Menü

Posts Tagged önvédelem

„Elkezdtem legalább megpróbálni odafigyelni minél több részletére az életemnek” Kummer Gergő Ninjutsu Önvédelem Tanfolyam

"Elkezdtem legalább megpróbálni odafigyelni minél több részletére az életemnek" Kummer Gergő Ninjutsu Önvédelem TanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Önvédelem edzésre járni?
Az én döntésem mögött nem áll semmilyen különleges történet vagy hatalmas tapasztalat, pusztán szerettem volna valamilyen sportot elkezdeni, a rendszeres testmozgás végett és úgy gondoltam hogy a mai világban nem árt ha megtanulom megvédeni is magam, mert a jó erőnlét esetleg nem lesz elég. Persze mindig szerettem volna megismerni valamelyik távol-keleti harcművészetet, mert hát ki ne szeretne egy ninja lenni (főleg ha már látott a Ninja Assassin-hoz hasonló filmet) és ez is befolyásolta a döntésemet.

Mit kaptál, mit tanultál a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamon?
A legfontosabb dolog amit tanultam (legalábbis szerintem) az, az hogy mennyire nem vagyok ura alapból a saját testemnek és az elmémnek. Nem állítom hogy most már teljesen tudatos vagyok az életem minden egyes döntéséről, sőt még mindig nagyon sok dolog csak úgy megtörténik körülöttem, de elkezdtem legalább megpróbálni odafigyelni minél több részletére az életemnek. Fogmosás közben, vagy a buszmegállóban ácsorogva odafigyelek a gerincem helyes tartására, a buszon próbálok minden egyes utast „észrevenni”, figyelni éppen ki mit csinál, nem csak bámulok kifele a busz ablakán és bosszankodok hogy megint rossz idő van.
Az edzéseken pedig mindennek csak az elveit tanuljuk meg, nem kész „recepteket” amik egy-egy helyzetre jelentenek megoldást, hanem próbálunk mindenre készen állni.Erre számítottál-e?
Nem egészen. Sejtettem hogy többet jelent annál hogy egymást módszeresen püföljük minden edzésen 2 óráig, és korábbi ismereteim alapján azt is gondoltam hogy nagy különbség van a „keleti” és „nyugati” gondolkodás között, ennek ellenére minden edzésről úgy jövök el hogy lenyűgöz mennyire másképp látjuk a világot, mennyire mást tanultam a szüleimtől, tanáraimtól mint amit ott nap mint nap látok.

Miért ajánlanád másoknak?
Mert úgy gondolom az általam itt látottak, hallottak alapján hogy az alapfokú önvédelem tanfolyamot elvégezve valóban képes lehet bárki megvédeni magát. Félreértést elkerülendő nem azt mondom hogy 4 hónap alatt bárkiből szuperninja gyilkológép lesz aki bárkit bármikor képes leverni, de talán képes lesz TÚLÉLNI szinte minden helyzetet. Hiszen minden edzés erről szól, hogy felkészülünk a váratlanra.

Mi neked a Ninjutsu?
Eleinte heti 3 alkalom testmozgás volt, a testem egészsége érdekében, de ennél jóval többet kapunk minden edzésen, mert a testünk mellett a szellemünket és a lelkünket is fejlesztjük.

Egyre inkább kezdi az életem szerves részét alkotni, próbálom minél több helyzetben alkalmazni a látottakat-hallottakat.
Kummer Gergő
Környezet Mérnök

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

3 napos 5 elem túlélőtúra a Pilisben.

Mikor lesz?

2013 Július 26-27-28

Péntek délelőtt indulunk, és vasárnap este jövünk haza

Hol lesz?

PILIS

Helyszín: Az 3napos túra Pilisszentkereszt környékén lesz, a Pilisben, Budapesttől nem olyan messze. Leginkább erdőben, mezőn, patakokon, hegyormokon, elhagyott laktanyákban és barlangokban, mivel folyamatosan vándorolni fogunk a 3 nap során. Tehát mivel ez egy túra, így mozgásban leszünk és mind a két este más más helyen fogjuk elszállásolni magunkat.

3 Napos Túlélő túra a Pilisben

Ninjutsunak rengeteg része van, ha csak a 18 Jutsut nézzük is, melyeket elég nehézkes volna a „sima hétköznapi” edzéseken gyakorolnunk, így egy speciális Túrát szervezünk idén második alkalommal, egy nagyon különleges Pilisi útvonalon, ahol megismerkedhet minden résztvevő ezeknek az alapjaival. A Túra témája a természet és a természetben való létezés lesz, ahol főként a ninjutsu egy alap katájával a Gogyo no katával, az 5 elem katájával fogunk foglalkozni, olyan körülmények között, ahol könnyebben elemezhetjük ezeknek az elemeknek a természetét, és így sokkal jobban el tudjuk sajátítani az elemek képviselte mozgást. (Barlang-Föld, Forrás-Víz, Tábortűz-tűz, Hegycsúcs-szél, Forrás-Víz, Éjszaka-Éter)

A spirituálisan is különleges töltettel rendelkező nem hétköznapi helyszínek segítik az elmélyülést és a természettel való harmónikus összehangolódást, hogy ki tudjunk szakadni a hétköznapi kényelmes életünkből. Valamint további különleges élményt és tapasztalatot jelent, hogy csak az lesz nálunk, amit viszünk, és nem lehet leugrani az éjjelnappaliba semmiért, hiszen a túra folyamán jó pár kilométerre leszünk minden lakott településtől.

TOVÁBB CSAK BÁTRAKNAK!

Túlélő Túra a Pilisben, csak Bátraknak!

Hol fogok aludni?

Ez a túra nem a kényelemről, inkább a természethez való alkalmazkodásról, a természettel összhangba kerülésről szól. Sátorban lesz az alvás, hálózsákokban, meg abban amit hozol még magaddal. De azt cipelned kell a túra folyamán is, szóval nem érdemes túl nagy méretű és súlyú dolgokra pazarolni az energiát. Terveink szerint amúgy is jó idő lesz…

Mit fogok enni?

