Posts Tagged női önvédelem
“Nem túlzás azt állítanom: egy új életet. Amiben egyensúly, erő és harmónia lakozik.” Palágyi Adrienn karriersuli
Írta Kisordas a nőiönvédelem kategóriában, dátum: 2012. április. 17.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Ért egy incidens az utcán, és szembesültem vele, hogy nőként mennyire nem tudom megvédeni magamat.
Már korábban is felkeltette az érdeklődésem a harcművészet, de ekkor döntöttem el végérvényesen, hogy elkezdem a Ninjutsut.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Nem túlzás azt állítanom: egy új életet. Amiben egyensúly, erő és harmónia lakozik. A Ninjutsu elveinek megtapasztalásával egyértelművé válik, hogy az életben mi számít, s mi nem. Mi az ami valóban lényeges, és mi az, ami egyáltalán nem. Az edzéseken megtapasztaljuk valódi önmagunkat. Testünk, lelkünk és szellemünk határait és korlátait. Ellentétben azzal a világgal, amiben most élve csak elveszítjük és még csak észre sem vesszük, fel sem fogjuk mindezt és a jelentőségét. Azt érzem, hogy újra felfedezhetem az életet, de most már igazi valóságában. Ez nem elvont spiritualizmus, hanem az élet valósága. A Ninjutsu engem erre tanít, és számomra nincs ennél nagyobb élmény!
Erre számítottál-e?
Tudatosan nem számítottam semmire, nem volt elvárásom vele szemben. Nem is lett volna értelme, mert több mindennél, mint amit előre el lehet képzelni:)
Miért ajánlanád másoknak?
A szépsége miatt. Meglepő módon és gyorsasággal formázza a testet:D Viccet félretéve. Szerintem valahol mindenki megtalálhatja benne önmagát. Aki csupán mozogni szeretne az is, aki kitartóbbá szeretne válni az is, aki erősödni szeretne az is, aki magabiztosabb kíván lenni ugyanúgy, mint aki valamit a harcművészeten keresztül szeretne megérteni.
A Ninjutsu egyszerre építi a testet, a lelket és a szellemet. Ennek köszönhetően az élet minden területén erőteljes jótékony hatással bír.
Mi neked a Ninjutsu?
Egy korlátlan fejlődési lehetőség. A tanulás során egyre jobb emberré válhatok mások és önmagam számára is.
Mokusoho és a boldogság mudra
Írta Kisordas a Olvasnivalók kategóriában, dátum: 2012. április. 9.
Egy Ninjutsu edzés során rengeteg olyan apróság merül fel amit nem biztos, hogy minden edzésen elmondunk, elismételünk. Ezek olyan dolgok amik minden edzésnek a részei például, és hajlamosak vagyunk néha már rutin szerűen csak mechanikusan gyakorolni őket. Ilyen például az edzés előtti meditáció, amit mokusoho-nak nevezünk. Mokusoho japánul azt jelenti, hogy üresség, hasonlóan a legősibb nyelv a Sanskritban szereplő Moksa szóhoz, mely szintén ürességet, tisztaságot, csendet jelent.

Minden edzést ezzel a meditációval kezdünk és fejezünk be. Ez a meditáció, azonban nem csak egy rítus, nem csak egy olyan dolog amit azért teszünk, mert régen is csinálták és akkor mi követjük a rítusokat dogmákat. Ninjutsuban fent maradtak az ősi tanítások, az ősi elvek, amely legendás harcosok millióinak életét segítette generációkról generációkra továbbadva a tudást.
A Mokusoho nem más mint a pillanat mikor eldől, hogy harcolnunk kell. Vagyis egy pillanat mikor szembesülnünk kell a ténnyel, hogy nincs idő gatyázni, tovább várni, hogy majd valami történik, hanem nekünk kell mozdulni azért, hogy saját, vagy mások életét megmentsük. Edzés előtt és után, természetesen általában több percig is ebben a helyzetben szoktunk meditálni, de az életben valószínűleg nem lesz lehetőségünk gyorsan letérdelni, lehunyni a szemünket összetenni a kis kezünket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy komolyan vegyük az edzések előtti és utáni “rituális” meditációt, sőt azt otthon egyedül is gyakoroljuk. Hiszen a meditációnak az a lényege, hogy megváltozik alatta a lelki állapotunk. Vagyis máshogy érezzük magunkat mikor befejeztük, mint ahogy elkezdtük.
A meditációt a mindennapok részévé kell tennünk, különben egyfolytában csak a saját érzelmeink és vágyaink fognak irányítani bennünket, ahelyett, hogy mi irányítanánk azokat. Ha voltál már dühös és tettél valami olyat amit később megbántál, akkor gondolom nem kell ecsetelnem, hogy miért fontos, hogy ne az érzelmeid irányítsanak. Ezenkívül, mivel a Ninjutsu edzésen olyan technikákat mozdulatokat tanulunk, amik alkalmasak maradandó sérülések okozására, de még emberi élet kioltására is, ezért nagyon fontos, hogy meg tanuld uralni az érzéseidet.
A Meditáció mindenkinek más, mivel mind más testalkattal rendelkezünk, és mind máshol tartunk mind testileg, szellemileg és lelkileg. A legegyszerűbb módja a meditációnak, az a mokusoho, vagyis mikor letérdelünk Seiza tartásban, és kezeinket elhelyezzük egymásban, a bal tenyerünkbe a jobbat helyezve, úgy hogy a hüvelykujjaink vízszintesen összeérnek. Lazán az ölünkbe helyezzük a kezeket, az ég felé törekedünk a fejünk búbjával, majd elkezdjük figyelni a be és kilégzésünket, úgy hogy a gondolatainkat érzéseinket szépen elengedjük és nem azonosítjuk magunkat velük…
Aztán természetesen minden meditációt lehet magasabb és magasabb szinten kivitelezni. Minden dolognak nagy jelentősége van és most ebben a bejegyzsésben a mokusoho meditáció alatt használt Kéztartásnak, a “Boldogság Mudrának” a leírását, hatásait szeretném megosztani veled:

“Amikor úgy érzem, le vagyok merülve, vagy csak egyszerűen azt szeretném, hogy remek napom legyen, akkor ehhez a mudrához folyamodok.Naponta 3 perc, és máris tettem valamit-tudatosan-a jó közérzetemért
Használata nem vesz igénybe többet három percnél és csodálatos napom lesz tőle! Ajánlom mindenkinek! Az önmotiváció csúcsfoka ez a mudra! Főleg, hogyha a végén a megerősítő mondatot hangosan mondjuk ki..
Flow mudra (A boldogság mudrája)
Előkészítés: nyújtsuk az ujjakat, majd rázogassuk a csuklónkat.
Mudra: Bal kézzel formázzunk csészét, és helyezzük bele a jobb kezet. A jobb kéz ujjhegyei a bal ujjakon fekszenek, a hüvelykujjakat összeérintjük. Kezünk lazán az ölünkben pihen.
Légzés: A mudra gyakorlása közben lélegezzünk mélyeket, lassan, ritmusosan és finoman. Hosszabbítsuk meg kissé a be- és kilégzés közötti szüneteket. Az első tizenkét kilégzés legyen valamivel mélyebb, majd újra normállégzéssel folytassuk.
Koncentráljunk a homlokcsakrára.
Hatása: Ha reggelente a transz-légzéssel* kombinálva gyakoroljuk, a boldogság csodálatos pillanataiban lehet részünk, amelyek az egész napot beragyogják, és erőt adnak a hétköznapokhoz. Ha esténként így meditálunk, az bizakodást, nyugalmat és jó alvást biztosít. A jobb kéz, amely a bal agyféltekével függ össze, kifelé hat és aktív, most a bal kézben nyugszik, amely a jobb agyféltekével, a belső, isteni erőkkel van összefüggésben. Ez a mudra azt szimbolizálja, hogy munkánkat, életünket és egész külső létezésünket belsőnk, az isteni hordozza, védi és tartja. Ha ezt tudjuk és érezzük, az csodálatos nyugalommal és bizakodással áraszt el bennünket. Megtesszük a tőlünk telhető legjobbat – lehet, hogy ez egészen kevés, de az is elég -, és átadjuk önmagunkkal együtt a világegyetem szerető energiáinak. A világegyetem hordoz és vezet bennünket, és mindig a legjobbat akarja nekünk. Előfordulhat, hogy ez néha fáj, ha a stressztől és önzőségtől már nem látjuk az utunkat, és kényszerítenek, hogy megálljunk. De a nyugalom és elmélyülés révén, amelyet ezzel a mudrával tapasztalhatunk meg, tisztán láthatunk.
Meglátjuk a helyes utat, és felismerjük, mi a lényeges. Így ez a mudra sok kellemetlenségtől megóvhat, és a boldogság mellett, amellyel megajándékoz bennünket, segíti és gazdagítja előrelátásunkat is.
Elég hálátlan világban élünk, és ez néha elszomoríthat vagy frusztrálhat bennünket. Ha azonban Istennek ajánlva végezzük mindennapi munkánkat, és neki adjuk át, akkor egyszerűen nincs szükségünk hálás embertársakra magunk körül, és a világegyetem viszonzásában biztosak lehetünk. Ha reggel és este gyakoroljuk ezt a mudrát, akkor hozzásegít, hogy életünkben minden megfelelően működjön. A megfelelő időben találkozunk a megfelelő helyen a megfelelő emberekkel vagy dolgokkal. És könnyebb lesz pozitívan gondolkozni, türelmesnek, nyugodtnak és az emberekkel szemben jóindulatúnak maradnunk.
Imagináció: Képzeljünk el egy fehér vetítővásznat, amelyre kedvenc színünkkel felírunk egy mondatot. Fogalmazzuk meg egy célunkat vagy kívánságunkat pozitív szavakkal. Majd engedjük, hogy a mondat felfelé emelkedjen, és koncentráljunk a légzésünkre. Engedjük, hogy a gondolatok jöjjenek és menjenek, mindig merüljünk el újra a légzés ritmusában.
Megerősítés: Minden megvan bennem, ami ahhoz szükséges, hogy boldog legyek!
A mudrák használata során megfigyeltem magamon és tanítványaimon is, hogy napról-napra történik valami apró csoda az életünkben. Egy nem várt pozitív esemény, egy apró ajándék az élettől, amit észre is veszünk és amitől szebbé varázsoljuk a minden napjainkat. Lehet, hogy ezek a csodák a mudrák nélkül is megtörténnének, ám egészen biztosan nem vennénk észrre őket. Hogy miért? mert nem arra fókuszálnánk.
Már pedig VÁGY-HIT-ELVÁRÁS! És meglesz a vágyott eredmény! tanítja az Agykontroll is!
* Transzlégzés Imagináció elmélyítéséhez (Mint ahogy a neve is fémjelzi, ez a légzéstechnika segíti az alfa hullámok szintjét, a könnyű hipnózist elérni. (Mellékhatás: hangulatjavulás) – Lélegezzünk mélyen be.- Majd engedjük le az állunkat a mellcsont irányába. – Pár másodpercig tartsuk vissza a légzést.- Emeljük a fejet.- Csak most lélegzezzünk ki.- Ismételjük meg az egészet körülbelül 12-szer.”
forrás: Gertrud Hirschi:Mudrák I-II.című könyve
Kassai Csilla – 2008.01.26 06:32
“Feltöltődik a tudatom. Utána nem tűnik semmi olyan nehézkesnek és bonyolultnak.” Ninjutsu, Női Önvédelem, Mariann
Írta Kisordas a nőiönvédelem kategóriában, dátum: 2012. március. 12.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Hm, ide vezetett az utam.
Hogy milyen utam volt eddig? Amerikai ninja, Linda stb filmeken nőttem fel. Hát, azokat nagyon élveztem. Baromira jó lett volna szaltózgatni, és rugdosódni. Sosem voltam egy lányos típus. Na, mindegy, nem lett az egészből semmi. Kb. 25 évesen merült fel újra a taekwondo. Hogy miért az? Nem választottam, nem néztem utána, egyszerűen adott volt. Sajnos elment tőle a kedvem akkor, mert hogy ez egy harcművészet, egy életforma…végignéztem magamon, és azt mondtam, köszönöm szépen de ez nekem nem fér bele, hogy megváltozzam. Aztán 2 évre rá találkoztam valakivel, és újra előkerült, és belevágtam. Egyáltalán nem várták el, hogy azonosuljak, és ettől felszabadult volt az egész.
Bő 1,5 évig csináltam elég intenzíven, de már közben is felmerült bennem, hogy az önvédelem részre semmi idő nem jut. Majd abbahagytam egyéb okok (leginkább kifogások) miatt.
Eltelt újabb 1,5 év folyamatos hiányérzettel, hogy nekem valamit csinálnom kell.
És akkor megláttam egy linket az önvédelemről. És nem gondolkoztam. Azt mondtam, erre vártam, itt a lehetőség, tessék, csináld! Hát, itt vagyok.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Számomra a legfontosabb, hogy teljesen megnyugszom mire véget ér az edzés.
Feltöltődik a tudatom. Utána nem tűnik semmi olyan nehézkesnek és bonyolultnak.
Azt hiszem nekem az önbizalom az, amit nyújt a Ninjutsu.
Erre számítottál-e?
Azt hiszem igen. Ilyesmi edzést reméltem.
És azt hiszem nem. Mert nem gondoltam, hogy találok itt valamit, amit keresek, és ami tovább visz, hogy meg is találjam.
Miért ajánlanád másoknak?
A társaság jó, az edzések jók. A sensei-ünk kellő humorral elő tudja adni, hogy mit is kellene csinálnunk. Jókat szórakozunk, ahogy kiparodizálja női viselkedésünket, ezzel tanítva, hogy azért itt ezt nem egészen így kéne.
Szerintem jól érezzük magunkat, ahogyan lányosan, némi fiús beütéssel próbáljuk egymást a “földbe döngölni”.
Mi neked a Ninjutsu?
Testi és lelki felkészítés egy teljesebb életre.
Köszi,
Mariann
Iránban is Ninjutsura tanítják a hölgyeket akik Női önvédelmet szeretnének tanulni.
Írta Kisordas a nőiönvédelem, VIDEÓK kategóriában, dátum: 2012. február. 23.
Több internetes portál is megosztotta a következő történetet, és videót, ahol is Iránban már jó idelye készülnek fel a hölgyek arra, hogy estleg egy támadás során meg tudják védeni magukat, vagy családjukat. A ninjutsu “Női” ága a kunoichi képzés, teljeskörű tudást ad a mai modern kor hölgyeinek, hogy felkészüljenek az egyre durvább világ támadásai ellen. Ezen kívül segít elérni a harmóniát, a békét, első osztályúan formál alakot, és fejleszti a kitartást. de mindez csak mellékterméke annak, hogy megtanulhatod megvédeni magad.

Természetesen a videón szereplő hölgyek sokat gyakoroltak, de a mi általunk indított 4 hónapos Női önvédelem tanfolyam neked is lehetőséget nyújt arra, hogy elsajátítsd az önvédelem alapjait és készen álj egy erőszakos szituáció elkerülésére, vagy rendezésére. Nem hazudunk Neked, nem fogod tudni megvédeni magad egy 10 alkalmas bérlettel, ahogy máshol ígérik neked. De a 4 hónapos képzés után heti legalább 2 edzéssel, mindenképpen kicseréled magad és a világhoz való hozzá állásod és ami a legfontosabb, képes leszel reagálni ha úgy hozz a szükség leblokkolás helyett…
Itt tudhatsz meg többet, vagy jelentkezhetsz a női önvédelem tanfolyamunkra. KATT!
itt olvashatsz még más portálok mit írtak az iráni Ninjanőkről:
“Meglepett, hogy az edzések milyen jó légkörben telnek és, hogy az emberek mennyire kedvesek.” Molnár Eszter Ninjutsu Női önvédelem
Írta Kisordas a nőiönvédelem, tagok kategóriában, dátum: 2012. február. 16.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Mert már kicsi korom óta szeretnék valamilyen harcművészetet tanulni és most lehetőség adódott ennek a vágynak a megvalósítására. Úgy éreztem, hogy elérkeztem egy fordulóponthoz ahol szükségem van valami újra. Utánanéztem más harcművészeteknek is a neten és élőben egyaránt, de a Ninjutsu fogott meg a leginkább. Mivel a japán kultúra az egyik kedvencem, minél többet tudok meg róla, annál jobban tetszik.
Meg persze, hogy meg tudjam védeni magam ha szükséges, mert nem másokra szeretnék támaszkodni, vagy mást hátráltatni egy kritikus helyzetben.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Magabiztosabb kezdek lenni az életben és kezdem megtanulni, hogy ha pozitívabban állok a világhoz akkor az visszamosolyog rám. Ahogy harcolni sem lehet jól dühösen, gyűlöletből, utálatból, negatív érzelmekkel tele, úgy teljes életet sem lehet ily módon élni.
Erre számítottál-e?
Mivel még nem jártam semmilyen harcművészetre ezelőtt, nem teljesen tudtam mire számíthatok. Reménykedtem, hogy jó lesz és testi kondiban tart. De többet ad, mint gondoltam. A tanításaival az élet minőségét javítja.
Az is meglepett, hogy az edzések milyen jó légkörben telnek és, hogy az emberek mennyire kedvesek.
Miért ajánlanád másoknak?
Mert fejleszt testileg, szellemileg és lelkileg is. Olyan mintha a Ninjutsu egy kórház lenne, csak nem a testé, hanem a léleké.
Mi neked a Ninjutsu?
Nekem egy kapaszkodó, hogy kihúzzon a szürke hétköznapok monotonitásából. Egy hely ahol megpihenhet a lelkem, és kinyílhatok a világ felé, a körülöttem lévő dolgokra, emberekre. Ez egyfajta csendes békességgel tölt el. Egy dolog amit teljesen élvezek, és jobb emberré tesz. Testi és lelki egyensúlyt nyújt.
Molnár Eszter
A Párduc Projekt trailer
Nem olyan régen, még mikor mások voltak a tervek, belevágtunk a Row projektbe, ami aztán belefulladt a semmibe. Azóta folyamatosan készülünk tervezünk a klánnal, hogy forgassunk. Így sikerült belecsöppennünk a Párduc Projektbe, Horgas Ádám művész úr jóvoltából, aki a MAB, Magyarország első websorozatának készítője. Főleg a harci jelentek kidolgozásában, megkoreografálásában veszünk részt…
A Párduc Projektnek elkészült az első trailere, ami szerintem nagyon durván jó lett:
A Párduc Projektről többet a Webse.hu oldalon tudhatsz meg, ami egy olyan honlap, ahová bárki regisztrálhat, aki bármilyen formában szeretne szerepelni, vagy más módon közreműködni amatőr, vagy akár profi filmekben is…
Ninjutsu a Meglepetés magazinban
Mi lettünk a meglepetés, a meglepetés magazin legújabb számában. Néhány tippet sikerült adni és egy két gondolatot azzal kapcsolatban, hogy miként védheti meg magát egy hölgy manapság. Természetesen a cikk elolvasása maximum elméleti szinten jelenthet védelmet, hiszen nem véletlenül tartunk 4 hónapos önvédelmi tanfolyamot hölgyek számára is, heti 3 alkalommal megtámogatva. Mert a gyakorlatban sokkal fontosabb elsajátítani a mentalítást és a mozdulatokat, mint csak ábrándozni róla. Sok szeretettel várunk mindenkit.

“Most csalódtam benned, egy nő ne verekedjen… Valójában ezek a mondatok tették számomra egyértelművé, hogy jó úton járok.” Vizdár Erzsébet ninjutsu női önvédelem
Írta Kisordas a nőiönvédelem kategóriában, dátum: 2011. november. 5.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Már gyerekkorom óta játszadoztam a gondolattal, hogy önvédelmet kellene tanulnom. Azonban mindez megmaradt a “kellene” szinten… eddig!
Augusztus végén úgy éreztem, itt az idő, önvédelmet akarok tanulni. A böngésző segítségével nem is tartott soká rátalálnom az Igazira. Voltak ugyan olyanok is az ismerőseim között, akik nem értették, miért is akarok harcművészetet tanulni. “Te egy gyenge nő vagy, ha nem tudnád…” vagy “Most csalódtam benned, egy nő ne verekedjen…” – hangzott egy-egy emberke szájából. Valójában ezek a mondatok tették számomra egyértelművé, hogy jó úton járok. Hisz ezek a megjegyzések sem tántorítottak el. Könnyű úgy haladni előre, ha mindenki támogat és tol előre. Az ember akkor tudja meg igazán, hogy tényleg azt akarja-e, amit választott, ha valaki megkérdőjelezi a döntést. Azzal viszont egyetértek, hogy gyenge nő vagyok,… nos, ezért választottam eddig is, s majd ezután is a Ninjutsu edzéseket.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
Sok mindent… Nehéz is lenne felsorolni mindent, hisz egy edzés több, mint megfelelő állás, járás, gurulás, esetleg védekezés vagy támadás összessége. Leginkább azokat a dolgokat szeretném kiemelni, amiket saját magamról tanultam. A legutóbbi edzésen pl. kiderült, hogy mikor azt hiszem, már nincs erőm, mindjárt végem van, az korán sincs így. Többet kibírok, nagyobb akaraterővel rendelkezem, mint azt valaha is képzeltem. Köszönet ezért szenszeiünknek, aki már előbb tudja, mennyit bírunk ki, mint mi magunk. Továbbá nagyon fontos a türelem és a pontosság is, amikre nem csupán az edzéseken, az élet minden területén is szükségünk van. S végül, de nem utolsó sorban, a bizalom. A mai rohanó, sokszor félelmetes világunkban, nem könnyű bízni az emberekben vagy elérni bárkinél, hogy bízzon bennünk. Jól esik, hogy az edzéseken úgy érezhetem, jó kezekben vagyok, s az edzőtársaimmal igyekszünk minél kevesebb sérülést okozni egymásnak a gyakorlás során.
Sok mindent… Nehéz is lenne felsorolni mindent, hisz egy edzés több, mint megfelelő állás, járás, gurulás, esetleg védekezés vagy támadás összessége.
Erre számítottál-e?
Be kell vallanom, hogy féltem. Féltem a durvaságtól, az erős fájdalomtól, és legfőképp attól, hogy valóban túl gyenge vagyok ehhez. Most bátran mondhatom, hogy jók a tapasztalataim. Fájdalomküszöbünket tágítgatjuk edzésről edzésre, mindenki csak annyira durva, amennyire szükséges, és gyengeség… hmm, nem erősnek, okosnak és kreatívnak kell egy ninjának lennie. S a rendszeres edzésnek köszönhetően azok az izmok is csak elkezdenek kerekedni
Miért ajánlanád másoknak?
Mert megmozgat, jó irányba változtatja meg a világszemléletet, s olyan ajtókat nyit meg, melyekről nem volt tudomásuk, vagy, ha volt is, nem volt bátorságuk kinyitni azokat.
Mi neked a Ninjutsu?
Egy jobb életfelfogás
Vizdár Erzsébet
“Itt megtanulok a félelmeimmel szembenézni. Kőkemény leckék ezek az élettől.” Erzsébet B.Vigh Ninjutsu, Női önvédelem
Írta Kisordas a nőiönvédelem kategóriában, dátum: 2011. szeptember. 25.
Miért kezdtél el Ninjutsu edzésre járni?
Talán a mozgás “szükségessége” volt az, ami a látómezőmbe terelte a harcművészetnek ezt a fajtáját. Annak idején versenyszerűen vívtam (az elért eredményeimből származó érmeket, újságcikkeket a szüleim a mai napig büszkén mutogatják). A sportolási kényszer hatása alól kikerülve hosszú évekig élveztem, hogy elég csupán azt csinálnom, amit én akarok: futkostam egyik programról a másikra, majd később a gyerekek kötöttek le teljesen.
Egy depressziós időszak után rátaláltam a hastáncra, aminek egy stroke vetett véget, hiszen ezután hosszú ideig küzdöttem azzal, hogy egyáltalán lábra tudjak állni, majd a kezemet is úgy tudjam használni, ahogy szükséges. Tavaly ismét rátaláltam a hastáncra, ahol örömmel fedeztem fel, hogy a “régi” mozdulatok szépen visszajöttek. Ezután egy érdekes dolog történt: Egy masszírozás közben hívták fel a figyelmemet, hogy a hátamban található csomók a Himalájával vetekednek, célszerű lenne harcművészettel foglalkozni, ez jó stressz-csökkentő. Jót nevettem, majd miután hazamentem jelentkeztem a Női önvédelmi tanfolyamra, amivel már napok óta szemeztem, csak nem éreztem a jelentkezéshez elég erőt magamban.
Mit kaptál, mit tanultál az edzésen?
A tartás a legelső, ami az eszembe jut. Már a tartás egy része a hastáncnál is megvolt, de a fej tartásával mindig gondom volt, sokkal jobban szerettem a magam előtti parkettát lesni, mint a tükörben önmagamat. A második, ami a tartás mellett megjelenik, hogy itt megtanulok a félelmeimmel szembenézni. Kőkemény leckék ezek az élettől, ami egy “tökéletesen maximalista” beállítottságú személynél felér egy katasztrófával. És amikor éppen feláll ebből az ember, akkor – merő kedvességből
– szembe kapja a következő kemény feladatot
Aztán következhet a kitartás. 40 felett már az emberek igen nagy része elkényelmesedik. Ez alól én sem voltam kivétel annak ellenére, hogy azért a heti mozgás a hastáncnál megvolt. Az más jellegű mozgás. Ott futni nem kell, itt igen. És én már 5 éve egyáltalán nem futottam, még a busz után sem (bár ha belegondolok, akkoriban annak is örültem, hogy menni tudok). Nagyon jól esik, amikor már úgy érzem, hogy egy lépést nem tudok megtenni, akkor biztatást kapok és sikerül végig csinálnom a feladatsort.
Persze az sem hátrány, hogy az elmúlt egy hónapban számtalanszor megállítottak, hogy mit csinálok, mert nagyon jól nézek ki
Tehát a testalkatomon végbement változások is kedvezőek
A sort pedig lehetne folytatni az önbecsülés növekedésétől, a rengeteg AHA-élményig nagyon sok minden megtalálható.
És még a feszültség miatt keletkezett csomókat is sikerült a hátamban szelídíteni
Erre számítottál-e?
Őszintén: NEM. A hétköznapi világban a harcművészet a különböző csihi-puhik, talán emiatt is ódzkodtam jó darabig ettől az egésztől. Teljesen mást kaptam, emberibbet, mint amire számítottam. Olyan szemléletmódot, amit el tudok fogadni – bár még mindig nehéz akként gondolkodni, hogy fájdalmat okozzak a másik embernek. De a tudatosság nagyon sokat segít ennek elfogadásában. Az pedig külön tetszik, hogy egyetlen egy szabály van, az, hogy nincsen szabály. Mondhatnám úgy is, hogy a tanult mozdulatok alkalmazásának szabadsága nagyon tetszik.
Miért ajánlanád másoknak?
A sok AHA-élmény, a “meg tudom csinálni
” érzése miatt mindenképpen ajánlom. Nagyszerű, amikor megérzem azt, hogy ismét sikerült egy korábban általam generált határt ledöntenem – ezt az érzést mindenkinek meg kell tapasztalnia.
Mi neked a Ninjutsu? Saját magam megismerésének lehetősége (hiszen képes vagyok végigcsinálni az edzéseket, és jellemzően sajnálom, hogy az edzés véget ér). A mozgás lehetősége (más jellegű mozgás, mint amit a hastánc ad). Az Élet lehetősége.
Reign Of Warriors – TheROW “A legújabb NinjaFilm”
Egy Magyarországon tevékenykedő, Profi kis filmes művészekből álló csapat, valamint a Dojo összefogott és úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk egy Hobbi Ninjafilmet készíteni Nektek.
Természetesen a filmből egyenelőre csak kóstolók vannak készen, néhány kép, meg egy kis rövid teaser. De szeretnénk meggyorsítani a munkálatokat azzal, hogy minél több lájkolót gyűjtünk össze a FaceBook oldalon. Mert ha látjuk, hogy várjátok, akkor mi is sokkal lelkesebben fogunk dolgozni a következő lépéseken. Az elmúlt héten a 100-ra gyúrtunk, most a 300 rajongó a cél.
Lájkold te is a ROW-ot:


