Menü

Nagy Tanítók

Mitől mester az igazi mester? Hogyan válasszak mestert?

Milyen az igazi Mester?

Mi az, hogy mester? Ki az a mester?

Először is szeretném leszögezni, hogy a Japán nyelvben ilyen szó, hogy mester nem létezik. Sőt halkan és csendben jegyezném meg, hogy az ős Magyar nyelvben sem, ott is csak egy jövevény szó. A legkorábbi források ahol találtam a származására írásos utalást, azok Bibliai eredetűek, ahol Jézust szólítják mesternek, vagyis igazából héberül hívják így: Rabbi. 

De ezen a vonalon nem is szeretnék tovább menni, inkább szeretnék rávilágítani arra az egyszerű nyelvtani és történerlmi csúsztatásokból származó félre értésre, ami Magyarországon is erőteljesen jelen van. Mégpedig az a puszta tény, hogy valaki ki meri írni magáról, hogy ő valaminek a mestere…

A Sensei az nem Mester.
A legnagyobb efféle félre értés, hogy a Sensei szót előszeretettel fordítják félre mesternek. A japán harcművészetekben ha valaki fekete övet kap, akkor megilleti a Sensei megszólítás, ami korántsem mestert jelent, hanem szó szerint azt, hogy „aki előbbre jár az úton”, de a legtöbb szótár is csak tanárként fordítja. Aztán ilyen még a Shihan kifejezés, ami idősebb tanítót jelent, vagy a Shidoshi és még további különféle elnevezések, amik tulajdon képpen a tanár különféle fokozatai, korára, tudására, vagy társadalmi elhelyezkedésére, vagy bármi másra vonatkozóan. (Nálunk a Ninjutsuban ez a 3 van, illetve még a Senpai, amit a még nem fekete öves oktatókra használunk.)

Kit érdemes mesternek hívni?
Ettől függetlenül persze használjuk a mester kifejezést, mert egy tök jó szó. Egy olyan személyt takar, akitől valami olyat tudunk elsajátítani, amitől többek leszünk. Vagy az élet egy bizonyos területén olyan tudással rendelkezik ami jóval az átlagon felüli, sőt a mi szintünkről nézve úgy tűnhet, hogy arról a területről ő mindent tud. Ilyenkor nevezünk valakit mesternek. Ha pedig a mester végtelen kegyében ad nekünk a tudásából, akkor utána hívhatjuk mesterünknek.

Persze itt is megoszlanak a vélemények, hogy mi az a tudásmennyiség amitől valaki a mesterünknek tekinthető, de én azt gondolom, hogy ez teljesen változó egyénenként. Vagyis lehet, hogy valakivel csak egyszer találkozunk az életben, de mutat egy olyan apróságot, vagy mond egy olyan egyszerű bármit, amitől össze áll a kép, akkor nyilván tekinthetünk rá mesterünkként. Meg van a másik mesterünk, akinél tanulunk gyakorlunk. De praktikusság szempontjából a magam részéről igyekszem minden élőlényt mesteremnek tekinteni, hiszen tanulni bárkitől és bármitől lehet, akár még egy fától is. Ily módon megadott tisztelet pedig egy nagyon kedvező légkört teremt a környezetünkben, mert eltűnnek az ellenségeink, vagy gyűlöletünk célpontjai.

Hogyan válhatok mesterré?
A legnagyobb emberi öngól szerintem az, amikor valaki mester akar lenni. Vagyis jár valakihez akit mesterének tart, aztán úgy érzi, hogy megtanulta tőle amit lehet, és tovább áll, és onnantól nem tekinti mesterének, hanem azt meri mondani, hogy a „volt” mesterem, vagy most már én is mester vagyok. Mert ilyen nem létezik. Akitől fontos dolgokat tanultunk meg, az akkor is a mesterünk marad, ha a fene fenét eszik. Ezen nem lehet változtatni, és hatalmas emberi hiányosság ha valaki azt gondolja, hogy ez csak addig tart amíg jóban vannak. A mester letagadása, megtagadása egy komoly blokkot is képez a fejlődés útján. Hiszen ha a tudását elfogadtuk, de a személyét már nem, akkor egy nagyon komoly sértést követünk el ellene, ami idővel emberi kapcsolatainkban bosszulja meg magát.

Természetesen a mestereink is tévedhetnek, és hibázhatnak, sőt követhetnek el olyan dolgokat amiket mi a tanítványaik is szégynelünk. Ebben az esetben nyilván a mi döntésünk, hogy maradunk, vagy megyünk-e. De nem hálásan tekinteni az addig kapott értékekre és kijelenteni hogy ő nem a mesterünk, az a saját magunk pofán köpése. Hiszen a mester is csak ember, és tökéletességet elvárni tőle ugyanolyan illúzió, mint párkapcsolatban keresni a tökéletes párt. Előbb utóbb mindenki hibázik, téved, veszít akár tetszik, akár nem.

Sőt olyan is lehet, hogy egy általunk mesterként tisztelt személy múltjából kerülnek elő olyan dolgok amikre sem ő, sem mi nem vagyunk büszkék. De ez a szituáció inkább nekünk egy próbatétel az utunkon, hiszen ő maga mindig ismeri a múltját, és ennek ellenére vállalja, hogy tanít.

HOGYAN ISMERHETEK FEL EGY IGAZI MESTERT?
Tehát az én olvasatomban, amivel egyáltalán nem kell egyet érteni a mester szó azt jelenti, hogy akitől érdemes tanulni, akitől sokat tanultam.

1. AZ IGAZI MESTER sosem hívja, vagy gondolja magát mesternek, de igyekszik azzá válni.
Egy igazi mester nem gondolja és hívja, vagy hívatja magát mesternek, nem írja ki magáról sehova, hogy ő bárminek a mestere lenne, mert szeretne fejlődni tovább azon az úton amin jár. Mert a mester készen van, és mindenkinél többet tud, ő már megérkezett. Ezért egy igazi mester hárítja ha mesternek szólítják. Viszont onnan tudhatjuk, hogy érdemes tőle tanulni, hogy vannak akik ennek ellenére a mesterüknek tekintik, és így is hivatkoznak rá. (Attól senki nem lesz a mesterünk, hogy elmegyünk hozzá egy befizetős tanfolyamra és azt elvégezzük.) MIÉRT nem gondolja magát mesternek a mester? Mert tudja jól, hogy bármikor találkozhat olyannal aki sokkal többet tud nála. A mester titulus viszont hajlamos elpuhítani az embert és elhízik és megáll az úton. Bezár egy kaput, méghozzá a kívülről továbbra is ugyan úgy érkező tanítások kapuját, mert mindenkinél mindent jobban fog tudni. (LEgalábbis ezt gondolja magáról.). Ez pedig könnyen az életébe kerülhet neki is és azoknak is akik tőle tanulnak. Leginkább akkor, ha önvédelmet és harcművészetet tanít.

2. AZ IGAZI MESTERT a tanítványairól ismered fel, „Madarat tolláról, mestert tanítványáról.”
Mielőtt elmész valakihez tanulni, mindig azt érdemes megnézned, hogy kik járnak hozzá, milyen minőségű és színvonalú emberek. Itt egyáltalán nem a gazdagságukra, vagy társadalmi beosztásukra gondolok, hanem arra, hogy mennyire jó emberek a tanítványai, azok akik tőle tanulnak. Például nem mindegy, hogy démonokat, vagy angyalokat tanít. Vagyis bűnözők, vagy jó emberek járnak hozzá. MIÉRT nem mindegy, hogy kik tanulnak a mestertől? Mert az igazi mester nem csak pénzt akar gyűjteni teljesen mindegy, hogy kitől és mitől, hanem a világot akarja jobbá tenni. Ha nem akarja a világot jobbá tenni, akkor a tudását átadja pénzért olyan embereknek is, akik utána azzal vissza élnek, hogy más embereket használjanak ki vele, vagy kényszerítsenek olyan dolgokra amit ők nem akarnak.

3. AZ IGAZI MESTER nem terjeszt pletykákat, kamu híreket, hanem realitásról és tiszteletről beszél.
Ahol rendszeres az irányzat alapú megkülönböztetés, hogy az AIKIDO, KUNGFU, THAIBOX, KARATE stb. rosszak és nem működnek ezért meg ezért, akkor tudhatod, hogy az oktatónak nem áll megfelelő mennyiségű tudás a birtokában ahhoz, hogy enélkül is érdekes és építő órát tartson, ezért úgy próbálja meg veled elhitetni, hogy a legjobb helyen vagy, hogy más rendszereket és más oktatókat szól le. MIÉRT nem terjeszti mások rossz hírét egy igazi mester? Mert kétféle ember van az egyik azzal emelkedik ki, hogy több másoknál, és igyekszik másokat is felemelni maga mellé vagy föl, míg vannak akik úgy emelkednek ki a tömegből, hogy másokat húznak, nyomnak le maguk körül. Az olyan mester tanításai aki nem képes tisztelettel lenni mások iránt, csak ugyan erre a szintre tud megtanítani téged is. Így születnek a különböző internetes fórumokon a különböző iszonyatosan nagy harcos trollok, akik általában egy, vagy néhány bizonyos rendszert Istenítenek és minden mást fikáznak. Ezek az emberek a pletykás sumák kamu mesterek tanítványai akik igazából soha nem merték kipróbálni a többi irányzatot, csak elhitték hogy ők a legjobbak meg a „mesterük” és minden más csak átverés.

4. AZ IGAZI MESTER nem gyűlölködik, vagy fajgyűlölő, hanem minden élőlényt elfogad.
Ha valaki azt gondolja, hogy a bőre színe, vagy bármi más miatt ő több lenne másoknál, az igazán félre vezet másokat. Pláne, ha önvédelmet vagy harcművészetet tanít. Nekem például sokkal több balhém volt nagyon buta fehér emberekkel mint színes bőrűekkel. Mindannyian lelkek vagyunk, Isten parányi szerves részei, és mind része vagyunk ennek a világnak, vagyis ezen a bolygón mind testvérek vagyunk, hiszen mindannyiunknak földanya adott testet, és enni is tőle kapunk. MIÉRT FONTOS EZ? Mert az igazi harcos, harcot tanul, ami sosem emberek ellen, fajok ellen, vagy bármi más ellen zajlik, hanem mindig a gonosz ellen. Ha viszont rá van sütve egy-egy fajra, népre, bármire, hogy ők mind rosszak, akkor tudattalanul a másik oldal is meg lesz bélyegezve, hogy akkor nyilván a mi oldalunk meg a jó. És mivel mindig a rossz ellen harcolunk, így azt fogjuk feltételezni, hogy akinek ugyan olyan a bőrszíne mint nekünk, az a jó és észre sem fogjuk venni, amikor valaki hátbaszúr bennünket a saját fajtánk közül. Tehát a fajgyűlölet, és ennek tanítása az konkrétan felér egy öngyilkossági kísérlettel, hiszen különböző külső és látszólagos dolgok alapján ítélünk meg embereket, nem pedig a valódi képességeik szerint.

Azok az emberek akik hajlamosak a külsőségek, faji, gazdasági helyzet, frizura, vagy akármi más alapján ítélni meg másokat, azok hajlamosak a sok-sok oklevél, kiírt, meg övre, ruhára aggatott rangjelzés alapján keresni a mesterüket. Ez viszont élet halál küzdelemben könnyen kerülhet az életedbe, hiszen van egy olyan mozgás forma amit nem akartál megismerni, mert lenézted te is mert a mestered is lenézte.

5. AZ IGAZI MESTER hiteles, de nem mások nevével takarózik.
A magam részéről ezt a szót másként értékelem, hiszen alapjában véve a hitel, az egy átverés. Hiszen az ember akkor szokott hitelt felvenni amikor nincs elég pénze, vagyis nem rendelkezik a megfelelő értékkel egy bizonyos cél eléréséhez. Ilyenkor valaki mástól szerez pénzt, értéket és az ő értékeivel, pénzével tud az lenni aki lenni szeretne.

Sokan a harcművészet és önvédelem terén is szó szerint csak így hitelesek, hiszen attól gondolják magukat valakinek, hogy ők x-y tanítványai.

Meggyőződésem, hogy önvédelem és harcművészet terén az egyik legrosszabb választás általában az amikor valakit csak azért választunk tanítónknak, mert ő ettől, meg attól tanult. Nyilván fontos hogy akihez mi megyünk ő is jó forrásokkal rendelkezzen, de ez igazából csak egy tizedrangú dolog, hiszen sok helyen a nagy nevű mesterek már pénzért osztogatják a rangokat és a fokozatokat (Ez nálunk a ninjutsuban is jelen van.) Így az oktató, nem egy hiteles mester lesz, hanem csak egy hiteles, aki utána a hitelezőjétől kapott fokozatok, meg rangok mögé bújva próbálkozhat a hitelével villogni.

A hiteles szót ezért nem is szeretem használni. Ezért írtam azt, hogy VALÓDI mester, és nem hiteles mester. Mert a VALÓDI MESTER nem mások nevével kérkedik, takarózik, hanem a saját tudását adja át és a saját élete amivel példa lehet számunkra.

6. AZ IGAZI MESTERT megkérték, hogy tanítson, nem egy tíz hétvégés kurzus után kezd el tanítani.
Manapság sok rendszer árulja kifejezetten az oktatói képzéseit, melyek pár alkalmas képzések során néhány technikát oktatható szinten átadva tanítanak meg. Ez persze nem feltétlenül rossz, hiszen jó, ha terjednek a rendszerek és az emberek közt egyre több harcos lesz, vagy olyan aki legalább valamit tud a harcról. Főleg ahogy láthatjuk a közbiztonság alakulását manapság, nem baj ha mindenki ért valamennyire a harchoz.

Na de attól, hogy valakinek megtanítják az alapokat és utána ezeket az alapokat tovább adhatja ha befizet bizonyos pénzt, és kap egy oktatói szintet, fokozatot, attól nem lesz mester.

Minden valamirevaló harcművészeti rendszerben, ahol komolyan veszik a dolgokat ott nem a tanuló dönti el, hogy mikortól taníthat, hanem a mester. Vagyis az oktatói fokozatot nem megvenni, meg elvégezni kell, hanem kiérdemelni. MIÉRT FONTOS EZ? Azért fontos hogy így alakuljon és ne megvehetős legyen, mert egészen más amikor valakire felfigyel a mestere és úgy látja, hogy eljutott mind emberileg, mind szakmailag egy olyan szintre amit érdemes tovább adni. Azzal szemben, amikor valaki kitalálja, hogy menőségből, vagy megélhetésből ő is oktatni akar. A pénze meg van rá, és befizeti és megkapja. (Mert olyannal még nem találkoztam akinek ne adták volna meg a fokozatot, vagy megbukott volna az oktatói képzésen.)

7. AZ IGAZI MESTER nem él vissza a helyzetével, becsületes és védi a gyengéket.
Például nem él a tanítványával szexuális életet. Egy igazi mester nem él vissza azzal, hogy mesterként tekintenek rá, és az ellenkező, vagy akár azonos nem tagjai bármit megtennének a kedvéért olyan fantasztikus embernek tartják. MIÉRT FONTOS EZ? Mert egy igazi mester a kaput mutatja meg, nem pedig át lök a kapun. Vagyis az emberek amikor tanulni jönnek, akkor hajlamosak bármit megadni azért, hogy velük a mester kiemelten foglalkozzon. A bármibe, pedig szó szerint bármi bele tartozhat. Viszont egy igazi mester át akarja adni a tudását és tisztában van vele, hogy csak összezavarná a hozzá fordulót azzal, ha saját kéjes vágyainak kielégítésére használná őt.

Persze olyan is van amikor valaki direkt azért indít például női önvédelem tanfolyamot, mert rendezetlen a magán élete, és a hozzáforduló hölgyek közül próbál becserkészni magának egyet, vagy minél többet. (Sajnos nem egy hölgy keresett meg ezzel a problémával itt Budapesten.) Az ilyenekkel sajnos nem tud mit csinálni az ember, csak résen lenni.

8. AZ IGAZI MESTER nem alkoholista, vagy drogfüggő, tiszta életű és minimum meditál.
A sok követő, tanítvány és a vele járó előnyök hajlamosak elpuhítani az embert. Pláne, ha nincs spirituálisan is a megfelelő szinten, és nem tudja elégetni azt a karmát amit azzal vesz a nyakába, hogy tanításával megváltoztatja mások életét. Ilyenkor a sok rajongástól és figyelemtől az emberek egy idő után össze omlanak. (A színészek, sztárok is ugyan ezt élik át, csak még erősebben.) Ilyenkor hajlamos az ember elgyengülni és mesterséges tudatmódosítókhoz menekülni. MIÉRT NEM TESZ ÍGY EGY IGAZI MESTER? Az igazi mester ura az érzékeinek, kontrollálja a vágyait és a gondolatait. Meg tudja különböztetni mások érzéseit a sajátjától, és nem őrül bele, vagy menekül el a mesterséges tudatmódosítás mámorába, mert máshogy nem képes elviselni a létezést és a súlyát annak amit tesz. Egyébként ilyen problémája leginkább azoknak van akik a fenti pontok közül valamelyikbe belecsúsztak.

+1 A VALÓDI MESTER nem tanítványokat és követőket gyűjt, hanem VALÓDI MESTEREKET képez.
Mivel magával a végtelennel áll kapcsolatban így nem aggódik azért, hogy el fogy a tudása és mindig minden témában a maximumot nyújtja, adja át A VALÓDI MESTER nem szorul arra, hogy visszatartson információkat, vagy csak csepegtesse a tudását, hiszen végtelenül mély megvalósításokkal rendelkezik. MIÉRT FONTOS EZ? Mert a VALÓDI MESTER nem maga alá akar gyűjteni minél több követőt rajongót, akik aztán élete végéig eltartják és gondoskodnak a megélhetéséről, hanem akkor boldog, ha azok akik tőle tanulnak fölé emelkednek. Egy ilyen személy ezt is képes elismerni, és elfogadja, örül neki, ha tanításai megfelelő talajba hullottak. A VALÓDI MESTER tisztában van vele, hogy vannak akik nála is gyorsabban fejlődnek, sőt egy VALÓDI MESTER azt amit hosszú évek munkájával gyűjtött össze, akár még sokkal gyorsabban is képes a megfelelő módon tovább adni. Mindezt azért teszi, hogy a világon sok akár nála magasabb szinten lévő ember legyen, mert tudja, hogy az így lesz igazán jó hely minden élőlény számára.

Természetesen ez az én meglátásom, és azoké akiket én mesteremként tisztelek. Egyáltalán nem szükséges, hogy te is így gondold, sőt bátran gondolhatod bármelyik pontnak az ellenkezőjét is. Azért gondoltam, hogy leírom ezt, mert hiszek benne, hogy ezen elvek megismertetésével jobbá tehetem a világot, és ha már harcművészetről van szó, talán megmenthetem néhány őszinte szívű harcos életét, akik keresik az igazságot, de sok hang miatt eltévedhetnek a sötétben.

Szeretettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és jóga oktató

Ha tetszett, ajánlom figyelmedbe még:

Önvédelem Vs. Küzdősport Vs Harcművészet, avagy az ezen az úton terjedő 10 leggyakoribb betegség

, , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

David Jesse Holt Sensei Emlékére!

David Jesse Holt Shihan Bujinkan Ninjutsu

A harcos nem fél sem az élettől, sem a haláltól. A harcos élete része a halál, és halála része az élet. Nincs számára különbség, csak közte néhány lélegzetnyi idő, mely létének csupán egyetlen pillanata. -HAN-

 

Had tisztelegjek egy nagyszerű  harcos az egyik legnagyobb mesterem David Jesse Holt személyének és tanításainak eme bejegyzéssel. 

2007-ben találkoztam Dave-el először Gyöngyösön egy az ottani dojonál tett látogatás során. A Kaibotan Dojot azóta is jó barátom Boros Csaba vezeti, aki rendszeresen hívta meg őt oktatni az iskolájába.

Ekkor már 8-9 éve ninjutsuztam, és régen túlléptem azon, hogy fokozatokat gyűjtsek, vagy érdekeljen az, hogy milyen színű az öv a derekamon. Csak az érdekelt, ha neki megyek valakinek teljes erőmből, akkor le tudjon tenni úgy, hogy se nekem, se neki nem esik bántódása. Akkoriban így választottam mestert, oktatót, tanárt.

Dave hatalmas ember volt, az egyik legnagyobb akivel valaha edzettem. Mégis olyan fürgén mozgott, hogy az első pillanattól tudtam sok mindent tanulhatok majd tőle. A súlyát annyira hatásosan tudta használni, hogy éreztem egyetlen ütésével porrá zúzhatna ha akarna. Ha meg a földre kerültem, csak a megfelelő test kontrollja mentett meg attól, hogy porrá őröljön a lépteivel, vagy térdével.

Mivel nem illetődött meg amikor neki mentem úgy mint jó néhány más oktató akik között kerestem előtte, így találkozásaink mondhatni rendszeresek lettek. Sőt, én azt szerettem benne a legjobban, hogy szerette, hogy igazából meg akarom ütni és rúgni, és így meg tudja mutatni a ninjutsu általa ismert titkait. Találkozásunkkor, már több mint 30 éve gyakorolt, így volt mit.

ELVEK
Rengeteg elv, technika, és stratégiai elem nyert új megvilágítást a jóvoltából, és sok olyat is megmutatott amit addig még soha senki más. Szervezett egy szemináriumot, ahová meghívta Dean Rostohar Senseit (45 Horvát ország) , Moti Nativ Senseit (65 Izrael), és Ed Martint Senseit (77 Amerika). A szemináriumon, pedig a 3 különböző korban lévő shihan ugyan azokat a technikákat mutatták be, de saját koruk, testalkatuk és megértésük alapján.

Lenyűgöző volt látni, ahogy szemre tök különböző dolgokat mutatnak mind a hárman, de azt magyarázzák, hogy mitől ugyan az mégis amit mutatnak. Szóval a harcművészetek egy új dimenzióját volt képes feltárni a szemünk előtt, úgy, hogy nem egymás ellen beszéltek és dolgoztak a Mesterek, hanem épp ellenkezőleg, barátként, egymást támogatva tanítottak.

ÉRZÉS
Sosem felejtem el azt az új dimenziót a támadás megérzéséről, amikor mesélte a saját történeteit. Egyszer csak be tett egy olyat, hogy a testet hagyni kell magától reagálni, mert ha hagyjuk, hogy magától ösztönösen mozduljon, és nem akarunk mindig irányítani, akkor ha van egy bacilus az orrunk előtt, ami megbetegíthetne bennünket, akkor a szervezet akár még az a pirinyó kis ellenséget, is képes automatikusan elkerülni. Mi meg csak azt érezzük az utcán, hogy lehajolhatnékunk van, vagy hirtelen mozdulhatnékunk valamerre.

TISZTELET
Rengeteget tanultam tőle abból ahogyan bánt velem. Mindig nagyon tisztelettudóan figyelmesen beszélt velem, de talán mindenki mással is. Ha néha napján be tudtam térni hozzá Pesten a fő dojojába, gyakran tisztelt meg azzal, hogy egész edzésen rajtam mutatta meg a technikákat.

Akkoriban szerzetesként éltem, és úgy tudtam csak edzésre járni, hogy reggel Egerből a Kolostorból át buszoztam Gyöngyösre, ott egész nap az utcán álltam és szentírásokat adtam az embereknek, majd este mentem edzeni. De mivel utaztunk mindenfele a világba, így volt, hogy Pesten is megtudtam látogatni.

Mivel nem érdekeltek a vizsgák és fokozatok, csak  a hatékonyságot és a tudást meg titkokat szomjaztam, így nem is akartam fekete öves lenni. Dave többször is meggyepált, és két edzésen is felkínálta, hogy fogadjam el tőle a Dant. Mire mindig különböző kitérő válaszokat adtam. Kérdeztem tőle, hogy vizsga nem kell? Mire mondta, hogy a vizsga mindig minden pillanatban van, nem csak egy különleges edzés.

Mikor másodszor kínálta fel pár hónappal később, akkor azzal érvelt, hogy sokkal kevesebb tudással is vannak emberek a világon fekete övvel mint én, és a többi zöld övessel szemben nem fair, hogy 10 évnyi edzés után még mindig zöld övet hordok.

A harmadik alkalom előtt volt pont néhány kisebb affér Salgótarjánban, ahol egy csapattól kellett megvédenem a szerzetes társaimat, és ennek okán felvetették, hogy mi lenne, ha tanítanék a kolostorban nekik is önvédelmet. Aztán jött Dave pár nap múlva és mikor meséltem neki a történetet azt mondta, hogy a Fekete öv nem nekem kell, hanem a szívemnek, és kezdjem el tanítani a ninjutsut.

CSALÁD
De a legjobban az tetszett ahogyan klánt szervezett a körülötte lévőkből. Ahogyan láttam, hogy az embereknek mennyire jól esik valahová tartozni és valakitől tanulni valami olyat aminek végre valódi hasznát veszik az életben.

Sosem felejtem el azt a leckét, amikor egy Pesti látogatásom folyamán kihívott uke-nak, hogy rajtam mutassa meg a technikákat. Aztán a technikák közben mindig beszélt, én meg csak álltam ott előtte.

Amíg Magyarázta a technikákat, a szövegben amit használt rejtett kulcs szavakat helyezett el, melyeket előre megbeszélt a tanítványaival, hogy amikor ezt hallják a szájából, és áll előtte valaki, akkor azt támadják meg. Persze minden tanítványával egy külön megbeszélt szó volt amit csak ők ketten ismertek. Így még sokkal érdekesebb volt vele tréningezni, hiszen én nem nagyon beszéltem soha angolul, és amikor kihívott, nem csak rá, hanem az egész környezetemre kellett tényleg figyelnem, mert nem tudhattam, hogy mikor mire ki ugrik.

Na meg persze még rengeteg sok tanítást, elvet, trükköt mondott, adott vagy mutatott, melyeknek akár egy egész könyvet tudnék szentelni, és ki tudja egyszer akár még meg is írom majd.

Számomra Dave nem halt meg. Ugyan úgy mint ahogyan azok a nagyszerű harcosok és mesterek sem akik egész életüket a Budo-nak szentelték és akiken keresztül a ninjutsu ősi tanításai, elvei és fejlődni akarása a mai napig töretlenül létező valóság. Tisztelgésem nagysága előtt pedig, hogy példáját követve halálom napjáig járom a harcosok útját, akár csak ő!

 

Tisztelettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és Jógaoktató

, , ,

Nincsenek hozzászólások

Hatsumi Sensei

, ,

Nincsenek hozzászólások

soke Hatsumi Masaaki

Hatsumisoke Hatsumi Masaaki

1931.XII.2. –

Hatsumi Masaaki soke Yoshiaki Hatsumi néven látta meg a napvilágot Noda városban, Chiba tartomány (prefektúra) Noda-shi nevű területén. 7 évesen már Kenjutsu-t tanult az apjától, később pedig megismerte az Aikido-t, a Judo-t és a Karate-t is. Az általános iskolában boxolt, tornázott és a focicsapat kapitánya volt. Társastáncot is tanult, ami saját bevallása szerint sokat segített neki a helyes távolságtartás és a jó lábmunka megtanulásához.

A középiskolában továbbra is boxolt és tanulta a Judo-t, emelett drámát és színjátszást tanult. A diplomáját a tokiói Meiji Orvostudományi Egyetemen szerezte orvosi szakon (Home Tzugi – az oszteopátia doktora) a színházi szak mellett. Egy tradícionális gyógyászati klinikát alapított és vezet ma is. Még az egyetemi évei alatt megszerezte a 4. dan-t Judo-ból, ami az ifjú kora miatt nagyon szokatlan volt.

Ezután amerikai katonáknak tanított Judo-t a Yokota-i katonai bázison. Pár hónap Judo oktatás után észrevette, hogy az alapvetően nagyobb és erősebb amerikaiak nagyon gyorsan tanulnak és nagyon eredményesen tudják használni a Judo-t. Sokkal gyorsabban tanultak, mint egy átlagos japán, évekre való tananyagot tanultak meg hónapok alatt. Ekkor Hatsumi sensei úgy döntött, hogy ez nem az ő útja és egy újat keres.

Először Ueno Takashi mestertől Kobujutsu Juhappan-t (a Kobujutsu 18 iskolája) tanult, akinek havonta 225.000 yent fizetett, hogy eljöjjön Hatsumi dojo-jába és tanítsa őt. Hatsumi sensei 3 év alatt elérte a mesteri fokozatot. Ueno sensei ekkor azt mondta, hogy már nem tud többet tanítani neki, menjen Nara-ba, ott találni fog egy megfelelő tanárt. Ez a tanár volt Takamatsu Toshitsugu.

26 évesen, 1957-ben találkozott Takamatsu Toshitsugu sensei-jel, a ninjutsu akkori nagymesterével Kashiwabara városban, amely Iga tartomány nyugati részén található. Nagyon megtettszett neki a ninjutsu , így hát elkezdte tanulni. 15 éven keresztül majdnem minden hétvégén 15 órát utazott, keresztül a Honshu-szigeten, csakhogy tanulhasson. A Sakki-teszt letétele után Takamatsu soke átadta neki a Menkyo Kaiden-t. Később a 9 Bujinkan ninjutsu iskola mestere lett. Takamatsu soke már halála előtt évekkel kiszemelte Hatsumi-t új soke-nak. Ő volt a legszorgalmasabb és legtehetségesebb a tanítványok közül. Így hát Takamatsu halála után Hatsumi Masaki lett az új soke.

Az alábbi stílusoknak, mint Takamatsu soke is, ő egy személyben a nagymestere: Togakure Ryu Ninpo 34. soke, Gyokko Ryu Kosshijutsu 28. soke, Kukishinden Ryu Taijutsu 28. soke, Shindenfudo Ryu Dakentaijutsu 26. soke, Gyokushin Ryu Ninpo 21. soke, Koto Ryu Koppojutsu 18. soke, Takagi Yoshin Ryu Jutaijutsu 17. soke, Gikan Ryu Koppojutsu 15. soke, Kumogakure Ryu Ninpo 14. soke.

Takamatsu soke emlékére Hatsumi senesei létrehozta a stílusokat egybefogó, fejlesztő és ápoló, átfogó iskolát, a Bujinkan Dojo-t („Ahol Az Isteni Harcos Gyakorol”), amely központi iskolája, a Hombu Dojo, Noda városban, a soke házában van. Hatsumi soke régebben évente több Tai Kai-t (szeminárium a soke vezetésével külföldön) és Dai Komyo Sai-t (szeminárium a soke vezetésével Japánban) vezetett, de idős kora miatt TaiKai-okat már nem tart. Ő szerkeszti és rendszeresen publikál a Bujinkan magazinban, a Sanmyaku-ban. Sok díjat és kitüntetést vehetett át szerte a világon a legkülönbözőbb intézményektől és szervezetektől, melyeket már összeszámolni is nehéz lenne. Kapott kitüntetést II. János Pál pápától, királyoktól, hercegektől, elnököktől és miniszterelnököktől is. Több film elkészültét segítette tanácsadóként, némelyikben szerepelt is. (Ezek nem a jól ismert amerikai vagy hong-kong-i nindzsafilmek, hanem valósághűek.) 1995 február 11-én a „Todo Hanshi – a kard útjának tanítómestere” címet kapta a Nakazawa Toshi-tól, a Zen Nippon Todo Renmei (Japán Kard Szövetség) elnökétől.

Hatsumi soke manapság a saját seikotsu (ősi japán természetes gyógymód, „masszázs”) klinikáján praktizáló orvos, képfestő, színész, zenész, énekes, könyv- és szövegíró. Japán nemzeti kincsként tekint rá, hiszen a világ legjobb harcművészeinek egyike. Elismert nihonga, a művészi szépírás és festészet képviselője. Több filozófiai és harcművészeti témájú könyvet is írt. 1961 november 3-án előadást tartott a japán koronahercegnek a ninpo-ról. 1982-ben utazott először „nyugatra”, amikor is Dayton-ban (USA) bemutatta a ninjutsu-t. 1987-ben járt először Nagy-Britanniában, Londonban.

Takamatsu soke írt egy költeményt Hatsumi sensei-nek, ami valahogy így szól : „A Tenei-korszakban élt egy Koppo nagymester. Békés volt és nyugodt mint a virágok tavasszal. Olyan bátor volt, hogy 10.000 ellenséggel szemben sem látták félni. Akár egyetlen egyszerű ütéssel is le tudott ütni egy vadállatot.”

Egy-két érdekesség Hatsumi életéből: Ueno Takashi sensei Takamatsu Toshitsugu tanítványa volt – maga is nagymester, számos budo-stílus mestere – mégsem tanított Hatsumi sensei-nek ninjutsu-t, hanem elküldte Nara-ba azzal, hogy ott találni fog egy igazán nagy harcost, egy megfelelő tanárt. Hatsumi sensei csak ekkor ismerkedett meg a ninjutsu-val. A Bujinden-t (honbu dojo) 1996. szeptember 9-én nyitotta meg, ami Heisei kilencedik évének kilencedik hónapjának kilencedik napja.

Nincsenek hozzászólások

soke Takamatsu Toshitsugu

Takamatsu

soke Takamatsu Toshitsugu

1887.III.10. – 1972.IV.2.

Takamatsu Toshitsugu sensei 1887 március 10-én, a Meiji-korszak 23-ik évében, Hyogo prefektúra Akashi városában született Jutaro Hisatsugu néven. (A Toshitsugu-t ugyanazzal a kanji-val írják, mint a Hisetsugu-t.) Nehéz gyermekkora volt. Az apja nagyon szigorú volt, mondhatni erőszakos. Kilenc nő töltötte be az anyja szerepét az idők folyamán és beteges is volt. A legfontosabb nő az életében Nao, a nagyanyja volt, akit nagyon szeretett. A családjának anyagi és élelmezési problémái is voltak. Élete folyamán sok nevet kapott, úgymint Yokuou, Chosui, Kikaku, Shojuken, Garakuta Bujin, Kozan és Kyosha. Fiatal korában Jutaro-ként ismerték, halála után a Junshokakuju Zenjomon nevet kapta.

A szülei valószínűleg az Amatsu Templom nevű szekta tagjai voltak, és Fujiwara Toshihiro kezéből kapták meg az Amatsu Tatara papiruszt (makimono-t). Az apja, Takamatsu Yasaburo (Takamatsu Gishin), a Shugendo Kumano (egy buddhista szekta) tanára azt akarta, hogy a fia lépjen be a hadseregbe, de mivel beteges, gyenge gyerek volt, ezért az apja letett erről a szándékáról. Az iskolatársai gyakran bántották és „Síró Babának” hívták. (Később, miután az iskola minden nagy verekedőjét és szumósát megverte vagy legyőzte, már nem hívták így…) Az apja beszélt az ifjú Takamatsu nagyapjával, Toda Shinryuken Masamitsu-val, hogy tanítsa, eddze Toshitsugu-t. Toda úgy érezte, hogy a budo segíteni fog Toshitsugu-n, erősebbé és egészségesebbé fog válni általa.

Így hát Toshitsugu elkezdett tréningezni a nagyapja dojo-jában. (Eleinte egyáltalán nem akart edzeni, de később megszerette a budo-t.) Iskola után minden délután és este a nagyapjától Shindenfudo Ryu-t tanult. Az idős Toda a Shinden Koto Ryu Karate-t is oktatta, amely később beleolvadt a Koto Ryu Koppojutsu-ba, a Gyokko Ryu Kosshijutsu-ba, a Kumogakure Ryu Ninpo-ba, a Gyokushin Ryu Ninpo-ba és a Togakure Ryu Ninpo-ba. Kivételes helyzetben volt, mert nem idősebb budoka-któl, hanem közvetlenül a nagymestertől tanulhatott. Az első technikákat egy évvel azután tanulta meg, hogy elkezdett járni a dojo-ba. Ez alatt az egy év alatt általában uke (védekező, megtámadott) volt, a nagyapja pedig rendszeresen dobásokat csinált vele a fapadlón, mielőtt egy év múlva megtanulta volna a Shindenfudo Ryu első kata-ját. Később, hogy még erősebb legyen, vízzel teli vödröket vitt fel a vállán az apja hegyen álló gyárába – egyszerre négyet. Így nagyon erősek lettek a lábai és a csípője.

13 évesen a Shindenfudo Ryu mestere lett. Akkoriban ez nem volt túl szokatlan, többen is kaptak mesteri fokozatot hasonlóan fiatalon. Persze csak azok, akik megfeletek a velük szemben támasztott magas követelményeknek. És itt igazán magas követelményekere kell gondolni. Ezután a nagyapja más stílusokat is tanított neki. Még 13 évesen, 1900-ban beiratkozott George Bundow Angol Iskolájába és a kobe-i Kínai Klasszikus Iskolába. Ekkortájt kezdett el tanulni Takagi Yoshin Ryu-t, aminek akkor Mizuta Tadafuse Yoshitaro volt a 15. nagymestere.

A nagyapja, Toda egy csontkovács klinika, egy budo dojo tulajdonosa Kobe-ban és a Shindenfudo Ryu nagymestere volt. Iga tartománybéli szamuráj család leszármazottja volt, maga is szamuráj. Elődei közül néhányan Iga hegyes-völgyes részéből, Takao tartományból származtak (más források szerint Matsugashima városból, Ise-ből származtak), és ismerték a ninjutsu-t. Toda mester a Királyi Katonai Akadémia számára könyveket is írt a katonai taktikákról. Hamar felismerte, hogy a budo nagy ajándék volt Toshitsugu számára. Eldöntötte, hogy mindent megtanít az unokájának. Ez sikerült is neki, így Toshitsugu 1908-ban megkapta a következő stílusokból a Menkyo Kaiden-t: Shindenfudo Ryu Dakentaijutsu, Koto Ryu Koppojutsu, Gyokushin Ryu Ninpo, Kumogakure Ryu Ninpo, Gyokko Ryu Kosshijutsu.

1909-ben Toda Shinryuken Masamitsu, a Togakure Ryu 32. nagymestere és Takamatsu nagyapja, meghalt, így Takamatsu lett az új nagymester, a 33-ik a sorban.

Fiatalkorában Mizuta Tadafuse Yoshitaro sensei dojo-jában tanulta a Takagi Yoshin Ryu-t, 1906-ban megkapta tőle a Menkyo Kaiden-t. Ugyanebben az évben találkozott a család barátjával és rokonával, Ishitani Matsutaro Takekage-val, aki őrként dolgozott Takamatsu apjának gyufagyárában. Ishitani-t egész Japánban ismerték a harcművészete által, pedig már bottal járt. A gyárban kialakított egy kis dojo-t, ahol Kukishinden Ryu Happo Hikenjutsu-t, Hon Tai Takagi Yoshin Ryu-t, Gikan Ryu Koppojutsu-t, Kuki Happo Biken no Jutsu-t és Shinden Muso Ryu-t tanított Toshitsugu-nak. Ezeknek a stílusoknak ő volt a nagymestere. Ishitani 1910-ben meghalt, így Toshitsugu lett a Gikan Ryu és a Kukishin Ryu nagymestere. (Takamatsu soke még számtalan harcművészeti stílus mestere is volt, mint például Hontai Yoshin Takagi Ryu Ju-Jutsu, Kukishin Ryu Bo-Jutsu, Tenshin Hyoho Kukishinden Bujutsu, Gikan Ryu Koppojutsu, Shinden Tatara Ryu Taijutsu, Kusshoragi-den Dakentaijutsu, Tenshin Tatara Kangi-den Bo-jutsu. Több koreai és kínai harcművészeti rendszert is jól ismert.)

Kínába, ahol ekkor még mindig háború volt, először körülbelül 15 évesen ment el. Kínába Koreán keresztül jutott el, ahol Kim Kei-Mei mestertől is tanult harcművészetet. Mikor visszatért első kínai útjáról, a nagyanyja házában élt. Takamatsu ekkor egy tüdőbetegségben és a beriberi nevű betegségben is szenvedett. Mivel a betegsége gyógyíthatatlannak tűnt és nem akarta, hogy teher legyen a nagyanyja számára, 1910 kora őszén felment a Maya hegyre, a Kame no Taki (Kame-no-o) vízesés közelébe, hogy egyedül legyen, vagy talán hogy meghaljon. Itt, a természetben csak azt a pár kilogramm rizst ette, amit magával vitt, illetve bogyókat, gyümölcsöket és egyéb ehető magvakat és terméseket. A magával vitt rizst a közeli folyóban megmosta, megáztatta, majd egy kőre rakta, ahol a Nap hevétől kicsattogtak – így is ette meg, sütés vagy főzés nélkül. Ezen az étrenden, a friss hegyi levegőn próbált meg erőt gyűjteni, meggyógyulni. Takamatsu, miután ide érkezett, ideje nagy részét háton fekve töltötte, közlekedni is már csak csúszva-mászva tudott. A közelben élt az aszkéta hegyi szerzetes, Tamaoki, az Aggastyán is, aki a földön fekve talált rá. Azt mondta Takamatsu-nak, hogy galandférgek vanak benne. „Meg kell szabadulnunk tőlük!” – mondta, és elkezdett egy ráolvasást kántálni. Takamatsu-nak meg volt a véleménye ezekről a dolgokról, így azt kérdezte: „Ugyan már, öreg ember, csak nem arra számítasz, hogy ez segíteni fog?”. Ekkoriban nem nagyon érdekelte, hogy meghal-e vagy sem. Egy héttel később egy igazán nagy galandféreg jött ki belőle. Nemsokára újra tele volt életenergiával. Újra elkezdte a budo-t gyakorolni, köveket, fákat és minden egyebet felhasználva. Tamaoki-tól spirituális, belelső szellemi tanokat is elsajátított, ezzel is fejlesztve testi és szellemi erejét. Körülbelül egy év múlva jött le a hegyről. Addigra hosszú, bozontos szakálla nőt, és több különös képessége és érzéke is kifejlődött. Például meg tudta mondani a hozzá közeledők nemét és életkorát, mielőtt meglátta vagy meghallotta volna őket.

Nem sokkal a hegy elhagyása után ismét Kínába ment, egyebek között azért, hogy kipróbálja önmagát és a tudását. Kínában és Mongóliában 10 évig élt, ahol „Moko No Tora”, „A Mongol Tigris” néven emlegették. Erre a harcművésztével és párbajaival szolgált rá. 1914-ben létrehozta a Sino-Japán Harcművészeti Közösséget. Amíg Kínában volt, számos harcot vívott az akkori idők mestereivel és harcosaival, nem ritkán életre-halálra. Egyszer sem veszített. Kínában megnyert egy viadalt is, amelynek az volt a célja, hogy az újonnan alakított Nippon Minkoku Seinen Butou-kai (Japán Harcművészeti Szövetség Kínában) elnökét kiválasszák.

1919-ben visszatért Japánba, majd csatlakozott a Tendai szektához, a Kyoto környéki Kiei hegyek harcosaihoz. 1921-ben jó barátságot alakított ki a Kuki család 21. családfőjével, Kuki Takaharu-val. Már Toshitsugu apja is jó barátságban volt a Kuki családdal, így ő sem volt idegen köztük. Később megengedték neki, hogy elolvassa és lemásolja a Kuki család titkos iratait, a Kuki Nakatomi-t. A belső titkok másolása és megértése iránti áhítatossága segített neki az Izumo Hiki, egy másik titkos Tatara tekercs utáni kutatásban. A Kuki család ekkorra már elfelejtette a saját stílusuk, a Kukishin Ryu tanainak értelmezését, így felkérték Takamatsu-t, hogy magyarázza el nekik azokat. Takamatsu eleget tett ezen kérésüknek, bár sok mindent nem mondott el nekik, mert haragudott rájuk amiért elfelejtették a tanokat.

Több olyan szabályt is felállított önmagának, amelyekről úgy gondolta, be kell tartani a megfelelő élet eléréséhez.

– Kerülni kell a haragot és a dühöt, mert az erő és energiavesztéssel jár, és túlzott erőkifejtésre sarkall. Így védve lesz a személyiség.
– Kerülni kell az idegeskedést, nem szabad túl sokat gondolkodni jelentéktelen dolgokon. Így védve lesznek az idegek. Ezáltal kevesebb gond lesz, és erősebb lesz az idegrendszer. Másképp bizonytalan lesz az ember.
– Kerülni kell a sok beszédet. Így védve lesz a lélek. Az ismételgetés, fecsegés, gyengíti a lelket.
– Kerülni kell a vágyakozást, ezáltal védve a szívet. Az elme problémái rendszerint a vágyak és az akarás. Én akarom ezt; azt; vagy gazdag akarok lenni, stb. Próbáljunk meg kemények lenni, és elkerülni az ilyen gondolatokat, vágyakat. Helyette inkább érezzünk és gondolkodjunk a jóra koncentrálva.

A Teisho-korszakban feleségül vette Tane-t. Soha nem született gyerekük, így örökbe fogadtak egy lányt, Yoshiko-t. Idős korában egy kis teaházat és egy hotelt vezetett Kashibawará-ban, Nara régióban. Ezeken felül volt egy ninjutsu dojo-ja Sakushin néven, ahol válogatott tanítványoknak oktatta a ninjutsu-t.

1957-ben egy új tanuló jelentkezett nála, Hatsumi Masaaki, aki akkor 26 éves volt. Takamatsu a halála előtt pár évvel már kiválasztotta Hatsumi-t örököséül, és megtanított neki mindent, amit csak tudott. 80 éves koráig aktívan tréningezett, de még azután is rendszeresen látogatta és ellenőrizte Hatsumi tréningjeit.

A Nippon Minkoku Seisnen Butoku-kai elnöke, népszerű Jujutsu és Bo-jutsu mester, a Shobu iroda tagja volt. Mindenki ismerte, mint budo- és karatemestert, de csak kevesen tudták, hogy a ninjutsu gazdag hagyományainak egyik utolsó élő képviselője. Mindenki meglepődött, amikor megtudták, hogy ő egy nindzsa volt. Ez a tény is hozzájárult az Isteni Harcos Mongol Tigris legendáinak kialakulásához.

Hatsumi soke Takamatsu emlékére nevezte el a dojo-ját Bujinkan Dojo-nak, amely jelentése : „Ahol Az Isteni Harcos Gyakorol”.

Hogy legyen egy kis fogalmunk Takamatsu sensei és a Budo kapcsolatáról, álljon itt néhány példa. Takamatsu sensei kéz- és lábujjain a körmök 3-4 mm vastagok voltak, ugyanis haláláig úgy edzette a kezét, hogy egészséges, nyers fákról tépkedte le a fakérget, vagy például nagy köveket ütött meg teljes erejéből shako-ken-nel. Egyszer egy támadója egy késsel felvágta Takamatsu sensei hasát, méghozzá úgy, hogy a beleit a bal kezével kellett visszanyomnia, hogy ne forduljanak ki a hasüregéből. Mindezek mellett a jobb kezével a támadóját verte, aki ettől megijedt és elszaladt. Takamatsu sensei éveket töltött Kínában és Mongóliában, ahol sokszor kényszerült életre-halálra menő harcot vívni. Azt az elvet vallotta, hogy ha egy eszköze benne maradt az ellenfelében (kés, tőr, kard, stb.), akkor azt nem vette ki belőle, mert egy később arra tévedő embernek – vagy őneki – még szüksége lehet rá. Kínában a császárnak is megmutatta a harcművészetét, akit lenyűgözött, hogy alig több mint egy perc alatt legyőzte a császári udvar legjobb harcművészét. Ugyancsak Kínában esett meg, hogy legyőzte Zhang Zi Long-ot, a Shaolin Kung-Fu egy kiváló mesterét. Később jóbarátok lettek.

Kano Jigoro valószínűleg Gyokushin Ryu-t, míg Ueshiba Morihei valószínűleg Kukishin Ryu-t tanult Takamatsutól. Mindhárman ismerték egymást és barátok voltak.

Nincsenek hozzászólások

Ueshiba Morihei 1883.XII.14 -1969.IV.26

o'sensei_picUeshiba Morihei

1883.XII.14 -1969.IV.26

Japánban született, Wakayama tartomány Tanabe nevű falujában, egy tehetősebb földműves, szamuráj származású családban. Négy nővére volt, ő volt az egyetlen fiú a családban. Nagyapja, Kichiemon híres harcművész volt. Az apja, Yoroku, egy szikár testalkatú, határozott személyiség volt, míg az anyja, Yuki, a vallás, a költészet és a muűvészet iránt vonzódott.

Fiatalkorában gyenge és beteges volt, apja ösztönzésére kezdett el szumózni, úszni és futni. Rövid idő alatt nagyon megerősödött. Nyolcéves korában egy shingon pap irányításával kínai klasszikusokat kezdett tanulni, de jobban érdekelték a titokzatos buddhista szertartások, különösen a „homa” (tűzszolgálat). Könyvelősegédként dolgozott, de egy új adótervezet miatti felháborodásában felmondott, és egy tiltakozó mozgalom vezetője lett. 1900-ban, 17 évesen Tokióba ment ahol nyitott egy kis papír-írószer üzletet. Tokiói tartózkodása alatt Tenjin Sinyo-ryu Jujutsu-t (Kano Jigoro ennek az iskolának is a mestere volt) és Shingake-ryu Kenjutsu-t tanult. Az üzlettel nem sokat törődött, alig egy év után felszámolta azt. Egy hibásan összeállított diéta miatt skorbutos lett, hazatért Tanabéba, majd hamar felépült. 1903-ban feleségü lvette Hatsu Itogawát. Ebben az évben jelentkezett a hadseregbe, de nem volt 157 centiméter magas, így nem vették fel. Elkezdett edzeni, fáról lefelé lógva, egy nagy követ erősítve magára nyújtotta a gerincét. A következő sorozásnál sikerrel járt, 1903 decemberében a Wakayamai 61. Gyalogezred tagja lett. Ekkor kezdte el Yagyu-ryu tanulmányait, melyet Masakatsu Nakai dojojában tanulta. Az orosz-japán háborúban (1904-1906) a Mandzsúriai fronton teljesített szolgálatot, ahol kitűnt a képességeivel és szorgalmával. Itt fejlődött ki benne a sakki (támadási szándék) érzékelése is, ez tette később legyőzhetetlen harcossá. A háború befejezése után visszautasította a neki felajánlott katonai karrirert és hazatért a családjához. Valószínűleg a fronton szerzett élmények hatása miatt feltűnően befelé forduló lett. Apja biztatására folytatta Yagyu-ryu tanulmányait, 1908-ban a stílus mestere lett. Az apja a családi birtokon egy dojot építetett, ahová meghívta tanítatni Kiyoichi Tadakit (a későbbi 9 danos kodokan judo mestert). 1910 vége fordulópont volt az életében, megszületett kislánya, Matsuko.

1912-ben az akkor még majdnem teljesen lakatlan Hokkaidora vezetett egy 80 fős csoportot hogy letelepedjenek. 1915-ig egyre romlottak a kilátásaik és körülményeik ahogy az időjárás mindig elvitte a termést. Ekkor fakitermelésbe kezdtek, ez megmentette a kis falut. Hamarosan köztiszteletben álló vezető lett belőle. 1915-ben találkozott Takeda Sokakuval, a Daito-ryu Aiki-jutsu mesterével. Találkozásuk előtt Morihei már sokat hallott Sokakuról, s mikor épp Engaru-ban járt, megnézte Sokaku egy bemutatóját. Ezután 30 nap kemény és intenzív gyakorlásba fogott Sokakuval. Hazatérve egy dojot és egy házat épített saját birtokán. Meghívta oda Sokakut hogy tanítsa. Napi több órát gyakoroltak együtt, de Sokaku még egy csoportot is oktatott. Összesen mintegy 100 teljes napnyit tanult Szokakunál, a fennmaradó időt magántanulmányokkal töltötte.

1917-ben megszületett az első fia, Takemori. 1918-ban a helyi választásokon Ueshibát ismét tanácstagnak választották, az ő kezdeményezésére indult meg a vasútvonal kiépítése Hokkaidón. 1919 novemberében kapta a hírt, hogy az apja haldoklik. Felszámolta minden vagyonát, és családjával hazaindult. Örökre elhagyta Hokkaidot. Útközben hírét vette egy ayabei új shinto vallás, az Omoto-kyo („Nagy Eredet Tana”) karizmatikus, ritka szellemi képességű vezetőjének, Onisaburo Deguchi-nak. Morihei mindenképpen találkozni akart vele. Imát szeretett volna kérni apja felgyógyulásáért, valamint mivel saját szellemi lényege ingatag és ismeretlen volt számára, így a találkozás Deguchival sajátos pszichológiai próbálkozást ígért. Morihei apja 1920. január 2-án elhunyt, sajnálatos módon mindössze 2 nappal azelőtt, mint hogy ő Tanabébe ért volna. Fájdalmában több hónapot töltött meditációval, néha a hegyekben imádkozva. Végül elhatározta, Ayabébe utazik, hogy Oniszaburo Degucsi irányítása alatt tanulmányozza az Omoto-kyo tanait. 1920-ban gyermekeivel, feleségével és anyjával Ayabe-ba költöztek. Ez az év csapások sorozatát hozza: elveszíti első szülött fiát, majd meghal újszülött kisfia is. 1921 júniusában újabb fia születik, Koetsu, későbbi nevén Kishomaru. Onisaburo ösztönzésére harcművészetet kezdett oktatni néhány Omoto-kyo hívőnek. Első dojoját (Ueshiba Juku) még saját házában nyitotta 1920-ban. Kezdetben Daito-Ryu Aiki-jutsut tanított, de már ekkor érezhetővé vált Morihei stílusán egy új, más filozófiai alapokon nyugvó harcművészet. Megváltozott Morihei budo szemlélete is. 1922 tavaszán Sokaku, bár hívatlanul, de ellátogatott Ayabéba, és majdnem fél évig élt Morihei vendégeként, szemináriumokat tartva az Omoto-kyo vezetői és hívei számára. Sokaku a távozása előtt Moriheinek „kyoji dairi” (segédoktató) fokozatot adományozott.

1924-ben Onisaburo és néhány lelkes követője, köztük Morihei is Mandzsuriába ment, hogy megvalósítsák Onisaburo fantasztikus utópiáját, a „Béke Királyságát”. Ugyanis Deguchi bejelentette, hogy ő Maitreja Buddhának, mint dalai lámának az inkarnációja, ő az akire mindenki már régóta vár… Az új tanok népszerűsítése érdekében egy új vallást is alapított, az omoto-buddhizmust, mert a buddhista mandzsuk nem értették a shinto lényegét. A régi tagok, köztük Morihei, voltak a lámák. Az épülő királyság fejének saját magát nevezte ki Onisaburo, és kegyencei lettek a tanácsadói. A hatóságok rövid úton fölszámolták a „Béke Királyságát”, számos vezetőt kivégeztek. Morihei és néhány társa hónapokig voltak börtönben. Golyó általi halálra ítélték őket, és majdnem ki is végezték őket, de pár másodperccel a tűzparancs kiadása előtt megérkezett a kegyelem. Deguchiit 1935-ben feleségével és 50 közeli követőjével együtt letartóztatták, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1942-ben óvadék ellenében elengedték, életének hátralévő hat évét visszavonulva, versírással és fazekassággal töltötte. Vallása, miután templomait lerombolták, a II. világháború után éledt újra, ma kb. 200,000 híve van.

Ezután Morihei visszatért Japánba és újra belevetette magát a harcművészetek gyakorlásába. Egyre inkább láthatóvá vált a sajátos stílusa. Onisaburo a legnagyobb élő harcművésznek nevezte. Szinte naponta tartott bemutatókat, küzdött meg más mesterekkel. Egy napon ellátogatott Moriheihez Shutamo Mishimura, a Waseda Egyetem híres judo klubjának mestere. Mikor meglátta Moriheit, kacagásban tört ki, és méltatlankodva jegyezte meg: „Ez lenne a világ legerősebb embere?”. A küzdelem sokáig tartott, Mishimura minden támadása nyomán a földön kötött ki. Végül a teljesen kimerült judos megadón nézett fel az egyik dobás után, és Morihei mosolygó arcát pillantotta meg: „Létezik-e olyan harcművészet, melyben az ember a támadóját mosolyogva vágja földhöz?!”.

1925 őszén Ishamu Takashita admirális egy speciális bemutatót szervez Moriheinek, ahol számos befolyásos ember tetszését és csodálatát nyerte el új stílusa. A lenyűgöző bemutató után meghívják a császári udvarba, hogy tartson egy 21 napos tanfolyamot a császári családnak. Morihei Tokióba utazik, de alig egy hét múlva elhagyja az udvart, mert mélységesen megsértik azzal a váddal, hogy ő egy felforgató Omoto-kyo ügynök. Morihei visszatér Ayabeba. 1926 tavaszán Takeshita admirális újra ráveszi Moriheit, hogy Tokióba utazzon, de ez alkalommal már a családját is magával viszi. Az első, ideiglenes dojoját Shinmazu herceg kastélyának biliárdtermében nyitotta. Edzésein szinte tömegek várakoztak a tatami szélén, hogy sorra kerüljenek. Morihei néhány tehetős tanítványa elhatározta, hogy egy hatalmas edzőcsarnokot épít a mesternek. 1931 áprilisában elkészült az új dojo, melyet Kobukan néven szenteltek fel. Morihei stílusa még alakulóban volt, így az oktatás távolról sem volt szisztematikus. Gyakran előfordult, hogy megálmodott egy technikát, s még az éjszaka közepén ki akarta próbálni, fölébresztette bentlakó tanítványait, akár hajnali kettőkor is. A Kobukanban kialakult stílust Morihei Aiki-budonak nevezte. Morihei vallomása szerint az Aiki-budo, majd az Aikido megalkotásában két ember volt a legnagyobb hatással rá: Takeda Sokaku és Onisaburo Deguchi. Később Morihei Iwama-ba vonult vissza, egy régi álma teljesüléséért kezdett dolgozni, egy farm-dojot szeretett volna kialakítani. Elkezdődött az Aiki-Jinja építése is, melyet 1943-ban szenteltek fel.

Nagyon mélyen érintette Japán belépése a világháborúba, teljesen beteggé tette. Csak a háború befejezése után épült fel teljesen. A háború után az amerikai megszállók minden harcművészet gyakorlását megtiltották Japánban. Így az edzés, bár a tokiói dojo megúszta a bombatámadásokat, nem indult újra. Csak néhány tanítvány csatlakozott Iwama-n a mesterhez. Titokban gyakoroltak, mert csak 1948-ban oldották fel a harcművészetekre vonatkozó tilalmat. Hamarosan elkezdte munkáját az Aikikai Alapítvány, amelnyek vezetője fia, Kishomaru lett. Az alapítvány feladata az Aikido népszerűsítése Japánban, és nemzetközi szinten is.

Morihei a háború után csak nagyon kivételes esetekben tartott bemutatókat, azzal a legjobb tanítványai foglalkoztak. Csak a belső tanítványait oktatta, ez alól is ritkán tett kivételt. Sokat betegeskedett, utolsó bemutatóját már nagyon rossz állapotban 1969 elején tartotta meg. Nem sokkal később kiderült hogy májrákja van. Saját kérésére hazaszállították és április 26-án, hajnali öt órakor mosolyogva, ezekkel a szavakkal búcsúzott fiától: „Vigyázz a dolgokra!” – majd meghalt. Két hónappal később a felesége, Hatsu is meghalt.

Ueshiba Morihei és a Kukishin Ryu kapcsolatáról két alapvetően eltérő változat olvasható. Az egyik szerint egy hosszabb tokiói tartózkodása idején pár hétig, esetleg egy-két hónapig együtt gyakorolt két Kukishin Ryumesterrel, akiket az utcán sétálva látott meg kenjutsu-t gyakorolni egy templom sarkánál. Nagyon megtetszett neki amit látott, megkérte őket hogy hadd csatlakozzon, azok pedig elfogadták a kérést. Ennyi idő alatt nem lett mester, mint ahogy valószínűleg pontos és alapos tudást sem szerezhetett, esteleg átnézték vele a katákat, technikákat. Azt biztosan tudjuk, hogy ismerte a Kuki családot, a család barátja volt. A másik, erősebb és valószínűbb változat szerint nem csak hogy barátságban volt velük és kapott tőlük pár titkos tekercset, de hosszabb időt töltött velük a stílust tanulva, sőt, a Kumano-hegyekben is jelentős időt töltött a Kuki Shinto, a családi stílus vallási részét gyakorolva. Ez a hatás az Aikido jo-jutsu-ján vehető észre leginkább, bár elvétve máshol is található némi hasonlóság, áthatás. Egy ideig Kukishin Aikido néven futott a dojo-ja is. Valamint meg kell említeni hogy Ueshiba sensei alaposan ismerte a Kito Ryu Jujutsu-t (az aikijujutsu egyik formája, amely viszont erős kapcsolatokkal, áthatással rendelkezik aKukishin Ryu-val), így ezen oknál fogva is találhatunk hasonló technikákat hasonló néven az Aikido-ban és a Ninjutsu-ban. Az biztos hogy ismert Ninjutsu technikákat, mert időnként be is mutatott egyet-egyet a tanítványoknak. Tehát valahol és valamikor tanulnia is kellett azokat…

Ha jobban is érdekelnek a harcművészet elvei! Iratkozz fel a Mi is az a harcművészet című ingyenes online tanfolyamra:


Nincsenek hozzászólások

Ninjutsuval, Önvédelemmel, harcművészettel kapcsolatos linkek

Olvasd el a Bhima Dojo Vezetőjének Horváth Ádám személyes naplóját, melyet 2005-óta vezet:

Harciszerzi.hu 

Ninjutsu Dojok akiket kiemelten ajánlunk:

SZOMBATHELY:
Ninjutsu White Dragon

Más Irányzatok:

Más Iskolák, akiket jó szívvel ajánlunk, mert kipróbáltuk és ismerjük őket, és a harcművészet ősi elvei szerint tanítják az Irányzatukat. Ha nem jön be neked a Ninjutsu, akkor ide érdemes elmenned:

 

Kung-fu:

Fehértigris Shaolin Kung-fu Egyesület 

Ambruzs Szabolcs négyszeres kung-fu világbajnok iskolája

Aikido:

Ogi dojo

Ogi Sensei Aikido Iskolája

Karate:

dr Zakariás László Sensei

 

Partner oldalak, akik bátran hivatkoznak ránk:

MEGAPORT webkereső portál

harcművészet.lap.hu

bujinkan.lap.hu

önvédelem.lap.hu

polgárőr.lap.hu

lélek.lap.hu

kard.lap.hu

gyerek.lap.hu

gyermekkultura.lap.hu

onvedelem.lap.hu

gyereksport.lap.hu

harcmuveszet.lapozz.hu 

 


Harcművészeti magazinok:

Budopest

Budomagazin

Martialarts.hu

 

Ha tréningezni szeretnél, de nem élsz Budapesten, vagy mi nem vagyunk szimpatikusak, az alábbi Ninjutsu Dojók közül választhatsz:

Szombathely
Ninjutsu White Dragon

PÉCS

Ninjutsu Önvédelem oktatás Pécsen

DEBRECEN

Bujinkan Főnix Dojo

KECSKEMÉT

Shizen Juku Dojo

SZEGED

Bujinkan Fudoshin Dojo

SZOMBATHELY

Bujinkan Ninjutsu

TATABÁNYA

Bujinkan Yamabushi Dojo

VESZPRÉM

Bujinkan Go Rin Dojo

BUDAPEST

• Bujinkan Ginrei Dojo

• Bujinkan Seijin Dojo

• Bujinan Go Rin Dojo

• Bujinkan Kagami Dojo

• Bujinan Karura Dojo

• Bujinkan Budo Dojo

Nincsenek hozzászólások