Menü

Szellemi önvédelem

Ami benned, olyannak látsz másokat. Avagy, kitől érdemes önvédelmet, küzdősportot, harcművészetet tanulni.

onvedelem kuzdosport harcmuveszet onmegvalositas

Önvédelem, küzdősport, harcművészeti körökben, de talán az élet minden területén is ismerős jelenség, amikor egy edzés nem az edzésről szól, hanem arról, hogy az oktató más rendszereket, vagy oktatókat szól le. Vagyis azzal próbál meg profinak látszani, hogy mások hibáit próbálja felnagyítani, hogy bizony milyen jó helyen járnak tanulói, hogy ő bezzeg nem olyan. Sajnos azonban ezek az emberek nem építenek, hanem rombolnak bennünket, hiszen saját szerencsétlenségüket próbálják palástolni azzal, hogy másokat szavakkal próbálnak maguk alá gyűrni.

Könnyen lehet, hogy mi magunk is át vesszük ezt a viselkedés mintát, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy egyre nyomorultabb az életünk, hiszen csak a nyomorúságon gondolkodunk, arról beszélünk azon meditálunk. Az ilyen ember teljesen mindegy, hogy hova megy, mindenhol ugyan ilyen emberekkel fog találkozni, hiszen a saját hibáit fogja bennük felnagyítva látni és ezt erősíti csak meg saját magában is.

Az alábbi kis Görög Tanmesét nagyon mélynek találtam, ezért bekerült a HAN Modular System, a Bhima Klán Tanmese gyűjteményébe is, a végén persze még néhány általam hozzáfűzött gondolattal:

*****
Egy idős bölcs üldögélt a Korinthoszba vezető út szélén egymagában. Hosszú ideje ült már ott csendben, mikor is egy utazó lépett oda hozzá, és így szólt:
„Jó napot, bátyám! Mondd csak, milyenek az emberek Korinthoszban?”
Az öreg erre visszakérdezett:
„Honnan jöttél, fiam?”
„Athénból.” – hangzott a válasz.
„És ott milyenek az emberek?”
„Ne is kérdezd!” – kezdett panaszkodni a fiatal vándor – „Szörnyű, velejéig romlott emberek élnek ott. Lusták, csalnak, hazudnak, ott tesznek keresztbe a másiknak, ahol tudnak. Ezért jöttem el onnan.”
Az idős bölcs ekkor így szólt:
„Sajnos nincs szerencséd, fiam. Korinthoszban is ugyanez a helyzet: pont olyan lusta, csaló, hazug emberekkel fogsz találkozni, mint Athénban.”
A vándor elköszönt, majd elkeseredetten folytatta útját.
Valamivel később az öreget egy újabb utazó szólította meg, aki szintén Athénból érkezett. Azt szerette volna tudni ő is, hogy mire számíthat Korinthoszban. A bölcs ember tőle is megkérdezte, milyenek az athéni emberek, mire a vándor így felelt:
„Ó, nagyon barátságos, jó emberek élnek Athénban. Sajnáltam is elhagyni a várost, mert rengeteg jószívű embert ismertem meg ott.”
Az öreg erre így válaszolt:
„Ne aggódj, nagyon jó helyre jöttél. Korinthoszban is nagyon sok remek emberrel fogsz megismerkedni.”
Az utazó nagyon megörült a jó hírnek, és miután elköszönt, boldogan folytatta útját Korinthoszba.
Ekkor egy fiatalember lépett az idős bölcshöz. Végig a közelben volt, és hallotta mindkét beszélgetést.
„Micsoda kétszínű alak vagy te! Nem is gondoltam volna, hogy képes vagy így megvezetni az embereket!” – szólította meg felháborodottan az öreget.
„Tévedsz, fiam, egyáltalán nem erről van szó. Tudod, a világot olyannak fogjuk látni, amilyenek mi magunk is vagyunk. Ha a félelem, a rosszindulat és a panaszkodás lakozik a szívünkben, akkor ezt fogjuk észrevenni magunk körül is. Ha viszont a szeretet és a jóindulat tölti be a szívünket, akkor csupa olyan emberrel fogunk találkozni, akik szintén ilyenek.”
*****

Szóval minél inkább olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, minél inkább olyan emberekkel barátkozunk akik így vagy úgy gondolkodnak, azt az oldalt fogjuk erősíteni magunkban. Nálunk edzésen tilos rosszat mondani másokról, de amikor edzésen kívül vagyunk, akkor is erre törekszünk. Persze nem kell szentimentálisnak lenni, de ettől még a rossz dolgokon való meditáció a saját életünkbe húzza be azt a sok gyötrelmet amit másokról mondunk.

Ráadásul ezt senki sem szereti hallgatni, ezért egy idő után azt vehetjük észre, hogy egyre kevesebb ember kíváncsi ránk és arra amit tanítunk, vagy adunk. Ekkor persze jöhet az egó, hogy a puhányok elmennek, de ez nem így van. Igazából nem a puhányak mennek, el, hanem a hasonlóan negatív gondolkodásúak maradnak, akikkel aztán együtt lehet fröcsögni, meg gyűlölködni.

Goethe is megfogalmazta már, hogy: „Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz.”
Ha valaki nem képes másokban a jót látni, az magában sem képes és aki magában sem látja a jót, az nem szereti önmagát, ezért fél és a félelem arra készteti, hogy örökké másokat támadjon, másokat hibáztasson. Persze a komoly profi helyeken a profi oktatók ilyet nem tesznek, hanem fel emelnek téged is és másokat is. Ettől jó a társaságukban lenni.
Ha fejlődni akarsz a harcművészetben, küzdősportban, vagy önvédelemben, akkor csak olyan helyre járj tanulni, ahol az oktató nem gyűlöl és fikáz senkit.

Nincsenek hozzászólások

Modortalanság Vs Lazulás

Egyszer egy nagy kínai császár elment, hogy találkozzon egy nagy zen mesterrel. A zen mester éppen a földön hempergett, és nevetett, és a tanítványai is nevettek – nyilván egy viccet mondhatott. A császár értetlenül nézte. Alig tudott hinni a szemének, mert ez a viselkedés annyira modortalan volt; nem is tudta megállni, hogy ne tegye szóvá. Azt mondta a mesternek:

Mindig megfeszítve hordod az ijjad?

Ez modortalanság! Egy ilyen mester, mint te vagy, nem viselkedhet így; az etikettet szem előtt kell tartani. Hemperegsz a földön, és nevetsz, mint egy eszelős.

A mester a császárra nézett, aki íjat viselt (azokban a régi időkben még íjat és nyilat hordtak az emberek). Megkérdezte:

Mondj meg nekem valamit: mindig megfeszítve, kihúzva tartod ezt az íjat, vagy hagyod ellazulni is?

A császár azt felelte:

Ha mindig megfeszítve tartjuk, elveszíti rugalmasságát, és akkor már semmi hasznát nem lehet venni. Ellazítva kell hagyni, hogy amikor szükségünk van rá, megfeszíthessük.

A mester így válaszolt:

Éppen ezt teszem én is.

, ,

Nincsenek hozzászólások

Ölni vagy Élni? Lágy vagy kemény stílus a Ninjutsu? Avagy a harcművészet és önvédelem alapja.

Komoly vitákat vált ki a harcművészet különféle gyakorlói között, hogy miről is szól a harcművészet. Egyesek szeretik a művészeti oldaláról megközelíteni a dolgot és a harci részét csak mint valami régi múltbéli ősi emlék, vagy tradíció szemlélni. Szeretik felvenni a szépen vasalt makulátlan ruhájukat és a formákat gyakorolni.

lágy vs kemény, ölni, vagy élni, ölni és élni, harcművészet, önvédelem.

Na meg van egy ritkább, és kevesebb emberből álló csoport, akik úgy álnak hozzá, hogy a harc az semmi más, mint küzdelem életre halálra, és ezt igyekeznek egyre mélyebben, egyre hatékonyabban művészi szinten csinálni.

A kettő között a különbség pedig nem más mint a kényelem és a fájdalom. Hiszen ha a harcművészetből kivesszük a fájdalmat, akkor egy kényelmes mozgás formát kaphatunk. A kérdés viszont az, hogy vajon melyik az amelyikkel elérjük azt a célt amiért eredetileg lementünk edzésre.
Mindkettő jó valamire, de egyik sem létezhet a másik nélkül.

Gyakorlás közben nem öljük meg egymást, nem nyomjuk ki a másik szemét, vagy szabjuk le a heréjét valakinek, és a nyakát gerincét, karját sem törjük el. De ugyan így az inakat sem szabjuk el, vagy az izmokat sem tépjük, vágjuk szét stb…

Viszont nagyon fontos, hogy elmenjünk azokra a határokra, ahol mondjuk még nem tört el, de már majdnem, és utána ezen a határon gyakoroljunk folyamatosan, vagyis a technika kezdetétől olyan kontrollt tartsunk fel, vagy igyekezzünk fenntartani, amitől az ellenfélnek nincs más választása, mint megadni magát.

Ezt tapasztalataim szerint egyetlen egy módon lehet harcközben kivitelezni, méghozzá úgy, hogy olyan helyzetbe hozzuk, ahol érzi ő is, hogy bizony ha nem adja meg magát, akkor meg fog halni. Ráadásul, ha tényleg nem akarja fel adni a harcot, akkor nekünk is rendelkeznünk kell azzal a képességgel, hogy akár az életét is képesek vagyunk elvenni valakinek a legvégső esetben.

És itt a hangsúly mindig a legvégső eseten van. Hiszen egy valódi harcművésznek, olyan jó és erényes embernek kell lennie, hogy soha senki ne akarja bántani. Ha erre az életre törekszik, akkor viszont minden joga meg van ahhoz, hogy végszükség esetén valóban öljön. És nem azért mert megkapta a képességet, hiszen azt manapság a legtöbb helyen bármilyen bűnözőnek oda adják. Sőt nem is kell elmenni semmilyen harcművészetet tanulni, egyszerűen elég egy kés, vagy pisztoly és már meg is van a tudás, nem kell hozzá éveket edzeni és gyakorolni.

Ez persze egy rendkívül erőszakos és agresszív hozzá állásnak tűnhet a másik oldal gyakorlói számára, akik inkább a fájdalommentes és kényelmes gyakorlást választották. De ott általában olyan emberek vannak, akik az akció filmeken kívül nem sok valódi küzdelmet láttak, nemhogy részt is vettek volna ilyenben. Amitől ők nem lesznek se többek, se kevesebbek, sőt némelyikük még büszke is rá, hogy egész életében soha nem kellett verekednie, mindig el tudta kerülni valahogy.

A szentimentális harcművészetek, illetve inkább úgy mondom, hogy szentimentális harcművészet oktatók és gyakorlók, hiszen ez nem irányzat függő, mert ismerek komoly Aikidóst is, meg Ninjutsust is például, akik az élet-halál harcot gyakorolják és tanítják, vagy ugyan így ismerek olyan Karatést is akit az ovisok közé sem mernék beküldeni, szóval ez inkább tényleg ember függő. A magam részéről azokat kultiválom a társaságomban, akik a harcművészetet, mint élet halál küzdelmet gyakorlják, mert meggyőződésem, hogy ez az egyetlen olyan forma amitől fejlődik a lélek a szellem és a test is. A fájdalommnetes gyakorlás, csak az egót erősíti. Azt viszont az egekig képes felemelni.

A Harcművészetek nem ölni tanítanak, hanem élni. (Egy régi edző társam után szabadon.) Az eredeti mondat úgy hangzik, hogy „a Ninjutsu nem ölni tanít, hanem élni”. Ezt sokan félre értelmezik, és azt gondolják, hogy akkor nem is kell gyakorolni az ölést. Mert ölni nem jó. Ami természetesen igaz is. elvenni valakinek az életét, az valóban nem jó és törekedni kell rá, hogy soha nem kelljen ölnünk. De ettől függetlenül az ölésen keresztül tudunk fejlődni az életben. Pláne akkor, ha valaki valóban az életünkre tör. Hiszen ha valaki meg akar ölni, akkor ott elég szentimentális dolog úgy harcolni, hogy de mi életben szeretnénk hagyni őt, hiszen az általa adott energiát fordítjuk felé vissza, így ha meg akar ölni, akkor meg fog halni, ha jól csinálom. (Ez nem csak az Aikido egyik alap elve, hanem minden valamire való csatatereken fentmaradt harcművészet, ahol tudták, hogy az emberi erő véges és órákon, napokon át folyamatosan harcolni csak úgy lehet, ha nem a saját energiánkat használjuk fel a harchoz.)

Természetesen sok-sok év gyakorlás után el lehet jutni arra a szintre, hogy nem feltétlenül kell megölnünk az életünkre törő agresszort, de ez már nem a kezdő szint. Ennek ellenére elvétve akad olyan Dojo, bármilyen irányzatról is beszélünk, ahol ezt így ebben a formában gyakorolják, vagy tanítják. Mindenhol a haladó szintet igyekeznek átadni, hiszen most béke idő van, és béke időben a békés embereknek nem túl jó érzés, ha a halállal, vagy az öléssel kell foglalkozniuk. Ettől természetesen rendkívüli hír értékre, és nagyon sok követőre tud szert tenni egy-egy irányzat, és ők meg nem átallanak az embereket tele pumpálni bizonyos összegekért különböző fokozatokkal, rangokkal, akik ettől elhiszik, hogy harcosokká váltak fájdalom nélkül.

Ezek az emberek utána pedig rendszerint büszkék lesznek, hogy milyen nagy tudásuk van, mert már 20 éve edzenek, és most már legalább 10 danjuk van…

Az az egy apró probléma van ezzel, hogy ezek az emberek általában hobbi harcosok, vagyis van egy munkájuk, aminek a legtöbb esetben semmi köze a harchoz, és 20 éve heti 2 edzésen részt vesznek, és már csak a kitartásukat értékelik a rangokkal.

Csak a ninjutsun belül ismerek olyan oktatókat, akik nem „vicceskedik, meg csinosgatják el a technikákat, mert esetlegesen olyan a munkájuk, ahol rendszeresen használniuk kell a harcművészetüket is. Vannak testőrök, Rendőrök, Katonák, Kormányőrök, és még a titkos szolgálatnál is olyan emberek akik ezzel foglalkoznak, és természetesen nem csak Magyarországon. Ezek az emberek, általában rendkívül csendesek és szerények, és csak szem lesütve hallgatnak, amikor a magasrangú „Hobby Ninják” neki állnak leszólni a harcművészetüket, hogy bizony ezt a világ más részein, nem így csinálják, hanem sokkal kecsesebben és finomabban.

Régen haragudtam ezekre az emberekre, és engedtem, hogy a düh mételye rágcsálja szívem. Nem, nem azért haragudtam, mert irigyeltem a rangjukat, vagy a tanítványaikat. Egészen egyszerűen azért, mert sajnáltam azokat az embereket, akik le mentek hozzájuk, hogy megtanulják megvédeni magukat, ők elődták a nagy dumájukat, a laikusok meg elhitték, hogy akkor amit kapnak az az amit szerettek volna kapni.

De az igazság az, hogy mindenki, minden motiváció arra az egy puszta vágyra alapszik, hogy ha élet-halál szituációba kerülünk, akkor mi legyünk azok akik túléljük.

A magam részéről, hogy a jógát is gyakorlom és tanulmányozom, sokszor taláélkozok szörnyülködő emberekkel, akik egyszerűen nem tudják össze egyeztetni, hogy a jóga és a ninjutsu miként fér meg egymás mellett. Pedig ha tudnák, hogy a jóga olyan mélységeiben tartalmazza az élet energiáknak az áramoltatásának a tudományát mint semmi más, amit ugye manipulálunk harc közben is, akkor nem lennének ezirányú kétségeik.

Az agresszió, nem jó vagy rossz. Az agresszió egészen egyszerűen itt van bennünk, és itt van körülöttünk ebben a világban. Hol megnyilvánul, hol elbújik. De igazából, ha egy épeszű ember tanulmányozza mondjuk meditáció révén a létezését, akkor szembesül vele, hogy a testünkön belül is rengeteg agresszív folyamat zajlik egyszerre, hiszen a baktériumok, és kórokozók folyamatosan harcolnak az immunrendszerünk alkotóival, és mi magunk is minden lélegzet vételünkkel milliárdnyi apró élőlényt pusztítunk el. Hogy a táplálkozásról már ne is beszéljünk. Persze tök jó, hogy ha kedvesek meg aranyosak tudunk lenni, meg a körülöttünk lévők is kedvesek és aranyosak, viszont nagyon fontos tény, hogy amikor egy olyan szituációba kerülünk, ahol akár a mi, vagy mások élete a tét, akkor ott senki sem lesz kedves meg aranyos, meg finom és lágy velünk.

Természetesen nem azt mondom, hogy csak azok a dojok a jók, ahol minden edzésen rommá szarrá verik egymást az emberek, hiszen annak sincs túl sok értelme.

A magam részéről abban hiszek, hogy lassan, finoman és lágyan tanulunk, aztán az így megtanult dolgokat elkezdjük alkalmazgatni szépen finoman, mígnem egyszer csak gyakoroljuk a harcot is, rendesen úgy ahogy az van, szabályok és védőfelszerelés nélkül, és akkor meg kiderülhet számunkra és az oktató számára is, hogy ért-e valamit a gyakorlásunk vagy nem.

Mi a helyes arány? Gyakorlás közben mi más lenne a helyes arány, mint az 50-50%. Harcközben viszont fontos tudnunk, hogy mikor mire lesz szükségünk. Hiszen ott a cél a minél több lágy alkalmazás, hiszen nem tudhatjuk, hogy hány elleféllel kell megküzdenünk még, és a lágy technikák nem olyan fárasztóak. Viszont ha valaki sosem gyakorolt keményen, akkor soha nem fogja tudni érezni azt ami a túlélés alapvető feltétele, hogy el tudja dönteni, hogy mikor melyiket érdemes alkalamzni.

Hiszen, lehet, hogy az ellenfél olyan erős, hogy nemhogy lágy technikákat nem tudunk, de még ha az erőnket használnánk sem kerekedhetnénk felül rajta. Ilyenkor pedig furfanghoz kell folyamodni, vagyis érdemes elővenni egy fegyvert, hogy valamivel több esélyünk legyen. A hangsúly itt pedig az esélyen van.

Na meg persze ne felejtsük el, hogy „a legbiztosabb módja annak, hogy túléljünk egy küzdelemt, az, ha kimaradunk belőle.” Persze amikor a feleségünket akarják megerőszakolni, vagy a gyerekünket felgyújtani, akkor elég ostoba dolog így dönteni, pláne ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi is egy férfi, egy családfő kötelessége. Na meg persze azokat a szituációkat se felejtsük el, amikor barátaink, vagy egyéb más rokonaink szorulnak segítségre.

Van egy ősi mondás:

„Ha a jó tétlen, akkor a gonosz győz…”

Végkövetkeztetésként pedig annyit mondanék, hogy:

„Nem a lágyság és a keménység között kell választanunk hanem azt kell tudnunk eldönteni, hogy mikor melyik pillanatban melyiket alkalmazzuk, és mikor kell váltanunk.” -HAN-

Szívemből kívánom, hogy soha ne kelljen egyetlen harcművésznek sem élesben alkalmaznia azt amit tanult. (Pláne amit nálunk) De azt is szívemből kívánom, hogy ha mégis alkalmaznia kell, akkor valóban képes legyen rá.

szeretettel:
Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató.

, , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Nincs rossz gyerek, csak alkalmatlan tanár!

Teacher crying

Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. ,,Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.

Másodikban így szólt a jellemzés: ,,Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”

Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: ,,Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: ,,Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: ,,Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: ,,Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.” Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, ,,Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”

Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, ,,Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”

(Elizabeth Silance Ballard)

, ,

Nincsenek hozzászólások

A szemtelen majom – Tanmese

A szemtelen majom története.

Egykor régen, amikor Benáreszben Brahmadatta király uralkodott a Bódhiszattva a Himalája vidékén egy bivaly méhében öltött testet.

Mikor felnőtt, erős, nagytestű lett, járta a hegyeket, barlangokat, járhatatlan sűrűségeket.
Egyszer egy árnyas fa tövében legelészett, majd déltájban ott pihent le a fa alatt.

Egy szemtelen majom lemászott a fáról, a bivaly hátára ugrott, levizelte, és rápiszkolt, majd a szarvára kapaszkodott, lecsúszott róla, és a farkába akaszkodva himbálta magát. A Bódhiszattva aki a türelem, jóindulat, megbocsájtás töltött el, elnézte illetlen viselkedését. A majom rendszeresen megismételte ugyanezt.

Egy napon a fa védőszelleme leereszkedett a fa alsó ágára, és megkérdezte:
-Bivalykirály, miért tűröd el ennek a gonosz majomnak a szemtelenségét? Minden gyermek kigúnyol, ha látja, hogy mindent elviselsz.
Tanítsd rendre! Szúrd a pimaszt a szarvadra, és a lábaddal tiporj reá.

Bódhiszattva így felelt a fa szellemének:
– Fa védőszelleme, ha nem viselem el ennek a gonoszságát, elnézést tanúsítva nemzetségére, családjára, azok erejére való tekintettel, hogyan
remélhetem vágyaim beteljesülését? A majom viszont majd azt fogja hinni, hogy mindenki olyan, mint én, és ugyan ezt a szemtelenséget el fogja követni mással szemben is.
Akkor a vad bivalyok, akikkel így fog viselkedni, megölik. Ha mások pusztítják el, én mentesülni fogok a bosszantástól is,
az élet kioltásától is, s akkor halála nem az én hibám.

Néhány nap múlva Bódhiszattva máshová távozott, és egy másik, vad bivaly vetődött oda. A szemtelen majom azt hitte, hogy ugyan az a bivaly, a hátára ugrott, és megismételte arcátlanságait. Az levetette magáról, a földre csapta, szarvával átdöfte a szívét, patájával ízekre tiporta.

,

Nincsenek hozzászólások

A tigris és a vadász.

A tigris és a vadász, tanmese.

Sok idővel ezelőtt élt egy szamuráj és menyasszonya, akik nagyon szerették egymást. Egy nap a lányt, miközben az erdőben sétált, megtámadta és súlyosan megsebesítette egy tigris. Nem számított, hogy a férfi mindent elkövetett, hogy megmentse őt, a lány belehalt sebeibe.

A férfi hatalmas bánatában megfogadta, hogy bosszút áll a tigrisen, amiért megölte a nőt akit szeretett. Nap-nap után járta a dzsungelt íjával, keresve az állatot hónapokon keresztül, míg végül egy nap meglátott a távolban egy alvó tigrist.

A szamuráj elővette íját, pontosan megcélozta és lőtt. A nyílvessző mélyen belefúródott az állat testébe. Közelebb ment, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg megölte e a tigrist, és ekkor vette észre, hogy valójában egy csíkos sziklára lőtte ki nyilát, mely alakja a távolból egy alvó tigrishez hasonlított.

Ezután gyorsan elterjedt a hír a környékbeli emberek között, hogy milyen erős volt a szamuráj, hogy egy kősziklába képes volt nyilat lőni. Sokan elhatározták, hogy próbára teszik a férfit, azonban akárhányszor próbálkozott, a nyilak lepattantak a szikláról. Azért történt így, mert ekkor a szamuráj már tudatában volt annak, hogy mire lő az íjával, míg azelőtt bosszúvágya oly erőssé tette, hogy képes volt keresztül lőni még a kősziklát is.

Ez a történet az alapja annak a régi mondásnak, mely szerint:

„Az erős akarat még egy kősziklán is képes áthatolni.”

, ,

Nincsenek hozzászólások

Ninjutsu és vallás

Ninjutsu és vallás

Úgy gondolom, hogy a Zen-nek a rejtélyesebb, kézzelfoghatatlanabb részei szószerint csodálatosak. De nem kell sokat aggódnod ezekmiatt a vallások miatt; s én magam nem érzem, hogy a Zen vagy Mikkyo például, túl sok figyelmet érdemelne. Könnyedén láthatod a rosszpontjaikat. Végülis, a budouka egyik jellemvonása, hogy rögtön a gyengeségre céloz, a nyitásokra.

Meghívtak a múltkor, hogy tartsak egy beszédet valamiféle Buddhista papok előtt. Az egyik dolog, amit mondtam nekik az az volt, hogy meg tudom érteni Oda Nobunaga érzéseit. Most (már) elhiszem, hogy világszerte megromlottak a vallások. Senki se gondolja, hogy a Zen vagy a Mikkyo a szégyenen felül állnak. Az embernek a saját szemével kéne a világra tekintenie. Senki sem képes tisztán látni, vagy ítélni, ha meghajtja a fejét és a kezdetektől fogva abban hisz, amit valaki más mond.

Hogy párhuzamot vonjak; úgy gondolom, hogy a nyugati kézfogás szokásának a pszichológiája kiváló – egymás szemébe nézni, s összekötni a tekintetet. A japánok meghajolnak, s a szemeiket is leszegik, kiváltképp, ha a személyt felsőbbrendűként/elöljáróként üdvözölnek, így hát a látásuk korlátozásra kerül. Ez ott is igaz, ahol vallásról van szó, mind szószerint, mind metaforikusan, pszichologikusan.

– Masaaki Hatsumi, A Ninja edzés nagymester-könyve

„I happen to think that the more mysterious side of Zen, the intangible aspects of it, are really wonderful. But you don’t need to worry much about these religions; and I myself don’t feel that Zen or Mikkyo, for example, deserve much attention. You can easily see their bad points. After all, it is one characteristic of the budoka to home in immediately on the weaknesses, the openings.

I was invited to make a speech before some Buddhist priests at Mount Hiei the other day. One thing that I told them was that I could understand the feelings of Oda Nobunaga. Now, I believe that there is corruption in religion all over the world. Nobody should consider that Zen and Mikkyo are beyond reproach. A man should look at the world with his own eyes. No one can see or judge clearly if he bows his head down and believes what somebody else says right from the start.

To make an analogy, I think that the psychology of the Western custom of shaking hands is excellent—looking into each other’s eyes and linking hands. The Japanese bow and lower their eyes, especially when the person being greeted has seniority or authority, so that their vision is limited. This is true where religion is concerned, also, both literally and metaphorically, or psychologically.”

– Masaaki Hatsumi, The Grandmaster Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A „Soke” jelentése a Ninjutsu-ban

A "Soke" jelentése a Ninjutsu-ban

„A „Soke” annyit jelent, mint semmi, nulla, üresség, űr. Valami ami létezik, de ugyanakkor mégsem. A Soke az egyszerűen csak egy átlagos személy, azonban, valahogy egy olyas valaki is, aki valamiféle láthatatlan, Isteni irányításnak megfelelően éli az életét.

Tudod, én nem a tudatos elmém szerint élek, egyáltalán nem; úgyhogy bármi, amit egészen idáig kigondoltam a fejemben az hírtelen megváltozhat – habár ez nem egy tudatosan előidézett változás. A Bujinkan is megváltozott, nem igaz? Sokféle dolog történt az évek során, s ezek mind leckék voltak mindannyiunk számára, engemet is beleértve. Ezért van, hogy a fejlődés töretlenül folytatódik.”

– Masaaki Hatsumi, A Ninja edzés nagymester-könyve

„”Soke” signifies nothingness, zero, emptiness, void. Something that exists, and yet does not. The Soke is just an ordinary person, and yet, somehow, he is someone who is living his life according to some invisible divine command.

You see, I do not live by my conscious mind, not at all, so that whatever I have thought up till now can just suddenly change in my mind, though it is not a consciously engineered change. The Bujinkan has changed, too, right? And because it can change, it can improve—as I think it does with every change—right? All sorts of things have happened over the years, and all of these have been lessons for all of us, including myself. That’s why progress continues constantly.”

– Masaaki Hatsumi, The Grandmaster Book of Ninja Training

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A Bölcs, és a fán rekedt férfi.

A bölcs, és a fán rekedt ember tan mese

Volt egyszer egy férfi, aki imádta a mangót. Egy napon úgy döntött, megszerzi a lehető legédesebb mangót egyenesen a fa tetejéről. Az a gyümölcs, amit közvetlenül ér a napfény, a legédesebb. Így hát felmászott a fára egészen odáig, ahol már csak vékony ágakat talált, majd sikerült is néhány pirosas gyümölcsöt megkaparintania, de amikor megpróbált lemászni, megcsúszott és zuhanni kezdett.Szerencsére elkapott egy ágat, miközben zuhant, ennek dacára tehetetlenül csüngött le fáról. A helyi falusi emberek segítségéért kiáltott, jöttek is azonnal és hoztak egy létrát és botokat, de nem igazán tudtak neki segíteni.

Nemsokára arra járt egy megfontolt, jól ismert bölcs, aki egy egyszerű kunyhóban élt a közelben. Az emberek nagyon kíváncsian figyelték, mit tesz, mivel úgy hírlett, a környéken sok embernek orvosolta már a gondját-baját, néha igen szövevényes eseteket is beleértve. Egy percig néma csendben állt, aztán felkapott egy követ, elhajította és eltalálta vele a fán lógó férfit.

Mindenki meglepődött. A mangó rajongó elkezdett üvöltözni:
– Mit művelsz? Megőrültél? Azt akarod, hogy kitörjem a nyakamat?

A bölcs mélyen hallgatott. Aztán ismét felemelt egy követ, hogy megdobja vele a fán csimpaszkodó férfit. A pórul járt ember begurult.
– Ha le tudnék jönni, ellátnám a bajodat!

Mindenki azt akarta, hogy lejöjjön, de hogyan? Feszülten figyeltek és vártak, mi fog történni. Néhányan le akarták szidni a bölcset, mégsem tették. A bölcs fogott egy másik követ, majd a férfihoz vágta, ezúttal erősebben. A fán rekedt szerencsétlen már tajtékzott, ezért eltökélte, hogy lemászik valahogy és bosszút áll. Minden erejét és ügyességét latba vetve valahogy elérte a biztonságos ágakat, melyek segítségével le tudott mászni. Mindenki nagy ámulatára sikerült neki!

– Hol van az a risi? – kiáltotta a megmenekült férfi.
– Elég bölcs volt ahhoz, hogy ne várja meg, míg lemászol és agyonvered. – felelték a falusiak.
– Tényleg agyonütöm, ha egyszer a kezeim közé kerül. – replikázott a férfi.
– Állj meg egy pillanatra! Csak ő tudott neked segíteni. Provokált téged, így elérte, hogy magadon segíts.

A mangó őrült megtorpant egy pillanatra és elgondolkozott.
– Igazatok van. Minden jó szándékotok és együttérzésetek ellenére sem tudtatok rajtam segíteni, a bölcs azonban hozzáértő módon arra ösztökélt engem, hogy hozzam ki magamból a legjobbat és mentsem meg saját magamat. – ismerte be. – Inkább hálásnak kellene lennem, semmint dühösnek.

Ez a vezetőkről szóló tanmese. Egy igazi vezető vagy tanár néha különleges módszerrel segít neked, hogy valamit kezdj az életeddel. Előre kell nézned. Meg kell tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy különleges eredményt érhess el. A legjobb vezető segít neked abban, hogy vállald a felelősséget a saját életedért.

, , ,

Nincsenek hozzászólások

A ninjutsu-ban nincs helye kétségnek

A ninjutsu-ban nincs helye kétségnek

„Ha kételkedsz a technikádban vagy képességedben, akkor jobb lenne, ha egyszerűen csak távoznál.”

– Noguchi Shihan

Az önbizalom az egyik legfontosabb aspektusa a harcművészetnek és a harcnak. A „Shin Gi Tai” az elme, test és lélek 3 aspetusára utal, illetve közvetlenebb fordításban elmére, technikára és testre. Mind 3-nak összhangban kell lennie. Az önbizalom nélküli tudatot a másik kettő sem fogja követni.

Ha egy igazi konfliktusban vagy, akkor 100%-osan biztosnak kell lenned benne, hogy győzni fogsz, máskülönben hátráltatod magadat, egy potenciális élet-halál helyzetben. A shinkengata-ban(közelharc) nincs helye a kétségeknek. Győzni kell, ez ilyen egyszerű.

“If you doubt your technique or ability, then you should just leave.”

– Noguchi Shihan –
Confidence is one of the most important aspect of martial arts and combat. “Shin Gi Tai” refers to the 3 aspects of mind, body and spirit or a more direct translation of Mind, technique and body. All 3 must be in alignment. Without the confidence of mind then the other two will not follow.
If you are in a real conflict, you have to be 100% sure that you will succeed or you are handicapping yourself in a potential life or death situation. In shinkengata, there is no room for doubt. You must win, it is that simple.

Még több kép és idézet  Hatsumi senseitől, Katt ide.

, , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások