Menü

Önvédelem tippek

15érv, hogy miért ne tanulj Ninjutsu Önvédelmet! Pláne nyáron és nálunk!

EZ A BAJ MAGÁVAL A NINJUTSUVAL:

ninjutsu önvédelem. Amerikai ninja

A ninjutsu nem is létezik, egy egy kamu irányzat! A ninjutsu egy kitalált harcművészet, más irányzatokból összelopkodott technikákból áll, ezt könnyen ellenőrizheted a rengeteg ninja filmből, ahol leginkább kungfuznak. De leginkább Michael Dudikoff technikáin láthatod az Amerikai Nindzsában, hiszen ő meg Brazil Jiu jitsut tanult, szóval a ninjutsu igazából nem is létezik. Azzal ne foglalkozz, hogy a világ legnagyobb Ninjutsu szervezete 9 ősi iskolát hord magában melyeknek a nagymestere még ma is él.
Az meg, hogy a Ninjutsut csak 1980 után kezdték el tanítani Gaidzsinoknak (Nem japánoknak) csak marketing fogás. Hiszen bárki felöltözhet ma is fekete ruhába és kamuzhatja azt, hogy ő is ninja…

Mindenki ninjutsuzott már az ismerőseid közül, így jobban tudják mindenki másnál! Először is bárkit megkérdezhetsz az ismerőseid közül és mindegyik megmondhatja, hogy ő már ninjutsuzott, mert gyerekkorában vágtak ki fémből csillagokat és dobálták azzal egymást. De farsangon vagy más jelmezes mulatságon legalább egyszer az életében volt rajta ninja maszk és abban biztos, hogy senki nem tud harcolni mert ő sem, mert alig kapott levegőt. Innentől fogva ez nem is egy igazi stílus, hiszen olyan sokan próbálták meg utánozni és meglovagolni ezeknek az állítólag legendás harcosoknak a mivoltát, hogy soha nem tudhatod meg, hogy mi az igazság ezzel kapcsolatban.

Csak kamu ninjutsu oktatók vannak, főleg Magyarországon! Ugyan ezek az emberek azt is el fogják neked mondani, hogy bizony az ő falujukban jártak ninjutsu edzésre. De amikor pár év után utána kérdeztek az oktatónak, kiderült, hogy pár év karate, kungfu, judo, aikido stb… után kezdett el ninjutsut tanítani, és nem hogy abból de a többi másik irányzatból sem szerzett oktatói fokozatot, csak ezt érezte piac képesnek, meg eladhatónak, meg legbelül a szíve mélyén ezzel a gondolkodás móddal tudott csak azonosulni.

A Youtubeon is megnézheted, hogy nem működnek a ninjutsuként eladott technikák! Bármilyen videót megnézhetsz az interneten, és még egy normális pörgős látványos akció jelenetet sem tudnak csinálni a ninjutsusok. Minden igazi és hiteles irányzat tud pörgős zenére nagyon durva jeleneteket összevágni, amitől látszik, hogy igazi amit csinálnak. Persze van néhány jó ninja film, de azokat sem ninjutsusok csinálták, mert ez egy kamu irányzat! Ha tényleg olyan jó meg hatékony miért nem bizonyítja be senki és megy el mma-zni? Ja, hogy mert ott vannak szabályok a ninjutsuban meg nincsenek, csak a túlélés a fontos? Így csak a gyávák beszélnek.

A Ninjutsu egyáltalán nem látványos és égő! Csak képzeld el, hogy elkezdesz ninjutsut tanulni és ezt meghallják a haverok, és rajtad fognak röhögni, hogy biztos fekete maszkban meg fekete pizsamában ugrálsz a sötétben. Na meg még egy szép köríves fejrúgásra sem tanítanak meg, merthogy az ugye az utcán egyáltalán nem élet biztosíték és elég kockázatos. De igazából csak lusták nyújtani lazítani és nem bírják felemelni a lábukat a derekuk fölé sem.

A Ninjutsu csak pénzlehúzás, főleg Pesten! Számold csak ki nyugodtan, hogy mennyire nem éri meg neked, hiszen heti 3x-két óra edzést kapsz a ninjutsubudapest.com –nál például, amiből az egyik ráadásul a nyáron még szabadtéri is, és máshol csak egy kicsivel többért heti 2x –egy, vagy másfél órát kell izzadnod. De az ugye olyan lesz, hogy 3-szor annyit ér mint egy ninjutsu óra, ráadásul sokkal kevesebb időt vesztegetsz el, ráadásul még gondolkodnod sem kell csak begyakorolnod néhány tuti megoldást. Ja, hogy az utcán bármilyen szituációval, vagy fegyverrel és bármennyi ellenféllel találkozhatsz? Ez hülyeség.

4 hónapos önvédelem tanfolyamot is csak egy kamu harcművészet találhat ki! Hogyan tudnák neked ezek megtanítani 4 hónap alatt, hogy miként védd meg magad? Hiszen csak a fehér övet az első öv fokozatot leszel képes megkapni ennyi idő alatt? Máshol a fehéröv és az első fokozat a 10kyu alanyi jogon jár mindenkinek. Nézd meg a komoly és hiteles önvédelem oktatásokat, ahol fele ennyi idő alatt oktatói fokozatig juthatsz. Szóval ez a 4 hónapos dolog csak egy átverés. Hidd csak el, hogy pár hónap bármilyen katonai rendszerrel sokkal jobb harcos leszel. Ja, hogy ezek csak civileknek szóló technikákat tanítanak, mert nem vagy se rendőr se katona? Azzal ne foglalkozzál, te biztos soha nem fogsz olyan helyzetbe kerülni, ahol rendelkezned kell az ellenfél életéről, mert sokan vannak és ott a családod. Neked mint civilnek bőven elég, ha megtanulsz pár egyszerű mozdulatot, majd elszaladsz.

Lila foltok és apró sérüléseid is lehetnek! Ez a legnagyobb baromság! Felháborító, hogy ninjutsu edzésen igaziból megrúgják és megütik egymást! Minden valamire való oktató meg tudná neked tanítani azokat az ütéseket és rúgásokat, amik meg vannak állítva a test előtt, vagy esetleg mellé mennek, hogy rendesen be tudj gyakorolni egy technikát. Az, hogy igaziból is meg ütik egymást edzésen az csak azt jelenti, hogy szakmailag nincsenek magas szinten és az oktató túl agresszív. Vagy mit akarsz, hogy mindenki rajtad röhögjön, hogy néha van egy két lila foltod? És mi az, hogy azt mondják, hogy elmúlik, meg hozzászoksz és már be sem lilulsz néhány eset után? Ez egy hülyeség, hiszen mindenki tudja, hogy ütés hatására elpattannak a hajszál erek és a bőr alá áramlik belőlük a vér. Még hogy a hajszál erek is edzhetőek? Te most komolyan ilyen kábításokat bekajálsz? Meg akarod védeni magad, vagy anatómiát akarsz tanulni?

Filozófia? Csak azt ne? Most döntsd el komolyan, hogy önvédelmet, vagy kábítást akarsz? Meg akarod tanulni megvédeni magad, vagy csak hagymázas gondolatok kellenek olyan baromságokról, mint tisztesség, becsület, szeretet, haza, család, párkapcsolat, gyógyítás, relaxáció, tudatosság, szolgálat, összetartás, hűség stb.? Egy igazi hiteles rendszernél nincs szükség filozófiára, csak le mentek az edzésre és ütitek egymást, mert abból fogsz tapasztalatot szerezni és így fogod tudni megvédeni magad. Ahol az edző el kezd kábítani az értékrendjével, pláne azt hazudja, hogy ez egy sok ezer éves harcos filozófia ami eredetileg minden rendszerben jelen volt, akkor menekülj, mert ahelyett, hogy technikákat tanulnál, csak elvarázsolja az agyad, amiről meg ugye nem kell mondanom, hogy milyen veszélyes egy utcai szituációban. Amikor szúrnak, ütnek rúgnak, akkor nincs szükség megfelelő gondolkodásra és mentális felkészítésre, csak jól begyakorolt mozdulatokra amiket izom emlékezetből végre tudsz hajtani. Méghogy gondolkodni? baromság…

EZ A BAJ MAGÁVAL A BHIMA DOJOVAL!

Horváth Ádám a fotel kamu ninja! Te tényleg elhiszed, hogy ennek a srácnak van bármi köze a ninjutsuhoz? Elhiszed, hogy 1998 óta edz, egy héten 8 edzést tart, meg néhány magán órát, plusz még külön gyakorol? Ő egy igazi fotel ninja, nézd meg még önvédelmi kést is tervezett, mert azt hiszi, hogy ért hozzá, meg önvédelmi kulcstartót. Ez az ember ki sem mozdul az internet elől, hiszen állandóan jelennek meg postjai a facebookon és most már az instagrammon is, ráadásul levelet is küld hetente, ahol behazudja mit csinált a múlt héten, meg mit tanult belőle. Egy igazi harcművész, vagy önvédelmi oktatónak van valami rendes állása, nem egész nap elérhető telefonon meg edz, vagy tud bármikor segíteni neked bármiben…

Nézz meg bármilyen más oktatót, egyik sem ír cikkeket, meg gondolat ébresztő üzeneteket, pláne nem okoskodik bele a különböző szakmai fórumokon a témákba. Hanem csak szépen csendben szerényen elvannak, néha megosztanak egy idézetet valamelyik nagymestertől, vagy személyesen Bruce Leetől. Ez az ember el van szállva magától, több mint 2000 bejegyzést gépelt be. Bárkit megkérdezhetsz azok közül akik nem voltak még nála edzésen, hogy semmihez nem ért. De nekem van olyan ismerősöm is aki hallott valakiről aki ismer olyat, aki le ment hozzá egy edzésre és egy normális technikát sem tudott megcsinálni rajta. Az, hogy nyilvánosak az edzések és bármikor bárki beállíthat hozzá Magyarország fővárosának közepén Budapesten, és mindig ő tartja az edzéseket, az csak kamu, meg az is, hogy az egyik legtöbbet tapasztalt oktató Magyarországon. Ha találkoznál vele élőben éreznéd belőle, hogy még soha életében nem ütött meg soha senkit. (De látszik a fényképeken is.)

Bekajálod azt a sok véleményt amit olvashatsz az oldalán a tréningekről? Azok ott mind kamu emberek kamu véleményekkel, ő írta az őszeset. A komoly harcművészeti és önvédelmi oldalakon nem írnak ki neveket, meg foglalkozásokat, pláne nem tesznek ki fényképeket, mert az igazi gyakorlók nem kérkednek a tudásukkal. Na meg védik a tagokat. Maximum egy mondatot osztanak meg idéző jellel, meg monogrammal. Szóval az, hogy olyan tudást kapsz amivel legyőzheted az összes szorongásodat és félelmedet, az átverés, csak egy hamis önérzetet kapsz semmi mást.

Minek ajándék jógabérlet a nyári 4 hónapos tanfolyam mellé? Ez a legnagyobb beetetés. Nem elég, hogy heti 3 edzést akar neked tartani, még 3jógaórára is járjál el. Fentebb már kérdeztem, hogy mit akarsz, megtanulni megvédeni magad, vagy csak kamuskodni? A Lazaság egyáltalán nem növeli meg a túlélési esélyeidet, az izmok lesznek azok amik megvédenek majd, mégpedig a minél nagyobbak. Ha önvédelmet akarsz tanulni, akkor tanulj önvédelmet, keress olyan helyet ahol csak azt tanítanak. Ne hidd el, hogy az oktatónak fontos az egészségi állapotod és a jó közérzeted is. Ráadásul egy harcosnak nem kell értenie az anatómiához, gyógyításhoz, ő neki csak pusztítania kell…

Szabadtéri edzés a legnagyobb baromság! Egyáltalán nincs szükség arra, hogy földön, meg betonon tanulj meg harcolni, pláne nem ezekkel a kamu technikákkal. Még hogy megtanulsz esni meg kelni? Olyan helyre menj önvédelmet tanulni, ahol úgy megtanítanak harcolni, hogy el sem fogsz esni és csak lepattognak rólad az emberek. Vagy olyanra ahol a mester akkora ász, hogy a gondolataival odébb röptet akár 5 embert is egyszerre. Ha ki mész hozzájuk a grundra, akkor ott nincs tatami ezért könnyen megsérülhetsz, meg még lenyelhetsz néhány bogarat is, amik ki tudja hol szálltak le előtte… Arról nem is beszélve hogy retkes lesz a ruhád. Mit gondolsz a komoly tradicionális irányzatok miért szép fehér gíben edzenek, ők meg miért feketében? Hát azért mert a feketén nem látszik sem a fű, a föld, meg még a vér sem. Most komolyan ezt akarod magadnak?

Soha senkit nem vertek még meg aki elvégezte nála a 4 hónapos tanfolyamot? Ez is csak marketing fogás. Nézd meg az egész oldalát. Mindenhol oktató anyagokat ad, meg ingyenes cikkeket. Egy igazi harcművész nem csinál ilyet, hanem őrzi a tudását és csak az arra érdemeseknek tanít meg dolgokat. Az meg, hogy nem vertek még meg egy emberét sem csak azért van, mert mindig elfutottak, vagy néhány ütés váltás után levitték a támadót aki megcsúszott, és eltűntek a helyszínről. Ezek mind gyáva emberek. egyik sem megy be soha a ringbe, vagy a ketrecbe. pedig az igazi harcművészek ott vannak, nem az utcán. Mert olyan, hogy hétköznapi szerény harcosok nem léteznek.

Még hogy tele vannak az edzések és túljelentkezés van a foglalkozásokra ezért próba idő van és kiszűrik az elmebetegeket bűnözőket? Ez csak kamu szöveg. Azért van így, mert mindenkit elzavar aki le tudná nyomni. Kikkel akarsz együtt edzeni bűnözőkkel, akik az utcán is meg fognak támadni, vagy becsületes emberekkel? Lelopja a netröl más csoportok fotóit külföldről, hogy soha ne találd meg az eredetit és némi fotóshop után felteszi azt a sok undorítóan mosolygós és elégedett, magabiztosnak látszó embert. Szerinted van olyan aki elhiszi, hogy a boldogságot meg lehet tanulni és majd pont egy kamu harcművészet kamu embere fogja azt megtanítani aki ráadásul még 8 évig szerzetesként is élt?

PRÓBÁLD KI EGY HÉTIG INGYEN.
NINCS MIT VESZTENED:

 

Ezeket gyűjtöttem össze. Ha tudsz még, kommenteld nyugodtan!
Szeretettel:

ninjutsubudapest.com

, , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Katonai, Rendvédelmi, Civil Közelharc/Önvédelem? Avagy a harcosok kiherélése.

Mostanában felbukkant néhány új irányzat, melyek hangzatos nevekkel és kiváló marketing érzékkel adják el magukat. Előszeretettel hirdetik magukról, hogy a régi és elavult harcművészetek modernizált változatai, ki hagyták belőlük a feleslegesnek vélt részeket és megalkotóik tökéletesítették őket. Ezek az „új” rendszerek általában külön szedik azt a tananyagot amit Katonáknak, Rendőröknek, és civileknek oktatnak. Mindegyikük direkt arra specializálódott, hogy katonákat képezzenek ki velük, akiket háborúba lehet küldeni ilyen vagy olyan indokkal, és nincs idő éveken át nemesíteni a jellemüket, csiszolni a tudásukat, hanem gyorsan meg kell őket tanítani ölni.

Katonai közelharc, önvédelem

Katonai közelharc rendszer? (Military CQC)

Na most az első volt, hogy a minden féle harcművészeti rendszerekből össze ollózták amit éppen sikerült megérteni, vagy megtanulni, vagy hatékonynak gondolni, és így lettek ezek a különféle általában katonailag más népeket sanyargató országok hadseregeinek a tananyagai. Hiszen ha megnézzük ezeknek a rendszereknek a származási helyét, akkor láthatjuk, hogy olyan emberek csinálták, akik nem Honvédelemből, hanem gyarmat szerzésre használják ezt a tudást.

Persze működő, és hatékony technikákról van szó, sőt talán valóban a legrövidebb idő alatt megtanulható és elsajátítható végletekig lebutított mozdulatok ezek, melyek valóban hozzák az eredményt, hogy az ő katonáink öljenek előbb, és ne az ellenség katonái. Mert ugye erre lettek kifejlesztve. Viszont azt hiszem, hogy erőteljes képmutatás ezeket önvédelmi rendszerként hirdetni, vagy eladni, mert első sorban nem védelemre lettek kialakítva, hanem arra, hogy másokat leigázzanak velük. (Ezért is lehetett kivenni belőlük a filozófiát és a mélyebb dolgokat, mert a védekezés, kitérés, ellenféllel egyé válás, kontroll stb művészete bizony nem egy pár hetes kiképzés alatt elsajátítható dolgok.)

