Menü

Tanmese

Ami benned, olyannak látsz másokat. Avagy, kitől érdemes önvédelmet, küzdősportot, harcművészetet tanulni.

onvedelem kuzdosport harcmuveszet onmegvalositas

Önvédelem, küzdősport, harcművészeti körökben, de talán az élet minden területén is ismerős jelenség, amikor egy edzés nem az edzésről szól, hanem arról, hogy az oktató más rendszereket, vagy oktatókat szól le. Vagyis azzal próbál meg profinak látszani, hogy mások hibáit próbálja felnagyítani, hogy bizony milyen jó helyen járnak tanulói, hogy ő bezzeg nem olyan. Sajnos azonban ezek az emberek nem építenek, hanem rombolnak bennünket, hiszen saját szerencsétlenségüket próbálják palástolni azzal, hogy másokat szavakkal próbálnak maguk alá gyűrni.

Könnyen lehet, hogy mi magunk is át vesszük ezt a viselkedés mintát, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy egyre nyomorultabb az életünk, hiszen csak a nyomorúságon gondolkodunk, arról beszélünk azon meditálunk. Az ilyen ember teljesen mindegy, hogy hova megy, mindenhol ugyan ilyen emberekkel fog találkozni, hiszen a saját hibáit fogja bennük felnagyítva látni és ezt erősíti csak meg saját magában is.

Az alábbi kis Görög Tanmesét nagyon mélynek találtam, ezért bekerült a HAN Modular System, a Bhima Klán Tanmese gyűjteményébe is, a végén persze még néhány általam hozzáfűzött gondolattal:

*****
Egy idős bölcs üldögélt a Korinthoszba vezető út szélén egymagában. Hosszú ideje ült már ott csendben, mikor is egy utazó lépett oda hozzá, és így szólt:
„Jó napot, bátyám! Mondd csak, milyenek az emberek Korinthoszban?”
Az öreg erre visszakérdezett:
„Honnan jöttél, fiam?”
„Athénból.” – hangzott a válasz.
„És ott milyenek az emberek?”
„Ne is kérdezd!” – kezdett panaszkodni a fiatal vándor – „Szörnyű, velejéig romlott emberek élnek ott. Lusták, csalnak, hazudnak, ott tesznek keresztbe a másiknak, ahol tudnak. Ezért jöttem el onnan.”
Az idős bölcs ekkor így szólt:
„Sajnos nincs szerencséd, fiam. Korinthoszban is ugyanez a helyzet: pont olyan lusta, csaló, hazug emberekkel fogsz találkozni, mint Athénban.”
A vándor elköszönt, majd elkeseredetten folytatta útját.
Valamivel később az öreget egy újabb utazó szólította meg, aki szintén Athénból érkezett. Azt szerette volna tudni ő is, hogy mire számíthat Korinthoszban. A bölcs ember tőle is megkérdezte, milyenek az athéni emberek, mire a vándor így felelt:
„Ó, nagyon barátságos, jó emberek élnek Athénban. Sajnáltam is elhagyni a várost, mert rengeteg jószívű embert ismertem meg ott.”
Az öreg erre így válaszolt:
„Ne aggódj, nagyon jó helyre jöttél. Korinthoszban is nagyon sok remek emberrel fogsz megismerkedni.”
Az utazó nagyon megörült a jó hírnek, és miután elköszönt, boldogan folytatta útját Korinthoszba.
Ekkor egy fiatalember lépett az idős bölcshöz. Végig a közelben volt, és hallotta mindkét beszélgetést.
„Micsoda kétszínű alak vagy te! Nem is gondoltam volna, hogy képes vagy így megvezetni az embereket!” – szólította meg felháborodottan az öreget.
„Tévedsz, fiam, egyáltalán nem erről van szó. Tudod, a világot olyannak fogjuk látni, amilyenek mi magunk is vagyunk. Ha a félelem, a rosszindulat és a panaszkodás lakozik a szívünkben, akkor ezt fogjuk észrevenni magunk körül is. Ha viszont a szeretet és a jóindulat tölti be a szívünket, akkor csupa olyan emberrel fogunk találkozni, akik szintén ilyenek.”
*****

Szóval minél inkább olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, minél inkább olyan emberekkel barátkozunk akik így vagy úgy gondolkodnak, azt az oldalt fogjuk erősíteni magunkban. Nálunk edzésen tilos rosszat mondani másokról, de amikor edzésen kívül vagyunk, akkor is erre törekszünk. Persze nem kell szentimentálisnak lenni, de ettől még a rossz dolgokon való meditáció a saját életünkbe húzza be azt a sok gyötrelmet amit másokról mondunk.

Ráadásul ezt senki sem szereti hallgatni, ezért egy idő után azt vehetjük észre, hogy egyre kevesebb ember kíváncsi ránk és arra amit tanítunk, vagy adunk. Ekkor persze jöhet az egó, hogy a puhányok elmennek, de ez nem így van. Igazából nem a puhányak mennek, el, hanem a hasonlóan negatív gondolkodásúak maradnak, akikkel aztán együtt lehet fröcsögni, meg gyűlölködni.

Goethe is megfogalmazta már, hogy: „Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz.”
Ha valaki nem képes másokban a jót látni, az magában sem képes és aki magában sem látja a jót, az nem szereti önmagát, ezért fél és a félelem arra készteti, hogy örökké másokat támadjon, másokat hibáztasson. Persze a komoly profi helyeken a profi oktatók ilyet nem tesznek, hanem fel emelnek téged is és másokat is. Ettől jó a társaságukban lenni.
Ha fejlődni akarsz a harcművészetben, küzdősportban, vagy önvédelemben, akkor csak olyan helyre járj tanulni, ahol az oktató nem gyűlöl és fikáz senkit.

Nincsenek hozzászólások

Modortalanság Vs Lazulás

Egyszer egy nagy kínai császár elment, hogy találkozzon egy nagy zen mesterrel. A zen mester éppen a földön hempergett, és nevetett, és a tanítványai is nevettek – nyilván egy viccet mondhatott. A császár értetlenül nézte. Alig tudott hinni a szemének, mert ez a viselkedés annyira modortalan volt; nem is tudta megállni, hogy ne tegye szóvá. Azt mondta a mesternek:

Mindig megfeszítve hordod az ijjad?

Ez modortalanság! Egy ilyen mester, mint te vagy, nem viselkedhet így; az etikettet szem előtt kell tartani. Hemperegsz a földön, és nevetsz, mint egy eszelős.

A mester a császárra nézett, aki íjat viselt (azokban a régi időkben még íjat és nyilat hordtak az emberek). Megkérdezte:

Mondj meg nekem valamit: mindig megfeszítve, kihúzva tartod ezt az íjat, vagy hagyod ellazulni is?

A császár azt felelte:

Ha mindig megfeszítve tartjuk, elveszíti rugalmasságát, és akkor már semmi hasznát nem lehet venni. Ellazítva kell hagyni, hogy amikor szükségünk van rá, megfeszíthessük.

A mester így válaszolt:

Éppen ezt teszem én is.

, ,

Nincsenek hozzászólások

Nincs rossz gyerek, csak alkalmatlan tanár!

Teacher crying

Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. ,,Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.

Másodikban így szólt a jellemzés: ,,Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”

Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: ,,Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: ,,Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: ,,Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: ,,Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.” Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, ,,Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”

Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, ,,Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”

(Elizabeth Silance Ballard)

, ,

Nincsenek hozzászólások

A szemtelen majom – Tanmese

A szemtelen majom története.

Egykor régen, amikor Benáreszben Brahmadatta király uralkodott a Bódhiszattva a Himalája vidékén egy bivaly méhében öltött testet.

Mikor felnőtt, erős, nagytestű lett, járta a hegyeket, barlangokat, járhatatlan sűrűségeket.
Egyszer egy árnyas fa tövében legelészett, majd déltájban ott pihent le a fa alatt.

Egy szemtelen majom lemászott a fáról, a bivaly hátára ugrott, levizelte, és rápiszkolt, majd a szarvára kapaszkodott, lecsúszott róla, és a farkába akaszkodva himbálta magát. A Bódhiszattva aki a türelem, jóindulat, megbocsájtás töltött el, elnézte illetlen viselkedését. A majom rendszeresen megismételte ugyanezt.

Egy napon a fa védőszelleme leereszkedett a fa alsó ágára, és megkérdezte:
-Bivalykirály, miért tűröd el ennek a gonosz majomnak a szemtelenségét? Minden gyermek kigúnyol, ha látja, hogy mindent elviselsz.
Tanítsd rendre! Szúrd a pimaszt a szarvadra, és a lábaddal tiporj reá.

Bódhiszattva így felelt a fa szellemének:
– Fa védőszelleme, ha nem viselem el ennek a gonoszságát, elnézést tanúsítva nemzetségére, családjára, azok erejére való tekintettel, hogyan
remélhetem vágyaim beteljesülését? A majom viszont majd azt fogja hinni, hogy mindenki olyan, mint én, és ugyan ezt a szemtelenséget el fogja követni mással szemben is.
Akkor a vad bivalyok, akikkel így fog viselkedni, megölik. Ha mások pusztítják el, én mentesülni fogok a bosszantástól is,
az élet kioltásától is, s akkor halála nem az én hibám.

Néhány nap múlva Bódhiszattva máshová távozott, és egy másik, vad bivaly vetődött oda. A szemtelen majom azt hitte, hogy ugyan az a bivaly, a hátára ugrott, és megismételte arcátlanságait. Az levetette magáról, a földre csapta, szarvával átdöfte a szívét, patájával ízekre tiporta.

,

Nincsenek hozzászólások

A tigris és a vadász.

A tigris és a vadász, tanmese.

Sok idővel ezelőtt élt egy szamuráj és menyasszonya, akik nagyon szerették egymást. Egy nap a lányt, miközben az erdőben sétált, megtámadta és súlyosan megsebesítette egy tigris. Nem számított, hogy a férfi mindent elkövetett, hogy megmentse őt, a lány belehalt sebeibe.

A férfi hatalmas bánatában megfogadta, hogy bosszút áll a tigrisen, amiért megölte a nőt akit szeretett. Nap-nap után járta a dzsungelt íjával, keresve az állatot hónapokon keresztül, míg végül egy nap meglátott a távolban egy alvó tigrist.

A szamuráj elővette íját, pontosan megcélozta és lőtt. A nyílvessző mélyen belefúródott az állat testébe. Közelebb ment, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg megölte e a tigrist, és ekkor vette észre, hogy valójában egy csíkos sziklára lőtte ki nyilát, mely alakja a távolból egy alvó tigrishez hasonlított.

Ezután gyorsan elterjedt a hír a környékbeli emberek között, hogy milyen erős volt a szamuráj, hogy egy kősziklába képes volt nyilat lőni. Sokan elhatározták, hogy próbára teszik a férfit, azonban akárhányszor próbálkozott, a nyilak lepattantak a szikláról. Azért történt így, mert ekkor a szamuráj már tudatában volt annak, hogy mire lő az íjával, míg azelőtt bosszúvágya oly erőssé tette, hogy képes volt keresztül lőni még a kősziklát is.

Ez a történet az alapja annak a régi mondásnak, mely szerint:

“Az erős akarat még egy kősziklán is képes áthatolni.”

, ,

Nincsenek hozzászólások

A Bölcs, és a fán rekedt férfi.

A bölcs, és a fán rekedt ember tan mese

Volt egyszer egy férfi, aki imádta a mangót. Egy napon úgy döntött, megszerzi a lehető legédesebb mangót egyenesen a fa tetejéről. Az a gyümölcs, amit közvetlenül ér a napfény, a legédesebb. Így hát felmászott a fára egészen odáig, ahol már csak vékony ágakat talált, majd sikerült is néhány pirosas gyümölcsöt megkaparintania, de amikor megpróbált lemászni, megcsúszott és zuhanni kezdett.Szerencsére elkapott egy ágat, miközben zuhant, ennek dacára tehetetlenül csüngött le fáról. A helyi falusi emberek segítségéért kiáltott, jöttek is azonnal és hoztak egy létrát és botokat, de nem igazán tudtak neki segíteni.

Nemsokára arra járt egy megfontolt, jól ismert bölcs, aki egy egyszerű kunyhóban élt a közelben. Az emberek nagyon kíváncsian figyelték, mit tesz, mivel úgy hírlett, a környéken sok embernek orvosolta már a gondját-baját, néha igen szövevényes eseteket is beleértve. Egy percig néma csendben állt, aztán felkapott egy követ, elhajította és eltalálta vele a fán lógó férfit.

Mindenki meglepődött. A mangó rajongó elkezdett üvöltözni:
– Mit művelsz? Megőrültél? Azt akarod, hogy kitörjem a nyakamat?

A bölcs mélyen hallgatott. Aztán ismét felemelt egy követ, hogy megdobja vele a fán csimpaszkodó férfit. A pórul járt ember begurult.
– Ha le tudnék jönni, ellátnám a bajodat!

Mindenki azt akarta, hogy lejöjjön, de hogyan? Feszülten figyeltek és vártak, mi fog történni. Néhányan le akarták szidni a bölcset, mégsem tették. A bölcs fogott egy másik követ, majd a férfihoz vágta, ezúttal erősebben. A fán rekedt szerencsétlen már tajtékzott, ezért eltökélte, hogy lemászik valahogy és bosszút áll. Minden erejét és ügyességét latba vetve valahogy elérte a biztonságos ágakat, melyek segítségével le tudott mászni. Mindenki nagy ámulatára sikerült neki!

– Hol van az a risi? – kiáltotta a megmenekült férfi.
– Elég bölcs volt ahhoz, hogy ne várja meg, míg lemászol és agyonvered. – felelték a falusiak.
– Tényleg agyonütöm, ha egyszer a kezeim közé kerül. – replikázott a férfi.
– Állj meg egy pillanatra! Csak ő tudott neked segíteni. Provokált téged, így elérte, hogy magadon segíts.

A mangó őrült megtorpant egy pillanatra és elgondolkozott.
– Igazatok van. Minden jó szándékotok és együttérzésetek ellenére sem tudtatok rajtam segíteni, a bölcs azonban hozzáértő módon arra ösztökélt engem, hogy hozzam ki magamból a legjobbat és mentsem meg saját magamat. – ismerte be. – Inkább hálásnak kellene lennem, semmint dühösnek.

Ez a vezetőkről szóló tanmese. Egy igazi vezető vagy tanár néha különleges módszerrel segít neked, hogy valamit kezdj az életeddel. Előre kell nézned. Meg kell tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy különleges eredményt érhess el. A legjobb vezető segít neked abban, hogy vállald a felelősséget a saját életedért.

, , ,

Nincsenek hozzászólások

A Kávészemek tanítása

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tûnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

a Kávészemek tanítása.

Édesapja szakács volt. Kézenfogta õt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett bennük a víz, az egyikbe sárgarépát, a másik fazékba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Miközben fõttek ezek a dolgok a fazekakban, egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja.

20 perc elteltével, apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe. Ezután megkérdezte lányától: -Kedvesem, mit látsz itt? -Tojást, sárgarépát és kávét – válaszolta õ. Ekkor arra biztatta, hogy tapinsta meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte õt, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedûbõl, majd megkérdezte: -Mit jelentenek mindezek, apám?

Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözõképpen reagált erre: A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. A tojások erõsen megkeményedtek. Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet. Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? – kérdezte lányától az apa.

Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre? Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét? A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved? Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet. Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.

Tanulság: Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelõ alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd “édes kávé zamatodat”, mely sajátod, amit kizárólag csak te sugározhatsz.

, ,

Nincsenek hozzászólások

Menny és Pokol

samurai, menny és pokol, ninjutsu önvédelem, ninjutsubudapest.com

Egy Nobusige nevezetű katona felkereste Hakuin mestert, s megkérdezte tőle:
-Mondd meg: valóban létezik a Menny és a Pokol?
-Ki vagy te?- kérdezte Hakuin.
-Szamuráj vagyok- felelte a harcos.
… -Tehát katona!- kiáltott fel Hakuin. – S mondd miféle urat szolgálsz? Az arcod akár egy koldusé.
Nobusige e szavak hallatán úgy feldühödött, hogy a kardjához kapott. Hakuin azonban folytatta:
– Tehát kardod is van? Úgy látom, csorba ez a penge, még a fejemet se vághatnád le vele!
A szamuráj ekkor kardot rántott. Hakuin felkiáltott:
-Itt nyílik a Pokol kapuja!
Nobusige hirtelen megértette a mester szavainak jelentését. Visszadugta a kardját a hüvelyébe, és mélyen meghajolt.
-Itt nyílik a Mennyország kapuja- mondta Hakuin halkan.”

(zen tanmese)

, ,

Nincsenek hozzászólások

“Annak az egynek, annak számított” Tengeri csillag és a bölcs.

"Annak az egynek, annak számított" Tengeri csillag és a bölcs.

Volt egyszer egy bölcs, aki az óceán partjára járt írni. Nagyon különleges ember volt, ugyanis a kultúra két legjavát kapcsolta össze: egyszerre volt költő és tudós. Eme két szemszögből éleslátással és gyönyörűen írt a világról és a benne betöltött szerepünkről.

Az volt a szokása, hogy a parton sétált, mielőtt munkához látott volna. Egy nap épp a part mentén andalgott, amikor észrevett egy embert, aki úgy mozgott, mint egy táncos.

Magában mosolygott, ahogy arra gondolt, hogy valaki tánccal üdvözli a nap kezdetét, és meggyorsította lépteit, hogy utolérje őt. Ahogy közelebb ért, látta, hogy egy fiatalember volt az, és nem táncolt, hanem lenyúlt a homokba, felemelt valamit, és óvatosan az óceánba dobta.

Ahogy odaért hozzá, megkérdezte:
– Mit művelsz? – A fiatalember megállt, felnézett és így válaszolt:
– Az óceánba dobom a tengeri csillagokat.
– Azt hiszem inkább azt kellett volna firtatnom, hogy minek dobod a tengeri csillagokat az óceánba.
– A nap már felkelt, és hamarosan apály lesz, és ha nem dobom őket a vízbe, elpusztulnak
– De, fiatalember, nem látod, hogy több kilométernyi partszakaszon hevernek a tengeri csillagok? Nem sokat számít ami teszel.

A fiatalember udvariasan meghallgatta, majd lehajolt, felvett még egy tengeri csillagot, és a vízbe dobta a hullámok közé.
– Annak az egynek, annak számított.

Válasza felbőszítette a bölcset, ezért azt sem tudta, hogy válaszoljon. Ezért inkább vissza fordult és visszavonult a kis kunyhójához, és elkezdett írni.

Egész nap, miközben írt, annak a fiatalembernek a képe üldözte őt. Megpróbált szabadulni tőle, azonban nem sikerült. Végül késő este ráeszmélt arra, hogy ő, a tudós poéta nem értette meg a fiatalember tetteinek lényegét.

Rájött arra, hogy amit a fiatalember úgy döntött, hogy nem marad az univerzum puszta szemlélője, és nézi, ahogy az elmúlik, hanem cselekszik és változtat a helyzeten.

A tetteinkkel mi is változtathatunk magunkon és a körülöttünk levő világon. A magam életében megpróbálok úgy eltölteni minden napot, hogy segítsek másoknak a tökéletességhez vezető lelki útjukon. Lehet, hogy nem okoz jelentős változást a világban, azonban valakinek mégis számít.

, ,

Nincsenek hozzászólások

A sziget

Szeretet Kanji, a szeretet jeleVolt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.

Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte:

– Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

– Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:

– Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?

– Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni? – válaszolt a Büszkeség -, itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát, a Szeretet megkérte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:

– Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!

– Óh, Szeretet – mondta a Bánat – én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang:

– Gyere Szeretet, én elviszlek Téged!

Aki megszólalt, egy öregember volt.

Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:

– Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?

– Az IDŐ volt, mondta a Tudás.

– Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?

A Tudás ezt válaszolta:

– Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!

Nincsenek hozzászólások