egy fajta elmélyülés.

Mi neked a Ninjutsu?

A Ninjutsu számomra egy kiapadhatatlan kút, amiből erőt és kitartást meríthetek, mert ahogy Ádám szokta mondani az edzéseken futás és fekvőtámasz közben: „Mosolyogjatok lányok, mert ez a boldogság”. 🙂 Ezen kívül pedig nagyon közel áll hozzám ez a fajta mozgásforma, így kellemest a hasznossal egybekötve jól el is fáradok egy-egy edzés végére.

Próbáld ki egy hétig ingyen:

, ,

Nincsenek hozzászólások

„Látom azt, hogy nőként a nyers erő helyett éppen a tanultakra van szükség ahhoz, hogy egy vészhelyzetben helyesen tudjunk reagálni.” Berze Noémi Női Önvédelem.

"Látom azt, hogy nőként a nyers erő helyett éppen a tanultakra van szükség ahhoz, hogy egy vészhelyzetben helyesen tudjunk reagálni." Berze Noémi Női Önvédelem.Miért kezdtél el Ninjutsu Női önvédelem edzésre járni?
Önvédelmi kurzust kerestem az interneten, de nem hiszek a szokványos, „püföljünk el egy támadó férfit” stílusú módszerekben. Némi keresgélés után bukkantam a női önvédelem kurzus weboldalára. Felcsillantak a szemeim, mivel éppen erre volt szükségem. A legjobbkor, a legjobb helyet találtam meg.
Elsősorban magabiztosságot szerettem volna kapni a kurzustól. Amikor kiderült, mostanában sok utam vezet majd a „Nyócker”-be, akkor jöttem rá, mennyire félek ettől. És ha valami, a félelem okozta kisugárzás könnyen bajba sodorhatja az embert. Felismertem, hogy akkori tudásom szerint semmit sem tudtam volna tenni egy esetleges támadás során. Márpedig nem akarok áldozat lenni!
Mit kaptál, mit tanultál a Női önvédelem edzésen?
Megkaptam azt, amiért jöttem – mi több, jóval többet is. Most már sokkal magabiztosabb vagyok. Nem félek a rossz környékeken sem, hiszen már figyelmesebb vagyok. Az óvatosság maradt, de a félelem múlik. Az edzéseken remek csapatban hihetetlenül érdekes és hasznos ismereteket sajátíthatunk el. Igazán rendkívüli élmény, még sokáig szeretnék a részese lenni.
Erre számítottál-e?
Részben igen, de valójában sokkal többet nyújt a női önvédelmi kurzus, mint reméltem.
Miért ajánlanád másoknak?
A nyilvánvalóan hasznos és érdekes technikák csak egy kis szeletét adják mindannak, amit Ádám és a csoport nyújtani tudnak. Sok tudás, sok lehetőség, sok tapasztalat, amit szerintem csak itt lehet megélni. Ráadásul látom azt, hogy nőként a nyers erő helyett éppen a tanultakra van szükség ahhoz, hogy egy vészhelyzetben helyesen tudjunk reagálni. Az sem elhanyagolható, hogy a kapott tudás és szemlélet igen jó hatással van a hétköznapjaimra is. Már csak ezért is 100%-osan megérné, minden más már a ráadás.
Mi neked a Ninjutsu?
Jelenleg egy remek lehetőség, amivel tudni kell élni. Ha minden jól megy, remélem eljutok odáig, hogy az életem szerves része, mi több, életforma legyen.
Berze Noémi
Junior műszaki kutató.

Próbáld ki egy hétig ingyen:

, , ,

Nincsenek hozzászólások

„Amikor meghallottam, hogy van kifejezetten női önvédelmi tanfolyam, azonnal regisztráltam.” Vígh Réka Ninjutsu Női Önvédelem Tanfolyam

"Amikor meghallottam, hogy van kifejezetten női önvédelmi tanfolyam, azonnal regisztráltam." Vígh Réka Ninjutsu Női Önvédelem Tanfolyam

Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Már korábban megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy ha megtámadnak az utcán, teljesen kiszolgáltatott vagyok, hiszen nem tudom megvédeni magam. Ismerőseim ajánlottak különböző önvédelmi edzéseket, de ezektől azért tartottam, mert nem volt külön kezdő-haladó, férfi-női tanfolyam. Amikor meghallottam, hogy van kifejezetten női önvédelmi tanfolyam, azonnal regisztráltam.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Ádám szavai, történetei, mindenképp ráébresztettek arra, hogy nagyon jó helyen vagyok, hiszen tényleg borzalmas dolgok történhetnek egy kiszolgáltatott nővel az utcán. Tetszik, hogy sok helyzetre megtanulunk megfelelően reagálni: mit tegyek, amikor ellöknek, ha el akarják venni a táskámat, vagy ha megragadják a karomat.

