Menü

A kitartás titka. A Nin szó jelentése


nin - kitartás, túlélés

Nin első szinten azt jelenti: kitartás

Mostanában lépten nyomon a kitartás hiányával, illetve a valódi jelentésének a nem ismerésével találkozok.

A Kitartás egy nagyon jó kis dolog, de azoknak akik nem ismerik a művészetét, fogalmuk sincs róla, hogy mi is az valójában. Manapság ez nagyon hiányzik az emberekből. Nem azért mert nem lehetne meg, hanem egészen egyszerűen azért, mert az elvet nem alkalmazzák az életükben, ami a kitartás mögött van.

Mindenki azt gondolja, hogy az a kitartás, ha valamit sokáig vagyunk képesek csinálni. Pedig ez nem kitartás, hanem önsanyargatás. Sokan azt gondolják, hogy a dolgokat csak fent kell tudni tartani és akkor már kitartónak számítanak és meg lesz nekik az eredménye. Pedig ez sajnos nem így van. Túl egyszerű lenne…

Ebben az anyagi világban, mivel a kettősségekre épül, az ellentét párokra, hideg-meleg, sötét-világos, fiú-lány ying-yang stb., vagy fejlődés, vagy degradáció van. Stagnálás, vagy szinten tartás nincs. „Csak egy biztos, az örök változás”, hogy kedvenc Sensim szavaival éljek. Ami azt jelenti, hogy bár ringathatjuk magunkat abban a hitben, hogy én csinálom amit kell, jó sokáig és akkor fejlődök, de igazából ez önámítás… Önámítás azért, mert hiányzik belőle az elv…

A kitartás elve, a folyamatos fejlődés, vagy fejlődni akarás.
Ha valaki azt gondolja, hogy mondjuk lejár 10 évig karatézni/ninjutsuzni és profi karatéka/ninja lesz, vagy 10 évig zongorázni fog, vagy bármi más, akkor el van tévedve, mert ilyen motivációval senki nem fog 10 évig csinálni semmit sem. Vagy ha igen, akkor is úgy neki keseredik, hogy csak egy megsavanyodott kiégetett ember lesz belőle. Ha azt gondolja valaki, hogy a mechanikus gyakorlástól bármit is elérhet, akkor csak az idejét pazarolja…Ha valamiben jók akarunk lenni, akkor azért bizony áldozatot kell hoznunk. De nem elég csak az időnket, vagy a pénzünket áldoznunk, mint ahogyan manapság azt egyesek hirdetik, hanem bizony az egyéniségünket, és a mentalitásunkat, sőt a gondolkodás módunkat is fel kell tennünk az áldozati oltárra, hiszen azok akik most vagyunk azok nem lehetünk, ha szeretnénk többek lenni. Mert ha szeretnénk azok maradni akik most vagyunk, akkor nem fogunk fejlődni…
Manapság az emberek a gyors és látványos dolgokat kedvelik, nem szeretik a valódi tudást, amit évek tapasztalatával tud elsajátítani az ember és ami kiül az arcra, ami ott lesz a tekintetben, ami bele ivódik az egész kisugárzásba, az összes mozdulatba, mert ez a megvalósított tudás birtoklásának ismérve, és egy olyan valaki, aki igazából „látszat ember” mindig irigy lesz a „békésen mosolygókra”. Az ilyen emberek mindig keresni fogják a megvalósítottak elismerését, hiszen akkor tetszeleghetnek ők maguk is valami hasonló szerepben. Hiszen ha a tantónéni azt mondta, hogy ügyi vagyok, akkor az úgy is van. De kitartással ettől sokkal messzebb kell menni, méghozzá egészen odáig el, amikor már nincs az elismerés utáni vágy, hanem csak a megvalósított tudás nyújtotta valódi benső béke létezik.

Ha valakit csak a fokozatok, rangok, beosztások érdekelnek, és az alapján próbálja megítélni a körülötte lévő világot, sőt az alapján méri meg saját magát is, akkor az nem más, mint átverés. Átveri az embereket maga körül, meg átveri saját magát is. Mert ma már bármilyen rang, vagy fokozat megszerezhető pénzért, vagy valami más szolgáltatásért, juttatásért cserébe. A valódi tudást, készség szintjére fejlesztett zsigeri beidegződéseket amiket álmunkból felébresztve is képesek vagyunk alkalmazni, viszont csak komoly munka árán lehet szerezni.

Az ilyen embereket onnét lehet felismerni, hogy általában nagyon lelkesednek egy adott dologért, de ha nem szereznek benne látványos rangot, vagy fokozatot, esetleg nem kezdhetik el tanítani, egy bizonyos időn belül, akkor abbahagyják a gyakorlását. A másik véglet meg pont az, mikor már irreálisan sok fokozatot, meg rangot szereznek rövid idő, avagy épp hosszú alatt, de megint csak úgy gondolják, hogy ennyi volt és abbahagyják.Ez azért történik nap mint nap, számtalan emberrel, mert nem értik a lényegét a világnak, hanem azt próbálják meg elfogadni valóságnak amit a rendszer kommunikál feléjük a médián keresztül. „Ha van pénzed, lesz ilyen spray-d, amivel ha befújod magad, ilyen csajod lesz, meg ilyen kocsid. Nem kell mást tenned, csak felvenned egy kis hitelt, amit utána vidáman törlesztgethetsz egész életedben…”

Ez az olcsónak tűnő társadalom átka, hogy szisztematikusan kigyilkolják az egyénekből a kitartást, vagyis a fejlődni akarást, hogy mindenkit egy ostoba, „nemi szervével gondolkodó”, emberszabású, állattá degradáljanak…, aki utána „Csengetésre vakkant”

A kitartás szerintem azt jelenti, hogy ha valamit elkezdek, akkor azt végig is járom, de nem úgy csinálok, mintha végig járnám, vagy mintha azon az úton járnék, hanem szépen haladok, vagy igyekszem haladni előre. „Sort sorra, tanítást tanításra” építve, mindig tisztában lévén azzal, hogy hol is tartok valójában. De soha nem úgy gondolni, hogy ez bárkinél magasabb, vagy jobb szint lenne, hanem úgy látni, hogy mindenki jobb nálam és mindenkitől tanulhatok és valóban igyekezni mindenkiben és mindenben meglátni azt ami a fejlődésemhez kell.

Persze most lehet, hogy valaki arra gondol, hogy de hát miért is ne lehetne abbahagyni azt ami nem jön be? És azt mondom, hogy persze, hogy hagyd abba ami nem jön be, jobb ha nem is próbálsz fejlődni benne, mert az tényleg csak kínzás. (Nekem amúgy a foci volt ilyen kölyökkoromban) De ha az ember nem képes megtalálni azt az utat amit neki járnia kell, mert annyi mindent hall, annyi mindent lát, meg annyi minden érdekli, és annyi mindent szeretne kipróbálni, akkor csak elvesztegeti a drága emberi létet és sosem találja meg azt, hogy miért is van ő itt valójában. Ha nem fordulunk befelé és tanulunk meg különbséget tenni a saját és a mások vágyai, gondolatai, érzései között, akkor örökké csak szaladni fogunk a mások útján és ahelyett, hogy a saját álmainkat váltanánk valóra, mindig csak másokét fogjuk, míg egy nap csak majd azt vesszük észre, hogy tulajdon képpen elvesztegettük az életünket.

Pedig ha a saját utunkat járnánk, akkor még esélyünk is volna arra, hogy végig érjünk rajta…

"Éld az életed, álmodd az álmaid, legyen az álmod az életed, az életed legyen az álmod..." ninjutsubudapest.com


ye yathá mám prapadyante      táms tathaiva bhajámy aham
mama vartmánuvartante      manusyáh pártha sarvasah

Mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát Nekem. Óh, Prithá fia, mindenki, minden tekintetben az Én utamat járja!


Bhagavad-Gita 4.10

, ,