Többnyire amit hozol magaddal, aztán előfordulhat, hogy találunk egy szederfát az erdőben, de erre nem érdemes számítani. Javasolt konzervek, minden napra egy nagy konzerv fő étkezésnek, némi szénhidrát, kenyér, ami a táskában elfér, müzli szeletek minden mennyiségben, valamint csokoládé, valamint minden napra egy alma. („Mert minden nap egy alma, távol tartja a háztól az orvost.”)

Valamint érdemes hozni pár nagyobb flakont, amiben az egy napra való víz adagod elfér, mert minden nap lesz ugyan forrás, de az nem a táborhelynél lesz, így be kell osztani az ivóvizet.

Mi lesz a program?

Program: Mivel ez egy edző túra lesz, ezért leginkább fejlődni megyünk oda mindenféle téren. Maga a természetben való mozgás, a természettel való összehangolódás lesz a fő minden kori feladat, ahol a kényelmi zónánkból kizökkenve fogunk létezni. Tábor állítás, őrség szervezése, őrség végzése, tűzgyújtás, ami akkor különösen izgalmas, ha tilalom van és úgy kell megoldani, hogy ne legyen látható…

Ezen kívül mivel ilyen közel leszünk a természethez, így a különféle speciális helyszíneken a Ninjutsu 5 alap elem katájával fogunk megismerkedni. (föld, víz, tűz, levegő, éter.) Mármint leginkább azok, akiknek lesz kedve és ereje hozzá még a gyaloglás után.

Első nap vágunk magunknak vándor botot, egy hambo-t (90cm), vagy Jo-t (120cm) és ezzel fogunk mozogni, valamint edzeni. Megtanuljuk eszközzel is a Katákat.

Első nap:

HÉV-vel elmegyünk Pomázig, ott felszállunk a Dobogó kői buszra, amivel elmegyünk Pilisszentkeresztig. Innen rövid eligazítás után a Trézsi „szeretet” forráshoz vesszük az utunkat, ahonnét felmegyünk egy csúcsra (László kúpja 757), Pazar kilátás közepette (Első szállás), majd onnan felkutatjuk a rég elhagyott katonai objektumot, ahol van néhány üres rakéta siló, aminek nagyon különleges tulajdonságai vannak. (Itt lesz az első edzés). Majd tábort verünk egy gyönyörű kilátású és turisták által nem nagyon ismert lankán.

Második nap:

Korán kelünk, a Szent kútnál vizet veszünk, megfürdünk, és a Kopasz-hegy és a Csupasz-bérc között elmegyünk a fagyott katonához (tervezett első tréning), majd a vörös dagonyán át a Bükkös patak mellett el megyünk a Hársas és az Ispán hegy között a Sikárosi medencéhez. Ez egy hatalmas rét, ahová szintén nem nagyon járnak turisták, szóval csak magunk leszünk a tervek szerint, jó pár kiló méterre a  civilizációtól (tervezett második tréning). Itt tábort verünk és eltöltjük az éjszakát.

Harmadik nap:

Programja lesz a leghosszabb túra, olyan speciális helyszínekkel, amiken még a mai napig vitatkoznak a régészek is, hogy hogy hány ezer éve járnak ide a környék Sámánjai. Ezen a napon is rengeteg beszédes nevű helyen fogunk elhúzni, csapadéktól függően egy jéghideg vízesésben is fogunk fürödni (Csak a legbátrabbak) Majd este felülünk a Buszra, aminek a megállójánál ér véget a túra és vissza jövünk Budapestre.

JAVASLAT: Ez egy speciális program lesz, szóval ténylegesen ki fogunk szakadni abból amiben épp élünk, hogy csak azok a dolgok tisztuljanak le amik akkor és ott fontosak lesznek. Így csak azoknak javasoljuk a jelentkezést, akik megfelelő érettséget éreznek magukban arra, hogy olyan élményekben legyen részük, ami garantáltan megváltoztatja az életüket. Mind testi, mind szellemi, mind lelki síkon.

Mit kell hoznom?

A legfontosabb, hogy annyi mindent hozzál, amit elbírsz, sőt nem csak odébb tudsz vinni, vagy elvinni egyik buszmegállótól a másikig, hanem képes vagy azt órákon keresztül cipelni hegynek fel és hegynek le. Természetesen egy csapatként megyünk és egy csapatként is térünk haza, de senki sem fogja vinni a cuccodat, mert mindenkinek elég lesz a sajátja is. De nem kell megijedni rendszeresen tartunk majd pihenőket és természetesen figyelembe vesszük mindenkinek a képességeit. (Tavaly egy lánynak 2 nagy fekete szemeteszsáknyi cuccát ástuk el indulás után fél órával az erdőben, és a túra végén vissz mentünk érte.)

3 napos túlélő túra a pilisben. Hölgyeknek is!

Ami mindenképpen legyen nálad:

  • Élelem 3 napra : Ne akarj lakomázni, épp csak a legfontosabb tápanyagokat számold össze amire szükséged lehet. Legalább egy nagy konzerved legyen, hogy egy főétkezést mindenképpen meg tudj csinálni. Ne hozz olyan ételeket, amiket elő kell készíteni, hűtőben kéne tárolni, tejtartalmúak, vagy vágott gyümölcsöt, zöldséget tartalmaznak, mert ezek a melegben gyorsan romlanak. Érdemes csomagolnod csokoládét, szőlő cukrot, puffasztott rizst esetleg, meg ami még a fantáziádba és a zsákodba bele fér.
  • Folyadék/víz: Mivel elvileg hőség lesz, és terepen fogunk mozogni, nyugodtan számol 4l-folyadékkal. A legjobb két nagy ásványvizes üveg, amiket meg tudsz tölteni minden reggel vízzel, amikor a vízfelvevő helyhez érünk.
  • Vízhatlan Sátor. Össze is lehet beszélni, hogy többen legyetek egy sátorban, és ne kelljen mindenkinek külön hoznia.
  • Terepruha: Nem muszály terep színűnek lennie, de legalább legyen zöld, mivel a természetbe olvadás lesz a lényeg, hogy ne kelts feltűnést, hanem épp ellenkezőleg, be tudj olvadni…
  • hálózsák,
  • kényelmes bakancs, (Ez az egyik legfontosabb, mert ha feltöri a lábad, akkor is menni kell tovább…)
  • elemlámpa, fejlámpa esetleg,
  • bicska, kés,
  • tisztálkodó felszerelés (Ne tusfürdővel, hanem szappannal)
  • öngyújtó 2,
  • 2 zokni legalább,
  • váltás alsó ruha, meg legalább minden napra tiszta póló.

