Mik a harcművészet fő elvei?

Miért vesztek tűntek el  a harcművészet elvei és változott sok rendszer küzdősporttá?

Melyek azok a gondolatok, alap elvek, melyek minden harcművészeti rendszerben benne voltak valaha?

Miért más a valóság mint a filmek?

Ezekre a kérdésekre adja meg a választ az alapelvekről szóló alap tanfolyam, mely 13 hetes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár…

A tanfolyam mellé AJÁNDÉKBA kapod a “Niják Bibliáját: Sun Ce A Háború művészete c.:

• Ez egy lehetőség Neked, hogy megismerd mélyebben a Budo, a harcművészet útját és nem kerül semmibe.
• Ha bármikor úgy érzed, hogy nem tetszik, egy kattintással le tudsz iratkozni a tanfolyamról.
• Az adataidat Soha semmilyen körülmények között nem szolgáltatjuk ki 3. félnek…

Itt tudod elolvasni azoknak a véleményét az edzésekről, akik hozzánk járnak

Ez a ninja írásmód

Tartottam is tőle, hogy esetleg “túlértelmezem” a leírottakat, így hát főleg a nyelvtanban és a helyesírásban javítottam, és számos homályos rész értelmezésének nehéz feladatát meghagytam az olvasóknak, hadd találgassanak maguk, olvassanak a sorok között. Nekem azonban kitűnt Hatsumi sensei tanításának a lényege belőle. Ez pedig az, hogy a ninja számára az “élet” a legfontosabb érték. Azt is fontosak tartom hozzátenni, hogy a sensei ezt az értéket nem látta el egyéb jelzőkkel, vagyis nem “boldog élet”, “sikeres élet”, vagy “jómódú élet” az, amiről beszél. Ezek a jelzők mind csak másodlagosak, relatívak. Ő az életről egy elemi, univerzális értelemben beszél.

Alátámasztandó ezt a nézőpontját, sok más olyasmit is mond, amit már mindannyian hallottunk tőle: “én ország nélküli vagyok”, ami talán azt akarja jelenteni, hogy a kulturális különbségek hangsúlyozása eltorzítja a budo lényegét, vagy hogy “nincsen stílusom”, ami talán azt jelzi, hogy a stílus elhomályosítja a taijutsu lényegét.

Ez a kérdés valójában élet és halál kérdése, és mindig is az volt. Mostanában a néhai Jugoszláviában láthatjuk, hogyan értékelődik le az élet mint érték. Túlzottan el vannak foglalva az “ország”, a “kulturális különbségek” és a “stílus” kérdésével. A kulturális hagyományok az emberi értékelés egy meghatározó kritériumává váltak. Ha ez történik, akkor ebből szinte rendre az következik, hogy akik nem a te kulturális hagyományaidat osztják, azok valahogyan kisebb értékűnek számítanak.

Innen már csak egy lépés az “etnikai tisztogatás”. Ha a kulturális háttér az élet elé kerül, garantált, hogy az öldöklés nem várat sokáig magára. De ez általánosabban is igaz: ha valaki bármit is az élet elébe helyez, kultúrát, pénzt, elismerést, hírnevet, presztízst, bármit, az túl könnyedén képes ölni. Meg persze fordítva is: ők is könnyebben áldozataivá válhatnak olyanoknak, akiket ők alacsonyabb rendűnek képzelnek és lenéznek.

A kulturális értékek viszonylagosak: különböző emberek számára mások és mások, függően a környezettől. Még az azonos kultúrában nevelkedett emberek közt is gyakran van egyet nem értés az értékekről. Minden amerikai egyforma? Minden japán egyforma? Mind ugyanúgy gondolkodnának? Ugyanolyan tapasztalatokkal rendelkeznek? Nem, persze, hogy nem. Az értékek még egy emberen belül is változhatnak, formálódhatnak. Ebben az értelemben a kulturális háttér fontossága egy mítosz, az emberi agy szüleménye.

Robert L. Humphrey azt írja “Értékek az új évezred számára” című könyvében, hogy lényegében az egyetlen dolog, amiben az emberek hasonlítanak egymásra az az, hogy mindannyian értékesnek tartják a saját és szeretteik életét. Ebben a tekintetben mind egyformák vagyunk (és semmilyen más eléggé fontos tekintetben), függetlenül a kulturális hátterünktől. Amikor a – tökéletlen – emberi természetnek ez a törvénye ütközik valamilyen – tökéletlen emberi – kulturális vagy viselkedésbeli önkényünkkel, konfliktus és erőszak következik. Ezért gondolom, hogy úgy kellene élnünk, mintha “ország nélküliek lennénk”.

Ez különösen fontos a budoka-k számára. Úgy tréningezünk, mint a ninja, de mégis emberek lévén hajlamosak vagyunk a kultúránkkal kapcsolatos előítéletekre, csakúgy mint mindenki más. Emlékezzünk: a tréningezésünk célja az élet. Sokunk a harcművészeket gyakorlásával elérve egy bizonyos szintet megragad, kényelmessé válik, “beleszeret” a saját maga által saját maga számára megalkotott harcművészeti stílusába. Mégha ez után sok éven keresztül gyakorolunk is, nem jutunk előbbre. A stílus, akárcsak a kultúra, nem döntő kérdések élet és halál dolgában. Nem juthatunk előre, ha nem adjuk fel a stílusunkat a mu-ra, az alaktalanságra.

Megpróbálhatjuk megindokolni, hogy ostobaság lenne feladni egy begyakorolt és jó módszert, stílust, utat az alaktalanságért, de az igazság az, hogy bármi megölhet, kivéve amire fel vagy készülve. Ezért haszontalan a stílushoz ragaszkodás. Ismét mondom: a Ninpo célja az élet védelme. Nincsenek kivételek és nincs kiegészítés. Az élet, csak az élet. Ahogy Humphrey is mondta azonban, az élet értéke duális természetű, a saját életünké és másoké. A saját életünk védelme természetesen önvédelem. A mások életének védelme harcművészet (Warriorship).

Nagyon romantikusnak vagy hősiesnek tűnhet elképzelni magunkat mint harcosokat, a világban bolyongva védve a gyengéket és az elesetteket. Csakhogy ez nem realisztikus. Hogy valóban harcosként élhessünk és elősegítsük a békét, példát kell mutatnunk az emberekkel való bánásmóddal, az alapvető tisztelettel, még ha azok szegényebbek vagy gazdagabbak, okosabbak vagy butábbak, jobbak vagy rosszabbak is. Nehéz és nagy bátorságot igénylő dolog ez. Azok az emberek, akik különböznek tőlünk, sokszor megijesztenek vagy elborzasztanak minket. De ha nem tiszteljük mások életét, még ha nem is értjük azt vagy nem értünk egyet azzal ahogy viselkednek, akkor konfliktus és erőszak lesz a végeredmény. Vajon nincsenek-e nálad okosabb, gazdagabb, feddhetetlenebb emberek a Földön? Az ő életük talán többet ér, mint a tiéd? Neked biztosan nem! Ebben a tekintetben mindenki egyforma. A harcművészetekben szerzett képességeink megadják nekünk a magabiztosságot és bátorságot, hogy észrevegyük és becsüljük minden emberben az élet értékét és képesek legyünk ezt meg is védeni.

Az élet, nem pedig a kultúra, a bőrszín, a vallás vagy a viselkedés a legfontosabb, univerzális érték. Az élet érdemes arra, hogy megvédjék. Legyen ez a tréningezésünk célja: életet védeni!

[írta: Jack Hoban]
[forrás: Living Values]
[fordította: Nagy Benedek]
[javította: Huszti Roland]