Ezt a bejegyzést „Jin” emlékének ajánlom, aki nem lehetett  életében az akinek született. Következő életében lépjen a lelki önmegvalósítás útjára…

Pit Bull
Egyszer láttam egy pitbullt, akinek a gazdája dobált egy fa ágat, az meg szaladgált és mindig vissza hozta neki. Aztán egyszer csak  a gazdi nagyobbat lendített, és az ág (jó nagy darab volt ám) felrepült egy közeli játszótér két ember magas bokrának a tetejére, és onnan nem tudott leesni. A pitbull meg látta bizony hogy ott van az ág, és elindult volna először fölfelé. De a Pitbullok azok ugye nem majmok, hanem harcos ebek, akik nem alkalmasak annyira fára mászni, és a vékony kis ágakról hol az ő lába fordult le, hol azok adták meg magukat és törtek le a súlya alatt…
De persze arról szó sem lehetett, hogy lesz egy másik bot. Mert neki az kellett…

Egy ideig próbálkozott a felmászással, de aztán látta, hogy a bokor nem túl erős és törik alatta mint a pozdorja, és akkor stratégiát váltott. Elkezdte széttépni a bokrot. először a vékonyabb ágakat szabkodta ki, de aztán rá jött, hogy ez így túl sokáig fog tartani, és megragadta a bokor egyik fő törzsét, és elkezdte izomból tépni.

Ez egy naplementés délután történt A Derkovits lakótelepen Szombathelyen, az Anita presszó előtt, ahová akkoriba jártunk Street-Fighterezni. A környék tele volt játszó terekkel, és ez a bokor is épp egy ilyen játszó teret védett a kocsmától és a járdától. Na meg persze tele volt gyerekekkel, meg szülőkkel.

Ők voltak azok akik eleinte figyelmesek lettek a hatalmas bokor egyre nagyobb rángatózására. Ahogy a Pitbull egyre dühösebben tépte a fő törzset, úgy érezte meg az egész környék szépen lassan egy harcos élőlény harcos szellemét, akit immáron senki és semmi nem érdekelt, csakhogy elpusztítsa a bokrot, aki elvette a botját. Aztán a szülők észre vették az egyre vehemensebben küzdő pitbullt, és óvón hívták magukhoz gyermekeiket, hogy szép lassan a játszótér másik felébe gyűlt egy kisebb tömeg, akik síri csendben figyelték az eseményeket.

Aztán szép lassan megfagyott az egész környék, sőt még az emeletes házak ablakából is ki jöttek a nagy csendre az emberek. De még a kocsma is elcsendesedett, amikor az elhalkuló világba menydörgésként hasított bele a hatalmas bokor utolsó és egyben legnagyobb reccsenése, amivel nem a bokor tört el, hanem a gyökerei szakadtak ki a földből.

És akkor a pitbull boldog volt, mert már érezte a zsákmányt, ahogy elindult a hatalmas bokorral be a játszótér közepe felé, ahol elég nagy hely volt ahhoz, hogy el kezdje rázni a bokrot, hogy vissza szerezze az ágát. A meginduló bokor látványa aztán elnémította az egész világot és végül már minden szempár a kutyára és a hatalmas bokorra szegeződött. Egyszerűen nem lehetett nem észre venni, és nem oda figyelni arra, hogy mi történik, és ez a dermesztő energia mindent megállított egy véget érni nem akaró pillanatra…

Persze mindebből az egész néző sereg csupán annyit látott, hogy egy hatalmas harci kutya épp egy bokrot marcangol szét, és rettegve imádkoztak, hogy csak nehogy meginduljon feléjük, vagy a gyerekeik felé. Erre rá dobott még egy lapáttal, hogy vadul el kezdte rázni a frissen kitépett bokrot, és annak rázkódása valami iszonytató látvány volt vizuálisan, hiszen mégis csak egy két ember magas dolog rázkódott egy térdig érő élőlény tettei nyomán.

Aztán egyszer csak egy koppanás, és a bokor vissza adta a Pitbullnak az ágat, az meg nagy diadalittasan elengedte a bokrot, mit sem törődve az őt figyelő kisebb tömeggel, oda ment érte, felvette, majd szaladt nagy boldogan a gazdájához, egy újabb dobásért.

A Gazdi egy bőrszerkós motoros nő volt, aki még szintén néhány bőrszerkós motorossal beszélgettek a krimó előtt, de körbe állva, úgy hogy a gazdi csak háttal volt az eseményeknek. Nekik fel sem tűnt a szituáció, csak mikor a kutya benyomta magát az egymáshoz közel álló lábak között az ággal és a gazdája kezébe adta. Aki mikor megfordult, hogy dobjon, akkor vette észre, hogy mindenki őket nézi… (Ez 1988-89 környékén lehetett, amikor még se a pitbullok, se a bőrszerkós motorosok, pláne bőrszerkós motoros nők nem voltak szokványos látvány mifelénk.)

Néhányan éppen a bátorságukat gyűjtötték, hogy szót emeljenek, de ezt a motorosok már nem várták meg, hanem felpattantak a lovaikra és elvágtattak a naplementébe.

A bátorodók meg vissza ültették a bokrot, aki talán azóta is ott éli életét…

A célok eléréséről.
Sok-sok féle filozófia és elmélet látott már napvilágot arra, hogy miként érjük el céljainkat. Igazából ahány ember annyi féle megoldás és út létezik egy bizonyos dolog elintézésére. Ezek között az emberek között vannak olyanok akik képesek tényleg elérni a céljaikat, álmaikat, és vannak olyanok akik nem. Igazából az utóbbi csoport is tartozhatna az előbbibe, de egy nagyon fontos dolog hiányzik belőlük. A kitartás. (erről már írtam)

Akik soha sem érik el céljaikat.
Szóval azokról most nem szeretnék mesélni, akik nem szokták elérni a céljaikat, csupán annyit, hogy nagyobb többségben ők vannak. És őket is két csoportra lehet osztani. Az egyik, akik el indulnak, elkezdik a megvalósítást, de valamiért kudarcba fullad a tevékenységük, a másik pedig az aki el sem indul, csak marad az álmodozás útján és egész életében mások álmaiért céljaiért dolgozik.

Vannak azok akik sosem adják fel.
Na de vannak azok akikre azt mondják, hogy sikeres emberek. Pedig igazából nem csak sikeresek ők, hanem kitartóak. Ami azt jelenti, hogy lehet, hogy könnyen jön valami, és lehet, hogy mocskosul nehezen, de nem tágítanak, hogy elérjék azt amit szeretnének, vagyis folyamatosan a sok-sok kudarc ellenére folyamatosan különféle erőfeszítéseket tesznek arra, hogy újabb és újabb módszerekkel érjék el amit akarnak.

A tervezés fontossága
Amikor valaki szeretne valamit, nagyon fontos, hogy eltervezze, milyen lépésekből, elemekből áll össze a cél elérése. Például ha akar valaki egy házat, ahol boldogan élhet, akkor nem árt ha el dönti, hogy hol legyen az a ház, milyen településen, milyen telken, mekkora legyen, hányan éljenek benne, milyen dolgokat lehessen ott csinálni (például, ha nem túl nagy a kert, akkor kertészkedni elég nehéz, főleg ha oda még kocsival is be akar állni.) stb-stb egészen a nagyon apró részletekig.

Mibe? Mennyibe is fog ez kerülni?
Mikor ez meg van, akkor meg kell nézni, hogy akkor egy ilyen okosság mennyibe is fog kerülni. Vagyis szépen elemenként meg kell nézni, hogy mennyibe kerül bele egy medence (Persze ez már tényleg túlzás, de ha akarod, akkor tudnod kell mennyiért), vagy egy fürdőszoba, konyha, ablakok stb. Na meg persze leginkább az egyéb árát kell megnézni. Ha van egy célod, akkor arra áldozni kell. Ha már harcművészeti témában írunk, akkor ugye nem egyszer az idődet is és egyéb dolgokat is fel kell áldoznod a céljaidért. Hiszen ha jobb akarsz lenni, akkor míg a többiek csajoznak, isznak, buliznak, addig te edzeni fogsz. Persze lehet, hogy nem mindig, de általában. Így sokszor kell mással is fizetnünk a céljainkért mint a pénzünkkel.

Most éppen mennyi van, és mennyi lesz a jövőben, ha így mennek a dolgok?
Mikor pedig meg van az ár, akkor ki kell találni, hogy miként fog az ember fia szert tenni ekkora vagyonra. Mennyi félre tett pénze van most, mennyi a bevétele, várhatóan mennyi a bevétele lesz a jövőben, illetve milyen forrásokból tud plusz bevételre szert tenni. Vagy másik szemlélettel, létre kell hozni a körülményeket, hogy legyen időm edzésre járni, otthon gyakorolni stb…

Idő tényező.
Mennyi idő alatt vagyok képes elérni ezt a célt, illetve mennyi idő alatt tudom előteremteni a hozzá szükséges eszközöket. Mert ha nincs idő limit, akkor nincs tettvágy sem. Szóval ki kell tűzni egy célt, hogy eddigre meg eddigre meg lesz a negyede, eddigre a fele, és utána pedig ekkor meg ekkor az egész…

Egyeztetés azokkal akikkel együtt szeretnénk mindezt.
Természetesen van egy másik rész is, hogy akkor kikkel szeretnénk ott élni, és akkor ők is szeretnének-e velünk, és ha igen, akkor az ő álmaik terveik össze egyeztethetőek-e azzal amit mi kitaláltunk, mert ha nem, akkor bizony kompromisszumokat kell kötni. De a legjobb ha együtt megy már a tervezgetés dolog is, és akkor együtt tudunk számolni is, és együtt tudunk küzdeni a célokért is.

Végrehajtás.
Na és akkor jön a legnehezebb része, mert ötletekkel és álmokkal tele van a padlás. Vagyis az következik, hogy valóra váltsuk a nagy terveket. Elkezdünk nyomulni, szervezni, tervezni, dolgozni azon, hogy akkor valóra váltsuk a célunk, az eltervezett módon.

Problémák leküzdése kitartással és kreativitással.
A legtöbb ember itt bukik el az álmai megvalósításában. Mert a dolgok soha nem úgy vannak, ahogy eltervezzük őket. Vagyis a legritkább esetben megy minden simán, mint az ostorcsapás.  Vagyis az, hogy a tervezett módon elérni a célokat, az nem azt jelenti, hogy akkor most ki találom, hogy én most  a kék pólómban fogok  ennél meg ennél a cégnél  ennyiért, meg ennyiért, ezt meg azt csinálni, hiszen lehet, hogy a kék póló az első nap szét szakad, második héten, meg becsődöl a cég.

Ezek azok a pontok, és még sorolhatnám a többit, amikor az ember próbára van téve, hogy na akkor mennyire törekvő a céljai elérésében. Ha az első két három akadályt még át is viszi valaki, lehet, hogy a negyedik, ötödiknél már meg reccsen.  (Vagy sokkal hamarabb)

Ezeken a dolgokon csak az tud felül emelkedni, aki képes változtatni az egyes elemeken a céljai elérésének menete közben, és gond nélkül el tud indulni az ellenkező irányba, ha ki derül az amit eredetileg kitalált nem működik. Mint a PitBull, aki először megpróbált felmászni az ágért… De aztán folyamatosan módosítani a kellett a tervét…

Az önsajnálat hasztalansága
Azok az emberek akik nem sajnálják magukat, vagy nem magasztalják fel saját tetteiket, önön értéküket, azok képesek az akadályokat kalandokként, felfogni, vagy lehetőségként, hogy valami sokkal jobbat, sokkal nagyobbat csináljanak mint amit addig.

A józan ész és a céltudatosság.
Van  egy nagyon fontos dolog, hogy mik azok a dolgok amiket el kell engedni, és mik azok amikhez foggal körömmel kell ragaszkodni a céljaink eléréséhez. Ezeket a dolgokat általában megpróbálják elvenni tőlünk, kiragadni a kezünkből. És akkor értenünk kell, hogy most jött el az idő arra, hogy megmutassuk, hogy mennyire tudunk küzdeni, mennyire tudunk harcolni a céljainkért. Képesek vagyunk-e foggal körömmel kapaszkodva azt mondani, hogy márpedig ezt itt most nem fogom elveszíteni, és ezért képes vagyok bármit, de tényleg bármit megtenni. (Mint a pitbull)

Ha igen, akkor van esélyünk olyan célok elérésére amire a nagy átlag még álmaiban sem mer gondolni, mert inkább robotolnak az illuzórikus család és biztonság, társadalmi elismertség varázslatában a hozzávetőlegesen kényelmes és erőfeszítés mentes élet reményében. Ez az út kényelmetlen, küzdelmekkel, és izzadtsággal teli. Nem beszélve arról, hogy minél nagyobb célunk van, annál több rosszakarónk is.

Az erőfeszítéstől és kényelmetlenségtől való félelem
Igazából akik sosem csinálnak semmit, csak vannak, na ők azok akik csodálják azokat akiknek kalandos életük van. Pedig igazából a különbség annyi, hogy az egyik mindig lehetőségként tekint a változásokra a céljai elérése érdekében, a másik pedig egy akadályként tekint a változásra az eddigi életvitele folytatásának akadályaként.

Te melyik kategóriába tartozol?

Én igyekszem alázatos maradni, meg kibújni, elhajolni az ütések elől, hogy stratégiailag jobb helyzetbe kerüljek a csatatéren. De mikor érzem, hogy el jött az alkalom, hogy nincs értelme tovább menekülést és gyengeséget színlelni, különben minden elveszik, akkor jöhet a  csoda szó, a BÁRMIT. És innentől fogva a hatékonyság megint azon múlik, hogy az embernek mi minden fér bele a „Képes vagyok BÁRMIT megtenni, hogy elérjem céljaimat.”-ba.

Tulajdonképpen ezt jelenti a Ninjutsu-szó maga első szinten is: „Túlélni bármi áron”

Jó gondolkodást kíván neked:

Horváth Ádám, Ninjutsu és Jóga oktató a „Harciszerzi”, a  Bhima Dojo Vezíre, aki azon a délutánon tanulta meg egy pitbulltól, hogy miként kell úgy küzdeni dolgokért, hogy  kizárjunk minden olyan tényezőt ami közvetlenül nem akadályoz bennünket az elérendő cél elérésében.