Menü

Posts Tagged tudatosság

Mitől mester az igazi mester? Hogyan válasszak mestert?

Milyen az igazi Mester?

Mi az, hogy mester? Ki az a mester?

Először is szeretném leszögezni, hogy a Japán nyelvben ilyen szó, hogy mester nem létezik. Sőt halkan és csendben jegyezném meg, hogy az ős Magyar nyelvben sem, ott is csak egy jövevény szó. A legkorábbi források ahol találtam a származására írásos utalást, azok Bibliai eredetűek, ahol Jézust szólítják mesternek, vagyis igazából héberül hívják így: Rabbi. 

De ezen a vonalon nem is szeretnék tovább menni, inkább szeretnék rávilágítani arra az egyszerű nyelvtani és történerlmi csúsztatásokból származó félre értésre, ami Magyarországon is erőteljesen jelen van. Mégpedig az a puszta tény, hogy valaki ki meri írni magáról, hogy ő valaminek a mestere…

A Sensei az nem Mester.
A legnagyobb efféle félre értés, hogy a Sensei szót előszeretettel fordítják félre mesternek. A japán harcművészetekben ha valaki fekete övet kap, akkor megilleti a Sensei megszólítás, ami korántsem mestert jelent, hanem szó szerint azt, hogy „aki előbbre jár az úton”, de a legtöbb szótár is csak tanárként fordítja. Aztán ilyen még a Shihan kifejezés, ami idősebb tanítót jelent, vagy a Shidoshi és még további különféle elnevezések, amik tulajdon képpen a tanár különféle fokozatai, korára, tudására, vagy társadalmi elhelyezkedésére, vagy bármi másra vonatkozóan. (Nálunk a Ninjutsuban ez a 3 van, illetve még a Senpai, amit a még nem fekete öves oktatókra használunk.)

Kit érdemes mesternek hívni?
Ettől függetlenül persze használjuk a mester kifejezést, mert egy tök jó szó. Egy olyan személyt takar, akitől valami olyat tudunk elsajátítani, amitől többek leszünk. Vagy az élet egy bizonyos területén olyan tudással rendelkezik ami jóval az átlagon felüli, sőt a mi szintünkről nézve úgy tűnhet, hogy arról a területről ő mindent tud. Ilyenkor nevezünk valakit mesternek. Ha pedig a mester végtelen kegyében ad nekünk a tudásából, akkor utána hívhatjuk mesterünknek.

Persze itt is megoszlanak a vélemények, hogy mi az a tudásmennyiség amitől valaki a mesterünknek tekinthető, de én azt gondolom, hogy ez teljesen változó egyénenként. Vagyis lehet, hogy valakivel csak egyszer találkozunk az életben, de mutat egy olyan apróságot, vagy mond egy olyan egyszerű bármit, amitől össze áll a kép, akkor nyilván tekinthetünk rá mesterünkként. Meg van a másik mesterünk, akinél tanulunk gyakorlunk. De praktikusság szempontjából a magam részéről igyekszem minden élőlényt mesteremnek tekinteni, hiszen tanulni bárkitől és bármitől lehet, akár még egy fától is. Ily módon megadott tisztelet pedig egy nagyon kedvező légkört teremt a környezetünkben, mert eltűnnek az ellenségeink, vagy gyűlöletünk célpontjai.

Hogyan válhatok mesterré?
A legnagyobb emberi öngól szerintem az, amikor valaki mester akar lenni. Vagyis jár valakihez akit mesterének tart, aztán úgy érzi, hogy megtanulta tőle amit lehet, és tovább áll, és onnantól nem tekinti mesterének, hanem azt meri mondani, hogy a „volt” mesterem, vagy most már én is mester vagyok. Mert ilyen nem létezik. Akitől fontos dolgokat tanultunk meg, az akkor is a mesterünk marad, ha a fene fenét eszik. Ezen nem lehet változtatni, és hatalmas emberi hiányosság ha valaki azt gondolja, hogy ez csak addig tart amíg jóban vannak. A mester letagadása, megtagadása egy komoly blokkot is képez a fejlődés útján. Hiszen ha a tudását elfogadtuk, de a személyét már nem, akkor egy nagyon komoly sértést követünk el ellene, ami idővel emberi kapcsolatainkban bosszulja meg magát.

Természetesen a mestereink is tévedhetnek, és hibázhatnak, sőt követhetnek el olyan dolgokat amiket mi a tanítványaik is szégynelünk. Ebben az esetben nyilván a mi döntésünk, hogy maradunk, vagy megyünk-e. De nem hálásan tekinteni az addig kapott értékekre és kijelenteni hogy ő nem a mesterünk, az a saját magunk pofán köpése. Hiszen a mester is csak ember, és tökéletességet elvárni tőle ugyanolyan illúzió, mint párkapcsolatban keresni a tökéletes párt. Előbb utóbb mindenki hibázik, téved, veszít akár tetszik, akár nem.

Sőt olyan is lehet, hogy egy általunk mesterként tisztelt személy múltjából kerülnek elő olyan dolgok amikre sem ő, sem mi nem vagyunk büszkék. De ez a szituáció inkább nekünk egy próbatétel az utunkon, hiszen ő maga mindig ismeri a múltját, és ennek ellenére vállalja, hogy tanít.

HOGYAN ISMERHETEK FEL EGY IGAZI MESTERT?
Tehát az én olvasatomban, amivel egyáltalán nem kell egyet érteni a mester szó azt jelenti, hogy akitől érdemes tanulni, akitől sokat tanultam.

1. AZ IGAZI MESTER sosem hívja, vagy gondolja magát mesternek, de igyekszik azzá válni.
Egy igazi mester nem gondolja és hívja, vagy hívatja magát mesternek, nem írja ki magáról sehova, hogy ő bárminek a mestere lenne, mert szeretne fejlődni tovább azon az úton amin jár. Mert a mester készen van, és mindenkinél többet tud, ő már megérkezett. Ezért egy igazi mester hárítja ha mesternek szólítják. Viszont onnan tudhatjuk, hogy érdemes tőle tanulni, hogy vannak akik ennek ellenére a mesterüknek tekintik, és így is hivatkoznak rá. (Attól senki nem lesz a mesterünk, hogy elmegyünk hozzá egy befizetős tanfolyamra és azt elvégezzük.) MIÉRT nem gondolja magát mesternek a mester? Mert tudja jól, hogy bármikor találkozhat olyannal aki sokkal többet tud nála. A mester titulus viszont hajlamos elpuhítani az embert és elhízik és megáll az úton. Bezár egy kaput, méghozzá a kívülről továbbra is ugyan úgy érkező tanítások kapuját, mert mindenkinél mindent jobban fog tudni. (LEgalábbis ezt gondolja magáról.). Ez pedig könnyen az életébe kerülhet neki is és azoknak is akik tőle tanulnak. Leginkább akkor, ha önvédelmet és harcművészetet tanít.

2. AZ IGAZI MESTERT a tanítványairól ismered fel, „Madarat tolláról, mestert tanítványáról.”
Mielőtt elmész valakihez tanulni, mindig azt érdemes megnézned, hogy kik járnak hozzá, milyen minőségű és színvonalú emberek. Itt egyáltalán nem a gazdagságukra, vagy társadalmi beosztásukra gondolok, hanem arra, hogy mennyire jó emberek a tanítványai, azok akik tőle tanulnak. Például nem mindegy, hogy démonokat, vagy angyalokat tanít. Vagyis bűnözők, vagy jó emberek járnak hozzá. MIÉRT nem mindegy, hogy kik tanulnak a mestertől? Mert az igazi mester nem csak pénzt akar gyűjteni teljesen mindegy, hogy kitől és mitől, hanem a világot akarja jobbá tenni. Ha nem akarja a világot jobbá tenni, akkor a tudását átadja pénzért olyan embereknek is, akik utána azzal vissza élnek, hogy más embereket használjanak ki vele, vagy kényszerítsenek olyan dolgokra amit ők nem akarnak.

3. AZ IGAZI MESTER nem terjeszt pletykákat, kamu híreket, hanem realitásról és tiszteletről beszél.
Ahol rendszeres az irányzat alapú megkülönböztetés, hogy az AIKIDO, KUNGFU, THAIBOX, KARATE stb. rosszak és nem működnek ezért meg ezért, akkor tudhatod, hogy az oktatónak nem áll megfelelő mennyiségű tudás a birtokában ahhoz, hogy enélkül is érdekes és építő órát tartson, ezért úgy próbálja meg veled elhitetni, hogy a legjobb helyen vagy, hogy más rendszereket és más oktatókat szól le. MIÉRT nem terjeszti mások rossz hírét egy igazi mester? Mert kétféle ember van az egyik azzal emelkedik ki, hogy több másoknál, és igyekszik másokat is felemelni maga mellé vagy föl, míg vannak akik úgy emelkednek ki a tömegből, hogy másokat húznak, nyomnak le maguk körül. Az olyan mester tanításai aki nem képes tisztelettel lenni mások iránt, csak ugyan erre a szintre tud megtanítani téged is. Így születnek a különböző internetes fórumokon a különböző iszonyatosan nagy harcos trollok, akik általában egy, vagy néhány bizonyos rendszert Istenítenek és minden mást fikáznak. Ezek az emberek a pletykás sumák kamu mesterek tanítványai akik igazából soha nem merték kipróbálni a többi irányzatot, csak elhitték hogy ők a legjobbak meg a „mesterük” és minden más csak átverés.

4. AZ IGAZI MESTER nem gyűlölködik, vagy fajgyűlölő, hanem minden élőlényt elfogad.
Ha valaki azt gondolja, hogy a bőre színe, vagy bármi más miatt ő több lenne másoknál, az igazán félre vezet másokat. Pláne, ha önvédelmet vagy harcművészetet tanít. Nekem például sokkal több balhém volt nagyon buta fehér emberekkel mint színes bőrűekkel. Mindannyian lelkek vagyunk, Isten parányi szerves részei, és mind része vagyunk ennek a világnak, vagyis ezen a bolygón mind testvérek vagyunk, hiszen mindannyiunknak földanya adott testet, és enni is tőle kapunk. MIÉRT FONTOS EZ? Mert az igazi harcos, harcot tanul, ami sosem emberek ellen, fajok ellen, vagy bármi más ellen zajlik, hanem mindig a gonosz ellen. Ha viszont rá van sütve egy-egy fajra, népre, bármire, hogy ők mind rosszak, akkor tudattalanul a másik oldal is meg lesz bélyegezve, hogy akkor nyilván a mi oldalunk meg a jó. És mivel mindig a rossz ellen harcolunk, így azt fogjuk feltételezni, hogy akinek ugyan olyan a bőrszíne mint nekünk, az a jó és észre sem fogjuk venni, amikor valaki hátbaszúr bennünket a saját fajtánk közül. Tehát a fajgyűlölet, és ennek tanítása az konkrétan felér egy öngyilkossági kísérlettel, hiszen különböző külső és látszólagos dolgok alapján ítélünk meg embereket, nem pedig a valódi képességeik szerint.

Azok az emberek akik hajlamosak a külsőségek, faji, gazdasági helyzet, frizura, vagy akármi más alapján ítélni meg másokat, azok hajlamosak a sok-sok oklevél, kiírt, meg övre, ruhára aggatott rangjelzés alapján keresni a mesterüket. Ez viszont élet halál küzdelemben könnyen kerülhet az életedbe, hiszen van egy olyan mozgás forma amit nem akartál megismerni, mert lenézted te is mert a mestered is lenézte.

5. AZ IGAZI MESTER hiteles, de nem mások nevével takarózik.
A magam részéről ezt a szót másként értékelem, hiszen alapjában véve a hitel, az egy átverés. Hiszen az ember akkor szokott hitelt felvenni amikor nincs elég pénze, vagyis nem rendelkezik a megfelelő értékkel egy bizonyos cél eléréséhez. Ilyenkor valaki mástól szerez pénzt, értéket és az ő értékeivel, pénzével tud az lenni aki lenni szeretne.

Sokan a harcművészet és önvédelem terén is szó szerint csak így hitelesek, hiszen attól gondolják magukat valakinek, hogy ők x-y tanítványai.

Meggyőződésem, hogy önvédelem és harcművészet terén az egyik legrosszabb választás általában az amikor valakit csak azért választunk tanítónknak, mert ő ettől, meg attól tanult. Nyilván fontos hogy akihez mi megyünk ő is jó forrásokkal rendelkezzen, de ez igazából csak egy tizedrangú dolog, hiszen sok helyen a nagy nevű mesterek már pénzért osztogatják a rangokat és a fokozatokat (Ez nálunk a ninjutsuban is jelen van.) Így az oktató, nem egy hiteles mester lesz, hanem csak egy hiteles, aki utána a hitelezőjétől kapott fokozatok, meg rangok mögé bújva próbálkozhat a hitelével villogni.

A hiteles szót ezért nem is szeretem használni. Ezért írtam azt, hogy VALÓDI mester, és nem hiteles mester. Mert a VALÓDI MESTER nem mások nevével kérkedik, takarózik, hanem a saját tudását adja át és a saját élete amivel példa lehet számunkra.

6. AZ IGAZI MESTERT megkérték, hogy tanítson, nem egy tíz hétvégés kurzus után kezd el tanítani.
Manapság sok rendszer árulja kifejezetten az oktatói képzéseit, melyek pár alkalmas képzések során néhány technikát oktatható szinten átadva tanítanak meg. Ez persze nem feltétlenül rossz, hiszen jó, ha terjednek a rendszerek és az emberek közt egyre több harcos lesz, vagy olyan aki legalább valamit tud a harcról. Főleg ahogy láthatjuk a közbiztonság alakulását manapság, nem baj ha mindenki ért valamennyire a harchoz.

Na de attól, hogy valakinek megtanítják az alapokat és utána ezeket az alapokat tovább adhatja ha befizet bizonyos pénzt, és kap egy oktatói szintet, fokozatot, attól nem lesz mester.

Minden valamirevaló harcművészeti rendszerben, ahol komolyan veszik a dolgokat ott nem a tanuló dönti el, hogy mikortól taníthat, hanem a mester. Vagyis az oktatói fokozatot nem megvenni, meg elvégezni kell, hanem kiérdemelni. MIÉRT FONTOS EZ? Azért fontos hogy így alakuljon és ne megvehetős legyen, mert egészen más amikor valakire felfigyel a mestere és úgy látja, hogy eljutott mind emberileg, mind szakmailag egy olyan szintre amit érdemes tovább adni. Azzal szemben, amikor valaki kitalálja, hogy menőségből, vagy megélhetésből ő is oktatni akar. A pénze meg van rá, és befizeti és megkapja. (Mert olyannal még nem találkoztam akinek ne adták volna meg a fokozatot, vagy megbukott volna az oktatói képzésen.)

7. AZ IGAZI MESTER nem él vissza a helyzetével, becsületes és védi a gyengéket.
Például nem él a tanítványával szexuális életet. Egy igazi mester nem él vissza azzal, hogy mesterként tekintenek rá, és az ellenkező, vagy akár azonos nem tagjai bármit megtennének a kedvéért olyan fantasztikus embernek tartják. MIÉRT FONTOS EZ? Mert egy igazi mester a kaput mutatja meg, nem pedig át lök a kapun. Vagyis az emberek amikor tanulni jönnek, akkor hajlamosak bármit megadni azért, hogy velük a mester kiemelten foglalkozzon. A bármibe, pedig szó szerint bármi bele tartozhat. Viszont egy igazi mester át akarja adni a tudását és tisztában van vele, hogy csak összezavarná a hozzá fordulót azzal, ha saját kéjes vágyainak kielégítésére használná őt.

Persze olyan is van amikor valaki direkt azért indít például női önvédelem tanfolyamot, mert rendezetlen a magán élete, és a hozzáforduló hölgyek közül próbál becserkészni magának egyet, vagy minél többet. (Sajnos nem egy hölgy keresett meg ezzel a problémával itt Budapesten.) Az ilyenekkel sajnos nem tud mit csinálni az ember, csak résen lenni.

8. AZ IGAZI MESTER nem alkoholista, vagy drogfüggő, tiszta életű és minimum meditál.
A sok követő, tanítvány és a vele járó előnyök hajlamosak elpuhítani az embert. Pláne, ha nincs spirituálisan is a megfelelő szinten, és nem tudja elégetni azt a karmát amit azzal vesz a nyakába, hogy tanításával megváltoztatja mások életét. Ilyenkor a sok rajongástól és figyelemtől az emberek egy idő után össze omlanak. (A színészek, sztárok is ugyan ezt élik át, csak még erősebben.) Ilyenkor hajlamos az ember elgyengülni és mesterséges tudatmódosítókhoz menekülni. MIÉRT NEM TESZ ÍGY EGY IGAZI MESTER? Az igazi mester ura az érzékeinek, kontrollálja a vágyait és a gondolatait. Meg tudja különböztetni mások érzéseit a sajátjától, és nem őrül bele, vagy menekül el a mesterséges tudatmódosítás mámorába, mert máshogy nem képes elviselni a létezést és a súlyát annak amit tesz. Egyébként ilyen problémája leginkább azoknak van akik a fenti pontok közül valamelyikbe belecsúsztak.

+1 A VALÓDI MESTER nem tanítványokat és követőket gyűjt, hanem VALÓDI MESTEREKET képez.
Mivel magával a végtelennel áll kapcsolatban így nem aggódik azért, hogy el fogy a tudása és mindig minden témában a maximumot nyújtja, adja át A VALÓDI MESTER nem szorul arra, hogy visszatartson információkat, vagy csak csepegtesse a tudását, hiszen végtelenül mély megvalósításokkal rendelkezik. MIÉRT FONTOS EZ? Mert a VALÓDI MESTER nem maga alá akar gyűjteni minél több követőt rajongót, akik aztán élete végéig eltartják és gondoskodnak a megélhetéséről, hanem akkor boldog, ha azok akik tőle tanulnak fölé emelkednek. Egy ilyen személy ezt is képes elismerni, és elfogadja, örül neki, ha tanításai megfelelő talajba hullottak. A VALÓDI MESTER tisztában van vele, hogy vannak akik nála is gyorsabban fejlődnek, sőt egy VALÓDI MESTER azt amit hosszú évek munkájával gyűjtött össze, akár még sokkal gyorsabban is képes a megfelelő módon tovább adni. Mindezt azért teszi, hogy a világon sok akár nála magasabb szinten lévő ember legyen, mert tudja, hogy az így lesz igazán jó hely minden élőlény számára.

Természetesen ez az én meglátásom, és azoké akiket én mesteremként tisztelek. Egyáltalán nem szükséges, hogy te is így gondold, sőt bátran gondolhatod bármelyik pontnak az ellenkezőjét is. Azért gondoltam, hogy leírom ezt, mert hiszek benne, hogy ezen elvek megismertetésével jobbá tehetem a világot, és ha már harcművészetről van szó, talán megmenthetem néhány őszinte szívű harcos életét, akik keresik az igazságot, de sok hang miatt eltévedhetnek a sötétben.

Szeretettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és jóga oktató

Ha tetszett, ajánlom figyelmedbe még:

Önvédelem Vs. Küzdősport Vs Harcművészet, avagy az ezen az úton terjedő 10 leggyakoribb betegség

, , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A tudatosság szintjei harcművész szemmel.

Milyen egy ugynok tudatallapota? Ninjutsu Önvédelem

A legtöbb Katonai/stratégiai  4 kóddal jellemezi az embereket. Fehér, citromsárga, narancssárga, vörös. ErrőlDean Rostohar Sensei a mesterem mesélt egyszer és bár már régóta tudatos voltam róla, valóban így konkrét megfogalmazódásként még nem született meg bennem a felismerés, hogy tényleg így van és igazából magam is így osztályozok, sőt létezik egy ötödik fokozat is az én elméletem szerint, amit leginkább szivárványszínűnek mutatnék be, de erről majd a végén.

A fehér kategóriába azok az emberek tartoznak, akik csak egy dolgot képesek egyszerre csinálni. Ha újságot olvas, akkor csak újságot olvas, ha tévét néz, akkor csak tévét néz és minden más ami történik azon kívül, az mintha nem is létezne, nem kerül felfogásra benne.

A citrom az olyan mint az autó vezetés. Itt már képes az ember egyszerre több dologra. Tekeri a kormányt, figyeli a táblákat, indexel, betartja a szabályokat, kuplung, fék stb., meg még észre veszi a gyalogost is az átkelőn.

A narancs az egy jó szint ide kéne eljutnia egy embernek, hogy ember tudjon lenni. A narancs az figyel és mindenről tudatos. Nem csak autót vezet, hanem közben tud telefonálni, meg beszélgetni mellette azokkal is akik az autóban ülnek és még észre veszi, hogy meg kell állnia valamiért a boltban, majd közben még meg ír egy SMS-t is és félre ugrik az őt majdnem elgázoló épphogy citromsárgába feljönni igyekező tanuló vezető elől.

A vörös pedig az mikor akció van. Ilyenek a jó testőrök, vagy orvgyilkosok. Minden apró nesz és rezdülés jelent nekik valamit. Ez még egy magasabb fokozat a narancsnál is. Mikor mondjuk betévedsz egy kisebbség lakta negyedbe a városba, ahol bandák állnak az utcán és alig várják, hogy lerántsák a gyanútlan járó kelőt és minden mozdulatról, minden pillantásról tudatos tudsz lenni és akkor és ott mész át az út túloldalára, mikor még és már nem késő, vagy csak simán mondjuk egy harci szituáció közben. (én azért szerettem az utcán könyveket árulni szerzetesként éveken át, mert közben remekül lehetett gyakorolni ezt a szintet és a narancssárgát is.)

A szivárvány tudat: Ez pedig a flow állapot, amikor felül emelkedünk a célokon, parancsokon, és egyenesen Isten súg nekünk, hogy mikor milyen ritmusban milyen következő lépést kell megtennünk. Mi pedig hallgatunk rá, és minden megy mint a karikacsapás, minden egyszerű és zökkenő mentes, és magabiztosnak és legyőzhetetlennek érezzük magunkat, mert tudjuk hogy a ha a Mindenható velünk, akkor nem számít az, hogy ki van ellenünk…

Na de amiért mindezt leírtam az egy egyszerű tény, miszerint a jelenlegi társadalomnak és oktatási rendszernek nincs szüksége narancsokra és vörösekre, szívárványokra meg aztán pláne. Csak fehér és citrom kell nekik.

Mert ők a jó droidok, ők a jó rabszolgák. A narancs, a vörös és a szivárvány látja  egymást és a citromot és a fehéret is,  sőt meg is tudja különböztetni őket egymástól, de a fehér nem lát semmi mást, csak a fehéret, a citrom pedig csak a fehéret és a citromot érzékeli. Ja, és azt is gondolja, hogy az a legmagasabb fokozat, mert mást csak mondjuk tévében látott…

Eddigi életem során gyakran kerültem olyan vezetők keze alá, akiket a rendszer árazott be és pont azért amiért fehérek, vagy citromok, tehát könnyen irányíthatóak, vagyis inkább úgy mondanám, hogy az orruknál fogva vezethetőek és nem kell mást tenniük, mint a többi fehéret és citromot vezetni az orruknál fogva, akik meg elhiszik, hogy ezek az alacsony szinten lévő emberek magasabb tudat szinten vannak csak azért, mert megvettek egy rangot, vagy megkaptak egy állást.

Egy ügyes narancssárga persze tud alkalmazkodni egy citromhoz, de a citrom nem képes felfogni semmit ebből. Mert az alacsonyabb tudatszintek mindig saját magukból indulnak ki, vagyis saját maguk vannak a központba, illetve a cselekmény amit végeznek és nem képesek a magasabb tudat szint mögé látni és annak céljait átlátni.

A narancs azonban képes észrevenni másokat és képes ehhez alkalmazkodni. Persze mindezt csak egy bizonyos ideig tudja csinálni. (Ha huzamosabb ideig is képes a színjátékra, akkor az „ügynök” effektről beszélünk már.) Mert ő pont attól narancs, hogy nem lehet az orránál fogva vezetni. Ha valahogyan mégis úgy alakulna, hogy túl sokáig kéne citromnak, vagy fehérnek tettetnie magát, akkor általában nő a lebukás veszélye, vagyis nő annak az esélye, hogy a citrom, aki őt vezeti rajtakapja, hogy egyszerre több dolgot is csinál, sokkal többet mint amire ő képes, de mivel a citrom saját magából indul ki, hogy ezt így nem lehet, így arra fogja utasítani a narancsot, hogy zuhanjon vissza a citromok cselekvési szintjére. Aztán ez megtörténik egyszer, kétszer, aztán probléma lesz belőle.

A jó vezetők általában mind narancsok, de képesek elhitetni másokkal, hogy akár lehetnek fehérek, vagy citromok is. A jó vezetők igyekeznek a fehéreket citrommá, a citromokat pedig naranccsá változtatni, mert tisztában vannak vele, hogy csak így maradhatnak sikeres vezetők. Mert a tudás akkor lesz valódi tudás, mikor elkezded tanítani, mikor át adod másoknak.

Különben csak egy információ, aminek a tudatában vagy, de ostobán nem használod. A tudást használni azt jelenti, hogy tanítani. Tanítani pedig nem csak szavakkal, hanem tettekkel is lehet. Sőt tettekkel tanítani az egy igazi jó módszer. Úgy hívják, hogy példa mutatás. Ebből képesek tanulni a citromok, de még néha a fehérek is.

Persze léteznek árnyalatok és átmenetek e színek között és lehet ugrálni is köztük különféle szituációkban. Például ha egy fehér szerelmes lesz, vagy éhes, akkor képes felemelkedni egy citrom szintjére, hogy minél jobban megoldhassa a problémát, és ugyan így egy citrom is tud narancs lenni, ha mondjuk épp az élete függ tőle. Sőt egy narancs is bele csöppenhet a fehérbe, mikor egy adott feladatot nagyon meg kell oldania és minden idegszálával arra koncentrál. (Persze ha egy narancs megy a fehérbe, akkor az sokkal eredményesebb, precízebb végrehajtást jelent, mintha egy valóban fehér végezte volna el ugyan azt a feladatot, de technikai szinten akkor is fehérnek számított, hiszen kizárta a külvilágot.)


Egy régi parancsnokom jutott eszembe a seregnél
, mikor szerzi, vagyis szerződéses katonai szolgálatot végeztem a hazámnak a 25. Klapka György Gépesített Lövészdandárnál Tatán.

Szóval a szakaszparancsnok egy főtörzsőrmester volt, aki nagyon jó ember volt, nagyon tudott bánni az emberekkel, nagyon emberséges volt és nagyon tudott mindent a fegyverekről, stratégiáról, hadviselésről. Csak aztán elmentünk hadgyakorlatra és mikor láthattam „élesben” akkor csalódnom kellett benne. Össze vissza hadovált, nem ismerte a térképet, eltévedt az egész szakasz és nyoma sem volt a mindig magabiztos és méltó parancsnok főtörzsnek.

Akkor már 6.órája ültünk a BMP. (csapatszállító könnyű páncélos harcjármű) és csak zötykölődtünk a Bakonyban. A levegő áporodott volt, mert ugye ezeken csak apró lukak vannak oldalt, hogy épp a puska csöve kiférjen rajta. Minden porcikánk el gémberedett már, de mindezt még könnyen bírtuk. Viszont nekem akkor már 4.-órája kellett rettenetesen vizelnem és legalább negyed órája álltunk egy helyben, de nem kaptuk meg a desszantolási parancsot (elhagyni a járművet). Szóval gondoltam egyet és mivel legszélső voltam, kicsaptam a BMP. hátsó ajtaját és kiugrottam. Csak egy dolog járt a fejemben, hogy végre vizelhessek egyet és neki is kezdtem a műveletnek, hogy minél hamarább vissza tudjak pattanni a gépbe.

Szóval ott enyhítek terheimen éppen, körülöttem valami eszméletlen hangerővel búgnak a motorok, szép csillagos az ég és a friss hegyi levegő nagy kortyokban csúszik lefelé, hogy megtöltse a régóta csak bűzt szívó tüdőmet, mikor a belőlem távozó folyadék páráján keresztül átpillantva egy alak csörtet felém a bozótból. Persze megismertem, hogy a főtörzs az. Meg ő is látta, hogy én vagyok és rám ordít, hogy „Horváth tizedes maga mit csinál?”  én meg a hirtelen érzett könnyebbségtől megfiatalodva válaszolok neki, hogy „Jelentem vizelek.”  Erre nekem szegezi, hogy „Kapott rá engedélyt?” én meg: „Persze főtörzs, a természet engedélyezte, hogy így tegyek, hiszen itt állok és eképpen cselekszem”…

„Aha.” -mondta.


Aztán persze tovább ment mellettem, mert épp izomból el voltunk tévedve a sötétben, és nem nagyon tudta, hogy mi merre hány méter…

Aztán leszerelésem után igyekeztem olyan harcosoktól tanulni inkább, akik az élet bármely szituációjában megállják a helyüket, vagyis legalább narancssárga tudat állapotban csinálják amit csinálnak. Tehát ez is hozzá járult, hogy bár legbelül katona maradtam, inkább magamat képeztem tovább.

A tudat állapotunk folyamatos figyelése és képességeink készségeink rendszeres pallérozása sokkal fontosabb a lexikális tudásnál. A tudatosság nem egy ajándék, hanem rendszeres gyakorlás eredménye. Ez az ami valóban megkülönbözteti az embereket egymástól. A Tudatosság és annak szintjei folyamatos tréningeket kívánnak. Ez nem egy egyszerű feladat, hiszen elménk hajlamos a megszokások és sztereotípiák kényelmes világába süppedni. De ha képesek vagyunk túllépni ezen a lustaságon, és el kezdjük gyakorolni a jelen létet egy-egy pillanatban, akkor ez az állapot egyre hosszabban fenntartható lesz számunkra, míg teljesen ki nem fejlődik és a hétköznapjaink részévé nem válik!

És a sok gyakorlás végén eljutunk önmagunkhoz, és rájövünk, hogy mi a dolgunk ebben a világban. Onnan Szivárványok leszünk és megvalósítjuk a félelem nélküliséget, hiszen semmi mást nem akarunk majd csinálni, mint azt amire legbelül mindig is vágytunk. Azok leszünk akiknek lennünk kell. De persze ide el kell jutni, és le kell vtkőzni azt a számtalan rossz beidegződést ami gúzsba köt bennünket.

Edzéseinken jó vezetőket képzünk…

Szeretettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató

 

, , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Neked kell eldöntened, hogy akarsz-e harcos királynő lenni vagy nem?! Illés Marido újságíró Ninjutsu Női Önvédelem

Neked kell eldöntened, hogy akarsz-e harcos királynő lenni vagy nem?!

Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?

Már régóta érdekelt a harcművészet, és olyat kerestem ami kifejezetten nőknek van, ekkor találtam rá a Ninjutsu-ra. Nagyon örülök annak, hogy most vágtam bele és nem korábban. Két és fél éve keményen dolgozom a lelki stabilitásomon, önismeretemen. Most jött el az idő arra, hogy ezt fizikai, egy úgynevezett külső stabilitás is kövesse.

Újságíró vagyok riporter. Lehet mikor majd újra többet leszek terepen jól fog jönni, hogy tudok gurulni, rendesen futni.

Olvastam egy cikket, hogy megtámadtak egy fiatal lányt a metrón fényes nappal. Megijedtem! Ha velem ez történik én teljesen leblokkolok. Ekkor döntöttem el, meg kell védenem magam.

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?

Minden fejben dől el. Te magad vagy Önmagad legnagyobb ellenfele, először saját magaddal harcolsz! Megismered önmagad! Ez amúgy baromi érdekes és eszméletlen jó érzés. Neked kell eldöntened, hogy akarsz-e harcos királynő lenni vagy nem?! Ha te eldöntesz valamit onnantól csak előre! Ezeket át tudom építeni a hétköznapokba is.

Kaptam egy új családot nagyon jó a közösség. A testemen megjelentek az első kék-zöld foltok (igen tudom gurulni még nem tudok), de mindegyik foltomat szeretem és büszke vagyok rájuk. Fejlődök, edződöm! Kitolom a saját határaimat.

Erre számítottál-e?

Őszintén nem! Sokkal többet kapok az edzésektől, mint amire számítottam. Itt nem csak az van, hogy ha így jönnek feléd az utcán (adja ég, hogy sosem történjen meg) akkor ezt kell tenned azt csókolom. Ez semmire nem elég, mert éles helyzetben leblokkolsz. Itt a blokkolások feloldásával kezdtük én emiatt is szeretem. Ráadásul olyan technikákat tanulunk amik hasznosak, és sok gyakorlattal rögzülni is fognak.

Miért ajánlanád másoknak?

Arra a két órára úgy érzed Királynő vagy és ezt át tudod vinni a mindennapjaidba is. Magabiztosabb leszel, erősebb és ami legfontosabb fokozatosan megtanulod megvédeni magad. Tartást ad és fegyelemre tanít.

Az edző nagyon szigorú de pokoli jó humora van. A legjobb helyre kerültem. Mikor elkezd táncolni (a mit nem szabad mozdulatok), utánozni minket akkor fogjuk a hasunkat úgy nevetünk!

Kedvencem tőle: „Ha valaki azt mondja neked, hogy hülye vagy, mosolyogj és mondj annyit: köszönöm 30 év munkája van benne!”

Mi neked a Ninjutsu?

Alázat, Hála, Tisztelet, Felelősség önmagamért és másokért! Összhangba kerül a testem a lelkemmel. Végül pedig egy filmből idéznék: az élet ott van minden sóhajban, minden csésze teában, minden kioltott életben. Ezt látja meg a harcos.

Illés Marido

Újságíró

Próbáld ki egy hétig ingyen:

, , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Válts oldalt! Jobb és bal, ying és yang, férfi és nő, fejleszd mindkét agyféltekédet és el jön a béke a világodba.

Mielőtt azt gondolnád, hogy politikai cikket fogsz olvasni, vagy olyat amelyik bármelyik oldalt gyűlölni vagy szeretni fogja, ki kell, hogy ábrándítsalak és azt mondom nincs is értelme tovább olvasnod. Mert arról szól ez az írás, hogy miként találd meg az arany középutat a kettő közt, vagy miként válaszd életed során egyszer a jobb, egyszer a bal oldal megoldását.

jobb és bal agyfélteke működése az önvédelem és harcművészetben.

Királyság Vs. Demokrácia

A régmúlt időkben, és amúgy az összes Isten által kinyilatkoztatott szentírásban az emberiség számára az egy ember mögé való felsorakozás van meghatározva mint ideális államforma. Ez azért van, mert a közemberek közt, mindig valamelyik oldalra húzunk, vagy a nemzeti vonal, vagy a gazdasági lendület visz el bennünket, és hajlamosak vagyunk a másként gondolkodókat lenézni, vagy akár meg is gyűlölni, hiszen nem a mi érdekeink szerint gondolkodnak, tevékenykednek.

Éppen ezért a nép mindig választott magának egy királyt, egy tökéletesség felé törekvő harcost, aki se nem jobb, se nem bal oldalra húzott, hanem maga volt az arany középút, és maga volt az az ember aki rendet tudott rakni a szélsőségek között, vagy át tudta irányítani az energiát az egyik oldalról a másikra úgy, hogy az az egész népének jó legyen. Az igaz király Isten embere volt, és nem születési jog, vagy vér szerint szállt a korona a fejére, illetve nem bizonyos érdekcsoportok tették a fejére, hanem különleges megmérettetéseken kellett átesnie. Indiában például a Delhi nemzeti múzeumban ma is ki vannak állítva azok a tőrök, melyekkel a király jelöltnek le kellett győznie egy tigrist, hogy a trónra ülhessen. De hallottam olyan népcsoportról is, ahol a jelöltet egy hatalmas kőkoporsóba zárták, melynek a fedelét vagy 8 ember helyezte rá, és ha ki tudott jönni, akkor király lehetett.

Ezek a dolgok azonban a mai materialista, vagyis  „megveszem ami kell, vagyis fizetek és megkapom” gondolkodásmódú világban nem népszerű elképzelések. Pedig ha visszagondolunk a ma tanított honfoglalás is úgy nézett ki, hogy volt egy vezér, aki összefogta a pártokat, és kezelni tudta a különféle érdekeket, így volt erős a Magyar nemzet. Az ő dolga az volt, hogy mindenki érdekeit nézze, és ne csak azét az oldalét, aki hatalomra juttatta.

A Demokráciában ezzel ellentétben nincs középső párt, pedig, ha alapítani kéne, akkor a szélsőséges közép, vagyis nagyon arany középutas megoldás lenne az ami ki utat jelenthetne abból a politikai helyzetből ami ma van Magyarországon, és ami leginkább senkinek sem jó…

jobb és bal agyfélteke működése az önvédelem és harcművészetben. Horváth Ádám ninjutsu és jóga oktató

GYŰL-ÖLET és ÚT-ÁLLat

„A félelem rettegést szül, a rettegés gyűlöletet, az pedig erőszakot”

Éppen ezért nem szabad félni. A Bhagavad Gita ezen üzenete olyan bölcs, hogy még a Star Warsba is bekerült Yoda mester egyik monológjába.  Természetesen nem véletlenül. Az egyik, vagy másik oldalhoz való vonzódás tulajdon képpen kizárja a középre való törekvést, és örökké ellentéteket feszültséget fog teremteni az életünkben.

Most nem megyek bele az ŐsMagyar nyelv használatába, mert erről már írtam pár cikket, itt legyen elég annyi, hogy a szavak hang alakjai a fontosak, nem pedig az, hogy milyen jelekkel jegyezzük le őket. Ebből kifolyólag a Magyar nyelv pedig rendkívül ősi, és gyönyörű. Magában hordozza a legősibb tanok tanításait mind.

Ebből következően, pedig tényleg a FÉL ELEM félséget, vagyis az EGÉSZségünk elvesztését okozza hosszú távon, mely EGÉSZség elvesztésétől való FÉL ELEM, össze GYŰLik bennünk, és GYŰL ÖLET lesz belőle, mely vagy a mi halálunk, vagy rettegésünk tárgyainak halálát sürgeti. Hiszen a FÉL ELEM azt súgja leginkább, hogy pusztítsuk el azt amitől félünk, és nem kell többé éreznünk ezt az érzést.
De mielőtt a FÉL ELEMből GYŰL ÖLET lesz, előtte még ÚT ÁLLat lesz belőle. Vagyis amikor valamit utálunk, akkor az ÚTon ÁLLUNK, hiszen ez a szó ezt jelenti, hogy állni az úton. Mert amikor azt gondoljuk, hogy valami más miatt rossz nekünk, akkor nem a saját utunkon haladunk, hanem állunk. A másik amikor magunkat ÚT ÁLL juk és saját magunkat nem tudjuk SZER ETETNI. Tehát ha engedjük, hogy bármilyen nép, faj, eszme utálatot, gyűlöletet váltson ki belőlünk, akkor tudhatjuk, hogy megálltunk az úton.

Mivel pedig láthatjuk, hogy ebben aqz anyagi világban nincsen stagnálás, hiszen ha egy házat felépítenek, azonnal omlani kezd, így tudhatjuk, hogy mire út ÁLLATUNKból GYŰL ÖLET lesz, addigra már réges régen visszafelé haladunk attól az élettől, amilyet szerettünk volna magunknak.

Innentől fogva azt szoktam mondani, hogy menekülj onnan ahol az edző, valamelyik etnikumot hozza csak fel folyamatosan példának, mert meggyöngít téged. Egy szempontból beléd ülteti a félelmet, az útállatot, a gyűlöletet, és ez megmérgezi a szívedet, másfelől pedig hamis biztonság érzetet ültet beléd, amikor a saját bőrszíned között vagy. Az etnikai alapon irányuló szeretet, vagy gyűlölet egy hamis biztonság érzetet ad, és gyengévé tesz a saját fajtáddal szemben, így bár felkészülhetsz, hogy egy más és lenézett fajú ember szúr a késsel, lehet benned ilyen előítélet, de amikor majd a saját fajtád fog szúrni, akkor meg nagyra kerekedett szemekkel fogsz csodálkozni, hogy átvertek.

Azt is szoktam mondani, hogy nekem mindegy, hogy zsidó, cigány, arab, szkinhed, néger,  magyar, az öcsém, az apám, a gyerekem, vagy a saját anyám szúr a késsel. Ha szúr, akkor ki kell térnem, és kezelnem a helyzetet.

Nem Politika, hanem harcművészet!

A cím egy nagyon egyszerű harcművészeti elvet kíván takarni, mely olyan mértékben változtatja meg az életünket és gondolkodásunkat ha elkezdjük alkalmazni, hogy azt el sem tudjuk képzelni amíg úgy gondolkodunk, hogy jobb, vagy bal kezesek vagyunk, vagy épp a politikai irányzatokat igyekszünk jobb, vagy baloldalinak feltüntetni attól függően, hogy a nemzeti értékeket képviselik-e (Jobb oldal) vagy inkább a munkás kapitalista szemléletet prédikálják a népnek (Bal oldal)

Ha felmerül benned a kérdés, hogy miért is kéne megismerned egy harcművészeti elvet az életedben, hiszen te nem harcolsz, akkor itt mindjárt az elején szólnék neked, hogy nem csak harcolsz, hanem hazudsz is magadnak. Mert ebben a világban mindenki harcol valamivel, ha mással nem, hát a legbenső önmagával…

Előző életünkből hozzuk az oldalválasztást?

Ez egy a tudatosságunk hajnalától velünk lévő tudatalatti döntés, illetve vonzódás. Már életekkel, születésekkel ezelőtt kialakult bennünk, és nagyban jellemzi a gondolkodás módunkat, illetve azt, hogy miként viszonyulunk a világhoz. Amikor átvesszük az uralmat először a csecsemő testünk fölött, és felfogjuk, hogy az orrunk előtt mozgó két alkatrész az a mi kezünk, amit ha nagyon akarunk, irányítani is tudunk, már akkor is az előző életeinkben kialakított gondolkodásmód és valamelyik agyféltekémhez való nagyobb vonzódás dönti el, hogy jobb, avagy bal kézzel nyúlunk először a felénk lógatott édi-bédi, csörgő kramancok felé.

Jobb oldal, a testtel és annak őseivel való azonosulás.

A Politikában használt Jobb és Bal oldal egyébként bizonyosan nem véletlen, hiszen a jobb oldal képviseli a nemzeti öntudathoz való nagyobb ragaszkodást, vagyis az ősök tisztelete, azoknak a személyeknek és az általuk képviselt értékeknek a szem előtt tartása, amit azok az emberek képviselnek, akiken keresztül tulajdon képpen halhatatlan lelkünk hozzá jutott ehhez a testhez. Ráadásul a nagy többség jobb kézzel nyúl mindenhez, és szerintem ha létezne ilyen mérés, akkor a nemzeti hovatartozás is kb ugyan akkora %-ban lenne fontos a társadalom egyéneinek, mint amilyen a balkezesek aránya. De persze azt is izgalmas volna szerintem megvizsgálni, hogy a jobb illetve balkezesség mennyire függ össze azzal, hogy ki mennyire Nemzeti öntudatú… (De ha van ilyen kutatási eredmény, nyugodtan linkeld be a hozzászólásoknál.)

Na de nem a hova fogunk szavazni, vagy épp savazni attól függően, hogy milyen kezesek vagyunk című írás ez itt, hanem az, hogy cserélj oldalt, így ebbe az irányba mennénk tovább.

Harcművészeti szempontból sok irányzat elhanyagolja a jelentőségét annak, hogy egy-egy technikát mozdulatot, ne csak az ügyesebbik oldalra sajátítsunk el, hanem bizony ugyan olyan mértékben gyakoroljuk jobb és baloldalra is. A Küzdősporttá degradálódott irányzatoknál egyértelműen csak az egyik oldalt erőltetik, hiszen a manapság gyors eredményeket elérni kívánóknak sokkal fontosabb, hogy egy ellenfél ellen legyenek minél hatékonyabbak a ringben, ami egy szempontból érthető, hiszen ott a motiváció a kezdőknél főleg az, hogy le akarnak győzni másokat, és az oktatók is erre hegyezik ki a gyakorlást. De egy másik szempontból konkrét öngyilkosság, hiszen már a ringben is meg lesz lepve, ha fordított kezes ellenféllel találkozik, az utcán meg egyenesen hátrányos araszolgatva egyféle felállással küzdeni.

A Ninjutsu azt mondja, hogy ugyanolyan természetesen kell tudni harcolni, mintha sétálnánk, vagyis nem galoppozunk az egyik lábunkkal elöl, a másikkal meg hátul, hanem megyünk folyamatosan előre, mintha sétálnánk, és egyáltalán nem számít, hogy mikor melyik oldal van elöl, vagy hátul, mert térben gondolkodunk 3Dimenzióban és több ellenfél ellen, nem csak egy ellenfél ellen 2Dimenzióban.

Egy oldalra tudni valamit azt jelenti, hogy félig tudni.

Akkor viszont amikor valaki nem versenyzés miatt, küzdősport jelleggel, hanem harcművészeti mélységeiben próbál megismerni egy irányzatot (Harc=küzdelem éltre halálra) , mindig el szoktam csodálkozni, ha azt hallom, hogy csak az egyik oldalra gyakoroljuk a technikát, mert az az ügyesebbik keze és ő megelégszik azzal, ha az egyik oldalra meg tud csinálni egy mozdulatot. Ez természetesen nem irányzat függő, hanem az oktatótól függ főleg. Ha az oktató nem tartja fontosnak, hogy mind a két kézzel gyakoroltasson egy mozdulatot, elvet, technikát, katát, akkor az egészet meg ette a fene. Mert bár harcművészeti szempontból egy bemutatón, esetleg egy vizsgán szépen be lehet mutatni a jobbik oldalra jobban begyakorolt dolgokat. Ugyan úgy, ahogy a ringben is nagyobb esélyünk van, ha felállunk egyféle képpen, és minden figyelmünkkel, idegszálunkkal az ellenfélre koncentrálunk. Itt persze meg is tehetjük, hiszen nem kell aggódnunk, hogy valaki hátba szúr bennünket, hiszen a bírón kívül nem nagyon van más az adott területű zónában, ahol nem kell feltétlenül még arra sem figyelnünk, hogy hol a széle, mert a gumi kötelek vissza löknek bennünket a területre.

Élet Vs Edzőterem.

Az utcai küzdelem viszont, ahol az önvédelem az első számú szempont, ott nem ilyen egyértelmű, hogy mi fog következni. Nem olyan egyértelmű, hogy a támadó jobb, vagy balkézzel támad-e, nem olyan egyértelmű, hogy jobbra-tudunk-e kitérni ahogy begyakoroltuk, vagy balra, mert mindig vannak különféle tereptárgyak amik megakadályozhatják, hogy úgy dolgozzunk, ahogy azt „laboratóriumi” körülmények között megszoktuk. Vagy mondjuk egy vonaton, ahol szűk kis folyosók, meg ülések vannak mindenfelé, sokkal izgalmasabb a szituáció, hogy mit tudunk alkalmazni a megszerzett tudásból.

Tehát láthatjuk, hogy az egy oldalra való gyakorlásnak meg vannak azok a veszélyei, hogy amikor olyankor kell alkalmazni az így megszerzett tudást, amikor nem számítunk rá, akkor meg van annak a veszélye, hogy nem fog működni, mert az adott esetben bár a dolog működött volna, de épp a másik oldalra kellett volna csinálni.

Na de természetesen ez a bejegyzés nem a Ninjutsun kívüli más irányzatok leszólásáról szól, mert hála Istennek magam is ismerek és rendszeresen edzek is olyan Küzdősportot gyakorlókkal, akik fejlesztik mind a két oldalukat, sőt mindenféle harcművészetben ismerek olyan gyakorlókat, és oktatókat is akik mind a két oldalra gyakoroltatnak. Sőt, hogy akár a magam háza ellen is beszéljek a Ninjutsun belül is ismerek olyan gyakorlókat és oktatókat, akik nem tartják fontosnak a két oldal egyenlő szintű fejlesztését.

Élesben nincs jobb, meg bal, csak a pillanat.

Szerencsére olyan mesterektől tanulhattam, akik erre nagy hangsúlyt fektettek, és megértették velem, na meg némi valóságos környezetben szerzett tapasztalat is hozzásegített, hogy megértsem egy éles szituációban nincs jobb, meg baloldal, hanem egy gömb létezik körülöttünk, ami azt jelenti, hogy minden irányba figyelni kell, hiszen bárhonnan érkezhet a támadás. A Ninjutsu tradíciói természetesen az ősi időktől így tanítanak, hiszen 3 Szamuráj ryu 3 Ninjutsu ryu és a 3 közös Iskola az amit gyakorlunk. Régen nem volt kérdés, hogy minden oldalra gyakoroljanak valamit pusztakézzel mindig, fegyverrel meg pláne. Ez alól egyedül talán a másfél, illetve két kezes kard, a katana és barátai voltak kivételek, hiszen a kard forgatásánál a jobb kéz helyezkedik előre mindig, mert kard-kard elleni küzdelemben az első kezet könnyebb, meg érdemesebb is támadni, hiszen az az irányító kéz. A Jobb kézben pedig az a vér zubog, ami áthaladt az egész testen és nagyrészt már lecserélte az oxigén szállítmányát széndioxidra, aminek következményében sűrűbb, sötétebb, és sokkal könnyebben alvad meg.

