Menü

Posts Tagged tanító

A Bölcs, és a fán rekedt férfi.

A bölcs, és a fán rekedt ember tan mese

Volt egyszer egy férfi, aki imádta a mangót. Egy napon úgy döntött, megszerzi a lehető legédesebb mangót egyenesen a fa tetejéről. Az a gyümölcs, amit közvetlenül ér a napfény, a legédesebb. Így hát felmászott a fára egészen odáig, ahol már csak vékony ágakat talált, majd sikerült is néhány pirosas gyümölcsöt megkaparintania, de amikor megpróbált lemászni, megcsúszott és zuhanni kezdett.Szerencsére elkapott egy ágat, miközben zuhant, ennek dacára tehetetlenül csüngött le fáról. A helyi falusi emberek segítségéért kiáltott, jöttek is azonnal és hoztak egy létrát és botokat, de nem igazán tudtak neki segíteni.

Nemsokára arra járt egy megfontolt, jól ismert bölcs, aki egy egyszerű kunyhóban élt a közelben. Az emberek nagyon kíváncsian figyelték, mit tesz, mivel úgy hírlett, a környéken sok embernek orvosolta már a gondját-baját, néha igen szövevényes eseteket is beleértve. Egy percig néma csendben állt, aztán felkapott egy követ, elhajította és eltalálta vele a fán lógó férfit.

Mindenki meglepődött. A mangó rajongó elkezdett üvöltözni:
– Mit művelsz? Megőrültél? Azt akarod, hogy kitörjem a nyakamat?

A bölcs mélyen hallgatott. Aztán ismét felemelt egy követ, hogy megdobja vele a fán csimpaszkodó férfit. A pórul járt ember begurult.
– Ha le tudnék jönni, ellátnám a bajodat!

Mindenki azt akarta, hogy lejöjjön, de hogyan? Feszülten figyeltek és vártak, mi fog történni. Néhányan le akarták szidni a bölcset, mégsem tették. A bölcs fogott egy másik követ, majd a férfihoz vágta, ezúttal erősebben. A fán rekedt szerencsétlen már tajtékzott, ezért eltökélte, hogy lemászik valahogy és bosszút áll. Minden erejét és ügyességét latba vetve valahogy elérte a biztonságos ágakat, melyek segítségével le tudott mászni. Mindenki nagy ámulatára sikerült neki!

– Hol van az a risi? – kiáltotta a megmenekült férfi.
– Elég bölcs volt ahhoz, hogy ne várja meg, míg lemászol és agyonvered. – felelték a falusiak.
– Tényleg agyonütöm, ha egyszer a kezeim közé kerül. – replikázott a férfi.
– Állj meg egy pillanatra! Csak ő tudott neked segíteni. Provokált téged, így elérte, hogy magadon segíts.

A mangó őrült megtorpant egy pillanatra és elgondolkozott.
– Igazatok van. Minden jó szándékotok és együttérzésetek ellenére sem tudtatok rajtam segíteni, a bölcs azonban hozzáértő módon arra ösztökélt engem, hogy hozzam ki magamból a legjobbat és mentsem meg saját magamat. – ismerte be. – Inkább hálásnak kellene lennem, semmint dühösnek.

Ez a vezetőkről szóló tanmese. Egy igazi vezető vagy tanár néha különleges módszerrel segít neked, hogy valamit kezdj az életeddel. Előre kell nézned. Meg kell tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy különleges eredményt érhess el. A legjobb vezető segít neked abban, hogy vállald a felelősséget a saját életedért.

, , ,

Nincsenek hozzászólások