Posts Tagged knife fight

Az egyik legnagyobb vita ma Magyarországon, hogy vajon önvédelmi célra érdemes-e kést hordani magunknál vagy nem. Erőteljes nyomás van még mindig az előző rendszer törvényei és szociális agymosása miatt kialakult beidegződésnek, miszerint aki kést hord magánál, az veszélyes, vagy akár egyenesen rossz ember, aki pedig késharcot tanul, vagy tanít, elvetemült. Ahhoz, hogy megértsük a különbségek okát a világ legősibb kultúrájának emlékeit vettem alapul. (Vigyázat IQ-szűrős bejegyzés.)

A helyzetet köszönhetjük leginkább annak, hogy nemzetünk a Huna és Magor nemzettség sok-sok évezred alatt olyan hírre tett szert a világ minden táján, melyet még ma is félnek talán bizonyos népek a legendáikban. A világ minden táján találni Ős Magyar hősökről szóló történeteket, regéket, melyet az ottani mesélők vagy tisztelettel, vagy megvetéssel adnak át utódaiknak. De az biztos, hogy tőlünk keletebbre tanítják még rólunk mindazt amit kivágni próbáltak belőlünk Magyarokból és amit mi nem nagyon hallunk, hallottunk az iskolában, nehogy amúgy is büszke népünk megőrizze jellemét és felálljon poraiból.

De legbelül talán, dicső őseink emlékeként és örökségeként, minden jó Magyar Férfi vonzódik a különféle fegyverekhez, eszközökhöz, melyek valamilyen módon harcra alkalmasak. Ezen eszközök közül pedig a kés és a késharc talán az egyik legáltalánosabb, mert ugye kés minden konyhában van, sőt kés minden férfinél van.

Mit mondanak a legősibb írások?
A magam részéről a világ legősibb fent maradt írásai által képviselt álláspontot tartom a legreálisabbnak mind a mai napig. A  védikus jóga szentírások szanszkritt nyelven, a világ legősibb nyelvén íródtak. Magának a szónak a jelentése: Az Istenek városának nyelve.

Ezek a védikus jógaszentírások, melyek a modern tudomány szerint is a legősibb írások a világon, és az általuk tanított kultúra pedig a legrégebbi kultúra a földön, bizony rólunk Magyarokról is írnak, méghozzá nem is egy helyen. Egy különleges dinasztiáról, egy nemzetről, a Huna harcos nemzetről beszélnek, kik azokban az időkben innen a Kárpát medencétől egészen Ázsia közepéig uralták a világot. De vannak olyan történetek is leírva ezekben a legősibb írásokban, amikor Huna királyok ültek India bizonyos tartományainak az élére is. Nem véletlenül ment Kőrösi Csoma Sándor Indiába, de más Magyar tudósok, költők is elkezdték kutatni ezen a vonalon legyőzhetetlen őseink titkait, melyet igyekeznek elfeledtetni velünk.

Mivel népünk abban az időben élt, és mivel nem sokat tudunk arról, hogy miben hitt azokban az időkben, hiszen az állam alapításkor kiirtották az egész táltos kultúrát, ami egyébként rendkívül sok hasonlóságot mutat a védikus kultúrával, aki meg nem akarta, azt felnégyelték, ólmot öntöttek a fülébe stb. Szóval erőszakkal ránk kényszerítették a kereszténységet, és most a legtöbb egyszeri ember úgy él, hogy mi bizony keresztény nemzet vagyunk és a hagyományaink is keresztények. Pedig mióta ezt az utat járja népünk, mióta elhagytuk az ősök hagyatékát, azóta ezer éves átok ül rajtunk, és csak a veszekedés és vereség a Magyar osztályrésze.

Szóval okom van feltételezni, hogy az eredeti nemzeti kultúránk nagyon hasonló volt a Védákban leírtakhoz, melyen keresztül be mutatom a késhez és a késharchoz való viszonyunkat is társadalmi szinten:

A védikus jógaszentírások az embereket tulajdonságaik alapján 4 kasztba sorolják:

• SUDRÁK: Munkások, művészek, termelők.

Őket az élvezet és élmény szerzés motiválja

• VAISYÁK: Kereskedők, Üzlet emberek, Főnökök

Nekik a pénz és a bevétel, az anyagi hasznon szerzés a lényeg.

• KSATRYÁK: Királyok, Vezetők.

A hatalom, az irányítás és a jó pozíció megszerzése a fontos

• BRÁHMANÁK: Tanítók, Papok.

Tanítani, segíteni, a tudás átadása motiválja őket és minden tettüket.

Manapság azt mondjuk, hogy hivatalosan nincs kaszt rendszer, vagy ha mégis van, akkor az biztos nem itt nálunk, hanem valahol távol, valami messzi földön. De igazából akinek van egy kis esze, az tudja, hogy kasztrendszer igenis létezik. Hiszen elég sokat számít napjainkban is, hogy ki kinek a kicsodája, ki milyen családból és milyen anyagi háttérrel született meg, arról nem is beszélve, hogy mind a négy kaszt másféle motivációval és értékrenddel rendelkezik ma is. A „felsőbb” kasztoknak ez nem kérdés, csak a sudrák szeretik azt hinni, hogy mindenki egyenlő…

Innentől fogva, pedig ha ebből a szemszögből nézzük a társadalmat és a körülöttünk lévő embereket, sokkal egyszerűbb lesz megérteni, hogy miért tekintenek az emberek például a késre is annyi féle képen. Hiszen mind a 4 kasztnak mást jelent a kés is, hiszen mind a 4 kaszt másra használja.

Hogy tekint a négy kaszt a késre?

Sudrák  („Dlágaszág”) : Ők imádják a kés szépségét, mívességét, egyfajta státusz szimbólumként kezelik. Minél különlegesebb anyagból van, minél jobb nevű gyárból, vagy mester keze közül kerül ki, annál nagyobb élvezetet merítenek birtoklásából.

Leginkább evésre használják a kést, de ha dolgoznak is vele, akkor is inkább olcsóbb „nem sajnálom munka” késeket használnak, és a különleges darabok a vitrinben lévő gyűjtemény részét képezik. Áhítattal vesznek elő egy-egy darabot, és dédelgetik simogatják, nézegetik, posztolják a fórumokon, hogy a hasonló gondolkodásúak között számíthassanak valakinek.

Megszerzett kincseiket ritkán adják, vagy cserélik el, csak ha a szükség úgy hozza. Ők az igazi gyűjtők, akiknek egyre több halmozódik fel az évek folyamán, és szívükhöz különösen közel kerül egy-egy darab, melytől semmi körülmény között nem válnának meg.

Rendkívül büszkék magukra, késeikre és késekről szerzett tudásukra, és lenéznek megvetnek mindenkit akinek más a véleménye mint nekik. Általában fogalmuk sincs arról, hogy vannak más kasztok is és azt gondolják, hogy mindenki egyenlő. Levés köztük a művelt, és gyakran sértegetnek másokat, hogy szavaikkal próbáljanak meg többnek látszani náluk, ha már ész érvekkel és a tudásukkal nem tudnak. Előszeretettel fognak össze más hasonlóan Sudra emberekkel, és imádják közösen fikázni azokat akik nincsenek ott, vagy nem tudják meg soha, hogy miket mondtak róluk.

Személyes találkozókkor aztán észbe kapnak, és behúzzák fülüket farkukat és kedvenc mentségük a „hát az nem is úgy volt, vagy nem is úgy értettem”

Vaisyák („Minden eladó”): Nekik is számít a szépség, és az anyag minőség, de inkább ár-érték arányon van a hangsúly. Előszeretettel alkudoznak, és vesznek meg olcsón késeket, hogy aztán anyagi haszonra szert téve túl adjanak rajtuk. Ők is szeretik a késeket, de inkább a késben rejlő üzlet az ami fontos nekik.

Nem feltétlenül a kés státusza jelent számukra örömet, hanem inkább a birtoklása, ami egyfajta anyagi befektetésként jelent örömet számukra. Fő tevékenységük a folytonos csere-bere, adok veszek.

Egy bizonyos darabszámnál több kést nem halmoznak fel, hiszen a pénznek folyamatosan forognia kell, így a gyűjteményüknek, ami igazából az árukészletük is, egy bizonyos lélektani határnál nem lesz több darabja. Általában nincs olyan késük amihez különös kép ragaszkodnának, illetve ha mégis, akkor is létezik az az összeg amiért  bármitől megválnak.

A minőségre és színvonalra törekvő Vaisyák inkább a felsőbb kasztokhoz vonzódnak, és kifinomultan, úriemberek módjára képesek az üzletet csinálni.
A bevétel minél nagyobb mértékére törekvő Vaisyák inkább a sudrákhoz húznak, és úgy viselkednek, mintha egyek lennének közülük. (Mindjárt azt is elmondom, hogy miért)

Ksatrya („Minden fegyver”): Számukra a kés egyértelműen nem csak kincs, és pénz szerzési lehetőség, vagy étkezési alkalmatosság, hanem fegyver. Elsősorban saját harci képességeik és tudásuk, na meg testalkatuk és stílusuk alapján részesítik előnyben a különféle méretű és formájú pengéket.

Ha van szakértelem, akkor teljesen mindegy milyen a formája a késnek, mert tisztában van vele, hogy különböző feladatokra különböző kés formák használhatóak a leghatékonyabban. Így mást hord a zsebében, mással megy rajtaütni, és a hercegkisasszonyt is egy harmadik félével szabadítja ki a fogságból.

Súlyozás és harc közbeni kényelmesség a szempont. Nagyon fontos, hogy a Sudrák, Vaisyák, és Ksatryák is mást tartanak kényelmesnek, mert másra és másként használják. Az a kés ami nagyon kényelmesen használható faragásra, nem biztos, hogy ugyan olyan hatékony egy utcai szituációban, ahol a harc hevében esetlegesen gyorsan kell rajta fogást váltani.

Harci szempontból egészen más dolgok a lényegesek mint egy erdei túlélő kés szempontjából. Persze ettől még egy harci késsel is lehet erdei túlélést gyakorolni, és egy túlélő késsel is lehet harcolni, sőt ugyan ez igaz a szalonnázó késre is. De azok akik így gondolkodnak, ők egészen más szempontból vizsgálják a dolgokat, itt most speciel a késeket.

Bráhmana („Minden tanít”): A Bráhmanák, tanítók számára a kés is csak egy eszköz amin keresztül tanítani lehet az élet dolgait. Egy szempontból nincs különbség kés, kard, balta, pisztoly stb. között, hiszen mindegyik csak egy fegyver, amivel lehet mást és mást gyakorolni.

Ők nem azonosulnak egyik kaszt érték rendjével sem. Nekik az a fontos, hogy tanítsák az alsóbb három kasztot arra, hogy hogyan kell használni, és a használaton keresztül megérteni az élet minden misztériumát. Ha erre a késharcot találják alkalmasnak, akkor késharcot fognak tanítani.

Kasztok összetétele:

Természetesen, hogy még egyszerűbb legyen, a társadalom összetétele úgy néz ki, hogy 1 Bráhmanára jut 4 Ksatrya, és minden Ksatryára 4 Vaisya, és ugyan így a Vaisyákra is jut 4-4sudra.

Ez azt jelenti, hogy 1 tanító, 4 harcos, 16 kereskedő, és 64 munkás a társadalom felépítése 85 emberenként, és ráadásul ha figyelembe vesszük azt is, hogy férfiak és nők is léteznek, akkor 170-emberből van 1 férfi, és 1 női tanító, és a többit számold ki nyugodtan. Ezért írtam feljebb, hogy a Vaisya amelyik a bevételre megy inkább a sudrákkal barátkozik és az ő értékrendjüket követi, mert abból jóval több van, így azt hiszi, hogy a nem túl jó minőségű dolgaival képes nagyobb bevételre szert tenni.

Ennek pedig a következménye az, hogy azok közt akik a késeket is szeretik, szintén így oszlik meg a késekhez való hozzá állás., mint a fenti négy kaszt leírásánál.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a Sudrákat nem érdekelheti a kés mint fegyver, vagy mint pénzszerző eszköz. Vagy a Ksatryáknak ne lenne fontos, hogy szép és jó minőségű eszközeik legyenek. Hiszen mindegyik kasztnak fontos mind a 3 másik kaszt érték ítélete is. A fenti leírás csupán azt emeli ki, hogy mi a legfontosabb szempont pont a késekkel kapcsolatban.

A végkövetkeztetés pedig annyi, hogy bizony a többségnek a kés soha nem lesz fegyver. A sudráknak azért, mert nem akarnak harcolni, mert nem szeretik a kényelmetlenségeket és a fájdalmat, hanem leginkább az élvezet kedvéért foglalkoznak késekkel, és azért, hogy kompenzálják saját kisebbségi hajlamaikat.

A Vaisyák, mivel nagyobb vásárló közönség a Sudrák csoportja, így ma gyakran az ő szempontjaikat veszik  elsődlegesnek, de persze soha nem foglalnak állást direktbe, mert tudják, hogy a Ksatryák esetlegesen más szempontból, de sokkal jobb vevők mint a sudrák, hiszen általában több pénzük van.

Na de mi van, ha el kezd a 4 kaszt bármelyike késharccal foglalkozni?

Ugyan az tulajdon képpen mint a késekkel. mindegyik kaszt a saját értékrendjének megfelelően fog tekinteni a késharcra is, ugyan úgy, mint a késekre, és minden másra a világon.

Így a Sudrának a késharc, egy élvezeti forrás lesz, ahol megtanul mozogni, másokkal együtt lenni, és amíg élvezetet képes meríteni a gyakorlásából, mert megkapja az elismerést ami ebből származik, addig csinálni fogja. Még az is lehet, hogy okatató fokozatot kap egy élelmes vaisyától hozzá…

A Vaisyának természetesen ez is csak egy üzlet lesz és minél hamarabb oktató akar lenni és alig várja, hogy ő szedhesse a havidíjat, sőt, gyorsan pár hónap alatt ki is képzi a következő oktatóit, akik utána már neki keresik a pénzt, és egy bizniszt csinál az egészből.

A Ksatrya a harci tudásért és az életben maradásért fog gyakorolni, így gyorsan el megy mindenhonnan, ahol Sudrák, vagy Vaisyák az oktatók, mert sem a szentimentalizmus, sem pedig a pénzéhség nem szimpatikus számára. A valódi tudást keresi, és addig megy egyik helyről a másikra amíg meg nem találja azt a szintű oktatót Bráhmanát, aki a megfelelő mélységekben tudja neki elmagyarázni a dolgokat. Esetünkben a kés és a késsel való harc apró fortélyait.

 A Bráhmana, meg tanul mindenkitől, a Sudrától, a Vaisyától és a Ksatryától is, meg természetesen a többi Bráhmanától, és amikor megfelelő szintű tudásra tesz szert, akkor el kezdi az oktatást, mert neki a késharcban is ez lesz a fontos.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert találkoztam mindenféle emberrel eddigi életem során én is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert meg tudom különböztetni a különféle motivációkat egymástól, és ez segít abban, hogy azt tanuljam amit szeretnék, abban a minőségben amiben szeretném és azt  taníthassam amit szeretnék, és azoknak akiknek erre van szüksége, és hasonló dolgok az értékesek számukra.

A késharc meglátásom szerint mint külön álló harcművészet nem létezik. A harc létezik csak, ami néha pusztakézzel, néha hátizsákkal, néha fegyverrel, íjjal, puskával, vagy bombákkal, vagy esetleg pont késsel zajlik. A harcnak mint olyannak vannak elvei, melyeket ugyanúgy kell tudnunk alkalmazni késsel, karddal, puskával, pusztakézzel, vagy bármivel ami a kezünk ügyébe akad.

Innentől fogva nálunk a Bhima dojoban, ugyan úgy mint minden más az eredeti értékeket előtérbe helyező irányzatnál nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a harc elveit ismerjük meg, és azoknak az alkalmazását sajátítsuk el hely idő, és körülmény szerint, ne pedig technikákat és konzerv megoldásokat.

Ehhez sokféle eszközt használunk, melyekből a kés és a késharc csak egy, hiszen a különféle fegyverek nem különféle harcmodorok, hanem csak az elvek különféle alkalmazásának más és más módjai-dimenziói.

Ez az ősi valódi tanítók valódi tapasztalatain keresztül fennmaradt valódi tudás pedig ma is ugyan olyan reális, hatékony, mint sok ezer évvel ezelőtt.

Amikor távol volt az ellenfél akkor nyilaztuk íjjal, ma lőjük puskával. Amikor közelebb jött, akkor dobó fegyvereket használtunk ellene. Ez ma már nem olyan népszerű vonal, viszont a maroklőfegyvereket, pisztolyokat erre a távolságra fejlesztették ki leginkább, a dobó kések, vagy más hajító eszközök helyett.

De az ellenséget persze ez nem érdekelte, így még közelebb jött ha nem tudtuk messze megölni. Ekkor használtuk a lándzsákat, yari naginata stb. Ma puskára szerelt szuronyt használunk ugyan erre, és ugyan ezek a technikák, illetve ugyan ezek az elvek működnek ebben a szituációban, ugyan úgy mint régen.

Aztán ha még közelebb jutott az ellenfél, akkor előkerültek a kardok, buzogányok, rövidebb botok, amik még rövidebb hatótávolságúak.  A lándzsánál egyel beljebb, ez a méret használható hatékonyan. Ma a puskatust, vagy szintén bármi kezünk ügyébe kerülőt ilyen méretű eszközt használunk, például vipera, seprűnyél, esernyő stb…

Aztán ha még közelebb jutott, és a kard már nem volt használható ellene, akkor előkerültek a kések, tőrök és a kés harc. Ez a vonal megmaradt napjainkra is. A késeket nem váltotta le semmi. Bár készültek különféle sokkolók, és más közelharci eszközök, egy modern csatatérre egy épeszű katona ma is visz egy kést, pláne meg is tanulja használni.

Majd amikor eltört, beszorult, vagy kiverték a kezünkből, maradt a pusztakéz, vagy a másik késünk, vagy egyéb eszközök, esetleg az ellenfél kése, vagy egyéb eszközei.

Ezek mind-mind a harc és a harcművészet részei, elvei, és ennek az ismerete elengedhetetlen egy harcos számára akár tetszik akár nem.

A ninjutsuban az a csodálatos, hogy a pusztakezes technikák, illetve inkább elv alkalmazásoktól, apró módosításokkal az egyik  leghatékonyabb eszköz használó harcművészetnek számít. Így nem kell feltétlenül egyfolytában újabb és újabb dolgokat és technikákat megtanulnunk. Hanem elég csak valamilyen eszközzel a kezünkben, a harcművészet ősi elveit alkalmaznunk hely idő és körülmény szerint. Így az egyes eszközök és a velük való harcmodor nem különálló egységek lesznek, hanem ugyan annak a hatalmas és nagy egésznek amit harcművészetnek nevezünk, a különböző megvilágításai.

Mivel minden fegyver játszik, így a kés és a késharc is csak egy ilyen dimenzió.

A Főzéshez tudnám leginkább hasonlítani a dolgot. Ha csak késharccal szeretnénk foglalkozni, az olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy meg akarunk tanulni főzni, de csak édességet. Majd megtanuljuk a legkülönlegesebb és legspeciálisabb édes finomságokat elkészíteni, és egy darabig jó is.

De aztán mi is és mások is megunják, hogy csak édesség van reggelire ebédre vacsorára, és a testünk és egészségünk is hiányolni fogja a többi ízt, a sóst, savanyút, fanyart, pikánst, keserűt. Mert egy jó lakoma elkészítéséhez bizony mind a hatféle íznek a megfelelő arányban és sorrendben kell szerepelnie. Ugyan így a Késharc is csak egy apró összetevője a Harcnak, a harcművészetnek mint nagy egésznek.

Nem, most ez nem azt jelenti, hogy ne tanulj késharcot, ha ahhoz van kedved. Hanem  azt, hogy próbáld ki a többi dolgot is, és ismerkedj meg velük. Mert egy csatatéren, vagy csak az utcán, az ellenség bármilyen sokan lehet és bármilyen közel jöhet.

Sok szeretettel:

Horváth Ádám ninjutsu és jóga oktató

ui: Ha tetszett a cikk, tarts velünk a Mindig van nálam kés csoportban a facebookon, ahová csak úriembereket várunk