Ami jó ha van, de meg lehet nélküle csinálni egy ilyen kalandot:

  • Szúnyog-kullancs riasztó,
  • naptej,
  • elsősegély készlet (Legalább pár sebtapasz),
  • távcső,
  • varró készlet,
  • sapka,
  • fejkendő,
  • füstölő,
  • teamécses,
  • kis balta,
  • minifűrész,
  • válthatósávú Urh-s rádió.

Ki jöhet?

A Táborba természetesen bárki eljöhet, ha betöltötte 14.-életévét, kortól, nemtől, vallási, faji, vagy bármiféle más megkülönböztetéstől függetlenül. (18 év alatt írásos szülői hozzájárulás kötelező)

Túlélő Túra a Pilisben. Hajnali fürdés és edzés a Lajos Forrás vizében– 

Hogy tudok jelentkezni?

Itt kell megadnod neved, emiled, telefonszámod, születési éved. Ezután ha sikerült a jelentkezésed, akkor át dob egy “Sikeres Jelentkezés” oldalra, majd kapsz a postafiókodba egy megerősítést kérő emilt. Utána már csak be kell fizetned az előleget, és akkor lesz biztos a helyed a táborban. Ha valami nem így történik, akkor legyél kedves írni egy emilt aninjutsubudapest@gmail.com címre, mert a technika ördöge állt közénk. (A számlálóval ne foglalkozz, ha a regisztrációd után nem vált át egyből, eggyel kevesebbre, mert általában Reggelente frissül.)

Egy utolsó hely van, mert visszamondta valaki, akinek a helyére jöhetsz az akciós áron, ha emilben jelentkezel a ninjutsubudapest@gmail.com. Küld el:  név, telefonszám

 

 

Itt tudod megnézni a  többi fényképeket a túráról és a helyszínekről!

Vélemények a 2012-es túráról:

Köszönöm a túrát !
A természet szépsége (amíg az ember be nem teszi oda a lábát), vagy a köszönet azoknak, akik miatt lehetőség nyílott erre a túrára teljesen magától értetődő. De az, amit ez az út kihozott az emberekből, az annál kellemesebb meglepetést hozott. Az összetartás a közös célért, egymás hülyeségeinek elfogadása, és egymás értékeinek tisztelete, az ott szövődött barátságok legalább olyan hatalmas erőt adtak, mint az út közben talált hűvös vizű színtiszta források. Mintha hetekig lettem volna távol a fárasztó és lélekőrlő hétköznapokból. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Módos Balázs
Én is rég éreztem magam ilyen jól, végre nem csörgött a telefon, nem hallottam a repülők és az autók zaját, csak a természet hangjait. Az „igénybevétel” ellenére nagyon feltöltődtem.
A legnagyobb élmény az volt, hogy segíteni tudtam Gabinak vinni a hátizsákját, amikor megsérült a lába. Az elején tanácstalan voltam, hogy meddig fogom bírni, de fejben sikerült eldönteni, így nem volt gond. Az sem mellékes, hogy az öcséd legalább háromszor jött hátra, hogy leváltson a cipekedésben, segítsen vinni.!!
Megtanulhattam beosztani a rendelkezésre álló ivóvizet, valamint azt, hogy napnyugta előőt legalább két órával célszerű táborhelyet választani, a menedékeket (sátrakat) állítani, tüzet rakni, fát gyűjteni stb.. mert sötétben mindez sokkal nehezebb. A második nap volt erre a jó példa amikor többen vissza akartak menni a magasles melletti tisztásra, én a maradás és a továbbmenés mellett hezitáltam. A határozott döntésednek köszönhetően sikerült az az este is olyan „kényelmesre” és nem kapkodósra, ha vissza vagy tovább megyünk tuti, hogy ránksötétedik.
Egy szó mint száz, rengeteg tudással és élménnyel lettünk gazdagabbak, így köszönöm a szervezést az előkészületeket és mindent amit a túrán kaptam Tőled/Tőletek.
Tóth Miki
Mielőtt jelentkeztem, ötször meggondoltam, és jól éreztem, hogy nem szabad kihagynom… Már akkor tudtam, hogy rengeteget fogok tanulni és kapni ott. De annàl amit elképzeltem, még ötvenszer többet kaptam Tőled és a Fiúktól! Pedig az is nagyon-nagyon sok, amit elképzeltem! Ez az egyik amiért nagyon hálás vagyok, a másik meg ahogyan segítettetek végig!
Ilyen katonai vonulást sem láttam még! Ilyen katonai tábort sem! Sátorfelállítást és visszacsomagolást sem. Hálózsákban sem aludtam még. Forrásban sem fürödtem még, de ez csodás élmény volt így, hogy ennyire vigyáztatok ránk!
Az is sokat elmond, hogy egyáltalán nem neheztelek azért sem, mert naponta letört egy-egy körmöm. Három. Máskor ezért haragszom, egyért is. Simán és szó nélkül vállaltam.
Köszönöm, hogy képesek voltatok átvinni egy olyan magas, keskeny gerenda-ágon, ahová soha nem merészkedtem volna fel magamtól! Eddig az ilyen helyeket úgy kezeltem, mint a szakadékot vagy a tüzet: eszembe sem jutna belemenni! Ezenkívül számomra ezek csak távolról csodálható szépségek voltak. Még most sem értem, hogy tudtál rávenni, hogy oda rálépjek és hogyan is vittetek át rajta!  Nagy élmény, hogy már megfordulhat a fejemben az is, hogy a jövőben ilyen helyekre oda is léphetek és talán majd még át is tudok menni ilyen helyeken!
A Túlélő túra nélkül nélkül ezt a szuper barlangot sem láthattam volna soha, csak tévében!
Tanultam csomagolni, kést élezni is.
Szerintem fel sem tudom sorolni mi mindent köszönhetek Neked és a Fiúknak!
Nem túloztál, amikor azt írtad, hogy ezzel a túlélőtáborral megváltoztatod az életemet és engem is! Egész életre szóló, csodálatos élményt kaptam Tőletek, és egész életemre megváltoztam sok dologban. És bátrabb lettem. És most már jobban tudok vigyázni magamra, ha nehéz helyzetbe kerülök.
Nyírő D. Niki

Jelentkezz most!