Ez a gyakorlatban állítólag úgy néz ki, hogy míg ha levágják a bal kezedet (Ahol a szívből kilépő, friss pirosas oxigénnel teli vér áramlik) akkor kb. 2 perc alatt elvérzik az ember. Ha viszont a jobb kezedet vágják le, akkor akár még fél órán keresztül is élhetsz. (Ami nyilván nem sokkal hosszabb, de fél óra alatt, meg balkézzel még mindig több esélyünk lehet az elmenekülésre, vagy a győzelemre, mint két perc alatt.) Egyébként ez irányú tapasztalataim nincsenek az életből, hiszen nem vágták még le egyik kezemet sem, én sem vágtam le még senkiét, meg nem is ismerek olyat akivel ilyesmi történt volna, pláne, hogy még szívesen beszélgetett volna erről. Olyat meg akinek mind a kettőt levágták volna, pláne nem tudok, hiszen ez manapság nem divat, de ha meg mégis megtörténik, gondolom nem azzal fog foglalkozni, hogy melyik vérzik jobban. Így ez egy olyan információ, amit el kell fogadnunk az ősi idők ősi tanításaiból, de ha a keleti gyógyításokkal, illetve Kyusho-Jutsuval összehasonlítja az ember, akkor találhatunk olyan információt, ami alátámasztja ezt a tézist. (A Balkézben húzódik a Szív meridián például)

A Két oldalra való gyakorlás nagyban növeli a túlélési esélyeket!

Persze ettől függetlenül a Ninjutsun belül, gyakoroljuk bal kézzel is a kard forgatást, hiszen egy olyan világban ahol mindenki jobb kézzel küzd, egy hirtelen kézváltás elég komoly meglepetést tud okozni az ellenfélnek, amit a Ninjutsu szerencsére elég fontosnak tart a túlélés szempontjából.

Visszatérve eredeti témánkhoz, ez az egyik és talán legfőbb ok, amiért érdemes mind a két kezünkkel gyakorolni mind a két oldalra mindig mindent. Én speciel abban hiszek, hogy mindent gyakoroljunk egyszer jobbra, aztán egyszer balra. Persze az egyik oldalra nem fog olyan jól, menni, sőt ha új technikát tanulunk, akkor könnyen érhet bennünket kudarc élmény, hiszen elsőre nem biztos, hogy meg tudunk csinálni valamit. De ez az a mentalítás amit elsőként le kell győznünk magunkban. (Ezért is mondjuk, hogy elsősorban saját Magunkat kell legyőzni, nem az ellenfelet.)

Mert ha minden áron meg akarjuk mutatni az edző partnerünknek, hogy  mi is milyen ügyesek vagyunk, illetve ha ő sokkal ügyesebb nálunk, akkor semmi képpen nem akarunk elmaradni mögötte, hiszen akkor be kéne ismernünk, hogy tanulhatunk tőle. Vagy ha az edzőbácsinak is szeretnénk megmutatni, hogy bizony mi vagyunk a legtehetségesebb tanítványai, akkor könnyen esünk abba a hibába, hogy csak a látvány végett megelégszünk azzal, hogy az egyik oldalra gyakorlunk és tanulunk meg egy dolgot.

Ami ahogy fentebb említettem amíg az adott irányzatra jellemző laboratóriumi környezetben kell alkalmaznunk, rendben is van, de abban a pillanatban mihelyst élesben az utcán kell valamit kezdenünk egy váratlan helyzetben, már nem biztos, hogy olyan hatékony. Nem beszélve arról, hogy nem fejlődik a tudatunk a megfelelően.

A Két oldalra való gyakorlás nagyban hozzá járul az egészségünk megőrzéséhez.

És akkor egy pár szót had említsek a Jógáról is, ahol szintén illik mindent minden irányba csinálni. Ezt főleg azok tapasztalhatják meg akik gyakorolják valamely irányzat tanításait, de nagyon fontos, hogy a valódi jógában nem ér véget a jóga óra, ugyan úgy ahogy a valódi harcművészetben sincs vége az edzésnek akkor amikor elhagyjuk a gyakorló termet. A legfontosabb mindig, hogy haza vigyünk valamit a tanultakból és a saját életünkben alkalmazzuk a sima hétköznapokban ezeket az elveket, hogy valódi fejlődést érhessünk el, és ne csak karcsúbbak, formásabbak, meg hajlékonyabbak legyünk, hanem legbelül is fejlődjünk minden irányba…

A tudatosság fejlesztése:

Mert bizony van egy jobb, és egy bal agyféltekénk. Az egyik a dobozos, a másik az individuális agyunk. Egyszerűbben kifelyezve az egyik a dobozos, a másik meg a megérzős. Még egyszerűbben, az egyik a férfi, a másik meg a női gondolkodás módot képviseli bennünk. Keletiesen, vagy spirituálisan mondva ez a ying és a yang egyféle megnyilvánulása, és megtapasztalásának lehetősége bennünk.

A tudatosságunk fejlődésének sarkalatos pontja a berögződött mozdulatok, a megszokások feletti tudatosság kivitelezése. Ez a túlélés szempontjából harcművészeti szinten azt jelenti, hogy el kell jutnunk minden elvvel, katával, mozdulattal, technikával arra a szintre, gyakorlás szempontjából minden képpen, hogy a partnerünk nem jelzi melyik kezével fog ütni, vagyis nekünk kell akkor és ott ütés közben a megfelelően mozdulni és dönteni, hogy melyik oldalt választjuk. Csak ez a fajta gyakorlás, illetve az ebbe az irányba való haladás képes megadni azt a fajta gondolkodás módot, hogy valódi harci értéket jelentsen az életünkben egy-egy küzdősport, harcművészet, vagy önvédelmi irányzat gyakorlása.

Női aggyal, férfi aggyal? Ying-Yang?

De mondok egy sokkal populárisabb megfogalmazást. Mert ez mindennel így van. Tehát bármit csináljunk, mindent tudunk jobb, illetve bal kézzel is csinálni. Csak nagyon ritkán vagyunk hajlandóak arra, hogy átéljük még egyszer azt a bénázást, amit mondjuk átéltünk akkor amikor elkezdtünk az egyik kezünkkel írni tanulni. Na persze az írás az egy összetettebb feladat, így ezt csak akkor kezdjük el fejleszteni, ha tényleg van rá időnk.

Mert a harmóniát az életünk minden területén, csak akkor leszünk képesek elsajátítani, ha a nemünktől függetlenül rendben van bennünk a férfi és a nő is. vagyis a ying és a yang is hasonló mértékben jelen van mind a gondolkodásunkban, mind a viselkedésünkben. Ami persze nem azt jelenti, hogy a fiúk húzzanak szoknyát, a lányok meg váll dobálva kezdjenek el járni. Hanem épp ellenkezőleg. Minél jobban megismerjük a másik nemet, annál jobban van lehetőségünk magunkkal harmóniába kerülni, és ezt kiterjeszteni az életünk minden területére.

Ha nincs bennünk as harmónia, mert nem ismerjük a másik nemet, nem leszünk képesek kialakítani harmonikus párkapcsolatot sem, és az ebből fakadó frusztrációnkat gyakran irányítjuk más fajok, népek, nemzetek, vagy másik focicsapatok drukkolói ellen.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Első körben érdemes elkezdenünk a jól begyakorolt rutin mozdulatokat kipróbálni másik oldallal is. Például próbáld ki milyen a másik kezeddel:

  • fogatmosni (Óvatosan, nehogy felsértsd az ínyedet.)
  • enni (Azért tegyél a tányér alá, meg az öledbe is valami kendőt amit nem sajnálsz.)
  • elővenni a kulcsot és kinyitni az ajtót (Csak ha nem sietsz nagyon. )
  • kitörölni a fenekedet (ez mondjuk izgalmas, szóval mindenképpen legyen kézmosási lehetőség a közelben amikor ezt gyakorlod.)

Természetesen ez csak a jéghegy csúcsa, hogy mit kezdesz el a hétköznapi életedben gyakorolni a másik oldallal. (Ha vannak még ötleteid, nyugodtan írd be a hozzászólásoknál.)

Ami fontos, hogy a jobb oldal tanítja a balt, és a bal is tanítja a jobbot. Ezek természetesen olyan dolgok, amiket az egyik kézzel már rutinná fejlesztettünk, míg a másikkal sosem csináltunk, de ettől függetlenül, ha elkezdjük a gyengébbik kezünkkel is gyakorolni őket, sokkal jobban fog menni a másik kézzel is.

Új mozdulatoknál, technikáknál az egyik kezünkkel jobban fog menni, mint a másikkal, de lesznek olyan részei a dolognak, ami az ügyetlenebb kezünkkel fog jobban össze jönni mint a másikkal. De ezt a gyönyört csak akkor tudjuk meg tapasztalni, ha hajlandóak vagyunk bevállalni azt a kényelmetlenséget, amit az ügyetlenebb kéz okoz nekünk.

Egy egyszerű oldalcserétől, olyan szinteken változik meg a gondolkodás módunk, hogy az szinte csodába illő. ezt persze csak azok tudják akik már kipróbálták. A hatás viszont nem azonnali, hanem folyamatos.

Milyen hatása van a kétoldalas gyakorlásnak?

 

  • Sokkal jobban foglyuk észrevenni az életünkben a lehetőségeket
  • Harmóniába kerülünk önmagunkkal, mert megismerjük a gyengébb oldalunkat is.
  • Önbizalmunk jelentősen felerősödik, hiszen a leggyengébb részünk is sokkal erősebbé válik a gyakorlástól.
  • A reakció idő sokkal rövidebb lesz, hiszen az agynak nem kell helyezkedésen dolgoznia, hogy a begyakorolt oldalra fogadja a támadást, hanem bármikor bármilyen irányba fog tudni mozdulni.
  • Sokkal jobban és kiegyensúlyozottabban tudunk döntéseket meghozni amikor választani kell
  • Olyan dolgokat veszünk észre amiket eddig nem. Olyan helyeken ahová eddig nem is figyeltünk.
  • Sokszor találhatunk régi megoldatlan problémáinkra megoldást, hiszen csak a másik irányba kell indulni nem arra, amerre mentünk volna alapból.
  • Természetesen kapcsolatainkban is harmonizálódni fognak, hiszen sokkal megértőbbek leszünk másokkal, mert nagyban nő az együtt érző képességünk.
  • Alázatosabbak leszünk, hiszen be látjuk rövid időn belül, hogy bizony hibázni nem is olyan nehéz.

Az egyik oldalunk tanít, a másik tanul, és amikor cserélünk, akkor mindez fordítva történik. Ha nem harcművészeti irányban mozogsz, akkor is érdemes kipróbálni a két agyféltekés munkát és csereberét a kettő között, hiszen ezek nem harcművészeti elvek, csak azokon keresztül írtam le, mert ezt a nyelvet talán jobban beszélem a többinél. Ezek az elvek az élet minden területén megállják a helyüket. Persze vannak veszélyei is, hiszen ha villámkezű szakács vagy, és szinte reszeled a késsel az uborkát, olyan gyorsan szeleteled, akkor azért arról tudjál, hogy a másikkal nem fog így menni és vigyázz, hogy meg ne vágd magad. (Na meg persze ki-ki mivel foglalkozik, ezt érdemes szem előtt tartani.)

Sok Szeretettel Horváth Ádám Ninjutsu és ZenDoin Jóga oktató

HA TETSZETT, VAGY HASZNOSNAK TALÁLOD, OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!

Az eredeti cikket 2013ban írtam a blogomba.

, , , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Hogyan viszonyul a Ninjutsu Önvédelem más irányzatokhoz?

Az őt elem és a harcművészetek Nemzeti Ninjutsu Önvédelem

Miért és kik gondolják, hogy a ninjutsu egy más harcművészetekből össze állított önvédelmi rendszer? A választ természetesen általában elintézem annyival, hogy mert nem tudnak eleget, vagy mert átverték őket, vagy egészen egyszerűen soha nem találkoztak még senkivel aki ismerte volna a ninjutsut valójában. Így csak a saját elképzeléseiket és sztereotípiáikat voltak képesek bele látni valamibe.

Az elefántos történet

Egyszer négy ember találkozott egy elefánttal. Mind közel mentek hozzá, mert vakok voltak, és így nem látták az elefántot a szemükkel, hanem csak a kezükkel voltak képesek érzékelni őt.

Az első az elefánt ormányát fogta meg, és azt mondta, hogy az elefánt olyan mint egy cső.

A második az elefánt lábait fogta meg, és azt mondta, hogy az elefánt olyan mint egy oszlop.

A harmadik az elefánt testét fogta meg, és azt mondta, hogy az elefánt olyan mint egy fal.

A negyedik pedig az elefánt farkát fogta meg, és azt mondta, hogy az elefánt olyan mint egy seprű.

Igazából azonban egyikük sem érzékelte az elefántot teljes valójában, mert érzékelésük és ebből fakadóan megértésük is korlátolt volt. A történtet persze lehetne folytatni, és körbemehetne mindegyik és végig tapogathatnák az elefántot körbe, ha lenne hozzá idejük és türelmük. De általában az emberek nem elég türelmesek és kitartóak ahhoz, hogy megismerjenek valamit teljes mélységében.

Aztán ez után ez a négy vak ember elmehet a világ négy tája felé, és mindegyik elkezdi tanítani amit az elefántról tud. Aztán az ő tanítványaik találkoznak egy idő után és összevesznek azon, hogy milyen is az elefánt.

Természetesen a fenti történet nem csak a harcművészetekre igaz, hanem mindenre a világon. Isten megismerésére ugyan úgy mint az életünk céljának a felismerésére.

A Ninjutsu Elefánt

A ninjutsu, úgy mint ebben a történetben az elefánthoz hasonlatos. Akár tetszik, akár nem, sajnos ez nem egy pár hónap alatt tökéletesen megismerhető stílus. Ettől függetlenül persze emberek már 2-hónap, vagy 2 év gyakorlás után képesek következtetéseket levonni és tényeket megállapítani arról, hogy milyen is a Ninjutsu. A magam részéről 1998 óta gyakorolom ezt a harcművészetet, és biztosan mondhatom, hogy ennyi idő arra volt elég, hogy rájöjjek, mekkora végtelen nagyságú dolgot is találtam. Más harcművészek és harcművészetek megismerésével, pedig szembesülök azzal a ténnyel, hogy a ninjutsu mennyire átfogó és túlélés központú hozzá állást tanít az életről, minden más irányzatot megismertetve ezálltal gyakorlójával.

Teremtés elmélet föld, víz,tűz, levegő, éter.

Kezdjük az elején mindjárt, azzal, hogy miből épül fel a világunk, és ez hogyan nyilvánul meg a különböző önvédelmi, és harcművészeti irányzatokban. Az összes Keleti nézőpont szerint ez a világ 5 elemből épül fel. Föld, víz, tűz, levegő, éter. Ezek az elemek alkotják a durva fizikai világot, amit tapasztalunk a durva érzék szerveinkkel.

Ez a tudás gyakran hiányzik nem csak  harcművészeten belül, de még a ninjutsun belül sem tanítják csak nagyon kevés dojoban. Nem azért mert nem ismerik, hanem egészen egyszerűen nem akarják megérteni ennek a fontosságát, és nem akarnak tanulni olyan emberektől akik ismerik ezeket a titkokat, mert jól el vannak a rangjaikkal és fokozataikkal amiket szintén olyanoktól kapnak akik nem foglalkoznak ennek a mélységeivel.

ÉTER: Az éter az első elem ami megjelenik a durva fizikai világból. Tulajdonsága a hang, és a fül tartozik hozzá mint érzékszerv.
LEVEGŐ: A levegő az éterből nyilvánul meg. Tulajdonsága az érintés, és a bőr tartozik hozzá mint érzékszerv.
TŰZ: A tűz a levegőből lesz. Tulajdonsága a forma, és a szem tartozik hozzá mint érzékszerv.
VÍZ: A víz a tűzből lesz. Tulajdonsága az íz, és a nyelv az érzék szerve.
FÖLD: A föld a vízből lesz. tulajdonsága az illet, és az orr tartozik hozzá érzékszervként.

Mindegyik elem magában hordozza az előző elemek tulajdonságát is:

ÉTER: hang,
LEVEGŐ: hang, érintés,
TŰZ: hang, érintés, forma,
VÍZ: hang, érintés, forma, íz,
FÖLD: hang, érintés, forma, íz, illat.

Éppen ezért azt mondjuk, hogy a föld a legdurvább fizikai elem, hiszen ez rendelkezik a legtöbb tulajdonsággal, és így lesznek egyre finomabbak az elemek tőle elindulva. Na de mi köze van ennek a harcművészetekhez és legfőképp a ninjutsuhoz?

Az öt elem Katája a Go Gyo no Kata

A legtöbb rendszerben meg irányzatban ma már szinte büszkék rá az emberek, hogy náluk nincsenek forma gyakorlatok. A véleményem szerint a formagyakorlat nélküli rendszerek elsajátíthatatlanok egy kezdő számára. Hiszen nagyon magas szinten minden valamire való harcművészet formák és gyakorlatok nélküli. De azok a rendszerek melyek így hirdetik magukat egészen egyszerűen nem is akarják megtanítani az embereknek a harcossá válás művészetét, hanem azt a jól hangzó ígéretet teszik csak meg, hogy nagyon gyorsan a legmagasabb szintjét tanulhatod meg a harcművészeteknek és ettől legyőzhetetlen harcos leszel.

A Ninjutsu filozófiája arra épül, hogy jobb mindig megadni a tiszteletet az ellenfélnek és azt gondolni, hogy sokkal erősebb, gyorsabb és képzettebb is nálunk, ráadásul nem is egyedül van, hanem csoportosan. Az első pillanattól több ellenfeles küzdelemre készülünk, a versenysporttá degradálódott irányzatokkal szemben.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek az irányzatok ne hordoznának magukban tudást, vagy ne érnének semmit, hiszen működhetnek is. ez csupán annyit jelent, hogy elveszítették a valódi harc, az élet halál küzdelem mélységeiket, és csupán a bizonyos szabályok szerint legyőzni az ellenfelet motivációig sekélyesedtek.

A ninjutsu magában hordozza az összes elemhez tartozó mozgás stílust. Vagyis akik azt mondják, hogy a ninjutsu más harcművészetekből áll, azoknak részben igazuk van, hiszen sok hasonló technika van. De igazából nem a ninjutsu áll más harcművészetekből, hanem a más harcművészetek a Ninjutsu egyes tovább fejlesztet, vagy éppen lebutított ágai.
A Go gyo no kata, egy sok-sok ezer éves forma gyakorlat, amelyen keresztül megérthetjük ezt. Külön van benne egy-egy mozdulat sor a földnek (chi-no-kata) víznek (sui-no-kata) tűznek (ka-no-kata) szélnek (fu-no-kata) éternek (ku-no-kata).

Mivel minden ember más és más, így minden ember más testalkat, és másik irányzat jön be neki. Hiszen amikor a harcművészetekből ki vették azt amiért létre hozták őket, hogy öljenek velük, és csupán hobbivá, vagy test edző módszerré silányultak, akkor természetes volt, hogy a hasonlóan gondolkodó emberek hasonló mozgást akartak együtt gyakorolni. Így kialakultak a különféle ma ismert irányzatok, melyek mind-mind leginkább egyféle elemre specializálódnak, ráadásul a legtöbb esetben úgy, hogy nem is tudatosak róla.

Melyik harcművészet melyik elemhez tartozik?

FÖLD: Én vagyok a szikla. Elmozdíthatatlan, szilárd vagyok, leperegnek rólam a dolgok, lepattan rólam minden. Ha mozdulok, mindent magam alá gyűrök, mindent letarolok. Ez a gyengém is, hiszen nem tudok mihez kezdeni azzal ami nem jön a közelembe.

(pl: Sumo, Judo, Thaibox, Brazil Jiujitsu)

VÍZ: Én vagyok az óceán. Mindenhová befolyok, tudok spriccelni, és hömpölyögni is, kimosom amit ki lehet, amit nem, azt elhordom. Bármilyen formát fel tudok venni, minden edényt kitöltök, rendkívül alkalmazkodó vagyok. Ez a gyengém is, hiszen olyan helyekre is be folyok, ahol rabul ejthetnek.
(pl: Kung-fu, JetKunDo, Jiu-Jitsu)

TŰZ: Én vagyok a láng. Mindent azonnal pusztítani kezdek ahogy hozzám ér. Semmit sem hagyok hidegen, ami a közelembe kerül, azt egyből megszerzem és égek rajta keresztül, még nagyobbá még erősebbé válok tőle. Ez a gyöngém is, hiszen ha túl nagy lángra lobbanok, felemésztek mindent magam körül, és amikor már nincs amit égethetnék, felemésztem magamat is.
(pl: Karate, Kempo, Taekwondo, Kravmaga, Kali, )

SZÉL: Én vagyok az orkán. Elsodrok bármit amibe bele kapaszkodok, vagy ami belém akad. Folyamatosan megállás nélkül süvítek, és hatalmas területeket vagyok képes lefedni. Ez a gyengém is, hiszen hely igényesek a mozdulataim.
(pl: Aikido, Capoeira)

ÉTER: Én vagyok, az űr, a hatalmas tér. Bennem helyezkedik el minden ami létező. Bennem állnak a hegyek, bennem morajlik a tenger, bennem pusztít a láng, bennem tombol a tornádó. (ninjutsu)

(Az egyes rendszerek persze nem feketén-fehéren képviselnek egy-egy elemet, hanem sokban függ az oktató vagy gyakorló habitusától is, hogy mi hova tartozik, ez csak a fő irányvonal és a leginkább nagy átlagra jellemző mozgás kutúra. Például a Taiboxot írhattam volna a tűzhöz is, mert abból is van benne elég gyakran és nem is kevés.)

Természetesen a Ninjutsunak ez csak a durva fizikai szinten megnyilvánuló aspektusa, hiszen létezik még ebben a világban 3 finom fizikai elem is, az elme, intelligencia, és hamis egó, melyeket elég rendesen használjuk harc közben, hiszen ezeknek az elemeknek a mozgósítása kerül a legkevesebb energiába. Valamint van egy hatodik érzékszerv is, mely magában hordozza mind az öt elem érzékszerveinek a dolgait, de most ez a cikk nem ebben a témában boncolgat.

A ninjutsuban 9 iskola maradt fent mára leginkább, és ezeknek a mentalitása, és mozgás kultúrája pontosan képviseli az egyes elemek sajátosságait. Sőt a kombinációkat is. Ráadásul mind a 9 iskola valódi élet-halál küzdelmekben, vagyis csatatéri, közelharci iskola. Így megőrizte a túlélés központú gondolkodás módot, és azt így is adja tovább. Ezért van, hogy el jön bárki-bármilyen irányzatból egy ninjutsu edzésre, és úgy tűnhet számára, hogy a ninjutsuban nagyon sok van az ő harcművészetéből. És természetesen ez a normális látásmód is, hiszen mindenki ahhoz viszonyít mindent amit ismer. Az igazság viszont az, hogy épp fordítva van, és az általa ismert rendszer az ami specializálódott a harc egy bizonyos szintjére, és a ninjutsu átfogó ismeret anyaggal képes rávilágítani és kiegészíteni bármilyen más rendszert.

Az egyes elemek, nem szinteket jelentenek, így egyik sem magasabb vagy alacsonyabb rendű a másiknál, ahogy az éjszaka sem kevesebb vagy több a nappalnál, vagy a férfi sem értékesebb a nőnél, vagy ahogyan egyik faj sem magasabb rendű a másiknál csupán abból kifolyólag, hogy milyen színű a bőre valakinek. Hanem ezek így együtt egészben alkotják a nagy egészet, hiszen a harcot nem a harcos választja, mert az maga az ismeretlen. Nem tudjuk, hol, mikor, milyen körülmények között, hány ellenfél ellen, milyen fegyverekkel kell majd helyt állnunk, így igazából a ninjutsu az ehhez az ismeretlenhez való alkalmazkodást és kreatív probléma megoldást tanítja, aminek az egyes elemek csak az alkotó részei.

Akkor most a ninjutsu magasabb rendű minden más harcművészetnél?

Nem egészen erről szól ez a cikk. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyik irányzat számára a leginkább az ami megadja amire szüksége van. Minden irányzatnak megvannak a gyengéi, és erősségei.

A ninjutsu abból indul ki, hogy éles küzdelemben a gyengébb tudatú ember megpróbálja átvenni az ellenfél stílusát. Akit már vertek meg, az tudhatja, hogy leginkább azért történik ilyesmi, mert feláll egy erős egóval rendelkező boxoló vele szemben, aki tudat alatt rá kényszeríti az egóját, az akaratát, és a büszkeség nem engedi a gyengébbet, az indulatból harcolót, hogy úgy küzdjön ahogy tud, és megpróbál boxolóbb lenni a boxolónál. Természetesen mivel a boxoló egész életében boxolt, így esélye sincs ellene. De ha esetleg tökön rúgta volna, akkor arra nem számított volna a boxoló.

A ninjutsu harci filozófiája az, hogy minden rendszer a saját rendszerén belüliekkel edz és gyakorol, hiszen az emberek is olyan dolgokkal szeretnek foglalkozni amit ismernek, ami hasonlít hozzájuk. Ezért az aikidós az aikidóssal edz, a karatés meg a karatéssal leginkább. Vagyis a szél szélebb akar lenni a szélnél, a tűz, pedig tűzebb a tűznél. És amikor éppen egymás ellen kell küzdeniük, akkor dől csak el, hogy melyik elem erősebb annyival a másiknál, hogy lenyomja azt. Pl ha kevés a szél, akkor attól a tűz, csak erősebb lesz. De ha nagyon erős a szél, akkor kioltja a tüzet, ha az nem túl nagy stb…

A Ninjutsu szemlélet módja ezzel szemben az, hogy soha ne akarj tűzebb lenni a tűznél, vagy földebb a földnél, stb… hanem mindig a megfelelő ellentétes elemet használd, vagy a megfelelő ellentétes elemek kombinációját.

Például a tűz ellen jó a víz, és a föld. De a legjobb a vizes föld, vagyis a sár, azaz agyag, hiszen az csak még keményebb lesz a tűztől. Az elemek kombinációja, vagy sorrendben való váltogatása nem kezdő szint, és mielőtt ebbe az irányba folytatná az ember a tanulmányait érdemes az alapokat elsajátítani.

(Légyszíves ne írj levelet, hozzászólást, meg hívj fel, hogy te ezt meg ezt szeretnéd és ezzel meg ezzel az elemmel kombinálni, mert sajnos nem tudok neked segíteni. Egy féle képen tudod ezeket a dolgokat megérteni és elsajátítani, ha fogod magad és eljössz edzésre, majd megtanulod sok-sok gyakorlással. Ez a téma nem csupán a 4 hónapos Ninjutsu önvédelem tanfolyam témája. Leginkább a speciális képzéseinken és a haladó edzéseken gyakoroljuk ezeket. Ezért is ismerik kevesen ezt a részét a Ninjutsu tudásának.)

Természetesen a fentebb leírt besorolások elemek szerint csak a nagy átlagra vonatkoznak, hiszen léteznek irányzatokon belül is olyan nagyszerű tanítók, akik ismerik ezeket a titkokat, sőt tanítják is őket. Amikor viszont valaki csak egy elemet gyakorol és sajátít el, akkor nagyon kicsi rálátása van ezekre a dolgokra, pláne ha a tanítója még be is fanatizálta, hogy ő és az általa gyakorolt irányzat a legjobb.

Tehát az, hogy egyesek a ninjutsut más irányzatokhoz hasonlítják, és meglátják benne a saját maguk által használt technikákat, teljesen természetes dolog. De nem azért van ez, mert a ninjutsu kivett az ő rendszerükből a technikát, hanem éppen fordítva. A más rendszerek specializálódtak a különféle elemek és különféle mozgásformák bizonyos anyagaira. A ninjutsu csupán megőrizte a sok színűségét és nem volt hajlandó a rengeteg üldözés, és támadás ellenére sem küzdősporttá degradálódni. Így megmaradt benne a harc, mint élet-halál küzdelem szemlélete és nem veszítette el a fent leírt gondolkodás módot, ami meggyőződésem, hogy valaha az összes valamire való és csatatereken fennmaradt irányzatnak a része volt.

Szeretettel:
Horváth Ádám Ninjutsu és jóga oktató.

Ha szeretnéd megismerni ezeket a dolgokat, és nem félsz attól, hogy egy teljesen más szemléletet kapsz mint amit eddig gondoltál a harcról, a harcművészetről, akkor jelentkezz a szeptemberben induló Teljesen Kezdő Ninjutsu Önvédelmi Csoportjainkba:

Ninjutsu Önvédelem – Felnőtteknek

Ninjutsu NŐI Önvédelem – Hölgyeknek

 

NEM ÉLSZ BUDAPESTEN?

Vegyél részt a szeptemberben induló kísérleti online képzésünkön. A terveink szerint online, élőben fogjuk közvetíteni az edzéseket, te pedig otthon, vagy valahol ahol van kijelző, hangfal, meg internet kapcsolat velünk tudsz edzeni a barátaiddal, társaiddal. Ráadásul ha kérdésed van, azonnal fel is tudod tenni, és mintha csak egy ablakon keresztül, de megmutatjuk mi a válasz.
A kísérlet a Nemzeti Önvédelem fedőnevet kapta, és egyenlőre egy facebook csoportban beszélgetünk róla és együtt közösen tervezzük, alakítjuk!

Csatlakozz a Nemzeti Önvédelem Csoporthoz.

 

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

TE VAGY A PENGE „Avagy minden penge annyit ér mint az akinek a kezében van.”

Kenjutsu edzőtábor Velenve 2016 Horváth Ádám Ninjutsu

TE VAGY A PENGE

„Avagy minden penge annyit ér mint az akinek a kezében van.”

Katana? Tanto? Wakizasi? Kés? Hallottál már róluk? Láttad őket a filmeken? Vagy esetleg szembe jött az utcán? Igazából mindegy is. A lényeg az, hogy ne a nevüket ismerd, hanem azt, hogy miként kell használni őket. Így nem kerülsz bajba, ha neked kell ilyesmivel megvédened magad, vagy esetleg nagyobb eséllyel védheted meg magad, ha az ellenfélnél vannak eféle eszközök. A különféle hosszúságú és méretű pengékkel való harc nem egy túlmisztifikált elérhetetlen dolog. Ha megismered a különféle vágások és szúrások alap elveit, utána teljesen mindegy, hogy a legtökéletesebb acélból készült leggyönyörűbb kard, vagy kés lesz a kezedben, vagy csak egy rozsdás bökő, érteni és érezni fogod, hogy mihez kezdj vele. Hiszen a legkülönlegesebb Damaszkolt penge sem tud egymaga semmihez sem kezdeni. Minden penge annyit ér amennyit az akinek a kezében van. TE VAGY A PENGE, és minél pengébb vagy, annál pengébb lesz bármi amit a kezedbe veszel.

Szokásos Velencei edző táborunkat immáron 4-szer szervezzük meg, idén ennek a szellemiségében!

Mikor lesz?

2016 augusztus 17-21

Szerda napközben megyünk, és vasárnap délután jövünk haza.

 

Hol lesz?

Velence

Helyszín: Az 5 napos tábor Velencén lesz. A tavaly talált táborban fogunk lakni. Ahogy tapasztalhattuk ez Velencének a nyugodtabb része, ami teljesen tökéletes számunkra, hogy együtt lehessünk és edzhessünk 5 napon keresztül. A tó közelsége, és az ingyenes strand első osztályú kikapcsolódást tud nyújtani, ha egy jó társasággal, egy jó helyen szeretnél úgy kikapcsolódni, hogy közben a Japán Kard, a Katana forgatásának művészetével ismerkedsz.

Hol fogok aludni?

Szállás: A szállás a  4-6 ágyas fürdőszobás és fürdőszoba nélküli szobákban történik. A fürdőszoba nélküli elhelyezésnél a közös fürdők a szobák közelében találhatóak. A tábor fele rönk házakból, a másik fele pedig egy kőépületből áll, hogy hol kapjuk a szobákat, valszeg akkor és ott fog eldőlni. de ágyban fog aludni mindenki, szép kulturált körülmények között. (Tavaly rönkházakban voltunk, és nagyon élvezte mindenki.)

"Ezer Erő lánca a Vízben és a parton" Ninjutsu Edző tábor 2012

 

Mit fogok enni?

Étkezés: A tábor alatt napi 3-szori étkezést biztosítunk. Ezek úgy mint tavaly, nagyon tápláló vegetáriánus ételek lesznek, vagyis nem lesz bennük hús, hal, tojás, csak tejtermék. (A tábor szervezői nem szeretnék maguknak azt a karmát, ami egy állat lemészárlásával jár, amíg el jut a tányérodig, ezenkívül sokkal egészségesebb is) Persze okosan lesz összerakva az étlap, és fel sem fog tűnni, hogy nem ettél húst. (Az eddigi táborainkban is így volt, és azt hiszem ha megkérdezitek azokat akik tavaly voltak, elmondhatják, hogy Laci bácsi a tábori Séf, igazán sívvel lélekkel főz.)

Mi lesz a program?

Program: Mivel ez egy edző tábor lesz, ezért leginkább fejlődni megyünk oda mindenféle téren. A táborban a tervek szerint napi három edzés lesz.

Alap programok:

1.) Reggel egy kis erőnlét- Nyújtás lazítás a természet lágy ölén. A ZEnDoin Japán Gerincterápiás Jóga elemeit fogjuk főként gyakorolni, fűszerezve a Ninjutsu Önvédelem gyakorlataival.

2.) Délelőtt Taijutsu (Alap mozgások karddal) Vagyis főleg olyan dolgokat fogunk gyakorolni, amik az alapokhoz kellenek.

3.) Délután pedig trükkök, technikák minden mennyiségben. Fegyverrel történő mozgás, ismerkedés, barátkozás. Alap elvek, melyek a fegyver forgatásához szükségesek. Speciális módszerek, hogy a tradicionális Katanát és a hozzá tartozó eszközöket, pl kardtok, hogyan lehet napjainkban használni, alkalmazni. és a kést mellé. (Hiszen nem biztos, hogy van nálad kard a hétköznapokban.)

(Esőben az egyik nagyobb teremben fogunk tréningezni.)

Az edző táborban főleg Katanával, illetve a fából készült gyakorló változatával a Bokkennel  fogunk gyakorolni, mivel erre városi körülmények között nincs olyan sok lehetőség, illetve a fegyver váltásokat fogjuk gyakorolni, hogy miként cserélem a kardom késre, kardtokra stb.  A Kreatív készség szintű eszközhasználat lesz a fő téma.

A Japán kardforgatás méltán híres és népszerű mozgás kultúra az egész világon. Rengeteg legenda, és misztikum övezi a Japán kard, a Katana történetét, illetve az ezt a különleges fegyvert forgató harcosokat. A kardot egy az egyben élet halál küzdelemre fejlesztették ki, és forgatói, akik a kard útját járták, általában egyszerű és egyenes emberek voltak, mint ahogyan egy vágás is nagyon egyszerű, ha elsajátítottuk. A kés pedig akkor került elő, amikor már a kard is túl hosszú volt. Ezért is hívjuk a Magyarban is kés-nek a kést, mert akkor már késő…

Bár napjainkban a kard nem egy hétköznapi fegyver, azért bárki bemehet egy fegyverkereskedőhöz és vehet magának egyet, vagy hordhatja a csomagtartóban, ahogy évente két-három esetről be számolnak az újságok is, ahol “szamuráj karddal” támadott valaki valakire. Ilyen esetekben természetesen nem árt, ha ismerünk egy két hatékony mozdulatot a kard ellen, vagy legalább tudjuk, hogy mivel tudjuk tovább rontani a helyzetünket, vagy mivel javíthatjuk azt. A Kenjutsu Edzőtábor fő célja, nem a hétköznapi mindennapokban esetlegesen előforduló “kard harc” küzdelemre való felkészülés, ez csak egy “mellék hatás” lesz azok számára akik velünk tartanak Velencén ebben az 5 napban. A Fő csapás vonal az, hogy megértsük a kard és a kés közötti kapcsolatot, miszerint a kard is egy kés, csak hosszú, illentve a kés is egy kard, csak rövidebb…

Egy olyan mozgás és gondolkodás mód megismerése a cél, mely a mai napig híressé és legendássá tette azokat a harcosokat akik a kard útját járták:

[youtube id=”VE_4zHNcieM” mode=”lazyload” maxwidth=”1000″]

Speciális programok:

a.) Valószínűleg Pénteken, éjszakai tréninget fogunk tartani, ahol főleg játékosan fogunk fejleszteni különböző érzékelési képességeinken. Ez általában a haladó résztvevők vezetésével történik és a szomszédos tábor területén, ahol nem is sejtik, hogy mi zajlik az árnyékokban.

b.) Utolsó este, Szombaton  közös tábortűz és zenélés lesz, szóval ha van bármilyen hangszered, gitár, dob, zongora, hozd nyugodtan magaddal. (Ha bírod) Itt  megvitatjuk az eltelt egy év Klán ügyeit, valamint a További családi tervekről is beszélni fogunk.

c.) Ha lehet csónakot, vízibiciklit szerezni (Márpedig valószínűleg idén már lehet) akkor fogunk csónakos, illetve egyéb vízi járműves mozgásokat is tanulni gyakorolni. Járműbeszállás vízben, jármű elhagyása minél kevesebb feltűnéssel, illetve minél gyorsabban biztonságosan stb… Valamint megismerkedünk a vízben vívott harc körülményeivel és praktikumaival.

d.) Kiegészítő „hobbi” tevékenység lesz a Shuriken Jutsu, vagyis elképzelhető, hogy edzés időben is, de a szabad programok alatt Shurikent is fogunk hajigálni. (Itt például külön említeném meg a tábor területén lévő fa mászóka komplexumon való mozgást, valamint a dinnye hasítást shurikenekkel, hogy csak a legemlékezetesebbekről legyen szó.)

e.) Vízi technikák. Tavaly csak bele kóstoltunk a vízi edzésekbe, mert elég hideg volt a víz, így a parton volt első osztályú edző idő, de így is tudtunk pipával, gumicsővel merülni, idén a tervek szerint ezzel is többet foglalkoznánk

Mit kell hoznom?

Felszerelés: Főleg magadat kell hoznod, meg 5 napra elég tiszta alsóneműt. Ha vannak gyakorló fegyvereid azokat (Minden jöhet.) . Nem árt elemlámpa (bár inkább szabad szemmel nézelődünk sötétben is.), esőkabát (vízhatlan ruha) meleg ruha (pulóver ilyesmi). Olyan ruha amit nem sajnálsz, de ha van, akkor természetesen gí, vagy terepszínű katonai ruházat esetleg, ha azt gondolod kényelmesebbnek. De ez nem a 3 napos túlélő táborunk lesz, szóval olyan túl sok mindenre nem kell felkészülni, főleg azért, hogy ne a körülményekkel, hanem a tanulással a fejlődéssel legyél inkább elfoglalva. Legyen nálad olyan ruházat aminek nem árt a víz, mert a vízi edzések minimum pólóban fognak történni, de ha szeretnéd jobban érezni, akkor egy nadrág, esetleg cipő is legyen nálad, amiben be mész a vízbe. (szandál esetleg. Nekem az lesz) Na meg persze fürdő ruha törölköző, és tisztálkodáshoz szükséges egyéb eszközök.

Az edzéshez mindenképpen kell: Olyan ruhában gyere amit nem sajnálsz. Lábra zokni, edző cipő. Fa gyakorló kard, bokken, tokkal együtt, mert ugye a kardnak van tokja is és azzal együtt kell mozognod. valamint kell egy öv. (Sima fehér, vagy amilyened van.)

Ajánlom figyelmedbe a Tábor  résztvevőinek szóló ajánlatunkat, ha még nincs bokkened és tokod:

Boken+műanyag tok a Tábor résztvevőinek:

Ha igényled, akkor a szemináriumhoz törés tesztelt (Olyan ami nem gagyi, mert előtte kipróbáltuk, hogy jó minőségű anyagból van-e) bokkent tudunk szerezni neked hozzá való műanyag tokkal együtt. Vagy ha van bokkened és csak tokot kérsz, akkor azt.  Valamint van lehetőséged pamut tokot kérni hozzá, mivel a szállítás védő felszerelésben történik. (Amikor megyünk le a tópartra eddzeni, ilyenbe érdemes „rejteni” a bokkent, nehogy a helyi hatóságok bármi kivetni valót találjanak az ottlétünkben.

BOKKEN (Bükk, vagy tölgy)  8500Ft

+ MűanyagTok 2500Ft

+Pamut tok 3000Ft

TANTO (Bükk vagy tölgy)  4000Ft

HAN gyakorló kés rozsdamentes acélból : 4500Ft

 

Ki jöhet? Kell-e előképzettség?

  • A Táborba természetesen bárki eljöhet, ha betöltötte 14.-életévét, kortól, nemtől, vallási, faji, vagy bármiféle más megkülönböztetéstől függetlenül. (18 év alatt írásos szülői hozzájárulás kötelező)
  • Semmiféle előképzettség nem szükséges, hiszen nálunk mindenki kezdő, így mindent mindig az alapoktól veszünk, és mindig csak az alapokkal is foglalkozunk, így ha most kezdenél a harcművészettel, vagy a Ken-Jutsuval foglalkozni
  • A táborban való részvételnek nincsenek előfeltételei, nem szükséges hozzá Bhima Clan tagság, vagy az edzéseink rendszeres látogatása sem. (Sőt ha nem Budapesten élsz, akkor ez Neked főleg egy jó lehetőség, hogy együtt edzhessünk.)
  • (A táborba Limitált a létszám, a Bhima Clan oldalán a jelentkezés felett látod, hogy még mennyi szabad hely van.)

Mennyibe Kerül?

A Tábor teljes díja, szállással, napi 3-szori étkezéssel:
60000Ft

Ha Augusztus 10-ig jelentkezel,

befizeted a felét előre,

akkor csak:

44000Ft

 

1 napra: 15000
2napra: 28000
3napra: 37000

Hogy tudok jelentkezni?

Itt kell megadnod neved, emiled, telefonszámod, születési éved, meg azt, hogy miből mennyit kérsz. Minden rubrikába írj valamit, ha nem kérsz eszközt, akkor oda csak egy ( – ) -at tegyél. Ezután ha sikerült a jelentkezésed, akkor át dob egy „Sikeres Jelentkezés” oldalra, majd kapsz a postafiókodba egy megerősítést kérő emilt. Utána már csak be kell fizetned az előleget, és akkor lesz biztos a helyed a táborban. Ha valami nem így történik, akkor legyél kedves írni egy emilt a ninjutsubudapest@gmail.com címre, mert a technika ördöge állt közénk. (A számlálóval ne foglalkozz, ha a regisztrációd után nem vált át egyből, eggyel kevesebbre, mert általában Reggelente frissül..)

(Már csak 5 hely)

 


Név
:
*
Email
:
*
Telefon:*
Szuletesi ev:*
Mit kersz:*

Mivel tudok menni?

Megy busz, vonat, kb 1000Ft a jegy. De ha össze jön annyi autó, akkor tudunk azzal is menni, majd ezt leegyeztetjük.

Nézd meg az eddigi Táborokban készült képeket a facebookon:

2014 Késharc

2013 Kenjutsu

2012 Kötél MAnriki

2011 Verőce ló és Botharc

 

(A tábor előlegét nem áll módunkban visszafizetni, mert lefoglaljuk a szállásodat belőle.)

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

„Ez egy csodálatos nézőpontja az életnek és a világnak, amiben élünk” Ninjutsu Önvédelem

Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?

Nemes egyszerűségből azért, mert szerettem volna január elsejével az egyik újévi fogadalmamat – miszerint legalább heti kétszer mozgok valamit a futás mellett – betartani.


Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?

Erre a kérdésre, hogy az első hónap után milyen változásokat tapasztalok, bemásolom azt a levelet, amit pár napja küldtem köszönetképpen a senseinek is. Nem túl rövid, de minden benne van:

• A fizikai hatások közül a legelső, aminek nagyon örülök, hogy sokkal gyorsabban futok itthon és jobban bírom a futást. Átlagosan egy-másfél perccel rövidebb időbe telik adott távot lefutni, illetve a levezető gyors gyaloglás is átlag kettő perccel rövidebb kilométerenként. Ez óriási számomra, tekintve, hogy eddig csak pár másodperccel sikerült javítani a szintidőket.

• A másik, nem kevésbé fontos hatás, hogy terhelhetőbb vagyok, többet bírok és tovább tart az erőm.

• A harmadik, hogy jobban alszom. Ezt mondjuk nem értem, miért, mert éppen hogy kevesebbet alszom a folytonos utazások miatt, de lényeg, hogy nagyon jól alszom és ennek örülök.

• Jobbak a reflexeim és gyorsabb vagyok.

Valamelyik este, mikor sétáltam az edzés után a metróhoz és a tanultakon gondolkodtam, jött velem szembe egy férfi, telefonált, én a fülemet piszkálva kikerültem, ekkor azonban ő valamiért hirtelen visszafordult és megnézte az óráját éppen akkor, mikor elment mellettem, de én csak a szemem sarkából láttam a mozdulatot és azt hittem, hogy valami egészen másra készül és olyan rövid időn belül ráfordultam és mögé kerültem, hogy fel se fogtam, mit csinálok.
Nem ütöttem meg vagy ilyesmi, csak villámgyorsan a háta mögött találtam magam. Ő pedig szemmel láthatóan semmit nem vett észre az egészből, mert nyugodt szívvel elsétált onnét és közben folyamatosan beszélt. Még én is megijedtem magamtól.

A lelki hatásai is legalább ennyire értékesek.

• Jobban figyelek, több mindent észreveszek még akkor is, ha nem szólok vagy ez nem úgy tűnik külső szemlélő számára.

• Valahogy jobban megértem az emberek bizonyos cselekvéseinek mélyén megbújó okot és nem amiatt idegeskedem, hogy miért pont én vagyok már megint a célpontja az éles nyelvüknek, hanem azon gondolkodom, hogy mi történhetett velük, amiért idegesek. Mert nem rám mérgesek, csak felhúzta őket valaki. És ez – most, hogy alaposabban figyelek rájuk – nagyszerűen kivehető a szidalmaikból is, hogy tényleg nem rám haragszanak, csak valaki elintézte a hangulatukat, én meg pont kéznél voltam, hogy levezessék. Mikor pedig meg is kérdezem, hogy mi történt és nem pedig rájuk vágom az ajtót, hogy főjenek a saját levükben egyedül, meglepetten elmesélik és megnyugszanak pár percen belül.

• Sokkal szervezettebb vagyok, jobban kihasználom a szabadidőm és néhány hónap kihagyás után újra rendszeresen olvasok könyvet is, mert tudok rá időt szakítani.

• Magasabb lett a toleranciaküszöböm az élet szinte minden területén az első két hét után, tekintve, hogy hatalmas mennyiségű káromkodást hallok, amihez eddig abszolút nem voltam hozzászokva (és mivel a sensei szájából hangzanak el, nem megyek oda, hogy na ezt most gyorsan fejezd be…), és emiatt az edzések óta rendesen tudom fegyelmezni magam, hogy mások idegesítő szokásaira se úgy nézzek, mint idegesítő szokásokra és nem bosszantom magam miattuk, csak elengedem őket a fülem mellett. Lehet, hogy inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy nagyobb lett az önkontroll a kezemben magam felett.

• Általánosságban véve boldogabb vagyok, bár ez sem csak a ninjutsu miatt van, de ez is sokban hozzájárul.

• Ahogy figyelem a többieket, akikkel találkozom minden alkalommal és látom rajtuk a lelkesedést és az egymás iránti tiszteletet, a kedvességet, amit tanúsítanak felém is, mindig erős elhatározás tölt el, hogy én is legyek jó és kedves és azt adjam vissza én is, amit tőlük kapok. Zoli senpai ninjutsu iránti alázatossága és szeretete, illetve ahogy a mozdulat lényegét át tudja adni, mikor párban vagyok vele, mindig hatalmas adag őszinte csodálattal, lelkesedéssel és motivációval tölt el és megtisztelve érzem magam minden pillanatban, mikor valamelyik haladóval állok párban.

Összességében véve azt mondanám, hogy a ninjutsu hatására egészen biztosan elindultam valamilyen úton a mélyebb megértés és a még nagyobb egymás iránti figyelem felé, ami miatt már most rendkívül hálás vagyok és hatalmas adag köszönettel tartozom. Tényleg nagyon köszönök mindent! És persze alig várom a folytatást.”

Erre számítottál-e?
Néhány hónapja tudom, hogy az élet sokkal egyszerűbb és pláne boldogabb, ha nem várok el senkitől semmit és nem is számítok senkitől semmire, éppen ezért az első edzésre is úgy mentem, hogy lesz ami lesz, én örömmel és nyitott szívvel fogok részt venni rajta, majd úgyis alakulnak a dolgok valahogy, hiszen olyan nincs, hogy semmi sem történik.

És mivel nem számítottam semmire, ezért aztán óriási meglepetésként ért, mikor a Sensei szájából a saját gondolataimat hallottam vissza majdhogynem szó szerint idézve. Nem tudom még most sem hova tenni ezt az egészet, mert eddig soha senki a környezetemben nem osztotta ezeket a gondolatokat (illetve éppen hogy megcáfolni voltak csak hajlandóak), erre most itt egy fickó, aki ugyanúgy azt gondolja például az emberről, hogy egy mikrokozmosz, egy kis egyedülálló univerzum a makrokozmoszban. Az edzés végén az államat a padlóról összeszedve, a lelkesedésemet pedig a plafonon kergetve egyértelműen tudatosult bennem, hogy ez egy olyan valami, amit régóta kerestem.

Miért ajánlanád másoknak?
Ez egy csodálatos nézőpontja az életnek és a világnak, amiben élünk, s bár nekem abszolút nem új ez a fajta szemléletmód, hiszen ebben élek én is elég régóta, szerintem nagyon-nagyon nagy többsége az embereknek újként, ‘más’-ként tekintene rá. Szerintem erről az edzésről az első alkalom után kétféleképpen lehet eljönni: az egyik a „soha többet nem jövök ide” hozzáállás, a másik pedig a „soha többet nem megyek el innen” attitűd. Nekem az utóbbi.

Mi neked a Ninjutsu?
Egy olyan időtöltés, amikor teljesen kiürül az agyam és csak a pillanatban élek, nem gondolok se arra, hogy mi fog történni holnap, mi történt tegnap, mi lesz a vacsora vagy lekésem-e a buszt, se arra, hogy ki vagyok, miért vagyok itt és egyáltalán mikor kapom meg végre, amit annyira nagyon szeretnék. Az edzés eleji és végi seiza közti időben mindig csak az aktuális pillanat vagyok: a lépés, a mozdulat, az esés és a törekvés, hogy jó legyek. És ez az állapot egy különösen jó érzés.

-nevnelkul-

Próbáld ki egy hétig ingyen:

, , ,

Nincsenek hozzászólások

NEM Tehetsz róla, DE tehetsz ellene! 6 Viselkedési Tipp ami megmentheti az életed!

Nem tehetsz róla, de tehetsz ellene. Nők elleni erőszak, női önvédelem!

Pár hónapja nagy port és visszhangot keltett a rendőrség bűnmegelőzési videója a Selfie.

Sokan értettek vele egyet, sokan nem. A filmeket azóta eltávolították minden videó megosztóról, így lejátszani nem tudom neked. De azt el tudom mondani, hogy  Magyarország leghatékonyabb női önvédelem oktatójaként (Mert 5 éve tanítok, és akik elvégezték a 4 hónapos női önvédelem tanfolyamunkat, megtanultak így gondolkodni, azok mind helyt álltak az életben és meg tudták védeni magukat bármilyen szituációban.) mit gondolok arról a kampányról ami végső soron sikeres lett. Sikeres, hiszen szinte az egész világ beszélt róla, az emberek elő vették a nők elleni erőszak témáját, még ha a rendőrséget az üzenet miatt meg is hurcolták kissé.

Szerintem a videó és a kampány is zseniális volt, és a videó is teljesen rendben volt, csak én még hozzá tettem volna az alap üzenethez két szót, egy NEM és egy DE kiegészítéssel lett volna az ami, úgy viszont könnyen elképzelhető, hogy nem ért volna el ennyi embert…

Ezt a kis videót, amit a Pécsi rendőrök csináltak, hogy valahogy ellensúlyozzák az ottani helyzetet. Hiszen az elmúlt években Magyarországon ott került a nyilvánosságra a legtöbb nők elleni erőszakos bűncselekmény. Elég csak a Bándi Kata halállal végződő, vagy a polgármester Páva Zsolt lányával esett média által felkapott „szerencsésebb” kimenetelű ügyre gondolnunk.

Selfie Magyar rendőrség bűnmegelőzési videó

Na de elmondanám, hogy ez a két ügy csak a jéghegy csúcsa volt, mert Magyarországon is minden 5. nő esik egy bizonyos statisztika szerint áldozatul élete folyamán nemi erőszaknak. Vagyis akarata ellenére nemi aktusra kényszerítik. Persze ez csak a felderített ügyek száma, hiszen a statisztikák a hivatalos adatokból táplálkoznak. Viszont nagyon sok nő ha túl is élte a támadást, akkor sem tesz feljelentést, mert fél, vagy szégyelli ami vele történt.

Magyarországról évente kb. 2000 (csak a bejelentések alapján) ember tűnik el nyomtalanul, és ezeknek az embereknek nagyobb hányada nő. Azt, hogy velük mi lesz, senki sem tudja. Csak annyit mondhatok, hogy mielőtt szerzetesnek álltam 8 évre, előtte az éjszakában dolgoztam, és ott bizony volt lány kereskedelem, prostitúcióra való kényszerítés, szexuális rabszolga tartás, és szerv kereskedelem is. Az ilyen jellegű bűncselekményeknek a nagy százaléka soha nem kerül nyilvánosságra, hiszen általában halállal végződnek.

A Nővédő aktivisták, Női szervezetek pl NANE, akiknek a munkáját én is nagyra értékelem és  volt amikor még együtt is tudtunk működni természetesen fel vannak háborodva, és lázadnak a videó ellen, ami az ő szemszögükből teljesen érthető is. Csak azt ne felejtsük el, hogy ők csak azokkal a „szerencsés” áldozatokkal foglalkoznak akik életben maradtak egy ilyen támadás után, és volt erejük a rendőrséghez, vagy hozzájuk fordulni segítségért. Nekem viszont meggyőződésem, hogy a megelőzés amiről ez a videó is készült, sokakat menthetne meg azok közül is, akik  nemi erőszak vagy más nők ellen elkövetett halálos kimenetelű bűncselekmény áldozataivá válnak.

Ezek olyan jelenlévő adatok, és problémák, amik reális világképet adnak arról, hogy hol is élsz valójában. Tehát a Pécsi Rendőrség videója nagyon is életszerű helyzetet vázol fel, és nagyon is reális az a probléma amire szeretnék felhívni a figyelmet!

Elmondom azt is, hogy mik ezek a dolgok, és miért!

KIHÍVÓ ÖLTÖZET:

Minél erotikusabb a kisugárzásod, annál nagyobb valószínűséggel fognak nem csak azok a férfiak kiszemelni maguknak akiket te is akarnál magadnak, hanem bizony azoknak is meg fog akadni rajtad a szemük, akik elveszik amit akarnak. Igazából a videóban szereplő lánynak még mázlija is volt, hiszen sokkal rosszabb is történhetett volna vele:

  • Meg is ölhette volna az aktus végén a támadó.
  • Egy egész „baráti” társaság is lehetett volna az elkövető.
  • El is vihették volna amikor egyedül maradt, és rabszolgaként tarthatták volna, esetleg értékesíthették volna külföldre hasonló célokból. (Mielőtt jó útra léptem volna, 2000-környékén, egy csinos lány piaci értéke kb 200 euró volt. Vagyis azok, akik nőket rabolnak el és árusítanak külföldre, ennyi pénzt kapnak emberenként. (Nem, én sosem csináltam ilyet, csak tudom és tudtam, hogy miként mennek ezek a dolgok.))
  • Mivel fiatal egészséges, ezért esetleg elrabolhatták volna szerv kereskedők is, és akkor megint csak soha többet nem került volna elő, hiszen akkor aztán mindenét kiveszik, és eladják.

A további ötleteket mindenkinek a fantáziájára bízom. Azt azért még el kell mondanom, hogy ezek a dolgok biztosan nem a legdurvább lehetséges befejezések, mert ilyen történetekről filmeket is csináltak, és a filmek soha nem olyan durvák mint a valóság!

Mit csináljak, ha szeretek kihívóan, csábítóan nőiesen öltözködni?

Amikor egy szamuráj hadsereg nem tudta át verekedni magát a sógun hadseregén, hogy megöljék, akkor oda küldtek egy 5 fős elit kommandót. (A világ első Speciális elit kommandója a Ninják alakulata volt.) Ahol pedig ők is kudarcot vallottak, oda küldtek egy Kunoichit, egy női ninját. A női ninják legfőbb erőssége a kihívó öltözékük, és a csábító nőies viselkedésük volt. De soha nem jutottak volna el a Sógunig, ha mindezt már a kapuban elsütik, vagy a palota más részein, hiszen már az őrökön sem jutottak volna túl, mert azok is magukévá tették volna őket.

Tehát ha egy Kunoichi anélkül szeretett volna eljutni a Sógunig, hogy szexuális aktust létesítsen az útját álló összes őrrel, akkor meg kellett tanulnia, hogy miként jusson be másképp a Sógun közelébe, hogy végre hajthassa a küldetését. Ez pedig a női fondorlat volt, vagyis annak a művészete, amivel mindig mindenkinek épp annyira volt csak kacér és kihívó, hogy beljebb tudjon jutni egy következő ajtóhoz.

Na most ha azt nézem, hogy felveszel valami kis falatnyi szexi és kihívó ruhát, és elmész benne a diszkóba, hogy ott kellesd magad, az körülbelül olyan, mintha a kunoichi úgy akart volna bejutni a Sógunhoz, hogy széthúzza a ruháját a palota udvarán és arra vár, hogy majd a Sógun le jön érte…

Tehát ha szeretsz kihívóan öltözködni, akkor mindig tudd, hogy kinek öltözöl fel és hová, na meg milyen alkalomból. Vagyis a megfelelő hely idő és körülmény tekintetbe vétele rendkívül fontos!

Ne feledd, hogy az igazi férfiak amilyenre te is vágysz, nem a formára mennek, hanem a kisugárzásra. Az igazi férfi szeret vadászni, és a jó vadász a nehéz prédát kedveli. Az éhes vadász a könnyű prédára hajt, de ő igazából csak minél hamarabb enni akar. A türelmes vadász csapdát állít, amibe bele sétál a vad. A gonosz, ostoba és türelmetlen vadásznak pedig teljesen mindegy, hogy hogyan, csak valahogy legyen préda. Ez utóbbi még attól sem riad vissza, hogy a többi vadászt ölje meg zsákmányért. Persze egy jó vadász tudja ezt, és fel van rá készülve, hogy bizony az ő trófeája, a nehéz vad, az bizony majd kelleni fog a pancsereknek is.

KIHÍVÓ MAGAMUTOGATÓ VISELKEDÉS:

Egy másik statisztika szerint, amit a nővédő egyesületek is gyakran hangoztatnak a nemi erőszakot elkövetők 70%-a ismerős. Vagyis a videón bemutatott alkalmi erőszak tevő, igazából csak az esetek jóval kisebb része. A nagyobb rész az amikor egy ismerős már régóta fantáziálgat, mert esetleg kacérkodtál vele, vagy félre érti a szándékaidat a felé irányuló impulzusokat amiket küldtél.

Persze itt most lehet azt mondani, hogy a NEM AZ NEM, és értse meg az erőszak tevő, hogy te nem akarod. De az a helyzet, hogy nem fogja… Vagyis lehet, hogy be van drogozva, piázva, vagyis nem józanul ítéli meg a helyzetet, ez egyébként enyhítő körülmény még a bíróságon is a legjobb tudásom szerint. Na meg ha már évek óta rád maszturbál és úgy be van gerjedve attól, hogy egy házibuliba (Vagy más szituációban) kettesben maradtatok, akkor szintén elég valószínű, hogy nem fog tudni uralkodni magán. Mert nem is akar, hiszen izgatva volt, és ennek az eredménye megfogant a gondolataiban, és alig várja, hogy valósággá váljon a képzeletének szüleménye…

„A szexuális energia „legyőzésében” elvezetésében főleg férfi oldalról viszonylag komoly tapasztalataim vannak, hiszen 8 évig éltem cölibátusban, és kb 2 évig tartott, mire sikerült teljesen fölé emelkednem ennek a késztetésnek úgy, hogy szerzetesként éltem egy kolostorban, ahol minimálisra volt csökkentve a nőkkel való érintkezés lehetősége. Na most akkor egy átlagos hétköznapi életet élő potenciális elkövetőnek, akit ráadásul minden nap húzol, vagy régebb óta kacérkodsz vele, egy kis alkohol hatására sokkal kevesebb a reális esélye arra, hogy meg tudja állni és türtőztetni önmagát.” –amitől még ugyan olyan elítélendő és rothadékság amit csinál, de ettől még ez fog történni a fejében-

Mivel erősebb nálad, így erőfölényben van, és csak olyan trükkökkel és módszerekkel tudod megállítani, melyeket jó előre begyakoroltál és megtanultál. Ha nincsenek ilyen módszereid, akkor 70%esélyed van rá, hogy meg fogsz halni. Hiszen a halálos kimenetelű nemi erőszakolások ennyi %-át követi el ismerős. Ez érthető is, hiszen az elkövető, miután kitisztult az agya, szembesülni fog azzal, hogy ismered, vagyis azonosítani tudod ezért, hogy csökkentse a felelősségre vonásának esélyeit meg fog ölni. Legalábbis a rendelkezésre álló statisztikák szerint 70%-ban meghozza ezt a döntést.

Tehát azzal, hogy kihívóan viselkedsz, és kacérkodsz egy ismerősöddel, vagy egy ismerősöd előtt valaki mással, akkor tulajdon képpen ennek a szituációnak a lehetőségével is kacérkodsz, mert lehet, hogy akivel flörtölni szeretnél, az nem is foglalkozik veled, de közben valaki más, akivel meg te nem szeretnél foglalkozni, mindent lát, és csorgatja a nyálát. Éppen ezért témája a 4 hónapos Ninjutsu Női Önvédelem tanfolyamnak nálunk a konkrét megerőszakolás előtti, és közbeni technikák is. (Ezek egyébként a legdurvábbak, hiszen itt nem kérdés, hogy az életed-e a tét.)

Mit csináljak, ha szeretek kihívóan kacéran viselkedni?

Ugyan azt mint a fenti történetben Gésának álcázott Kunoichi. Tudd, hogy mikor hova kinek adod meg azt a jutalmat, hogy így láthat. Ha bárhol, bármikor, bárkinek, akkor olcsónak fognak gondolni, és jogosan, hiszen semmit nem kell tenniük azért, hogy téged úgy lássanak, ahogy más nem. Az, hogy még nemi aktusra is sor kerül, az a férfiak szemszögéből már csak egy mellékes dolog, hiszen a viselkedéseddel azt sugalmaztad, hogy bármire kapható vagy, akkor könnyen jöhet valaki, akinek a bármibe a nemi erőszak is bele tartozik.

Ismerek olyan nőket, akik nem úgy öltözködnek mint a ribancok, mégis van egy olyan erotikus kisugárzásuk, ami inkább tiszteletet parancsol, mint ellenállhatatlan vágyat gerjeszt. Meg kell tanulnod ilyen magabiztos, erős nővé válni, aki nyakig felöltözve is annyira tudatosan képes ezt a hangulatot képviselni, hogy amikor csak rá néz egy potenciális elkövető, a szeme egyetlen villanásával képes rendre utasítani. Persze az ilyen okos nőknek már meg van az a képességük is, hogy nem is sodorják magukat olyan helyzetekbe ahol veszélybe kerülhetnek, hiszen rendelkeznek az éleslátás, emberismeret, helyzetfelismerés képességével, és vannak megoldásaik vészhelyzet esetére is. Nem árt, ha ezeket te is elsajátítod, kezdésnek mondjuk elolvasol néhány könyvet a témában.

ALKOHOLOS KÁBÍTÓSZERES BEFOLYÁSOLTSÁG.

Amikor egy nőt eladnak, vagy elrabolnak szexuális rabszolga munkára, akkor állandó bódult állapotban tartják a tudatát, hogy ne ellenkezzen. Saját magunkon is megfigyelhetjük, hogy alkoholos befolyásoltság alatt sokkal bátrabbak, vakmerőbbek vagyunk. De ami a legfontosabb, hogy valami ami részegen jó ötletnek tűnik, az józanul förtelmes és el nem követendő tett lehet. Szerintem mindenkinek van olyan esemény az életében, amit részegen csinált, de amúgy soha nem tenne olyat. A nemi erőszak is ilyen.

Az elkövető minden esetben bűnös, és a magam részéről aki ilyet tesz, azt kasztrálással jutalmaznám, mint ahogyan jutalmazták régen is néhány ősi kultúrában. Hiszen a legtöbb ősi kultúrában a nők tisztelete és a nők védelme egy alap momentum. Persze sok helyen elfajzottak ezek a tanítások, de az alapvető tézis, hogy a nők gyengébbek a férfiaknál fizikailag (egy-két kivételtől eltekintve) az nem változott az idők folyamán. Különben ugye lehet, hogy olyan bűncselekményekről is lehetne hallani, hogy nő erőszakolt meg a férfit.

Persze óriási nagy ostobaság volna azt gondolni, hogy nem történik ilyen a világban. Az egyetlen dolog amiért nem létesülnek férfiakat védő szervezetek, vagy nincs nagy hangjuk, hogy a világ minden részén kimondatlanul is nevetségesnek számít az a férfi akit nők bántalmaznak.

Ebből kifolyólag minden normális társadalomban vigyáznak a nőkre. Amíg gyerekek, addig az apjuk, aztán a férjük, majd az idős fiai kötelessége, hogy vigyázzanak a nőre.

És akkor arról ne is beszéljünk, hogy te is többet ittál a kelleténél és esetleg már a szalonspicc állapotánál tartasz, ahol sokkal több őrültségre vagy kapható, és esetleg máshogy fejezed ki magadat mint józanul. A még ennél is lejjebb való részegedést már ne is taglaljuk, mert lehet nem is fogsz rá emlékezni, hogy mi történt veled, nemhogy küzdeni ellene. Ha így tudod csak jól érezni magad, akkor neked is ugyan olyan komoly problémáid vannak, mint azoknak a férfiaknak akik ezt csinálják. Csak őket nem fogja megerőszakolni senki, max. az értékeiktől fosztják meg őket, és ugyan úgy elhagyva ébrednek majd fel valahol amikor kitisztul a szesz belőlük. De nekik csak annyi lesz a tanulság, hogy többet ne igyanak annyit, mert kirabolják őket, míg egy nőnek ez mellé társul még az is, hogy megerőszakolják önkívületi állapotban. (És akkor azt már nem is mondom, hogy mi van ha egy ilyen este teherbe esel egy ismeretlen erőszak tevőtől? Akkor majd mit csinálsz? elpusztítod a saját méhedben a gyermeked?)

Mit csináljak, ha szeretek néha piázni a barátaimmal?

Tartsd a mértéket. Egy lerészegedő nő, nem csak nem szép látvány, de sokkal könnyebben válik olyan cselekmények áldozatául, amit nem szeretne. Akár tetszik, akár nem, voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik az ilyen állapotban lévő nőket, így lehet pont téged szemelnek majd ki áldozatuknak.

Ha minden áron hulla részegre szeretnéd inni magad, akkor azt csak a tényleg régi és jól ismert barátaid körében tedd, de ez egy eleve rossz döntés és a gyengeség jele, ha erre az állapotra van szükséged ahhoz, hogy jól tudd érezni magad. Nyilvános helyen, soha ne fogyassz többet az enyhe becsiccsentés állapotánál, tartsd azt a szintet, ha minden áron így szeretnéd érezni magad. (Egyébként fiúknak is ugyan ezeket tanácsolom.)

ISMERKEDÉS

Sosem tudhatod, hogy kibe szaladsz bele. Sosem tudhatod, hogy milyen ember az aki ki kezd veled, sosem ismerheted a hátsó szándékait.

Járt hozzám egy modell, aki azért jött el, mert be Ginázták, és rá ébredt, hogy mennyire kiszolgáltatott. Persze neki volt annyi lélek jelenléte, hogy egyedül még amíg képben volt, betámolygott a mosdóba és bezárkózott, amíg elmúlt a hatás. De azt mesélte, hogy csak egy hangra emlékszik, ami nagyon be akart jönni segíteni neki, de nem tudná megmondani, hogy ki volt az, mert annyira nem volt képben.

De mit csináljak, ha szeretnék ismerkedni, hiszen épp azért megyünk buliba, mint a lányok a filmen?

Mindig csinálj felvételt a telefonoddal az új barátaidról, azokról meg pláne, akik itallal kínálnak. Hiszen a piával való manipulálás az egyik legrégebbi trükk szórakozó helyeken, így nemi erőszaknál is előfordul. Pláne, hogy olyan szerek vannak már közkézen, amitől nem leszel teljesen ájult, viszont semmire nem fogsz emlékezni. Bele kevernek egy kis Ginát a piádba, aztán kisegítenek a mosdóba, vagy a kocsihoz, mert ellenkezni azt nem fogsz tudni, és ott azt csinálnak veled amit akarnak.

Szóval a képet amit csinálsz az új „barátaidról”  egyből továbbítsd valahová, ahonnan nem tudja letörölni senki, ha megszerzi a telefonod akkor sem. Ez azért fontos, hogy ha esetleg mégis eltűnnél, akkor valaki legalább elindulhasson valamilyen nyomon utánad. Ráadásul ha így teszel, az elkövető is tisztában lesz vele, hogy meg van neked és valaki másnak is még a fényképe, így sokkal kisebb lesz rá az esély, hogy bántani fog.

NŐI MEGÉRZÉS

Számomra a legkülönlegesebb motívum a filmben, a történet folyása alatt végig felbukkanó megerőszakolt női alak. Persze efölött sokan elsiklanak, de akik egy kicsit legalább foglalkoztak a spiritualitással, azok tudhatják, hogy mennyire fontosak a megérzések. A női megérzések, meg aztán pláne. 

Csak gratulálni tudok a film megalkotóinak, hogy ezt a vonalat is feltüntették. Hiszen az erőszak, vagy bármilyen másféle bűncselekmény áldozatai 90%-ban beszámolnak arról, hogy legbelül végig érezték, és tudták, hogy valami nincs rendben. Ezt egyébként könnyű ellenőrizni, hiszen ha olvasod ezt, akkor biztosan te is voltál már úgy, hogy jó előre tudtad, hogy valami nem lesz rendben. És később átkoztad magad, hogy nem hallgattál a megérzésedre, a hangra aki figyelmeztetett.

A filmben is ez történik, hiszen mind a három lánynak megjelenik a rossz előre jelzés, ugyan úgy, ahogy általában mindenkinek megjelennek az ilyen ómenek. De  különböző okokból nem akarunk figyelni rájuk, elhessegetjük ezeket a gondolatokat és cseppet sem törődünk a saját biztonságunkról szóló előre jelzésekkel. Persze csak addig amíg konkrétan nem történik valami velünk, és meg nem tanuljuk a magunk kárán, hogy bizony nem olyan rossz dolog az, ha valaki súg onnan fentről. Nálunk a Ninjutsu Női és Férfi Önvédelem tanfolyamokon is külön gyakorlatok vannak ezeknek a megérzéseknek a fejlesztésére, melyek rendkívül régre vissza nyúló egyszerű, bárki által elsajátítható, ám mégis misztikus dolgok. Persze a nőknek ez sokkal könnyebb, hiszen ők már alapból úgy születnek, hogy vannak ilyen jellegű intuícióik. A fiúknak ezt külön ki kell fejleszteni, meg kell tanulni, mert az ő velük született képességeik kicsit más jellegűek.

Hogyan tanulhatok meg hallgatni a megérzéseimre, és honnan tudhatom, hogy nem csak paranoiás vagyok?

Egy kis gyakorlással természetesen. Ha valaki megőrzi a józanságát, gyakorolja az önmegvalósítást, és elkezdi figyelni a gondolatait, akkor egy idő után könnyen meg tudja különböztetni majd a félelemből és rettegésből táplálkozó paranoiás kényszer képzeteket az életmentő megérzésektől.

Vagyis kezd el figyelni magadat! Vizsgáld mindig a gondolataidat és az érzéseidet külön-külön. Vagyis legyél tudatos az érzéseid és a gondolatok szétválasztásáról. Ez az első lépés. Az, hogy meg tudd különböztetni a félelemből fakadó gondolataidat azoktól amiket maga Isten súg a füledbe, hogy ha most így csinálsz, akkor bizony ez meg ez fog történni.

Persze az is lehet, hogy nem hiszel Istenben, vagy legalább valami felsőbb erőben, és nem hiszel a régi, elavult szent írásokban javasolt ősi módszerekben sem, mert te felvilágosult, modern tudományosan gondolkodó Homo-Sapiens vagy. De akkor meg ne aggódj azért, hogy meg fognak erőszakolni, meg kinyírnak. Mert akkor nem teremtés, hanem evolúció van, és abba meg tökre simán bele fér, hogy az erős lenyomja, kihasználja, kinyírja, megerőszakolja  a gyengét. Természetesen ha ebben hiszel, akkor meg talán még nagyobb szükséged van arra, hogy megtanuld megvédeni magad, hiszen csak a legerősebbek maradhatnak talpon!

HAZAFELÉ AZ ÚT VESZÉLYES

Egyedül soha ne indulj haza. Tulajdonképpen a rendőrség kisfilmje is erre hívja fel a figyelmet, hogy bizony, ha egyedül maradsz, kihívó ruhában, bepiázva valahol, akkor könnyen találhatod magad ilyen helyzetben. De az is nagyon fontos, hogy vállalj felelősséget a társaságotok többi tagjára. Vagyis mindig legyen valaki aki tyúkanyó a csapatban, és józan marad annyira, hogy szemmel tudja követni a csapat tagok mozgását. Ez azt jelenti, hogy ha valaki kezd nagyon lerészegedni a társaságból, akkor haza viszi, ha valaki eltűnik, elkezdi keresni, és végül senkit nem hagy egyedül, ha vége a bulinak.

Normális baráti társaságokban egyébként ez tök alap. A SELFIE film olyan szitut mutat be, amikor a két másik barátnőt nem érdekli, hogy mi van a többiekkel, meg a lovagokat sem érdekli, hogy mi van az új csajuk barátnőjével, és így ő egyedül marad, kihívó ruhában, részegen az utcán.

Persze lehetett volna szerencséje is, de a film arról szól, hogy ez a felállás nem olyan szerencsés, és könnyen előfordulhat, hogy meg találja egy rossz és gonosz vadász. Az erőszak tevő, várhatott lesben állva, vagy ki jöhetett utána a buliból, stb.

Mit csináljak, ha mégis egyedül maradtam?

Semmi képpen ne indulj el haza gyalog egyedül! Hívj taxit! Tegyél mindig félre taxira pénzt!

Na de mi van, ha nincs már elfogyott a pénzem, és valahogy haza kell jutnom?

Ha az élet mégis úgy hozza, hogy egyedül maradtál, és úgy kell átvágnod a sötét városon, akkor menj forgalmas útvonalon, legyen valami fegyver a kezedben, aminek értesz a használatához, legyél nagyon figyelmes és körültekintő. Kerüld a kapualjakat, sötét utcákat, parkolókat, autókat, ahová beránthatnak.

Mit csináljak, ha mégis csak kinézett valaki, követ, kerget, elkapott stb…

Kiabálj segítségért és fuss, fújd le gázspay-vel!

Mi van ha ez is kevés, gyorsabban fut nálam?

Akkor jön az a tudás, ami a feljebb említett Kunoichinek is segített be és kijutni az akció végén a Sógun palotájából, hogy utána elmesélhesse és tudását tapasztalatait tovább adhassa a jövő női harcosainak. Azoknak a női harcosoknak, akik nem akarnak áldozattá válni, és úgy akarják megtanulni megvédeni magukat, hogy közben a nőiességüket is megőrzik, valamint tudják, hogy:

NEM TEHETNEK RÓLA, DE TEHETNEK ELLENE!

Szeretettel:

Horváth Ádám ninjutsu és jóga oktató

HA EGYET ÉRTESZ OSZD MEG, HAD JUSSON EL MINÉL TÖBB EMBERHEZ!

Ha valamit kihagytam, vagy van még ötleted, szólj hozzá bátran!

4 Hónapos Ninjutsu Női Önvédelem Tanfolyam
PRÓBÁLD KI EGY HÉTIG INGYEN!

Ninjutsu Női Önvédelem Új év Új élet!

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

„Önvédelem: külső támadókkal és „belső démonokkal” szemben egyaránt.” Ringer Marianna Ninjutsu Női Önvédelem

"Önvédelem: külső támadókkal és "belső démonokkal" szemben egyaránt." Ringer Marianna Ninjutsu Női Önvédelem Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Két éve egy sok mindenre kiterjedő, gyökeres változás kezdődött az életemben, melynek egyik fontos eleme volt a sokévi punnyadás következtében meggyengült kondícióm javítása, a megfelelő és rendszeres testmozgás megtalálása. Valamilyen harcművészeti ág kipróbálásának gondolata egy példaképemnek tekintett tanárom nyomán merült fel.

Egy ismerősöm ismerőse révén hamarosan el is jutottam az első edzésre, ami – történetesen – ninjutsu volt. Rögtön ott is ragadtam, amíg kb. másfél hónap múlva feloszlott a dojo. Az edzés nélkül eltelt idő alatt egyértelművé vált számomra, hogy mindenképpen ilyen típusú „sportra” van szükségem (ez a felismerés önmagában is meglepő volt, tekintve, hogy addig szinte megmozdulni sem voltam hajlandó).

Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Az edzéseken újfajta szemléletmódot, kreatívan alkalmazható alapelveket kapunk. Ezeket sok gyakorlással, ismétléssel, és az alapokra épülő egyre komplexebb feladatok megoldásával mélyítjük el. A közösség ereje is támogatást jelent, hiszen olyan emberekkel gyakorolhatok együtt, akik szintén a változtatás mellett döntöttek, és belevágtak valami új, talán szokatlan dologba.

Erre számítottál-e?
Inkább csak ebben reménykedtem 🙂

Miért ajánlanád másoknak?
A test-lélek-szellem összhangján alapul, ezeket egyszerre fejleszti és formálja át. A fokozatosságnak köszönhetően nem okoz hirtelen túl nagy megterhelést, folyamatos fejlődést tart fenn. Valóban használható, a mindennapokba is átültethető (sőt, egy idő után bele is épülő, szokássá váló) gyakorlatokat ismerünk meg.

Mi neked a Ninjutsu?
Ahányszor elgondolkodom ezen a kérdésen, mindig valami új eredményre jutok. Nem tudom frappánsan, mindent magába foglaló módon megfogalmazni. Álljon itt egy kis felsorolás a teljesség igénye nélkül:

-régóta keresett, a mindennapok részévé váló, versengés nélküli, gazdag és szabad mozgásforma.
-önvédelem: külső támadókkal és „belső démonokkal” szemben egyaránt.
-egy mélyen belülről eredő természeti törvényt és a jó ösztönök visszanyerését, felélesztését jelentő út.

Üdvözlettel,

Ringer Marianna

Próbáld ki egy hétig ingyen:

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Modortalanság Vs Lazulás

Egyszer egy nagy kínai császár elment, hogy találkozzon egy nagy zen mesterrel. A zen mester éppen a földön hempergett, és nevetett, és a tanítványai is nevettek – nyilván egy viccet mondhatott. A császár értetlenül nézte. Alig tudott hinni a szemének, mert ez a viselkedés annyira modortalan volt; nem is tudta megállni, hogy ne tegye szóvá. Azt mondta a mesternek:

Mindig megfeszítve hordod az ijjad?

Ez modortalanság! Egy ilyen mester, mint te vagy, nem viselkedhet így; az etikettet szem előtt kell tartani. Hemperegsz a földön, és nevetsz, mint egy eszelős.

A mester a császárra nézett, aki íjat viselt (azokban a régi időkben még íjat és nyilat hordtak az emberek). Megkérdezte:

Mondj meg nekem valamit: mindig megfeszítve, kihúzva tartod ezt az íjat, vagy hagyod ellazulni is?

A császár azt felelte:

Ha mindig megfeszítve tartjuk, elveszíti rugalmasságát, és akkor már semmi hasznát nem lehet venni. Ellazítva kell hagyni, hogy amikor szükségünk van rá, megfeszíthessük.

A mester így válaszolt:

Éppen ezt teszem én is.

, ,

Nincsenek hozzászólások