Menü

Önvédelmi fegyverek

HAN6 Moduláris késharc oktatás. Teljesen Kezdő szint

HAN6 Moduláris Késharc Oktatás

Kérlek, most felejts el egy percre mindent amit eddig a késekről, vagy a késharcról tudni véltél. Csak azért, hogy hátha egy másik látás módot mutathatok neked, vagy kiderüljön, hogy ugyan úgy gondolkodunk a harcról, életről és halálról, és akár még barátok is lehessünk. Hiszen az élet arról szól, hogy minél több barátot gyűjtsünk, ne pedig ellenségeket.

HAN Moduláris Késharc oktatás

Teljesen Kezdő

HAN 1-es szint
(teljesen kezdő)

KÉSHARC-SZEMINÁRIUM

2017.május. 20. szombat

HAN 2-es szint

(Kezdő)

2017.május. 21. vasárnap

(Tanto Jutsu)

HAN3 május 27 szombat (Regisztráció a bejegyzés alján)

 

MI A KÉSHARC?

A Késharc egy nagyon gyors és hatékony küzdelmi stílus már a történelem kezdete óta. Nem véletlenül használják napjainkban is a világ minden táján különféle szinteken. A kés kicsi, gyors és egyszerű, valamint halálos fegyver. Éppen ezért nem szabad elviccelni a vele való gyakorlást.

Bárkinél lehet kés, hiszen hazánkban Magyarországon 8cm-es pengét simán hordhatsz magadnál, ugyan úgy mint bárki más is. Egy 8cm-es penge azonban hozzá értő kezekben olyan pusztításra képes, hogy arról csak keveseknek van fogalma. (A törvény megalkotóinak minden bizonnyal nincs.) Ezért fejlesztettük ki mi is a saját késünket, amire a szeminárium is épül.

“A késharc alapja, hogy ha az ellenfélnél kés van és nálad nincs, akkor fuss!”

KÉSHARC: HAN a legális önvédelmi kés

De vannak olyan szituációk, amikor nem lehet elszaladni…

Mert ott a családod, barátnőd, gyereked, vagy épp a házadat akarják kirabolni. Ilyenkor nagy hasznát veheted azoknak a jól begyakorolt fogásoknak, megtanult elveknek amit a HAN Moduláris Késharc szemináriumon tanulunk.

Ha el jössz a késharc szemináriumra, ott megtanulhatod azokat az alap elveket, amiket már év ezredek óta gyakorolnak azok akik ezzel a műfajjal foglalkoznak. Olyan alap elveket és fogásokat, olyan mozdulatokat sajátíthatsz el, melyeket utána egyedül otthon is tudsz fejleszteni, vagy melyekre tovább tudod építeni a haladó fokozatú késharc elemeit bármelyik irányzatnál.

A késharcnál már nem kérdés, hogy élet-halál harcról van szó. Mivel a kés egy emberi élet kioltására alkalmas eszköz. Ebben a szemléletben és ezzel a felfogásban edzeni és gyakorolni egészen más, mint puszta kezes technikákat gyakorolni. Nem mindegy, hogy megütnek, vagy megszúrnak. Míg egy félig meddig hárított ütés, nem biztos, hogy komoly sérülést okoz, addig egy félig meddig kivédett szúrás, vagy vágás, könnyen az életünkben kerülhet.

 

MI AZ A HAN 1-ES, 2-ES SZINT?

A HAN a Horváth Ádám Ninjutsu első betűiből összeállt mozaikszó, ami az általam képviselt gondolkodás módot és hozzá állást képviseli a harchoz, jelen esetben késharchoz. Terveztem egy a Magyar törvények szerint is legálisan hordható önvédelmi kést, amiben ötvözni próbáltam az általam ismert legjobb harci kések tulajdonságait, természetesen azzal az egy apró határral, hogy nem lehet hosszabb sem a szúró hossza, sem a vágó éle 8cm-nél. A kés a Kunaiból, Karambitból, Kukriból, meg még néhány ötletből áll össze és kifejezetten hárításokra, védekezésre lett kihegyezve. A vele való harc könnyebb és hatékonyabb mint a sima szokványos egyenes késeké. Természetesen ettől függetlenül a rá épülő rendszer használható más formájú késekkel is, hiszen harcközben bármi a kezünkbe kerülhet.

Azt szoktam mondani, hogy a HAN nem a legjobb önvédelmi kés, hanem a Magyarországon Legálisan hordható legjobb következő fegyver szerző eszköz. Hiszen ha több ellenfél van, akik esetleg illegális méretű eszközökkel támadnak ránk, akkor célszerű ezeket megszereznünk tőlük és azzal védeni tovább ami fontos nekünk, az életünket, a családunk életét stb. A HAN csupán 120g, ezért tökéletes mindennapi társ, nem húzza a nadrágot, az övet, nem lesz tőle nehezebb a zseb, vagy a táska, ellenben rendkívül gyorsan elővehető rejtett hordásból, és gyorsan alkalmazható védekezésre.

Szerencsére manapság Magyarországra egyre több magasan képzett és nagy tudású külföldi mester látogat el és adnak ízelítőt nekünk repertoárjukból. Viszont azt tapasztalom, hogy ezekre a képzésekre sokan azért nem jönnek el, mert nem érzik magukat elég képzettnek és nem akarják visszahúzni a csoportot. Ez egyébként tök jogos, mert amíg valaki az alapokkal sincs tisztában, addig elég kellemetlen, hogy párba áll valakivel aki esetleg csinálja pár éve, és nem tudják a szeminárium feladatait gyakorolni, mert még a kés fogásokkal, jobb-kéz-bal kézzel is bajok vannak, a lábak használatáról meg ne is beszéljünk. Ilyenkor áll elő az a helyzet, hogy a képzetlen késhasználó nem tud gyakorolni, mert egyszerűen fel sem fogja azt, hogy mi történik, mert a sima vágásokat alap trükköket is akkor látja először talán, a haladóbb párja meg ugyan ezért nem tudja rajta gyakorolni a feladatokat.

Ezt a helyzetet szeretném feloldani egy 6 szintű moduláris képzési rendszerrel. Ennek az első két szintje a HAN1 és a HAN2, amiket most két egymás után következő nap ismerhetsz meg. A rendszer lényege, hogy nulláról, vagy akár mínuszból induló embereknek tanítja meg a késhasználat, a késharc alap elveit, amiket az összes rendszer használ. Bár tisztában vagyok vele, hogy sok helyen szeretik túlmisztifikálni a késharcot mint valami nehezen érthető és lassan fejleszthető dolgot, de meggyőződésem, hogy az általam kidolgozott oktatási módszerrel bárki könnyen és gyorsan megismerheti és elsajátíthatja az alapokat. Azokat az alapokat, amivel utána simán gond nélkül részt tud venni bármelyik késharc rendszer magas szintű oktatójának workshopján.

Terveim szerint minden hónapban lennének egy-egy hétvégés képzések, és ezeken elsajátíthatod a HAN1-HAN6-ig  való ismeret és mozgás anyagot. Persze nem azt mondom, hogy oda jössz, kicsit kólázol, meg nézegetsz és akkor lesz majd valami, hanem azért oda kell tenned magad, hiszen ezek elég intenzív napok lesznek, amikor ki kell kapcsolnod minden mást, félre kell tenned a negatív hozzá állásodat, ráadásul ha haza mész, otthon is gyakorolnod kell, hogy készség szintjén beépüljenek azok a mozdulatok amikre épülnek a következő szintek. Tehát ha otthon nem gyakorolsz, akkor nem nagyon lesz semmi változás a tudásod szintjében. A HAN1-es szintet már ismerhetik azok akik voltak HAN késharc képzésen. Az 1-es szint anyagát akár egyedül is tudod otthon gyakorolni, a többi szinthez már szükséged lesz legalább egy partnerre.

Ilyen volt az első HAN Késharc szeminárium:

ARVE Error: Mode: lazyload is invalid or not supported. Note that you will need the Pro Addon activated for modes other than normal.

MIBEN KÜLÖNBÖZIK A HAN KÉSHARC A TÖBBI RENDSZERTŐL?

Igazából semmiben, és mindenben egyszerre. Elég sokféle késharc rendszer szemináriumaira eljártam és eljárok ahogy időm engedi, voltam neves KRAVMAGA, KALI, NINJUTSU, KATONAI-KÉSHARC oktatók képzésein és elmentem egy-egy magán edzésre is némelyik oktatóhoz, akik mind-mind nagyon jók és magasan képzettek, amit pedig tanítanak az általában működő képes és realitásra törekvő technikák. Nyilván láttam olyat is amire azt mondanám, hogy “még csiszolni kéne rajta”, de el kellett fogadnom, hogy nem lehet mindenki “a legmagasabban képzett” hiszen akkor semmi nem különböztetné meg a jót a rossztól. Ráadásul azt is meg kellett értenem, hogy mindenkinek más a habitusa és a harcról alkotott elképzelése attól függően, hogy ő maga milyen környezetben nőtt fel, vagy éli az életét.

Mivel a kés az általában mindenhol ugyan azokból a részekből áll, penge, markolat, él, valamint az embereknek is két kezük lábuk, egy fejük van, ráadásul ugyan ott vannak a létfontosságú szerveik, funkcionális izomzatuk stb  így igazából az egyes rendszerek technikái és megoldásai is nagyon hasonlóak egymáshoz. Természetesen a Ninjutsu technikái sem kivételek ezek alól. Viszont csak nagyon kevés helyen képeznek igazi késharcosokat, olyanokat akik nem csak gépiesen csinálják a feladatot, hanem értik is az, hogy mi történik. A Legtöbb rendszerben főleg a kezdőknek csak a MIT és MIKOR kell csinálni részeket mutatják meg, és már jó oktatónak számít aki a HOGYANT is el tudja magyarázni, meg tudja mutatni, vagy egyáltalán fontosnak érzi, hogy ezáltal fejlődjenek azok akik hozzá járnak.

A HAN Moduláris Késharc Rendszerben alkalmazott oktatási szisztéma ezzel a gondolkodás móddal szemben a ninjutsura jellemző MIÉRT -ekre helyezi elsősorban a HANgsúlyt. Vagyis úgy kezdjük már az oktatást egészen az elejétől, hogy MIÉRT csinálok MIT, MIKOR és HOGYAN. Azt tapasztalom, hogy így sokkal jobban beépül a tudatba és a mozgás kultúrába, hiszen nem másoló emberek születnek, hanem igazi gondolkodni képes HARCOSOK.

Amikor megismered azt is, hogy MIÉRT csinálunk valamit, nem csak elfogadod, hogy ezt mutatták, akkor ezt kell csinálni, akkor tulajdon képpen a tudatalattidba, a lexikális intelligenciádon túl, a megvalósító tudatodba is beépíted a megoldást, ettől pedig sokkal gyorsabban válik készség szinten a sajátoddá egy-egy mozdulat, ami ha értjük azt, hogy egy éles késsel vívott harcban már egyáltalán nem kérdés, hogy az életed-e a tét, akkor valljuk be, hogy nem olyan rossz dolog.

Na meg persze a HAN Moduláris Késharc rendszerből sem hiányozhatnak azok a brutálisan aljas és piszkos trükkök, amik miatt a Ninjutsu mint harcművészeti rendszer olyan megosztó az emberek körében. De hát azt gondolom, hogy manapság amikor a közbiztonság egyre romlik és egyre több bűntény történik, az orvostudomány fejlődésének hála virágzik a szervkereskedelem, a prostitúcióra való kényszerítés (nem ebben a világban élsz ha azt gondolod, hogy ennek csak egy nő eshet áldozatául. ) , egyre durvább hatású drogok kerülnek az utcára, az elvetemült emberek pedig bármilyen bűntényre profin kiképezhetik magukat az internetről stb…, nem lehet kérdéses, hogy bármi megengedett. Sőt az életben maradás sokszor csak attól múlik, hogy milyen messzire vagyunk hajlandóak elmenni a túlélés érdekében. De hogy egy még jobb érvet mondjak, ha családod, a szerelmed, a gyermeked élete a tét, akkor a legtöbb normális ember tényleg bármilyen brutális dolgot képes lenne megtenni az ő életükért.

De ha nem ismered ezeket az amúgy minden más rendszerben általában tiltott technikákat, akkor elég kicsi az esélye, hogy eszedbe fognak jutni, annak meg még kisebb az esélye, hogy meg is fogod tudni csinálni.

Valamint szintén a Ninjutsu sajátossága, hogy mind a két oldalra, mind a két kézzel gyakoroljuk a mozdulatokat, technikákat, hiszen az ellenfél bárhol lehet, főleg ha többen vannak, valamint bármikor használhatatlanná válhat egy élet.halál harcban az ügyesebbik kezünk. Így nem a küzdősport rendszerekre alapuló sasszézós, araszolgatós mozgást gyakoroljuk, hanem a sokkal természetesebb lábcserélőset. (Nincs egy oldalas felállás, hanem mindig úgy állunk fel, ahogy az a legjobb.) Ebből fakadóan nem a csőlátást erősítjük, mivel a tér érzékelésünket és a dimenzionális stratégiai látásmódot gyakoroljuk!

A legfontosabb különbség pedig minden más rendszerhez képest az, hogy a HAN Moduláris Késharc Rendszer bármelyik másik irányzatba beilleszthető és bármelyikkel kompatibilis. Mivel az elvek tanításával és azok gyakorlásával a gondolkodás mód tökéletesen képes letisztázni azt, hogy mi az ami lényeges és mi az ami felesleges.

Ebből következik pedig, hogy végtelenül egyszerű, nyers és a józan paraszti észre alapul.

AKKOR MOST EZ A LEGJOBB KÉSHARC A VILÁGON?

Nem, ez nem így van. Mivel nincs legjobb rendszer, de még csak legjobb ember sem. Hiszen bárkibe bármikor bele szaladhat a kés. A késharc egy olyan dolog amit a legjobb elkerülni, hiszen a mi életünk is végig hajszálon függ, főleg ha az ellenfélnél is van valami. A HAN Moduláris Késharc rendszer inkább a nulladik szint minden más rendszerhez képest. Egy amolyan egészséges beugró, a megfelelő gondolkodásmódot és értékrendet adó tudás anyag, ami bárki számára könnyen elsajátítható és gyakorolható és aminek a fényében minden más rendszer könnyebben és magasabb szinten megérthető.

Ki jelentkezhet a HAN1 Moduláris Késharc szemináriumra?

A HAN1-es  Késharc szemináriumra bárki jelentkezhet, aki elmúlt már 18 éves. (16-éves kortól szülői engedély és megfelelő szellemi érettség szükséges) Nem szükséges semmilyen előképzettség, valamint semmiféle testi adottságok nincsenek a feltételek között. A késharc alapelveit fogjuk elsajátítani, mindenki a saját egyedi testének és képességeinek megfelelően. Nincs felső korhatár sem, hiszen bármikor meg lehet tanulni.

Sőt, ennek a szemináriumnak éppen ez a lényege, hogy megfelelő alapot biztosítson a tovább fejlődéshez akár egyedül otthon is.

Az általunk gyakorolt és alkalmazott késharc az egyszerűségre, és a hatékonyságra épül, avagy a pusztakezes technikákra, melyek könnyen gyakorolhatóak és applikálhatóak minden stílusba, és egyszerűen fejleszthetők otthon egyedül is. A Ninjutsu késharc technikái ugyan azon elvekre épülnek, mint minden más fegyveré, eszközé, így ezek megismerése minden más kezünk ügyébe kerülő tárgy fegyverként való használatát fejlesztik.

Mit fogok tanulni a HAN1 es szinten?

  • Mikor, Hogyan, használjuk a kés, és MIÉRT pont úgy
  • A késharc alapjait fogjuk elsajátítani és gyakorolni:
  • Hogyan kell fogni a kést
  • Alap vágások, szúrások, hasítások, döfések
  • Alap védekezések ezek ellen és vissza támadások.
  • A test kiterjesztése mint természetes fegyver, használata összhangban a késsel.
  • “Zóna védelemi rendszer”, mely lehetővé teszi a hatékony védekezést számtalan támadás ellen
  • Pusztakéz-kés ellen, kés-kés elleni alap szituációk
  • Reflexjavító gyakorlatok, melyek fejlesztik az ösztönös védelmi reakciókat.
  • Alap Késhordás stílusai, avagy hogyan rejtsem el a kést.
  • Kapcsolat a pusztakezes taktikák és a késhasználat között.
  • Támadási szögek megismerése és felismerésüknek rejtelmei.
  • Különféle élethelyzetekben használható alkalmazások
  • A garantáltan leggyorsabb befejezések.

KI JÖHET HAN2 -RE?

Bárki, aki volt már HAN késharc szemináriumon, hiszen az eddigieken egy két kivétellel az 1-es szintet ismertük meg és sajátíthattuk el. Igen, aki Szombaton ott van a HAN1-en, az részt vehet a HAN2-őn is másnap. Sőt, ha mind a kettőre eljössz, akkor még kedvezményt is kapsz!

Mit fogok tanulni a HAN2 es szinten?

  • Mikor, Hogyan, használjuk a kés, és MIÉRT pont úgy
  • A feltételes védekező reflexek fejlesztése, gyakorlatilag bármilyen típusú támadás ellen
  • A támogató kéz és késes kéz koordinációja
  • Megállító taktikák, melyek képessé tesznek a küzdelem gyors, humánus és legális befejezésére is akár.
  • Vágás kombinációk és a visszahúzás közbeni nyesések módszere
  • Stratégiai gondolkodás mód, avagy a több ellenfeles küzdelem alapjai.
  • A leghatékonyabb támadások, olyan helyzetre, amikor a legjobb védekezés a támadás.
  • Rejtett támadások, az ellenfél meglepése.
  • Rejtett támadásokra való felkészülés és az azok elleni védekezés.
  • A teljes kés fegyverként való használata, markolattal, “sörnyitóval” való munka.
  • Lefegyverzések rejtelmei  azok elvei, hogy mikor érdemes próbálkozni velük és hogyan, hogy tényleg sikerüljön.

HOGYAN FEJLŐDHETEK A HAN MODULÁRIS KÉSHARC RENDSZERBEN?

Úgy mint minden más rendszerben, csak nem misztifikáljuk túl az egyes szinteket, hiszen az 1-2-vel már ismerni fogod a nagyon egyszerű alapokat, és már ezzel a tudással (Természetesen csak ha gyakorlod otthon is, és teljesen átgondolod, megérted.) bátran részt vehetsz minden más rendszer késharc képzésén. De ha szeretnél tovább fejlődni, akkor ha meg van az HAN1 és a HAN2, akkor még van 4 szint, HAN3-tól HAN6-ig, ami után ha szeretnél, részt vehetsz egy oktatói képzésen is, ahol az oktatói szintek is hasonló elvek szerint lesznek elsajátíthatóak. Csak ott nem az elvek alkalmazását, hanem az elvek alkalmazásának tanítását fogod elsajátítani, hogy ne csak legyen egy oktatói végzettséged, HANem magabiztosan adhasd át a tudásodat másoknak. (De persze ez nem kötelező.)

Nem kell hozzá semilyen előképzettség, de ha van, akkor nem árt. Kivéve, ha az előképzettséged teljesen más mozgás rendszer. Például a földbe gyökerezett lábakkal gyakorlást elég nehezen engedik el tapasztalataim szerint az emberek. A HAN Moduláris Késharc Rendszer a Ninjutsu Taijutsu alapjaira épít, vagyis az egész testedet fogod megtanulni használni, és igen, lesz benne tökönrúgás is ami majdnem mindenhol tabu. (Hogy a többiről már ne is beszéljek.) De erről majd beszéljünk akkor, ha elérkeztünk oda.

A HAN 1-2-3 szintek egy napos képzések, és olyan alapot adnak, ami nélkül a 4-5-6 szintek nem érthetőek. Természetesen részt lehet venni a kurzusokon bárkinek, de javasolt az 1-2-3 szint anyag legalább 2-3-szori elvégzése, és otthoni gyakorlása.

VIZSGA: A 3-szint után vizsga tehető az első 3 szintből, aminek a sikeres teljesítése után hivatalosan is HAN Modular Fight System Késharc gyakorlójának számítasz. Ez különböző kedvezményekre jogosít majd a jövőben, illetve lesz vizsga a 4-5-6 szintekből is külön, és akik ezeket is sikeresen teljesítették, ők jelentkezhetnek majd a Késharc oktatói kurzusra. Igen, azt gondolom, hogy a megfelelő alapok nélkül nem érdemes oktatónak lenni.

MIKOR LESZ?

HAN 1-es szint
(teljesen kezdő)

KÉSHARC-SZEMINÁRIUM

2017.május. 20. szombat

HAN 2-es szint

(Kezdő)

2017.május. 21. vasárnap

(Tanto Jutsu)

HAN3 május 27 szombat (Regisztráció a bejegyzés alján)

HOL LESZ?

Budapest Belváros. Létszám függvényében alakul a helyszín, melyről jelentkezés után pontos értesítést kapsz email.ban és sms-ben is.

 

MILYEN FELSZERELÉS KELL?

Olyan ruhában gyere amit nem sajnálsz. Edzőcipő. Egy gyakorló kést szerezz fémből lehetőleg, vagy fából ha nincs más. Gumi gyakorló kést ne hozzál, mert az azzal való tanulásnak nem sok értelme van. (Könnyen elhajlik, így nehéz vele megérteni pár dolgot). Korlátozott példányban tudsz HANgyakorló kést, azaz HANGYÁT rendelni.

Akciós Önvédelmi és Gyakorló Kés a Késharc szeminárium résztvevőinek:

Rendelhetsz a HANGYA-ból egyet. Ez a HAN (Közbiztonságra Különösen Veszélyesnek Nem Minősülő Önvédelmi Taktikai Kés.) gyakorló verziója. Rozsdamantes acélból készült, és ugyan azokkal a paraméterekkel mint maga a kés. (8cm alatt van a szúró és a vágó éle is.) A szeminárium résztvevőinek a gyakorló kés ára csak: 7500Ft (Csak limitált darab szám áll a rendelkezésünkre egyenlőre, szóval a leggyorsabb 10-nek tudok adni, mert ennyi van raktáron.)

Hangya Közbiztonságra különösenveszélyesnek nem minősülő önvédelmi városi túlélő kés.

MENNYIBE KERÜL?

A HAN1 szeminárium díja

15000Ft 

előre utalva május 15-ig csak:  

12000Ft

 

A HAN2 szeminárium díja

15000Ft 

előre utalva május. 15-ig csak:  

12000Ft

+Családi kedvezmény! Csak az egyik családtagnak kell a teljes belépőt megváltani, a többi rokonnak már csak 50% a belépő ára.

FONTOS: A Regisztráció csak a díj befizetésével teljes. Max 20 résztvevő fér be a terembe. A Regisztrációkat a befizetés sorrendjében fogadjuk

SPECIÁLIS AJÁNLAT:

Regisztrálj most mind a két szemináriumra, legyél ott Szombat-Vasárnap és a kettő együtt csak:

16000 Ft

VETERÁN KEDVEZMNÉNY: Ha valamelyik kurzuson már voltál, és ismétlőként jönnél, akkor féláron tudod ezt megtenni., vagyis egy nap 12000 ft helyett, csak 6000Ft, a kettő együtt pedig 12000Ft

MIT KAPOK?

  • Olyan tudást ami megmentheti az életed és a szeretteid életét.
  • Olyan gondolkodás módot, amivel garantáltan másként fogsz tekinteni a harcra.
  • Olyan mozgás kultúrát ami megváltoztatja az egész életedet.
  • A szeminárium elvégzéséről oklevelet kapsz.

HOGY TUDOK JELENTKEZNI?

Amíg a számláló nem áll nullán, addig van még regisztrációs lehetőség. Add meg a neved e-mailed, telefon számod, majd fizesd be a szeminárium díját (Részletek emailben.)! A Regisztrációd mivel limitált a résztvevők száma, akkor lesz végleges, ha befizetted személyesen, vagy utalással az időpont szerint aktuális díjat, és a gyakorló kést is kifizetted. (Ha rendelsz) Figyelem, a számláló reggelente frissül, ne ijedj meg, ha ugyan annyi mint amikor regisztráltál. Ha sikerül jelentkezned, ezt ki írja a honlap is, valamint kapsz egy mailt a megadott postafiókodba, a további részletekről.

(Ha nem működik, kérlek írj ugyan ezekkel az adatokkal egy mailt ide: ninjutsubudapest@gmail.com)

HAN 1

(Már csak 5 hely)


Név
:
*
Email
:
*
Telefon:*
Kerek Gyakorlo Kest:
Kupon:

 

HAN 2

(Már csak hely)


Név
:
*
Email
:
*
Telefon:*
Kerek Gyakorlo Kest:
Kupon:

nbsp;

HAN 3

2017.május. 27.

(Már csak 10 hely)


Név
:
*
Email
:
*
Telefon:*
Kerek Gyakorlo Kest:
Kupon:

, , ,

Nincsenek hozzászólások

TE VAGY A PENGE “Avagy minden penge annyit ér mint az akinek a kezében van.”

Kenjutsu edzőtábor Velenve 2016 Horváth Ádám Ninjutsu

TE VAGY A PENGE

“Avagy minden penge annyit ér mint az akinek a kezében van.”

Katana? Tanto? Wakizasi? Kés? Hallottál már róluk? Láttad őket a filmeken? Vagy esetleg szembe jött az utcán? Igazából mindegy is. A lényeg az, hogy ne a nevüket ismerd, hanem azt, hogy miként kell használni őket. Így nem kerülsz bajba, ha neked kell ilyesmivel megvédened magad, vagy esetleg nagyobb eséllyel védheted meg magad, ha az ellenfélnél vannak eféle eszközök. A különféle hosszúságú és méretű pengékkel való harc nem egy túlmisztifikált elérhetetlen dolog. Ha megismered a különféle vágások és szúrások alap elveit, utána teljesen mindegy, hogy a legtökéletesebb acélból készült leggyönyörűbb kard, vagy kés lesz a kezedben, vagy csak egy rozsdás bökő, érteni és érezni fogod, hogy mihez kezdj vele. Hiszen a legkülönlegesebb Damaszkolt penge sem tud egymaga semmihez sem kezdeni. Minden penge annyit ér amennyit az akinek a kezében van. TE VAGY A PENGE, és minél pengébb vagy, annál pengébb lesz bármi amit a kezedbe veszel.

Szokásos Velencei edző táborunkat immáron 4-szer szervezzük meg, idén ennek a szellemiségében!

Mikor lesz?

2016 augusztus 17-21

Szerda napközben megyünk, és vasárnap délután jövünk haza.

 

Hol lesz?

Velence

Helyszín: Az 5 napos tábor Velencén lesz. A tavaly talált táborban fogunk lakni. Ahogy tapasztalhattuk ez Velencének a nyugodtabb része, ami teljesen tökéletes számunkra, hogy együtt lehessünk és edzhessünk 5 napon keresztül. A tó közelsége, és az ingyenes strand első osztályú kikapcsolódást tud nyújtani, ha egy jó társasággal, egy jó helyen szeretnél úgy kikapcsolódni, hogy közben a Japán Kard, a Katana forgatásának művészetével ismerkedsz.

Hol fogok aludni?

Szállás: A szállás a  4-6 ágyas fürdőszobás és fürdőszoba nélküli szobákban történik. A fürdőszoba nélküli elhelyezésnél a közös fürdők a szobák közelében találhatóak. A tábor fele rönk házakból, a másik fele pedig egy kőépületből áll, hogy hol kapjuk a szobákat, valszeg akkor és ott fog eldőlni. de ágyban fog aludni mindenki, szép kulturált körülmények között. (Tavaly rönkházakban voltunk, és nagyon élvezte mindenki.)

"Ezer Erő lánca a Vízben és a parton" Ninjutsu Edző tábor 2012

 

Mit fogok enni?

Étkezés: A tábor alatt napi 3-szori étkezést biztosítunk. Ezek úgy mint tavaly, nagyon tápláló vegetáriánus ételek lesznek, vagyis nem lesz bennük hús, hal, tojás, csak tejtermék. (A tábor szervezői nem szeretnék maguknak azt a karmát, ami egy állat lemészárlásával jár, amíg el jut a tányérodig, ezenkívül sokkal egészségesebb is) Persze okosan lesz összerakva az étlap, és fel sem fog tűnni, hogy nem ettél húst. (Az eddigi táborainkban is így volt, és azt hiszem ha megkérdezitek azokat akik tavaly voltak, elmondhatják, hogy Laci bácsi a tábori Séf, igazán sívvel lélekkel főz.)

Mi lesz a program?

Program: Mivel ez egy edző tábor lesz, ezért leginkább fejlődni megyünk oda mindenféle téren. A táborban a tervek szerint napi három edzés lesz.

Alap programok:

1.) Reggel egy kis erőnlét- Nyújtás lazítás a természet lágy ölén. A ZEnDoin Japán Gerincterápiás Jóga elemeit fogjuk főként gyakorolni, fűszerezve a Ninjutsu Önvédelem gyakorlataival.

2.) Délelőtt Taijutsu (Alap mozgások karddal) Vagyis főleg olyan dolgokat fogunk gyakorolni, amik az alapokhoz kellenek.

3.) Délután pedig trükkök, technikák minden mennyiségben. Fegyverrel történő mozgás, ismerkedés, barátkozás. Alap elvek, melyek a fegyver forgatásához szükségesek. Speciális módszerek, hogy a tradicionális Katanát és a hozzá tartozó eszközöket, pl kardtok, hogyan lehet napjainkban használni, alkalmazni. és a kést mellé. (Hiszen nem biztos, hogy van nálad kard a hétköznapokban.)

(Esőben az egyik nagyobb teremben fogunk tréningezni.)

Az edző táborban főleg Katanával, illetve a fából készült gyakorló változatával a Bokkennel  fogunk gyakorolni, mivel erre városi körülmények között nincs olyan sok lehetőség, illetve a fegyver váltásokat fogjuk gyakorolni, hogy miként cserélem a kardom késre, kardtokra stb.  A Kreatív készség szintű eszközhasználat lesz a fő téma.

A Japán kardforgatás méltán híres és népszerű mozgás kultúra az egész világon. Rengeteg legenda, és misztikum övezi a Japán kard, a Katana történetét, illetve az ezt a különleges fegyvert forgató harcosokat. A kardot egy az egyben élet halál küzdelemre fejlesztették ki, és forgatói, akik a kard útját járták, általában egyszerű és egyenes emberek voltak, mint ahogyan egy vágás is nagyon egyszerű, ha elsajátítottuk. A kés pedig akkor került elő, amikor már a kard is túl hosszú volt. Ezért is hívjuk a Magyarban is kés-nek a kést, mert akkor már késő…

Bár napjainkban a kard nem egy hétköznapi fegyver, azért bárki bemehet egy fegyverkereskedőhöz és vehet magának egyet, vagy hordhatja a csomagtartóban, ahogy évente két-három esetről be számolnak az újságok is, ahol “szamuráj karddal” támadott valaki valakire. Ilyen esetekben természetesen nem árt, ha ismerünk egy két hatékony mozdulatot a kard ellen, vagy legalább tudjuk, hogy mivel tudjuk tovább rontani a helyzetünket, vagy mivel javíthatjuk azt. A Kenjutsu Edzőtábor fő célja, nem a hétköznapi mindennapokban esetlegesen előforduló “kard harc” küzdelemre való felkészülés, ez csak egy “mellék hatás” lesz azok számára akik velünk tartanak Velencén ebben az 5 napban. A Fő csapás vonal az, hogy megértsük a kard és a kés közötti kapcsolatot, miszerint a kard is egy kés, csak hosszú, illentve a kés is egy kard, csak rövidebb…

Egy olyan mozgás és gondolkodás mód megismerése a cél, mely a mai napig híressé és legendássá tette azokat a harcosokat akik a kard útját járták:

ARVE Error: Mode: lazyload is invalid or not supported. Note that you will need the Pro Addon activated for modes other than normal.

Speciális programok:

a.) Valószínűleg Pénteken, éjszakai tréninget fogunk tartani, ahol főleg játékosan fogunk fejleszteni különböző érzékelési képességeinken. Ez általában a haladó résztvevők vezetésével történik és a szomszédos tábor területén, ahol nem is sejtik, hogy mi zajlik az árnyékokban.

b.) Utolsó este, Szombaton  közös tábortűz és zenélés lesz, szóval ha van bármilyen hangszered, gitár, dob, zongora, hozd nyugodtan magaddal. (Ha bírod) Itt  megvitatjuk az eltelt egy év Klán ügyeit, valamint a További családi tervekről is beszélni fogunk.

c.) Ha lehet csónakot, vízibiciklit szerezni (Márpedig valószínűleg idén már lehet) akkor fogunk csónakos, illetve egyéb vízi járműves mozgásokat is tanulni gyakorolni. Járműbeszállás vízben, jármű elhagyása minél kevesebb feltűnéssel, illetve minél gyorsabban biztonságosan stb… Valamint megismerkedünk a vízben vívott harc körülményeivel és praktikumaival.

d.) Kiegészítő “hobbi” tevékenység lesz a Shuriken Jutsu, vagyis elképzelhető, hogy edzés időben is, de a szabad programok alatt Shurikent is fogunk hajigálni. (Itt például külön említeném meg a tábor területén lévő fa mászóka komplexumon való mozgást, valamint a dinnye hasítást shurikenekkel, hogy csak a legemlékezetesebbekről legyen szó.)

e.) Vízi technikák. Tavaly csak bele kóstoltunk a vízi edzésekbe, mert elég hideg volt a víz, így a parton volt első osztályú edző idő, de így is tudtunk pipával, gumicsővel merülni, idén a tervek szerint ezzel is többet foglalkoznánk

Mit kell hoznom?

Felszerelés: Főleg magadat kell hoznod, meg 5 napra elég tiszta alsóneműt. Ha vannak gyakorló fegyvereid azokat (Minden jöhet.) . Nem árt elemlámpa (bár inkább szabad szemmel nézelődünk sötétben is.), esőkabát (vízhatlan ruha) meleg ruha (pulóver ilyesmi). Olyan ruha amit nem sajnálsz, de ha van, akkor természetesen gí, vagy terepszínű katonai ruházat esetleg, ha azt gondolod kényelmesebbnek. De ez nem a 3 napos túlélő táborunk lesz, szóval olyan túl sok mindenre nem kell felkészülni, főleg azért, hogy ne a körülményekkel, hanem a tanulással a fejlődéssel legyél inkább elfoglalva. Legyen nálad olyan ruházat aminek nem árt a víz, mert a vízi edzések minimum pólóban fognak történni, de ha szeretnéd jobban érezni, akkor egy nadrág, esetleg cipő is legyen nálad, amiben be mész a vízbe. (szandál esetleg. Nekem az lesz) Na meg persze fürdő ruha törölköző, és tisztálkodáshoz szükséges egyéb eszközök.

Az edzéshez mindenképpen kell: Olyan ruhában gyere amit nem sajnálsz. Lábra zokni, edző cipő. Fa gyakorló kard, bokken, tokkal együtt, mert ugye a kardnak van tokja is és azzal együtt kell mozognod. valamint kell egy öv. (Sima fehér, vagy amilyened van.)

Ajánlom figyelmedbe a Tábor  résztvevőinek szóló ajánlatunkat, ha még nincs bokkened és tokod:

Boken+műanyag tok a Tábor résztvevőinek:

Ha igényled, akkor a szemináriumhoz törés tesztelt (Olyan ami nem gagyi, mert előtte kipróbáltuk, hogy jó minőségű anyagból van-e) bokkent tudunk szerezni neked hozzá való műanyag tokkal együtt. Vagy ha van bokkened és csak tokot kérsz, akkor azt.  Valamint van lehetőséged pamut tokot kérni hozzá, mivel a szállítás védő felszerelésben történik. (Amikor megyünk le a tópartra eddzeni, ilyenbe érdemes “rejteni” a bokkent, nehogy a helyi hatóságok bármi kivetni valót találjanak az ottlétünkben.

BOKKEN (Bükk, vagy tölgy)  8500Ft

+ MűanyagTok 2500Ft

+Pamut tok 3000Ft

TANTO (Bükk vagy tölgy)  4000Ft

HAN gyakorló kés rozsdamentes acélból : 4500Ft

 

Ki jöhet? Kell-e előképzettség?

  • A Táborba természetesen bárki eljöhet, ha betöltötte 14.-életévét, kortól, nemtől, vallási, faji, vagy bármiféle más megkülönböztetéstől függetlenül. (18 év alatt írásos szülői hozzájárulás kötelező)
  • Semmiféle előképzettség nem szükséges, hiszen nálunk mindenki kezdő, így mindent mindig az alapoktól veszünk, és mindig csak az alapokkal is foglalkozunk, így ha most kezdenél a harcművészettel, vagy a Ken-Jutsuval foglalkozni
  • A táborban való részvételnek nincsenek előfeltételei, nem szükséges hozzá Bhima Clan tagság, vagy az edzéseink rendszeres látogatása sem. (Sőt ha nem Budapesten élsz, akkor ez Neked főleg egy jó lehetőség, hogy együtt edzhessünk.)
  • (A táborba Limitált a létszám, a Bhima Clan oldalán a jelentkezés felett látod, hogy még mennyi szabad hely van.)

Mennyibe Kerül?

A Tábor teljes díja, szállással, napi 3-szori étkezéssel:
60000Ft

Ha Augusztus 10-ig jelentkezel,

befizeted a felét előre,

akkor csak:

44000Ft

 

1 napra: 15000
2napra: 28000
3napra: 37000

Hogy tudok jelentkezni?

Itt kell megadnod neved, emiled, telefonszámod, születési éved, meg azt, hogy miből mennyit kérsz. Minden rubrikába írj valamit, ha nem kérsz eszközt, akkor oda csak egy ( – ) -at tegyél. Ezután ha sikerült a jelentkezésed, akkor át dob egy “Sikeres Jelentkezés” oldalra, majd kapsz a postafiókodba egy megerősítést kérő emilt. Utána már csak be kell fizetned az előleget, és akkor lesz biztos a helyed a táborban. Ha valami nem így történik, akkor legyél kedves írni egy emilt a ninjutsubudapest@gmail.com címre, mert a technika ördöge állt közénk. (A számlálóval ne foglalkozz, ha a regisztrációd után nem vált át egyből, eggyel kevesebbre, mert általában Reggelente frissül..)

(Már csak 5 hely)

 


Név
:
*
Email
:
*
Telefon:*
Szuletesi ev:*
Mit kersz:*

Mivel tudok menni?

Megy busz, vonat, kb 1000Ft a jegy. De ha össze jön annyi autó, akkor tudunk azzal is menni, majd ezt leegyeztetjük.

Nézd meg az eddigi Táborokban készült képeket a facebookon:

2014 Késharc

2013 Kenjutsu

2012 Kötél MAnriki

2011 Verőce ló és Botharc

 

(A tábor előlegét nem áll módunkban visszafizetni, mert lefoglaljuk a szállásodat belőle.)

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Késharc. Avagy a kés eszköz, vagy fegyver?

Az egyik legnagyobb vita ma Magyarországon, hogy vajon önvédelmi célra érdemes-e kést hordani magunknál vagy nem. Erőteljes nyomás van még mindig az előző rendszer törvényei és szociális agymosása miatt kialakult beidegződésnek, miszerint aki kést hord magánál, az veszélyes, vagy akár egyenesen rossz ember, aki pedig késharcot tanul, vagy tanít, elvetemült. Ahhoz, hogy megértsük a különbségek okát a világ legősibb kultúrájának emlékeit vettem alapul. (Vigyázat IQ-szűrős bejegyzés.)

HAN késharc

A helyzetet köszönhetjük leginkább annak, hogy nemzetünk a Huna és Magor nemzettség sok-sok évezred alatt olyan hírre tett szert a világ minden táján, melyet még ma is félnek talán bizonyos népek a legendáikban. A világ minden táján találni Ős Magyar hősökről szóló történeteket, regéket, melyet az ottani mesélők vagy tisztelettel, vagy megvetéssel adnak át utódaiknak. De az biztos, hogy tőlünk keletebbre tanítják még rólunk mindazt amit kivágni próbáltak belőlünk Magyarokból és amit mi nem nagyon hallunk, hallottunk az iskolában, nehogy amúgy is büszke népünk megőrizze jellemét és felálljon poraiból.

De legbelül talán, dicső őseink emlékeként és örökségeként, minden jó Magyar Férfi vonzódik a különféle fegyverekhez, eszközökhöz, melyek valamilyen módon harcra alkalmasak. Ezen eszközök közül pedig a kés és a késharc talán az egyik legáltalánosabb, mert ugye kés minden konyhában van, sőt kés minden férfinél van.

Mit mondanak a legősibb írások?
A magam részéről a világ legősibb fent maradt írásai által képviselt álláspontot tartom a legreálisabbnak mind a mai napig. A  védikus jóga szentírások szanszkritt nyelven, a világ legősibb nyelvén íródtak. Magának a szónak a jelentése: Az Istenek városának nyelve.

Ezek a védikus jógaszentírások, melyek a modern tudomány szerint is a legősibb írások a világon, és az általuk tanított kultúra pedig a legrégebbi kultúra a földön, bizony rólunk Magyarokról is írnak, méghozzá nem is egy helyen. Egy különleges dinasztiáról, egy nemzetről, a Huna harcos nemzetről beszélnek, kik azokban az időkben innen a Kárpát medencétől egészen Ázsia közepéig uralták a világot. De vannak olyan történetek is leírva ezekben a legősibb írásokban, amikor Huna királyok ültek India bizonyos tartományainak az élére is. Nem véletlenül ment Kőrösi Csoma Sándor Indiába, de más Magyar tudósok, költők is elkezdték kutatni ezen a vonalon legyőzhetetlen őseink titkait, melyet igyekeznek elfeledtetni velünk.

Mivel népünk abban az időben élt, és mivel nem sokat tudunk arról, hogy miben hitt azokban az időkben, hiszen az állam alapításkor kiirtották az egész táltos kultúrát, ami egyébként rendkívül sok hasonlóságot mutat a védikus kultúrával, aki meg nem akarta, azt felnégyelték, ólmot öntöttek a fülébe stb. Szóval erőszakkal ránk kényszerítették a kereszténységet, és most a legtöbb egyszeri ember úgy él, hogy mi bizony keresztény nemzet vagyunk és a hagyományaink is keresztények. Pedig mióta ezt az utat járja népünk, mióta elhagytuk az ősök hagyatékát, azóta ezer éves átok ül rajtunk, és csak a veszekedés és vereség a Magyar osztályrésze.

Szóval okom van feltételezni, hogy az eredeti nemzeti kultúránk nagyon hasonló volt a Védákban leírtakhoz, melyen keresztül be mutatom a késhez és a késharchoz való viszonyunkat is társadalmi szinten:

A védikus jógaszentírások az embereket tulajdonságaik alapján 4 kasztba sorolják:

  • SUDRÁK: Munkások, művészek, termelők.

Őket az élvezet és élmény szerzés motiválja

  • VAISYÁK: Kereskedők, Üzlet emberek, Főnökök

Nekik a pénz és a bevétel, az anyagi hasznon szerzés a lényeg.

  • KSATRYÁK: Királyok, Vezetők.

A hatalom, az irányítás és a jó pozíció megszerzése a fontos

  • BRÁHMANÁK: Tanítók, Papok.

Tanítani, segíteni, a tudás átadása motiválja őket és minden tettüket.

 

Manapság azt mondjuk, hogy hivatalosan nincs kaszt rendszer, vagy ha mégis van, akkor az biztos nem itt nálunk, hanem valahol távol, valami messzi földön. De igazából akinek van egy kis esze, az tudja, hogy kasztrendszer igenis létezik. Hiszen elég sokat számít napjainkban is, hogy ki kinek a kicsodája, ki milyen családból és milyen anyagi háttérrel született meg, arról nem is beszélve, hogy mind a négy kaszt másféle motivációval és értékrenddel rendelkezik ma is. A “felsőbb” kasztoknak ez nem kérdés, csak a sudrák szeretik azt hinni, hogy mindenki egyenlő…

Innentől fogva, pedig ha ebből a szemszögből nézzük a társadalmat és a körülöttünk lévő embereket, sokkal egyszerűbb lesz megérteni, hogy miért tekintenek az emberek például a késre is annyi féle képen. Hiszen mind a 4 kasztnak mást jelent a kés is, hiszen mind a 4 kaszt másra használja.

Hogy tekint a négy kaszt a késre?

Sudrák  („Dlágaszág”) : Ők imádják a kés szépségét, mívességét, egyfajta státusz szimbólumként kezelik. Minél különlegesebb anyagból van, minél jobb nevű gyárból, vagy mester keze közül kerül ki, annál nagyobb élvezetet merítenek birtoklásából.

Leginkább evésre használják a kést, de ha dolgoznak is vele, akkor is inkább olcsóbb „nem sajnálom munka” késeket használnak, és a különleges darabok a vitrinben lévő gyűjtemény részét képezik. Áhítattal vesznek elő egy-egy darabot, és dédelgetik simogatják, nézegetik, posztolják a fórumokon, hogy a hasonló gondolkodásúak között számíthassanak valakinek.

Megszerzett kincseiket ritkán adják, vagy cserélik el, csak ha a szükség úgy hozza. Ők az igazi gyűjtők, akiknek egyre több halmozódik fel az évek folyamán, és szívükhöz különösen közel kerül egy-egy darab, melytől semmi körülmény között nem válnának meg.

Rendkívül büszkék magukra, késeikre és késekről szerzett tudásukra, és lenéznek megvetnek mindenkit akinek más a véleménye mint nekik. Általában fogalmuk sincs arról, hogy vannak más kasztok is és azt gondolják, hogy mindenki egyenlő. Levés köztük a művelt, és gyakran sértegetnek másokat, hogy szavaikkal próbáljanak meg többnek látszani náluk, ha már ész érvekkel és a tudásukkal nem tudnak. Előszeretettel fognak össze más hasonlóan Sudra emberekkel, és imádják közösen fikázni azokat akik nincsenek ott, vagy nem tudják meg soha, hogy miket mondtak róluk.

Személyes találkozókkor aztán észbe kapnak, és behúzzák fülüket farkukat és kedvenc mentségük a “hát az nem is úgy volt, vagy nem is úgy értettem”

Vaisyák („Minden eladó”): Nekik is számít a szépség, és az anyag minőség, de inkább ár-érték arányon van a hangsúly. Előszeretettel alkudoznak, és vesznek meg olcsón késeket, hogy aztán anyagi haszonra szert téve túl adjanak rajtuk. Ők is szeretik a késeket, de inkább a késben rejlő üzlet az ami fontos nekik.

Nem feltétlenül a kés státusza jelent számukra örömet, hanem inkább a birtoklása, ami egyfajta anyagi befektetésként jelent örömet számukra. Fő tevékenységük a folytonos csere-bere, adok veszek.

Egy bizonyos darabszámnál több kést nem halmoznak fel, hiszen a pénznek folyamatosan forognia kell, így a gyűjteményüknek, ami igazából az árukészletük is, egy bizonyos lélektani határnál nem lesz több darabja. Általában nincs olyan késük amihez különös kép ragaszkodnának, illetve ha mégis, akkor is létezik az az összeg amiért  bármitől megválnak.

A minőségre és színvonalra törekvő Vaisyák inkább a felsőbb kasztokhoz vonzódnak, és kifinomultan, úriemberek módjára képesek az üzletet csinálni.
A bevétel minél nagyobb mértékére törekvő Vaisyák inkább a sudrákhoz húznak, és úgy viselkednek, mintha egyek lennének közülük. (Mindjárt azt is elmondom, hogy miért)

Ksatrya („Minden fegyver”): Számukra a kés egyértelműen nem csak kincs, és pénz szerzési lehetőség, vagy étkezési alkalmatosság, hanem fegyver. Elsősorban saját harci képességeik és tudásuk, na meg testalkatuk és stílusuk alapján részesítik előnyben a különféle méretű és formájú pengéket.

Ha van szakértelem, akkor teljesen mindegy milyen a formája a késnek, mert tisztában van vele, hogy különböző feladatokra különböző kés formák használhatóak a leghatékonyabban. Így mást hord a zsebében, mással megy rajtaütni, és a hercegkisasszonyt is egy harmadik félével szabadítja ki a fogságból.

Súlyozás és harc közbeni kényelmesség a szempont. Nagyon fontos, hogy a Sudrák, Vaisyák, és Ksatryák is mást tartanak kényelmesnek, mert másra és másként használják. Az a kés ami nagyon kényelmesen használható faragásra, nem biztos, hogy ugyan olyan hatékony egy utcai szituációban, ahol a harc hevében esetlegesen gyorsan kell rajta fogást váltani.

Harci szempontból egészen más dolgok a lényegesek mint egy erdei túlélő kés szempontjából. Persze ettől még egy harci késsel is lehet erdei túlélést gyakorolni, és egy túlélő késsel is lehet harcolni, sőt ugyan ez igaz a szalonnázó késre is. De azok akik így gondolkodnak, ők egészen más szempontból vizsgálják a dolgokat, itt most speciel a késeket.

Bráhmana („Minden tanít”): A Bráhmanák, tanítók számára a kés is csak egy eszköz amin keresztül tanítani lehet az élet dolgait. Egy szempontból nincs különbség kés, kard, balta, pisztoly stb. között, hiszen mindegyik csak egy fegyver, amivel lehet mást és mást gyakorolni.

Ők nem azonosulnak egyik kaszt érték rendjével sem. Nekik az a fontos, hogy tanítsák az alsóbb három kasztot arra, hogy hogyan kell használni, és a használaton keresztül megérteni az élet minden misztériumát. Ha erre a késharcot találják alkalmasnak, akkor késharcot fognak tanítani.

Kasztok összetétele:

Természetesen, hogy még egyszerűbb legyen, a társadalom összetétele úgy néz ki, hogy 1 Bráhmanára jut 4 Ksatrya, és minden Ksatryára 4 Vaisya, és ugyan így a Vaisyákra is jut 4-4sudra.

Ez azt jelenti, hogy 1 tanító, 4 harcos, 16 kereskedő, és 64 munkás a társadalom felépítése 85 emberenként, és ráadásul ha figyelembe vesszük azt is, hogy férfiak és nők is léteznek, akkor 170-emberből van 1 férfi, és 1 női tanító, és a többit számold ki nyugodtan. Ezért írtam feljebb, hogy a Vaisya amelyik a bevételre megy inkább a sudrákkal barátkozik és az ő értékrendjüket követi, mert abból jóval több van, így azt hiszi, hogy a nem túl jó minőségű dolgaival képes nagyobb bevételre szert tenni.

Ennek pedig a következménye az, hogy azok közt akik a késeket is szeretik, szintén így oszlik meg a késekhez való hozzá állás., mint a fenti négy kaszt leírásánál.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a Sudrákat nem érdekelheti a kés mint fegyver, vagy mint pénzszerző eszköz. Vagy a Ksatryáknak ne lenne fontos, hogy szép és jó minőségű eszközeik legyenek. Hiszen mindegyik kasztnak fontos mind a 3 másik kaszt érték ítélete is. A fenti leírás csupán azt emeli ki, hogy mi a legfontosabb szempont pont a késekkel kapcsolatban.

A végkövetkeztetés pedig annyi, hogy bizony a többségnek a kés soha nem lesz fegyver. A sudráknak azért, mert nem akarnak harcolni, mert nem szeretik a kényelmetlenségeket és a fájdalmat, hanem leginkább az élvezet kedvéért foglalkoznak késekkel, és azért, hogy kompenzálják saját kisebbségi hajlamaikat.

A Vaisyák, mivel nagyobb vásárló közönség a Sudrák csoportja, így ma gyakran az ő szempontjaikat veszik  elsődlegesnek, de persze soha nem foglalnak állást direktbe, mert tudják, hogy a Ksatryák esetlegesen más szempontból, de sokkal jobb vevők mint a sudrák, hiszen általában több pénzük van.

Na de mi van, ha el kezd a 4 kaszt bármelyike késharccal foglalkozni?

Ugyan az tulajdon képpen mint a késekkel. mindegyik kaszt a saját értékrendjének megfelelően fog tekinteni a késharcra is, ugyan úgy, mint a késekre, és minden másra a világon.

Így a Sudrának a késharc, egy élvezeti forrás lesz, ahol megtanul mozogni, másokkal együtt lenni, és amíg élvezetet képes meríteni a gyakorlásából, mert megkapja az elismerést ami ebből származik, addig csinálni fogja. Még az is lehet, hogy okatató fokozatot kap egy élelmes vaisyától hozzá…

A Vaisyának természetesen ez is csak egy üzlet lesz és minél hamarabb oktató akar lenni és alig várja, hogy ő szedhesse a havidíjat, sőt, gyorsan pár hónap alatt ki is képzi a következő oktatóit, akik utána már neki keresik a pénzt, és egy bizniszt csinál az egészből.

A Ksatrya a harci tudásért és az életben maradásért fog gyakorolni, így gyorsan el megy mindenhonnan, ahol Sudrák, vagy Vaisyák az oktatók, mert sem a szentimentalizmus, sem pedig a pénzéhség nem szimpatikus számára. A valódi tudást keresi, és addig megy egyik helyről a másikra amíg meg nem találja azt a szintű oktatót Bráhmanát, aki a megfelelő mélységekben tudja neki elmagyarázni a dolgokat. Esetünkben a kés és a késsel való harc apró fortélyait.

 A Bráhmana, meg tanul mindenkitől, a Sudrától, a Vaisyától és a Ksatryától is, meg természetesen a többi Bráhmanától, és amikor megfelelő szintű tudásra tesz szert, akkor el kezdi az oktatást, mert neki a késharcban is ez lesz a fontos.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert találkoztam mindenféle emberrel eddigi életem során én is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert meg tudom különböztetni a különféle motivációkat egymástól, és ez segít abban, hogy azt tanuljam amit szeretnék, abban a minőségben amiben szeretném és azt  taníthassam amit szeretnék, és azoknak akiknek erre van szüksége, és hasonló dolgok az értékesek számukra.

A késharc meglátásom szerint mint külön álló harcművészet nem létezik. A harc létezik csak, ami néha pusztakézzel, néha hátizsákkal, néha fegyverrel, íjjal, puskával, vagy bombákkal, vagy esetleg pont késsel zajlik. A harcnak mint olyannak vannak elvei, melyeket ugyanúgy kell tudnunk alkalmazni késsel, karddal, puskával, pusztakézzel, vagy bármivel ami a kezünk ügyébe akad.

Innentől fogva nálunk a Bhima dojoban, ugyan úgy mint minden más az eredeti értékeket előtérbe helyező irányzatnál nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a harc elveit ismerjük meg, és azoknak az alkalmazását sajátítsuk el hely idő, és körülmény szerint, ne pedig technikákat és konzerv megoldásokat.

Ehhez sokféle eszközt használunk, melyekből a kés és a késharc csak egy, hiszen a különféle fegyverek nem különféle harcmodorok, hanem csak az elvek különféle alkalmazásának más és más módjai-dimenziói.

 

Ez az ősi valódi tanítók valódi tapasztalatain keresztül fennmaradt valódi tudás pedig ma is ugyan olyan reális, hatékony, mint sok ezer évvel ezelőtt.

 

Amikor távol volt az ellenfél akkor nyilaztuk íjjal, ma lőjük puskával. Amikor közelebb jött, akkor dobó fegyvereket használtunk ellene. Ez ma már nem olyan népszerű vonal, viszont a maroklőfegyvereket, pisztolyokat erre a távolságra fejlesztették ki leginkább, a dobó kések, vagy más hajító eszközök helyett.

De az ellenséget persze ez nem érdekelte, így még közelebb jött ha nem tudtuk messze megölni. Ekkor használtuk a lándzsákat, yari naginata stb. Ma puskára szerelt szuronyt használunk ugyan erre, és ugyan ezek a technikák, illetve ugyan ezek az elvek működnek ebben a szituációban, ugyan úgy mint régen.

Aztán ha még közelebb jutott az ellenfél, akkor előkerültek a kardok, buzogányok, rövidebb botok, amik még rövidebb hatótávolságúak.  A lándzsánál egyel beljebb, ez a méret használható hatékonyan. Ma a puskatust, vagy szintén bármi kezünk ügyébe kerülőt ilyen méretű eszközt használunk, például vipera, seprűnyél, esernyő stb…

Aztán ha még közelebb jutott, és a kard már nem volt használható ellene, akkor előkerültek a kések, tőrök és a kés harc. Ez a vonal megmaradt napjainkra is. A késeket nem váltotta le semmi. Bár készültek különféle sokkolók, és más közelharci eszközök, egy modern csatatérre egy épeszű katona ma is visz egy kést, pláne meg is tanulja használni.

Majd amikor eltört, beszorult, vagy kiverték a kezünkből, maradt a pusztakéz, vagy a másik késünk, vagy egyéb eszközök, esetleg az ellenfél kése, vagy egyéb eszközei.

Ezek mind-mind a harc és a harcművészet részei, elvei, és ennek az ismerete elengedhetetlen egy harcos számára akár tetszik akár nem.

A ninjutsuban az a csodálatos, hogy a pusztakezes technikák, illetve inkább elv alkalmazásoktól, apró módosításokkal az egyik  leghatékonyabb eszköz használó harcművészetnek számít. Így nem kell feltétlenül egyfolytában újabb és újabb dolgokat és technikákat megtanulnunk. Hanem elég csak valamilyen eszközzel a kezünkben, a harcművészet ősi elveit alkalmaznunk hely idő és körülmény szerint. Így az egyes eszközök és a velük való harcmodor nem különálló egységek lesznek, hanem ugyan annak a hatalmas és nagy egésznek amit harcművészetnek nevezünk, a különböző megvilágításai.

Mivel minden fegyver játszik, így a kés és a késharc is csak egy ilyen dimenzió.

A Főzéshez tudnám leginkább hasonlítani a dolgot. Ha csak késharccal szeretnénk foglalkozni, az olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy meg akarunk tanulni főzni, de csak édességet. Majd megtanuljuk a legkülönlegesebb és legspeciálisabb édes finomságokat elkészíteni, és egy darabig jó is.

De aztán mi is és mások is megunják, hogy csak édesség van reggelire ebédre vacsorára, és a testünk és egészségünk is hiányolni fogja a többi ízt, a sóst, savanyút, fanyart, pikánst, keserűt. Mert egy jó lakoma elkészítéséhez bizony mind a hatféle íznek a megfelelő arányban és sorrendben kell szerepelnie. Ugyan így a Késharc is csak egy apró összetevője a Harcnak, a harcművészetnek mint nagy egésznek.

Nem, most ez nem azt jelenti, hogy ne tanulj késharcot, ha ahhoz van kedved. Hanem  azt, hogy próbáld ki a többi dolgot is, és ismerkedj meg velük. Mert egy csatatéren, vagy csak az utcán, az ellenség bármilyen sokan lehet és bármilyen közel jöhet.

Sok szeretettel:

Horváth Ádám ninjutsu és jóga oktató


Mindig van nálam kés, csak úriembereknek. Késharc

ui: Ha tetszett a cikk, tarts velünk a Mindig van nálam kés csoportban a facebookon, ahová csak úriembereket várunk

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

4 alkalmas kezdő Kard Szeminárium

ARVE Error: Mode: lazyload is invalid or not supported. Note that you will need the Pro Addon activated for modes other than normal.

KEZDŐ KARD SZEMINÁRIUM

(KEN Jutsu)

HÉTVÉGÉN, Szombat délelőttönként,

kejnutsu, teljesen kezdő kardvívás japán szamuráj karddal

Ha szeretnél megismerkedni a Japán Kardforgatás alapjaival, akkor sok szeretettel várunk ezen a szemináriumon, ahol a Ken-Jutsu alapjait fogjuk elsajátítani.

A Japán kardforgatás méltán híres és népszerű mozgás kultúra az egész világon. Rengeteg legenda, és misztikum övezi a Japán kard, a Katana történetét, illetve az ezt a különleges fegyvert forgató harcosokat. A kardot egy az egyben élet halál küzdelemre fejlesztették ki, és forgatói, akik a kard útját járták, általában egyszerű és egyenes emberek voltak, mint ahogyan egy vágás is nagyon egyszerű, ha elsajátítottuk.

Bár napjainkban a kard nem egy hétköznapi fegyver, azért bárki bemehet egy fegyverkereskedőhöz és vehet magának egyet, rendelhet az interneten, ésutána hordhatja a csomagtartóban, ahogy évente két-három esetről be számolnak az újságok is, ahol “szamuráj karddal” támadott valaki valakire. Ilyen esetekben természetesen nem árt, ha ismerünk egy két hatékony mozdulatot a kard ellen, vagy legalább tudjuk, hogy mivel tudjuk tovább rontani a helyzetünket, vagy mivel javíthatjuk azt. A Kard szeminárium fő célja, nem a hétköznapi mindennapokban esetlegesen előforduló “kard harc” küzdelemre való felkészülés, ez csak egy “mellék hatás” lesz azok számára akik velünk tartanakSzombat Délelőttönként a Gellért Hegyen.

Sokkal inkább egy olyan mozgás és gondolkodás mód megismerése a cél, mely a mai napig híressé és legendássá teszi azokat a harcosokat akik a kard útját járták.

A Ninjutsu egy olyan gyűjtő harcművészet, mely 9 Ryut, Iskolát foglal magában. Ebből a 9Ryu-ból 3 ninjutsu iskola, 3 pedig tradicionális Szamuráj iskola (3 pedig közös). Mind a 9 iskola oktatja a kardforgatás különféle formáit és fajtáit. Mindegyik iskola más szellemiséget és más küzdő mentalitást képvisel, de egy dologban megegyeznek, hogy mindegyik a valódi, élet-halál küzdelem szellemiségében oktatja a kardforgatás művészetét. Valamint az alapok nagyban megegyeznek, amik témáját képezik ennek a szemináriumnak.

Ha el jössz a Kardharc/Kenjutsu szemináriumra, megtanulhatod azokat az alap elveket, amiket már év ezredek óta gyakorolnak azok akik ezzel a műfajjal foglalkoznak. Olyan alap elveket és fogásokat, olyan mozdulatokat sajátíthatsz el, melyeket utána egyedül otthon is tudsz fejleszteni, vagy melyekre tovább tudod építeni a haladó fokozatú kardharc elemeit bármelyik irányzatnál.

A kardharcnál nem kérdés, hogy élet-halál harcról van szó. Mivel a kard egy emberi élet kioltására alkalmas eszköz. Ebben a szemléletben és ezzel a felfogásban edzeni és gyakorolni egészen más, mint puszta kezes technikákat gyakorolni.

Ki jelentkezhet a Kardharc szemináriumra?

A Kardharc szemináriumra bárki jelentkezhet, aki elmúlt már 18 éves. (16-éves kortól szülői engedély és megfelelő szellemi érettség szükséges) Nem szükséges semmilyen előképzettség, valamint semmiféle testi adottságok nincsenek a feltételek között (Egy kezed azért legalább legyen, amivel megfogod a kardot) . A Kenjutsu alapelveit fogjuk elsajátítani, mindenki a saját egyedi testének és képességeinek megfelelően.

Mit fogok tanulni?

A KenJutsu , a Karddal való küzdelem  alapjait fogjuk elsajátítani és gyakorolni:

  • Különböző Kardfogások.
  • Alap vágások, szúrások, döfések
  • Karddal való mozgás
  • Pusztakéz-kard ellen,
  • kard-kard elleni szituációk,
  • Milyen szögekből érkezhet támadás.
  • Reflexjavító gyakorlatok, melyek fejlesztik az ösztönös védelmi reakciókat.
  • Vágás- és döfésmódszerek.
  • A KenTai Ichijo elve, avagy a test kiterjesztése mint természetes fegyver, a fegyver mint természetes végtag használata
  • “gömb érzékelés” mely lehetővé teszi a hatékony védekezést számtalan támadás ellen, néhány alapvető mozdulat tökéletes elsajátítása által.
  • Különféle élethelyzetekben használható alkalmazások.
  • Kard választás alapelvei, tippek, hogy milyen szempontok alapján válaszd ki a kardodat, gyakorló kardodat.
  • Kétkezes, egykezes technikák.
  • Alap koordinációs gyakorlatok
  • Vágás kombinációk és a visszahúzás közbeni vágás módszere
  • Az élet-halál küzdelem szemléletének megismerése és elsajátítása úgy, hogy abból pozitív változás legyen az életünkben, ne paranoiássá váljunk.
  • A kard filozófiája

A legtöbb dolgot utána egyedül is tudod gyakorolni otthon. Sőt igazából ez lenne a lényege ennek a Szemináriumnak, hogy megismerd az alapokat, amiket utána aztán tudsz tovább fejleszteni a következő alkalomig.

Mikor lesz a KenJutsu-szeminárium?

2014. november. 01-22. szombat

De 10:00-12:00

Innentől 4 vasárnap délelőttön át tart a képzés. Javasoljuk az összes órán való részvételt, mivel a témák szisztematikusan vannak egymásra építve


Hol lesz a KenJutsu-szeminárium?

Gellért hegy, a Víztározó felett, szabadtéren a kék ég alatt, a város felett. Rossz idő esetén a Bhima Dojo központban. (Rossz idő ha már pár napja esik az eső, és fel van ázva a föld. (De ha nem leszel biztos benne, felhívsz, és megmondom.)

Milyen felszerelés kell?

Olyan ruhában gyere amit nem sajnálsz. Lábra zokni, edző cipő. Fa gyakorló kard, bokken, tokkal együtt, mert ugye a kardnak van tokja is és azzal együtt kell mozognod. valamint kell egy öv. (Sima fehér, vagy amilyened van, ahová a tokkal együtt teszed a kardot.)

Ajánlom figyelmedbe a Kard Harc Szeminárium résztvevőinek szóló ajánlatunkat, ha még nincs bokkened és tokod:

Akciós Boken+műanyag tok a szeminárium résztvevőinek:

Hogy tudok jelentkezni?

Erről lecsúsztál. Iratkozz fel a harcművészet elvei tanfolyamra, és napra kész infókat kaphatsz a képzéseinkről.

, , ,

Nincsenek hozzászólások

Milyen a jó vándorbot/ túrabot?

Milyen a jó vándorbot? Túlélő túra
A Vadonban mindig legyen nálad egy jó bot:

Az éves szokásos túlélő túrán amikor indulunk, az első lépés az eligazítás után, MINDIG , egy “vándorbot” vágása. A Vándorbot segít felfelé a hegyen, lefelé a hegyen, nem kell mindenért lehajolni, leguggolni, meg lehet vele mindent piszkálni amit találtunk. (Higiénia). Ráadásul rendkívül jó védekező eszköz mondjuk kutyafalkák ellen is. Persze manapság lehet már különböző túra boltokban különböző túra botokat kapni, amik általában alumínium csőből vannak, és amíg csak közkedvelt kiránduló helyekre járunk, ahol rengeteg a turista nyilván megfelelő is. De egy komolyabb, mászós, sétálós, ereszkedős túrához  alkalmatlan, mert nem bírja az oldal irányú terhelést. Vagyis könnyen hajolnak és törnek. Márpedig aki néha szeret körülnézni is az erdőben, és elhagyni a kijelölt, jól kitaposott turista útvonalat, azoknak a jó minőségű túrabot elengedhetetlen.

Mindenki elhagyja a kijelölt ösvényt?

Na és akkor persze lehet mondani, hogy hát én nem megyek le az útvonalról, meg csak azon fogok menni, de aki járt már valaha erdőben, főleg mondjuk egy Pilisiben, vagy más hegy-völgyes, dimbes-Dombos csodában, az tudja, hogy nem olyan nehéz benézni egy-egy turistajelzést, és eltévedni sem túl nagy probléma. De ha csak azt vesszük, hogy valaki legyen tényleg zseniális tér és idő érzékkel, meg tökéletes túra felszereléssel és egyensúly érzékkel megáldva, ő neki is hozhat olyat a sors, amikor bizony le kell térni az ösvényről.

Mondjuk amikor hív a természet. Vagyis ránk jön az üríthetnék, és nem szeretnénk estig magunkkal cipelni a terhet, akkor normális ember be megy valahova az erdőbe, és nem vizel, vagy székel az útra, vagy az út mellé. Persze aki tapasztalt erdőjáró, az tudhatja, hogy nagyon sok nem normális ember is jár az erdőbe, és kicsit sem érdekli, hogy esetleg kellemetlenséget okoz másnak azzal, hogy ott hagyja az efféle “nyomait”…

Az igazán meggondolatlanok, még be is takarják levéllel, vagy a másik nagy kedvenc, amikor egy nagy gombolyag wc papír masnival a tetején ott hagyják az úton a kis ajándék csomagot a következő arra járónak. (Azt meg gondolom nem kell ecsetelni, hogy milyen kellemetlen egy ilyenbe bele lépni az erdő közepén, ahol nem olyan egyszerű megszabadulni egy efféle ballépésektől.)

Tehát bátran ki merem jelenteni, hogy aki túrázni megy, annak bizony ha egészségesen szeretné élni az életét, le kell majd térnie az útvonalról, ha máskor nem, akkor amikor rá jön az inger, hogy meg szabaduljon a terhétől. Ilyenkor pedig egy jófajta vándor bot nagy segítség tud lenni, hiszen könnyű vele egy kis gödröt ásni, majd vissza temetni. Erre persze a boltokban kapható alumínium túra botok teljesen alkalmatlanok.

Aztán ha gubbasztás, vagy eltévedés közben megbotlunk, megcsúszunk, nagyon könnyen lehet vele támaszkodni, hiszen nem véletlenül a három lábú szék a legstabilabb konstrukció, és akkor is jól jön, ha esetleg vaddisznó, kutya falka talál meg bennünket menet közben. A legjobb természetesen ezek elől kitérni és nem a vadcsapásra cuccolni, de ha úgy hozza az élet, a vándor bot bizony egy fegyver kell, hogy legyen a kezünkben, amivel alkalomadtán jó nagyot oda tudunk sózni ha védekezésre kényszerülünk. Persze szoktak mindig lenni olyanok akik azt mondják, hogy mifelénk nincsenek farkasok, medvék stb, de vaddisznó, szarvas, veszett kutya (ember), róka  bármikor az utunkba akadhat, és nem baj ha van nálunk valami amivel távol tudjuk tartani.

Ezért aztán itt vannak a szerintem legjobb vándorbot paraméterei:

Milyen a jó vándor bot:

HOSSZA:  Minimum csípő magasságig és, vagy max. az alsó lengő bordákig. Hosszabbat nem érdemes, mert erdőben, csalitban a hosszabb inkább akadályoz mint segít. Japánul, Bo, vagy Jo méret maximum.

VASTAGSÁGA:  Minimum 3cm. De az ideális fegyverforgatás szempontjából az amit épp átérsz, vagyis mikor marokra fogod, akkor a hüvelyk ujjad rá zár a mutatóujjad felső ujjpercére. (egyéni.) Annál vékonyabb, hogy a felső ujjperc tövét eléred a hüvelyk ujjaddal, semmi képpen ne legyen, mert nem lesz stabil a fogása. (Az a városi sétapálca kategória már.)

ANYAGA: igazából teljesen mindegy, az a lényeg, hogy frissen legyen vágva, és ne a földről felszedve. A Földről felszedett botok általában már korróziónak indultak és meggyengült a struktúrájuk. A friss, ilyen vastagságú vándor botok tökmindegy milyen fából vannak kibírnak elég sok vándorlás közben rájuk nehezedő terhelést, valamint nem törnek el ütés közben. Természetesen a legjobb, a bükk, vagy tölgy.

FONTOS: Ha valaki nagyon fabarát és semmi képpen nem akar friss ágat vágni magának, akkor keresgélget, de egy élő fára csapjon amekkorát csak bír a kiszemelt eszközzel, hogy kiderüljön alkalmas-e vándor botnak. Nyilván, ha eltörik, akkor nem az… (Egyébként ami magától esik le a fáról, az már általában nem alkalmas, úgyhogy gyorsan be szokták látni a természet védők is, hogy bizony friss ág a legjobb…) Ha sajnálunk vágni, menjünk be túra előtt egy faáruházba, és vegyünk magunknak, pár ezer forintért kaphatunk készen ilyen botot, általában kerítés lécnek árulják. Valamint ne dobjuk ki a régit, és így évekig szolgálhat minket egy-egy megfelelő bot.

FORMA: Egyszerű legyen mint a bot, vagyis ne legyen rajta semmi göcsört, ág, elágazás. Művész beállítottságúak szoktak meghagyni rajta elágazásokat, de ezek csak problémát okoznak, főként harc közben. Tehát felejtsük el a három ágú, vagy szigony végződésű botokat, és egyenes legyen. Aztán semmi képpen ne legyen szögletes, hat, vagy nyolc szögletű, mert meg foglyuk utálni. Maradjunk simán a bot, azaz kör formájúaknál.

Jó, ha nem vékonyodik egyik vége fele sem, de ez általában nem kivitelezhető, vagy elég sok keresgélést igényel. Ha mégis csak ilyeneket találunk, akkor az alsó fele legyen a vastagabb. Késsel érdemes gömbölydedre, ergonomikusra faragni, hogy ne legyen rajta olyan rész sehol, ahol kellemetlen, vagy szálkás, vagy bök, vagy szúr. (Pont azért, mert amikor megcsúszik az ember, vagy épp harcolnia kell vele, akkor elég fontos, hogy ne verje szét a saját kezét.)

Jó túrázást!

Szeretettel:
Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató

 

Oszd meg, ha szoktál túrázni!


Szólj hozzá, ha van még valami amit kihagytam!

 

Ha velünk tartanál a következő Túlélő túrára, akkor itt vannak a további részletek és a jelentkezési lehetőséget is itt találod

, , , ,

Nincsenek hozzászólások

Mennyi idő alatt tanulhatom meg fegyverrel megvédeni magam?

Sokszor éri a vád a tradicionális harcművészeteket, hogy elavultak, mert elavultak a fegyvereik és az eszközeik, hogy nem alkalmasak az általuk tanított dolgok önvédelemre, hiszen ma már sokkal modernebb eszközökkel zajlik a harc. Ami igaz is egy szempontból, de talán nem minden irányzatra és dojora.

Önvédelem, Ninjutsu, fegyverhasználat, harcművészeti elvek

Mert egy másik szempontból érdemes szem előtt tartani, hogy például a ninjutsu tanításai, melyeket ezekkel az ősi fegyverekkel őriz, nem idejét múlt elvek, hiszen az emberek testalkata, sok ezer éve ugyan az. Vagyis ugyan úgy két keze, két lába, egy feje van általában az ellenfélnek, és a gerince az ami mindent össze köt az agyával, az is ugyan ott van, nagyon-nagyon régóta. (Hogy a többiről már ne is beszéljünk pl két fül, két szem stb…) Na meg arról, hogy ma Magyarországon sem hordhat mindenki fegyvert. Sőt igazából még a késünk hossza is meg van határozva maximum 8cm-ben. Így a hétköznapi használati tárgyak mint önvédelmi eszközök sokkal nagyobb szerephez jutnak a hétköznapokban az átlag ember számára, mint a lőfegyverek. (De persze ettől még használunk lőfegyvert is.)

A ninjutsunak egy sajátos hozzá állása az eszközökhöz, hogy alapvetően a taijutsut, vagyis a test művészetét, a pusztakezes mozgásokat váltjuk valóra fegyverekkel is, hiszen az elvek nem változnak attól, hogy valami a kezünkben van. Így csupán a kezünkben akadó eszközök eszenciáját kell megértenünk, és villám gyorsan megérthető, hogy azzal például milyen távolságról és milyen harcmodorral van nagyobb esélyünk a túlélésre. Pl egy hosszú bot ideális az ellenfél távol tartására, de földharcnál már inkább akadály a kezünkben, mint előny. Aztán a késel például nem tudunk távolságot tartani, csak minimális a különbség a pusztakezes és késes távolságok között. de ennek a vékony határnak a kihasználása jelenti a késsel való harc alapját, amit ha nem sajátítunk el, akkor könnyen kerülhet veszélybe az életünk.

Nem is beszélve arról a tényről, hogy mivel a fő elv a Túlélés, így minden új és modern fegyver a Ninjutsu repertoárjába tartozik és így gyakorlunk modern lőfegyverekkel meg mindennel, amivel csak harcolni lehet. Hiszen harc során nem feltétlenül csak pisztolyokkal és puskákkal zajlik a csatározás, mert a lőszer bizony elfogyhat, a fegyver elakadhat, besülhet stb. Ha a fő szempont, hogy meg tudjuk védeni magunkat a családunkat, vagy csak a ránk bízott értékeket, esetleg személyt, akkor nagyon fontos, hogy ezt bármilyen a kezünk ügyébe kerülő tárggyal képesek legyünk megtenni.

A harcos nem attól harcos, hogy milyen fegyverekkel harcol, hanem attól, hogy bármilyen eszköz fegyverré válik a kezében, hiszen ő maga a fegyver. Ez az Ninjutsu önvédelem alap gondolata is. Ha valamit megérintesz, kezedbe, szádba stb… 😉 veszel, akkor az a tested részévé válik és így képes leszel küzdeni a túlélésért vele. Teljesen mindegy, hogy egy ősi Japán katanát fogsz meg, vagy egy íjat, esetleg “csak” egy husángot, vagy kést, pisztolyt, puskát stb. ugyan úgy képesnek kell lenned azt harcra használni, hogy a hétköznapi dolgokról már ne is beszéljünk, mint pl egy műanyag palack, kulcs csomó, toll, vagy bármi más.

A legősibb írások ahol harcosokról írnak, olyan emberekről írnak, akik akár egy fűszállal is képesek voltak atombombányi pusztítást kivitelezni és ezzel megvédeni azt amiért harcoltak.

Természetesen ezek az ősi történetek és legendák nem tudjuk, hogy milyen hátteret takarnak, és milyen fűszálra gondoltak a történetek feljegyzői, viszont magát a hozzá állást a túléléshez, az élet halál küzdelemhez nagyon szépen szemlélteti ez a hasonlat. Méghozzá azt a tanítást, hogy soha semmi nincs veszve, és egy marék földet, még a legutolsó pillanatban is fel tudsz markolni, hogy az ellenfél szemébe dobd, vagy szájába, orrába tömd….

Az ősi tradicionális fegyverekkel való gyakorlás, a megőrzött és tovább adott tanítások pedig megőrizték és tanítják azokat az elveket, melyekkel szert tehetünk arra a képességre, hogy bármivel képesek legyünk harcolni.

Innentől fogva például a hambo (rövid bot) elvei alkalmazhatóak a gépkarabély közelharci tusájához, vagy a marok bot technikái használhatóak egy pisztollyal, ha esetleg kifogyott a lőszer, vagy túl közel ért a támadó stb…

A fegyvereknek és felhasználásuknak csak a harcos kreativitása szab határt. Ehhez persze meg kell tanulni ezeket az alap elveket, rengeteget kell gyakorolni egyedül is otthon, hogy aztán valóban elkezdhessük a különféle fegyverekkel való harcmodort más fegyverekkel gyakorolni. Például, hogy egy kötél bot legyen, vagy egy bot kötél. 😉

ninjutsu fegyveres onvedelem

Mennyi idő alatt lehet eljutni erre a szintre?

Ez a leggyakoribb kérdés általában. Hiszen ma mindenki mindent azonnal akar. Elmegyek egy tanfolyamra és valaminek a mesterévé válok 2 hét alatt 10-100 ezer forintért. Mennyi időt, és pénzt kell befektetnem, hogy használni tudjam, hogy jó legyek?

Van egy jó hírem! Ha igazán jó vagy, nincs is szükséged még két hétre sem, meg egy fillér pénzt sem kell adnod senkinek. Elég csupán egy pillanat, hogy az összes fegyvert megértsd és átlásd közöttük az összefüggéseket.

Viszont ezt a pillanatot nem lehet megvenni. Ez nem eladó, ez nem egy tanfolyam témája.

Ezt a pillanatot meg kell teremtened, létre kell hoznod magadban. Le kell hozzá tenned mindent és fel kell hozzá venned mindent, át kell rendezned, szelektálnod kell azokat a dolgokat amiket eddig tanultál, amik ösztönösen benned rejlenek, és leginkább azt amit magadról, Istenről és a világról gondolsz. Na meg persze gyakorolnod kell…

Csak így kaphatod meg ezt az ajándékot, ha életedet céljaidat és mindent fel ajánlasz ennek a pillanatnak az oltárán, ahonnan egészen más megvilágításba kerülnek nem csak a fegyverek, a létezés, hanem az egész univerzum, az összes körülötted kóválygó bolygóval együtt…

Ez néha tényleg csak egy pillanat, néha pedig egy, vagy akár több élet, esetleg az örökkévalóság munkája. Senki máson nem múlik, csak rajtad. Nem függ attól, hogy hol születtél, fiúnak, vagy lánynak, hány kiló vagy miegymás… Csak rajtad múlik minden…

Az információt most már ismered, így a lehetőség neked is adott, hogy megértsd és megvalósítsd a pillanatot az örökké valóságban.

Én is ezt az örökké valóságot  keresem kutatom, életem minden pillanatában a béke és a szeretet útját járva.

Szeretettel:
Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató.

Próbáld ki egy hétig INGYEN!

, , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

1 napos Bo-jutsu Szeminárium

Teljesen kezdő

Hosszúbot – Szeminárium

(BoJutsu)

Bo Jutsu, Tanulj meg bottal harcolni!

2014.08.16.

Szombat

Jelentkezés a bejegyzés alján.

A hosszú bot egy olyan fegyver, amibe könnyen beleszaladhatunk bárhol bármikor. Elég egy seprűnyél, függönykarnis, vagy bármi más amit találunk, és máris alkalmazhatjuk Bo-ként. Természetesen nem mindig hurcolhatunk magunkkal egy testmagasságunkkal azonos hosszúságú botot az utcán, de vannak olyan szituk, amikor nem baj, ha függöny karnist vettünk és hazafelé visszük éppen. A Bo, hosszú bot egyébként egy rávezető fegyver is, hiszen ebből lesz a Naginata, Yari Jutsu később, tehát ha szeretnénk megtanulni lándzsával, és alabárddal is bánni, akkor nem árt elsajátítanunk legalább alap szinten a Bo alap elveit mozdulatait.

Történet:

2007 Karácsonykor Svédországban jártam szerzetesi kiküldetésben, és Götheborgban volt szerencsém ellátogatni egy Ninjutsu edzésre, az ottani Shihanhoz. Nagyon kedvesen fogadott és megörült, hogy viszonylag messzi földről toppant be hozzá egy Ninjutsu gyakorló. Nagyon jó arc volt, meg a tanítványai is.

Épp vizsgára készültek, de mondta, hogy álljak be nyugodtan. Sőt megkérdezte, hogy mit szeretnék, milyen fegyverrel tanítsanak bánni, ha már itt vagyok. Én meg csak szabadkoztam, hogy hát csak beállok edzeni egyet a többiekhez, de annyira kérdezte tovább, hogy végül mondtam, hogy hambo jutsut. Na most azt tudni kell, hogy bár ez egy nagy dojoazért volt legalább 40 ember, akik a hétvégi karácsonyi övvizsgára szerettek volna készülni. Ebből következően eléggé hangzavar volt, így ő nem értette rendesen szerintem, hogy hambo-t mondtam, csak a bo-t és így kijelölt egy akkor 7 danos tanítványát, hogy akkor tanítson nekem bo jutsut.

Na mondom szép… De mindenki elfogadta, hogy én a senseijjel a terem közepén hadonászok a hosszú bottal, ők meg körülöttünk készülnek a vizsgára. Ja, és mindezt szemrebbenés nélkül.

Nem itt fogtam először Bo-t a kezembe, de ez az edzés és azok az elvek amiket akkor és ott gyakorolhattam és tanulhattam ebben a csodálatos dojoban, azok meghatározták és a mai napig meghatározzák a Hosszú bothoz (Meg az emberekhez) való hozzá állásomat.

Azt tanultam egy nagyon speciális szemlélet szerint, hogy miként kell a bottal úgy harcolni, hogy az sosem áll meg, sosem fogom egy kézzel, és soha nincs kicsavarodva a csuklóm, ráadásul nincs olyan pozíciója a botnak mozgás közben, hogy ne tudnék vele ütni, vagy szúrni, bármilyen irányba körbe. Mindezt persze úgy, hogy közben nem ütöttünk meg egyszer sem senkit. 🙂

Azt gondolom, hogy ez a néhány gyakorlat, amit azóta többször is és több formában is láttam más magas rangú oktatóktól is, na meg persze azóta rendszeresen gyakorlom, fejlesztem, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezetes így efféleképpen bánni a bottal, akár egyedül is egy mező közepén. 🙂

Na ezen a napon, ezt a technikát fogjuk főleg gyakorolni, aminek a készség szintű elsajátítása egyébként nagyban hozzá járul a hambo, naginata, jari, vagy bármilyen más hosszú fegyver használatának komolyabb ismeretéhez.

Ki jelentkezhet a Bot szemináriumra?

A bo Jutsu szemináriumra bárki jelentkezhet, aki elmúlt már 18 éves. (16-éves kortól szülői engedély és megfelelő szellemi érettség szükséges) Nem szükséges semmilyen előképzettség, valamint semmiféle testi adottságok nincsenek a feltételek között, mivel a botharc alapjait fogjuk tanulni és gyakorolni az alapoktól. A botharc alapelveit fogjuk elsajátítani, mindenki a saját egyedi testének és képességeinek megfelelően. Nincs felső korhatár sem, hiszen bármikor meg lehet tanulni. FONTOS! Nem feltétel a Ninjutsu edzésekre való járás sem.

Mikor lesz a Botharc-szeminárium?

2014.08.16.

Szombat

De 10:00-16:00

 –

Hol lesz a Botharc-szeminárium?

Gellérthegy Víztározó felett, ahol a nyári edzések is vannak Péntekenként.
(Ha nem megy másképp írd be a google maps-ba, hogy filozófusok kertje.)

Milyen felszerelés kell?

Elvileg jó idő lesz. De azért hozzál esőkabátot és pulóvert is, amiben azért tudsz szabadon mozogni. Nembaj ha vízhatlan, bár ha nagyon esik, akkor máskor tartjuk meg. Esőnap: augusztus31 vasárnap. (A Nagyon esik az locsogóesőt jelent, de emilben aznap jelezzük, hogy meg lesz-e tartva a szeminárium.

Kell még egy Bo, egy hosszú bot. Bármilyen botot hozhatsz, de az ideális egy akkora mint amekkora te vagy, vagyis nem érdemes sablon botot venned, hanem érdemesebb levágnod a magad méretét.

Kérhetsz abból is amit magunknak intézünk, ez valószínűleg nagyon jó minőségű tölgy (vagy bükk) fa bo lesz és 2m-2,10cm hosszú lesz, mert ebből biztos kijön egy pont akkora mint amekkora te vagy. (Lehet előre levágjuk, vagy ott a helyszínen.) Ennek db-ja 5500Ft-lesz és a jelentkezésnél kell kitöltened, hogy akarod-e. (Ha kéred, akkor ezt előre be kell hoznod a dojoba edzés időben.)

Mennyibe kerül?

Mivel ezzel a szemináriummal ünnepeljük a Facebook oldalunkon a 2000. Rajongót, így ennek örömére egy jelképes összeggel támogathatod a Dojot:

2000Ft

(adomány jellegű.)

Hogy tudok jelentkezni?

Itt kell megadnod neved, emiled, telefonszámod, születési éved, azt, hogy kérsz-e bo-t, és ha igen, akkor milyen magas vagy (A Bo árát előre be kell hoznod a Dojoba, és a helyszínen fogod megkapni a fegyvert.). Ezután ha sikerült a jelentkezésed, akkor át dob egy “Sikeres Jelentkezés” oldalra, majd kapsz a postafiókodba egy megerősítést kérő emilt. Utána már csak be kell fizetned az előleget, és akkor lesz biztos a helyed a táborban. Ha valami nem így történik, akkor legyél kedves írni egy emilt a ninjutsubudapest@gmail.com címre, mert a technika ördöge állt közénk. (A számlálóval ne foglalkozz, ha a regisztrációd után nem vált át egyből, eggyel kevesebbre, mert általában Reggelente frissül.)

Erről lecsúsztál. Töltsd le a harcművészet elvei tanfolyamot, és  emailban kapod majd az értesítést a következő programról!

,

Nincsenek hozzászólások

HAN Legális, Önvédelmi, Taktikai, Városi, túlélőkés. 100% Magyar.

ARVE Error: Mode: lazyload is invalid or not supported. Note that you will need the Pro Addon activated for modes other than normal.


Hosszú tervezői munka eredménye képen elkészültünk  a Közbiztonságra Különösen Veszélyesnek NEM Minősülő Önvédelmi, Taktikai, Városi Túlélő késsel, a HAN-nal. 2012 Karácsonya óta tervezzük, alakítjuk formázzuk, és most jutottunk el oda, hogy azt merjük mondani rá, hogy kész.

3 ŐSI HARCI KÉS EGYBEN

A Kés 3 másik késnek az előnyeit élvezi, egybe lett tervezve a Kukri (Nepál) , Karambit (Indonézia) , Kunai (Japán), kifejezetten önvédelemre, és a védekezési technikák kivitelezésére. De vettünk ötleteket az egyik mesterem Dean Rostohar Specwog harci késéből mely leginkább a penge speciális kialakítására volt hatással, és a Gerber Bear Grills szériájából kerültek rá okosságok, meg minden máshonnan is ami megtetszett, vagy használhatónak tűnt… (Lesz róla egy videó hamarosan.)

SZERSZÁM, ÉS FIGYELEM ELTERELÉS!

A fixpengés késen található még sörnyitó, szegkihúzó, csavarhúzó (Hogy ne a hegyével akard csinálni. ) ami egyben üvegtörő is, kilincselő ablak és ajtó méretben, 10-es villás kulcs, de a 9-8-7-es csavaranyákat is lehet vele lazítani. Fel lehet szerelni könnyedén egy bot végére a markolat kötéllel, aminek anyaga Paracord (ejtőernyő zsinór, aminek a szakító szilárdsága 234kg) és így lándzsaként használható (Esetleg állatok ellen). Nem beszélve arról, hogy ami elsőnek szembe tűnik, az a sörnyitó, így simán legyint bárki aki nem ért hozzá, hogy “Á, ez csak egy sörnyitós divat kés!” (Ezt teszteltük sokat. 😉 De a karambit hajlítás miatt tollas ág készítésére, vagy nyárs faragásra is kiválóan alkalmas. Ütőfázás, fokla szedés, erdőben meg se kottyan neki. Nyilván van az a feszítés amit nem bír már, de ez egy önvédelmi zsebkés vész esetére, amivel azért az erdőben sem leszel nagy gondban.

TÖKÉLETESEN KÉZRE ÁLL, ÉS SZEMÉLYRE SZABHATÓ!

  • A kés formai kivitelezése során a minél kényelmesebb és kézre állóbb fogás volt a szempont, hogy ergonómiailag minél tökéletesebben simuljon a tenyeredbe. Létre is hoztuk az ergonometrikus kifejezést, ami eddig állítólag nem létezett, tehát a HAN a világ első ergonometrikus kése.
  • Elővétel után, egyből használható, és könnyű kivenni és eltenni.  Kydex tokkal szállítjuk, amitől megnő kissé a várakozási idő, de cserébe egy biztos strapabíró és teklok kompatibilis cuccod lesz hozzá.
  • A kés  súlyozását úgy alakítottuk ki, hogy könnyedén lehessen rajta fogást váltani, ami természetesen, leginkább késharc közben jelent előnyt. Ez egyébként szerintünk a legfontosabb szempont egy késnél.
  • A markolat formája pedig fordított állásban is tökéletes fogást biztosít.
  • A könnyen és gyorsan, egyszerűen és olcsón cserélhető paracord markolat szinte végtelen számú lehetőséget biztosít, hogy a kisebb és nagyobb kezűek is úgy állítsák be maguknak a markolatot, hogy az tökéletesen passzoljon.
  • A Zsinór markolat miatt nem csúszik a kezedben a markolat, ha folyadék éri, mondjuk véres lesz, ami ha legvégső esetben vészmegoldásként használnod kell, azért lássuk be, hogy egyáltalán nem tűnik lehetetlennek…
  • Uraknak, nem kell megunniuk a kést, hanem, egyetlen könnyed mozdulattal kicserélhetik más színűre a markolatot. Hölgyeknek pedig tökéletes kiegészítő lehet mindenféle színű öltözékhez, hiszen a paracord ejtőernyő zsinór a reneszánszát éli, és a szivárvány minden színében beszerezhető ma már könnyedén.

Ezt gondolják róla azok, akik kipróbálták:

ARVE Error: Mode: lazyload is invalid or not supported. Note that you will need the Pro Addon activated for modes other than normal.

MITŐL ÖNVÉDELMI KÉS?

A Penge formája kifejezetten hárításokra van kialakítva, az ellenfél ütő, szúró, döfő vagy vágó kezének a minél könnyebb kontrolljához, illetve a gyors visszatámadáshoz lett igazítva. Szóval nem kifejezetten egy szalonnázó kés, bár kis gyakorlással arra is tökéletesen alkalmas. S bár lehet vele támadni is természetesen, a penge formája és mérete és formája miatt inkább a kontrollok és megállításoknál rendkívül hatékony.

MITŐL EGYEDI FEJLESZTÉS?

A kés markolata egy speciális fonási eljárásnak köszönhetően, egy mozdulattal leoldható, és a végére rögzített kötélnél fogva pördíthető, dobható, vissza rántható. (Persze ehhez azért már szükség van komolyabb gyakorlásra is.) Eképpen használva, akár több ellenfelet is távol lehet tartani. Egyébként a késről leoldott markolatkötéllel és a hozzá rögzített pengével egyéb speciális önvédelmi, lefegyverző, megállító, fojtó, kontrolláló, lezáró, megkötözős  technikák kivitelezésére is rendkívül alkalmas. Kezdőként inkább ez utóbbit javasoljuk, bár ezt sem árt szakértő segítségével gyakorolni…

Valamint a sörnyitó rész, ami egy átlag halandó kezében és szemében “csak egy sörnyitó”, kis gyakorlással olyan technikák kivitelezését teszi lehetővé, amire egyetlen másik kés sem képes, hiszen manapság nem feltétlenül használják idegpont stimulálásra a kések egyéb részeit. Tulajdon képpen mondhatnánk, hogy a negyedik fegyver amit bele terveztünk, az a jutte, de igazából ez a kis pöcök semmi képpen nem alkalmas más pengék eltörésére és megakasztására, amire a juttét eredetileg tervezték, csak az izmok és bőrfelület stimulálására használható.

TOK ÉS REJTHETŐSÉG?

Kis helyen elfér, könnyen rejthető. Formájából fakadóan zsebbe kényelmesen elfér (Combívre illeszthető), és övre is felfűzhető kydex tok van hozzá, melyre többféle paracord fonást is lehet tenni egyéni ízlésnek megfelelően.

HAN Közbiztonságra különösenveszélyesnek nem minősülő önvédelmi városi túlélő kés.

MINDENNAPI TÁRS!

Könnyű súlyánál fogva (100g) nem jelent nehézséget a táskába, vagy övön, zsebben  hordva, akár egész nap megbújik észrevétlenül a felszerelésünk tökéletesen modern részeként, és csak akkor kerül könnyedén elő, amikor szükség van rá. Mivel rozsdamentes acélból készült, így nem korrodálódik, és egy speciális hőkezelési eljárásnak köszönhetően az elkészítés után olyan keményre van edzve az anyag, hogy az éle is viszonylag nehezen kopik el. De akkor sem kell megijednünk, ha sokat használjuk, hiszen a speciális anyagválasztásnak köszönhetően könnyen megélezhető, akár egy kilincsen, kövön, vagy másik késen. (Nem kell külön elküldeni sehová.)

A Kés Paraméterei:

anyaga: Hőkezelt Rozsdamentes Acél (KO13)
hossza: 19,3cm
vágóél: 7,9cm
szúróhossz: 6,5cm
pengevastagság: 3mm
súly:100g
tok: kydex

A kést több tervező, és hozzáértő szakember véleményezte és formálta, akivel csak találkoztunk, mindenki hozzá tett valamit, de Bánsághi Mátè páncèl ès fegyver kovács, a jelenlegi kèszítő volt az akinek igazán hálával tartozunk az álhatatos munkájáèrt ès segítsègèrt. A fő elv az volt, hogy a kis női kezekkel rendelkezők és a nagy lapát tenyerűek is egy olyan pengéhez juthassanak, amit legálisan hordhatnak maguknál ma Magyarországon, és ha bajba kerülnek és semmi más választásuk nincs, akkor a leghatékonyabban meg tudják védeni magukat.

FONTOS!

Ez nem egy kifejezetten munka kés. Vagyis a szerszámok és funkciók nem azért vannak rajta, hogy akkor mostantól ezzel szereld a bringádat. A rajta lévő speciális szerszámok a menekülés segítésére vannak, ha bajba kerülnél, vagy olyan helyzetbe, amikor már semmi más lehetőséged nincs a menekülésre, mint ez a kis eszköz. Ezért is szerepel a nevében a “VÁROSI TÚLÉLŐ” kifejezés.

ITT TALÁLSZ TÖBB KÉPEKET a késről, és a fejlődéséről.

ARVE Error: Mode: lazyload is invalid or not supported. Note that you will need the Pro Addon activated for modes other than normal.

MENNYIBE KERÜL?

Ára:

1db: 26000Ft
2db: 50000Ft

+AJÁNDÉK
Gyakorló verziót kapsz hozzá 

Ha kettőt rendelsz, akkor kettőt!

HANGYA

(5000Ft)

Hangya Közbiztonságra különösenveszélyesnek nem minősülő önvédelmi városi túlélő kés.

 

Ezért megkapod a kès homokfújt, vagy szinterezett verzióját+ Fekete Paracord markolatot, amit ízlésed szerint csereberélhetsz, valamint egy fekete kydex tokot, + egy gyakorló kést is, ami ugyan akkora, de le van kerekítve. Szintén rozsdamentes acélból van, hogy egy ugyan olyannal tudj bátran gyakorolni a sérülés veszélye nélkül!

 

Han önvédelmi Taktikai kés. késharc

Hogy tudom megrendelni?

Általában nincs raktáron (De persze ez sem mindig igaz.), itt tudod előjegyezni, hogy szeretnél.  Ha jelezed itt és most előre, hogy kérsz, akkor félre teszünk neked egyet, és jelezzük, hogy mikor és hogyan juthatsz hozzá (Kb 2-3 Hónap). Ha megadod a postázási adatokat, akkor pedig el tudjuk küldeni majd neked. Telefonszám nélküli rendeléseket töröljük. Ha sikerült a rendelésed, át dob egy köszönő oldalra. ha nem dob át, akkor a technika ördöge akadékoskodik, akkor ugyan ezekkel az adatokkal légyszíves küldj egy emailt ide: ninjutsubudapest@gmail.com

ŐRÜLT GYŰJTŐ SZŰRŐ 

(hogy ne raboljuk egymás idejét)

Mielőtt rendelnél ezeket gondold jól át:

  1. Mi nem egy kés gyár vagyunk, így ezt a kést tulajdon képpen hobbiból csináljuk, azoknak az embereknek, akik szeretnék ha lenne egy efféle jól átgondolt utolsó esély náluk vész esetére. Tehát nem teszel szívességet azzal, ha rendelsz, mi teszünk neked szívességet, hogy lehet egy ilyen késed, ami a Bhima Klán hivatalos pöngéje.
  2. Bánsághi Mátè mester aki a késeket kézzel csiszolja, nem egy gép, így nincs két egyforma HAN, sőt néha vannak rajta bizony mértani apró tökéletességek is, hiszen ez nem egy egyszerű paraszt kés aminek csak meg kell húzni az élét, hanem egy elég bonyolult penge forma, amit még géppel sem vállalt be egyetlen ilyesmivel foglalkozó cég sem. Én ezeket az apró különbségeket a Kés Perzsa foltjának hívom, ami alapján könnyen tudod azonosítani, hogy melyik a tied.
  3. Ha gyűjtő vagy és a vitrinbe akarsz egy tökéletesen gyönyörű kést, akkor semmi képpen ne rendelj, mert ez nem egy vitrinbe való kés amit néha-néha elővéve nagyítóval végig nyálazhatsz, meg maszturbálhatsz rá, hogy mennyire tökéletesen gyönyörű, hiszen ez egy harci kés, és már eleve úgy fogod megkapni, hogy harcra alkalmas. Ezért a homokfújt felület, ami például össze van karistolva alapból.
  4. Tudd, hogy a kydex tok, az karcolja,a pengét. Ennek a toknak az a lényege, hogy tökéletesen ráillik, de cserébe itt ott szorul, és bizony a kés eszi az anyagot, és az anyag is eszi a pengét. Tehát ez a kés nem egy befektetés, amit megveszel használsz, aztán eladod, mert ha használod, az bizony látszani fog rajta. (Nekem persze ettől lesz egy kés frankó, és értékes, de a gyönyörködőseknek a karcolódás rajta hátrányt fog jelenteni.)
  5. Ha egy különlegesen szép darabot akarsz magadnak, ami tökéletesen sikerült a fenti leírás ellenére, akkor személyesen kell bejönnöd a dojoba, és válogatni a meglévők közül. Különben meg kell elégedned azzal, amit postán küldök neked. Természetesen csak szerintem tökéletes darabokat adok ki a kezemből, melyek használati értéke egyáltalán nem gyengül attól, hogy egyedi darabok. De ha a fenti pontokat nem tudod megérteni, akkor ne rendelj semmi képpen, mert bár a törvényeknek megfelelően vissza fogod kapni a pénzed 100%GARANCIA , ha vissza hozod a kést.
    Viszont így rengeteg időmet elrabolod a rendeléseddel, a postán való sorban állással, utána a levelezéssel, stb ezért nem foglak a barátaim közt számon tartani, sőt azt fogom gondolni, hogy direkt szívattál meg, hiszen  én itt világosan elmondtam a játék szabályokat.
  6. Ha el tudod fogadni, hogy önvédelmi, harci szempontból, vagyis funkcionalitását tekintve egy teljesen tökéletesen alkalmas darabot fogsz kapni, akkor hajrá! Csatlakozz a HAN tulajdonosok egyre népesebb táborához:


Név:*
Email:*
telefon:*
posta cim:*
iranyitoszam:*
foglalkozas:*
megjegyzés:

CSATLAKOZZ A HAN KLUBBHOZ FACEBOOKON!

Nincsenek hozzászólások

HANRIKI Speciális Önvédelmi Paracord Kulcstartó

Speciális Önvédelmi Kulcstartó

(HANriki)

hanriki, ninjutsu, önvédelmi kulcstartó

Ha szeretnél egy olyan önvédelmi eszközt ami:

  • Könnyen használható: Nem bonyolult, egyedül is gyakorolhatsz vele otthon
  • Mindig nálad lehet legálisan: hiszen a kulcs csomódat mindig magadnál hordod.
  • Multifunkcionális: Többféle képpen használható, lehet kulcstartó, karkötő, öltözet kiegészítő, túlélő eszköz, nehéz tárgyak cipelésénél segítség stb…
  • Fejleszti az egyensúly és tér érzékelést: Több ellenfél ellen is kiváló, sőt használata alapból 3dimenziós, hiszen egy gömböt védesz vele, azt ami körbe vesz téged.
  • Jó minőségű: Nem szakad el, vagy törik össze, gyepálhatod nyugodtan
  • Kényelmes konstrukció: Olyan az elrendezése, hogy nem akad be semmibe és többféle viselésre is alkalmas, hogy kívülről egy divatos (Trendi 😉 öltözet kiegészítőnek látszik, csak akkor derül ki, hogy mire jó még, ha tényleg fegyverként kell használnod.

Az eszköz 2 év fejlesztés után elérhető. Most érte el azt a formát, amivel maximálisra növeltük a használhatóságot és terhelhetőséget, így a legkisebb az esélye annak, hogy magadat ütöd meg vele, az, meg hogy elszakadjon, szinte lehetetlen.

Hanriki önvédelmi kulcstartó paracordból

A Manriki egy ősi fegyver, gyökerei és különböző elnevezéssel majd minden kultúrában megtalálható. Ez valószínűleg azért van így, mert nagyon egyszerűen elkészíthető. Tulajdon képpen egy fél méter hosszú láncra kötözött két súlyról van szó. Bár azok akik értenek a használatához, a lekerekített és marokban elférő súlyokra esküsznek, hiszen ez a fegyver igényel némi gyakorlást, különben könnyen használója ellen fordulhat, a végén lévő nehezékek lehetnek különböző hosszúságúak, formájúak és méretűek, hiszen elég sok filmes jelenetet ihletett meg az efféle lánc.

Ez a tradicionális Manriki és néhány technika hozzá. Nagyon hasonlít amit tanulni fogunk de mégis néhány dolog megváltozik, mert a Manriki Speciális Önvédelmi Kulcstartónak más az anyaga, súlya és a méretei:

ARVE Error: Mode: lazyload is invalid or not supported. Note that you will need the Pro Addon activated for modes other than normal.

Használatát és viselését nehezíti még, hogy a legtöbb országban, így Magyarországon is tiltott, Közbiztonságra Különösen veszélyes eszköznek nyilvánul mindenféle formája. Na meg egy félméteres láncnak hacsak nem kifejezetten csatába indul az ember olyan súlya van, amit nem feltétlenül cipel szívesen magával az ember nap mint nap.  Szóval évek óta gondolkodtunk, hogy miként lehetne ezt a rendkívül kreatív, jól elrejthető és nagy hatékonysággal használható eszközt olyan formába önteni, hogy a hétköznapokban is magunknál hordható legyen, és ha megállít a rendőr, akkor se kerüljünk bajba.

Manriki Speciális Önvédelmi Kulcstartó

Történet:

A Teszt verziókat 2012 Nyarán készítettük el, és ősszel kezdtük el a tesztelést. A Cél az volt, hogy egy olyan eszközt alkossunk, ami könnyű, kis helyen elfér, lehet manrikiként alkalmazni, de egy hétköznapi használati tárgy. Első blikkre a kulcstartó tűnt jó megoldásnak, hiszen az alapból egy vas súly, hiszen mindenkinek van egy csomó kulcs a csomóján, ami ráadásul fémből van, és ami tökéletesen megfelel a manriki egyik végének.

Így már csak azt kellett kitalálni, hogy mi legyen a lánc, és a másik végén a súly. Természetesen nem akartuk a kulcstartót még nehezebbé tenni, és azt is szem elé kellett venni, hogy ne nézzen ki rosszul, hiszen egy batár nagy ocsmány kulcstartóval szaladgálni nem biztos, hogy túl jó érzés, így kerestük a különféle megoldásokat, hogy megfeleljen az ezred forduló utáni trendeknek, és igényeknek. Így döntöttünk a PARACORD mellett. Vagyis hosszas kísérletezgetés után az ejtőernyős zsinór nyerte meg a versenyt. (Volt még lánc, cordura, hegymászó kötél stb.)

PARACORD 550: Nagy szakító szilárdsággal bíró (280kg) ejtőernyős zsinór, amit ráadásul sokféle színben gyártanak ma már. Egy erős műanyag szálakból álló színes burkolatból, és általában ebben futó 7 szintén elég erős belső zsinórból (Majdnem damil, de annál vékonyabb és erősebb és hajlékonyabb) álló kötélről van szó, ami manapság amúgy is nagyon divatos a különféle túlélő körökben.

KARKÖTŐ: Ebből készítik a Paracord túlélő karkötőket, amiket tulajdon képpen tovább fejlesztettünk manrikivé. Hiszen a Klasszikus karkötőhöz képest a mi Manriki Kulcstartónk kétszer olyan hosszú, így kétszer is rá lehet tekerni a karra, ha valaki nem akarja mindig összeszerelve a zsebében, keze ügyében tartani. Mivel ha például hölgyről van szó, aki bulizni megy, és oda nem biztos, hogy jó egy ekkora eszközt egyben vinni, viszont kulcs így is meg úgy is lesz nála, ezért acélkarabinerekkel szét szedhető és variálható a szett, hogy esetleg csak hazafelé szereljük össze, amikor mondjuk egyedül kell végig sétálnunk egy buli után néhány sötét utcán.

CSAT: A Csatok, amik karkötőként is használhatóvá teszik a cuccot, persze a gyenge láncszemek, hiszen ezek műanyagból készülnek, de ezek nem vesznek részt az eszköz struktúrális szerkezetében amikor Manrikiként, azaz fegyverként kell funkcionálnia, hiszen ezekre a stratégiai pontokra összehegesztett acélkarikákat és acél karabinereket tettünk, valamint az összefont Paracord zsinórt, ahol egy szál van összefonva 4szeresen, így tulajdon képpen egy 4x280kg szakító szilárdsággal bíró “láncot” kapunk, ami egyáltalán nem néz ki láncnak, vagy veszélyesnek, főleg ha mondjuk rózsaszínből, lilából, vagy narancssárgából van.

SÚLY: Aztán azon is sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a Manriki másik végén, hiszen ha valakinek nem olyan hatalmas a kulcs csomólya, akkor nem elég neki két félbe szedni, és akkor evidens, hogy kétszer 10 kulcs lóg mind a két végén a cuccnak, hanem kellett egy olyan dolgo, ami alkalmas arra, hogy komoly sérülést okozzon az ellenfélnek, de nem látszik veszélyesnek, nem kellemetlen, kényelmetlen a súlya és az érintése, ha a zsebben, vagy a táskában lapul. Így a nagyobb méretű összehegesztett acélkarikák mellett döntöttünk, amit mindenki a kézméretének megfelelő méretben tud igényelni. Lehet simán egy közepes, vagy nagy karika, de az igazán hatékony, az úgynevezett pilótakekszes össze állítás, ami két ilyen karika összefonva szintén valamilyen színű paracord zsinórral.

Manriki Speciális Önvédelmi Kulcstartó

Biztonság: Nem egyet szétszabtunk és összetörtünk, mire kifejlesztettük azt a konstrukciót, ami a legstrapabíróbb, ellenállóbb, és leginkább használható. Hosszas keresgélés után találtuk meg azokat a beszállítókat akik amegfelelő minőségű alapanyagokat tudják biztosítani, amik garantálják, hogy ha valóban használnod kell az eszközt, akkor az ne forduljon ellened.

Manriki Speciális Önvédelmi Kulcstartó

Mennyibe kerül?

szár: 8000Ft  helyett csak 6000Ft

súly: 4000Ft  helyett csak 3000Ft

EGYÜTT: 9000 Ft 

2015 október 30 péntekig

(Mert április első hetében az összes edzésen csak ezzel fogunk foglalkozni a készség szintű elsajátításhoz.)

Hogy tudok rendelni?

Itt kell megadnod neved, emiled, telefonszámod, Csuklód átmérőjét. De a legjobb az lenne, ha be jönnél a dojoba, és ott a karodra próbálnád a különféle hosszúságú karkötőket és a markodba fognád a 3 féle súlyt, hogy kiválaszd a neked legkényelmesebbet. Ezután ha sikerült a jelentkezésed, akkor át dob egy “Sikeres Jelentkezés” oldalra, majd kapsz a postafiókodba egy megerősítést kérő emilt. Ha valami nem így történik, akkor legyél kedves írni egy emilt a ninjutsubudapest@gmail.com címre, mert a technika ördöge állt közénk. Ha elkészült, kapsz emil értesítőt, és a dojoban átveheted.  Ha szeretnéd postán megkapni, akkor légyszíves a megjegyzés dobozba megadni a címedet is. Ekkor utánvéttel küldöm, és a postaköltség még rá jön az árra, ami kb 2000ft.
Ha kétszínű kulcstartót akarsz, akkor perjelet tegyél a két szín közé, előre írva a fő színt, és mögé, hogy mivel legyen kombinálva, majd kötő jellel a súlyt is ugyan ebben a felállásban. Például az enyémet így kéne megrendelned: Kék/neonzold-Kék


Név:*
Email:*
Telefon:*
kulcstarto db – suly db:*
kulcstarto szin – suly szin:*
megyjegyzes:

Színek:

hanriki szinek

(A kép nem sikerült túlságosan, de a színek rajt vannak)
(piros, magenta, narancs, rózsaszín,neonzöld, türkiz, kék, lila, homok, drapp, khaki, fekete)

, , ,

Nincsenek hozzászólások

4 alkalmas Késharc-szeminárium

————————————–

DEC 6 KÉSHARC

HAN Bemutatkozik

Hegedű u.3

KAttints ide a jelentkezésért

————————————–

 

KÉSHARC-SZEMINÁRIUM

Tanto Jutsu

3D Technológiával nyomtatott, Közbiztonságra Különösen Veszélyesnek NEM Minősülő, Önvédelmi Taktikai Kés ABS Műanyagból

Horváth Ádám Ninjutsu oktató

A Késharc egy nagyon gyors és hatékony küzdelmi stílus már a történelem kezdete óta. Nem véletlenül használják napjainkban is a világ minden táján különféle szinteken. A kés kicsi, gyors és egyszerű, valamint halálos fegyver. Éppen ezért nem szabad elviccelni a vele való gyakorlást.

Bárkinél lehet kés, hiszen hazánkban Magyarországon 8cm-es pengét simán hordhatsz magadnál, ugyan úgy mint bárki más is. Egy 8cm-es penge azonban hozzá értő kezekben olyan pusztításra képes, hogy arról csak keveseknek van fogalma. (A törvény megalkotóinak minden bizonnyal nincs.) Ezért fejlesztettük ki mi is a saját késünket, amire a szeminárium is épül.


“A késharc alapja, hogy ha az ellenfélnél kés van és nálad nincs, akkor fuss!”

De vannak olyan szituációk, amikor nem tudsz elszaladni…

Mert ott a családod, barátnőd, gyereked, vagy épp a házadat akarják kirabolni. Ilyenkor nagy hasznát veheted azoknak a jól begyakorolt fogásoknak, megtanult elveknek amit egy ilyen Késharc szemináriumon tanulunk.

Ha el jössz a késharc szemináriumra, ott megtanulhatod azokat az alap elveket, amiket már év ezredek óta gyakorolnak azok akik ezzel a műfajjal foglalkoznak. Olyan alap elveket és fogásokat, olyan mozdulatokat sajátíthatsz el, melyeket utána egyedül otthon is tudsz fejleszteni, vagy melyekre tovább tudod építeni a haladó fokozatú késharc elemeit bármelyik irányzatnál.

A késharcnál már nem kérdés, hogy élet-halál harcról van szó. Mivel a kés egy emberi élet kioltására alkalmas eszköz. Ebben a szemléletben és ezzel a felfogásban edzeni és gyakorolni egészen más, mint puszta kezes technikákat gyakorolni.

Ki jelentkezhet a Késharc szemináriumra?

A Késharc szemináriumra bárki jelentkezhet, aki elmúlt már 18 éves. (16-éves kortól szülői engedély és megfelelő szellemi érettség szükséges) Nem szükséges semmilyen előképzettség, valamint semmiféle testi adottságok nincsenek a feltételek között. A késharc alapelveit fogjuk elsajátítani, mindenki a saját egyedi testének és képességeinek megfelelően. Nincs felső korhatár sem, hiszen bármikor meg lehet tanulni.

Mit fogok tanulni?

A késharc alapjait fogjuk elsajátítani és gyakorolni:

  • Pusztakéz-kés ellen,
  • kés-kés elleni szituációk,
  • Különböző késfogások.
  • Milyen szögekből érkezhet támadás.
  • Reflexjavító gyakorlatok, melyek fejlesztik az ösztönös védelmi reakciókat.
  • Vágás- és döfésmódszerek.
  • A test kiterjesztése mint természetes fegyver, használata összhangban a késsel.
  • “Zónavédelemi rendszer”, mely lehetővé teszi a hatékony védekezést számtalan támadás ellen, néhány alapvető mozdulat tökéletes elsajátítása által.
  • Különféle élethelyzetekben használható alkalmazások.
  • Késválasztás alapelvei, tippek, hogy milyen szempontok alapján válaszd ki a késedet.
  • Késhordás stílusai, rejtve, nyíltan stb.
  • Gyors, egykezes technikák.
  • Haladó gyakorlatok melyek fejlesztik a feltételes védekező reflexeket, gyakorlatilag bármilyen típusú támadás ellen
  • A támogató kéz és késes kéz koordinációja
  • Megállító taktikák, melyek képessé tesznek a küzdelem gyors, humánus és legális befejezésére
  • Vágás kombinációk és a visszahúzás közbeni vágás módszere
  • Spontán lefegyverzés
  • A megszerzett képességek összerendezése egy átfogó tréningmódszer, komplett küzdelmi rendszer kialakítása
  • Nagy sebességű késhasználati taktikák
  • Kapcsolat a pusztakezes taktikák és a késhasználat között.

Mikor lesz a késharc-szeminárium?

————————————–

DEC 6 KÉSHARC

HAN Bemutatkozik

Hegedű u.3

KAttints ide a jelentkezésért

————————————–


Hol lesz a késharc-szeminárium?

Hegedű u.3. Iskola, ahol a Bhima Dojo edzései is vannak.

Milyen felszerelés kell?

Olyan ruhában gyere amit nem sajnálsz. Lábra zokni. Egy gyakorló kést szerezz fából lehetőleg, vagy gumiból se rossz, csak az könnyen elhajlik, így nehéz vele megérteni pár dolgot. Vagy ajánlom figyelmedbe a Kés Harc Szeminárium résztvevőinek szóló ajánlatunkat:

Akciós Önvédelmi és Gyakorló Kés a Késharc szeminárium résztvevőinek:

Ha igényled, akkor akciósan rendelhetsz mint a szeminárium résztvevője a saját fejlesztésű Közbiztonságra Különösen Veszélyesnek NEM Minősülő Önvédelmi Taktikai Késből, melyet 3D technológiával nyomtatunk. a kést a szeminárium résztvevői 7000Ft-ért rendelhetik meg (9900Ft helyett)
Jelentkezz itt és írd be, hogy kérsz-e a műanyag késből, melyet egy kis szigetelő szalaggal leragasztva fogunk használni a tréningen, de amúgy a valódi életben természetesen enélkül lehet nálad bárhol, bármikor, hiszen nem veheti el a rendőr, mert megfelel a jogszabályoknak. Itt tudhatsz meg többet róla.

Hogy tudok jelentkezni?

————————————–

DEC 6 KÉSHARC

HAN Bemutatkozik

Hegedű u.3

KAttints ide a jelentkezésért

————————————–

 

Nincsenek hozzászólások