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

A betegségnél sem ér véget a harcművészet

A betegségnél sem ér véget a harcművészet

Öt évig épp azután, hogy a tanárom Iemoto-vá avatott engem, csak körülbelül három órát tudtam aludni naponta, a sok munka miatt, ami a vállaimra zuhant a tömegmédiával kapcsolatos tevékenységek miatt. Emellett a mindennapi munkámat is végeztem, s a ninpou tanulmányaimat meg edzésemet is. Ahogy már korábban is mondtam, az Iemoto címet valamivel idő előtt kaptam, s egészen tavaly szeptember 21-ig, tizenöt évvel azutánig, hogy Takamatsu sensei elhunyt, nem realizáltam igazán, hogy én vagyok az igazi Iemoto.

Ebben nincs semmi furcsa: egyszerűen nem voltam rá képes akkoriban. De, mint egy férfi, be kellett töltenem a felelőségemet ami a pozicíómmal jár. Azonban, az az időszak egy kiemelkedő időszakká vált számomra, az öt évnyi periódus alatti, oly kevés alvás miatt, ami egy vegetatív idegrendszeri kibillenéshez vezetett, annyira, hogy alig láttam, a belsőségeim szörnyű állapotban voltak, még arra is képtelen voltam, hogy normálisan megálljak a lábamon, s így tovább. De még ekkor is szerettem az edzést. Még akkor is, ha néha képtelen voltam elkerülni, hogy eldobjanak vagy megüssenek a saját tanítványaim, sosem hagytam abba az edzést.”

– Masaaki Hatsumi – A Ninja edzés nagymester-könyve

Iemoto: 家=otthon 元=forrás/származás
iskola feje, iskola családjának feje
家元
a két kanji az otthon és a származás, forrás kanji-ja

„For five years just after my teacher made me Iemoto, I got only about three hours of sleep a day, because of the great amount of work that fell to me in activities for the mass media. I was also doing my daily work and my ninpo study and training. As I said before, I received the title of Iemoto somewhat ahead of time, and it was not until September 21 last year, fifteen years after Takamatsu Sensei passed away, and 30 years after he gave me the title, that I finally realized I was a real Iemoto.

This is nothing strange: I simply didn’t at the time have the capability. But, as a man, I had to fulfill the responsibilities of my position. However, that time became an outstanding time for me because of the continuous five-year period with so little sleep, which led to an autonomic nervous imbalance so that I could hardly see, my intestines were in a terrible state, I was unable even to stand properly, and so on. But I still loved the training. Even though I was sometimes unable to avoid being thrown and hit in practice by my own students, I still never stopped training.”

– Masaaki Hatsumi – The Grandmaster’s Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Az igazság keresése a harcművészetben

Az igazság keresése a harcművészetben

„Az én keresésem mindíg a „nem-igazság” keresésére irányul; s egy dolog, amit ez magában hordoz az egy bizonyos adag áldozat „Ha nincs kockázat, nincs nyereség” – de egy személynek elkötelezettnek kell ahhoz lennie, hogy leljen valami igazat. Olyan ez, mint a régi japán harcművészeti epigramma, mely így szól: „A Pokol tátong a felemelt kard alatt… Lépj be! És a Menyország lesz a jutalmad!” Mikor az igazság pillanata eljő, mindannyiunknak egyetlen választása van: hogy előre lépjünk, vagy hogy elfussunk. Számomra mindíg a korábbi alternatíva kell, hogy legyen.

És ez a Buddhista papok Sennichi Kaihogyo(ezernapos séta) gyakorlatához hasonlatos, melyben óvatos járást gyakorolnak nap napután, mint a satori, a megvilágosodás elérésének egy módját. Ugyanakkor, persze, a „séta”, a keresés, a tanulás belsőleg folyik, a szívben, s folytatódhat tovább még akkor is, ha a lábak elvesztik használhatóságukat. Ez is az egyik oka annak, hogy mindennap sétálok. És igazából, tudod, a szó „járás” az ember életének minden aspektusában való megfelelő viseltetést is sejtet.”

– Masaaki Hatsumi – A Ninja edzés nagymester-könyve

„My search is always directed toward finding Untruth; and one thing that that involves is a certain amount of sacrifice „Nothing ventured, nothing gained”—but a person has to be wholehearted in order to gain something true. It’s like the old Japanese martial art epigram, which goes, Hell gapes beneath the upraised sword. . . . Step in! And Heaven is your reward! When the moment of truth comes, we each have a single choice: to step ahead or to run away. For me, it must constantly be the former alternative.

And it’s like the Sennichi Kaihogyo practice of the Buddhist priests, in which they practice careful walking day after day as a method of achieving satori, enlightenment. At the same time, of course, the „walking,” the searching, the learning, proceeds internally, in the heart, and can continue even if the use of the legs is lost. This is one reason why I walk every day, too. And in fact, you know, the word „walking” implies right conduct in all aspects of one’s life.”

– Masaaki Hatsumi – The Grandmaster’s Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Hasznos önvédelmi tanácsok támadás, rablás, vagy fenyegetés esetére!

FIGYELMESEN OLVASD EL !!!

Miután elolvastad, küldd tovább!

Hasznos tanácsok támadás, rablás, vagy fenyegetés esetére!

HA MEGTÁMADNAK:

1. A könyöked és a sarkad a tested legkeményebb részei. Ha közel kerül a támadó, könyökölj és taposs, vagy rúgj sarokkal bátran! Ne félj a térded használatától sem, rúgni nem csak nyújtott lábbal lehet.

2. Mindig a lágy részeket célozd. Mindegy mekkora darab a támadó és mennyi izma van, torokra, nemi szervre  szemre és torokra senki sem tud gyúrni. Mind a három a test középvonalán helyezkedik el, így nem nehéz őket eltalálni, ráadásul mind a 3-at elég nehéz „dulakodás” közben védeni, így az egyik mindig nyitva van.

3. Használd az ujjaidat, körmeidet, ha nem tudsz könyökölni, térdelni! Nem muszáj nagy lendületes mozdulattal eltalálnod ezeket a részeket, főleg ha megpróbál lefogni a támadó, az egyik kezed ha szabad, vagy ki tudod szabadítani, akkor meg is marhatod a szemét, torkát, nemi szervét  (Ebben az estben legyél nagyon határozott és ne félj alaposan markolni és marni az ujjaiddal, mint ahogy a tigris mar a karmával.)

4. Használd a fejed! Ha nem tudtad elkerülni a támadást, és lefogtak, bármilyen irányba fejelhetsz is, csak arra figyelj, hogy a homlokod a legalkalmasabb erre! de ha hátulról fognak, hátrafelé is fejelhetsz. FONTOS Szabály, hogy sose az arcoddal fejelj, viszont neki az arcát találd el. Ezt bármilyen szögből alkalmazhatod, ha van lehetőséged biccenteni előre, háta, vagy oldalra a fejedet.

HA KI AKARNAK RABOLNI:

  • Ha a tolvaj a pénztárcádat, telefonodat, vagy a táskádat kéri NE A KEZÉBE ADD!
  • Ha túl vagy már néhány önvédelmi edzésen, akkor dobd le a földre és ha lehajol érte, rúgd fejbe.
  • Ha még tanultál semmilyen irányzatnál meg egy jó rúgást, akkor dobd olyan messzire magadtól amilyen messze csak tudod! Megvan az esély arra, hogy a tárca, telefon, táska után megy és FUSS, AHOGY CSAK BÍRSZ ÉS AMILYEN GYORSAN CSAK LEHET!  Ne feledd, az életed mindig többet ér mint bármennyi pénz, vagy bármilyen telefon, vagy táska.
  • A Rablók, tolvajok leggyakoribb közeledési formája, hogy MEGKÉRDEZIK MENNYI AZ IDŐ! Ezt azért teszik, mert ilyenkor általában előveszed a telefonodat, hogy megnézd nekik, ők meg megnézzék, hogy érdemes-e lehúzni rólad a telefonod. ILYENKOR MINDIG NÉZZ AZONNAL KÖRBE, ÉS INDULJ EL EGY OLYAN EMBER FELÉ, AKI HARCKÉPESNEK TŰNIK, VAGY EGY CSOPORT FELÉ AKIK TÖBBEN VANNAK ÉS MOND AZT, HOGY NEM TUDOM, DE MEGKÉRDEZEM NEKED VALAKITŐL! Mindig gyanakodj, ha valaki csuklyás pulóverben, sapkában, napszemüvegben közelít meg, hogy kérdezzen valamit, hiszen ezeket a ruha darabokat könnyen eldobhatja, ha lenne szemtanú!
  • Ne tedd Zsebre a kezed, ne nyúlj a zsebedbe-táskádba! Ha még nem is tanultál semmit, akkor is több esélyed van a védekezésre, két kézzel, mint ha a zsebeidben „pihennek”. Zsebbe-táskába csak akkor nyúlj, ha gázspét, vagy más önvédelmi eszközt veszel elő.
  • Ugyan ilyen kapcsolat felvevő kérdés lehet, hogy „Megtudnád mondani merre van az xy utca?” Ha nem az időt kérdezik, akkor csak arra kíváncsiak-e, hogy a válaszodban, a hangodban mennyi erő és határozottság van, mert ők sem verekedni akarnak általában, hanem elvenni valamidet, mert feltételezik, ha csinos vagy és márkás cuccokban jársz, hogy van nálad jó telefon, vagy pénz a tárcádban.
  • Mindig legyen nálad 2 pénztárca, vagy telefon! Egy KAMU TÁRCA valami könnyen elérhető helyen, és egy KAMU TELEFON sem árt, hogy ezt add oda neki, vagy vedd ellő, vagy dobd a földre.

HA ELDOBTAD FUSS!!!

Olyan irányba, ahol sok ember van.

AUTÓS RABLÁS:

1. Ha autóba szállsz, azonnal zárd az ajtókat és indulj!
A nők előszeretettel üldögélnek az autójukban és munka, vagy bevásárlás után számolgatnak, jegyzetelnek, stb.

NE ÜLDÖGÉLJ A PARKOLÓ KOCSIBAN!

Egy prédaleső kifigyelhet és beülhet az anyósülésre, majd pisztolyt, kést szegez neked és kényszeríthet, hogy hajts el valahova.

2. NAGYON FONTOS, hogy a rabló a kést és a pisztolyt nem a homlokodnak foglya szegezni, hiszen azt bárki láthatja, hanem feltűnés mentesen meg fogja neked mutatni, hogy van nála és úgy fog melletted ülni az ülésen, hogy csak te fogod tudni, hogy éppen megszúrhat, vagy lelőhet!

Ha egy rabló egyszer már beült a kocsidba és pisztolyt, vagy kést szegez neked

NE KÖVESD AZ UTASÍTÁSAIT!

3. Csak látszólag! Elindulhatsz valamerre, és menet közben inkább tégy kárt az autódban – hajts neki valaminek! Ne félj, a légzsák majd megvéd! A hátsó ülésen ülő fog majd pórul járni. Mihelyst az autó megállt, szállj ki és fuss!

FONTOS, HOGY ERRE NEM LESZ SOK IDŐD, HISZEN A RABLÓNAK A KÖZELBEN VAN A HELYE, AHOVÁ MEGPRÓBÁL ELJUTNI VELED ÉS AZ AUTÓVAL!

4. Néhány tanács parkoláshoz, garázsba álláshoz, segítség nyújtáshoz:

  • MIELŐTT BESZÁLLSZ AZ AUTÓDBA: Légy körültekintő. Nézz körbe. Nézd meg a kocsid belsejét: a hátsó
  • ülést, az anyósülés előtti teret.
  • Ha egy kisteherautó mellett parkolsz, szállj be a másik oldalról. A legtöbb sorozatgyilkos akkor támadja meg áldozatát és húzza be a kisteherautójába, amikor az nyitja az ajtaját.
  • Figyeld meg a melletted parkoló autókat! Ha egy férfit, vagy nőt látsz egyedül ülni, különösen ha az az autód melletti kocsiban ül, lehet hogy jobban teszed, ha visszamész az irodádba, vagy a bevásárlóközpontba és segítséget kérsz a biztonsági őröktől. Mindig jobb elővigyázatosnak lenni ( jobb paranoiásnak lenni, mint halottnak).
  • Este amikor mész egyedül az úton, és véletlenül egy „részeg” eléd botorkál, kerüld ki, ha nem tudod kikerülni, tolass vissza, ÉS DUDÁLJ RÁ BÁTRAN! Ne legyél jó fej, semmi képpen ne szállj ki, és segíts neki, mert gyakori eset, hogy a cimborája beugrik a kocsiba amíg te segítesz a „bajba jutotton” és elhajt az autóval. (A részeg meg hirtelen kijózanodik és elhúz amíg te azon gondolkodsz, hogy az autó után, vagy a csali után fuss-e.)
  • Semmi képpen ne állj meg még fényes nappal sem emelkedőnek felfelé, ahol be kell húznod a kéziféket ahhoz, hogy megálljon az autó. Egyik ismerősömet így akarták pisztollyal kirabolni. Egy térképpel a kezében integetett a fickó és úgy állt, hogy ne tudja kikerülni. A térkép alá pedig el volt rejtve egy pisztoly, amivel behajolt az ember, és kívülről nem látszott, hogy ő most éppen rablást készül végre hajtani. (Igen, ez Budapesten történt, igen, most pár hónapja, és le nem írom a történetet, de ha le jössz a dojoba, szívesen elmesélem a filmbe illő jelenetet, ahogy a hölgy ártalmatlanná tette a rablót, és megúszta a dolgot.)
  • Ha mégis olyan  a helyzet, hogy ki kell szállnod segíteni, állítsd le a motort, vedd ki a kulcsot, legyen nálad legalább egy gázspray, kés, bot, akármi amivel tudsz bánni. (Ha nem tudsz, tanuld meg) Ha semmid sincs, legyen erős fényű elemlámpa nálad amivel csak arcba világíts, hiszen így elvakíthatod jó néhány másodpercre az ellenfeledet.
  • Ha mégis elkapnak és bezárnak a csomagtartóba, (Zseniális !) Szedd ki a lámpát, törd ki a hátsó lámpa búráját, utána dugd át a kezed a nyíláson és integess, ahogy csak bírsz! Ez a vezetőn kívül mindenkinek fel fog tűnni! Ez egy olyan tanács, ami már életeket mentett meg!

LÉPCSŐHÁZ:

Mindig liftezz és ne gyalogolj. A lépcsőházak mindig tökéletes helyszínek a bűncselekmények elkövetésére, főleg éjjel! Persze a lift sem tökéletes megoldás, és este nem érdemes rosszarcú emberek mellé beszállni, hiszen alkalom is szülheti a tolvajt, vagy erőszaktevőt. Ilyen esetekre is jó, ha van nálad gázspray, és azzal a kezedben mozogsz azokon a helyeken, ahol nem tudsz gyorsan elmenekülni, vagy segítséget kérni!

HA PISZTOLY, LŐFEGYVERT FOGNAK RÁD:

Ha egy prédaleső (rabló) fegyverrel rendelkezik, FUSS – lehetőség szerint cikk-cakkban! 100-ból 4 annak az esélye, hogy egy golyó eltaláljon. És még ha el is talál, a golyók CSAK RITKÁN érnek létfontosságú szervet. (Bár ez nem 100% megoldás, főleg tűsarkú cipőben nehéz kivitelezni, de menet közben lerúghatod a sarkakat és úgy nagyobb esélyed lesz a menekülésre.) 

Nőként ne próbálj meg mindig kedves lenni! Főleg sötétedés után! (Határozottság és bátorság) HAGYD A KEDVESSÉGET! Kockáztatod, hogy megerőszakolnak, vagy megölnek.

Ted Bundy, (aMERIKA) a sorozatgyilkos, jóképű férfi volt és művelt. Mindig a nők szimpátiájára alapozott és így rabolta el őket. Bottal járt és bicegett; valamint a gépjárművébe történő beszálláshoz segítséget kért.

LEGYÉL ÓVATOS!

Emlékezz a síró kisbaba történetére!

Egy nő egyszer meghallotta, hogy sír egy kisbaba az ajtaja előtt. Ahelyett, hogy kinyitotta volna az ajtót, hívta a rendőrséget, mivel az eset nagyon furcsának tűnt számára. A rendőr azt válaszolta:

„A legfontosabb, hogy semmi esetre se nyissa ki az ajtót!”

Utána úgy tűnt neki, hogy a baba az ablak alá mászott. Félt, hogy a baba kimászik az utcára, és elüti egy autó. A rendőr ismételten azt mondta neki:

„NE NYISSON AJTÓT. Lehetséges, hogy egy sorozatgyilkos próbál meg így a lakásba behatolni azzal, hogy egy felvett gyereksírást játszik le, így hatva a nők érzelmeire.”

Megerősítette, hogy már több nő is tett bejelentést síró gyerekről, amikor egyedül voltak éjszaka otthon!

NE NYISS AJTÓT, HA GYEREKSÍRÁST HALLASZ!

 

EGY UTOLSÓ FONTOS TANÁCS:

Sose azt kiáltsd, hogy

„Segítség”

hanem azt, hogy

„Tűz van!” 

Az emberek kimennek, ha tűz van, de ritkán, ha segíteni kell. És ez a támadót is megzavarhatja, mivel azt hiheti, hogy bolonddal van dolga és otthagyhat a helyszínen.

 –

Végezetül szeretném, ha ezt a cikket valamennyi nő – és férfi ismerősödnek elküldenéd. Életet menthet. Egy gyertya azzal, hogy meggyújt egy másikat, még nem alszik el. Mindez nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érdekelheti, akik szeretik feleségüket, anyjukat, nővéreiket, stb.

Nem árt figyelmeztetni mindenkit arra, hogy léteznek veszélyes helyzetek és jobb elővigyázatosnak lenni!

Most pedig küldd tovább!

(Az eredeti cikket facebookon küldték nekem, ahol Bozsányi István osztotta meg, valszeg egy külföldi anyagból, ez a cikk lett majdnem duplájára bővítve, hogy a jelenlegi legjobb tudásom szerint hasznos legyen mindenki számára)

További Önvédelmi tippek:

Hogyan védd meg magad a tolvajoktól? Önvédelmi tippek, ha a cuccaidra is vigyáznál.

Mit gondol az erőszak tevő? Női önvédelem tippek, nem csak hölgyeknek!

Válaszd ki Önvédelmi oktatásaink közül a Neked megfelelőt! Itt tudsz regisztrálni az ingyenes próbahétre, valamint többet is megtudhatsz a 3 féle tanfolyamról:

 NINJUTU ALAPFOKÚ ÖNVÉDELEM TANFOLYAM (felnőtteknek)

NIJUTSU NŐI ÖNVÉDELEM TANFOLYAM (hölgyeknek)

NINJA SZAKKÖR (Gyerekeknek 5-15)

, , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Megérteni a ninjutsu-t

Megérteni a ninjutsu-t

„Vannak is emberek, akik elejönnek hozzám, és nem látják mennyire valós és őszinte az amit tanítok, s elmennek. A tanítvány elidegeníti magát a tanártól: van aki azt hiszi tanul, vagy tetteti, hogy érti, de igazából nem tanul, nem ért sokat – sok ilyen ember van. És ők igazán szomorú helyzetben vannak szerintem. Ez a saját vágyaik és ambícióik eredménye. Kisiklik a saját „Utcai-autó nevezetű vágyuk”! De a tanítás maga nem egy olyan nehezen értelmezhető dolog – ameddig szereted.

Olyan, mint a mondás, az elkötelezett feleségről, aki bárhol hajlandó élni, vagy bármit hajlandó megtenni a szeretett férjéért. Valaki, vagy valami amit képes vagy szeretni egy egész életen át: az az ami igazi. Képesnek kell lenned bízni benne; a tiszteletnek és a nagyraértékelésnek ott kell lennie… A tisztelet és a hála soha nem szabad, hogy elfelejtődjön. De, ha valami olyannak kezded el adni a tiszteletedet, ami kitalált, hamis, nem őszinte, akkor aztán igazán bajban vagy. Ez az, amiről az igazi edzés szól. Nem valami komplex dolog.”

– Masaaki Hatsumi – A Ninja edzés nagymester-könyve

„Some of the people who have come to me, too, fail to see how real and genuine what I am teaching is, and they leave. The student alienates himself from the teacher: someone thinks he is learning, or pretends he understands, but really doesn’t learn much or understand at all—there are many people like this. And they’re really in a sad situation, I think. It’s a result of their own desires and ambitions. Their own „Streetcar Named Desire” becomes derailed! But the teaching itself is not such a difficult thing to comprehend—as long as you love it.

It’s like the proverb of the devoted wife who is willing to live anywhere, do anything, for her beloved. Someone, something you can love for an entire lifetime: that is what’s real. You must be able to trust it; the respect and the appreciation must be there.. .. The respect and the gratitude must never be forgotten. But if you start giving your respect to something that is contrived, false, not genuine, then you’re really in trouble. That’s what real training is all about. It’s not some complex concept.”

– Masaaki Hatsumi – The Grandmaster’s Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

„Sokkal precízebb és részletesebb a harcművészeti oktatás mint amit gondoltam” Kalita Patrik Ninjutsu Önvédelem tanfolyam

"Sokkal precízebb és részletesebb a harcművészeti oktatás mint amit gondoltam" Kalita Patrik Ninjutsu Önvédelem tanfolyamMiért kezdtél el Ninjutsu Önvédelem edzésre járni? 
Azért mert mindig érdekelt a japán kultúra és a harcművészetek,a barátnőm mesélt nekem a ninjutsuról és mivel érdekelt a téma ezért rákerestem a neten. Az ég is úgy akarta hogy a Bhima klánt találjam meg 😀 ,mert ez volt a google első keresési találata(megnéztem az utána lévő kb. 15 öt is de így is az tűnt a legjobbnak) mivel szimpatikusnak és komolynak tűnt a dolog ellátogattam egy edzésre és nem bántam meg.
Mit kaptál, mit tanultál a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamon?
Rengeteg harcművészeti elvet,a taijutsu alapjait próbálom minél jobban elsajátítani,sok kellemesen eltöltött délutánt/estét rengeteg barátot,edzőtársat és egy esélyt hogy fejlesszem magamat.Erre számítottál-e? 
Nem egyáltalán nem erre számítottam sokkal precízebb és részletesebb az oktatás mint amit gondoltam és az edzőtársak sem úgy viszonyulnak az emberhez mint bárhol máshol. Itt ha valamit esetleg nem tudok jól megcsinálni nem szidalmazást kapok ha nem segítséget arra hogy jól tudjam csinálni.
Miért ajánlanád másoknak? 
Azért ajánlanám másoknak mert itt főleg nem mozdulat sorokat tanulunk meg hanem elveket,és még azért mert egy jó közegben tölthetünk el egy kis időt ami az én napomat mindig feldobja.
Mi neked a Ninjutsu?
A ninjutsu nekem egy életszemlélet,egy harcművészet ami megváltoztatta/megváltoztatja a világnézeteimet és a gondolkodásomat.

