Mostanában ismét egyre több olyan emberrel találkozom, akik gít-edző ruhát hordanak öv nélkül. Persze eleinte tudja az ember, hogy akkor biztos vett ruhát a srác edzésre és nem volt pénze övre, vagy épp nem volt fehér öv. De ez igazából nem igaz. Pedig ez szokott először lenni a fő érv, amit általában el is fogadunk magyarázatnak. Pedig a valóság egészen más.

Mit is jelent a fehér öv napjainkban?
A fehér öv általában minden harcművészeti rendszerben a kezdőt, vagyis a full kezdőt jelenti, aki épphogy elkezdte gyakorolni az adott irányzatot. Mivel a harcművészet nem küzdősport, ezért általában sokkal több van benne, mint ütések, rúgások halmaza, kombinációja. Vagyis a testi, fizikai kontaktuson túl valami olyanra is felkészíti gyakorlóját amire más nem. Olyan értékeket és olyan kulturális hozzáállást tanít, amit manapság nem tanítanak sem iskolákban, sem sehol. Főleg mióta már a katonaság sem kötelező hazánk fiainak. Ez a filozófia amit a harcművészet tanít általában különféle sok-sok évvel ezelőtti tradícióból ered, melynek fontos része az öltözet.

A ruha tudatmódosító hatása
Bujinkan Ninjutsu tréningeken fekete gít használunk. Persze ez csak a Bujinkan létezése óta van így, hiszen Hatsumi sensei, a jelenlegi Soke még fehér Gíben gyakorolt Takamtsu senseijel. De nagyon fontos megjegyezni, hogy gí nem létezik öv nélkül. Mert a gínek a felső részét, azt egy övvel szokták össze kötni, hogy rendezett szép viseletnek látszódjon. A tiszta és rendezett ruházat igazából egy tudat módosítás. Szerintem már mindenkin volt zakó, meg öltöny nyakkendő és mindenki vágja, hogy szmokingban másként kell mozogni, lenni, mint sima utcai ruhában.  (hölgyeknek mondjuk kisestélyi)

De ugyan így mondhatnám azt is mikor valaki szórakozni megy, mondjuk egy diszkóba, vagy templomba  és oda is kirittyenti magát. Valószínűleg a legszebb ruháját veszi fel, ami valószínűleg tiszta is és rendezett. És valószínű, hogy egészen másként fog viselkedni ezeken a helyeken, mint otthon. Mert általában azért járunk ilyen helyekre, mert ott valami más van mint otthon.  És ehhez általában egy másik fajta öltözet is kell.

Kik nem kötik fel a fehér övet és miért?
Na de vissza térve a fehér övhöz, van egy bizonyos fajta embertípus, akik nem szeretik felkötni. Pontosan azért, mert az jelent valamit. Általában valami olyan magyarázatok szoktak lenni, hogy engem nem érdekelnek a fokozatok, vagy engem nem érdekelnek az öv színek, vagy én nem ezért járok ide, vagy a feljebb már említett nincs…

Pedig igazából egészen más oka van annak, hogy valaki nem köti fel a rangjához és tudásához illő övet. Általában az alázat és nyitottság hiánya. Természetesen vannak kivételek, de az eddigi harcművészeti tanulmányaim folyamán azokon a helyeken ahol edzhettem, mindig figyeltem azokat az embereket akik nem kötnek fel fehér övet.

Azok az emberek akik nem kötik fel a fehér övet, csak azért nem veszik fel, mert túl büszkék elfogadni, hogy valaminek a legalsó lépcsőfokán állnak, illetve inkább úgy mondanám, túl büszkék elfogadni azt, hogy ahhoz, hogy valóban elindulhassanak az úton, rá kell lépniük a legalsó lépcsőfokra is. Mert fehér övet hordani az egy érzés. Egy olyan érzés amit ha valaki nem tapasztal meg, hiányozni fog neki egész életében, míg ezen az úton akar járni és ez a hiány egy olyan akadályt fog az útjába gördíteni, amitől csak nagyon nehezen fog haladni a további tudás megszerzése irányába, mert nem ismeri meg az érzést, hogy milyen egy rangsorban legalul állni.

Pedig ahhoz, hogy egy házat, diszkót, templomot, palotát is felépítsünk, mindig először ásnunk kell. Vagyis le kell mennünk alulra, hogy jó alapokat készíthessünk, amire aztán felépítjük azt amit szeretnénk. Természetesen más alapokat kell készíteni mind a négyfajta épülethez, de ebbe most nem szeretnék belemenni, itt a hangsúly azon van, hogy alapok nélkül bizony össze fog borulni a felépítendő ház.

Mi történik hosszú távon azokkal akik nem kötnek fehér övet a derekukra?
Vagyis ezek az emberek egyből a zöld övre mennek. Nálunk a Bujinkanban háromféle öv van. Fehér, zöld és fekete. Szerintem ez egy zseniális húzás volt a Sokétől, hiszen más rendszerekkel ellentétben  csak a 10kyu első szint jelöljük fehérrel, utána 9kyu-tól 1 Kyu-ig (a következő kilenc szinten) mindenki zöld övet hord. (Lányok pirosat.   És igazából tényleg nem nagy dolog megszerezni egy zöld övet, hiszen ha valaki azt szeretné elérni, akkor általában meg tudja tanulni az anyagot. De azt láttam, hogy azok akik nem kötik fel a fehér övet, azok mikor azt gondolják, hogy kész a ház, azt veszik észre, hogy mozognak a falak, nem tökéletesek az illesztések, a szigetelés sem, az ablakok sem zárnak jól, meg a tető is beázik. Ja, hogy nincs is tető?.

Vagyis az első lépcsőfok mindig az alázat és ehhez el kell jutni minimum oda, hogy az ember, ha már jár egy ideje edzésre és vesz is ruhát, akkor szerez egy fehér övet hozzá.

Mit lehet kezdeni azokkal az emberekkel akik mindezen dolgok ismerete ellenére sem szeretnének fehér övet kötni?
Nagyon egyszerű. Nálunk a Seijin Dojoban az a szabály, mint a legtöbb helyen a világban, hogy ha valaki 3-hónapot járt (Most négy lesz, mert az alapfokú Ninjutsu tanfolyam alatt senkit sem kötelezünk rá természetesen) akkor kötelező vennie egy Fekete gít, amihez ugye hozzá tartozik egy rangfokozatnak megfelelő öv is. Ha valaki nem akarja ezt a szabályt teljesíteni, akkor nem járhat hozzánk, nem tanítjuk Ninjutsuzni, mert Tradícionális Bujinkan Ninjutsut gyakorlunk, aminek a szabályzatába amit Soka Masaaki Hatsumi lefektetett, meg van határozva az edzéseken viselendő öltözék.

Mi van ha mégis fel köti valaki azt a fránya fehér övet?
Megnyílik előtte egy olyan kapu ami nélkül a valódi fejlődés, tanulás képessége elsajátíthatatlan. Természetesen nem a ruhától lesz senki sem az ami, de a Ruha és a rang segít abban, hogy a megfelelően tudjunk viselkedni a Dojoban. Ugyan úgy, mint mikor templomba, vagy diszkóba megy az ember.

sok szeretettel:

Horváth Ádám shidoshi-ho, dojo-cho

Egy olyan ostoba személy, aki 6 évet pazarolt el az életéből azzal, hogy nem volt hajlandó fekete gít és fehér övet venni magának az edzésekre, mert ebben a cipőben járt. De egyszer imái meghallgatásra találtattak, és találkozott végtelen szerencséjében egy olyan mesterrel, aki útba igazította és megtanította arra, hogy miért fontos felkötni a fehér övet a derekára…

Olvasom a blogodat a “nyóckeres” ételosztásról, a szőnyegről és a bizniszmenekről, akik még talán soha nem ütöttek meg senkit és jó lesz, ha nem ütik meg magukat

Nagyon jó a bejegyzés – tetszik. Főleg azért mert átélhettem veled egy részét élőben szerdán.

Én is a bizniszmenek között voltam.

Az igazság az, hogy 25 évvel ezelőtti fiatalkori Jeet Kune Do múlttal és hosszú kihagyással 40 év felett kezdtem újra harcművészetet tanulni. Jelenleg is aikidozom, sőt a családunkat is átszövi ez a gondolkodásmód ( az életmód kifejezéshez azért kevés a ráfordított időnk).

Három fiam közül a legnagyobb a Kyokushin karatét űzi és 12 évesen Full kontakt seido szabályrendszerben Olaszországban 2010-ben korosztályos világbajnoki ezüstérmes lett. Bár ahogy a videóban mondtad -és teljesen igazad volt – az már inkább küzdősport mint harcművészet.

Szerdán úgy mentem fel, hogy – egy mesterem tanításait követve – teljesen becsuktam az ajtót, hogy kinyithassak egy másikat. Ahhoz, hogy a legtöbbet tanulhassam tőled, vissza kellett mennem fejben egy teljesen kezdő szintre. Talán túl jól sikerült, mert nekem mondtad, hogy ne essek el rögtön.:-)

De az, hogy teljesen becsuktam mindent amit eddig tanultam, eredményezte azt, hogy totál kinyílt elmével tudtam rád figyelni. Semmi értelme nem lett volna ott játszani az eszem, hogy én már tudok esni, meg ütni , elvezetni, fojtani és a teremben talán senki nem tudna megverni rajtad kívül, mert az pont ellentétes mind az aikido, mind a ninjutsu filozófiájával.

Azt hiszem meg is lett az eredménye, mert 1 óra alatt többet értettem meg a harcművészeti alapelvekből, mint eddigi egész életemben. És nem csak arra gondolok, amit mondtál, mutattál, hanem a rezgésedből is átjött egy csomó dolog.
Ezt köszönöm neked. Nagyon klassz volt, hogy ott lehettem. Remélem egyszer a fiam – ha Pestre kerül iskolába – akkor a kezedbe tudom adni harcművészetet tanulni.

