Menü

Válts oldalt! Jobb és bal, ying és yang, férfi és nő, fejleszd mindkét agyféltekédet és el jön a béke a világodba.


Mielőtt azt gondolnád, hogy politikai cikket fogsz olvasni, vagy olyat amelyik bármelyik oldalt gyűlölni vagy szeretni fogja, ki kell, hogy ábrándítsalak és azt mondom nincs is értelme tovább olvasnod. Mert arról szól ez az írás, hogy miként találd meg az arany középutat a kettő közt, vagy miként válaszd életed során egyszer a jobb, egyszer a bal oldal megoldását.

jobb és bal agyfélteke működése az önvédelem és harcművészetben.

Királyság Vs. Demokrácia

A régmúlt időkben, és amúgy az összes Isten által kinyilatkoztatott szentírásban az emberiség számára az egy ember mögé való felsorakozás van meghatározva mint ideális államforma. Ez azért van, mert a közemberek közt, mindig valamelyik oldalra húzunk, vagy a nemzeti vonal, vagy a gazdasági lendület visz el bennünket, és hajlamosak vagyunk a másként gondolkodókat lenézni, vagy akár meg is gyűlölni, hiszen nem a mi érdekeink szerint gondolkodnak, tevékenykednek.

Éppen ezért a nép mindig választott magának egy királyt, egy tökéletesség felé törekvő harcost, aki se nem jobb, se nem bal oldalra húzott, hanem maga volt az arany középút, és maga volt az az ember aki rendet tudott rakni a szélsőségek között, vagy át tudta irányítani az energiát az egyik oldalról a másikra úgy, hogy az az egész népének jó legyen. Az igaz király Isten embere volt, és nem születési jog, vagy vér szerint szállt a korona a fejére, illetve nem bizonyos érdekcsoportok tették a fejére, hanem különleges megmérettetéseken kellett átesnie. Indiában például a Delhi nemzeti múzeumban ma is ki vannak állítva azok a tőrök, melyekkel a király jelöltnek le kellett győznie egy tigrist, hogy a trónra ülhessen. De hallottam olyan népcsoportról is, ahol a jelöltet egy hatalmas kőkoporsóba zárták, melynek a fedelét vagy 8 ember helyezte rá, és ha ki tudott jönni, akkor király lehetett.

Ezek a dolgok azonban a mai materialista, vagyis  “megveszem ami kell, vagyis fizetek és megkapom” gondolkodásmódú világban nem népszerű elképzelések. Pedig ha visszagondolunk a ma tanított honfoglalás is úgy nézett ki, hogy volt egy vezér, aki összefogta a pártokat, és kezelni tudta a különféle érdekeket, így volt erős a Magyar nemzet. Az ő dolga az volt, hogy mindenki érdekeit nézze, és ne csak azét az oldalét, aki hatalomra juttatta.

A Demokráciában ezzel ellentétben nincs középső párt, pedig, ha alapítani kéne, akkor a szélsőséges közép, vagyis nagyon arany középutas megoldás lenne az ami ki utat jelenthetne abból a politikai helyzetből ami ma van Magyarországon, és ami leginkább senkinek sem jó…

jobb és bal agyfélteke működése az önvédelem és harcművészetben. Horváth Ádám ninjutsu és jóga oktató

GYŰL-ÖLET és ÚT-ÁLLat

“A félelem rettegést szül, a rettegés gyűlöletet, az pedig erőszakot”

Éppen ezért nem szabad félni. A Bhagavad Gita ezen üzenete olyan bölcs, hogy még a Star Warsba is bekerült Yoda mester egyik monológjába.  Természetesen nem véletlenül. Az egyik, vagy másik oldalhoz való vonzódás tulajdon képpen kizárja a középre való törekvést, és örökké ellentéteket feszültséget fog teremteni az életünkben.

Most nem megyek bele az ŐsMagyar nyelv használatába, mert erről már írtam pár cikket, itt legyen elég annyi, hogy a szavak hang alakjai a fontosak, nem pedig az, hogy milyen jelekkel jegyezzük le őket. Ebből kifolyólag a Magyar nyelv pedig rendkívül ősi, és gyönyörű. Magában hordozza a legősibb tanok tanításait mind.

Ebből következően, pedig tényleg a FÉL ELEM félséget, vagyis az EGÉSZségünk elvesztését okozza hosszú távon, mely EGÉSZség elvesztésétől való FÉL ELEM, össze GYŰLik bennünk, és GYŰL ÖLET lesz belőle, mely vagy a mi halálunk, vagy rettegésünk tárgyainak halálát sürgeti. Hiszen a FÉL ELEM azt súgja leginkább, hogy pusztítsuk el azt amitől félünk, és nem kell többé éreznünk ezt az érzést.
De mielőtt a FÉL ELEMből GYŰL ÖLET lesz, előtte még ÚT ÁLLat lesz belőle. Vagyis amikor valamit utálunk, akkor az ÚTon ÁLLUNK, hiszen ez a szó ezt jelenti, hogy állni az úton. Mert amikor azt gondoljuk, hogy valami más miatt rossz nekünk, akkor nem a saját utunkon haladunk, hanem állunk. A másik amikor magunkat ÚT ÁLL juk és saját magunkat nem tudjuk SZER ETETNI. Tehát ha engedjük, hogy bármilyen nép, faj, eszme utálatot, gyűlöletet váltson ki belőlünk, akkor tudhatjuk, hogy megálltunk az úton.

Mivel pedig láthatjuk, hogy ebben aqz anyagi világban nincsen stagnálás, hiszen ha egy házat felépítenek, azonnal omlani kezd, így tudhatjuk, hogy mire út ÁLLATUNKból GYŰL ÖLET lesz, addigra már réges régen visszafelé haladunk attól az élettől, amilyet szerettünk volna magunknak.

Innentől fogva azt szoktam mondani, hogy menekülj onnan ahol az edző, valamelyik etnikumot hozza csak fel folyamatosan példának, mert meggyöngít téged. Egy szempontból beléd ülteti a félelmet, az útállatot, a gyűlöletet, és ez megmérgezi a szívedet, másfelől pedig hamis biztonság érzetet ültet beléd, amikor a saját bőrszíned között vagy. Az etnikai alapon irányuló szeretet, vagy gyűlölet egy hamis biztonság érzetet ad, és gyengévé tesz a saját fajtáddal szemben, így bár felkészülhetsz, hogy egy más és lenézett fajú ember szúr a késsel, lehet benned ilyen előítélet, de amikor majd a saját fajtád fog szúrni, akkor meg nagyra kerekedett szemekkel fogsz csodálkozni, hogy átvertek.

Azt is szoktam mondani, hogy nekem mindegy, hogy zsidó, cigány, arab, szkinhed, néger,  magyar, az öcsém, az apám, a gyerekem, vagy a saját anyám szúr a késsel. Ha szúr, akkor ki kell térnem, és kezelnem a helyzetet.

Nem Politika, hanem harcművészet!

A cím egy nagyon egyszerű harcművészeti elvet kíván takarni, mely olyan mértékben változtatja meg az életünket és gondolkodásunkat ha elkezdjük alkalmazni, hogy azt el sem tudjuk képzelni amíg úgy gondolkodunk, hogy jobb, vagy bal kezesek vagyunk, vagy épp a politikai irányzatokat igyekszünk jobb, vagy baloldalinak feltüntetni attól függően, hogy a nemzeti értékeket képviselik-e (Jobb oldal) vagy inkább a munkás kapitalista szemléletet prédikálják a népnek (Bal oldal)

Ha felmerül benned a kérdés, hogy miért is kéne megismerned egy harcművészeti elvet az életedben, hiszen te nem harcolsz, akkor itt mindjárt az elején szólnék neked, hogy nem csak harcolsz, hanem hazudsz is magadnak. Mert ebben a világban mindenki harcol valamivel, ha mással nem, hát a legbenső önmagával…

Előző életünkből hozzuk az oldalválasztást?

Ez egy a tudatosságunk hajnalától velünk lévő tudatalatti döntés, illetve vonzódás. Már életekkel, születésekkel ezelőtt kialakult bennünk, és nagyban jellemzi a gondolkodás módunkat, illetve azt, hogy miként viszonyulunk a világhoz. Amikor átvesszük az uralmat először a csecsemő testünk fölött, és felfogjuk, hogy az orrunk előtt mozgó két alkatrész az a mi kezünk, amit ha nagyon akarunk, irányítani is tudunk, már akkor is az előző életeinkben kialakított gondolkodásmód és valamelyik agyféltekémhez való nagyobb vonzódás dönti el, hogy jobb, avagy bal kézzel nyúlunk először a felénk lógatott édi-bédi, csörgő kramancok felé.

Jobb oldal, a testtel és annak őseivel való azonosulás.

A Politikában használt Jobb és Bal oldal egyébként bizonyosan nem véletlen, hiszen a jobb oldal képviseli a nemzeti öntudathoz való nagyobb ragaszkodást, vagyis az ősök tisztelete, azoknak a személyeknek és az általuk képviselt értékeknek a szem előtt tartása, amit azok az emberek képviselnek, akiken keresztül tulajdon képpen halhatatlan lelkünk hozzá jutott ehhez a testhez. Ráadásul a nagy többség jobb kézzel nyúl mindenhez, és szerintem ha létezne ilyen mérés, akkor a nemzeti hovatartozás is kb ugyan akkora %-ban lenne fontos a társadalom egyéneinek, mint amilyen a balkezesek aránya. De persze azt is izgalmas volna szerintem megvizsgálni, hogy a jobb illetve balkezesség mennyire függ össze azzal, hogy ki mennyire Nemzeti öntudatú… (De ha van ilyen kutatási eredmény, nyugodtan linkeld be a hozzászólásoknál.)

Na de nem a hova fogunk szavazni, vagy épp savazni attól függően, hogy milyen kezesek vagyunk című írás ez itt, hanem az, hogy cserélj oldalt, így ebbe az irányba mennénk tovább.

Harcművészeti szempontból sok irányzat elhanyagolja a jelentőségét annak, hogy egy-egy technikát mozdulatot, ne csak az ügyesebbik oldalra sajátítsunk el, hanem bizony ugyan olyan mértékben gyakoroljuk jobb és baloldalra is. A Küzdősporttá degradálódott irányzatoknál egyértelműen csak az egyik oldalt erőltetik, hiszen a manapság gyors eredményeket elérni kívánóknak sokkal fontosabb, hogy egy ellenfél ellen legyenek minél hatékonyabbak a ringben, ami egy szempontból érthető, hiszen ott a motiváció a kezdőknél főleg az, hogy le akarnak győzni másokat, és az oktatók is erre hegyezik ki a gyakorlást. De egy másik szempontból konkrét öngyilkosság, hiszen már a ringben is meg lesz lepve, ha fordított kezes ellenféllel találkozik, az utcán meg egyenesen hátrányos araszolgatva egyféle felállással küzdeni.

A Ninjutsu azt mondja, hogy ugyanolyan természetesen kell tudni harcolni, mintha sétálnánk, vagyis nem galoppozunk az egyik lábunkkal elöl, a másikkal meg hátul, hanem megyünk folyamatosan előre, mintha sétálnánk, és egyáltalán nem számít, hogy mikor melyik oldal van elöl, vagy hátul, mert térben gondolkodunk 3Dimenzióban és több ellenfél ellen, nem csak egy ellenfél ellen 2Dimenzióban.

Egy oldalra tudni valamit azt jelenti, hogy félig tudni.

Akkor viszont amikor valaki nem versenyzés miatt, küzdősport jelleggel, hanem harcművészeti mélységeiben próbál megismerni egy irányzatot (Harc=küzdelem éltre halálra) , mindig el szoktam csodálkozni, ha azt hallom, hogy csak az egyik oldalra gyakoroljuk a technikát, mert az az ügyesebbik keze és ő megelégszik azzal, ha az egyik oldalra meg tud csinálni egy mozdulatot. Ez természetesen nem irányzat függő, hanem az oktatótól függ főleg. Ha az oktató nem tartja fontosnak, hogy mind a két kézzel gyakoroltasson egy mozdulatot, elvet, technikát, katát, akkor az egészet meg ette a fene. Mert bár harcművészeti szempontból egy bemutatón, esetleg egy vizsgán szépen be lehet mutatni a jobbik oldalra jobban begyakorolt dolgokat. Ugyan úgy, ahogy a ringben is nagyobb esélyünk van, ha felállunk egyféle képpen, és minden figyelmünkkel, idegszálunkkal az ellenfélre koncentrálunk. Itt persze meg is tehetjük, hiszen nem kell aggódnunk, hogy valaki hátba szúr bennünket, hiszen a bírón kívül nem nagyon van más az adott területű zónában, ahol nem kell feltétlenül még arra sem figyelnünk, hogy hol a széle, mert a gumi kötelek vissza löknek bennünket a területre.

Élet Vs Edzőterem.

Az utcai küzdelem viszont, ahol az önvédelem az első számú szempont, ott nem ilyen egyértelmű, hogy mi fog következni. Nem olyan egyértelmű, hogy a támadó jobb, vagy balkézzel támad-e, nem olyan egyértelmű, hogy jobbra-tudunk-e kitérni ahogy begyakoroltuk, vagy balra, mert mindig vannak különféle tereptárgyak amik megakadályozhatják, hogy úgy dolgozzunk, ahogy azt „laboratóriumi” körülmények között megszoktuk. Vagy mondjuk egy vonaton, ahol szűk kis folyosók, meg ülések vannak mindenfelé, sokkal izgalmasabb a szituáció, hogy mit tudunk alkalmazni a megszerzett tudásból.

Tehát láthatjuk, hogy az egy oldalra való gyakorlásnak meg vannak azok a veszélyei, hogy amikor olyankor kell alkalmazni az így megszerzett tudást, amikor nem számítunk rá, akkor meg van annak a veszélye, hogy nem fog működni, mert az adott esetben bár a dolog működött volna, de épp a másik oldalra kellett volna csinálni.

Na de természetesen ez a bejegyzés nem a Ninjutsun kívüli más irányzatok leszólásáról szól, mert hála Istennek magam is ismerek és rendszeresen edzek is olyan Küzdősportot gyakorlókkal, akik fejlesztik mind a két oldalukat, sőt mindenféle harcművészetben ismerek olyan gyakorlókat, és oktatókat is akik mind a két oldalra gyakoroltatnak. Sőt, hogy akár a magam háza ellen is beszéljek a Ninjutsun belül is ismerek olyan gyakorlókat és oktatókat, akik nem tartják fontosnak a két oldal egyenlő szintű fejlesztését.

Élesben nincs jobb, meg bal, csak a pillanat.

Szerencsére olyan mesterektől tanulhattam, akik erre nagy hangsúlyt fektettek, és megértették velem, na meg némi valóságos környezetben szerzett tapasztalat is hozzásegített, hogy megértsem egy éles szituációban nincs jobb, meg baloldal, hanem egy gömb létezik körülöttünk, ami azt jelenti, hogy minden irányba figyelni kell, hiszen bárhonnan érkezhet a támadás. A Ninjutsu tradíciói természetesen az ősi időktől így tanítanak, hiszen 3 Szamuráj ryu 3 Ninjutsu ryu és a 3 közös Iskola az amit gyakorlunk. Régen nem volt kérdés, hogy minden oldalra gyakoroljanak valamit pusztakézzel mindig, fegyverrel meg pláne. Ez alól egyedül talán a másfél, illetve két kezes kard, a katana és barátai voltak kivételek, hiszen a kard forgatásánál a jobb kéz helyezkedik előre mindig, mert kard-kard elleni küzdelemben az első kezet könnyebb, meg érdemesebb is támadni, hiszen az az irányító kéz. A Jobb kézben pedig az a vér zubog, ami áthaladt az egész testen és nagyrészt már lecserélte az oxigén szállítmányát széndioxidra, aminek következményében sűrűbb, sötétebb, és sokkal könnyebben alvad meg.

Ez a gyakorlatban állítólag úgy néz ki, hogy míg ha levágják a bal kezedet (Ahol a szívből kilépő, friss pirosas oxigénnel teli vér áramlik) akkor kb. 2 perc alatt elvérzik az ember. Ha viszont a jobb kezedet vágják le, akkor akár még fél órán keresztül is élhetsz. (Ami nyilván nem sokkal hosszabb, de fél óra alatt, meg balkézzel még mindig több esélyünk lehet az elmenekülésre, vagy a győzelemre, mint két perc alatt.) Egyébként ez irányú tapasztalataim nincsenek az életből, hiszen nem vágták még le egyik kezemet sem, én sem vágtam le még senkiét, meg nem is ismerek olyat akivel ilyesmi történt volna, pláne, hogy még szívesen beszélgetett volna erről. Olyat meg akinek mind a kettőt levágták volna, pláne nem tudok, hiszen ez manapság nem divat, de ha meg mégis megtörténik, gondolom nem azzal fog foglalkozni, hogy melyik vérzik jobban. Így ez egy olyan információ, amit el kell fogadnunk az ősi idők ősi tanításaiból, de ha a keleti gyógyításokkal, illetve Kyusho-Jutsuval összehasonlítja az ember, akkor találhatunk olyan információt, ami alátámasztja ezt a tézist. (A Balkézben húzódik a Szív meridián például)

A Két oldalra való gyakorlás nagyban növeli a túlélési esélyeket!

Persze ettől függetlenül a Ninjutsun belül, gyakoroljuk bal kézzel is a kard forgatást, hiszen egy olyan világban ahol mindenki jobb kézzel küzd, egy hirtelen kézváltás elég komoly meglepetést tud okozni az ellenfélnek, amit a Ninjutsu szerencsére elég fontosnak tart a túlélés szempontjából.

Visszatérve eredeti témánkhoz, ez az egyik és talán legfőbb ok, amiért érdemes mind a két kezünkkel gyakorolni mind a két oldalra mindig mindent. Én speciel abban hiszek, hogy mindent gyakoroljunk egyszer jobbra, aztán egyszer balra. Persze az egyik oldalra nem fog olyan jól, menni, sőt ha új technikát tanulunk, akkor könnyen érhet bennünket kudarc élmény, hiszen elsőre nem biztos, hogy meg tudunk csinálni valamit. De ez az a mentalítás amit elsőként le kell győznünk magunkban. (Ezért is mondjuk, hogy elsősorban saját Magunkat kell legyőzni, nem az ellenfelet.)

Mert ha minden áron meg akarjuk mutatni az edző partnerünknek, hogy  mi is milyen ügyesek vagyunk, illetve ha ő sokkal ügyesebb nálunk, akkor semmi képpen nem akarunk elmaradni mögötte, hiszen akkor be kéne ismernünk, hogy tanulhatunk tőle. Vagy ha az edzőbácsinak is szeretnénk megmutatni, hogy bizony mi vagyunk a legtehetségesebb tanítványai, akkor könnyen esünk abba a hibába, hogy csak a látvány végett megelégszünk azzal, hogy az egyik oldalra gyakorlunk és tanulunk meg egy dolgot.

Ami ahogy fentebb említettem amíg az adott irányzatra jellemző laboratóriumi környezetben kell alkalmaznunk, rendben is van, de abban a pillanatban mihelyst élesben az utcán kell valamit kezdenünk egy váratlan helyzetben, már nem biztos, hogy olyan hatékony. Nem beszélve arról, hogy nem fejlődik a tudatunk a megfelelően.

A Két oldalra való gyakorlás nagyban hozzá járul az egészségünk megőrzéséhez.

És akkor egy pár szót had említsek a Jógáról is, ahol szintén illik mindent minden irányba csinálni. Ezt főleg azok tapasztalhatják meg akik gyakorolják valamely irányzat tanításait, de nagyon fontos, hogy a valódi jógában nem ér véget a jóga óra, ugyan úgy ahogy a valódi harcművészetben sincs vége az edzésnek akkor amikor elhagyjuk a gyakorló termet. A legfontosabb mindig, hogy haza vigyünk valamit a tanultakból és a saját életünkben alkalmazzuk a sima hétköznapokban ezeket az elveket, hogy valódi fejlődést érhessünk el, és ne csak karcsúbbak, formásabbak, meg hajlékonyabbak legyünk, hanem legbelül is fejlődjünk minden irányba…

A tudatosság fejlesztése:

Mert bizony van egy jobb, és egy bal agyféltekénk. Az egyik a dobozos, a másik az individuális agyunk. Egyszerűbben kifelyezve az egyik a dobozos, a másik meg a megérzős. Még egyszerűbben, az egyik a férfi, a másik meg a női gondolkodás módot képviseli bennünk. Keletiesen, vagy spirituálisan mondva ez a ying és a yang egyféle megnyilvánulása, és megtapasztalásának lehetősége bennünk.

A tudatosságunk fejlődésének sarkalatos pontja a berögződött mozdulatok, a megszokások feletti tudatosság kivitelezése. Ez a túlélés szempontjából harcművészeti szinten azt jelenti, hogy el kell jutnunk minden elvvel, katával, mozdulattal, technikával arra a szintre, gyakorlás szempontjából minden képpen, hogy a partnerünk nem jelzi melyik kezével fog ütni, vagyis nekünk kell akkor és ott ütés közben a megfelelően mozdulni és dönteni, hogy melyik oldalt választjuk. Csak ez a fajta gyakorlás, illetve az ebbe az irányba való haladás képes megadni azt a fajta gondolkodás módot, hogy valódi harci értéket jelentsen az életünkben egy-egy küzdősport, harcművészet, vagy önvédelmi irányzat gyakorlása.

Női aggyal, férfi aggyal? Ying-Yang?

De mondok egy sokkal populárisabb megfogalmazást. Mert ez mindennel így van. Tehát bármit csináljunk, mindent tudunk jobb, illetve bal kézzel is csinálni. Csak nagyon ritkán vagyunk hajlandóak arra, hogy átéljük még egyszer azt a bénázást, amit mondjuk átéltünk akkor amikor elkezdtünk az egyik kezünkkel írni tanulni. Na persze az írás az egy összetettebb feladat, így ezt csak akkor kezdjük el fejleszteni, ha tényleg van rá időnk.

Mert a harmóniát az életünk minden területén, csak akkor leszünk képesek elsajátítani, ha a nemünktől függetlenül rendben van bennünk a férfi és a nő is. vagyis a ying és a yang is hasonló mértékben jelen van mind a gondolkodásunkban, mind a viselkedésünkben. Ami persze nem azt jelenti, hogy a fiúk húzzanak szoknyát, a lányok meg váll dobálva kezdjenek el járni. Hanem épp ellenkezőleg. Minél jobban megismerjük a másik nemet, annál jobban van lehetőségünk magunkkal harmóniába kerülni, és ezt kiterjeszteni az életünk minden területére.

Ha nincs bennünk as harmónia, mert nem ismerjük a másik nemet, nem leszünk képesek kialakítani harmonikus párkapcsolatot sem, és az ebből fakadó frusztrációnkat gyakran irányítjuk más fajok, népek, nemzetek, vagy másik focicsapatok drukkolói ellen.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Első körben érdemes elkezdenünk a jól begyakorolt rutin mozdulatokat kipróbálni másik oldallal is. Például próbáld ki milyen a másik kezeddel:

  • fogatmosni (Óvatosan, nehogy felsértsd az ínyedet.)
  • enni (Azért tegyél a tányér alá, meg az öledbe is valami kendőt amit nem sajnálsz.)
  • elővenni a kulcsot és kinyitni az ajtót (Csak ha nem sietsz nagyon. )
  • kitörölni a fenekedet (ez mondjuk izgalmas, szóval mindenképpen legyen kézmosási lehetőség a közelben amikor ezt gyakorlod.)

Természetesen ez csak a jéghegy csúcsa, hogy mit kezdesz el a hétköznapi életedben gyakorolni a másik oldallal. (Ha vannak még ötleteid, nyugodtan írd be a hozzászólásoknál.)

Ami fontos, hogy a jobb oldal tanítja a balt, és a bal is tanítja a jobbot. Ezek természetesen olyan dolgok, amiket az egyik kézzel már rutinná fejlesztettünk, míg a másikkal sosem csináltunk, de ettől függetlenül, ha elkezdjük a gyengébbik kezünkkel is gyakorolni őket, sokkal jobban fog menni a másik kézzel is.

Új mozdulatoknál, technikáknál az egyik kezünkkel jobban fog menni, mint a másikkal, de lesznek olyan részei a dolognak, ami az ügyetlenebb kezünkkel fog jobban össze jönni mint a másikkal. De ezt a gyönyört csak akkor tudjuk meg tapasztalni, ha hajlandóak vagyunk bevállalni azt a kényelmetlenséget, amit az ügyetlenebb kéz okoz nekünk.

Egy egyszerű oldalcserétől, olyan szinteken változik meg a gondolkodás módunk, hogy az szinte csodába illő. ezt persze csak azok tudják akik már kipróbálták. A hatás viszont nem azonnali, hanem folyamatos.

Milyen hatása van a kétoldalas gyakorlásnak?

 

  • Sokkal jobban foglyuk észrevenni az életünkben a lehetőségeket
  • Harmóniába kerülünk önmagunkkal, mert megismerjük a gyengébb oldalunkat is.
  • Önbizalmunk jelentősen felerősödik, hiszen a leggyengébb részünk is sokkal erősebbé válik a gyakorlástól.
  • A reakció idő sokkal rövidebb lesz, hiszen az agynak nem kell helyezkedésen dolgoznia, hogy a begyakorolt oldalra fogadja a támadást, hanem bármikor bármilyen irányba fog tudni mozdulni.
  • Sokkal jobban és kiegyensúlyozottabban tudunk döntéseket meghozni amikor választani kell
  • Olyan dolgokat veszünk észre amiket eddig nem. Olyan helyeken ahová eddig nem is figyeltünk.
  • Sokszor találhatunk régi megoldatlan problémáinkra megoldást, hiszen csak a másik irányba kell indulni nem arra, amerre mentünk volna alapból.
  • Természetesen kapcsolatainkban is harmonizálódni fognak, hiszen sokkal megértőbbek leszünk másokkal, mert nagyban nő az együtt érző képességünk.
  • Alázatosabbak leszünk, hiszen be látjuk rövid időn belül, hogy bizony hibázni nem is olyan nehéz.

Az egyik oldalunk tanít, a másik tanul, és amikor cserélünk, akkor mindez fordítva történik. Ha nem harcművészeti irányban mozogsz, akkor is érdemes kipróbálni a két agyféltekés munkát és csereberét a kettő között, hiszen ezek nem harcművészeti elvek, csak azokon keresztül írtam le, mert ezt a nyelvet talán jobban beszélem a többinél. Ezek az elvek az élet minden területén megállják a helyüket. Persze vannak veszélyei is, hiszen ha villámkezű szakács vagy, és szinte reszeled a késsel az uborkát, olyan gyorsan szeleteled, akkor azért arról tudjál, hogy a másikkal nem fog így menni és vigyázz, hogy meg ne vágd magad. (Na meg persze ki-ki mivel foglalkozik, ezt érdemes szem előtt tartani.)

Sok Szeretettel Horváth Ádám Ninjutsu és ZenDoin Jóga oktató

HA TETSZETT, VAGY HASZNOSNAK TALÁLOD, OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!

Az eredeti cikket 2013ban írtam a blogomba.

, , , , , , , , , , , , , ,