bo-jutsu – botvívás

A bot, dorong, husáng ősi fegyver. Olcsó, jól kezelhető, könnyen pótolható. A világ minden táján mindig használták, és ma is használják. Botként lehet használni minden átmarkolható, többé-kevésbé egyenes rudat, például a gereblyét vagy az esernyőt. A megfelelő méretű és súlyú bot a kardot és tőrt helyettesíti gyakorláskor. Sokáig csak a szegények fegyvere volt, de egy idő után a szamurájok is felvették a bot technikákat a kiképzésükbe. Különösen az okinawa-iaknak volt ez a kedvenc eszközük, ott is alakult ki a legtöbb féle bot és technika. Egy megfelelően elhelyezett ütéssel ájulást, törést (csont, fegyver) vagy akár halált is lehet okozni. Európában nem volt jellemző, hogy a bottal szúrtak is volna, pedig adja magát ez a felhasználás.

A jó bot keményfából, lehetőleg fekete tölgyből készül. Japánban a tölgyfa (kashi) két alfaja is országszerte megtalálható, ezek a fehér tölgy (shirogashi) és a vörös tölgy (akagashi). Japán keleti tájain a fehér tölgyet, míg a nyugati részeken a vörös tölgyet részesítették előnyben, de ez függött az iskolától (ryu) is. A tölgyfa ideális alapanyag, mert nem túl nehéz, meglehetősen erős, nehezen törik és reped, valamint jól ellenáll az időjárásnak és az öregedésnek. A megfelelő méretre vágás után függőlegesen lógatva, súllyal kihúzva szárítják, majd olajban pácolják. Ezután ismét szárítják, majd tűz mellett „edzik”. Egy bot elkészítése így hónapokba is telhet, a végeredmény viszont egy mindent kibíró, kőkemény, vízálló fegyver.

A ninjutsu-ban a botot harc közben egyik kézzel a végénél (mozgatás), a másikkal pedig a közepénél (célzás) fogják, pihenő helyzetben pedig harmadolva. Az elől lévő kézzel sem szorosan, teljes erőből, hanem lazábban fogják, hogy csúsztatni lehessen benne a botot, ugyanis így jobban érvényesül a csípővel a szúrásba vitt energia.

A botnak, mint általában az eszközöknek a ninjutsu-ban, a végével történik az ütés, mert ott a legnagyobb a lendülete. Mint minden eszközzel, a bottal is vannak olyan állások, hogy az ellenfél ne lássa azt, vagy ha látja se tudja megállapítani a valódi hosszát (pl. gedan no kamae).

Speciális botfajta a shinobi-zue vagy shikomizue, amely kívülről hagyományos botnak néz ki, pedig a belsejében vakítópor, méreg, lánc, zsinór vagy penge is lehetett. A sétapálcába rejtett penge Európában is ismert és használt fegyver volt.

A három általános botfajta: bo (rokushaku-bo, 6 shaku, 180-185 cm, illetve fejtetőig ér), jo (yonshaku-bo, 4 shaku, 120-125 cm, illetve hónaljig ér), habo (sanshaku-bo, 3 shaku, 90-100 cm, illetve csípőig ér). Nem ritka még a tanbo sem (ami 1,5 shaku hosszú, vagyis körülbelül 45 centiméter).

A bot lehet kör (naru-bo) , négyszög (kaku-bo), hatszög (rokkaku-bo) és nyolcszög (hakkaku-bo) keresztmetszetű is. A leggyakoribb a kör keresztmetszetű, 2,5 – 3 cm átmérőjű. A botok hossza a használója magasságától is függ, mert például ami az egyik embernek jo, az egy magasabbnak csak csak hanbo.

Ezeken kívül még egyéb botfajták is léteznek, például tanbo, shobo, shihshin-bo, ebo, ishibo, konsaibo, tetsubo.

Okinawai bot a tonfa, az eiku, a yonshaku-bo (4 shaku, kb. 120 cm) és a kyushaku-bo (9 shaku, kb. 275 cm).