Tehát Filozófiára, meg meditációra, helyes értékrendre és értékítéletre nincs szükség ezekben a rendszerekben, mert hát nincs rosszabb, mint az érzelgős és gondolkodó katona. Ezek a rendszerek pedig arra lettek kialakítva, hogy a lehető leggyorsabb agymosáson vigyék végig a katonákat, akik utána a világ bármely pontján bevethetőek és parancsra bárhol ölik akit célpontnak jelölnek ki számukra.
Katonai közelharc, önvédelem
Na most az egyetlen hátránya ezeknek, hogy általában nem több ellenfeles küzdelem központúak, hanem abból indulnak ki, hogy kis létszámú egységek csoportosan dolgoznak, és védik menet közben egymás hátát, így nem fektetnek túl nagy hangsúlyt azoknak a képességeknek a fejlesztésére, amivel egy katona képes akár több ellenfél ellen is harcolni. Persze ez sem rendszer, hanem inkább oktató függő és mint minden alól minden bizonnyal ez alól is van kivétel, de általánosságba véve ez a jellemző a legtöbb katonai közelharcra. 

Ezzel szemben az alapvetően valóban védekező rendszerek alapvetően abból a szemléletből indulnak ki, hogy jönnek az ilyen rendszereket gyakorló agresszorok, és jobb híján neked egyedül kell tudnod megvédeni a családodat, mert rajtatok ütöttek.

Rendőri közelharc önvédelem

Rendvédelmi közelharc ? (Police CQC)

Aztán ha már rend van az országba, vagyis el lett foglalva, akkor bizony nem lehet irtani az ottani népet, és különféle rendvédelmi szerveket kell felállítani, akik utána gondoskodnak a békéről és a biztonságról. Ezért a különféle harcművészetekből össze válogatott és egyszerűen hatékony ölésre lebutított filozófia és emberi értékrend nélküli katonai rendszereket tovább butították, és kivették belőle az ölést, és csak a különféle lezárások, földre kényszerítések maradtak bennük, aminek a során meg lehet bilincselni, kötözni, vagy feladásra kényszeríteni az ellenfelet.

De a fő elv, itt is az maradt, hogy nem egyedül dolgoznak a rendvédelmi szervek sem, hanem minimum kettő, de inkább kisebb csoportok végezzék a különféle akciókat, aminek a során nagy szükség van ezekre a technikákra. Itt is az volt a cél, hogy olyan rendvédelmi szerveket állítsanak fel, akik bizony parancsra mozdulnak, vagyis nem gondolkodnak, nem döntenek feltétlenül önállóan, hanem utasításra bárkit, bárhol, bármikor gondolkodás nélkül ártalmatlanná tesznek és bebörtönöznek.

Nyilván valóan itt már jobban elő jönnek a kérdő jelek, hiszen a rendőr közelebb van az emberekhez, mint a katona. Hiszen a katonát arra képezték ki, hogy egy idegen országban dolgozzon, addig a rendőrök általában ott tevékenykednek, ahol a saját családjuk is él, így nyilván valóan jobban ki konfrontálódnak az emberségesség és a parancsra bármit megtenni ideológiája között.

Eleinte minden megszállott országban a megszállt hadsereg katonái tartják fent a rendet, amíg hatalomra juttatják a következő bábkormányt, akik már persze behódoltak a megszállóknak és csak azért ők lesznek az új kormány, hogy a nép ne lázongjon az idegen hatalmak ellen. Eközben pedig a hadsereg megkezdi toborozni az új rendfenntartó szerveket, és megtanítja nekik a „világ leghatékonyabb harci rendszerét”. Ha kérdés merülne fel, akkor bármikor mondhatják, hogy hát akkor most nézz körbe, mi lenyomtunk benneteket, és mi ezt a rendszert gyakoroljuk, szóval nálatok, vagy a ti tradícióitoknál biztos jobb a mi tudásunk.

És akkor kiképzik őket, de persze nekik már nem tanítják meg a teljes egészet, hiszen akkor vissza foglalhatnák a saját országukat. Nekik a csak az ölés nélküli lebutított rendszert és taktikákat tanítják, na meg persze azt, hogy miként kell engedelmeskedni és úgy gondolkodni, meg parancsra végrehajtani a rend fenntartást, ahogyan ők fütyülnek.

Rendőri közelharc önvédelem

Ezután ezek az emberek a saját népüket, nemzetüket fogják Rendszabályozni az újonnan tanult technikákkal, az újonnan kapott szabályok szerint, aminek a következménye rengeteg belső feszültség, viszály lesz. Sőt, ezekben az országokban ahol ez a gondolkodás mód érvényesül, a nép nem tiszteli a rendőröket, hanem erőteljesen megveti őket.

Aztán amikor ez be lett mutatva, akkor azt mondják a többi országnak, hogy nézzétek, ezek az emberek eddig rosszul éltek, és mi lenyomtuk a rossz vezetőiket, majd megtanítottuk a harcművészetünkre a rendőreiket, akik utána ezekkel a módszerekkel fenn tartják a békét. Megtámogatják, néhány látványos videóval, és máris milyen népszerű lesz a vezetőknek ez a rendszer, hiszen milyen jól működik, és akkor úgy döntenek, hogy megtaníttatják a saját rendőreiknek is kötelezően…

Így azok elkezdik ezt a rendszert gyakorolni, amibe ugye már nincs benne a harcos valódi képessége, hogy ő bizony akár tetszik, akár nem élet halál ura. Az új módszerek folyamatos gyakoroltatásával szépen lassan kiveszik belőle a jó ember, aki valóban a REND-et akarja fent tartani. És csinálnak belőle, egy megalkuvó, meghunyászkodó, óvatoskodó, megvesztegethető, jellemtelen Rendőrt. (Tisztelet természetesen a kivételnek, akiket nem lehet ilyen módszerekkel manipulálni.)

Civil közel harc ? (Civilian CQC)

Aztán rá jöttek, hogy minden sarokra nem lehet rendőrt sem állítani, és mindenkit nem tudnak megvédeni, ezért kitalálták, hogy lebutítják még a rendvédelmi közelharcot is, és kivették belőle a feladásra kényszerítést és lezárásokat is, és maradt a földre vitel és a futás.

Civileknek nem is oktatnak többet, mert ezek a rendszerek nem azért jöttek létre alapvetően, hogy értékes ütőképes harcosokat, vezetőket neveljenek gyakorlóikból, akik valóban képesek megvédeni magukat, a családjukat, az országukat, hanem azért hozták létre őket, hogy engedelmes agymosott embereket csináljanak.

Tulajdon képpen önvédelmi szektákat hoztak létre, ahol agresszív kiképzői hangulattal hitetik el a résztvevőkkel, hogy azokkal a módszerekkel, amik eredetileg ugye harcművészetek voltak, vagyis az élet halál harcokra fejlődtek ki csata tereken, és sok gyakorlással, gondolkodás és megértés nélkül ezeket készség szintjén el sajátíthatják.

De kivették belőlük az ölést, a filozófiát, a lezárást és feladásra kényszerítést, meg az értékrendet is. Viszont komoly marketing és propaganda zajlik azért, hogy elhitessék az emberekkel, hogy képesek lesznek megvédeni magukat ezzel a módszerre, hiszen ez ennek, meg annak az országnak a hadseregének a rendszere… (Persze a fentebbi gondolat menetbe nem avatnak be senkit.)

Katonai közelharc önvédelem?

Ezeken a rendszereken belül a katonáknál is jól bevált csoport, csorda szellem kialakítását végzik elsőre, vagyis a bajtársiasság érzésének a kialakítása zajlik első körben, ahol mindenkivel elhitetik, hogy ő attól különleges, hogy oda jár, és mindenhol máshol szemét és elavult amit tanítanak. Az amerikai katonáknál figyelték meg először, hogy nem érdemes beavatni őket a miértekbe, és a kiképzés már arról szól mindenhol, hogy nem Amerikáért, vagy a családjukért harcolnak, hanem az osztagukért, akikkel együtt dobják be őket, különböző szar helyzetekbe, hogy oldják meg őket fegyverrel.

A cél pedig az, hogy a katonák ne azon gondolkodjanak, hogy itt vagyok 18-20 évesen erőm teljében, mi a francot is keresek én pl. Afganisztánban, Palesztínában stb, és lövöldözök a helyi lakosokra, hanem az, hogy felhergeljék őket, mert támadás érte a bázisukat, a csapatukat a bajtársaikat. Na meg persze az, hogy harcoljanak, és akár öljenek is egymásért, különben mind ott fognak elpusztulni és nem lesz idejük elmesélni a zsoldjuk elköltése közben, hogy mekkora hősök is voltak ők ott odaát…

Aztán ezekből az oktatókból lesznek az élelmesebbek, akik rá jönnek, hogy mi is történik velük, és néhány dolgot megváltoztatnak az általuk tanult rendszerben, és saját néven létre hozzák a x-edik NONAME CQC-rendszert, ők lesznek az alapítók, elkezdik az oktatói tanfolyamok tartását, és élvezik, hogy mától ők azok akik manipulálják és hamis önazonosságot adnak az  embereknek, nem pedig valamilyen ország valamilyen katonai alakulatának a valamilyen instruktorai. De persze azt nem tudják, hogy az amit tudnak, és csinálnak az már nagyon messze van attól ami eredetileg volt, és aminek valójában lennie kéne…

A Ninjutsu egy nagyon mély filozófiával rendelkező katonai, rendvédelmi és civil közel és távharcászati rendszer.

Mert a tradicionális ősi harcművészetek ezzel szemben, megőrizték a szellemiségüket, értékrendjüket, és legfőbb mozgató rugóik, mint ahogyan a Ninjutsunak is az, hogy értékes és jó embereket neveljenek, akik jó vezetők is egyben. Első körben mindenki a saját életét kezdi el vezetni, aztán egy jó családfővé válhat és a családját fogja vezetni, aztán ha elég kitartó, akkor az élet más területein is vezetővé válik. Mert a rengeteg féle gyakorlattal, ősi mozgás formával, melyekről egy „modern” rendszert gyakorlónak csak általában csak az a véleménye, hogy hát ez nem való semmire, olyan képességei alakulnak ki, amitől elkezdi átlátni a körülötte lévő világot. És nem csak, hogy átlátni, de össze szervezni és kreatívan alkalmazkodni, sőt vezetni is fogja tudni.

De a legkomolyabb különbség az, hogy a ninjutsu szellemisége és hozzá állása, legalábbis nálunk (HAN), hogy „Legyél olyan jó ember, hogy soha senki ne akarjon veled harcolni.” Ha viszont a harcig fajul a dolog, mert sem kedves szavakkal, ajándékozással, megvesztegetéssel, diplomáciával, fenyegetéssel nem tudtad megoldani a dolgot, akkor ott élet-halál küzdelemről beszélünk már. Vagyis úgy kell hozzá állnod, hogy vagy ő hal meg, vagy te. Ez a fellépés, és felkészültség egyébként a legtöbb esetben már bőven elég ahhoz, hogy a támadó elálljon szándékától, de ha mégsem teszi meg, akkor képesek leszünk őt valóban akár meg is ölni.

Ez azt jelenti, hogy harcközben nem tudhatjuk, hogy meg kell-e ölnünk az ellenfelet (sok ellenféllel szemben általában ez a helyzet.) vagy csak elég feladásra kényszerítenünk, vagy bőven jó, ha levittük a földre és elszaladunk. Mert egy harcos bizony képes a megfelelő szituációban a megfelelően dönteni.

Például, ha arra érünk haza, hogy a feleségünket és a gyerekünket akarják bántani, és mondjuk többen, akkor nem érdemes megvárni amíg ők támadnak, vagy tényleg tesznek valamit, hanem bizony nekik kell menni és minél gyorsabban minél többet megölni közülük, hogy nehogy véletlenül fel keljen az amelyiken túl értünk, és újra harcolnunk kelljen vele. Hiszen egyszerre egy ellenféllel érdemes csak dolgozni, és a több ellenfeles küzdelem alapja az a stratégia, hogy úgy mozogjunk, ha van rá lehetőségünk, hogy csak vonalban tudjanak érkezni, és semmi képpen ne egyszerre. Ehhez viszont minél gyorsabban ártalmatlanná kell tennünk, ami mozgás képtelenséget, eszméletlenséget, vagy halált jelent.

Aztán ha mondjuk már csak egy maradt, akkor azt az egy utolsót esetleg lefoghatjuk, és lezárhatjuk, amíg oda ér a segítség, de igazából nem érdemes ezzel bajlódni, hiszen egy intelligens harcos, tudja, hogy nem biztos, hogy halottak vagy eszméletlenek az ellenfelei, és feltételezi, hogy fel fognak kelni, és újult erővel fognak rá támadni.

Ha csak egy ellenfelünk van, akkor lehet lezárásos technikákat alkalmazni, de azt is csak úgy, hogy közben folyamatosan figyelnünk kell, hogy nehogy hátulról érkezzen egy haverja egy késsel, vagy sörös üveggel. Ezt nagyon kevés helyen tanítják, hogy egy lezárás bizony, ha minket is hozzá zár az ellenfélhez, vagyis ha kontrolláltuk őt, de úgy, hogy mi is oda vagyunk rögzítve, mert különben kiszabadul, akkor semmit nem nyertünk.

A megfelelő kontrollok a törés határos kontrollok, méghozzá azok közül is azok, amik kis erőfeszítéssel kivitelezhetőek, könnyű eltörni, vagy kárt okozni velük, hogy ha esetleg mégis felbukkanna a rendőrség kiérkezéséig a cimborája hátulról, akkor egy mozdulattal harcképtelenné tegyük a lezárt embert és a következő ellenféllel tudjunk foglalkozni. Pl legurulunk róla, és ezzel térünk ki az újabb támadás elől, de ugyan ezzel a mozdulattal törjük el a lezárt ellenfél kezét, lábát, nyakát stb…

Na meg persze játszik a földre vitel és a futás is, sőt nyilván ez a legjobb megoldás, hiszen a legbiztosabb módja annak, hogy túlélj egy küzdelmet az az, ha ott sem vagy. És fussunk amint balhé van, pláne, ha kés, vagy más eszköz van nála. De nagyon fontos megértenünk, hogy ha fejlődünk, és éljük az életünket, akkor egy idő után felelősséget kell tudnunk vállalni a családunkra, és bizony vannak olyan szituációk, amikor katonákká kell válnunk, különben tragédia lesz…

És ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol nekünk katonáknak kéne lennünk, de nem sajátítottuk el és gyakoroltuk a katonák legfontosabb képességét, akkor igen nagy valószínűség szerint kudarcot fogunk vallani…

Mondom ezt úgy, hogy 1998-óta gyakorlom a ninjutsut, évente 5-6 alkalommal (2 havonta mindig jön valami, ha érdekel, az edzéseken ezekből a tapasztalatokból tanítok.)  aktívan használnom is kell, és még soha nem kellett megölnöm senkit. De mindig úgy tudtam bele menni minden szituációba, hogy ha szükséges lett volna, nem okozott volna problémát. Isten kegyéből pedig 20 éves korom óta nem maradtam alul egyszer sem egyetlen egy utcai szituációban sem. De tudom, ha nem ezen elvek szerint tanítottak volna nagyszerű mestereim, akkor lehet nem írhattam volna le neked ezeket a sorokat.

Persze most jöhet megint valaki azzal, hogy de hát a Ninjutsu is az Orvgyilkosok harcművészete stb, de azt hiszem ez ugyan ezeknek az embereknek a propagandája, amit csak azok hisznek és fogadnak el gondolkodás nélkül, akik nem értették meg azt amit ebben a cikkben írtam erről.

Szóval tanulj olyan rendszert, aminek jó az alap motivációja, különben csak egy harcos leszel „h”nélkül, akinek azt mosták az agyába, hogy ő egy Harcos. De igazából csak egy báb leszel az erőszak és manipuláció hatalmas színházában, nem pedig valódi önmegvalósított, önmagáért, a családjáért, és az otthonáért bármire kész Harcos!

A cikk az én véleményemet tartalmazza, amit azért írtam meg, mert a MMA Vs Ninjutsu cikk után többen is kérték, hogy fejtsem ki a gondolataimat ezzel is kapcsolatban. Természetesen vannak olyan emberek és olyan rendszerek, amik bár a fenti neveket tartalmazzák, de mégis kivételnek számítanak. Mert nem a rendszer számít, hanem mindig az oktató, az, hogy ő milyen ember és milyen szinten van.)

Sok szeretettel:

Horvát Ádám Ninjutsu és Jóga oktató

HAN

Ha tetszett Like, ha értékes oszd is meg!

, , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Nincs mit tenni a hátulról érkező leütés ellen? 7 Tipp amivel megúszhatod!

„Magyarország – A magyar fiúk között is terjed az a – nemcsak érthetetlenül brutális, de életveszélyes – virtuskodás, amit Amerikában és Angliában már jó ideje űznek. Világszerte eddig már öten haltak bele a „játékba”, amelynek egyetlen szabálya van: egy mozdulattal kiütni a találomra kiválasztott idegent úgy, hogy az ne tudjon felkelni a földről.” blikk

Mostanában felkapott téma különböző újságokban, tv-ben, de legfőképp az interneten, hogy fiatalok bandákba verődve ártatlan áldozatokat szemelnek ki az utcán, az egyik tag megközelíti őket hátulról, és egy ütéssel leszedi. Az egyesek szerint „új”-nak titulált hobbinak, és mindenféle önvédelmi szakértők és oktatók értetlenül és tanácstalanul állnak és váltig állítják, hogy ez ellen nem lehet semmit sem tenni. Eddig a legértelmesebb nyilatkozat amit olvastam, hogy  Egyetlen módja van, hogy elkerüljünk egy ilyen ütést, ha járásunkkal, viselkedésünkkel olyan magabiztosságot sugárzunk, hogy ne minket válasszanak ki.”

Persze vitatkoznék azzal, hogy egyetlen módja van, hiszen számtalan módszer van amivel képesek leszünk „látni, érzékelni” hátrafelé is. Legalábbis nálunk a Ninjutsu önvédelem tanfolyamon a Bhima Dojoban mindenképpen. Csak hát ugye a napjainkban leginkább az egy az egy elleni küzdelemre „lebutított” küzdősportok, és a filozófiát és belső képességeket is fejlesztő meditációs gyakorlatokat elhagyó pár évtizedes(vagy még annyi se),  különböző népszerűségnek örvendő taktikai, önvédelmi rendszerek melyek azt ígérik, hogy gyorsan megtanulod magad megvédeni, ezeket nem ismerik. Legalábbis, mivel egyetlen épkézláb cikket, vagy valódi jó tanácsot nem olvastam a témában, habár a média elég sok önvédelem oktatót megkérdezett már. (csak minket nem…)

Természetesen nem azt állítom, hogy csak a Ninjutsu az egyetlen olyan önvédelemmel is foglalkozó harcművészet, mellyel fel lehet készíteni valakit arra is, hogy mire kell figyelnie és hogyan kell védekezni a hátulról érkező támadó ellen, de azért valljuk meg őszintén, hogy ebben a témában kinek lenne nagyobb szak tudása és tapasztalata, mint a Ninjutsunak?

Milyen tapasztalataim vannak a témában?

Mivel nem hobbiból oktatom a Ninjutsut és az önvédelmet, hanem ez az életem, így elég sok történetet tudnék mesélni arról, hogy a Ninjutsu és a benne rejlő ősi tudás amit a mestereimnek köszönhetek hányszor és hányféle képpen mentette meg az életemet kifejezetten hátulról érkező támadással szemben. De most csak az elsőt és az utolsót fogom elmesélni az eddigi életemből.

1998-ban  mikor kiképző rajparancsnokként szolgáltam Tapolcán és éppen Alegység ügyeletes voltam, az egész századot vittem ebédelni. Ami úgy néz ki, hogy egyenruhában, piros karszalaggal a kezemen szépen peckesen meneteltem a kajálda felé hangosan vezényeltem, hogy bal, bal, bal, jobb, bal, mögöttem vagy 150 ember trappol egyszerre, és egyszer csak jött egy érzés, és a következő pillanatban húzzák a vállamat jobbról, és érkezik egy ütés. Fordítom a fejem ösztönösen visszafelé, hogy ne legyen akkora, de így is megszédülök egy pillanatra és csillagokat látok. Kitántorogtam a menetoszlop elől, és pár másodpercig eltartott mire összeszedtem magam. (A történet folytatása bár izgalmas, de a cikk szempontjából nem számít.)
Itt tanultam meg, hogy miért olyan fontos oda figyelni a megérzésekre, és miért kell rájuk hallgatni is. Azóta folyamatosan ezt a képességet és készséget is fejlesztem.

A másik történet pedig most 2013 nyarán esett meg velem amikor épp a Gellért hegyre mentem felfelé a Hegyalja úton gyalog. Egyszer csak azt éreztem, mindenféle előjelzés nélkül, hogy kezdjek el szaladni felfelé a hegyre. Ez teljesen hülyeségnek tűnhetett volna ha elgondolkodok rajta, hiszen törött bordával mentem órát tartani, és minden jót tett a bordának, csak épp a futás nem, de gondolkodás nélkül nekilódultam, és futottam néhány métert, természetesen rendkívül óvatosan. Aztán elmúlt az érzés, megálltam és hátrafordultam, hogy de mégis mi késztetett erre. A következő pillanatban egy hatalmas szikla pattant ki a járdára, pont ott, ahol nekilódultam. Tompa pörgéssel kigurult az útra a kocsik közé, akik szintén hirtelen vészfékezéssel álltak le és riadt szemekkel játszódott le előttük, hogy mi lett volna ha… Én meg kisétáltam az útra, és nagyon óvatosan begördítettem a járdára a sziklát, hogy ne zavarja az úttesten a forgalmat. (Akkora mint a fejem.) Aztán hazafelé megkértem az egyik edző társamat, hogy segítsen hazahozni a követ emlékbe. Neki jó edzés volt, nekem meg jó emlék. (Azt tervezem, hogy a Dojoban lesz elhelyezve, hogy mindig emlékezzek arra, hogy milyen fontos hallgatni a megérzéseinkre, és milyen fontos gyakorolni is tudatosan azt, hogy hallgassunk a megérzéseinkre.

Miért tud a Ninjutsu megoldást jelenteni a hátulról jövő támadás ellen?

A ninjutsu egy olyan harcművészeti és önvédelmi rendszer, ami 9 iskolát foglal magába, melyek közül 3 Szamuráj, 3 Ninjutsu, és 3 olyan iskola amit a Ninják és a Szamurájok is gyakoroltak. Ninjutsu nem a ringben kezdődött, és nem is ott maradt fent eddig, és nem fog soha oda belépni. Nem laboratóriumi körülmények között készít fel (Nálunk például nincs tatami sem, merthogy ugye az utcán sincs.), hanem csataterekre, élet halál küzdelmekre. A Ninjutsu egyetlen egy része sem egyszerűsödött le egy az egy elleni versennyé, hanem megőrizte azokat az ősi alap elveket és tanokat, na meg persze gyakorlatokat melyekkel azok a harcosok akik tanították is az idők folyamán életben maradtak a csatatereken. Ezeket az ősi alap elveket tanuljuk és gyakoroljuk mind a mai napig.

A csatatéren, vagyis manapság az utcán, de akár egy valódi harctéren, nincs ring, bírók, nincs korrektség, becsület, csak élet vagy halál. A harcot nem győzelemben és vereségben mérik, hiszen egy élet-halál küzdelemben nincsenek győztesek és vesztesek, csak holtak és túlélők. Márpedig ez a szituáció ami kapcsán ezeket írom, mivel mostanában az egész világon 5 halálos áldozatot is követelt, ezért azt hiszem bőven eleget tesz ezeknek a feltételeknek.

Mikor hallottam először erről a dologról?

Annak idején amikor pedig szerzetesnek álltam (2003), volt egy szerzetes társam aki orosz országból származott és volt némi kapcsolata a maffiával is, természetesen még mielőtt át állt ő is a jók oldalára és ő mesélte, hogy így lehetett bekerülni a szervezetbe. Annyi volt a különbség, hogy ott nem gyerekeket, nőket, hanem minél nagyobb és veszélyesebb embereket kellett így meglepni. Vagyis tulajdon képpen az alvilágiak, vagy legalábbis a “harcosok” (Mert egy harcosnak azért illik bizonyos normáknak is megfelelni.) egymást próbálták így leszedni, hogy hírnévre és elismerésre tegyenek szert és így kapjanak „jobb” alvilági munkát.

Ezt a történetet 10 éve mesélte nekem, de nem lepődtem meg már akkor sem, hiszen Ninjutsut gyakorlok, és nálunk az önvédelem alapvető része, hogy az ellenfél nem előtted van, hanem bárhol, vagyis a hátad mögött is lehet. Sőt… Ha nem így edzenénk gyakorolnánk, és az előttünk lévő oktatók, gyakorlók sem így edzettek volna, akkor ma nem lenne Ninjutsu, mert meghaltak volna a csatákban azok akik gyakorolták. Hiszen egy konkrét háborúban nem voltak 2 perces menetek, ivószünet, meg fair-play, hanem ott álltál egyedül és akkor és ott csak te voltál. Nem számított a rang, nem számított hány barátod van, vagy volt, vagy lesz, az sem számított, hogy milyen kinevezésed van melyik szervezettől. Csak az számított, hogy mit tudtál.

Ugyan így napjainkban sem számít az utcán, a rangod a méreted, hogy milyen mesterekkel hányszor találkoztál és milyen fokozatot kaptál tőlük, vagy milyen rendszert csinálsz. Csak az számít, hogy mit tudsz, mire vagy felkészülve. Nyilván valóan a legtöbb rendszerben úgy gyakorolnak, hogy felállnak egymással szemben 1 az egyben, a támadónál látszik a kés a kezében, és előre megbeszélt módon szúr, vág stb. Ninjutsu ettől sokkal önvédelem szemléletűbb és jobban törekszik a realitásra, vagyis készülünk olyan szituációkra is amikor nem látod a fegyvert, vagy akár több ellenfél ellen kell készülni, és nem tudod, hogy kinél mi van, és ki hogy fog támadni. Ebben pedig ugyan így benne van az is, hogy akár hátulról is jöhet egy támadás.

Sőt mivel A Ninjutsu alapból több ellenfél ellen készít fel, hogy meg tudd védeni magad, ezért alap feladat, hogy képesek legyünk a hátunk mögül érkező támadásokkal is kezdeni valamit. Kezdő szinten legalább megtenni a szükséges lépéseket, hogy legalább feltételezzük, hogy a következő támadó mindig mögöttünk van, haladó szinten pedig már meg kell tudni érezni a támadó szándékot, aminek ismételten külön gyakorlatai és mélységei vannak. Úgy hívják ezt a részét a Ninjutsu harcművészetének, hogy Sakki Jutsu.

Tehát nálunk az első edzésektől készülünk arra, hogy nehogy pont hátulról tudjanak leütni, megtámadni, leszúrni, hiszen ha több támadó van, akkor a klasszikus falka taktika alapján mindig az fog támadni aki a hátad mögött van, hiszen neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a lehető legkevesebb kockázattal kiiktasson bennünket.

„Ne azzal az ellenféllel foglalkozz amelyikkel harcolsz, őt érezned kell. Mindig a következő ellenféllel törődj”

Davor Sensei

Ninjutsu nem mondja azt, hogy innen meg onnan támadni aljas dolog, hiszen ezzel máris minősítjük a támadót, vagyis megpróbáljuk magunk alá helyezni, illetve inkább megpróbáljuk magunkat fölé helyezni. Ninjutsuban egyszerűen tudomásul vesszük, hogy a támadás bárhonnan érkezhet és ennek megfelelően készülünk fel rá. Készítettem egy ábrát a saját grafikusi képességeimmel, nézzétek el, hogy nem lett tökéletes, de ezen próbáltam ábrázolni körülbelül a harci képességeink erősségét. Szembe előttünk van a Kukan, hiszen itt vagyunk a legerősebbek, aztán ahogy haladunk oldalra, úgy leszünk egyre kevésbé ütőképesek, egészen eljutva a hátunkig, ahol tulajdon képpen majdnem nulla a harcértéke minden harcosnak. Ezért is fontos, hogy barátok legyenek a hátad mögött, ne ellenségek. De egy csatatéren persze, vagy akár az utcán főleg ennél a támadásnál itt érkezik alapból a támadó. A ninjutsu Önvédelem tanfolyamokon ezt évezredek óta tudomásul vesszük, és ennek a fényében gyakoroljuk a technikákat, illetve magát az életet…

kukan: Harci érték hatékonysági ábra. Az önvédelem alap elve, így vagy erős és gyenge. Nem árt tudni...

Következzék 5 jó tanács, ha szeretnél felkészülni a hátulról érkező támadás ellen

  1. Mindig nézz a hátad mögé! Ez nem paranoia, ez tudatos létezés. Vagyis ha sikerül elsajátítanod a képességet, hogy jelen vagy a körülötted lévő világban akkor gömbbe érzékelj, térben, vagyis ne lehajtott fejjel a járdát lesve menj mint egy zombi, hanem figyelj mindenre. Ugyan ez igaz az utcán sms-írásra, vagy internetezésre. Ha muszáj telefonálnod, állj meg, háttal a falnak, vagy oszlopnak, és intézd úgy, mert beszűkíti a figyelmedet a kütyüzés. (Igen játszani se játsz az utcán.) ELŐNYE: Mivel elég kicsi a valószínűsége, hogy tényleg pont téged néznek ki, hogy hátulról leszedjenek, így egy kis gyakorlás után könnyebben fogod észrevenni a szép dolgokat is, meg az élet pozitív lehetőségeit, hiszen hátulról támadás elenyészően kevés érkezik ahhoz képest mint amennyi jó lehetőség mellett el megyünk nap mint nap.
  2. Mindig légy tudatos!  Ez nem ezotéria, ez egy meditáció. Kétféle ember van az egyik irányítja a vágyait és a gondolatait, a másikat pedig a vágyai és a gondolatai irányítják. Egyikkel sincs semmi gond, mind a kettő jó. Már csak azt kell eldöntened, hogy mik legyen a vágyaid és mik a gondolataid, és megtetted a lépést.  Ha te irányítod a gondolataidat az azt jelenti, hogy mindig üresen tudsz tartani egy részt, ahol azokat az érzéseket és megérzéseket szemlélheted, mint például hogy valaki hátulról kinézett és le akar ütni. Erre sok meditációs módszer van, nálunk a 4 hónapos Ninjutsu Önvédelem, és Női  önvédelem edzésen is már az elején elkezdjük ezeknek a gyakorlását és fejlesztését.
  3. Halgass a megérzéseidre! Igen vannak megérzéseid is, amik nem érzések és gondolatok, hanem megérzések! Ez persze közhely, de ettől még ez van. Hölgyeknek egyébként sokkal könnyebb azt megtanítani, hogy hallgassanak a megérzéseikre, mert 90% úgy jön el, hogy tisztában van azzal, hogy vannak megérzései. A fiúkkal ezzel szemben 90%-al onnan indulunk, hogy tudatosítani kell első lépésként, hogy vannak megérzéseik nekik is, és ezekre ugyan úgy oda kell figyelni, mint a formás női idomokra, amikre ugye automatikusan fordul a fej…
  4. Legyél mindig képben! Vagyis tartsd tisztán a tudatod! Ide tartozik, hogy nem vágod magad haza különféle tudatmódosító szerekkel, alkohol, drogok, kávé cigi stb, de sokkal fontosabb talán a különféle érzésekkel való azonosulás megszüntetése. Vagyis nem engeded, hogy úrrá legyen rajtad a szomorúság és csüggedés, vagy az öröm és eufória, büszkeség, beképzeltség (Hogy a leggyakoribbakat említsem.) hiszen ezek olyan mértékben képesek kitölteni a tudatodat, hogy esélyed sincs egy hátulról jövő vészjelzés tudatosítására és a megfelelő cselekvésre. De ugyan így mentesnek kell lenned a „leszarom” közömbös hangulattól is, hiszen az is csak egy érzés. A Tudatosság első szintje azt is jelenti, hogy nem azonosítod magad az érzéseiddel és az azokból származó gondolatokkal.
  5. Kerüld a bandákat! Ez persze nem általános, hiszen bár most ez az ügy a bandákról szól, ha valaki csak simán el akar rabolni, vagy leszúrni, vagy megerőszakolni, akkor is ugyan úgy hátulról fog megközelíteni. De ha látsz egy csoportosulást az utcán, akik valamit csinálnak, akkor biztonságosabb átmenni a másik oldalra. (Én is mindig ezt csinálom.) Hatsumi Sensei szerint: „A legbiztosabb módja túlélni egy küzdelmet az, ha bele sem keveredsz.”
  6. Légy harcos, tanulj, fejlődj, gyakorolj! Ne ess abba a hibába amibe a legtöbb harcművészet és önvédelem oktató, akik azt mondják, hogy nincs megoldás valamilyen problémára, vagy nem tudják a választ. Keress, olvass, tanulj, gyakorolj, és az Isten szerelmére, soha nem gondold magadról, ha egy kicsit is kiemelkedtél néhány képességeddel, vagy fokozatoddal a hétköznapi emberek általános tömegéből, hogy te már mester vagy. Mert félre fogod vezetni azokat akiket tanítasz, meg mert be zársz egy olyan kaput, ahol érkezhetnének azok a dolgok amikről azt gondolod, hogy nincs rájuk megoldás. Jó pap, holtig tanul, és ugyan ez igaz a jó harcosra is.
  7. Magabiztos mozgás? Azt meg hogy kell? Nagyon egyszerűen, ha a fenti 6 pontot az eszedbe vésed, és elkezded gyakorolni, már átalakul a mozgásod is. Persze nem árt megtanulni hogyan kell úgy járni mint egy harcos, de ezt elég nehéz mímelni. Az önvédelmi tanfolyamunk legelső és második  alkalmával ezt tanítjuk meg, hiszen a járás a Ninjutsu egyik legfontosabb része. Hiszen régen amikor órákon, napokon át csatáztak, és harcoltak, páncélban és kardokkal, és nem fogyott el az ellenség, olyan természetes könnyedséggel kellett ezt tenni, mintha csak sétálnának. Hiszen ha izomból harcoltak volna, mint a mai küzdősport rendszerekben, akkor körülbelül addig is bírták volna ameddig ma bírja egy Ringben zajló küzdelemre készülő harcos. De mivel egy csata nem 3×2,vagy 8×2 percig stb… tartott, így nagyon fontos volt, hogy a mozgásukat a lehető legapróbb mozdulatokig úgy alakítsák ki, hogy az a lehető legdinamikusabb, és mégis legkevésbé megerőltető legyen. Ez is egyébként a Ninjutsu Önvédelem Tanfolyamok egyik speciális jellemzője, hogy nálunk külön hangsúlyt fektetünk az alap mozgásokra, amik már alapból úgy vannak kifejlesztve, hogy könnyebben tudd gyakorolni a fenti pontokat és így a lehető legnagyobb biztonsággal képes legyél akár egy hátulról érkező váratlan támadás elkerülésére, hárítására is…

+1 Ne higgy a médiának! Nem kell paráznod, fontos, hogy ne hidd el, hogy most jobban veszélyben vagy ettől a dologtól mint eddig. Magyarországon is leszedtek egy két embert, de biztos szedtek le már ez előtt is, meg fognak ez után is. A média igyekszik hírt csinálni a dologból, különben nem lesz érdekes. Már ki is találták, hogy Magyarul ezt úgy hívják hogy “Elsőzés”. Pedig attól, hogy most ebben a formában népszerűsítik ezt a dolgot, nem történik semmi, és ugyan annyi esélyed lesz túlélni egy támadást mint eddig. Ha teszel erőfeszítést rá és gyakorolsz akkor több, ha meg nem, akkor kevesebb…

Sok kitartást és szerencsét kívánok!

Horváth Ádám Ninjutsu és Jóga oktató.

 

, , , , ,

Nincsenek hozzászólások

A balhé mentes Bulizás alapszabályai:

Olvasd el figyelmesen, aztán oszd meg, had jusson el minél több emberhez!

Hétvége van, felpezsdül a véred, meg hívnak a haverok is nem beszélve a szórakozó helyekről, akik szintén mindent megtesznek, hogy a nyári buli szezonban is minél jobban érezhesd magad náluk. De ha együtt vannak a haverok, a buli, meg a kanna, vagyis a pia, esetleg kinek-kinek más segéd eszközök, tudtod, vagy tudtod nélkül, még nem biztos, hogy minden jól fog elsülni.

Bulizz balhé mentesen. Ninjutsu önvédelem Disco szeminárium

Ha megkérdeznénk azoknak az embereket akiket buli közben, előtt, vagy után ért atrocitás, biztos vagyok benne, hogy azt mondanák, hogy ők nem készültek arra, hogy bármi baj lesz. Sőt 100%-uk lehet, hogy el sem ment volna aznap este, ha előre tudja, hogy mi fog történni.

Ez a cikk nem azért íródik, hogy elrettentsen a szórakozástól, hanem csupán azért, hogy felhívjam a figyelmedet néhány olyan dologra, amivel ha képben vagy, nagyon sok kellemetlen helyzetet meg tudsz előzni.

Téves elképzelések a szórakozó helyekről:

Ha drága, elit helyre megyek szórakozni, akkor nem lehet semmi baj!
Ez azért nem állja meg a helyét, mert a drága elit helyeken is csak emberek szórakoznak, legfeljebb drágábban. a Különféle tudatmódosító szerek hatására, alkohol, drogok, stb, viszont bárki átváltozhat valaki mássá, mint akinek eddig ismerted.

Ha ismerősökkel megyek szórakozni nem lehet semmi baj!

Ez is csak addig állja meg a helyét, amíg valaki túl nem lépi a mértéket, és el nem kezd úgy viselkedni, ahogy nem kéne. Például hiába akarsz te vigyázni a barátodra, vagy barátnődre, ha csap részegen fetreng a wc-ben, vagy a hely mögött hány a parkolóban.

Szeretnék veled megosztani néhány stratégiai lépést, amiknek a betartásával elkerülheted, hogy egy jó buli kellemetlen véget érjen:

Minden szituációt, így a szórakozást is 4 fő részre osztunk, ha biztonságosan akarjuk kivitelezni:

Nem árt tudnod hogy:

  1. Hol lesz a buli
  2. Kivel mész oda, és hogyan
  3. Mitől-meddig leszel ott
  4. Hogyan fogsz haza jutni

Erre persze most azt mondhatod, hogy hát ezt mindig tudod, vagy természetes, hogy ezekre felkészül az ember, de néhány pohár után, könnyen alakul át az este a menjünk valahová, és csak induljunk el bulizni aztán majd lesz valami koncepcióvá.

Amivel nincs is semmi baj, ha olyan emberekkel vagy akik összetartóak, megbízhatóak, mértéktartóak, jól kezelnek konfliktus helyzeteket. Ami azt jelenti, hogy nem fogják engedni ha lány vagy például, hogy egyedül menj haza. De erről később kicsit, először jussunk el oda.

Hogyan induljak el, mi legyen nálam?

Teljesen mindegy, hogy fiú, vagy-e vagy lány, az alábbi eszközök nagyon hasznosak tudnak lenni, ha nálad vannak.

  • Telefon, amivel tudsz telefonálni, ha egységes, akkor legyen rajta egység. Az sem baj, ha van rajta gps, és fénykép funkció.
  • Taxi Pénz: Külön pénz félre téve a hazaútra. Akkor is, ha hoznak visznek a felállás, hiszen bárhogy alakulhat az éjszaka. Ököl szabály, hogy ehhez nem nyúlsz akkor sem, ha kifogytál. Hiszen, ha kifogytál a pénzből, akkor valszeg már ittál, és ha a hazafelé útra félre tett taxipénzt is elköltöd, akkor komoly kockázatot vállalsz. De erről is később…

Buli Alapozás valahol, valakinél:

Az odajutás viszonylag egyszerű, de ha sötétedés után indulsz, akkor semmi képpen ne menj egyedül! Hívj ismerőst, vagy taxit!

Sokan indulnak egy találkozó helyről bulizni úgy, hogy már alapoznak valahol valakinél, ami még viszonylag biztonságosnak mondható dolog, hiszen itt még nem szokta magát hazavágni teljesen senki, mert akkor nem engedik be a helyre… Innen lehet együtt menni, és megérkezni.

Megérkezés a buli helyszínére:

Egy szórakozó helyen általában sokan vannak. Sok ittas, vagy más hatás alatt lévő ember pedig könnyen megvadul, ha nem várt stressz helyzet alakul ki. Például, egy verekedés, vagy tűz üt ki, rosszul lesz valaki stb. (Erre láthattunk példát nem is olyan régen.)

Ezért a legfontosabb, hogy megérkezés után mindig mérd fel a terepet:

  • Ismerkedés: Ez nem nagy dolog, legalább megnézed a helyet, meg hogy kik vannak, egy kis ismerkedés, vagy akár véletlen találkozások régi ismikkel. (terepbejárás)  Ha körbementél és belenéztél néhány embernek a tekintetébe, gyorsan le tudod szűrni, hogy  jobban érzed-e magad, vagy rosszabbul. Ha túl sok a „rossz” arc, akkor lehet érdemes tovább menni egy másik helyre minél gyorsabban. Ez nem paranoia, hanem egészen egyszerűen a belső ösztön, amire ha okos vagy hallgatsz, ha meg nem, akkor lehet olyan lesz az este amilyenre nem szeretted volna semmi képpen. Például ha van egy olyan társaság akik már azért vannak ott, hogy intézzenek valami balhét, akkor az ott lóg a levegőben, amit bárki képes lehet érzékelni, még te is. Bízz az ösztöneidben!
  • Menekülési lehetőségek: De ami ettől sokkal fontosabb, hogy megnézd, merre vannak a kijáratok, vészkijáratok, ablakok amiken ki lehet mászni veszélytelenül. Mert ha mégsem hallgattál a megérzésedre, vagy meggyőztek a többiek, hogy nincs semmi gond, és ott kell maradnod, akkor ezek a legfontosabb célok ha ki tör a káosz.
  • Biztonságiak: Nézd meg kik a biztonságiak, hányan vannak, és merre állnak körülbelül. Mindig posztok vannak nekik beosztva általában, és ha szükséged van rájuk, nem baj, ha tudd hol keresd. Na meg legalább tudod, hogy mire számíthatsz egy rövid szemvillanásból, ha mégis baj lenne.

A pultnál:

Egy sarkalatos pont, hogy mit iszol, meg kivel. Vannak olyan helyek, ahol alapból a pultosok is benne lehetnek a dolgokban.

Milyen dolgokban?

Prostitúció-Szervkereskedelem-Nemi erőszak: 

Sokan járnak vadászni, és csak egy menetre kell nekik egy hölgy, és képesek bármit megtenni, hogy ő erre hajlandó legyen. Ma már elég sok olyan drog létezik, amit az italodba kevernek és úgy fogod érezni, hogy te is akarod azt, amit amúgy nem akarnád.

Egyel rosszabb, amikor szervezett a dolog, és direktbe így visznek el lányokat külföldre dolgozni, úgy, hogy amikor magadhoz térsz, akkor valahol vagy és nem tudod, hogy hol, és olyan dolgokat kell csinálnod, szintén valami vegyszer hatására, amiket amúgy nem tennél. Manapság  az ilyen csoportok már nem kifejezetten csak a szórakozó helyeken vadásznak, hanem inkább a hazafelé úton próbálják megszerezni azokat akik egyedül indulnak neki az éjszakának, hogy „kiszellőztessék” a fejüket, vagy kicsit egyedül lehessenek.

Az éjszaka nem az a hely ahol az utcán egyedül lenni érdemes!

Akár elhiszed, akár nem, ma Magyarországról is több embert tűntetnek el különböző csoportok, azért, hogy eladják a szerveiket (Főleg fiatal és jó erőben lévő egészséges sportos alkatú fiúk lányok vannak veszélyben.), Prostitúcióra kényszerítsék (Leginkább egyedül mozgó fiatal csinos lányok vannak veszélyben.), vagy csak egy alkalmi nemi erőszakra legyél partner, ha akarod, ha nem. (Szintén fiatal csinos lányok vannak ennek a veszélynek is kitéve.)

Ma Magyarországon egy nem hivatalos felmérés alapján évente több mint 2000 ember tűnik el nyomtalanul!

Persze egy komoly mixer, vagy pultos nem fog ilyeneket csinálni, de azért érdemes megnézned, hogy:

Bontatlan palack: Ha van lehetőséged, olyan dolgokat fogyassz csak, amik gyári csomagolásban vannak, és ott előtted nyitják ki.

Kevert italok: Mindig kövesd végig, hogy mit csinál a pultos, vagy mixer, és ha eltűnik akár csak egy pillanatra is a szemed elől amit neked kever, ne idd meg, kérj másikat. Egy valamire való pultos, úgy is képben van, és előtted készíti el a cuccot.

Meghívhatlak egy italra? Ez persze mindenkinek imponál, de ha akkor és ott már készen kapod nyitva, vagy bekeverve a cuccot a kezedbe, ráadásul egy vadidegentől. (Vadidegennek számít, akinek nem tudod a teljes nevét, meg azt, hogy hol lakik, vagy dolgozik, vagyis hol találnád meg ha másnap valamit szeretnél tőle.) Ebben az esetben kérdezd meg, hogy mit hozott, és szépen utasítsd vissza, és mond neki, hogy te inkább most valami mást kérnél. Menj el vele a pulthoz és ott kérd ki, vagy kéresd ki amit innál, és nézd végig, hogy mi van benne.

Pia az asztalon: Soha ne téveszd szem elől az italod, vagy hagyd őrizetlenül. A legjobb mindig ha csoportosan mentek táncolni és egy ember mindig az asztalnál, vagy a pultnál marad. Persze ezért, hogy ő is szórakozhasson veletek érdemes látótávolságon belül maradni, vagy ott táncolni az asztalnál. Ilyenkor érdemes még a csapatotok összes poharát egy kupacba tenni, mert úgy könnyebb szemmel tartani. Ha nem sikerült az őrzés, akkor inkább már ne fogyaszd el, mert nem tudhatod nem tettek-e bele valamit. (Ez a módszer egyébként akkor is jó tud lenni, ha nem szereted, ha lenyúlják az italodat, a szesz vadászok, akik csak felkapnak valami őrizetlenül hagyott dolgot, mert ők meg így szórakoznak és tesznek szert „potya önbizalomra.”

Ezek mind azért fontosak, mert ha képben maradsz, akkor könnyebben tudod megvédeni magadat, könnyebben érzed meg, veszed észre azt, ha valami nincs rendben, amire figyelmeztetheted a többieket, vagy a biztonsági embereket is.

Biztonsági őrség

Szerencsére ma már kezd kultúrája lenni a „Kuherozásnak” is és egyre kevesebb az olyan hely, ahol csak amolyan nagydarab kopasz mogorva no-name harcosokat alkalmaznak, akik bárkik lehetnek. Egy olyan helyen, ahol egy konkrét cég a felelős a biztonságért, minden bizonnyal sokkal kevésbé kell aggódnod azért, hogy bármi történhet, mint ott, ahol csak néhány „civil” kirakat ember örködik.

Valószínűleg biztonságosabb a hely, ha valamilyen Securiti, vagy csoport egyenruhában őrködik, vagyis ugyan az a felségjelzés  látható az egyenruhájukon, mert büszkén hordják, és mert egy cégnek a hírneve múlik azon, hogy mit csinálnak és hogyan kezelik a kritikus helyzeteket. Ezenkívül ezek a komplett cégek általában kulturált öltözetben jelennek meg, vagyis ing, nyakkendő és általában kultúráltak és jól képzettek az alkalmazottaik is.

Ha viszont a biztonsági őrök alapból kommandós nadrágban vannak, szemmel láthatóan olyan ruhában amit valószínűleg nem sajnálnak, meg mindenféle dolgok lapulnak a zsebükben, az övükre aggatva, akkor az nem biztos, hogy a legjobb hely az önfeledt szórakozásra. Nem, itt nem azokat a harcosokat húzom le akik az ajtóban állnak, hanem csupán arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy aki egy szórakozó helyen ilyen ruhában vigyázza a rendet, az bármire készen áll, vagyis azért kapja a pénzét, hogy ha bármi történne, akkor minden eszközzel megőrizze a rendet. Na és azért van ilyen ruhában, és azért van nála ennyi minden, mert valószínűleg ezen a helyen bármi elő is fordulhat…

Egy olyan helyen, ahol kulturált a közönség, és kulturáltan szoktak szórakozni, ráadásul jól képzettek a biztonsági őrök, nincs szükség arra, hogy úgy nézzen ki a biztonságis, mint egy kommandós, hanem egy úriember benyomását képes kelteni inkább, akinek már a jelenléte és a fellépése, pláne a technikai tudása is általában elég ahhoz, hogy rendet tartson a helyen.

Aztán érdemes még figyelned a többi embert, és a velük való kapcsolatukat. Mert minden buliban van olyan aki nem ismerte a mértéket, és ha nem is agresszív, de már elvesztette az önkontrollját, vetkőzik, burogat stb. Ha ezt hagyják a biztonsági emberek, akkor nincsenek a helyzet magaslatán, és lehet érdemes indulni haza, hiszen ebből hamarosan könnyen lesz valami szitu. Elég ha csak valakit meglök, akit nem kellett volna, vagy leborítja valamivel…

Ha viszont a biztonsági őrök odamennek és kezelik a helyzetet, mondjuk kedvesen kitessékelik a friss levegőre, akkor lehet komoly emberek. Na persze ez is elfajulhat és a helyzetet nem túl képzetten kezelő kuherok elkezdhetnek arcoskodni, és még le is szedhetik az áldozatot, mert már egész este viszketett a tenyerük. ebben az esetben is érdemes másik hely után nézni… (Régi rossz szokás a képzetlen biztonsági őröknél, hogy az új kuherok úgy szereznek maguknak “hírnevet”, hogy leszednek embereket. Persze nem az ellenfeleket gyűjtik, hanem a könnyű prédát, vagyis az illuminált állapotban lévő szerencsétleneket pumpálják meg, hogy lássák, ők kemények, meg nem félnek ha ütni kell. Egy komoly cég alkalmazottai ilyet nem csinálnak, csak a viszkető tenyerű, éjszakába hirtelen becuppant ifjak próbálnak így tekintélyt szerezni. Persze szerencsére ebből is egyre kevesebb van, de attól még ha beleszaladsz egy ilyenbe, akkor az el tudja rontani az estét rendesen.)

Tippek, ha szeretnél ismerkedni, de a biztonságod is fontos!

Normális esetben valamelyik ismerős ismerősével fogsz megismerkedni, ami működhet is, bár a nemi erőszakok közül 5-ből 3 végződik gyilkossággal, és a gyilkosságokkal végződőek közül 5-ből négyet ismerős követ el. (Legalábbis azon statisztikák alapján amik napfényre kerültek, hiszen akik nyomtalanul eltűntek, ők nem szerepelnek ezekben a nyilvántartásokban.) A vadidegen téma, lehet, hogy izgalmas, de ha mellé nyúlsz, csúnya véget érhet és akkor itt most nem példálóznék…

Fotózkodj bátran és töltsd fel a netre!

Vagy legalább küld el egy haverodnak, vagy barátnődnek, esetleg az otthoni tartalék telefonodra, vagy emil címedre. Van fényképezős telefonod, ezért egy közös kép az új ismerőssel mindenképpen jól jöhet, akkor is, ha jól sikerül az este, és akkor is ha nem. A képet töltsd fel a netre, vagy küld át egy barátodnak, az sem baj, ha névvel. A legfontosabb, hogy ne csak a te telefonodon maradjon a kép, mert ha esetleg elvisznek valami trükkel, akkor a telefonodat is el fogják venni. Ha viszont van arckép, akkor az könnyen elképzelhető, hogy a rossz szándékkal közeledőket el fogja riasztani.

Ha az új ismerősöd nem hajlandó fényképezkedni neked, akkor lehet nem érdemes vele foglalkoznod, mert vajon mit akarhat tőled, ami miatt nem akarja, hogy legyen egy ilyen kellemes emlékképed róla… (Főleg azért, mert ha bántani akar, akkor nem akarja, majd, hogy legyen egy kép róla nálad, vagy neked, mert nem szeretne valószínűleg lebukni.)

Hazafelé az út veszélyes!

Aztán ha vége a bulinak, és haza indulsz, vagy valakivel valahova máshova, fontos, hogy mindig tudasd az ismerőseiddel, hogy kivel és hova mész. Ha csak lelépsz titokban egy idegennel, akkor olyan kockázatot vállalsz a saját testi épségeddel kapcsolatban, amit nem feltétlenül érdemes, még egy kellemes este ígéretének a kedvéért sem.

Ha fiú vagy:

Mindig vigyázz a társasághoz tartozó hölgyekre, ha férfi vagy, akkor az sem baj, ha meggyőződsz arról, hogy mindenkinek van hogyan haza jutnia, van hol aludnia az nap este. Ha csak lepiálod magad és majd lesz valami, akkor csak egy mama kedvence vagy igazából, akinek apa meg anya, vagy a jó sors a segge alá rakott mindent és felelőtlenül éled az életed. Ha egy társaságból egy hölgy nemi erőszak áldozata lesz, akkor az elég nagy százalékban a társaság fiú tagjainak is a hibája. Hiszen a férfi dolga az, hogy vigyázzon a lányokra.

Persze ezt nem szabad erőszakosan és tolakodóan tenni, vagyis ennek az ürügyén félrészegen minden áron erőszakoskodni, hogy márpedig te haza fogod kísérni. Az is bőven elég, ha meggyőződsz róla, hogy nem egyedül megy, vagy hívsz neki egy taxit, vagy más módon oldod meg, hogy biztonságban haza érjen, és lehetőleg ne egyedül menjen. Ráadásul sokkal férfiasabb az utolsó pár ezer forintodat egy lány haza taxijára költeni, mint inni még belőle néhány sört…

Ha lány vagy!

Bármekkora a szád, vagy bármilyen talpra esett  és magabiztos is vagy, soha ne indulj egyedül, pláne ne gyalog. Kísértesd magad haza a barinőddel, vagy a fiúkkal, vagy menj taxival. FONTOS hogy ne beülj egy taxiba amit fogsz, hanem rendelj taxit, hogy maradjon nyoma annak, hogy elindultál.

Ha mégis a gyalogos haza utat választod egyedül az utcán, akkor sok szerencsét kívánok neked, de azt javaslom, hogy mindenképpen gyere el egy női önvédelem tanfolyamra, ahol megtanulod megvédeni magad, vagy azt, hogy miért is nem jó illuminált állapotban egyedül az utcán kódorogni egy csinos hölgynek hajnalban.

Persze a lehetőségek és szituációk száma kb. végtelen és ebben a cikkben nem tértem ki arra, hogy na de mi van, ha akkor ott a szituáció, nem tudsz elszaladni, segítséget hívni!

Ha érdekel a gyakorlati része is, akkor sok Gyere el a Ninjutsu Önvédelmi Disco Szemináriumra:

Bulizz Balhé Mentesen! Önvédelmi Disco Szeminárium!

KATT ide a Balhémentes Buli Ninjutsu Önvédelmi Disco Szeminárium részleteiért!

Hallgasd meg az R6 Rádió Riportját a témában Horváth Ádám Ninjutsu Oktatóval:

 

Végezetül pedig azt szeretném kérni tőled, hogy oszd meg ezt a cikket az ismerőseiddel, hiszen nem veszítesz vele semmit, csak nyerhetsz te is és ők is azzal, ha ezek az alap elvek eljutnak hozzájuk is. Hátha következő bulinál már hasznát is vennétek az itt hallottaknak/olvasottaknak!

, , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Önvédelem Vs. Küzdősport Vs Harcművészet, avagy az ezen az úton terjedő 10 leggyakoribb betegség:

Önvédelmet, küzdősportot, vagy harcművészetet tanuljak, ha szeretném megvédeni magam?

Annyi mindent mondanak és tanítanak önvédelem címén manapság, hogy elég nehéz kiválasztani mi az ami valóban működő képes, és mi az ami nem. Sokféle a stílus, rengeteg a “mester” egyre több az iskola. Vannak köztük valóban olyanok amiket érdemes tanulni, és vannak olyanok amikre azoknak van szüksége, akik nem akarnak túl nagy áldozatot hozni, de kell az önbizalmuknak, hogy “Lejártam edzésre és tanultam pár fogást”. Ez stílustól és irányzattól teljesen független, hiszen mindenhol vannak olyanok akik tényleg arra tanítanak meg, hogy miként védd meg magad, meg vannak olyanok ahol nem.

önvédelem-küzdősport-harcművészet

Sokszor olvasni hallani ráadásul még az önvédelmet, küzdősportot és  harcművészetet megkülönböztető és egymással szembe állítani próbáló publikációkat. De igazából az érettség, a motiváció és a tudás különböző szintjeiről van szó, amit azok akik nem akarják megfizetni az önvédelem és a harcművészet valódi árát, soha nem fognak megérteni.

Önvédelem-Küzdősport-Harcművészet?

  1. Mert az önvédelem nem más, mint amivel minden kezdődik, hiszen majdnem mindenki azért kezd el edzeni, hogy meg tudja védeni magát.
  2. Aztán amikor már eddz egy ideje és szert tett némi tudásra (alapok, ütések, rúgások, esések, gurulások), akkor fellángol az érzés, hogy szeretné megtudni mennyivel lett erősebb, keményebb, mint amikor elkezdte, és hirtelen lehetőséget, visszaigazolást kezd keresni, és erre a különféle küzdősportok tökéletes lehetőséget adnak.
  3. Majd amikor kiverekedte, magát és rá jön, vagy megérti, hogy nem sok értelme volt szétrúgatnia magát, vagy neki nem sok értelme volt szétvernie másokat, akkor elkezdi a mélyebb lényeget és értelmet keresni a dolgok mögött, így válik egy valódi harcművésszé.

A veszélyes mindig az, amikor:

  • Valaki alapból harcművészetet tanít csak, és aki tanulni akar tőle, az “harcművészetet” kaphat  anélkül, hogy az elején kezdené, az önvédelemmel, aztán a küzdő-sporttal, majd a harcművészettel. Ilyenkor a filozófia és a technikák, mert ki marad belőlük a tapasztalat, mondjuk úgy, hogy egyfajta harcbűvészetté, vagy harci szentimentalizmussá degradálódnak.
  • Amikor valaki csak a küzdősportot kezdi el tanulni, de ki marad belőle az első lépés az ÖNvédelem, vagyis nem tanul meg esni, meg kelni, állni, járni, gondolkodni, lélegezni, mert az oktatója “nem tartja fontosnak, hiszen a ringben a bíró úgy is lefújja a szabályrendszer szerint, ha valaki le kerül a földre, úgyhogy ez nem olyan fontos”. A Harcművészeket, meg bűvészeknek és tapasztalat nélküli balerináknak gondolja, mert a filozófiát sem sajátítja el, vagy gyakorolja, hiszen “abban majd fejlődik mindenki maga, meg arra majd az élet tanít meg”.
  • A harmadik pedig az önvédelmi gyorstalpalók, ahol hirdetve vannak a 3-4-10 alkalmas önvédelmi tréningek, azzal az ígérettel, hogy ennyi idő alatt megtanulhatod megvédeni magadat. Az ilyen helyek és oktatók mindent tanítanak neked, csak önvédelmet nem. 3-4, vagy 10 alkalom arra sem elég, hogy belekóstoljál abba, hogy milyen is ez a világ, hiszen amint bele lendülnél, már vége is a tanfolyamnak, ahol gyorsan átvettél “minden” szituációt, de megtanulnod és begyakorolnod nem sikerült, így valszeg végre hajtanod sem érdemes megpróbálni egy valódi szituációban. (Ugyan ide tartoznak a mindenféle előképzettséget nem igénylő 2-3 hónapos, meg négy hétvégés Önvlédelem oktatói programok…)

Természetesen minden irányzatban, önvédelemben-küzdősportban-harcművészetben meg vannak a jó oktatók, akik ismerik és tanítják is mind a 3 szintet, meg vannak azok is, akik csak az egójukat fényesítik, hogy tündökölhessenek egy harci tanító szerepében, megkapva így a tiszteletet attól a kis magtól, akik csodálják, és követik őket. Én magam is találkoztam már nem egy olyan küzdősport edzővel, aki azt is tanítja, hogy miként kell felkelni gyorsan, ha elesel, meg milyen úgy ütni, ha nincs bandázs, meg kesztyű a kezeden, Valamint olyan harcművészet oktatókkal is volt szerencsém találkozni, akik bár azt az elvet vallják, hogy nincs szükség a harcra és a verekedésre, sőt el kell kerülni azt ahol csak lehet, de tisztában vannak vele, hogy az edzéshez, gyakorláshoz, igen  is szükség van rá… (Na meg az ellenkezője is előfordul, sőt igazából mindegyikből az ellenkezője van sokkal többen, és csak kevesen értik a lényeget.)

Összegyűjtöttem néhány pontot, ami alapján könnyebben választhatod ki, hogy milyen irányzatot, hol és mikor kezdj el tanulni, illetve mik azok a szempontok, amiknek a hiányában nagy valószínűség szerint nem fogod megtanulni megvédeni magad:

1. A Harcművész / Mester egó:

A fekete öv, vagy oktatói fokozat megszerzésének első próbája a büszkeség csapdája, amit innentől fogva folyamatosan kezelni kell. Ez akkor alakul ki, amikor egy erős egóval megáldott ember eljut a harcművészetek ezen szintjére, és el hiszi, hogy megérkezett valahová és vannak akik alatta vannak, meg vannak akik felette. A harcművészeti elvekkel és keménységgel megtámogatott “Terminátor” egó le zárja a további fejlődés lehetőségét. Akik előszeretettel írják ki, hogy ők ilyen meg olyan mesterek, ők általában ebben a betegségben szenvednek.

A szerep néha teljesen elkülöníti a “Mestert” a hétköznapi halandóktól és sokszor  nem is képes normális emberi hangon és személyességgel kommunikálni másokkal. Bezár egy kaput, ahol érkezhetne ugyan úgy a tanítás, hiszen az utcán egy élet halál küzdelemben nem hogy szabályok, de rangok és fokozatok sincsenek. Ez azért veszélyes, mert nehezen fogad el visszajelzéseket, melyek egy valódi harcban, akár könnyen az életébe is kerülhetnek. Nem beszélve arról, hogy az ilyen mentalitással tovább adott tudás ugyan ilyen mentalitást és tudást fog eredményezni.

Ez az úgynevezett „Én már megérkeztem!” halálos vírusból fakad:  Hiszen egy mesternek már nincs mit tanulnia, ő kész és tökéletes és teljes. De ezzel és ezzel a gondolkodással be zárhatunk egy kaput, ami egész eddig jelentett valamit. Méghozzá a fejlődni akarás kapuját.

Ahol ezt tapasztalod, ott nem az örök változás misztériumát tanítják és gyakorolják, hanem a laboratóriumi körülmények közé szorított mozgás művészetet. Hiszen a harc maga a változás. Nem tudhatod, hogy hol, mikor, ki, vagy kik ellen kell majd harcolnod, ahogyan azt sem, hogy ők mennyire lesznek képzettek, vagy milyen lesz az időjárás. Az örök változás az amit ismer egy mester, és tudja, hogy annak a fényében ő bizony nem mester.

2. Nem tanítunk támadást mert…

Ahol ezt hallod, vagy mondja neked az oktató, ott mindent meg fogsz tanulni, csak megvédeni magadat nem. Szép-szép a nem bántunk senkit elv, sőt alapvető hozzá állás kell hogy legyen, hogy nem akarok harcolni, verekedni és bántani senkit. De amikor az élet úgy hozza, hogy oda kell állnod, akkor bizony, lehet, hogy támadnod kell védekezésként. Persze az önvédelem, és a saját testi épségünk megvédéséhez valóban nincs szükség támadásra, hiszen elég, ha ki tudunk térni, meg tudjuk érezni, el tudunk szaladni a támadás elől. De amikor ez mondjuk a párunk társaságában történik, vagy a gyermekeink körében, akkor már elég nehéz lesz jól kijönni a szituból. Hiszen a moziból hazafelé, ha mondjuk ki akarnak rabolni bennünket a szerelmesen andalgó mátkánkkal az oldalunkon, mert könnyű prédának tűnünk, akkor nem szaladhatunk el, hiszen lehet, hogy szívünk választottja nem tudja megvédeni magát úgy mint mi. És ugyan ez igaz a gyerekekkel, vagy csak egészen egyszerűen a gyengékkel kapcsolatban is.

Mert egyszerűen aki járatos bármilyen önvédelemben-küzdősportban-harcművészetben és valódi tudásra tett szert állhatatos munkával és gyakorlással, egy egészséges szemléletű edzőtől, az nem fog elmenni egy pár mellet szó nélkül amikor a hajánál fogva rángatja a fiú a lányt, vagy amikor néhányan körbe vesznek egy gyengébbet.

Nem, nem azt mondom, hogy hősködjél, vagy hősködést kell tanulnod. Csupán azt, hogy ha valóban harcművészetet, és önvédelmet tanulsz, akkor nem fogod elfordítani a fejedet és füled-farkad behúzva átsunnyogni a másik oldalra és annak örülni, hogy nem téged akarnak bántani, hanem legalább kihívod a rendőröket…

3. Nincs küzdelem, mert…

Vannak helyek, ahol különböző érvekkel meg van támogatva, hogy miért is nincs küzdelem, vagy miért nem gyakorolnak néha reálisan, rendes sebességgel, kicsit életszerűbben, mint a gyakorlás folyamán. Ez általában azokon a a helyeken van, ahol az oktató nem rendelkezik azzal a fajta magabiztossággal és tudással, hogy legalább a hozzá járóknál jobban tud verekedni.

Na meg persze így védi meg magát, hogy nehogy valamelyik tanítványa neki menjen tiszta erőből, indulatból, lendületből. Mert tudja, hogy hézagos tudása nem nagyon védené meg. Az ilyen helyen elég ritka, hogy olyan tudáshoz juthatsz aminek hasznát veszed az utcán, egy szabályok nélküli küzdelemben. Hiszen azon a helyen is valószínűleg azért nincs küzdelem, mert a küzdelem kiszámíthatatlan és ezt a kockázatot nem meri vállalni az oktató.

Egyébként érdemes megkérdezni az edzőt, hogy kellett-e már valaha verekednie, harcolnia életében, vagyis ütött-e már meg egyáltalán valakit a puszta öklével, mindenféle védőfelszerelés nélkül, úgy, hogy vállalnia kellett a következményeket. Mert ha még soha (Sajnos sok ilyen van) akkor nagyon sokszor fogalma sem lehet arról, amit tanítani szeretne. Hiszen mi ellen fog felkészíteni, ha még őt sem ütötték meg soha, meg ő sem ütött meg soha senkit, amikor az ütés egy alap támadás és nem nagyon van olyan szituáció, ahol nem fordul elő?

Természetesen egy oktató sem fogja neked bevallani, hogy verekedett-e már életében. de egy önvédelem oktató a tréningjein azért néha el-el mesél egy-egy történetet. Ha ez nincs, akkor gyanakodhatsz bátran.

4. Nem használhatod a klubbon kívül amit itt tanulsz:

Ez egy klasszikus. Akkor szokták mondani, ha amit tanítanak, annak valójában nagyon kicsi a valódi harci értéke. Egy igazi önvédelem-küzdősport-harcművészet oktató nem fogja azt mondani, hogy nem használhatod soha, mert tudja, hogy akkor semmi értelme megtanulnod. Ha nem tudja neked olyan szinten átadni a tudását, hogy megértsd, hogy mikor milyen körülmények között használhatod, és mikor nem, hanem egészen egyszerűen csak megtiltja, akkor valószínűleg ez azért van, mert nem akarja, hogy rá jöjj arra, hogy igazából amit kaptál tőle azzal nem sokra fogsz menni egy éles harcban ahol akár az életed is a tét lehet.

5. Önjelölt Önvédelem tanítók:

Egyre több a felkapott marketing szisztémákkal megtámogatott klub, ahol mindenféle “mesterek” tanítanak és állítják, hogy ez itt a leghatékonyabb rendszer. Persze nem biztos, hogy ez az ő hibájuk, hiszen rengeteg akárhonnan felbukkant nagyon magas fokozatú és önbizalmú “igen csak nagymesterrel találkozhatunk, akik gond nélkül adnak nekünk pénzért és némi csodálatért rangokat, fokozatokat. Sokszor akik tanítanak, ők már csak ezeknek az embereknek az áldozataik.

Ezek az iskolák általában nem a harcművészet valódi eszenciáját, vagyis kezdeti lépésnek az önvédelmet tanítják, hanem néhány látványos megoldást kínálnak néhány szerintük veszélyes szituációra. Ami persze akár még hatékony is lehet bizonyos esetekben. Csak az élet sokszor más, és rengeteg olyan dolgot kell elsajátítani a túléléshez, amire a Dojoban a Laboratóriumi körülmények között nem, de az utcán igen is szükséged lesz. Pl: Csúszós-Kemény talaj (Az utcán nincs tatami), Több ellenfél (Naná, majd egyedül lesz nem?) Fegyveres támadó (Kés-Vipera-sörösüveg akármi…) stb…

Ahol azt olvasod, hogy xy “több harcművészetből”, és rendszerből is oktatói fokozatot ért el, de nincs ki írva, hogy ugyan milyen rendszerből, és milyen fokozatot kapott és kitől, meg meddig tanulta gyakorolta, akkor bátran gyanakodhatsz. Ugyan ilyen másik gyanús jel, ha az van ki írva, hogy ide járt ennyi ideig, meg oda annyi ideig, hiszen az ilyen ember nem volt elég kitartó, türelmes, és alázatos, hogy valóban megtanulja az adott stílust és eljusson az oktatói minőségbe, amit komoly rendszereknél nem lehet 1-2 év alatt megszerezni. Vagyis ez azt jelenti, hogy  lejárogatott mindenhova amíg neki kényelmes volt, utána meg kinevezte magát stílus alapítónak, meg tapasztalt harcművésznek, mert több stílus edzéseire is lejárogatott…

6. Harcművészeti gőg: 

Akkor következik be, amikor valaki eddz már egy ideje, lett egy kis izma, meg néhány zöld foltja, és az újaknál már jobbnak meri gondolni magát mert megszerzett néhány fokozatot, esetleg megnyert néhány meccset. Ezzel tulajdon képpen minden szinten találkozhatunk, sőt nekünk magunknak is meg kell küzdenünk vele. Sokszor ezek az emberek csak úgy maguktól kikiáltják magukat “mestereknek”. Kicsit hasonlít az előző ponthoz, annyi a különbség, hogy akár csoportosan is kialakulhat más irányzatokkal, vagy esetlegesen stíluson belül más iskolákkal szemben is a lenéző, vagy magunkat felsőbbrendűnek gondoló nézetek.

7. Instant önvédelem:

Ahol gyorsan fejlődsz és hamar szerzel és viszonylag könnyedén rangokat, titulusokat, ott valószínűleg bár biztos jól megizzadsz és fitt leszel, de nem egy utcai küzdelemre készítenek fel, ahol a te vagy mások élete a tét. Ha úgy érzed néhány hónap után, hogy bárkinek neki mernél menni, akkor valószínűleg csak az egód és agressziód lett felpumpálva amitől nagyon Hírónak érezheted magad. De ezzel a lendülettel ne nagyon keveredj bele semmibe, mert körülbelül az ilyen edzéseknek annyi a hatása, mint megnézni egy jó akció filmet, ami után körülbelül ugyan ezt éreztük gyerekkorunkban mindannyian.

Az önvédelem megtanulása nem 5 és 10 alkalmas tanfolyamokon fog megtörténni. Mire elsajátítod az alapokat és újra programozod a beidegződéseidet, az hosszú, hónapok, akár évek munkáját veszi igénybe. Ahol választ tudnak adni arra a kérdésedre, hogy hány hónap edzés után fogsz tudni verekedni, ott Instant önvédelmet tanítanak.

Igen, persze, nálunk is 4 hónapos egy Alapfokú önvédelem tanfolyam, de ez nem azt jelenti, hogy 4 hónap után bárkit legyőzhetsz, hanem annyit, hogy megtanulod ennyi idő alatt megvédeni magad. Ami azt jelenti, hogy végig megyünk a legtöbb szituáción, és ki tudsz jönni belőle, megtanulsz elmenekülni úgy, hogy nem halsz bele. Az, hogy mennyi idő alatt tanulsz meg valamit, az attól függ, hogy mennyi időt fordítasz a gyakorlására, és ott mennyire vagy képes fókuszálni, és főleg mennyire mered megtanulni az adott dolgokat. A 4 hónap alatt jogot szerzel arra, hogy kezdőnek mondhasd magad, és ha sikeresen levizsgázol, akkor hordhatod a fehér övet.

8. Hamis harcművészet-önvédelem:

Úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy harcművészt elképzelünk. Természetesen az utánzás a hízelgés legmagasabb szintje, és megtisztelő is tud lenni, de nem érdemes azt gondolnod, hogy ha neked is olyan fejpántod, vagy tetkód lesz mint az edzőnek, akkor már annyival hatékonyabban tudod megvédeni magad. Persze a harci tudás és tapasztalat öltözködéssel és viselkedéssel imitált kisugárzásnak egy valódi szituációban igazi ütések és rúgások ellen nagyon kevés hasznát veszed, mégis lehet elrettentheted, vagy csodáltathatod magad azokkal, akiknél amúgy is erősebb lennél és úgy sem akarnak bántani.

9. Zavart motiváció:

A cél persze mindig az, hogy elérjük azt, amiért lementünk az első edzésre. Ez leggyakrabban az, hogy megtanuljuk megvédeni magunkat. De ez a tiszta és eredetileg követendő és elérendő célunk, gyakran keveredhet össze olyan szükségletekkel, mint a szeretet és elismerés utáni vágy, vagy csak az, hogy szeretnénk tartozni valahová, esetleg a belső ürességet szeretnénk kitölteni valamivel. Gyengeségünk érzésének a leküzdése gyakran párosul a szeretnénk jobbak, vagy különlegesebbek lenni másoknál érzésekkel, ami nem segít abban, hogy valóban megtanuljuk megvédeni magunkat.

Hiszen ezekből fakadóan nem fogunk maximálisan törekedni a reálisan átgondolt és meglépett szituációk kivitelezésére, hiszen hagyjuk magunkat levinni a földre, hogy utána nekünk is hagyják magukat. Ami természetesen rendben is lenne, hiszen a tanulás első szakasza az a lassú gyakorlás, amikor engedem, hogy megtanulja rajtam a partnerem a “technikát”. De ha közben nem törekszünk neki megmutatni az apró hibákat, ahol ki tudnánk törni, vagy meg tudnánk ütni, rúgni, harapni stb…, akkor csak egy “rossz házasság” lesz a gyakorlásunkból, mint ahol “Elmosogatok, ha leviszed a szemetet” (Direkt nem írtam sokkal vulgárisabbat.)

10. Azonosulás a harcművészeti élménnyel:

Mikor meg tudunk csinálni valamit amit gyakorolni kellett egész edzésen, akkor gyakran van siker élményünk, ami tök jó. De nem szabad elhinni, hogy valóban meg tudjuk csinálni, hiszen a partnerünk, edzőtársunk nem akarta az életünket, vérünket venni, hanem ő is ugyan azért kezdett el edzésre járni, hogy megtanulja megvédeni magát. Ahol nem hívják fel erre a figyelmedet, hanem csak dicsérve vagy és annak örülsz, akkor valószínűleg nagy meglepetés lesz egy igazi ellenfél, aki nem hagyja csak úgy magát.

Ezek a gondolatok természetesen egyáltalán nem biztosak, és nem kell egyet érteni velük, sőt… Vannak ezeken kívül más izgalmas kihívások az ezen az úton járóknak. Lehet néhány év múlva magam is másként fogom látni, de eddigi tapasztalataim szerint ez a 10 a leggyakoribb. Elgondolkodni viszont minden képen érdemes mindenkinek, főleg aki önvédelemmel-küzdősporttal-harcművészettel foglalkozik, vagy szeretne foglalkozni a jövőben…

Szeretettel:

Horváth Ádám Ninjutsu és jóga oktató

önvédelem-küzdősport-harcművészet

, , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Hasznos önvédelmi tanácsok támadás, rablás, vagy fenyegetés esetére!

FIGYELMESEN OLVASD EL !!!

Miután elolvastad, küldd tovább!

Hasznos tanácsok támadás, rablás, vagy fenyegetés esetére!

HA MEGTÁMADNAK:

1. A könyöked és a sarkad a tested legkeményebb részei. Ha közel kerül a támadó, könyökölj és taposs, vagy rúgj sarokkal bátran! Ne félj a térded használatától sem, rúgni nem csak nyújtott lábbal lehet.

2. Mindig a lágy részeket célozd. Mindegy mekkora darab a támadó és mennyi izma van, torokra, nemi szervre  szemre és torokra senki sem tud gyúrni. Mind a három a test középvonalán helyezkedik el, így nem nehéz őket eltalálni, ráadásul mind a 3-at elég nehéz „dulakodás” közben védeni, így az egyik mindig nyitva van.

3. Használd az ujjaidat, körmeidet, ha nem tudsz könyökölni, térdelni! Nem muszáj nagy lendületes mozdulattal eltalálnod ezeket a részeket, főleg ha megpróbál lefogni a támadó, az egyik kezed ha szabad, vagy ki tudod szabadítani, akkor meg is marhatod a szemét, torkát, nemi szervét  (Ebben az estben legyél nagyon határozott és ne félj alaposan markolni és marni az ujjaiddal, mint ahogy a tigris mar a karmával.)

4. Használd a fejed! Ha nem tudtad elkerülni a támadást, és lefogtak, bármilyen irányba fejelhetsz is, csak arra figyelj, hogy a homlokod a legalkalmasabb erre! de ha hátulról fognak, hátrafelé is fejelhetsz. FONTOS Szabály, hogy sose az arcoddal fejelj, viszont neki az arcát találd el. Ezt bármilyen szögből alkalmazhatod, ha van lehetőséged biccenteni előre, háta, vagy oldalra a fejedet.

HA KI AKARNAK RABOLNI:

  • Ha a tolvaj a pénztárcádat, telefonodat, vagy a táskádat kéri NE A KEZÉBE ADD!
  • Ha túl vagy már néhány önvédelmi edzésen, akkor dobd le a földre és ha lehajol érte, rúgd fejbe.
  • Ha még tanultál semmilyen irányzatnál meg egy jó rúgást, akkor dobd olyan messzire magadtól amilyen messze csak tudod! Megvan az esély arra, hogy a tárca, telefon, táska után megy és FUSS, AHOGY CSAK BÍRSZ ÉS AMILYEN GYORSAN CSAK LEHET!  Ne feledd, az életed mindig többet ér mint bármennyi pénz, vagy bármilyen telefon, vagy táska.
  • A Rablók, tolvajok leggyakoribb közeledési formája, hogy MEGKÉRDEZIK MENNYI AZ IDŐ! Ezt azért teszik, mert ilyenkor általában előveszed a telefonodat, hogy megnézd nekik, ők meg megnézzék, hogy érdemes-e lehúzni rólad a telefonod. ILYENKOR MINDIG NÉZZ AZONNAL KÖRBE, ÉS INDULJ EL EGY OLYAN EMBER FELÉ, AKI HARCKÉPESNEK TŰNIK, VAGY EGY CSOPORT FELÉ AKIK TÖBBEN VANNAK ÉS MOND AZT, HOGY NEM TUDOM, DE MEGKÉRDEZEM NEKED VALAKITŐL! Mindig gyanakodj, ha valaki csuklyás pulóverben, sapkában, napszemüvegben közelít meg, hogy kérdezzen valamit, hiszen ezeket a ruha darabokat könnyen eldobhatja, ha lenne szemtanú!
  • Ne tedd Zsebre a kezed, ne nyúlj a zsebedbe-táskádba! Ha még nem is tanultál semmit, akkor is több esélyed van a védekezésre, két kézzel, mint ha a zsebeidben “pihennek”. Zsebbe-táskába csak akkor nyúlj, ha gázspét, vagy más önvédelmi eszközt veszel elő.
  • Ugyan ilyen kapcsolat felvevő kérdés lehet, hogy „Megtudnád mondani merre van az xy utca?” Ha nem az időt kérdezik, akkor csak arra kíváncsiak-e, hogy a válaszodban, a hangodban mennyi erő és határozottság van, mert ők sem verekedni akarnak általában, hanem elvenni valamidet, mert feltételezik, ha csinos vagy és márkás cuccokban jársz, hogy van nálad jó telefon, vagy pénz a tárcádban.
  • Mindig legyen nálad 2 pénztárca, vagy telefon! Egy KAMU TÁRCA valami könnyen elérhető helyen, és egy KAMU TELEFON sem árt, hogy ezt add oda neki, vagy vedd ellő, vagy dobd a földre.

HA ELDOBTAD FUSS!!!

Olyan irányba, ahol sok ember van.

AUTÓS RABLÁS:

1. Ha autóba szállsz, azonnal zárd az ajtókat és indulj!
A nők előszeretettel üldögélnek az autójukban és munka, vagy bevásárlás után számolgatnak, jegyzetelnek, stb.

NE ÜLDÖGÉLJ A PARKOLÓ KOCSIBAN!

Egy prédaleső kifigyelhet és beülhet az anyósülésre, majd pisztolyt, kést szegez neked és kényszeríthet, hogy hajts el valahova.

2. NAGYON FONTOS, hogy a rabló a kést és a pisztolyt nem a homlokodnak foglya szegezni, hiszen azt bárki láthatja, hanem feltűnés mentesen meg fogja neked mutatni, hogy van nála és úgy fog melletted ülni az ülésen, hogy csak te fogod tudni, hogy éppen megszúrhat, vagy lelőhet!

Ha egy rabló egyszer már beült a kocsidba és pisztolyt, vagy kést szegez neked

NE KÖVESD AZ UTASÍTÁSAIT!

3. Csak látszólag! Elindulhatsz valamerre, és menet közben inkább tégy kárt az autódban – hajts neki valaminek! Ne félj, a légzsák majd megvéd! A hátsó ülésen ülő fog majd pórul járni. Mihelyst az autó megállt, szállj ki és fuss!

FONTOS, HOGY ERRE NEM LESZ SOK IDŐD, HISZEN A RABLÓNAK A KÖZELBEN VAN A HELYE, AHOVÁ MEGPRÓBÁL ELJUTNI VELED ÉS AZ AUTÓVAL!

4. Néhány tanács parkoláshoz, garázsba álláshoz, segítség nyújtáshoz:

  • MIELŐTT BESZÁLLSZ AZ AUTÓDBA: Légy körültekintő. Nézz körbe. Nézd meg a kocsid belsejét: a hátsó
  • ülést, az anyósülés előtti teret.
  • Ha egy kisteherautó mellett parkolsz, szállj be a másik oldalról. A legtöbb sorozatgyilkos akkor támadja meg áldozatát és húzza be a kisteherautójába, amikor az nyitja az ajtaját.
  • Figyeld meg a melletted parkoló autókat! Ha egy férfit, vagy nőt látsz egyedül ülni, különösen ha az az autód melletti kocsiban ül, lehet hogy jobban teszed, ha visszamész az irodádba, vagy a bevásárlóközpontba és segítséget kérsz a biztonsági őröktől. Mindig jobb elővigyázatosnak lenni ( jobb paranoiásnak lenni, mint halottnak).
  • Este amikor mész egyedül az úton, és véletlenül egy „részeg” eléd botorkál, kerüld ki, ha nem tudod kikerülni, tolass vissza, ÉS DUDÁLJ RÁ BÁTRAN! Ne legyél jó fej, semmi képpen ne szállj ki, és segíts neki, mert gyakori eset, hogy a cimborája beugrik a kocsiba amíg te segítesz a „bajba jutotton” és elhajt az autóval. (A részeg meg hirtelen kijózanodik és elhúz amíg te azon gondolkodsz, hogy az autó után, vagy a csali után fuss-e.)
  • Semmi képpen ne állj meg még fényes nappal sem emelkedőnek felfelé, ahol be kell húznod a kéziféket ahhoz, hogy megálljon az autó. Egyik ismerősömet így akarták pisztollyal kirabolni. Egy térképpel a kezében integetett a fickó és úgy állt, hogy ne tudja kikerülni. A térkép alá pedig el volt rejtve egy pisztoly, amivel behajolt az ember, és kívülről nem látszott, hogy ő most éppen rablást készül végre hajtani. (Igen, ez Budapesten történt, igen, most pár hónapja, és le nem írom a történetet, de ha le jössz a dojoba, szívesen elmesélem a filmbe illő jelenetet, ahogy a hölgy ártalmatlanná tette a rablót, és megúszta a dolgot.)
  • Ha mégis olyan  a helyzet, hogy ki kell szállnod segíteni, állítsd le a motort, vedd ki a kulcsot, legyen nálad legalább egy gázspray, kés, bot, akármi amivel tudsz bánni. (Ha nem tudsz, tanuld meg) Ha semmid sincs, legyen erős fényű elemlámpa nálad amivel csak arcba világíts, hiszen így elvakíthatod jó néhány másodpercre az ellenfeledet.
  • Ha mégis elkapnak és bezárnak a csomagtartóba, (Zseniális !) Szedd ki a lámpát, törd ki a hátsó lámpa búráját, utána dugd át a kezed a nyíláson és integess, ahogy csak bírsz! Ez a vezetőn kívül mindenkinek fel fog tűnni! Ez egy olyan tanács, ami már életeket mentett meg!

LÉPCSŐHÁZ:

Mindig liftezz és ne gyalogolj. A lépcsőházak mindig tökéletes helyszínek a bűncselekmények elkövetésére, főleg éjjel! Persze a lift sem tökéletes megoldás, és este nem érdemes rosszarcú emberek mellé beszállni, hiszen alkalom is szülheti a tolvajt, vagy erőszaktevőt. Ilyen esetekre is jó, ha van nálad gázspray, és azzal a kezedben mozogsz azokon a helyeken, ahol nem tudsz gyorsan elmenekülni, vagy segítséget kérni!

HA PISZTOLY, LŐFEGYVERT FOGNAK RÁD:

Ha egy prédaleső (rabló) fegyverrel rendelkezik, FUSS – lehetőség szerint cikk-cakkban! 100-ból 4 annak az esélye, hogy egy golyó eltaláljon. És még ha el is talál, a golyók CSAK RITKÁN érnek létfontosságú szervet. (Bár ez nem 100% megoldás, főleg tűsarkú cipőben nehéz kivitelezni, de menet közben lerúghatod a sarkakat és úgy nagyobb esélyed lesz a menekülésre.) 

Nőként ne próbálj meg mindig kedves lenni! Főleg sötétedés után! (Határozottság és bátorság) HAGYD A KEDVESSÉGET! Kockáztatod, hogy megerőszakolnak, vagy megölnek.

Ted Bundy, (aMERIKA) a sorozatgyilkos, jóképű férfi volt és művelt. Mindig a nők szimpátiájára alapozott és így rabolta el őket. Bottal járt és bicegett; valamint a gépjárművébe történő beszálláshoz segítséget kért.

LEGYÉL ÓVATOS!

Emlékezz a síró kisbaba történetére!

Egy nő egyszer meghallotta, hogy sír egy kisbaba az ajtaja előtt. Ahelyett, hogy kinyitotta volna az ajtót, hívta a rendőrséget, mivel az eset nagyon furcsának tűnt számára. A rendőr azt válaszolta:

“A legfontosabb, hogy semmi esetre se nyissa ki az ajtót!”

Utána úgy tűnt neki, hogy a baba az ablak alá mászott. Félt, hogy a baba kimászik az utcára, és elüti egy autó. A rendőr ismételten azt mondta neki:

“NE NYISSON AJTÓT. Lehetséges, hogy egy sorozatgyilkos próbál meg így a lakásba behatolni azzal, hogy egy felvett gyereksírást játszik le, így hatva a nők érzelmeire.”

Megerősítette, hogy már több nő is tett bejelentést síró gyerekről, amikor egyedül voltak éjszaka otthon!

NE NYISS AJTÓT, HA GYEREKSÍRÁST HALLASZ!

 

EGY UTOLSÓ FONTOS TANÁCS:

Sose azt kiáltsd, hogy

“Segítség”

hanem azt, hogy

“Tűz van!” 

Az emberek kimennek, ha tűz van, de ritkán, ha segíteni kell. És ez a támadót is megzavarhatja, mivel azt hiheti, hogy bolonddal van dolga és otthagyhat a helyszínen.

 –

Végezetül szeretném, ha ezt a cikket valamennyi nő – és férfi ismerősödnek elküldenéd. Életet menthet. Egy gyertya azzal, hogy meggyújt egy másikat, még nem alszik el. Mindez nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érdekelheti, akik szeretik feleségüket, anyjukat, nővéreiket, stb.

Nem árt figyelmeztetni mindenkit arra, hogy léteznek veszélyes helyzetek és jobb elővigyázatosnak lenni!

Most pedig küldd tovább!

(Az eredeti cikket facebookon küldték nekem, ahol Bozsányi István osztotta meg, valszeg egy külföldi anyagból, ez a cikk lett majdnem duplájára bővítve, hogy a jelenlegi legjobb tudásom szerint hasznos legyen mindenki számára)

További Önvédelmi tippek:

Hogyan védd meg magad a tolvajoktól? Önvédelmi tippek, ha a cuccaidra is vigyáznál.

Mit gondol az erőszak tevő? Női önvédelem tippek, nem csak hölgyeknek!

Válaszd ki Önvédelmi oktatásaink közül a Neked megfelelőt! Itt tudsz regisztrálni az ingyenes próbahétre, valamint többet is megtudhatsz a 3 féle tanfolyamról:

 NINJUTU ALAPFOKÚ ÖNVÉDELEM TANFOLYAM (felnőtteknek)

NIJUTSU NŐI ÖNVÉDELEM TANFOLYAM (hölgyeknek)

NINJA SZAKKÖR (Gyerekeknek 5-15)

, , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Hogyan védd meg magad a tolvajoktól? Önvédelmi tippek, ha a cuccaidra is vigyáznál.

 “Ezt a bejegyzést ajánlom az én édes kicsi húgomnak, aki most jött a “Fővárosba” és első héten mindjárt el is lopták a táskáját.”

Hogyan védd meg magad a tolvajoktól. Önvédelmi tippek, ha a cuccaidra is vigyáznál.

Itt a tél, esik a hó hideg van, sok ruha van rajunk, folyik az orrunk, átfagyunk, stb… sokkal nehezebb figyelni a felszerelésünkre, mint általában, hiszen bejönnek olyan plussz tényezők, amik máskor nem. A tolvajoknak kedvez az ilyen időjárás, hiszen ezek a tényezők könnyen elvonhatják a figyelmünket arról, hogy figyeljünk értékeinkre. Persze sokkal szívesebben használnám a „tudatosak legyünk értékeinkről” kifejezést, hiszen ez jobban kifejezi azt az állapotot ahogy elkerülhetjük, hogy meglopjanak bennünket.

Következzék néhány tipp a teljesség igénye nélkül, amivel könnyebben megóvhatod magad a kellemetlen helyzetektől:

Először is szögezzük le, hogy a tolvajok is itt járnak közöttünk, akik nem rablók, vagyis nem lesz a szituáció része a szóváltás, vagy a tettlegesség-erőszak.

A tolvajok halkan, csendben dolgoznak, észrevétlenül. Egy régi Magyar mondás szerint „Alkalom szüli a tolvajt”. Vagyis ők ugyan olyan hétköznapi átlagos kinézetű, ha nem még sokkal átlagosabb kinézetű emberek, mint bárki más akikkel nap mint nap összefutsz az utcán. Azok akik abból élnek, hogy mások értékeit tulajdonítják el, (mobiltelefon, pénztárca, pénz, táska, ékszer, iratok, laptop stb… amit érnek) nem téged szemelnek ki először is, hanem elsősorban a cuccot figyelik (Ezért figyelj oda, ha mondjuk valaki pont arra megy a boltba, vagy a piacon mint te. Nem biztos, hogy tolvaj, de nem árt óvakodni, ha egy ismeretlent egy nap többször is látunk.). Élik a kis életüket, kajáldákba járnak, tömegközlekedéssel utaznak, mindent ugyan úgy csinálnak, hogy bele olvadjanak a környezetbe. Mindenáron hétköznapi embereknek akarnak látszani, hogy ne legyenek feltűnőek.

Sőt, miután kiszemeltek, vagy besurrantak, vagy bekérezkedtek, még egy nagyon jámbor ábrázatot is fel tudnak venni, hogy végig futod őket a szemeddel, és teljesen ártalmatlannak véled őket. Ez egy művészet, amit némelyik olyan magas szinten űz, hogy még akár öltönyt is fel tud venni hozzá.

Ha ez meg van, utána csak élik az életüket és azt figyelik, hogy mikor hol, mit lehet elcsenni, lenyúlni, ellopni. (Ezért is van kamera a legtöbb helyen, mert a feltűnés mentességre vannak szakosodva.) Persze mindeközben észrevétlenül egyfolytában jár a tekintetük és figyelnek, hogy kinél milyen telefon, tárca, ékszer, érték van.

Hogyan védd meg magad a tolvajoktól. Önvédelmi tippek, ha a cuccaidra is vigyáznál.

Majd csak a következő lépés vagy te, mint célpont, hogy ha megfelelő értékű nálad a „szajré”. akkor megnézi, hova teszed, merre mész, meg hogyan, mennyire vagy tudatos a környezetedről, mennyire figyelsz, esetlegesen megérzed-e, hogy figyelnek. Nők előnyben, mert a hölgyek úgy születnek, hogy odakapják a fejüket, ha valaki figyeli őket. Nekünk fiúknak ezt el kell sajátítani, meg kell tanulni, majd ha meg van, akkor tudatosnak kell lennünk róla (mint a lányoknak is) és fejleszteni, csiszolni, hiszen az élet más területein is nagy hasznát vehetjük ezeknek a tulajdonságoknak.

Persze mindent nem vehetünk észre, és annyi minden befolyásolhatja minden pillanatban a tudat állapotunkat, ezért következzék néhány tipp, amivel segíthetünk magunknak, illetve alaposan megnehezíthetjük a tolvajok dolgát:

Figyeld érzékeld a környezetedet!

Ha nem csak a földet nézed, vagy éppen rohansz a világban, hanem egyel hátrébb lépsz magadtól, és megtanulsz jelen lenni a pillanatban és szemlélőként tekinteni a világra körülötted, sokkal több esélyed van kiszúrni, észrevenni, nem csak a tolvajokat természetesen, hanem a jó dolgokat is. (De persze most a tolvajokról beszélünk.) Nem is beszélve arról, hogy egy DROID leszel amikor az okos telefonodat bámulva mész valahová, ahelyett, hogy a környezetet figyelnéd. Ha mindenáron sms, üzenetet kell írnod, állj meg, vesd a hátad a falnak, és legalább minden második bepötyögött szó után nézzél körbe. de a legjobb az, ha csak bemész valahová, ahol ezt biztonságban megteheted.
TIPP: Egy jó kávézóba alapból nem mennek be az ilyen emberek, vagy sokkal kisebb az esélye pl…

Ne tarts mindent egy helyen!

Ne legyen egy táskád, amiben benne van a pénztárcád, a mobilod, meg mindened, hanem a telefont például tartsd a zsebedben (könnyebb észrevenni ha hívnak, mert érzed, hogy rezeg.). Pénztárca például, csak a napi költőpénzes legyen a táskában, max pár ezer forinttal (Ezt használd ha elő kell venni, fizetni kell. Na meg persze rablás folyamán sem baj, ha kérik a tárcádat és ezt adod oda az elkövetőnek a másik helyett, ha nem tudsz segítséget kérni senkitől.) Ha nagyobb összeget is kell magadnál tartani, akkor az legyen egy másik laposabb tárcában, mondjuk szintén a zsebedben, vagy egy övtáskában elrejtve. (ebbe lehetnek az irataid is, főleg külföldön, hiszen egy Európai Uniós útlevélért például 5000Eurót is megfizetnek a fekete piacon tőlünk sokkal keletebbre. De a személyi, Tb-kártya, stb újra beszerzése sem ingyenes, ráadásul elég idő igényes folyamat is.
TIPP: Legyen egy kamu pénztárcád, párszáz forinttal, vagy a napi költő pénzeddel benne, és ezt add oda ha esetleg muszáj lenne.

Mindig nézd meg, hogy meg van-e mindened, ha valakivel „véletlenül össze ütközöl!

A zsebtolvajok egyik leggyakoribb módszere, hogy a filmekből is jól ismert „véletlen ütközéssel” leplezik el, hogy valamit kiemelnek a táskádból, zsebedből. De a csoportos munka arról is szól tömegben, hogy az egyik neked megy, és a másik nyúl a zsebedbe hátulról oldalról.
TIPP: legyen lánccal, kötéllel rögzítve a pénztárcád pl a ruházatodhoz. De a Kulcsot is érdemes. Régen erre volt jó a zsebórák lánca is pl.

Jól zárható zsebek!

Ha a zsebben hordást választod, akkor azok semmi képpen ne legyenek hátsó zsebek, hanem ha lehet, elől lévők, ha lehet a felsőtesteden lévő, jól zárható zsebek legyenek. Nem olyan egyszerű észrevétlenül benyúlni egy cipzáras, vagy tépőzáras zsebbe. (Patent sem rossz, de azt egy gyakorlott tolvaj könnyedén kipattintja.) A tested első részén lévő dolgokra könnyebben tudsz figyelni, könnyebben érzékeled őket, mint amik hátul vannak, mert elől sokkal erősebb vagy, ezt a részt a ninjutsuban kukannak hívjuk.
TIPP: A cipzár, nem baj ha lentről húzható felfelé, és nem fordítva. Mert úgy kicsit nehezebb kinyitni, de a tépőzár a legjobb talán, amit tuti, hogy meg kell érezned, hiszen tépni kell, hogy nyíljon.


Tárca szabályok!

  • Legyen két tárcád. Egy álca, kis apróval, meg némi készpénzzel, meg legyen egy másik jól eltéve, amiben azok az értékeid vannak, amiket macerás beszerezni, meg sokat érnek
  • Ne számolj nyilvánosan pénzt, de úgy se, hogy azt esetleg kamerával lássák.
  • Legyen bekötve, gumizva, láncolva a tárcád, a zsebedbe, vagy a táskádba.
  • Ne hord magadnál az összes pénzedet.
  • Ne tedd le magad mellé, vagy az asztalra, hanem mindig tedd vissza a biztonságos helyére.


Telefon szabályok!

  • Ha sms-t írsz, vagy netezel a telefonoddal, ne feledkezz bele teljesen, nehogy kikapják a kezedből.
  • Ne beszélj feltűnően és nagyon hangosan, hogy mindenki rád figyeljen, ne lengesd a kezed közben.
  • Ne tartsd a telefont külső tokban, vagy olyan zsebben ahonnan nagyon könnyű elővenni. (Ha neked könnyű kivenni, akkor a tolvajnak is az lesz. Legyen egy belső zseb, vagy legalább egy zipzár neked is mielőtt hozzá férnél, vagy egy nagyon szűk zseb, amibe ha bele akarsz nyúlni, hogy ki vedd, neked is ki kell nyújtanod a lábad, vagy valami spec mozdulatot kell tenned.
  • Ne tedd le soha sehol az asztalra, vagy magad mellé az ülésre, mindig ugyan ott tartsd, hogy ha nincs ott, akkor érezd, hogy valami nincs rendben. (De ez mindenre jó, mert így automatikusan mindig minden ott lesz ahol lennie kell, és nem kell külön figyelned rá, csak akkor, ha valami gyanús történik, amit nem te csinálsz.
  • Ne add oda idegennek a telefonodat, hogy felhívjon valakit. Csak ha erősebb és gyorsabb vagy nála, és utól tudod érni, ha netán futásnak eredne vele.


Táska szabályok!

  • Soha ne tedd le a táskádat úgy, hogy nem érzékeled.
  • Legyen jól zárható a táskád.
  • Ne akaszd a fogasra, ne tedd a földre, vagy akaszd a szék támlájára.
  • Vagy ha igen, mert muszáj, akkor mindig úgy tedd, hogy a testeddel hozzá érsz. Pl ha földre tetted, akkor a lábad érjen hozzá mindig, ha melléd a székre, akkor érjen hozzá a tested, vagy esetleg ülj rá a kantárjára, de a legfontosabb, hogy a tartalmi résszel, ahol az értékeid vannak, azzal legyen testi kapcsolatod, hogy érzékeld, ha mozdul, „véletlenül megrúgják, belebotlanak stb.”
  • Ha mondjuk kajáldában el kell ugranod mosdóba, akkor az a legjobb, ha magaddal viszed, ha nem tudod/akarod, akkor pedig kérj meg valakit, hogy figyeljen rá. (Persze olyan valakit aki tisztában van ezekkel a szabályokkal, különben pont akkor fog eltűnni amíg beugrottál a mosdóba.”
  • Mindig fal és közéd tedd a táskát, vagy ismerős és közéd.
  • Soha ne rakd úgy magad mellé, hogy a másik oldalon idegen ül, vagy „osonó folyosó” (ahol a pincérek, vendégek, és a tolvajok mászkálnak.)van melletted.
  • Természetesen ezek a tippek sem jelentenek tökéletes védelmet

 –
Autó szabályok!

  • A kocsiban ne hagyj semmit elöl. Főleg ne táskát, tárcát. Még akkor se, ha üres. a Tolvaj nem tudja, hogy az, csak betöri az ablakot, ha lát valamit ami értékes lehet, és viszi. Még ha nem is sikerült értékhez jutnia, az üvegezés kellemetlenségét, akkor is neked kell állni.
  • Ne állj meg a kocsival sötét utcában, ahol nincs közvilágítás, vagy csak gyenge. Próbálj meg estére olyan helyen parkolni, ahol van világítás és térfigyelő kamera is. A legjobb természetesen az őrzött parkoló.
  • <strong “>Ne villogtasd a slusszkulcsot, ha kiszálltál az autóból. Tedd el egyből zsebre biztos helyre, mint a tárcát és a mobilt is.
  • Azt mondják minél bonyolultabb elindítani egy autót, annál nehezebb ellopni. De ez inkább az összetettségre utal.
  • Ne tartsd a forgalmit és a jogsidat a kocsiban. Mert ha elviszik, forgalmival együtt, sokkal könnyebben szabadulnak meg tőle, mint anélkül.


Mit csinálj, ha mégis ellopták?

  • Nem biztos, hogy minden elővigyázatosságod ellenére nem fognak meglopni. Ha mégis csak eltűnik valamid, abban a pillanatban pörgesd vissza a fejedben az eseményeket, hogy hol voltál még utódjára a tudatában az eltűnt dolognak.
  • Menj vissza a helyszínre, és nézd meg nem csak ott felejtetted-e, vagy beesett valahová a szék alá.
  • Ha nem közterületen történt a lopás, kérdezd meg a hely tulaját, portást, pultost, akárkit, hogy nem adott-e le valaki egy olyan cuccot amit elhagytál? (Akármilyen hihetetlen, még vannak becsületes emberek is a világban.) Vagy lehet, hogy ők is látták esetleg még az eseményt is.
  • Kérdezd meg, hogy van-e kamera a helyszínen, ha közterületen történt, akkor nézd meg, tudd meg, van-e térfigyelő kamera a helyszínen. Ehhez persze már valószínűleg rendőri segítségre lesz szükséged.
  • ÉRTESÍTSD A RENDŐRSÉGET!


Ha csak nem forró a nyom, és még akár látod is a tolvajt és tudsz segítségért kiabálni, vagy utána eredni esetleg. Bár manapság kevés utcai hős van, és nem biztos, hogy lesz a környékeden olyan ember aki mondjuk pont hozzánk jár edzeni (vagy valahova máshova és elég lélek jeleneléte lesz hozzá, hogy tegyen valamit.) A rendőröknek pedig ez a dolga. De természetesen az a legjobb, ha elindulsz a forró nyomon, és közben a mobilodról tájékoztatod a rendőrséget. Budapest belvárosában például nagyon gyorsan tudnak reagálni, ezt tapasztalatból írom.

Végezetül szeretném, ha ezt a cikket valamennyi nő – és férfi ismerősödnek elküldenéd. Életet menthet. Egy gyertya azzal, hogy meggyújt egy másikat, még nem alszik el.


Nem árt figyelmeztetni mindenkit arra, hogy léteznek veszélyes helyzetek és jobb elővigyázatosnak lenni!

Most pedig oszd meg az ismerőseiddel!

További Önvédelmi tippek:

Hasznos önvédelmi tanácsok támadás, rablás, vagy fenyegetés esetére!

Mit gondol az erőszak tevő? Női önvédelem tippek, nem csak hölgyeknek!

Válaszd ki Önvédelmi oktatásaink közül a Neked megfelelőt! Itt tudsz regisztrálni az ingyenes próbahétre, valamint többet is megtudhatsz a 3 féle tanfolyamról:

 NINJUTU ALAPFOKÚ ÖNVÉDELEM TANFOLYAM (felnőtteknek)

NIJUTSU NŐI ÖNVÉDELEM TANFOLYAM (hölgyeknek)

NINJA SZAKKÖR (Gyerekeknek 5-15)

, , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások

Mit gondol az erőszak tevő? Női önvédelem tippek, nem csak hölgyeknek:

„Egy erőszaktevő szemével”

(Kérlek szánd rá az időt, hogy elolvasd, életet menthet.)

Erőszak elleni védekezés, női önvédelem, harcművészet, önvédelem, ninjutsu.

Úgy tűnik, hogy a támadók közül sokan használnak bizonyos taktikákat, hogy megússzák az erőszak elkövetést. Nem sokan tudják, hogyan védhetik meg magukat, ha ilyen szituációval szembesülnek, éppen ezért mindenkinek el kellene ezt olvasni, különösen minden egyes lánynak/nőnek ezen a földön.

Úgy gondoltam hasznos infók ezek, amiket érdemes tovább adni…

Egy erőszaktevő szemével! Egy csoport erőszaktevő és „date rapist” (innentől randi-erőszaktevő: a fogalom gyakran félrevezető, ugyanis az elkövető nem feltétlenül randizik az áldozattal, lehet az a barátja, ismerőse vagy idegen is, a fogalom valójában droggal-alkohollal összefüggésbe hozható szexuális bántalmazás- saját megjegyzés) elítéltet interjúvoltak meg egy börtönben, arról, hogy ők mit keresnének egy potenciális áldozatban.

Itt van néhány érdekes tény:

  1. Az első dolog amit keresnek egy lehetséges áldozatnál az a megfelelő haj viselet . Leginkább olyan nőket szemelnek ki akiknek copfjuk vagy kontyuk van! vagy valamilyen olyan viselet amit könnyen meg lehet ragadni. Rövid hajú nők nem gyakori célpontok.
  2. A második dolog amit néznek a férfiak az a ruházkodás. Olyan nőket keresnek akiknek a ruháját könnyen le tudják venni, sokuknál van olló a ruha levágásához.
  3. Szintén jó célpontok az olyan nők akik épp a mobiljukat használják, kutatnak a táskájukban, pénztárcájukban, vagy valami hasonló dolgot csinálnak miközben sétálnak , azért mert ilyenkor könnyebb őket meglepni és leteperni.
  4. Az első helyen állnak a női emberrablások, illetve támadások helyszínei között az áruházi parkolók.
  5. A második helyen az irodai parkolók, garázsok.
  6. A harmadik helyen pedig a nyilvános mosdók.
  7. Ezek a férfiak el akarják kapni áldozatukat és gyorsan egy második helyre vinni őket, ahol már nem kell a lebukás miatt aggódniuk.
  8. Ha egy kicsi ellenállást is mutatsz és harcolni kezdesz, az már könnyen elveszi a kedvét a támadóknak, mert hamar rájönnek, hogy ha utánad kell menniük az idő igényes dolog lehet, és ez már nem éri meg nekik a fáradtságot.
  9. Ezek a férfiak azt mondták, hogy nem kezdenének olyan nővel akinél esernyő van, vagy bármi olyan tárgy amit nagyobb távolságból is használhatnak ellenük.
  10. A kulcsok fegyverként való alkalmazása nem rettenti el a támadót, mert ahhoz, hogy használhasd őket, közel kell kerülnöd a támadódhoz. A lényeg, hogy meggyőzd a támadód, hogy nem éri meg veled kezdeni.

Ezeket jól jegyezd meg:

  1. Ha valaki követ az utcán, egy garázsban, egy lépcsőházban, vagy csak egy liftben vagytok, nézz a szemébe és kérdezz tőle valamit, mint pl. mennyi az idő, vagy kezdj el általános dolgokról beszélni, a rossz időjárásról, hidegről ilyesmi. Most, hogy már láttad az arcát és fel tudnád ismerni egy szembesítésen, kevésbé vagy vonzó célpont a számára.
  2. Ha valaki ártó szándékkal közeledik feléd, tartsd ki a kezed és kiáltsd azt, hogy: Állj! vagy azt, hogy Vissza! A legtöbb erőszaktevő azt mondta az interjú során, hogy inkább békén hagynának egy olyan nőt, aki rájuk kiált, vagy látszik rajta, hogy ellenállna.  Ismétlem, KÖNNYŰ célpontot keresnek.
  3. Ha van nálad gázspray, kiáltsd azt, hogy: Gázspray van nálam! és tartsd magad elé elrettentésül.
  4. Ha valaki megragad, akkor azt valószínűleg nem tudod „megverni” erővel, de túl járhatsz az eszén. Ha a derekad körül ragadnak meg hátulról, csípj bele a támadó karjának alsó részébe, a könyök és a hónalj között, vagy a comb belső-felső részébe – KEMÉNY. Egy nő mesélte, akinek tanították ezt a trükköt, hogy egyszer rátámadt egy „randi erőszaktevő” és annyira felzaklatta magát, hogy amikor belecsípett a férfi karjába olyan erővel tette, hogy bőrt és izmot is kiszakított a támadóból, akit ezután több öltéssel kellett összevarrni. Próbáld ki ezeket saját magadon és meg fogod látni mennyire fájnak.
  5. Az első sokk után, mindig célozd a heréket! Ha megütöd egy férfi heréjét az különösen fájdalmas tud lenni. Talán azt gondolod, hogy ez csak felbőszíti a támadód és még jobban bántani akar majd, de valójában az interjún is kiderült, hogy ezek a férfiak olyan nőket keresnek, akik nem okoznak bajt. Okozz bajt és megúszhatod!
  6. Ha a támadó rád akarja tenni a kezét, ragadd meg az első két ujját és hajlítsd vissza őket amennyire csak lehet, annyi erőt beleadva amekkorát csak tudsz. Egy oktató megmutatta rajtam egyszer, alig használt erőt, mégis hamar térdelésben kötöttem ki, és mindkét ujjpercem jó hangosat roppant utána.
  7. Persze azok a dolgok, amiket mindig hallunk szintén megállják a helyüket. Mindig figyelj a környezetedre, ha teheted, mindig vigyél magaddal valakit ha mész valahova, és ha valakin furcsa viselkedés jeleit észleled, ne hessegesd el magadtól a gondolatot, hallgass az ösztöneidre. Talán hülyén fogod érezni magad emiatt, de sokkal rosszabbul is járhatsz, ha tényleg veszélyes lenne az adott illető.

Ezeket is jól jegyezd meg…

  1. Egy jó tipp: a könyök és a térd a legkeményebb része a testünknek, ha elég közel vagy, használd!
  2. Ezt egy idegenvezetőtől tanultam New Orleansban: ha a rabló a táskádat vagy pénztárcádat kéri, NE ADD A KEZÉBE. Dobd inkább a földre, ha jobban érdekli a tárca/táska mint te, akkor utána el fogja venni. EKKOR KELL ELROHANNI A MÁSIK IRÁNYBA!
  3. Ha valaha is bezárnak egy kocsi csomagtartójába: rúgd ki a hátsó lámpát, dugd ki a kezed rajta és kezdj el veszettül integetni! Az autóból nem fognak észrevenni, de mindenki más megláthat. Ez már mentett életeket.
  4. A nők hajlamosak rá, hogy miután vásárlás, munka után beülnek a kocsijukba, csak ülnek ahelyett, hogy elindulnának. (mobiloznak, írogatnak a noteszukba stb.) NE TEDD EZT! A „ragadozó” valószínűleg már figyel téged, és ez egy tökéletes lehetőség számára, hogy beüljön melléd a kocsiba, a fejednek szegezzen egy fegyvert és megmondja hova menj. AMINT BECSUKTAD A KOCSI AJTAJÁT, INDULJ EL.
  5. Néhány megjegyzés arról, hogyan szálljunk be kocsinkba és hogyan parkoljunk:
  6. Légy figyelmes: nézz körül a kocsidnál, nem e bújt el valaki az anyós ülésnél, vagy a hátsó ülésen. (TEDD EZT MIELŐTT TAXIBA SZÁLLNÁL)
  7. Ha egy nagyobb furgon mellett parkolsz, az anyósülés felőli oldalról szállj be. A legtöbb sorozatgyilkos akkor próbálja megragadni az áldozatát és betuszkolni a kocsijába, miközben az próbál beszállni.
  8. Nézd meg a melletted parkoló kocsikat. Ha a vezető ülés melletti kocsiban egyedül üldögél egy férfi, talán jobban tennéd, ha vissza sétálnál a plázába vagy munkahelyedre és odakísértetnéd magad egy rendőrtiszttel/biztonsági őrrel. MINDIG JOBB FÉLNI, MINT MEGIJEDNI. (És jobb paranoiásnak, mint halottnak lenni.)
  9. Ha teheted, mindig liftet használj a lépcsők helyett. (A lépcsőház szörnyű hely az egyedüllétre és tökéletes helyszíne a bűncselekményeknek.)
  10. Ha fegyver van a „ragadozónál” de nem tart téged kontroll alatt, MINDIG FUSS EL! Ilyenkor is maximum 4% az esélye hogy eltaláljon (gyorsan mozgó célpont), de ha sikerül is neki, valószínűleg NEM FOG létfontosságú szervet érni a lövés. FUSS!
  11. A nők, mindig próbálnak kedvesek és megértőek lenni: NE TEDD! Emiatt megerőszakolhatnak vagy akár meg is ölhetnek. Ted Bundy a sorozatgyilkos egy jól kinéző, tanult ember volt, aki MINDIG a mit sem sejtő nők jóhiszeműségére alapozott. Bottal járt és gyakran kért segítséget, hogy beszálljon a kocsijába, és ilyenkor szokta elrabolni áldozatait.

NE feledd a legfontosabbakat!

  1. Mindig legyen nálad gázspray, vagy valami más fegyver, akár több is, és tanuld meg őket használni!
  2. Mindig figyelj a környezetedre, soha ne csak a földet bámuld, és kihalt helyeken futás, vagy sétálás közben ne dugd be a füledet és hallgass zenét, mert esélyed sincs érzékelni a támadót!

Továbbá itt egy videó, ahol a kifejezetten hátulról érkező támadások ellen készülünk fel. Ha nem is tudsz eljönni egy tanfolyamra, legalább nézd meg és próbáld megjegyezni ezeket a tippeket:

Szeretném, ha eljuttatnád ezt az összes nő ismerősödnek. Életet menthet. Egy gyertya fényét nem homályosítja el egy másik meggyújtása. Eredetileg csak a hölgyeknek akartam ezt elküldeni, de fiúk, ha szeretitek az édesanyátokat, feleségeteket, nővéreteket, lányotokat stb. adjátok át nekik is ezt.

Küldd el ezt az összes nőnek akit ismersz, akiket talán emlékeztetni kell arra, hogy ez a világ amelyben élünk sok őrült dologgal teli és jobb félni, mint megijedni.

Gyere el a női önvédelem tanfolyamra!

Ha nem tudsz, akkor csatlakozz a:

Facebookon a Női Önvédelem oldalunkhoz,

ahol folyamatosan osztunk meg olyan tippeket amikkel megvédheted magad, vagy akár a családodat!

Végezetül szeretném, ha ezt a cikket valamennyi nő – és férfi ismerősödnek elküldenéd. Életet menthet. Egy gyertya azzal, hogy meggyújt egy másikat, még nem alszik el. Mindez nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érdekelheti, akik szeretik feleségüket, anyjukat, nővéreiket, stb.

Nem árt figyelmeztetni mindenkit arra, hogy léteznek veszélyes helyzetek és jobb elővigyázatosnak lenni!

Most pedig küldd tovább!

Fordította: Farkas Péter
Kiegészítette: Horváth Ádám Ninjutsu Önvédelem és Jóga oktató
Eredeti cikk:  THOUGHT-FOR-THE-DAY

 

További Önvédelmi tippek:

Hasznos önvédelmi tanácsok támadás, rablás, vagy fenyegetés esetére!

Hogyan védd meg magad a tolvajoktól? Önvédelmi tippek, ha a cuccaidra is vigyáznál

, , , , , , ,

Nincsenek hozzászólások