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Minél többet gondolkodsz, annál távolabb jutsz a budo igazságától

Minél többet gondolkodsz, annál távolabb jutsz a budo igazságától

„Tudod, Takamatsu Sensei csak a legfontosabb dolgokról beszélt. Sosem válaszolt volna tisztán meg egy kérdést a tanítványnak, ha az még nem volt felkészülve rá, a későbbi összezavarodás elkerülése végett. Évekkel később, esetenként, ráeszméltünk, hogy ez volt a jó út a számunkra: hogy magunktól kellett megtanulnunk. Nagyon gyorsan tanított. Nem volt idő gondolkodni; az egyik technika jött a másik után.

Így tudtam felvenni az lényeget hatásosan, s így tanítok most is. Amit szeretném, hogy tegyetek az az, hogy mindent úgy vegyetek, ahogy van. Ne gondolkodjatok túl sokat. Ha belemerülsz a gondolkodásba, az egész dolog elveszik, vagy elveszti tisztaságát. Ne gondolkodj gyakorlás közben – cselekedj! Minél többet gondolkodsz, annál távolabb jutsz a budo igazságától: a budo nem egy akadémiai tárgy!”

– Masaaki Hatsumi – A Ninja edzés nagymester-könyve

„You know, Takamatsu Sensei only used to talk about the most important things. He would never answer questions clearly for a student who was not yet prepared, because of the confusion it might cause later. Years after, sometimes, we realized that this was the right way for us: that we had to learn for ourselves. He used to teach very quickly. There was no time to think; it was just one technique after another.

That’s how I was able to pick up the essence efficiently, and that’s how I teach now. What I want you to do is just take it as it is. Don’t think too much. If you get involved with thinking about it, the whole thing gets lost or loses its purity. Don’t think during practice—do! The more you think, the further from the truth of budo you get: budo is not an academic subject!”

– Masaaki Hatsumi – The Grandmaster’s Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Egészséges táplálkozás a budo-ban

Egészséges táplálkozás a budo-ban

„Sosem beszéltem még erről, de az „evés”, mikor azokra a remetékre vonatkoztatjuk, nem azt jelenti, amire általában gondolunk. Ők olyan emberek voltak, akik képesek voltak életben maradni a teljes testük érzékenysége által. A léleknek is megvan a maga étke, mi táplálja, s az elme is rendelkezik a táplálékával, akárcsak a test. Könyvek lehetnek étkek; egy jó emberrel való találkozás úgyszint táplálhat valakit – és minél finomabb és gyönyörűbb annak a személynek a jelleme, ez annál felemelőbb lehet. Aztán, mikor elégedett vagy, megoszthatod az ételedet, akár csak mikor ráeszmélsz valamire, megoszthatod ezt a felismerést.

Azt is megtanulod, hogy kizárd és felismerd a gondolatokat, melyekkel egy személy szolgálhat, hogy azok egészségtelen formái-e az éteknek. Folyamatosan kezded majd, a tréningen keresztül, csak a természetüknél fogva jó dolgokat elfogadni. Ez nagyon fontos. És az állatok a vadonban, természetesen, általában nem fogyasztanak olyan táplálékot, ami ártalmas lenne rájuk nézve. Csak az ember az, aki szinte bármit megeszik, bármilyen szinten, legyen az egészséges, vagy egészségtelen! Ezért kell az embernek edzésen keresztülmennie, ezért áldatott meg emberekkel, akik vezetik, intelligenciával, s így tovább.”

– Masaaki Hatsumi – A Ninja edzés nagymester-könyve

„I’ve never discussed this before, but „eating,” when it referred to those hermits, didn’t mean what we usually think. They were people who were able to stay alive through the sensitivity of their entire bodies. The soul has its own food that gives it nourishment, and the mind has its food, just as the body does. Books can be food; a meeting with a good person can also nourish one—and the finer and more beautiful that person’s character, the more uplifting it can be. And when you are satisfied, you can share your food, just as, once you have realized something, you can share that realization.

You also learn to discriminate and to recognize that the ideas one person has to offer are an unhealthy form of food. You begin gradually, through training, to accept only things that are naturally good. This is really very important. And animals in the wild, of course, won’t generally eat food that would be harmful to them. It’s only man that eats virtually anything at any level, healthy or unhealthy! That’s why man has to undergo training why he has been blessed with people to guide him, with intelligence, and so on.”

– Masaaki Hatsumi – The Grandmaster’s Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Annyi áldás van, ami a semmiségből bújik elő… nem csak a Ninjutsu-ban

Annyi áldás van, ami a semmiségből bújik elő... nem csak a Ninjutsu-ban

„Annyi áldás van, ami a semmiségből bújik elő… Okamoto Taro-ra, a festőre emlékeztet ez engem; aki azt mondta, hogy a művei a semmiből jelentek meg, robbanás szerűen. És tudod, hogy mit mondtak mindíg az öreg remetékről, hogy a hegyek ködjét ették, hogy csak űrön(téren?) éltek?

Nos, „ködöt enni és űrön élni” nem arra utal, hogy az ember mindenfélét lenyom a torkán: a tér érzékelésére a bőrödön. Tudod, úgy kell itt értelmezni az „evést” mint egy másféle „táplálék” magunkhoz vételét, nem fizikai, hanem tudati vagy spirituális ételét.”

– Masaaki Hatsumi – A Ninja edzés nagymester-könyve

„There are so many blessings that come out of that emptiness…. It reminds me of the painter Okamoto Taro, who says that his creations appear like explosions out of nowhere. And you know what they used to say about the wise old hermits, that they ate the mists of the mountains, that they lived on space alone?

Well, „eating mist, living on space” doesn’t refer to swallowing stuff down one’s throat: it’s about feeling the space, with your skin. You see, we have to interpret the word „eat” here to mean taking another kind of „food” into oneself, not physical, but mental or spiritual food.”

– Masaaki Hatsumi – The Grandmaster’s Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások