Posts Tagged vélemény
“Rá vagyok kényszerítve arra, hogy kerüljem az ahogy esik úgy puffan megoldásokat, előre kell gondolkoznom, és figyelnem kell a környezetemet.” Takács István Ninjutsu
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?-
“Tanultam olyan technikákat, és kaptam olyan tanácsokat, melyeket az élet egész területén lehet alkalmazni.” Karvaly Bence ninjutsu
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Egyik barátommal, még úgy öt éve, kitaláltuk, hogy kéne valamilyen harcművészettel foglalkozni, hát elkezdtünk kutatni az interneten, hogy mik a lehetőségek. Ráakadtunk a dojo régi honlapjára, és minden ott lévő információ elolvasása után úgy döntöttünk, hogy ezt ki kell próbálnunk, nekünk ez kell. Jóval később (tavaly nyáron) sikerült is elhatároznunk magunkat, megkapni a megfelelő szülői engedélyt, így hát nekikezdtünk a ninjutsunak.
Hogy miért pont harcművészetet kerestünk? Erre igen egyszerű a válasz: érdekelt (és érdekel ma is) a japán kultúra. Ezenkívül én 2 évig judóztam, és megszerettem a harcművészeti edzések hangulatát, mentalitását.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Először is erősebb (lélekben és fizikailag is) és kitartóbb lettem. Ezenkívül tanultam olyan technikákat, és kaptam olyan tanácsokat, melyeket az élet egész területén lehet alkalmazni.
Erre számítottál-e?
Nagyjából igen. Arra vágytam, hogy minden izmom igénybe legyen véve, és emellett hasznos technikákat sajátítsak el.
Miért ajánlanád másoknak?
Ajánlanám azoknak, akik olyan harcművészetet akarnak tanulni, mely az mindennapi életünkben megjelenő szituációk helyes kezelésére, önmagad és mások megvédésére tanít.
“A mindennapokban is jól lehet használni az itt tanultakat” Szilágyi Attila és a Ninjutsu
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Azért kezdtem el Ninjutsu edzésre járni mert szerettem volna egy komolyabb harcművészetet tanulni amellett megszeretném tudni védeni magam illetve a barátaimat.
Nagyon sok mindent kaptam,tanultam az edzéseken,de ezt nem lenne könnyű összefoglalva leírni. Tömören elkezdtem az alapokat tanulni és megismerkedni a NinjutsuvalErre számítottál-e?
Nem teljesen,nem számítottam arra, hogy ennyire jó lesz a hangulat és társaság, kellemesen csalódtam. Miért ajánlanád másoknak?
Azért mert, ha szeretne az illető egy komolyabb harcművészetet tanulni akkor itt érthetően, remekül magyarázzák el, hogy mit is kell csinálni. Azon kívül a mindennapokban is jól lehet használni az itt tanultakat.
“Elhatároztam, hogy leteszem a cigit, otthagyom a kocsmákat és elkezdek sportolni” Lénárt Levente és a Ninjutsu
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Nos, ezidáig a napjaim úgy teltek, hogy iskola után hazamentem, beültem a számítógép elé, estig ültem a gép előtt, aztán kimentem a kocsmába, onnan meg éjfél körül hazajöttem és aludtam. Rendszeresen dohányoztam is. Aztán 2010 augusztusában rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább, hisz semmi értelmes dolgot nem csinálok. Elhatároztam, hogy leteszem a cigit, otthagyom a kocsmákat és elkezdek sportolni. E téren számomra csak egy harcművészet jöhetett szóba, mivel szerintem a harcművészeteknek van a legtöbb haszna a való életben is. Egy osztálytársam ajánlotta a ninjutsut. Gondoltam, egy próbát megér. Így hát az interneten megkerestem a legközelebbi dojot és elmentem az első edzésemre.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Nehéz lenne mindent felsorolni, de többek közt önfegyelmet, kitartást, türelmet és megértést tanultam.
Erre számítottál-e?
Nem, ez sokkal több, mint amire számítottam.
Miért ajánlanád másoknak?
Leginkább azért, mert edzéseken ki lehet zárni a napi gondokat, ki lehet lépni a hétköznapi világból, és mind testileg, mind szellemileg fejlődhet az ember.
“Kitartóbbnak, magabiztosabbnak és nyugodtabbnak érzem magam mióta járok edzésre.” Havasi Niki Ninjutsu, Női önvédelem
Írta Kisordas a Ninjutsu, nőiönvédelem kategóriában, dátum: 2011. március. 2.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Először általános iskolában találkoztam a judoval. De nagyon gyorsan abba hagytam (nem tudom már miért). Ezután 10 évig kézilabdáztam és elérkezett a középiskola, amikor is beleszerettem Japánba. Nagyon sok könyvet olvastam róla így (a leírások alapján) megismerkedtem az aikidóval, ju-jutsuval, a kenpoval és persze a ninjutsuval. Az összes harcművészet közül (amiről olvastam) a ninjutsu fogott meg a legjobban, ezért úgy döntöttem kipróbálom (aminek nagyon örülök, hogy megtettem
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Kitartóbbnak, magabiztosabbnak és nyugodtabbnak érzem magam mióta járok edzésre. Emellett elveket és technikákat is tanulhatok, amikre bármikor szükségem lehet az életben.
Erre számítottál-e?
Nem voltak konkrét elképzeléseim az edzésről.
Miért ajánlanád másoknak?
Mindenkinek, aki szeretne megismerni egy titokzatos japán harcművészetet és fejleszteni szeretné önmagát, mind szellemileg, mind fizikailag.
Niki
“Mindenkinek ajánlom mert a ninjutsu az önmegvalósításról szól és nem mások legyőzéséről” Farkas Péter Ninjutsu
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Régóta érdekelnek a küzdősportok és harcművészetek mostanában ez nagyon felerősödött bennem és már nem volt elég a harcművészetekről és a háború művészetéről tanulni, olvasni így elkezdtem keresni egy hagyományos, tradicionális harcművészetet sokáig kerestem és egy kettőt ki is próbáltam de nem találtam egyikben sem azt amire vágytam legbelül így jutottam el a Ninjutsu-hoz ami már az első edzésen nagyon megtetszett, és magával ragadt.
“Szembe kell nézni egyszer a félelmekkel.” Farkas Móni Ninjutsu, Női önvédelem
Írta Kisordas a nőiönvédelem, tagok kategóriában, dátum: 2011. február. 22.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Szerintem a lélek ápolása mellett a testet is karban kell tartani, előtte karatera jártam,amit nagyon szerettem, de úgy éreztem,hogy nem elég. Volt szerencsém ahhoz, hogy mennyire esetlen tud lenni egy ember, amikor már a földön fekszik. Nagyon szeretem a japán kultúrát, ezért csak a japán harcművészet jöhetett szóba nálam.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Nagyon sok energiát, ellustultam 2év alatt, de az erőnlétek kezdik visszahozni az elfeledett energiáimat. Megtanultam, hogy a kezemmel védjem a fejem, akármikor orrbavághatnak.
Örülök neki, hogy a fiúk már nem félnek tőlünk és meg mernek ütni.
Erre számítottál-e?
Nem,szerencsére keményebb,mint gondoltam. De néha sikerül elfelednem,hogy nő vagyok és meg tudok csinálni gyakorlatokat! És nem sajnálom sem az arcom,sem,hogy piszkos leszek.
Miért ajánlanád másoknak?
Nagyon jó a légkör, barátságosak az edzőtársak és segítőkészek a sensei-ek. Szembe kell nézni egyszer a félelmekkel.
“Mert kitöltheti az űrt. Mert ez lehet az, amit keresnek, de nem találnak.” Tátrházi Petra Ninjutsu, női önvédelem
Írta Kisordas a nőiönvédelem, tagok kategóriában, dátum: 2011. január. 27.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Mert szükségem volt egy kis mozgásra, és szimpatikusnak tűnt az egész. Azzal, hogy még nem volt kész a dojo, és mégis mennyire jó volt az első edzés. Másrészt nagyon szeretnék fogyni, és úgy gondoltam a rendszeres mozgás sokat segíthet ebben.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Nehéz lenne mindent leírni. Nem is biztos, hogy érdekes másnak az, ami nekem. Egyrészt sokat tanultam az emberekről. Hogy nem minden fekete és fehér. Hogy nem egy öv teszi az embert. Hogy az, aki feljebb van egy bizonyos ranglista szerint ugyanúgy visszatér az alapokhoz, és érdemes is, mindig (minden körülmények között) visszatérni ahhoz, ahonnan indultunk és nem elfelejteni azt, ami velünk megtörtént. Mert a jó egy kellemes emlék, a rossz pedig építheti a jellemet.
Erre számítottál-e?
Nem, pozitívan csalódtam.
Miért ajánlanád másoknak?
Mert többnek érzem magam tőle. Mert kitöltheti az űrt. Mert ez lehet az, amit keresnek, de nem találnak.
“Itt egy tradicionális harcművészettel foglalkozunk, ami segít minket abban, hogy ha harcra kerül a sor, akkor azt túléljük.” Dani Ninjutsu önvédelem
Ninjutsu? A ninják harcművészete? Eleinte kétkedéssel vegyes érdeklődéssel álltam a dologhoz. Első hallásra kissé talán misztikusnak tűnt.
21 éves vagyok és egész életemben sportoltam valamit. Többnyire valamilyen ‘harcművészet’ vagy küzdősport volt. Ezek állnak közel hozzám, eredeti és hirdetett mentalitásuknál fogva. Sajnos (bár most már úgy gondolom, hogy szerencsére) sokszor változott a kiválasztott sport. Leginkább költözésből adódóan, de volt hogy csak azért mert nem tetszett a kiválasztott irányzat, vagy éppen a mester nem volt szimpatikus, meggyőző. Közel négy hónapja járok ninjutsuzni és egyre jobban érzem magamat, ahogy egyre komolyabb dolgokat tudunk meg.
Kisora Prabhu azonosul azzal amit tud és ezt nagyon magas színvonalon adja át. Olyan dolgokat tanulunk, amik nem csak harc közben hasznosak, hanem ami a mindennapi életünkben is pozitív változásokat idézhetnek elő, ha azokat az ember magáévá teszi. Szembesülünk azzal, hogy mennyire, vagy éppen mennyire nem vagyunk tudatosak. Szintén nagyon jónak tartom, hogy arra vagyunk sarkallva, hogy folyamatosan fejlődjünk és minduntalan legyőzzük önmagunkat. Sok más irányzattal ellentétben itt nem kizárólag egy-egy technikát tanulunk meg egy-egy adott helyzetre, hanem (mint azt nagyon sokszor halljuk is) az elvét tanuljuk meg annak amit csinálunk: hogy miért csináljuk és miért pont úgy csináljuk, illetve milyen lehetőségeink vannak. Minden új dolog amit tanulunk nagyon szorosan kötődik az alapokhoz, amiket az első edzéseken megtanulunk és szerencsénkre minden új jövevény érkezésekor újra és újra megismételünk, hogy hogyan kell állni, járni, ülni… Minden erre épül rá.
Minden mozgás amit ninjutsu közben végzünk természetes és ezért egyszerű, hatékony.
Aki ide jön edzeni, nem azért teszi mert filmsztár akar lenni, vagy a környezetének akar villogni. Itt egy tradicionális harcművészettel foglalkozunk, ami (ha kellő akarattal és kitartással gyakoroljuk) segít minket abban, hogy ha harcra kerül a sor, akkor azt túléljük.
Akár a buszmegállók harcát, akár a mindennapok harcát. Az Élet harcát.
Dani