Erre számítottál-e?
Nagyjából erre számítottam. Nem gondoltam volna, hogy fizikai, önvédelmi tanácsokon felül a dolgok lelki hátterével is foglalkozni fogunk, ez kifejezetten tetszik.

Miért ajánlanád másoknak?
Ezzel a tanfolyammal veszíteni nem lehet! Mindenképp érdemes megpróbálni, mert rengeteget lehet tanulni. Sajnos csak mégjobban ráébreszti az embert arra, hogy valóban mennyire védtelenek vagyunk és komolyan kell venni az önvédelmet. Akár úgy, hogy taxival megyünk haza este, akár úgy, hogy önvédelmi eszközt hordunk magunknál, de legjobb elvégezni mindezek mellé egy ilyen tanfolyamot.

Mi neked a Ninjutsu?
Számomra a ninjutsu egy olyan küzdősport, amely régi tradíciókra épül, de megtanítja a mai, modern embernek azt, hogyan alkalmazkodjon környezete kevésbé szép, de sajnos igazi oldalához. Ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam itt Budapesten körültekintőnek és elővigyázatosnak kell lennem. Egy idő után beépül a hétköznapi rutinba, hogy a buszon az ablaknak fordítok hátat, nem a tömegnek; a táskámat nem a könyökhajlatomban lóbálom, hanem a hónom alá szorítom és így tovább.

Vígh Réka Marketing szakember

, , ,

Nincsenek hozzászólások

„Alig várom az edzéseket, sőt, legszívesebben folyton gyakorolnék!” Gonda Anna borász, Ninjutsu Női Önvédelem

"Alig várom az edzéseket, sőt, legszívesebben folyton gyakorolnék!" Gonda Anna borász, Ninjutsu Női Önvédelem
Miért kezdtél el Ninjutsu Női önvédelem edzésre járni? 
Szerettem volna harcművészetet tanulni, hogy fejlesszem a mozgáskultúrámat és a fegyelmemet, kitartásomat. Utána olvastam, és egyértelműen a Ninjutsu-t találtam a legszimpatikusabbnak. (És egy- két barátom is ajánlotta. Bár nagyon szűkszavúak voltak, de az alapelvekről beszéltek.) Leginkább az tetszett meg, hogy nem idejétmúlt, hanem modern, használható hagyományokat tanulhatunk.
Mit kaptál, mit tanultál a Női önvédelem edzésen?
Máris megtanultam néhány olyan mozdulatot, amire nem tartottam képesnek magam azelőtt. Ezután már minden lehetetlennek tűnő feladatnál eszembe jut, hogy talán az is csak ennyire lehetetlen! 🙂 Mindig hadilábon álltam a rendszeres sportolással. Most pedig alig várom az edzéseket, sőt, legszívesebben folyton gyakorolnék.
Erre számítottál-e?
Igen.
Miért ajánlanád másoknak?
Mert valóban használható tudást szerzünk, többek közt azért is, mert fejben felkészülünk a harcra.
Mi neked a Ninjutsu?
Lehetőség arra, hogy a hiányosságaimon dolgozzak fizikailag is és szellemileg is. Minden sikerélménnyel egyre jobban érzem magamat. Nagyon érdekes és kreatív elfoglaltságnak tartom, így öröm tanulni!
Gonda Anna Borász, bor szakértő

, ,

Nincsenek hozzászólások

„Tartást ad, magabiztosan vonulhatsz végig az utcán, anélkül, hogy félnél, attól, hogy megtámadnak” Sánta Dóri Ninjutsu Női Önvédelem

"Tartást ad, magabiztosan vonulhatsz végig az utcán, anélkül, hogy félnél, attól, hogy megtámadnak" Sánta Dóri Ninjutsu Női ÖnvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu Női önvédelem edzésre járni?

Az évek során egyre több programom lett (iskolát és barátokat együttvéve) és gyakran sötétedés után értem haza, amivel még önmagában nem lenne baj, csak a közlekedési viszonyok (pl.: járatok közlekedése) és a közbiztonság egész más nappal, mint éjszaka. Ezért úgy döntöttem, hogy nem bízom a véletlenre magam. Szerettem volna elkezdeni egy ilyen tanfolyamot, hogy meg tudjam védeni magamat és másokat, ha bármi baj történne. Emellett mindig is vonzottak a harcművészetek.

Mit kaptál, mit tanultál a Női önvédelem tanfolyamon?

Itt igazából, nem a fizikai megterhelés a nehéz, hanem a mentális. Én nem vagyok egy agresszív típus és nem tudnék ártani senkinek szándékosan, de ezt magamban le kell rendeznem, hogyha baj történik, és nem tudok elfutni ne blokkoljak le és legyek a szegény kis áldozat, hanem igenis védjem meg magam, legalább annyira, hogy a támadót/támadókat mozgásképtelenné teszem és elmenekülök.

Persze nem az a lényeg, hogy pontosan úgy védd meg magad és olyan lépéseket kövess, ahogy tanították, hanem az, hogy beléd ivódjanak egyes szituációkból adódó reakciók és már szinte reflexszerűen tudj alkalmazni védekezést/ támadást.

Erre számítottál-e?

Mivel még nem vettem részt hasonló tanfolyamon, ezért nem nagyon voltak elképzeléseim, hogy mire számítsak. De örülök, hogy rátaláltam erre és elkezdtem.

Miért ajánlanád másoknak?

Tartást ad. Magabiztosan vonulhatsz végig az utcán, anélkül, hogy félnél, attól, hogy megtámadnak és nem tudsz védekezni. Másokon is tudsz segíteni, ha úgy adódik. Másik szempont, hogyha elmeséled másoknak és komoly arcot vágsz hozzá, nem mernek kekeckedni. J

Mi neked a Ninjutsu?

Harcművészet, önvédelem, reflex, gondolkodás, tisztelet.

Sánta Dóri alkotó művész

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

,

Nincsenek hozzászólások

„Itt megtanulod legyőzni saját magadat, apró kis feladatokból döbbensz rá saját tulajdonságaidra, és remek gondolatokkal is gazdagodhatsz, ami segíthet eligazodni az Élet nevű úton.” Németh Nóra Ninjutsu Női Önvédelem

"Itt megtanulod legyőzni saját magadat, apró kis feladatokból döbbensz rá saját tulajdonságaidra, és remek gondolatokkal is gazdagodhatsz, ami segíthet eligazodni az Élet nevű úton." Németh Nóra Ninjutsu Női ÖnvédelemMiért kezdtél el Ninjutsu Női önvédelemre járni?
Ninjutsura, azért kezdtem el járni, mert a közeli barátaimat támadták már meg az utcán. Mindegyik eset jól végződött, de elkezdtem gondolkodni azon: Mi van, ha a következő én leszek? Mi van, ha nem leszek én is ilyen szerencsés? A baráti köröm elég messze lakik tőlem, és volt már rá példa, nem is egyszer, hogy egyedül kellett haza mennem. Nem féltem, mert nem vagyok azaz ijedős fajta, de mindig hátra néztem, füleltem, és minden embert gyanúsan méregettem.

Egyszer 16 évesen edzésről mentem haza, olyan 8 óra körül lehetett. Anyukámmal megbeszéltük, hogy találkozunk a Határ útnál, a metró feljárónál, mert ő is későn végzett. A Boráros téren vártam a 4-6-t, mikor észrevettem hogy egy pasas, akinek már elég ferdén állt a szeme nagyon méregetett engem. Nem foglalkoztam vele túlságosan, nem akartam az ördögöt a falra festeni. Zenét hallgattam, és felnéztem, mert megjött a villamos, láttam, hogy a pasas közelebb lépett hozzám. Gondoltam, mert az ajtó, amin én akartam belépni közelebb van. A villamoson is nagyon figyelt és már nagyon kellemetlenül éreztem magam, de átszálltam a metróra, és kezdtem megnyugodni. Valami miatt körbenéztem a metrón és láttam a a kocsi túl oldalán, hogy ott van a férfi, és engem lesett. Na itt már elkezdtem pánikolni. Már csak az járt az eszembe, hogy minél hamarabb anyuhoz érjek. A Határ útnál voltunk végre, és férfit már nem tévesztettem szem elől, ő is engem nézett hogy leszállok e.

Valamiért ezen a metrón pont nem voltak sokan, így elvegyülni se tudtam. Lelépve a metróról gyorsítottam a lépteimet, de a pasas tartotta velem a lépést. A lépcsőhöz érve rákapcsoltam, és hallottam, ahogy mögöttem is fut valaki. Hála adrenalinnak, olyan gyors sprintet szerintem azóta se futottam. Bevágódtam anyu mellé a kocsiba. És mikor elindult, akkor ért fel a pasas, a kijárathoz és nagyon keresett valakit (engem). Láttam, hogy nem éppen boldog, én meg nem tudtam nagyon örülni, mert remegtem az ijedtségtől. Otthon végig gondoltam, és rájöttem, hogy irtó nagy szerencsém volt. Hogy nem kapott el egyből, hogy a férfi részeg volt, hogy anyut időben elértem, és hogy kicsi korom óta sportolok. De tudtam erre nem alapozhatok mindig, meg kell tanulnom megvédeni magamat, mert nem lehet mindig ekkora mákom.Mit kaptál, mit tanultál az Női önvédelem tanfolyamon?

Első sorban helyes testtartást, ami rám fért :). Minden esetőségre felkészülni, és hogy nem létezik két ugyanolyan ember, tudnod kell alkalmazkodni, és önkontrollt., ami nekem sose volt az erősségem.

Erre számítottál-e?

Valami hasonló volt az én fejembe is, de mikor kipróbáltam még annál is jobb volt.

Miért ajánlanád másoknak?

Segít megismerni önmagadat, önbizalmat ad, és remek álló képességet. Nagyon jó a közösség, befogadóak és kedvesek. Meg itt nem csak az számít, hogy szétverjük a másikat, vagy ki a legjobb. Nem, itt megtanulod legyőzni saját magadat, apró kis feladatokból döbbensz rá saját tulajdonságaidra, és remek gondolatokkal is gazdagodhatsz, ami segíthet eligazodni az Élet nevű úton. Fejleszt nem csak fizikailag de szellemileg is.

Mi neked a Ninjutsu?

Teljes mértékben önismeret, és önkontroll. Azt gondoltam a sport miatt, már ismerem a határaimat, és tulajdonságaimat, de minden egyes óra után,  felfedezek magamba valami újat, akár rosszat vagy akár jót, és megtanulok uralkodni magamon. Valamilyen úton módon, de rátaláltam erre, és azóta se bánom.

Németh Nóra, tanuló, röplabda játékos

Próbáld ki egy hétig ingyen:

Olvasd el  mit mondanak mások KATT

,

Nincsenek hozzászólások

Nincs mit tenni a hátulról érkező leütés ellen? 7 Tipp amivel megúszhatod!

„Magyarország – A magyar fiúk között is terjed az a – nemcsak érthetetlenül brutális, de életveszélyes – virtuskodás, amit Amerikában és Angliában már jó ideje űznek. Világszerte eddig már öten haltak bele a „játékba”, amelynek egyetlen szabálya van: egy mozdulattal kiütni a találomra kiválasztott idegent úgy, hogy az ne tudjon felkelni a földről.” blikk

Mostanában felkapott téma különböző újságokban, tv-ben, de legfőképp az interneten, hogy fiatalok bandákba verődve ártatlan áldozatokat szemelnek ki az utcán, az egyik tag megközelíti őket hátulról, és egy ütéssel leszedi. Az egyesek szerint „új”-nak titulált hobbinak, és mindenféle önvédelmi szakértők és oktatók értetlenül és tanácstalanul állnak és váltig állítják, hogy ez ellen nem lehet semmit sem tenni. Eddig a legértelmesebb nyilatkozat amit olvastam, hogy  Egyetlen módja van, hogy elkerüljünk egy ilyen ütést, ha járásunkkal, viselkedésünkkel olyan magabiztosságot sugárzunk, hogy ne minket válasszanak ki.”

Persze vitatkoznék azzal, hogy egyetlen módja van, hiszen számtalan módszer van amivel képesek leszünk „látni, érzékelni” hátrafelé is. Legalábbis nálunk a Ninjutsu önvédelem tanfolyamon a Bhima Dojoban mindenképpen. Csak hát ugye a napjainkban leginkább az egy az egy elleni küzdelemre „lebutított” küzdősportok, és a filozófiát és belső képességeket is fejlesztő meditációs gyakorlatokat elhagyó pár évtizedes(vagy még annyi se),  különböző népszerűségnek örvendő taktikai, önvédelmi rendszerek melyek azt ígérik, hogy gyorsan megtanulod magad megvédeni, ezeket nem ismerik. Legalábbis, mivel egyetlen épkézláb cikket, vagy valódi jó tanácsot nem olvastam a témában, habár a média elég sok önvédelem oktatót megkérdezett már. (csak minket nem…)

Természetesen nem azt állítom, hogy csak a Ninjutsu az egyetlen olyan önvédelemmel is foglalkozó harcművészet, mellyel fel lehet készíteni valakit arra is, hogy mire kell figyelnie és hogyan kell védekezni a hátulról érkező támadó ellen, de azért valljuk meg őszintén, hogy ebben a témában kinek lenne nagyobb szak tudása és tapasztalata, mint a Ninjutsunak?

Milyen tapasztalataim vannak a témában?

Mivel nem hobbiból oktatom a Ninjutsut és az önvédelmet, hanem ez az életem, így elég sok történetet tudnék mesélni arról, hogy a Ninjutsu és a benne rejlő ősi tudás amit a mestereimnek köszönhetek hányszor és hányféle képpen mentette meg az életemet kifejezetten hátulról érkező támadással szemben. De most csak az elsőt és az utolsót fogom elmesélni az eddigi életemből.

1998-ban  mikor kiképző rajparancsnokként szolgáltam Tapolcán és éppen Alegység ügyeletes voltam, az egész századot vittem ebédelni. Ami úgy néz ki, hogy egyenruhában, piros karszalaggal a kezemen szépen peckesen meneteltem a kajálda felé hangosan vezényeltem, hogy bal, bal, bal, jobb, bal, mögöttem vagy 150 ember trappol egyszerre, és egyszer csak jött egy érzés, és a következő pillanatban húzzák a vállamat jobbról, és érkezik egy ütés. Fordítom a fejem ösztönösen visszafelé, hogy ne legyen akkora, de így is megszédülök egy pillanatra és csillagokat látok. Kitántorogtam a menetoszlop elől, és pár másodpercig eltartott mire összeszedtem magam. (A történet folytatása bár izgalmas, de a cikk szempontjából nem számít.)
Itt tanultam meg, hogy miért olyan fontos oda figyelni a megérzésekre, és miért kell rájuk hallgatni is. Azóta folyamatosan ezt a képességet és készséget is fejlesztem.

A másik történet pedig most 2013 nyarán esett meg velem amikor épp a Gellért hegyre mentem felfelé a Hegyalja úton gyalog. Egyszer csak azt éreztem, mindenféle előjelzés nélkül, hogy kezdjek el szaladni felfelé a hegyre. Ez teljesen hülyeségnek tűnhetett volna ha elgondolkodok rajta, hiszen törött bordával mentem órát tartani, és minden jót tett a bordának, csak épp a futás nem, de gondolkodás nélkül nekilódultam, és futottam néhány métert, természetesen rendkívül óvatosan. Aztán elmúlt az érzés, megálltam és hátrafordultam, hogy de mégis mi késztetett erre. A következő pillanatban egy hatalmas szikla pattant ki a járdára, pont ott, ahol nekilódultam. Tompa pörgéssel kigurult az útra a kocsik közé, akik szintén hirtelen vészfékezéssel álltak le és riadt szemekkel játszódott le előttük, hogy mi lett volna ha… Én meg kisétáltam az útra, és nagyon óvatosan begördítettem a járdára a sziklát, hogy ne zavarja az úttesten a forgalmat. (Akkora mint a fejem.) Aztán hazafelé megkértem az egyik edző társamat, hogy segítsen hazahozni a követ emlékbe. Neki jó edzés volt, nekem meg jó emlék. (Azt tervezem, hogy a Dojoban lesz elhelyezve, hogy mindig emlékezzek arra, hogy milyen fontos hallgatni a megérzéseinkre, és milyen fontos gyakorolni is tudatosan azt, hogy hallgassunk a megérzéseinkre.

Miért tud a Ninjutsu megoldást jelenteni a hátulról jövő támadás ellen?

A ninjutsu egy olyan harcművészeti és önvédelmi rendszer, ami 9 iskolát foglal magába, melyek közül 3 Szamuráj, 3 Ninjutsu, és 3 olyan iskola amit a Ninják és a Szamurájok is gyakoroltak. Ninjutsu nem a ringben kezdődött, és nem is ott maradt fent eddig, és nem fog soha oda belépni. Nem laboratóriumi körülmények között készít fel (Nálunk például nincs tatami sem, merthogy ugye az utcán sincs.), hanem csataterekre, élet halál küzdelmekre. A Ninjutsu egyetlen egy része sem egyszerűsödött le egy az egy elleni versennyé, hanem megőrizte azokat az ősi alap elveket és tanokat, na meg persze gyakorlatokat melyekkel azok a harcosok akik tanították is az idők folyamán életben maradtak a csatatereken. Ezeket az ősi alap elveket tanuljuk és gyakoroljuk mind a mai napig.

A csatatéren, vagyis manapság az utcán, de akár egy valódi harctéren, nincs ring, bírók, nincs korrektség, becsület, csak élet vagy halál. A harcot nem győzelemben és vereségben mérik, hiszen egy élet-halál küzdelemben nincsenek győztesek és vesztesek, csak holtak és túlélők. Márpedig ez a szituáció ami kapcsán ezeket írom, mivel mostanában az egész világon 5 halálos áldozatot is követelt, ezért azt hiszem bőven eleget tesz ezeknek a feltételeknek.

Mikor hallottam először erről a dologról?

Annak idején amikor pedig szerzetesnek álltam (2003), volt egy szerzetes társam aki orosz országból származott és volt némi kapcsolata a maffiával is, természetesen még mielőtt át állt ő is a jók oldalára és ő mesélte, hogy így lehetett bekerülni a szervezetbe. Annyi volt a különbség, hogy ott nem gyerekeket, nőket, hanem minél nagyobb és veszélyesebb embereket kellett így meglepni. Vagyis tulajdon képpen az alvilágiak, vagy legalábbis a „harcosok” (Mert egy harcosnak azért illik bizonyos normáknak is megfelelni.) egymást próbálták így leszedni, hogy hírnévre és elismerésre tegyenek szert és így kapjanak „jobb” alvilági munkát.

Ezt a történetet 10 éve mesélte nekem, de nem lepődtem meg már akkor sem, hiszen Ninjutsut gyakorlok, és nálunk az önvédelem alapvető része, hogy az ellenfél nem előtted van, hanem bárhol, vagyis a hátad mögött is lehet. Sőt… Ha nem így edzenénk gyakorolnánk, és az előttünk lévő oktatók, gyakorlók sem így edzettek volna, akkor ma nem lenne Ninjutsu, mert meghaltak volna a csatákban azok akik gyakorolták. Hiszen egy konkrét háborúban nem voltak 2 perces menetek, ivószünet, meg fair-play, hanem ott álltál egyedül és akkor és ott csak te voltál. Nem számított a rang, nem számított hány barátod van, vagy volt, vagy lesz, az sem számított, hogy milyen kinevezésed van melyik szervezettől. Csak az számított, hogy mit tudtál.

Ugyan így napjainkban sem számít az utcán, a rangod a méreted, hogy milyen mesterekkel hányszor találkoztál és milyen fokozatot kaptál tőlük, vagy milyen rendszert csinálsz. Csak az számít, hogy mit tudsz, mire vagy felkészülve. Nyilván valóan a legtöbb rendszerben úgy gyakorolnak, hogy felállnak egymással szemben 1 az egyben, a támadónál látszik a kés a kezében, és előre megbeszélt módon szúr, vág stb. Ninjutsu ettől sokkal önvédelem szemléletűbb és jobban törekszik a realitásra, vagyis készülünk olyan szituációkra is amikor nem látod a fegyvert, vagy akár több ellenfél ellen kell készülni, és nem tudod, hogy kinél mi van, és ki hogy fog támadni. Ebben pedig ugyan így benne van az is, hogy akár hátulról is jöhet egy támadás.

Sőt mivel A Ninjutsu alapból több ellenfél ellen készít fel, hogy meg tudd védeni magad, ezért alap feladat, hogy képesek legyünk a hátunk mögül érkező támadásokkal is kezdeni valamit. Kezdő szinten legalább megtenni a szükséges lépéseket, hogy legalább feltételezzük, hogy a következő támadó mindig mögöttünk van, haladó szinten pedig már meg kell tudni érezni a támadó szándékot, aminek ismételten külön gyakorlatai és mélységei vannak. Úgy hívják ezt a részét a Ninjutsu harcművészetének, hogy Sakki Jutsu.

Tehát nálunk az első edzésektől készülünk arra, hogy nehogy pont hátulról tudjanak leütni, megtámadni, leszúrni, hiszen ha több támadó van, akkor a klasszikus falka taktika alapján mindig az fog támadni aki a hátad mögött van, hiszen neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a lehető legkevesebb kockázattal kiiktasson bennünket.

„Ne azzal az ellenféllel foglalkozz amelyikkel harcolsz, őt érezned kell. Mindig a következő ellenféllel törődj”

Davor Sensei

Ninjutsu nem mondja azt, hogy innen meg onnan támadni aljas dolog, hiszen ezzel máris minősítjük a támadót, vagyis megpróbáljuk magunk alá helyezni, illetve inkább megpróbáljuk magunkat fölé helyezni. Ninjutsuban egyszerűen tudomásul vesszük, hogy a támadás bárhonnan érkezhet és ennek megfelelően készülünk fel rá. Készítettem egy ábrát a saját grafikusi képességeimmel, nézzétek el, hogy nem lett tökéletes, de ezen próbáltam ábrázolni körülbelül a harci képességeink erősségét. Szembe előttünk van a Kukan, hiszen itt vagyunk a legerősebbek, aztán ahogy haladunk oldalra, úgy leszünk egyre kevésbé ütőképesek, egészen eljutva a hátunkig, ahol tulajdon képpen majdnem nulla a harcértéke minden harcosnak. Ezért is fontos, hogy barátok legyenek a hátad mögött, ne ellenségek. De egy csatatéren persze, vagy akár az utcán főleg ennél a támadásnál itt érkezik alapból a támadó. A ninjutsu Önvédelem tanfolyamokon ezt évezredek óta tudomásul vesszük, és ennek a fényében gyakoroljuk a technikákat, illetve magát az életet…

kukan: Harci érték hatékonysági ábra. Az önvédelem alap elve, így vagy erős és gyenge. Nem árt tudni...

Következzék 5 jó tanács, ha szeretnél felkészülni a hátulról érkező támadás ellen

  1. Mindig nézz a hátad mögé! Ez nem paranoia, ez tudatos létezés. Vagyis ha sikerül elsajátítanod a képességet, hogy jelen vagy a körülötted lévő világban akkor gömbbe érzékelj, térben, vagyis ne lehajtott fejjel a járdát lesve menj mint egy zombi, hanem figyelj mindenre. Ugyan ez igaz az utcán sms-írásra, vagy internetezésre. Ha muszáj telefonálnod, állj meg, háttal a falnak, vagy oszlopnak, és intézd úgy, mert beszűkíti a figyelmedet a kütyüzés. (Igen játszani se játsz az utcán.) ELŐNYE: Mivel elég kicsi a valószínűsége, hogy tényleg pont téged néznek ki, hogy hátulról leszedjenek, így egy kis gyakorlás után könnyebben fogod észrevenni a szép dolgokat is, meg az élet pozitív lehetőségeit, hiszen hátulról támadás elenyészően kevés érkezik ahhoz képest mint amennyi jó lehetőség mellett el megyünk nap mint nap.
  2. Mindig légy tudatos!  Ez nem ezotéria, ez egy meditáció. Kétféle ember van az egyik irányítja a vágyait és a gondolatait, a másikat pedig a vágyai és a gondolatai irányítják. Egyikkel sincs semmi gond, mind a kettő jó. Már csak azt kell eldöntened, hogy mik legyen a vágyaid és mik a gondolataid, és megtetted a lépést.  Ha te irányítod a gondolataidat az azt jelenti, hogy mindig üresen tudsz tartani egy részt, ahol azokat az érzéseket és megérzéseket szemlélheted, mint például hogy valaki hátulról kinézett és le akar ütni. Erre sok meditációs módszer van, nálunk a 4 hónapos Ninjutsu Önvédelem, és Női  önvédelem edzésen is már az elején elkezdjük ezeknek a gyakorlását és fejlesztését.
  3. Halgass a megérzéseidre! Igen vannak megérzéseid is, amik nem érzések és gondolatok, hanem megérzések! Ez persze közhely, de ettől még ez van. Hölgyeknek egyébként sokkal könnyebb azt megtanítani, hogy hallgassanak a megérzéseikre, mert 90% úgy jön el, hogy tisztában van azzal, hogy vannak megérzései. A fiúkkal ezzel szemben 90%-al onnan indulunk, hogy tudatosítani kell első lépésként, hogy vannak megérzéseik nekik is, és ezekre ugyan úgy oda kell figyelni, mint a formás női idomokra, amikre ugye automatikusan fordul a fej…
  4. Legyél mindig képben! Vagyis tartsd tisztán a tudatod! Ide tartozik, hogy nem vágod magad haza különféle tudatmódosító szerekkel, alkohol, drogok, kávé cigi stb, de sokkal fontosabb talán a különféle érzésekkel való azonosulás megszüntetése. Vagyis nem engeded, hogy úrrá legyen rajtad a szomorúság és csüggedés, vagy az öröm és eufória, büszkeség, beképzeltség (Hogy a leggyakoribbakat említsem.) hiszen ezek olyan mértékben képesek kitölteni a tudatodat, hogy esélyed sincs egy hátulról jövő vészjelzés tudatosítására és a megfelelő cselekvésre. De ugyan így mentesnek kell lenned a „leszarom” közömbös hangulattól is, hiszen az is csak egy érzés. A Tudatosság első szintje azt is jelenti, hogy nem azonosítod magad az érzéseiddel és az azokból származó gondolatokkal.
  5. Kerüld a bandákat! Ez persze nem általános, hiszen bár most ez az ügy a bandákról szól, ha valaki csak simán el akar rabolni, vagy leszúrni, vagy megerőszakolni, akkor is ugyan úgy hátulról fog megközelíteni. De ha látsz egy csoportosulást az utcán, akik valamit csinálnak, akkor biztonságosabb átmenni a másik oldalra. (Én is mindig ezt csinálom.) Hatsumi Sensei szerint: „A legbiztosabb módja túlélni egy küzdelmet az, ha bele sem keveredsz.”
  6. Légy harcos, tanulj, fejlődj, gyakorolj! Ne ess abba a hibába amibe a legtöbb harcművészet és önvédelem oktató, akik azt mondják, hogy nincs megoldás valamilyen problémára, vagy nem tudják a választ. Keress, olvass, tanulj, gyakorolj, és az Isten szerelmére, soha nem gondold magadról, ha egy kicsit is kiemelkedtél néhány képességeddel, vagy fokozatoddal a hétköznapi emberek általános tömegéből, hogy te már mester vagy. Mert félre fogod vezetni azokat akiket tanítasz, meg mert be zársz egy olyan kaput, ahol érkezhetnének azok a dolgok amikről azt gondolod, hogy nincs rájuk megoldás. Jó pap, holtig tanul, és ugyan ez igaz a jó harcosra is.
  7. Magabiztos mozgás? Azt meg hogy kell? Nagyon egyszerűen, ha a fenti 6 pontot az eszedbe vésed, és elkezded gyakorolni, már átalakul a mozgásod is. Persze nem árt megtanulni hogyan kell úgy járni mint egy harcos, de ezt elég nehéz mímelni. Az önvédelmi tanfolyamunk legelső és második  alkalmával ezt tanítjuk meg, hiszen a járás a Ninjutsu egyik legfontosabb része. Hiszen régen amikor órákon, napokon át csatáztak, és harcoltak, páncélban és kardokkal, és nem fogyott el az ellenség, olyan természetes könnyedséggel kellett ezt tenni, mintha csak sétálnának. Hiszen ha izomból harcoltak volna, mint a mai küzdősport rendszerekben, akkor körülbelül addig is bírták volna ameddig ma bírja egy Ringben zajló küzdelemre készülő harcos. De mivel egy csata nem 3×2,vagy 8×2 percig stb… tartott, így nagyon fontos volt, hogy a mozgásukat a lehető legapróbb mozdulatokig úgy alakítsák ki, hogy az a lehető legdinamikusabb, és mégis legkevésbé megerőltető legyen. Ez is egyébként a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamok egyik speciális jellemzője, hogy nálunk külön hangsúlyt fektetünk az alap mozgásokra, amik már alapból úgy vannak kifejlesztve, hogy könnyebben tudd gyakorolni a fenti pontokat és így a lehető legnagyobb biztonsággal képes legyél akár egy hátulról érkező váratlan támadás elkerülésére, hárítására is…

+1 Ne higgy a médiának! Nem kell paráznod, fontos, hogy ne hidd el, hogy most jobban veszélyben vagy ettől a dologtól mint eddig. Magyarországon is leszedtek egy két embert, de biztos szedtek le már ez előtt is, meg fognak ez után is. A média igyekszik hírt csinálni a dologból, különben nem lesz érdekes. Már ki is találták, hogy Magyarul ezt úgy hívják hogy „Elsőzés”. Pedig attól, hogy most ebben a formában népszerűsítik ezt a dolgot, nem történik semmi, és ugyan annyi esélyed lesz túlélni egy támadást mint eddig. Ha teszel erőfeszítést rá és gyakorolsz akkor több, ha meg nem, akkor kevesebb…

Sok kitartást és szerencsét kívánok!

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató.

 

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások