Menü

Ueshiba Morihei 1883.XII.14 -1969.IV.26


o'sensei_picUeshiba Morihei

1883.XII.14 -1969.IV.26

Japánban született, Wakayama tartomány Tanabe nevű falujában, egy tehetősebb földműves, szamuráj származású családban. Négy nővére volt, ő volt az egyetlen fiú a családban. Nagyapja, Kichiemon híres harcművész volt. Az apja, Yoroku, egy szikár testalkatú, határozott személyiség volt, míg az anyja, Yuki, a vallás, a költészet és a muűvészet iránt vonzódott.

Fiatalkorában gyenge és beteges volt, apja ösztönzésére kezdett el szumózni, úszni és futni. Rövid idő alatt nagyon megerősödött. Nyolcéves korában egy shingon pap irányításával kínai klasszikusokat kezdett tanulni, de jobban érdekelték a titokzatos buddhista szertartások, különösen a “homa” (tűzszolgálat). Könyvelősegédként dolgozott, de egy új adótervezet miatti felháborodásában felmondott, és egy tiltakozó mozgalom vezetője lett. 1900-ban, 17 évesen Tokióba ment ahol nyitott egy kis papír-írószer üzletet. Tokiói tartózkodása alatt Tenjin Sinyo-ryu Jujutsu-t (Kano Jigoro ennek az iskolának is a mestere volt) és Shingake-ryu Kenjutsu-t tanult. Az üzlettel nem sokat törődött, alig egy év után felszámolta azt. Egy hibásan összeállított diéta miatt skorbutos lett, hazatért Tanabéba, majd hamar felépült. 1903-ban feleségü lvette Hatsu Itogawát. Ebben az évben jelentkezett a hadseregbe, de nem volt 157 centiméter magas, így nem vették fel. Elkezdett edzeni, fáról lefelé lógva, egy nagy követ erősítve magára nyújtotta a gerincét. A következő sorozásnál sikerrel járt, 1903 decemberében a Wakayamai 61. Gyalogezred tagja lett. Ekkor kezdte el Yagyu-ryu tanulmányait, melyet Masakatsu Nakai dojojában tanulta. Az orosz-japán háborúban (1904-1906) a Mandzsúriai fronton teljesített szolgálatot, ahol kitűnt a képességeivel és szorgalmával. Itt fejlődött ki benne a sakki (támadási szándék) érzékelése is, ez tette később legyőzhetetlen harcossá. A háború befejezése után visszautasította a neki felajánlott katonai karrirert és hazatért a családjához. Valószínűleg a fronton szerzett élmények hatása miatt feltűnően befelé forduló lett. Apja biztatására folytatta Yagyu-ryu tanulmányait, 1908-ban a stílus mestere lett. Az apja a családi birtokon egy dojot építetett, ahová meghívta tanítatni Kiyoichi Tadakit (a későbbi 9 danos kodokan judo mestert). 1910 vége fordulópont volt az életében, megszületett kislánya, Matsuko.

1912-ben az akkor még majdnem teljesen lakatlan Hokkaidora vezetett egy 80 fős csoportot hogy letelepedjenek. 1915-ig egyre romlottak a kilátásaik és körülményeik ahogy az időjárás mindig elvitte a termést. Ekkor fakitermelésbe kezdtek, ez megmentette a kis falut. Hamarosan köztiszteletben álló vezető lett belőle. 1915-ben találkozott Takeda Sokakuval, a Daito-ryu Aiki-jutsu mesterével. Találkozásuk előtt Morihei már sokat hallott Sokakuról, s mikor épp Engaru-ban járt, megnézte Sokaku egy bemutatóját. Ezután 30 nap kemény és intenzív gyakorlásba fogott Sokakuval. Hazatérve egy dojot és egy házat épített saját birtokán. Meghívta oda Sokakut hogy tanítsa. Napi több órát gyakoroltak együtt, de Sokaku még egy csoportot is oktatott. Összesen mintegy 100 teljes napnyit tanult Szokakunál, a fennmaradó időt magántanulmányokkal töltötte.

1917-ben megszületett az első fia, Takemori. 1918-ban a helyi választásokon Ueshibát ismét tanácstagnak választották, az ő kezdeményezésére indult meg a vasútvonal kiépítése Hokkaidón. 1919 novemberében kapta a hírt, hogy az apja haldoklik. Felszámolta minden vagyonát, és családjával hazaindult. Örökre elhagyta Hokkaidot. Útközben hírét vette egy ayabei új shinto vallás, az Omoto-kyo (“Nagy Eredet Tana”) karizmatikus, ritka szellemi képességű vezetőjének, Onisaburo Deguchi-nak. Morihei mindenképpen találkozni akart vele. Imát szeretett volna kérni apja felgyógyulásáért, valamint mivel saját szellemi lényege ingatag és ismeretlen volt számára, így a találkozás Deguchival sajátos pszichológiai próbálkozást ígért. Morihei apja 1920. január 2-án elhunyt, sajnálatos módon mindössze 2 nappal azelőtt, mint hogy ő Tanabébe ért volna. Fájdalmában több hónapot töltött meditációval, néha a hegyekben imádkozva. Végül elhatározta, Ayabébe utazik, hogy Oniszaburo Degucsi irányítása alatt tanulmányozza az Omoto-kyo tanait. 1920-ban gyermekeivel, feleségével és anyjával Ayabe-ba költöztek. Ez az év csapások sorozatát hozza: elveszíti első szülött fiát, majd meghal újszülött kisfia is. 1921 júniusában újabb fia születik, Koetsu, későbbi nevén Kishomaru. Onisaburo ösztönzésére harcművészetet kezdett oktatni néhány Omoto-kyo hívőnek. Első dojoját (Ueshiba Juku) még saját házában nyitotta 1920-ban. Kezdetben Daito-Ryu Aiki-jutsut tanított, de már ekkor érezhetővé vált Morihei stílusán egy új, más filozófiai alapokon nyugvó harcművészet. Megváltozott Morihei budo szemlélete is. 1922 tavaszán Sokaku, bár hívatlanul, de ellátogatott Ayabéba, és majdnem fél évig élt Morihei vendégeként, szemináriumokat tartva az Omoto-kyo vezetői és hívei számára. Sokaku a távozása előtt Moriheinek “kyoji dairi” (segédoktató) fokozatot adományozott.

1924-ben Onisaburo és néhány lelkes követője, köztük Morihei is Mandzsuriába ment, hogy megvalósítsák Onisaburo fantasztikus utópiáját, a “Béke Királyságát”. Ugyanis Deguchi bejelentette, hogy ő Maitreja Buddhának, mint dalai lámának az inkarnációja, ő az akire mindenki már régóta vár… Az új tanok népszerűsítése érdekében egy új vallást is alapított, az omoto-buddhizmust, mert a buddhista mandzsuk nem értették a shinto lényegét. A régi tagok, köztük Morihei, voltak a lámák. Az épülő királyság fejének saját magát nevezte ki Onisaburo, és kegyencei lettek a tanácsadói. A hatóságok rövid úton fölszámolták a “Béke Királyságát”, számos vezetőt kivégeztek. Morihei és néhány társa hónapokig voltak börtönben. Golyó általi halálra ítélték őket, és majdnem ki is végezték őket, de pár másodperccel a tűzparancs kiadása előtt megérkezett a kegyelem. Deguchiit 1935-ben feleségével és 50 közeli követőjével együtt letartóztatták, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1942-ben óvadék ellenében elengedték, életének hátralévő hat évét visszavonulva, versírással és fazekassággal töltötte. Vallása, miután templomait lerombolták, a II. világháború után éledt újra, ma kb. 200,000 híve van.

Ezután Morihei visszatért Japánba és újra belevetette magát a harcművészetek gyakorlásába. Egyre inkább láthatóvá vált a sajátos stílusa. Onisaburo a legnagyobb élő harcművésznek nevezte. Szinte naponta tartott bemutatókat, küzdött meg más mesterekkel. Egy napon ellátogatott Moriheihez Shutamo Mishimura, a Waseda Egyetem híres judo klubjának mestere. Mikor meglátta Moriheit, kacagásban tört ki, és méltatlankodva jegyezte meg: “Ez lenne a világ legerősebb embere?”. A küzdelem sokáig tartott, Mishimura minden támadása nyomán a földön kötött ki. Végül a teljesen kimerült judos megadón nézett fel az egyik dobás után, és Morihei mosolygó arcát pillantotta meg: “Létezik-e olyan harcművészet, melyben az ember a támadóját mosolyogva vágja földhöz?!”.

1925 őszén Ishamu Takashita admirális egy speciális bemutatót szervez Moriheinek, ahol számos befolyásos ember tetszését és csodálatát nyerte el új stílusa. A lenyűgöző bemutató után meghívják a császári udvarba, hogy tartson egy 21 napos tanfolyamot a császári családnak. Morihei Tokióba utazik, de alig egy hét múlva elhagyja az udvart, mert mélységesen megsértik azzal a váddal, hogy ő egy felforgató Omoto-kyo ügynök. Morihei visszatér Ayabeba. 1926 tavaszán Takeshita admirális újra ráveszi Moriheit, hogy Tokióba utazzon, de ez alkalommal már a családját is magával viszi. Az első, ideiglenes dojoját Shinmazu herceg kastélyának biliárdtermében nyitotta. Edzésein szinte tömegek várakoztak a tatami szélén, hogy sorra kerüljenek. Morihei néhány tehetős tanítványa elhatározta, hogy egy hatalmas edzőcsarnokot épít a mesternek. 1931 áprilisában elkészült az új dojo, melyet Kobukan néven szenteltek fel. Morihei stílusa még alakulóban volt, így az oktatás távolról sem volt szisztematikus. Gyakran előfordult, hogy megálmodott egy technikát, s még az éjszaka közepén ki akarta próbálni, fölébresztette bentlakó tanítványait, akár hajnali kettőkor is. A Kobukanban kialakult stílust Morihei Aiki-budonak nevezte. Morihei vallomása szerint az Aiki-budo, majd az Aikido megalkotásában két ember volt a legnagyobb hatással rá: Takeda Sokaku és Onisaburo Deguchi. Később Morihei Iwama-ba vonult vissza, egy régi álma teljesüléséért kezdett dolgozni, egy farm-dojot szeretett volna kialakítani. Elkezdődött az Aiki-Jinja építése is, melyet 1943-ban szenteltek fel.

Nagyon mélyen érintette Japán belépése a világháborúba, teljesen beteggé tette. Csak a háború befejezése után épült fel teljesen. A háború után az amerikai megszállók minden harcművészet gyakorlását megtiltották Japánban. Így az edzés, bár a tokiói dojo megúszta a bombatámadásokat, nem indult újra. Csak néhány tanítvány csatlakozott Iwama-n a mesterhez. Titokban gyakoroltak, mert csak 1948-ban oldották fel a harcművészetekre vonatkozó tilalmat. Hamarosan elkezdte munkáját az Aikikai Alapítvány, amelnyek vezetője fia, Kishomaru lett. Az alapítvány feladata az Aikido népszerűsítése Japánban, és nemzetközi szinten is.

Morihei a háború után csak nagyon kivételes esetekben tartott bemutatókat, azzal a legjobb tanítványai foglalkoztak. Csak a belső tanítványait oktatta, ez alól is ritkán tett kivételt. Sokat betegeskedett, utolsó bemutatóját már nagyon rossz állapotban 1969 elején tartotta meg. Nem sokkal később kiderült hogy májrákja van. Saját kérésére hazaszállították és április 26-án, hajnali öt órakor mosolyogva, ezekkel a szavakkal búcsúzott fiától: “Vigyázz a dolgokra!” – majd meghalt. Két hónappal később a felesége, Hatsu is meghalt.

Ueshiba Morihei és a Kukishin Ryu kapcsolatáról két alapvetően eltérő változat olvasható. Az egyik szerint egy hosszabb tokiói tartózkodása idején pár hétig, esetleg egy-két hónapig együtt gyakorolt két Kukishin Ryumesterrel, akiket az utcán sétálva látott meg kenjutsu-t gyakorolni egy templom sarkánál. Nagyon megtetszett neki amit látott, megkérte őket hogy hadd csatlakozzon, azok pedig elfogadták a kérést. Ennyi idő alatt nem lett mester, mint ahogy valószínűleg pontos és alapos tudást sem szerezhetett, esteleg átnézték vele a katákat, technikákat. Azt biztosan tudjuk, hogy ismerte a Kuki családot, a család barátja volt. A másik, erősebb és valószínűbb változat szerint nem csak hogy barátságban volt velük és kapott tőlük pár titkos tekercset, de hosszabb időt töltött velük a stílust tanulva, sőt, a Kumano-hegyekben is jelentős időt töltött a Kuki Shinto, a családi stílus vallási részét gyakorolva. Ez a hatás az Aikido jo-jutsu-ján vehető észre leginkább, bár elvétve máshol is található némi hasonlóság, áthatás. Egy ideig Kukishin Aikido néven futott a dojo-ja is. Valamint meg kell említeni hogy Ueshiba sensei alaposan ismerte a Kito Ryu Jujutsu-t (az aikijujutsu egyik formája, amely viszont erős kapcsolatokkal, áthatással rendelkezik aKukishin Ryu-val), így ezen oknál fogva is találhatunk hasonló technikákat hasonló néven az Aikido-ban és a Ninjutsu-ban. Az biztos hogy ismert Ninjutsu technikákat, mert időnként be is mutatott egyet-egyet a tanítványoknak. Tehát valahol és valamikor tanulnia is kellett azokat…

Ha jobban is érdekelnek a harcművészet elvei! Iratkozz fel a Mi is az a harcművészet című ingyenes online tanfolyamra: