95 őszén pelyhes állú kamaszként egy osztálytársam élményei alapján láttam elérkezettnek az időt, hogy belekóstoljak eme rejtélyes világba. Igazán nem voltam tudatos, hogy mit akarok csinálni. Egyszerűen az akkor és ott jó időben és helyen voltam az információra kattanva. Elkezdtem, visszagondolva olykor komikus helyzeteket megélve egyetlen támaszom – a szó nem rossz értelmében – kérdés nélküli elfogadása a látottaknak és kitartásom volt. Állítólag meg is jegyezték párszor mestereim, milyen szorgalommal és alázattal fogtam hozzá a tanuláshoz.

Ez remélem megmaradt, bár nem mondom, hogy nem voltak holtpontok, brutális edzések és fájdalom, de mindezek ellenére kitartottam. Nagyon jó volt az időzítés. Az akkori viszonyokat tekintve igen szerencsésnek mondhatom Magam, amiért azoktól tanulhattam meg az alapokat akiktől ( Attila, Gyuri ). Nagy tisztelettel, szeretettel gondolok rájuk.

Láttam és éreztem milyen hatalom és erő birtokába kerül az ember egy hatékony harcművészet elsajátításával. Olykor ijesztő, de  mivel oly szerteágazó ez a „rendszer „, így komoly figyelmet szentel a lélek fejlődésének. A befelé figyelés, nélkülözhetetlen, hogy valódi magasságokat érhessen el az ember.

Ahogy telt- múlt az idő egyetemista lettem és mindent, amit tapasztalati úton szereztem, megalapoztam tudományos háttérrel a Magyar Testnevelési Egyetemen.

Akkor tájt komoly fordulat történt a hazai Bujinkan szervezetben, de mint legtöbbször sikerült nagyon jó irányt vetnie kis hajónknak és erős tapasztalatot szereztünk a valódi harc és a mögötte meghúzódó mentális és fizikai háttérről. Ebben Horvát barátaink háborúból hozott mentalitása sokat segített.

Időközben részfeladatokat kaptam edzéseken, ahol már oktatóként több felelősség és lehetőség állt a rendelkezésemre. Érdemes kipróbálni. Nagyon jó tanítás önmagunk megismerése felé.

Az egyetem végén jött egy hosszabb szünet, mely során bár fizikailag tán úgy tűnt eltávolodtam a Ninjutsutól, de lélekben mindig bennem motoszkált. Áthidalva rövid szünetem, mintha soha sem lettem volna távol, úgy folytatódtak az edzések és a barátokkal, edzőtársakkal élveztük a tréningeket.

Ez a távolmaradás nagyon sokat segített az elfogadás, megértése és elengedés megtanulása folyamatokban. Visszagondolva jót tett. Bár nem azt mondom, mindenki szüneteltesse, de néha jó.
Minden személy fejlődése egyedi, nem lehet sürgetni, csak és kizárólag támogatni, segíteni.
Ez ebben a roppant nyitott harcművészetben minden pillanatban megvan, és szerencsére, kik körülöttem vannak nagyon jó hozzáállással és őszintén tálalják ezt.

Ajánlani nem szeretném, azon embereknek kik pusztán erőszakosságot keresnek bármely harcművészetben vagy küzdősportban. Itt hosszas utat kell bejárni az önismeret és az önmegvalósítás útján. Ellenben ha rálépnek az útra, hihetetlen tapasztalatot szereznek és gazdagodnak. Egy fontos az idő nem számít. Nincs idő, értelmetlen foglalkozni vele.

Ja és kérdezték: Mit kaptál a Ninjutsutól?
Válaszom: minden pillanatban mást: amikor kellett erőt, mikor kellett józan észt . Olykor szerelmet. Talán a legtöbbet az mond el, ha azt mondom: életvezetőmet. Tükröt.

Mindenkinek jó edzést, játékot!

Maróti László ninjutsu oktató, a gyermek oktatás vezetője.

Itt találsz bővebb információkat a gyermek harcművészet oktatásról.

Itt pedig mások véleményét olvashatod a Ninjutsuról.