Még egyszer köszönöm a napot és azt, amit ilyen rövid idő alatt át tudtál adni. Nyilván nem a tecnikákra gondolok, hanem az alapelvekre, amelyeket kiválóan megfogalmaztál és érthetővé tettél. Kívánom, hogy továbbra is a saját utadat járd olyan kiegyensúlyozott emberként, amilyennek megismertelek.

Remélem még találkozunk, a bologodat pedig olvasni fogom.

Üdvözlettel:

Szőke Róbert a marketingdoktor.hu
egy bizniszmen

Mik a harcművészet fő elvei?

Miért vesztek tűntek el  a harcművészet elvei és változott sok rendszer küzdősporttá?

Melyek azok a gondolatok, alap elvek, melyek minden harcművészeti rendszerben benne voltak valaha?

Miért más a valóság mint a filmek?

Ezekre a kérdésekre adja meg a választ az alapelvekről szóló alap tanfolyam, mely 13 hetes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár…

A tanfolyam mellé AJÁNDÉKBA kapod a “Niják Bibliáját: Sun Ce A Háború művészete c.:

• Ez egy lehetőség Neked, hogy megismerd mélyebben a Budo, a harcművészet útját és nem kerül semmibe.
• Ha bármikor úgy érzed, hogy nem tetszik, egy kattintással le tudsz iratkozni a tanfolyamról.
• Az adataidat Soha semmilyen körülmények között nem szolgáltatjuk ki 3. félnek…

Itt tudod elolvasni azoknak a véleményét az edzésekről, akik hozzánk járnak

Mikor lesz?

Időpont: A Tábor 2010 augusztus 11-15 szerda délutántól vasárnap délig  fog tartani.

Hol lesz?

Helyszín: A négy napos tábor Magyarország  egy eldugott településén, Nógrádban lesz. Hegyek közt egy völgyben húzódik meg a falu, és festői a környezet (Durván szép. ). Van egy vár rom, ami rengeteg csatát látott és ott fogunk fent edzeni a hegy tetején a romok között.

Hol fogok aludni?

Szállás: A szállás annak hegynek a tövében lesz amin a vár van, egy Iskolában. Az egész tornaterem a miénk, és ott leszünk, egyik végében a fiúk, másikban a lányok. Eső esetén így bent tuduk edzeni.

Mit fogok enni?

Étkezés: A tábor alatt napi 3-szori étkezést biztosítunk. Egy szerzetes barátom lesz a szakács, aki éveken át tanulmányozta az indiai konyhaművészetet, és jelenleg külföldön egy templomban Istennek főz. Szóval mennyei dolgokat fogunk enni.

Mi lesz a program?

Program: Mivel ez egy edző tábor lesz, ezért leginkább fejlődni megyünk oda mindenféle téren. A táborban a tervek szerint napi három edzés lesz. Reggel egy kis erőnlét, délelőtt Taijutsu (Alap mozgások), délután pedig trükkök, technikák minden mennyiségben.

Az edző táborban főleg fegyverekkel fogunk gyakorolni, mivel erre városi körülmények között nincs olyan sok lehetőség. Saját magunknak fogunk fegyvert készíteni, nagyon egyszerű dolgokból, majd azzal fogunk gyakorolni.

Valamint egy napot lovakkal fogunk tölteni, aki még nem ült lovon, az most fog. Délelőtt megtanuljuk hogyan kell, aztán ki lovaglunk a környékre, tapasztalt oktatók társaságában. (nagyon jámbor lovaik vannak). Megismerkedünk az érzéssel, hogy milyen együtt mozogni egy másik élőlénnyel.

Mit kell hoznom?

Felszerelés: Főleg magadat kell hoznod, meg 4 napra elég tiszta alsóneműt. Ha vannak gyakorló fegyvereid azokat, de ha nem, akkor ott is tudsz majd szerezni, hiszen ki fogunk menni az erdőre és mi magunk fogunk elkészíteni egy két egyszerű eszközt. Nem árt elemlámpa, esőkabát (vízhatlan ruha) meleg ruha (pulóver ilyesmi). Olyan ruha amit nem sajnálsz, de ha van, akkor természetesen gí, vagy terepszínű katonai ruházat esetleg, ha azt gondolod kényelmesebbnek. De ez nem túlélő tábor lesz, szóval olyan túl sok mindenre nem kell felkészülni, főleg azért, hogy ne a körülményekkel, hanem a tanulással a fejlődéssel legyél inkább elfoglalva.

Lesznek szivacsok, de nem árt ha esetleg hozol rá egy pokrócot, vagy lepedőt, valamint hálózsákot takarózni. A földön fogunk aludni, egyszerű körülmények között.

Ki jöhet?

A Táborba természetesen bárki eljöhet, ha betöltötte 16.-életévét, kortól, nemtől, vallási, faji, vagy bármiféle más megkülönböztetéstől függetlenül. (18 év alatt írásos szülői hozzájárulás kötelező)

Hogy tudok jelentkezni?

Jelentkezés: Vagy edzésen tudsz jelentkezni, tréning után, vagy emilben a ninjutsubudapest@gmail.com emailcímen.

Szóval Sok szeretettel várlak Magyarország egyik leggyönyörűbb falujában, ahol a fegyverek és a ló használatával fogunk megismerkedni egy kedves és jóindulatú csapattal, ahol te is értékes vagy.

Mennyibe fog kerülni?

Ára: A Tábor a Bujinkan Bhima Dojo tagjainak 22000Ft-ba kerül a nem Dojo tagoknak pedig 28000Ft. Ha szeretnél jönni, ott is tudsz fizetni, vagy esetleg oda adhatod a felét előre, és ott a másik felét.

Kisordas
Bujinkan Bhima Dojo
http://ninjutsubudapest.hu/

[[Diavetítés indítása]]

ui: A Program, helyszín változtatás jogát fenntartjuk. De bárhol kihozzuk ennyiből…

Ha bármilyen kérdésed van, írd meg bátran ide a hozzászólásokhoz:

Pit Bull
Egyszer láttam egy pitbullt, akinek a gazdája dobált egy fa ágat, az meg szaladgált és mindig vissza hozta neki. Aztán egyszer csak  a gazdi nagyobbat lendített, és az ág (jó nagy darab volt ám) felrepült egy közeli játszótér két ember magas bokrának a tetejére, és onnan nem tudott le esni. A pitbull meg látta bizony hogy ott van az ág, és elindult volna először fölfelé. De a Pitbullok azok ugye nem majmok, hanem harcos ebek, akik nem alkalmasak annyira fára mászni, és a vékony kis ágakról hol az ő lába fordult le, hol azok adták meg magukat és törtek le a súlya alatt. De persze arról szó sem lehetett, hogy lesz egy másik bot. Mert neki az kellett…

Egy ideig próbálkozott a felmászással, de aztán látta, hogy a bokor nem túl erős és törik alatta mint a pozdorja, és akkor stratégiát váltott. Elkezdte széttépni a bokrot. először a vékonyabb ágakat szabkodta ki, de aztán rá jött, hogy ez így túl sokáig fog tartani, és megragadta a bokor egyik fő törzsét, és elkezdte izomból tépni.

Ez egy naplementés délután történt A Derkovits lakótelepen Szombathelyen, az Anita presszó előtt, ahová akkoriba jártunk Street-Fighterezni. A környék tele volt játszó terekkel, és ez a bokor is épp egy ilyen játszó teret védett a kocsmától és a járdától. Na meg persze tele volt gyerekekkel, meg szülőkkel.

Ők voltak azok akik eleinte figyelmesek lettek a hatalmas bokor egyre nagyobb rángatózására. És ahogy Pitbull egyre dühösebben tépte a fő törzset, úgy érezte meg az egész környék egy harcos élőlény harcos szellemét, akit immáron senki és semmi nem érdekelt, csak hogy elpusztítja a bokrot, aki elvette a botját. Aztán a szülők észre vették az egyre vehemensebben küzdő pitbullt, és óvón hívták magukhoz gyermekeiket, hogy szép lassan a játszótér másik felébe gyűlt egy kisebb tömeg, akik néma csendben figyelték az eseményeket.

De megfagyott az egész környék, sőt még az emeletes házak ablakából is ki jöttek a nagy csendre az emberek. De még a kocsma is elcsendesedett, amikor az elhalkuló világba menydörgésként hasított bele a hatalmas bokor utolsó és egyben legnagyobb reccsenése, amivel nem a bokor tört el, hanem a gyökerei szakadtak ki a földből.

És akkor a pitbull boldog volt, mert már érezte a zsákmányt, ahogy elindult a hatalmas bokorral be a játszótér közepe felé, ahol elég nagy hely volt ahhoz, hogy el kezdje rázni a bokrot, hogy vissza szerezze az ágát. A meginduló bokor látványa aztán elnémította az egész környéket és végül már minden szempár a kutyára és a hatalmas bokorra szegeződött. Egyszerűen nem lehetett nem észre venni, és nem oda figyelni arra, hogy mi történik.

Persze mindebből az egész néző sereg csupán annyit látott, hogy egy hatalmas harci kutya épp egy bokrot marcangol szét, és rettegve imádkoztak, hogy csak nehogy meginduljon feléjük, vagy a gyerekeik felé. Erre rá dobott még egy lapáttal, hogy vadul el kezdte rázni a frissen kitépett bokrot, és annak rázkódása valami iszonytató látvány volt vizuálisan, hiszen mégis csak egy két ember magas dolog rázkódott egy térdig érő élőlény tettei nyomán.

Aztán egyszer csak egy koppanás, és a bokor vissza adta a Pitbullnak az ágat, az meg nagy diadalom ittasan elengedte a bokrot, mit sem törődve az őt figyelő kisebb tömeggel, oda ment érte, felvette, majd szaladt a gazdájához, egy újabb dobásért.

A Gazdi egy bőrszerkós motoros nő volt, aki még szintén néhány bőrszerkós motorossal beszélgettek a krimó előtt, de körbe állva, úgy hogy a gazdi csak háttal volt az eseményeknek. Nekik fel sem tűnt a szituáció, csak mikor a kutya benyomta magát az egymáshoz közel álló lábak között az ággal és a gazdája kezébe adta. Aki mikor megfordult, hogy dobjon, akkor vette észre, hogy mindenki őket nézi… (Ez 1988-89 környékén lehetett, amikor még se a pitbullok, se a bőrszerkós motorosok, pláne bőrszerkós motoros nők nem voltak szokványos látvány.) Aztán néhányan éppen a bátorságukat gyűjtötték, hogy szót emeljenek, de ezt a motorosok már nem várták meg, hanem felpattantak a lovaikra és elvágtattak a naplementébe.

A bátorodók meg vissza ültették a bokrot, aki talán azóta is ott éli életét…

A célok eléréséről.
Sok-sok féle filozófia és elmélet látott már napvilágot arra, hogy miként érjük el céljainkat. Igazából ahány ember annyi féle megoldás és út létezik egy bizonyos dolog elintézésére. Ezek között az emberek között vannak olyanok akik képesek tényleg elérni a céljaikat, álmaikat, és vannak olyanok akik nem. Igazából az utóbbi csoport is tartozhatna az előbbibe, de egy nagyon fontos dolog hiányzik belőlük. A kitartás. (erről már írtam)

Akik soha sem érik el céljaikat.
Szóval azokról most nem szeretnék mesélni, akik nem szokták elérni a céljaikat, csupán annyit, hogy nagyobb többségben ők vannak. És őket is két csoportra lehet osztani. Az egyik, akik el indulnak, elkezdik a megvalósítást, de valamiért kudarcba fullad a tevékenységük, a másik pedig az aki el sem indul, csak marad az álmodozás útján és egész életében mások álmaiért céljaiért dolgozik.

Vannak azok akik sosem adják fel.
Na de vannak azok akikre azt mondják, hogy sikeres emberek. Pedig igazából nem csak sikeresek ők, hanem kitartóak. Ami azt jelenti, hogy lehet, hogy könnyen jön valami, és lehet, hogy mocskosul nehezen, de nem tágítanak, hogy elérjék azt amit szeretnének, vagyis folyamatosan a sok-sok kudarc ellenére folyamatosan különféle erőfeszítéseket tesznek arra, hogy újabb és újabb módszerekkel érjék el amit akarnak.

A tervezés fontossága
Amikor valaki szeretne valamit, nagyon fontos, hogy eltervezze, milyen lépésekből, elemekből áll össze a cél elérése. Például ha akar valaki egy házat, ahol boldogan élhet, akkor nem árt ha el dönti, hogy hol legyen az a ház, milyen településen, milyen telken, mekkora legyen, hányan éljenek benne, milyen dolgokat lehessen ott csinálni (például, ha nem túl nagy a kert, akkor kertészkedni elég nehéz, főleg ha oda még kocsival is be akar állni.) stb-stb egészen a nagyon apró részletekig.

Mennyibe is fog ez kerülni?
Mikor ez meg van, akkor meg kell nézni, hogy akkor egy ilyen okosság mennyibe is fog kerülni. Vagyis szépen elemenként meg kell nézni, hogy mennyibe kerül bele egy medence (Persze ez már tényleg túlzás, de ha akarod, akkor tudnod kell mennyiért), vagy egy fürdőszoba, konyha, ablakok stb.

Most éppen mennyi van, és mennyi lesz a jövőben, ha így mennek a dolgok?
Mikor pedig meg van az ár, akkor ki kell találni, hogy miként fog az ember fia szert tenni ekkora vagyonra. Mennyi félre tett pénze van most, mennyi a bevétele, várhatóan mennyi a bevétele lesz a jövőben, illetve milyen forrásokból tud plusz bevételre szert tenni.

Idő tényező.
Mennyi idő alatt képes elérni ezt a célt, illetve mennyi idő alatt képes előteremteni a hozzá szükséges eszközöket. Mert ha nincs idő limit, akkor nincs tettvágy sem. Szóval ki kell tűzni egy célt, hogy edigre meg eddigre meg lesz a negyede, edigre a fele, és utána pedig ekkor meg ekkor az egész…

Egyeztetés azokkal akikkel együtt szeretnénk mindezt.
És akkor természetesen van egy másik rész is, hogy akkor kikkel szeretne ott élni, és akkor ők is szeretnének-e vele, és ha igen, akkor az ő álmaik terveik össze egyeztethetőek-e azzal amit ő kitalált, mert ha nem, akkor bizony kompromisszumokat kell kötni. De a legjobb ha együtt megy már a tervezgetés dolog is, és akkor együtt tudnak számolni is, és együtt tudnak küzdeni a célokért is. Együtt nézik a bevételeket, kiadásokat stb…

Végrehajtás.
Na és akkor jön a leg nehezebb része, mert ötletekkel és álmokkal tele van a padlás. Vagyis az következik, hogy valóra váltsuk a nagy terveket. Elkezdünk nyomulni, szervezni, tervezni, dolgozni azon, hogy akkor valóra váltsuk a célunk, az eltervezett módon.

Problémák leküzdése kitartással és kreativitással.
A legtöbb ember itt bukik el az álmai megvalósításában. Mert a dolgok soha nem úgy vannak, ahogy eltervezzük őket. Vagyis a legritkább esetben megy minden simán, mint az ostorcsapás.  Vagyis az, hogy a tervezett módon elérni a célokat, az nem azt jelenti, hogy akkor most ki találom, hogy én most  a kék pólómban fogok  ennél meg ennél a cégnél  ennyiért, meg ennyiért, ezt meg azt csinálni, hiszen lehet, hogy a kék póló az első nap szét szakad, második héten, meg becsődöl a cég.

Ezek azok a pontok, és még sorolhatnám a többit, amikor az ember próbára van téve, hogy na akkor mennyire törekvő a céljai elérésében. Ha az első két három akadályt még át is viszi valaki, lehet, hogy a negyedik, ötödiknél már meg reccsen.  (Vagy sokkal hamarabb)

Ezeken a dolgokon csak az tud felül emelkedni, aki képes változtatni az egyes elemeken a céljai elérésének menete közben, és gond nélkül el tud indulni az ellenkező irányba, ha ki derül az amit eredetileg kitalált nem működik. Mint a PitBull, aki először megpróbált felmászni az ágért… De aztán folyamatosan módosítani a kellett a tervét…

Az önsajnálat hasztalansága
Azok az emberek akik nem sajnálják magukat, vagy nem magasztalják fel saját tetteiket, önön értéküket, azok képesek az akadályokat kalandokként, felfogni, vagy lehetőségként, hogy valami sokkal jobbat, sokkal nagyobbat csináljanak mint amit addig.

A józan ész és a céltudatosság.
Van  egy nagyon fontos dolog, hogy mik azok a dolgok amiket el kell engedni, és mik azok amikhez foggal körömmel kell ragaszkodni a céljaink eléréséhez. Ezeket a dolgokat általában megpróbálják elvenni tőlünk, kiragadni a kezünkből. És akkor értenünk kell, hogy most jött el az idő arra, hogy megmutassuk, hogy mennyire tudunk küzdeni, mennyire tudunk harcolni a céljainkért. Képesek vagyunk-e foggal körömmel kapaszkodva azt mondani, hogy márpedig ezt itt most nem fogom elveszíteni, és ezért képes vagyok bármit, de tényleg bármit megtenni. (Mint a pitbull)

Ha igen, akkor van esélyünk olyan célok elérésére amire a nagy átlag még álmaiban sem mer gondolni, mert inkább rabszolgaként, meg birkaként robotolnak egy gyárban az illuzórikus család és biztonság varázslatában a hozzávetőlegesen kényelmes és erőfeszítés mentes élet reményében.

Az erőfeszítéstől és kényelmetlenségtől való félelem
Igazából akik sosem csinálnak semmit, csak vannak, na ők azok akik csodálják azokat akiknek kalandos életük van. Pedig igazából a különbség annyi, hogy az egyik mindig lehetőségként tekint a változásokra a céljai elérése érdekében, a másik pedig egy akadályként tekint a változásra az eddigi életvitele folytatásának akadályaként.

Te melyik kategóriába tartozol?

Én igyekszem alázatos maradni, meg kibújni, elhajolni az ütések elől, hogy stratégiailag jobb helyzetbe kerüljek a csatatéren. De mikor érzem, hogy el jött az alkalom, hogy nincs értelme tovább menekülést és gyengeséget színlelni, különben minden elveszik, akkor jöhet a  csoda szó, a BÁRMIT. És innentől fogva a hatékonyság megint azon múlik, hogy az embernek mi minden fér bele a „Képes vagyok BÁRMIT megtenni, hogy elérjem céljaimat.”-ba.

Jó gondolkodást kíván neked:

Kisordas a Harciszerzi, a Bujinkan Bhima Dojo Vezíre, aki azon a délutánon tanulta meg egy pitbulltól, hogy miként kell úgy küzdeni dolgokért, hogy  kizárjunk minden olyan tényezőt ami közvetlenül nem akadályoz bennünket az elérendő cél elérésében.

A ninja útja a kitartás, fennmaradás, állhatatosság, a túlélés útja. Több mint puszta ütések és csapások tömkelege, mélyebb értelmű, mint az ellenfél eszén való túljárás; a ninjutsu annak a megvalósításának az útja, melyre szükségünk van, hogy a világot jobbá tegyük. Minden harcművészet tanulásának kezdetén a helyénvaló motiváció a fontos. A helyes lelkiállapot nélkül a harci technikáknak való kiszolgáltatottság, önépítés, önfejlesztés helyett önpusztításhoz vezethet. De vegyük hozzá azt is, hogy bármely kellemes dolog az életben is könnyen túlzásba vihető. Az önvédelem művészete, mely gondoskodik a belső békéről és biztonságról a harcművész számára, nem fejlődik a személyiség egyensúlya nélkül. Így csak szakadatlan konfliktusba, küzdelmekbe jut az ember, melyek végső fokon el is pusztíthatják.

Ha valaki tanulmányozza a ninjutsu lényegét, mentesül az „Én” vágyaitól, fokozatosan szert tesz a legyőzhetetlenség titkára; „isten lelkére és személyére”.

A harcosnak, ha győzni akar, harmóniában kell lennie a mindenséggel és így egy intuitív tudással a sors játékait elkerülheti. A mennyei gondviseléssel összhangban és az elfogulatlan természeti törvényekkel, valamint egy tiszta bizalommal teli szívvel a ninja megszerzi magának az éleselméjűséget, és ez vezeti őt sikerre a csatában, ha hódítania kell, vagy elrejtőznie ellenségei elől, ha szükséges.

A hatalmas – és az ő hideg személyes egészében gyönyörű – univerzum tartalmazza mindazt, amit mi jónak és rossznak nevezünk, és az összes választ azokra a paradoxonokra, melyeket látunk magunk körül.

A ninja szemét és agyát nyitva tartva rugalmasan követi az évszakok és a sors változásait, mindig csak annyit változik, amennyit szükséges, de mindig alkalmazkodik, úgy hogy már végül nincs semmi, ami meglepetésként érhetné…”

Toshitsugu Takamatsu

A Togakure-ryu Ninjutsu 33. nagymestere

-

Ha jobban is érdekelnek a harcművészet elvei! Iratkozz fel a Mi is az a harcművészet című ingyenes online tanfolyamra:

-

Életünkben sokféle képpen reagálhatunk dolgokra, szituációkra. Mondhatnám azt is, hogy másféle módon kell helyezkednünk minden egyes alkalomkor és minden egyes embernél, attól függően, hogy milyen kapcsolatot szeretnénk vele kialakítani, illetve kultiválni a jövőben.

Ha közel akarunk magunkhoz valakit engedni, akkor ugye a legjobb, szét tárt karokkal, mondjuk egy öleléssel, vagy egy kedves mosollyal jelezni felé, hogy be/elfogadjuk őt. Ha csak egy semleges kapcsolatra vágyunk az illetővel, akkor mondjuk csak érzelmek nélkül, mondhatni hidegen kommunikálhatunk vele, semleges testtartásban, bizonyos távolság megtartásával.

Ha pedig azt szeretnénk elérni, hogy az illető, semmiképpen ne kerüljön közelebb hozzánk, akkor azt az arcunkat mutatjuk neki, amiről tudjuk, hogy nem olyan vonzó, mondjuk grimaszolunk, bunkóskodunk vele, jelezvén, hogy semmi képpen nem szándékozunk a társaságát élvezni.
A harcművészetben ez ugyan így működik. A Seigan no Kamae egy harci állás, ami csípőtöl induló fegyverrel mutat egyenesen az ellenfél szeme közé. Mindegy milyen fegyver, vagy csak egyszerűen pusztakézzel állunk így, a hatása és az érzete ugyan ez. Távoltartani és jelezni, hogy semmi képpen nem akarjuk, hogy közeledjen. Mondhatni ez egy stratégiai , védekező állás, szavak és érzelmek nélkül…

Gouranga

- Sok helyen a ninjákat csak pusztán bérgyilkosoknak, sógunok és szamurájok bérenceinek tüntetik fel…

- A történelmi leírások legjavát a sógunok történetírói készítették. A szamurájok mindig magas rangúak voltak. Példaképek, akiket nem lehetett rossz fényben feltüntetni, így mindig a ninják voltak a rossz emberek. A szamurájok valóban csodálatos emberek voltak, de õket kötötte a bushido törvénye, ezért nem kémkedhettek – becsületesen kellet küzdeniük. A hadviselés tudománya azt mondja: ha gyõzni akarsz, ismerned kell az ellenségedet. Mivel a ninják alacsonyabb rangban voltak, a sógunok azt mondták: menjenek a ninják, kémkedjenek õk, öljék meg õket.

- Az információ pedig mindig kellett…

- Így van, és ezért cserébe a szamurájok megtanították a ninjákat a kard használatára. A régi idõkben Tokió közepén, az Edo-kastélyban rengeteg harc volt. A császár ninjákat bérelt fel, hogy azok legyenek a kertészei. Gyönyörû kerteket varázsoltak, hiszen egész életük, eszmerendszerük a természeten alapult. Az újonnan érkezõk nem törõdtek velük, legyintettek, hogy ezek csak kertészek. Természetesen nem tudták, hogy a kertészet sok-sok harcost rejt, egy kész hadsereget. Mikor jött a támadás, elõbb velük kellett elbánni, aztán jöttek a szamurájok, egy idõ után pedig össze is dolgoztak.

- Õk voltak a háttér.

- A történelemírás sokat számított, és az az igazság, hogy kevés jótettét írták le a ninjáknak, de még így is voltak köztük híresek, például.: Hanzo Hatori. Õ nagyon erõs ember volt, bármikor le tudott ütni egy vágtázó lovat. Nagyon jók voltak az emberei is, nem féltek sem a haláltól, sem a sérülésektõl.
A ninják kihasználták, hogy a törvény nem vonatkozik rájuk, ha már mi vagyunk a rosszak – gondolták-, éljünk is vele. Az emberek féltek tõlük. Ahhoz, hogy egy szamuráj öljön, ok kellett, a ninjáknak nem, vagy legalábbis nem olyan. Egyszer éhesek voltak, és ki akartak rabolni egy várat. Egy fekete ruhát kitömtek avarral, kötél és egy faág segítségével kilõtték a ruhát, ami átrepült a vár fölött. A bent levõk lerakták a fegyvert és átadták a várat. Úgy gondolták: nem tudnak olyan emberek ellen harcolni, akik repülni is tudnak. Lassanként egy csomó legenda kezdett el keringeni róluk. Füstbombákat csináltak, és mindig jó elõre úgy intézték, hogy el tudjanak bújni. Néha dobbantó segítségével ugrották át a várfalat, vagy jól álcázott alagutat ástak. Mindig odafigyeltek azonban, hogy az ilyen trükkök nyomait eltüntessék….

- Végül is kik a ninják? Mi a ninja definíciója?

- Egy szóval el lehet mondani: õk voltak a túlélõk. Olyan közösségek részei, amelyek önállóan tudnak boldogulni. A sógunok meg akarták õket adóztatni, õk azonban azt mondták: mi nem kérünk senkitõl semmit, tõlünk se kérjen senki semmit. Mi csak élni szeretnénk nyugalomban, de ha valaki megtámad minket, nem hagyjuk magunkat.

- Hogyan terjedt a tudás?

- A régi idõkben csak a családon belül: apáról fiúra. Ha egy idegen csatlakozott hozzájuk csak annyit mutattak meg neki, hogy õ is élni tudjon. Egy idõben majdnem kipusztították õket, ekkor elmenekültek Honsu szigetére, és ott képeztek tovább a harcosokat. Itt már kezdett kialakulni a tanítvány-mester-nagymester viszony. Igában 50-60, Kogában 40-50 család maradt fenn – ezeknek sajátos harcmodoruk volt, mind egyéni szempontrendszer alapján fejlõdött ki. Manapság már iskolákban lehet tanulni a rendszereket, de csak annak érdemes elkezdeni, aki komolyan gondolja. A többi úgyis lemorzsolódik…

- A filmek mennyire ártottak a ninjutsunak?ninja film

- A Shoko Shugi például sokat. A ninják nem jártak fekete ruhában, maszkkal a fejükön, nem voltak gyilkosok. Hétköznapi emberek voltak, nem volt sok mindenük, esetleg egy sétapálcájuk. Ha egy filmben valaki fekete ruhában karddal rohangászik, az emberek rögtön tudják kicsoda, de ha mondjuk orvosnak öltözik, nem tudják megállapítani, ki õ. Volt alkalom, amikor ilyen ruhát használtak, de az sem fekete volt, hanem szürkés vagy terepszínû. Ha megfigyeltek, akkor használták ezeket, de amúgy sima ruhákban jártak és jó emberek voltak. Nem akartak ölni, csak túlélni, persze azért voltak köztük rosszak is. De ilyenek a kung-fusok, karatésok és más harcmûvészek között is elõfordultak.

- A filmekben és a könyvekben sok varázslatot a különleges kézjelekhez, a kudzsikirikhez kötöttek…

- Itt megint érezhetõ a filmek rossz hatása. Ha minden reggel felkelsz, és egy különleges kéztartással leülsz, és mondogatod: nem vagyok fáradt, nem vagyok fáradt, a hatás memorizálódik, és tényleg nem leszel az, ha késõbb ezt a kéztartást használod. A Pavlov-elmélet szerint, ha csöngetsz a kutyádnak, mielõtt enni adsz neki, akkor ez rögzül benne. Egy idõ után, ha csengetsz, de nem adsz neki enni, attól a szegény eb még el kezd nyáladzani. Tehát ez nem egy misztikus dolog. A ninják nem tudtak esõt csinálni, vagy elállítani a hóesést, de a természettel akkor is összhangban kellett élniük. Ha csúnya sötét felhõ jön, akkor valószínûleg esni fog, ha kezd hûvös lenni, jól fel kell öltözni. Bizonyos érzet lapul a szélben is, tudod: jön a vihar. A ninják megtanultak érezni és együtt élni. A kudzsikirit nem lehet teljesen megtanítani, ezt magának csinálja az ember. Van olyan, hogy használjuk egyes részeit, de nem ugrálunk tûz felett, és nem kántálunk furcsa szövegeket.

- Mi a szerepe ma a ninjutsunak, mire tanít meg?

- Arra tanít, hogy az ember értékes tagja legyen a társadalomnak, mindegy mit csinál, abban a legjobb legyen és mindig sikeres. Igyekezni kell mindent kihozni magunkból, arra kell maximálisan koncentrálni, amit csinálunk. Bárhova megyek, az emberek örülnek nekem, jobban érzik magukat, mert tudják, hogy biztonságban vannak. Bárhova megyek, nem aggódom, élvezni kell az életnek minden percét! Ha nagyon szeretnél valamit, éld meg, legyél az! Ha utcaseprõ vagy, legyen az utca teljesen tiszta. Fanatizmus is csak mértékkel… Nem szabad ártani másnak azzal, hogy saját magunknak javakat szerzünk. Minden tanítványom sikeresen teljesít az iskolában és a munkahelyén, nem fordulnak droghoz, italhoz. Igyekszünk a jót kihozni magunkból. Fontos, hogy az embernek tiszta legyen a szíve, és ne vegyük túl komolyan az életet, egy kicsit lazítsunk. Nem a jómód a fontos, – legyenek barátaim akikben megbízom, ez a fontos. Azok, akik csak rombolnak maguk körül, és nem építenek, azokat kerülöm. A rosszindulat, a hatalom és a pénz utáni vágy megeszi a szívet…. A ninjutsu elõször a katonai, rendõrségi, nemzetvédelmi oktatásába került be. A kormányok felismerték a benne rejlõ lehetõségeket, és a mai napig kapcsolatot tartanak fenn egymással. Segítik a képzést, a fejlõdést. Az egyik a bujinkan 9-ryu (iskola) közül egy olyan szamuráj rendszer, amit annak idején a sógunok testõrsége használt. Nagy páncélt és sisakot hordtak. Azok a technikák, amik 800 éve mûködtek ma szintén használhatóak. A ruházat persze más mozgást igényel, mint amikor kényelmes ruhába vagyunk. Ha elõre dõlünk például könnyen elesünk, ha nem tudjuk, hogyan kell mozogni. Ez az iskola tanítja egyébként még a két kardal való küzdést is. Akik sokat kémkedtek azoknak külön tanulták az információ-gyûjtés és a megfigyelés tudományát. Ezen kívül létezik az agresszív támadó jellegû iskola is; a japán különleges haderõ és az amerikai fókák különleges egysége is használja a rendszert.

- Milyen iskolák vannak még?

- Az egész rendszer különlegesen épül fel: hat szamuráj és három ninja ryu létezik. A leghíresebb a Togakure-ryu és ez a legismertebb is. Akik gyakorolják, a fekete maszkos ruhát hordják. A Koto-ryu különbözõ ugrótechnikákat, akrobatikát használ. A Gikan-ryu egy gyilkos, lényegretörõ egyenes mozgásokat használó rendszer. A shinden Fudo-ryu a kyohan nyolc alaptechnikára épül. A Gyokko-ryu régi stílus alapokat és formagyakorlatokat is tartalmaz. A Gyokushin-ryu a távolságtartó stílus. Tehát mindegyiknek van egy saját aspektusa, a nagymester pedig megpróbál ezekbõl egységet kovácsolni.

- Hogyan épül fel az oktatási szisztéma?

- Nincs konkrét sorrend, amit be kell tartani, de az alapokra nagyon oda figyelünk. A legfontosabb, hogy meg kell tanulni esni. A sérülések kilencven százaléka a rossz esések miatt következik be. Meg kell tehát tanulni ülésbõl, állásból, mozgásból, dobásokból esni. Utána jönnek a san shin vagy godai elvek, az öt alap: a Csi, a Sri, a Kan, a Bu, a Ku, a tûz, a víz, a föld, a levegõ, az éter elve. Értelemszerûen minden elemnek megvan a maga sajátossága. Ezután jön a nyolc alaptechnika, de rengeteg technika le van jegyezve. Nem az a fontos, hogy minél többet tudjunk közülük, hanem, hogy az alap tizenhárom technikának meglegyen az érzete. Mindig az ellenfél támadásától függ, hogy mi hogyan reagálunk, és hogyan fejezzük be az akciót. Ha tudjuk az alapokat, már nem olyan fontos, hogy melyik ryu-t tanuljuk. A legtöbben a Togakure-ryu-t szeretnénk rögtön megtanulni, mert a tanulónak tetszenek a surikenek, a fekete ruha, és egyéb látványos dolgok. De õk még nem tudják, hogy ha beleépítünk más tai jitsu elemeket is a rendszerbe, akkor egy teljesen új világ nyílik meg elõttünk. Ezért van az, hogy a ninjutsu nem sport, hanem budo. Halálos fegyver, a harcosok útja. A mozdulatsorok úgy vannak felépítve, hogy komoly sérülést okozzanak. Amikor küzdelemre kerül sor, az gyõz, akinek kevesebb eltört csontja van.

- Milyen fegyvereket használnak?

- Dai Shou, a két kard, a tantó, a tõr, a shuriken, a dobócsillag, a bo shuriken, a dobó tû, a shoga, a kampós kés lánccal a végén szerepelnek a leggyakrabban. De elõkerül a tomfa, a mecu-bushi, a vakító por, az ai shiko, amit a kézre és a lábra vett hegyes tüskék. Aztán a bot végén kard, a nagy kalapács,a kama és kuszari gama, a sarló és a láncos sarló, a kuszari fundó, a tízezer erõ lánca, a legyezõk, a mérgek, amik nem mindig halálosak. Persze van nunchaku is, de az nem tradicionális ninja fegyver. Ez utóbbit elõször, mint cséphadarót használták, és csak késõbb kezdték felismerni menyire hatásos a harcban is. Mi fõleg azért használjuk, mert megtanítja elkülöníteni a testrészeinket; segíti a mozgáskoordinációt és könnyebb felismerni a mozgásirányokat. A ninják használták még a hajtût, a méregbe mártott gyûrût. Ehhez ismerni kellett a növények gyógyhatásait, mert ha ezekkel tisztában voltak, akkor azt is tudták: hogyan lehet vele ártani. A harcosok íjat, nyilat is használtak, valamint bo-t, hanbo-t és sai-t is.

- A rendszerekben vannak formagyakorlatok?

- Vannak formák, a Go den és a Kyo hanbo. Sok száz technika van, különbözõ technikai sor, de ezeket nem nagyon tanítják. Három szint van, mindegyikben kb. 35 technika. Ha érted a Kyo shint, és tudsz mondjuk minden szinten 5-5 technikát az érzetével együtt átadni, vagy valaki név szerint ismer minden technikát, az persze jó dolog. De mi csak keveset tudunk név szerint, és Hacumi mester is keveset tanít név szerint. Ennek az az oka, hogy ha megtámadnak az utcán, akkor a névvel ellátott mozdulatokon fogsz gondolkodni, és az belassítja a cselekvésedet. Ha csak az izom memóriájára hagyatkozunk, nincs gondolat, nincs, ami lassítana, csak reagálsz.

- Melyek a legfontosabb alapelvek a küzdelemben?

- Nagyon fontos, hogy mindig az alapelveket kövessük. Ha valaki meg akar ütni valaki, és mi belemozdulunk, rögtön a védéssel együtt ütünk. Védünk, de rögtön visszatámadunk, mint a tûz. Kimegyünk és visszahúzódunk, elõre, hátra, mint a víz. A szél kitér, és onnan támad vissza, a föld pedig mozgás nélkül eltérít. Az üresség eltereli a figyelmet, és úgy támad. Minden elemnek van egy jellemzõ aspektusa, mindegy merrõl jön a támadás, ezek mûködnek. Nagyon fontos, hogy ne rendszerezzük magunkat, mindig a helyzetnek megfelelõen reagáljunk. Az ellenfél mozdulatai is meghatározzák, mit teszünk. A lényeg a természetesség. Nálunk mindegy, hogy valaki magas vagy alacsony, kövér vagy sovány, még arra is figyelünk, nehogy megváltoztassuk valakinek a személyiségét. A ninjutsu idomul, és úgy lesz a Te természeted része. Egy a fontos, a ninjutsu-t gyakorlónak tiszta legyen a szíve. Nem lophat, csalhat, hazudhat, csak rendes emberek maradhatnak meg egy ninja közösségben. Amikor az ember pár évig gyakorol, már nem kell gondolkozzon, csak mozog, és simán jönnek a mozdulatok. Az ember azonban mindig csak egész testtel mozog, ezért hívják a rendszert tai jitsunak. Testbõl mozgunk, nemcsak a karunk, vagy a lábunk mozog, de így leszünk erõsek. Az érzetek visznek, nem tudod megérteni, nincs fix módszer elrakni a tudást. Érzed és használod, kialakul és fejlõdik, és ennek kapcsán kialakul a megérzés, az intuíció. Leülsz, letérdelsz valaki mögéd áll, és egyszer csak megpróbál egy bokennel, vagy egy shinaival fejbe ütni. Lesújt, és neked ezt meg kell érezned. A hallásodra nem alapozhatsz, mert ahhoz túl gyors a mozdulat. Meg kell érezni az agresszív szándékot. Mindenkinek volt már olyan, hogy amikor ment az utcán, és érezte: valaki figyeli. Ezt kell tudatossá tenni és tudatosan használni. A fegyverhasználat is ilyen, ha megérted az alapokat, akkor megérted a fegyverek használatát is. A lényeg az érzetben van, nincs titkos megoldás.

- Nekem az egész hasonlít egy kicsit a Jeet Kune Do-ra, ami inkább egy filozófiai rendszer, ami az alapvetõ meglátásokra, a különbözõ alapfogalmakra helyezi a hangsúlyt, és nem a technikákra…

- Valóban, de van egy nagy különbség, a ninjutsu 1800 éves rendszer; háborúkban, valós harcokban és körülmények között használták. A ninjutsu Kínából ered, nem Japánból, csak éppen ott teljesedett ki.

- És mire jó a mai világban?

- Én szeretem a fegyvereket, és gyakorlom is a használatukat, de az utcán úgysem tudom magammal vinni õket, nem lehet shurikenekkel sétálni, de vannak például pénzérméim. Fontos, hogy mi az, amit ma is lehet használni. Meg kell érteni a tradíciót, meg kell tudni, honnan származnak a dolgok. Rockzenén nõttem fel, amikor a fiam felnõ, azt fogja mondani: ez egy régi vacak… Tudni kell mégis, hogy honnan ered, az értékeit át kell hozni a mai világba. Fontos, hogy tudjunk a törvényeken belül maradni, tudni kell, hol a határ, nem szabad ártani senkinek.

Beszélgetés David Jesse Holtal (9Dan) a ninjutsuról
I.rész

Nin:
Első szinten a NIN kitartást, álló és tűrőképességet jelent, mind fizikai, mind lelki téren. Második szótári jelentése: rejtőzködés, lopakodás, titokzatosság. A NIN Japán írásképe két részből áll: külön-külön azt jelent: penge és szív. Szélesebb értelemben a NIN azt jelenti, hogy az ember uralkodik testén és elméjén, meg tudja különböztetni a helyest a helytelentől, a jót a rossztól…

Jutsu: Művészet

“Az elvek ismerete az a tudás, vagyis intellektus. Az elvek alkalmazása pedig az a művészet…”

Egyik nap aztán gondolt egyet és el kezdett azon töprengeni, hogy miként tudna még közelebb kerülni a naphoz, hogy még jobban érezhesse langyos érintését. Lendületet vett hát és teljes erejéből neki állt úszni az ég felé. Felgyorsult, és kiszabadult a víz fogságából. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig lebegett az óceán fölött, aztán vissza csobbant a habokba. Míg repült sokkal jobban érezte a nap sugarait, így ezután minden nap ezt csinálta, ugrált ki a vízből.

Egyik nap, mikor így ugrált, elég közel került a parthoz, és észre vette, hogy egy nagyhírű mester sétál ott éppen.  Több se kellett neki és nagy lendületet vett, hogy szólhasson neki. Ki ugrott a vízből és míg a levegőben volt, oda kiáltott, hogy -Mester!  De vissza pottyant, úgy ahogy szokott. Aztán újra ugrott, és megint kiabált, hogy -Mester!

Aztán el kezdett kiugrálni a vízből, és minden egyes ugrásnál egy egy szót kiáltott, egészen addig, míg a mester észre nem vette.

-Mester!

-Mester!

-Kérlek!

-Fogadj!

-Engem!

-Tanítványoddá!

-Ígérem!

-Nagyon!

-Szorgalmas!

-Leszek!

A mester látta a halacska nem minden napi erőfeszítéseit és úgy döntött, hogy elfogadja tanítványának. Be ment hozzá a vízbe és tanítani kezdte…

A halacska, ahogyan ígérte, nagyon szorgalmas volt és hamarosan ki tudott jönni a partra sőt, rövid időn belül már nem is kellett vissza mennie a vízbe, hanem tudott élni a parton. Mikor eljutott erre a szintre, megkérte a mestert, hogy had menjen vele és éljen vele a házában. A mester nagyon elégedett volt a szorgalmas tanítványával, így megengedte, hogy a halacska is ott lakjon vele a házában a többi tanítványával együtt.

A halacska a ház kertjének egy nedvesebb részében húzta meg magát és bárki jött a csodájára, vagy csak bárki jött a házba, mindig nagy lelkesedéssel dicsőítette tanítóját, hogy milyen nagyszerű mester is ő, hiszen még egy halat is meg tudott tanítani arra, hogyan éljen a szárazföldön…

Tellt múlt az idő, s ők így éldegéltek, mikor is egy hatalmas vihar kerekedett egyik éjszaka. A mester háza körül magas kő kerítés volt és egy hatalmas erős kapu tartotta távol a hívatlan látogatókat. Most, hogy a vihar még soha nem látott hevességgel ontotta magából az esőt, a föld nem bírta elnyelni úgy, ahogyan az az égből alá szállt és a kerítés között szépen összegyűlt a víz, és reggelre mindent ellepett…

A halacska pedig megfulladt…

A történet tanulsága pedig az, hogy jó, hogy fejlődsz és tanulsz egy mestertől, de soha ne felejtsd el azt, hogy honnan jöttél, vagy amit egyszer már megtanultál…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam.

Gouranga

Út közben, mindjárt ahogyan beért  a dzsungelbe, találkozott egy tigrissel, aki nagyon jámbornak és vékonykának tűnt.
Kérdzi tőle a tigris:
-Üdvözöllek, Hová, merre tartasz.
-Megyek a mindent tudó mesterhez, hogy megtudjam tőle hogyan lehetnék sikeres.
-Ó tényleg, -válaszolta neki megörülve a tigris-  megkérdeznéd tőle, hogy én miért vagyok ilyen vékony és jámbor, mikor a többi tigristől retteg az erdő és nagyon erősek is?

-Persze. -felelte neki az ember.
Aztán ahogyan folytatta útját, egy fa tövében pihent meg a déli forróságban, és ahogyan letelepedett, a fa is megszólította:
-Üdvözöllek, hová, merre tartasz?
-Megyek a mindent tudó mesterhez, hogy megtudjam tőle hogyan lehetnék sikeres.
-Ó tényleg, -örült meg a hírnek a fa- ha találkozol a mesterrel megkérdeznéd tőle, hogy miért zsibbad az egyik oldalam folyamatosan?
-Persze. -felelte neki a földműves.

Majd tovább ballagott, és egy gyönyörű tó partján épp rá tört a szomjúság. Ahogyan a víz fölébe hajolt, hogy szomját enyhítse, egy hatalmas hal emelkedett ki a tóból és megszólította.
-Üdvözöllek, hová, merre tartasz?
-Megyek a minden tudó mesterhez, hogy megtudjam tőle hogyan lehetnék sikeres.
-Ó tényleg, -lelkendezett a hal.- Ha találkozol a mesterrel megkérdeznéd tőle, hogy miért sajog folyton a hátsó uszonyom?
-Persze. -felelte neki a földműves.

Folytatta útját, mígnem el is érkezett a faluba, ahol a mindentudó mestert vendégül látták. Sokan jöttek el még hozzá rajta kívül, hogy feltegyék neki kérdéseiket, de szépen lassan ő is sorra került.

Mikor a mesterhez jutott, feltette neki a kérdéseket, amiket útközben kapott és megkérdezte saját vágyát is, hogy miként lehetne sikeres…
Erre a mester azt felelte neki, hogy minden ami a sikerhez kell, ott van ahol élsz, csak tudnod kell észrevenni… Aztán még válaszolt a másik 3 kérdésre is és mikor a földműves megkapta a válaszokat, akkor elindult vissza haza, nagy örömmel, hogy igazából a siker már otthon várja…

Hazafelé mikor oda ért a tóhoz, megint találkozott a hatalmas hallal, aki érdeklődött, hogy megtudta-e a kérdésére a választ.
-Igen megtudtam. -felelte neki az ember.- Valami be van ékelődve az uszonyod tövébe, de ha közelebb jössz, akkor ki tudom venni neked. A hal közelebb úszott, a földműves meg benyúlt az uszonya alá, kicsit tapogatózott és egy hatalmas gyémántot húzott ki onnét. A hal ránézett és nagyon megköszönte, hogy segített neki, mert valóban ez nyomta neki ott. Hálája jeléül mondta az embernek, hogy megtarthatja a gyémántot, mert ő úgy sem veszi semmi hasznát. A földműves egy darabig nézegette a kezében lévő drágakövet, aztán behajította a tóba, hogy neki nincs szüksége a gazdagságra, mert ő sikeres szeretne lenni…

Aztán tovább ballagott, egészen a fáig, ahol meg az kérdezte, hogy megtudta-e a kérdésére a választ?
-Azért zsibbad a bal oldalad, mert van valami a gyökereid között, ami nyomja őket és ezért nem túl jó a keringésed.
-Tudnál rajtam esetleg segíteni? -kérdezte a fa-
-Persze. -Azzal el kezdett ásni ott, ahol a mester mondta neki. Ahogy egyre lejjebb haladt, egyszer csak valami keménybe ütközött az ásója. Kis kapirgálás után egy vasláda került elő a fa gyökerei közül, ami tele volt arannyal.
-Na akkor ez nyomta a gyökereidet, de most már nem lesz gond vele.
A fa hálája jeléül felajánlotta a földművesnek, hogy tartsa meg nyugodtan, hiszen ő úgy sem tud mihez kezdeni vele. A földműves egy darabig gondolkodott, aztán ott hagyta az aranyat a fa tövében, hiszen a mindent tudó mester azt mondta neki, hogy a siker otthon várja, akkor meg nincs is szüksége semmire hozzá…

Végül mikor ismét átvágott az erdőn, megint találkozott a vékonyka tigrissel, aki kíváncsian kérdezte, hogy milyen választ kapott a kérdésére a mestertől.
-Azt mondta a mester, hogy azért vagy ilyen vékony és gyenge, mert nem ragadsz meg minden alkalmat arra, hogy egyél.
Erre a tigris megköszönte a választ és széttépte az embert, majd megette, hogy akkor ezentúl minden alkalmat megragadjon arra, hogy egyen…

A történet tanulsága pedig az, hogy bizony meg kell válogatnunk, hogy kinek segítünk, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a jó szándékunk a saját végzetünk lesz…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam.

Egyszer egy nagy tudású mester úgy döntött, hogy elutazik 2 hétre pihenni a városból vidékre. Persze ahogy híre ment a dolognak, a földművesek versengeni kezdtek a kegyért, hogy ők láthassák otthonukban vendégül. A mester nem variált, hanem az első földművesnek, aki elé járult és felajánlotta neki vendégszeretetét, elfogadta a meghívását és oda költözött hozzá 2 hétre.

Mikor letelt  a két hét és eljött a búcsú ideje, a mester kifejezte elégedettségét és a földműves invitálására, aki felajánlotta neki, hogy jöjjön el hozzá legközelebb is, megígérte, hogy jövőre is el jön hozzá. Búcsúzóul egy zsák gabonát adott neki és azt mondta, hogy ezek nagyon különleges gabona magok és egy külön földterületre ültesse el őket, ne a többi közé és különös gonddal gondozza őket.

A földműves megfogadta a tanácsot és egy külön parcellára vetette a mestertől kapott varázs magokat. Egy év múlva, mikor a híres mester ismét pihenni jött hozzá, nagy örömmel újságolta, hogy az összes földjén jó volt a termés, de azon, ahová azokat a magokat ültette, amit tőle kapott ott tízszerese lett a szokásosnak. A mester örömmel hallgatta a földművest és mikor ismét eltelt a két hét, és ismét búcsúzkodni kezdtek, megint egy zsák gabonát adott neki ajándékba és megint ugyan azokat az instrukciókat hagyta hátra a földművesnek, aki természetesen ismét meghívta, hogy legközelebb is nála szálljon meg.

Ez így is ment legalább tíz évig. A mester minden évben eljött, eltöltött a vendégszerető földművesnél 2 hetet, majd mikor elment, búcsúzóul adott neki egy zsák „varázsmagot”. A földműves, a nagy hozamnak hála persze nagyon meggazdagodott és egyre szebben tudta vendégül látni a mestert. Gazdagsága és terményei messze földön híresek lettek, olyannyira, hogy a környékbeliek is mind hozzá kezdtek el jönni vetőmagért…

Szóval a tízedik látogatása után a földműves mikor búcsúzkodtak és ismét kapott egy zsák „varázsmagot” nem bírta tovább és így szólt  a nagy tudású mesterhez:

- Mester kérlek engedj meg nekem egy kérdést!
A mester mosolyogva biccentett, hogy kérdezhet, mire a földműves így szólt:
- Kedves mester! Most már tízedik esztendeje jössz és áldod meg jelenléteddel házamat és annak népét és nagy kegy nekünk jelenléted a sorstól. Nem is beszélve a felbecsülhetetlen ajándékról, amit minden évben kapunk tőled, és amitől gazdagság lett a jutalmunk. De áruld el kérlek, hogy honnét szerzed ezeket a csodálatos varázs-magvakat?

Erre a mester így szólt:
- Tudod, pihenni jövök ide hozzád minden évben két hetet. Nekem a legjobb pihenés az az, hogy sétálhatok a természetben. Ezen sétáim során gyakran jártam a gabona földjeiden és szemléltem a termést. Mikor egy-egy különlegesen szép kalászt találtam, akkor annak a magjait leszedtem és egy zsákban gyűjtöttem neked össze. Tehát ezek a magvak nem „varázs-magvak”, hanem a te földed és munkád eredménye. Én csak kiválogattam belőle a legszebbeket és aztán oda adtam neked, hogy azzal gazdálkodjál…

A történet tanulsága, illetve mondani valója pedig az, hogy igazából mindannyian rendelkezünk minden tudással. Hiszen a lélek örök, tudással és boldogsággal teli. Mikor tanulunk egy mestertől, akkor nem új dolgok kerülnek a birtokunkba, hanem elfeledett, vagy eltakart tudás kerül a felszínre…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam a hétvégi szemináriumon.

Ahogy az már ilyenkor csak lenni szokott, néhányan nagyon szerették volna megtanulni ezt a művészetet és könyörögtek neki, hogy fogadja őket tanítványaivá. A mester egy ideig gondolkodott, de aztán, nehogy tudása vele szálljon a sírba, úgy döntött, hogy elfogadja a jelentkezőket.
Először csak pár tanítványa volt, akikkel teljesen az alapoknál kezdte. Első lépésként megtanította nekik, hogyan kell jó drótvázat csinálni a leendő szoborhoz, aztán azt, hogy miként kell rátapasztani erre az agyagot, és így tovább…
Telt múlt az idő és szép lassan egyre több tanítványa lett, mivel igen sokan megszerették kedves modoráért és különleges alkotásainak készítését egyre többen szerették volna magukévá tenni.

Aztán egy nap, sok-sok év tanítás után a mester úgy érezte, hogy már minden tudását át adott tanítványainak és azt mondta, hogy akkor mától nem tanít többet, hanem vissza vonul és úgy ahogyan kell, elkészíti élete fő művét.
Így is tett.
Mikor elkészült, egy valóban monumentális és különleges szobrot készített el, ami méltán volt életének fő műve. Mikor befejezte, érezte, hogy akkor már mindent megtett ebben a világban, és pár napra rá eltávozott. Meghalt.

A tanítványai nagyon sajnálták, hogy szeretett mesterük nincs már velük ebben a világban és jó ideig szomorkodtak emiatt… Viszont mivel sokan voltak, kezdett a csoport a fejetlenség sűrű erdeje felé tévedni, így arra az elhatározásra jutottak, hogy választaniuk kell maguk közül egy utódot a mester helyére.
Azt találták ki, hogy a mester összes tanítványa készítsen egy alkotást, és akkor azok elbírálása alapján választanak maguk közül vezetőt.

Minden tanítvány nagyon kitett magáért és végül el is készült az összes mű.
Némelyik nem sikerült olyan jól, lettek közöttük teljesen átlagosak, de kiváló is készült szép számmal.
Volt azonban köztük kettő, amelyek nagyon különlegesre sikerültek és végül minden tanítvány ezen két szobor közt gondolkodott.

Az egyik tökéletes mása volt a mester életének fő művének, a legapróbb részletekig megegyezett azzal és ugyan olyan fantasztikus élmény volt rátekinteni.
A másik viszont egészen mást ábrázolt, de nagyon aprólékosan el volt készítve, a mester tanította elvek alapján és a szobrászat összes csínját-bínját alkalmazta készítője megalkotásánál. Erre is nagyon fantasztikus volt rá nézni.

A tanítványok egy ideig vacilláltak, aztán végül úgy döntöttek, hogy azt a tanítványt választják meg, a utódnak, aki a tökéletes mását készítette el a mester fő művének…

Ekkor a másik versenyben maradt tanítvány így szólt:

- Mindannyian ostobák vagytok és semmit nem értettetek meg a mester tanításaiból. A mester nagyon sokáig tanított bennünket, hogy kiváló művészekké válhassunk. Nagyon sokat tanította az elveket és rengetegszer hangsúlyozta azoknak az elsajátításának, megvalósításának fontosságát.  Erre most azt választanátok meg utódjául, aki tökéletesen lemásolta őt. De a mester nem tanított egyikünket sem arra soha, hogy utánozzuk őt, vagy bárki mást.
Azt tanította, hogy önálló és valódi művészekké váljunk, ne pedig tökéletes másolókká…

Hát körülbelül a tanulság is ennyi. Nem utánoznunk kell a mesterünket, hanem megérteni és megvalósítani a tanításait, majd a saját életünkben alkalmazni a megszerzett tudást…
Persze ha egy mester azt várja el, hogy tanítványai őt utánozzák és mindent pontosan úgy csináljanak, mint ahogyan ő, akkor érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon valóban jó mestert választottunk-e magunknak…

Ezt a történetet Ed Martin (15Dan) Sihantól, a ma a földön élő, egyik legidősebb ninja-mesteretől hallottam.

Katonai/stratégiai szempontból 4 kóddal jellemezzük az embereket. Fehér, citromsárga, narancssárga, vörös. Ezt szintén egy szemcsin hallottam nem olyan régen és bár már régóta tudatos voltam róla, valóban így konkrét megfogalmazódásként még nem született meg bennem a felismerés, hogy tényleg így van és igazából magam is így osztályozok.

A fehér kategóriába azok az emberek tartoznak, akik csak egy dolgot képesek egyszerre csinálni. Ha újságot olvas, akkor csak újságot olvas, ha tévét néz, akkor csak tévét néz és minden más ami történik azon kívül, az mintha nem is létezne, nem kerül felfogásra benne.

A citrom az olyan mint az autó vezetés. Itt már képes az ember egyszerre több dologra. Tekeri a kormányt, figyeli a táblákat, indexel, betartja a szabályokat, kuplung, fék stb., meg még észre veszi a gyalogost is az átkelőn.

A narancs az egy jó szint ide kéne eljutnia egy embernek, hogy ember tudjon lenni. A narancs az figyel és mindenről tudatos. Nem csak autót vezet, hanem közben tud telefonálni, meg beszélgetni mellette azokkal is akik az autóban ülnek és még észre veszi, hogy meg kell állnia valamiért a boltban, majd közben még meg ír egy SMS-t is és félre ugrik az őt majdnem elgázoló épphogy citromsárgába feljönni igyekező tanuló vezető elől.

A vörös pedig az mikor akció van. Ilyenek a jó testőrök, vagy orvgyilkosok. Minden apró nesz és rezdülés jelent nekik valamit. Ez még egy magasabb fokozat a narancsnál is. Mikor mondjuk betévedsz egy kisebbség lakta negyedbe a városba, ahol bandák állnak az utcán és alig várják, hogy lerántsák a gyanútlan járó kelőt és minden mozdulatról, minden pillantásról tudatos tudsz lenni és akkor és ott mész át az út túloldalára, mikor még és már nem késő, vagy csak simán mondjuk egy harci szituáció közben. (én azért szerettem szankirtanozni, mert közben remekül lehetett gyakorolni ezt a szintet és a narancssárgát is.)

Na de amiért mindezt leírtam az egy egyszerű tény, miszerint a jelenlegi társadalomnak és oktatási rendszernek nincs szüksége narancsokra és vörösekre, csak fehér és citrom kell nekik.

Mert ők a jó droidok, ők a jó rabszolgák. A narancs és a vörös látja  egymást és a citromot és a fehéret is,  sőt meg is tudja különböztetni őket egymástól, de a fehér nem lát semmi mást, csak a fehéret, a citrom pedig csak a fehéret és a citromot érzékeli. Ja, és azt is gondolja, hogy az a legmagasabb fokozat, mert mást csak mondjuk tévében látott…

Eddigi életem során gyakran kerültem olyan vezetők keze alá, akiket a rendszer árazott be és pont azért amiért fehérek, vagy citromok, tehát könnyen irányíthatóak, vagyis inkább úgy mondanám, hogy az orruknál fogva vezethetőek és nem kell mást tenniük, mint a többi fehéret és citromot vezetni az orruknál fogva.

Egy ügyes narancssárga persze tud alkalmazkodni egy citromhoz, de a citrom nem képes felfogni semmit ebből. Mert az alacsonyabb tudatszintek mindig saját magukból indulnak ki, vagyis saját maguk vannak a központba, illetve a cselekmény amit végeznek.

A narancs azonban képes észrevenni másokat és képes ehhez alkalmazkodni. Persze mindezt csak egy bizonyos ideig tudja csinálni. (Ha huzamosabb ideig is képes a színjátékra, akkor az “ügynök” effektről beszélünk már.) Mert ő pont attól narancs, hogy nem lehet az orránál fogva vezetni. Ha valahogyan mégis úgy alakulna, hogy túl sokáig kéne citromnak, vagy fehérnek tettetnie magát, akkor általában nő a lebukás veszélye, vagyis nő annak az esélye, hogy a citrom, aki őt vezeti rajtakapja, hogy egyszerre több dolgot is csinál, sokkal többet mint amire ő képes, de mivel a citrom saját magából indul ki, hogy ezt így nem lehet, így arra fogja utasítani a narancsot, hogy zuhanjon vissza a citromok cselekvési szintjére. Aztán ez megtörténik egyszer, kétszer, aztán probléma lesz belőle.

A jó vezetők általában mind narancsok, de képesek elhitetni másokkal, hogy akár lehetnek fehérek, vagy citromok is. A jó vezetők igyekeznek a fehéreket citrommá, a citromokat pedig naranccsá változtatni, mert tisztában vannak vele, hogy csak így maradhatnak sikeres vezetők. Mert a tudás akkor lesz valódi tudás, mikor elkezded tanítani, mikor át adod másoknak.

Különben csak egy információ, aminek a tudatában vagy, de ostobán nem használod. A tudást használni azt jelenti, hogy tanítani. Tanítani pedig nem csak szavakkal, hanem tettekkel is lehet. Sőt tettekkel tanítani az egy igazi jó módszer. Úgy hívják, hogy példa mutatás. Ebből képesek tanulni a citromok, de még néha a fehérek is.

Persze léteznek árnyalatok és átmenetek e színek között és lehet ugrálni is köztük különféle szituációkban. Például ha egy fehér szerelmes lesz, vagy éhes, akkor képes felemelkedni egy citrom szintjére, hogy minél jobban megoldhassa a problémát, és ugyan így egy citrom is tud narancs lenni, ha mondjuk épp az élete függ tőle. Sőt egy narancs is bele csöppenhet a fehérbe, mikor egy feladatot nagyon meg kell oldania és minden idegszálával arra koncentrál. (Persze ha egy narancs megy a fehérbe, akkor az sokkal eredményesebb, precízebb végrehajtást jelent, mintha egy valóban fehér végezte volna el ugyan azt a feladatot, de technikai szinten akkor is fehérnek számított, hiszen kizárta a külvilágot.)

Egy régi parancsnokom jutott eszembe a seregnél, mikor szerzi, vagyis szerződéses katonai szolgálatot végeztem a hazámnak a 25. Klapka György Gépesített Lövészdandárnál Tatán.

Szóval a szakaszparancsnok egy főtörzsőrmester volt, aki nagyon jó ember volt, nagyon tudott bánni az emberekkel, nagyon emberséges volt és nagyon tudott mindent a fegyverekről, stratégiáról, hadviselésről. Csak aztán elmentünk hadgyakorlatra és mikor láthattam “élesben” akkor csalódnom kellett benne. Össze vissza hadovált, nem ismerte a térképet, eltévedt az egész szakasz és nyoma sem volt a mindig magabiztos és méltó parancsnok főtörzsnek.

Akkor már 6.órája ültünk a BMP. (csapatszállító könnyű páncélos harcjármű) és csak zötykölődtünk a Bakonyban. A levegő áporodott volt, mert ugye ezeken csak apró lukak vannak oldalt, hogy épp a puska csöve kiférjen rajta. Minden porcikánk el gémberedett már, de mindezt még könnyen bírtuk. Viszont nekem akkor már 4.-órája kellett rettenetesen vizelnem és legalább negyed órája álltunk egy helyben, de nem kaptuk meg a desszantolási parancsot (elhagyni a járművet). Szóval gondoltam egyet és mivel legszélső voltam, kicsaptam a BMP. hátsó ajtaját és kiugrottam. Csak egy dolog járt a fejemben, hogy végre vizelhessek egyet és neki is kezdtem a műveletnek, hogy minél hamarább vissza tudjak pattanni a gépbe.

Szóval ott enyhítek terheimen éppen, körülöttem valami eszméletlen hangerővel búgnak a motorok, szép csillagos az ég és a friss hegyi levegő nagy kortyokban csúszik lefelé, hogy megtöltse a régóta csak bűzt szívó tüdőmet, mikor a belőlem távozó folyadék páráján keresztül átpillantva egy alak csörtet felém a bozótból. Persze megismertem, hogy a főtörzs az. Meg ő is látta, hogy én vagyok és rám ordít, hogy “Horváth tizedes maga mit csinál?”  én meg a hirtelen érzett könnyebbségtől megfiatalodva válaszolok neki, hogy “Jelentem vizelek.”  Erre nekem szegezi, hogy “Kapott rá engedélyt?” én meg: “Persze főtörzs, a természet engedélyezte, hogy így tegyek, hiszen itt állok és eképpen cselekszem”. “Aha.” -mondta.
Aztán persze tovább ment mellettem, mert épp izomból el voltunk tévedve a sötétben, és nem nagyon tudta, hogy mi merre hány méter…

Gouranga

Ez a test folyton változik. Méghozzá az idő, a karmánk és a vágyaink hatására. Az idő hatására öregszik, a karmánk hatására szebb, avagy csúnyább, egészségesebb, avagy betegebb lesz, a vágyaink alapján pedig át alakul.

A modern orvostudomány is egyetért azzal, hogy az egész test 7-évente az utolsó sejtig teljesen lecserélődik. Mert hát ugye csak sejtekből épül fel a szervezetünk, amik szintén élőlények és hát ők sem élhetnek örökké.

Ugyan ez például a sípcsont, amit szintén nem árt erősíteni, hiszen ezzel rúgunk, illetve ezt rúgják. Ennek a csontnak hosszúkás és szivacsos alapból a szerkezete, de ahogyan edzi az ember, ami igazából úgy néz ki, hogy üti vágja és igazából így folyamatosan zúzódik, a szervezet egyre több kalciumot nyom bele, amitől ez a gerendás szerkezet egyre sűrűbb lesz és a csont egyre keményebb…

És akkor ugyan ez a helyzet az izmokkal, inakkal, szalagokkal. Bizony „sérülniük” kell, hogy erősödjenek. Minden így működik…

Hatsumi sensei mestere, Takamatsu sensei például úgy edzett, hogy fák kérgeit tépkedte le puszta kézzel, meg még volt egy két extrém gyakorlat, aminek következtében átalakultak a kezei és lábai, méghozzá így:

Szóval végül is én örülök, mert bár most üldögélnem kell csendben, mire rendbe jön a lábam, addigra sokkal erősebb lesz a szalag mint volt és legközelebb talán kibír egy ilyen terhelést.

A másik meg amit megtanultam, hogy soha ne hagyjak ki egy lehetőséget sem a győzelemre csak azért, “mert akkor hogy fognak nézni rám”, mert annak bizony ilyen következményei lesznek.

Most még egy hétig le tudok járni capoeirázni, s bár ugrálni nem nagyon fogok, talán megtanulhatok végre az első húros hangszeremen játszani, a berimbeau-n.

Bhagavad-Gita:

dehino ‘smin yathá dehe      kaumáram yauvanam jará
tathá dehántara-práptir      dhíras tatra na muhyati

Gauranga

Képforrás:Specwog