Menü

Posts Tagged Túlélés

Milyen a jó vándorbot/ túrabot?

Milyen a jó vándorbot? Túlélő túra
A Vadonban mindig legyen nálad egy jó bot:

Az éves szokásos túlélő túrán amikor indulunk, az első lépés az eligazítás után, MINDIG , egy “vándorbot” vágása. A Vándorbot segít felfelé a hegyen, lefelé a hegyen, nem kell mindenért lehajolni, leguggolni, meg lehet vele mindent piszkálni amit találtunk. (Higiénia). Ráadásul rendkívül jó védekező eszköz mondjuk kutyafalkák ellen is. Persze manapság lehet már különböző túra boltokban különböző túra botokat kapni, amik általában alumínium csőből vannak, és amíg csak közkedvelt kiránduló helyekre járunk, ahol rengeteg a turista nyilván megfelelő is. De egy komolyabb, mászós, sétálós, ereszkedős túrához  alkalmatlan, mert nem bírja az oldal irányú terhelést. Vagyis könnyen hajolnak és törnek. Márpedig aki néha szeret körülnézni is az erdőben, és elhagyni a kijelölt, jól kitaposott turista útvonalat, azoknak a jó minőségű túrabot elengedhetetlen.

Mindenki elhagyja a kijelölt ösvényt?

Na és akkor persze lehet mondani, hogy hát én nem megyek le az útvonalról, meg csak azon fogok menni, de aki járt már valaha erdőben, főleg mondjuk egy Pilisiben, vagy más hegy-völgyes, dimbes-Dombos csodában, az tudja, hogy nem olyan nehéz benézni egy-egy turistajelzést, és eltévedni sem túl nagy probléma. De ha csak azt vesszük, hogy valaki legyen tényleg zseniális tér és idő érzékkel, meg tökéletes túra felszereléssel és egyensúly érzékkel megáldva, ő neki is hozhat olyat a sors, amikor bizony le kell térni az ösvényről.

Mondjuk amikor hív a természet. Vagyis ránk jön az üríthetnék, és nem szeretnénk estig magunkkal cipelni a terhet, akkor normális ember be megy valahova az erdőbe, és nem vizel, vagy székel az útra, vagy az út mellé. Persze aki tapasztalt erdőjáró, az tudhatja, hogy nagyon sok nem normális ember is jár az erdőbe, és kicsit sem érdekli, hogy esetleg kellemetlenséget okoz másnak azzal, hogy ott hagyja az efféle “nyomait”…

Az igazán meggondolatlanok, még be is takarják levéllel, vagy a másik nagy kedvenc, amikor egy nagy gombolyag wc papír masnival a tetején ott hagyják az úton a kis ajándék csomagot a következő arra járónak. (Azt meg gondolom nem kell ecsetelni, hogy milyen kellemetlen egy ilyenbe bele lépni az erdő közepén, ahol nem olyan egyszerű megszabadulni egy efféle ballépésektől.)

Tehát bátran ki merem jelenteni, hogy aki túrázni megy, annak bizony ha egészségesen szeretné élni az életét, le kell majd térnie az útvonalról, ha máskor nem, akkor amikor rá jön az inger, hogy meg szabaduljon a terhétől. Ilyenkor pedig egy jófajta vándor bot nagy segítség tud lenni, hiszen könnyű vele egy kis gödröt ásni, majd vissza temetni. Erre persze a boltokban kapható alumínium túra botok teljesen alkalmatlanok.

Aztán ha gubbasztás, vagy eltévedés közben megbotlunk, megcsúszunk, nagyon könnyen lehet vele támaszkodni, hiszen nem véletlenül a három lábú szék a legstabilabb konstrukció, és akkor is jól jön, ha esetleg vaddisznó, kutya falka talál meg bennünket menet közben. A legjobb természetesen ezek elől kitérni és nem a vadcsapásra cuccolni, de ha úgy hozza az élet, a vándor bot bizony egy fegyver kell, hogy legyen a kezünkben, amivel alkalomadtán jó nagyot oda tudunk sózni ha védekezésre kényszerülünk. Persze szoktak mindig lenni olyanok akik azt mondják, hogy mifelénk nincsenek farkasok, medvék stb, de vaddisznó, szarvas, veszett kutya (ember), róka  bármikor az utunkba akadhat, és nem baj ha van nálunk valami amivel távol tudjuk tartani.

Ezért aztán itt vannak a szerintem legjobb vándorbot paraméterei:

Milyen a jó vándor bot:

HOSSZA:  Minimum csípő magasságig és, vagy max. az alsó lengő bordákig. Hosszabbat nem érdemes, mert erdőben, csalitban a hosszabb inkább akadályoz mint segít. Japánul, Bo, vagy Jo méret maximum.

VASTAGSÁGA:  Minimum 3cm. De az ideális fegyverforgatás szempontjából az amit épp átérsz, vagyis mikor marokra fogod, akkor a hüvelyk ujjad rá zár a mutatóujjad felső ujjpercére. (egyéni.) Annál vékonyabb, hogy a felső ujjperc tövét eléred a hüvelyk ujjaddal, semmi képpen ne legyen, mert nem lesz stabil a fogása. (Az a városi sétapálca kategória már.)

ANYAGA: igazából teljesen mindegy, az a lényeg, hogy frissen legyen vágva, és ne a földről felszedve. A Földről felszedett botok általában már korróziónak indultak és meggyengült a struktúrájuk. A friss, ilyen vastagságú vándor botok tökmindegy milyen fából vannak kibírnak elég sok vándorlás közben rájuk nehezedő terhelést, valamint nem törnek el ütés közben. Természetesen a legjobb, a bükk, vagy tölgy.

FONTOS: Ha valaki nagyon fabarát és semmi képpen nem akar friss ágat vágni magának, akkor keresgélget, de egy élő fára csapjon amekkorát csak bír a kiszemelt eszközzel, hogy kiderüljön alkalmas-e vándor botnak. Nyilván, ha eltörik, akkor nem az… (Egyébként ami magától esik le a fáról, az már általában nem alkalmas, úgyhogy gyorsan be szokták látni a természet védők is, hogy bizony friss ág a legjobb…) Ha sajnálunk vágni, menjünk be túra előtt egy faáruházba, és vegyünk magunknak, pár ezer forintért kaphatunk készen ilyen botot, általában kerítés lécnek árulják. Valamint ne dobjuk ki a régit, és így évekig szolgálhat minket egy-egy megfelelő bot.

FORMA: Egyszerű legyen mint a bot, vagyis ne legyen rajta semmi göcsört, ág, elágazás. Művész beállítottságúak szoktak meghagyni rajta elágazásokat, de ezek csak problémát okoznak, főként harc közben. Tehát felejtsük el a három ágú, vagy szigony végződésű botokat, és egyenes legyen. Aztán semmi képpen ne legyen szögletes, hat, vagy nyolc szögletű, mert meg foglyuk utálni. Maradjunk simán a bot, azaz kör formájúaknál.

Jó, ha nem vékonyodik egyik vége fele sem, de ez általában nem kivitelezhető, vagy elég sok keresgélést igényel. Ha mégis csak ilyeneket találunk, akkor az alsó fele legyen a vastagabb. Késsel érdemes gömbölydedre, ergonomikusra faragni, hogy ne legyen rajta olyan rész sehol, ahol kellemetlen, vagy szálkás, vagy bök, vagy szúr. (Pont azért, mert amikor megcsúszik az ember, vagy épp harcolnia kell vele, akkor elég fontos, hogy ne verje szét a saját kezét.)

Jó túrázást!

Szeretettel:
Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató

 

Oszd meg, ha szoktál túrázni!


Szólj hozzá, ha van még valami amit kihagytam!

 

Ha velünk tartanál a következő Túlélő túrára, akkor itt vannak a további részletek és a jelentkezési lehetőséget is itt találod

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Ez az, amit mi a ninjutsu-ban “shiki wo shinobu”-nak nevezünk

Ez az, amit mi a ninjutsu-ban "shiki wo shinobu"-nak nevezünk

“Szeretném kijelenteni, hogy C. Daniel az első az amerikai tanítványaim közül, aki átment az 5. dan teszten elsőre. Persze, te, Doron, ugyanúgy elsőre mentél át. De a régi időkben, muszály volt elsőre átmenni: túlélés kérdése volt, mert igazi kardot használtunk! Ha elsőre nem sikerült azokban a napokban, akkor egyértelmű volt, hogy nem érsz sokat. De mire az 5. dan tesztedet csinálod, a tanár már eléggé jól tudja, hogy át fogsz-e menni.

 És bárki, aki gyakran tesz fel sokat egy egyszeri alkalomra, általában tudja előre, hogy sikeredni fog-e neki, vagy sem. Igaz, van amikor nem tudhatod. De akkor is csak “csinálnod kell” , bármit is gondolj. Ez az, amit mi a ninjutsu-ban “shiki wo shinobu”-nak nevezünk. Anélkül, hogy győzelemre vagy vereségre gondolnál, egyszerűen csak mindent beleadsz, mindettől függetlenül. Hihetetlenül egyszerű, de végletesen nehéz.

Akárcsak, ahogy a tanárom mondta nekünk mindíg, ez a fajta felemelkedettség igencsak életbevágó. Az ötödik dan teszten, azt mondják, hogy az ember a mu, az űr/semmi állapotába kerül, és ez az állapot lényegében egy felemelkedett állapot. És szeretném, ha mindannyian megtapasztalnátok és nagyrabecsülnétek ezt az állapotot, ezt a felülemelkedésnek az érzetét.”

– Masaaki Hatsumi – A Ninja edzés nagymester-könyve

“I’d like to say that Charles Daniel is the first of my American students to pass the fifth dan test the first time he took it. Of course, you, Doron, also passed it first time around. But in the old days, you had to pass it the first time you did it: it was a matter of survival then, because a real sword was used! If you didn’t get it the first time in those days, it was clear that you didn’t amount to much. But by the time you do your fifth dan test, the teacher knows pretty well if you’re going to succeed.

And anyone who makes a practice of staking a great deal on a single endeavor generally knows beforehand whether he is going to make a success of it or not. It’s true that there are times when you can’t tell. But you’ve just got to “go for it,” whatever you think. That’s what we call in ninjutsu “shiki wo shinobu”. With no thought for either winning or losing, you just go all out, regardless. It’s utterly simple, but extremely difficult.

Just as my teacher used to tell us, this kind of transcendence is really vital. In the fifth dan test, it is said that you go into a state of mu, nothingness, and this state is intrinsically a transcendental one. And I want you all to experience and appreciate this state, this sense of transcending.”

– Masaaki Hatsumi – The Grandmaster’s Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások